Tékozló Homár

És most valami egészen más: folytatódik az átvehetetlen NAV-levél jelenet

2012.06.21. 18:07 | jackyll | 485 komment

Groteszkbe fordult a laza abszurd 22-es csapdájának induló NAV-Posta szubrutin, amelyben egy elírt cím miatt Jozef K Attila képtelen átvenni egy levelet, és nem tudnak segíteni neki, amíg nem tudja, miről szól. Na, közben mégis tudtak segíteni, de annak az lett az eredménye, hogy kapott még egy hibás címzésű levelet, amit ugyanúgy nem tudott átvenni.

Mint az előzményből kiderült, levelet kaptam volna a NAV-tól, de egy szám elírása (a címzésben) kézbesíthetetlennél tette a küldeményt a posta részéről. Amint a korábban idézett abszurd telefonbeszélgetést lefolytatta az adóhatósági akárkivel, rögtön e-mailt is írtam panaszommal a hivatalnak, majd a fentieket szépen a Homárnak. Egy óra nem telt bele (!), és felhívtak a mobilomon az Apehtől! Nagyon kedves hölgy érdeklődött, mi is a gondom pontosan. Elmondtam neki, amit leírtam. igen, érti, utánanéznek, intézkednek. Nofene, gondoltam magamban, ez már tényleg egy új, polgári világ. És még vannak, akik kételkednek, nem szégyellik magukat. Már másnap újabb fejlemény! Megint felhívtak az Apehtől, egy másik hölgy, szintén nagyon segítőkész, bár nem tudott az előző napi beszélgetésről. Ő is ígérte, utánanéznek, intézkednek.

Eltelt két hét. Értesítés a postaládánkban: küldemény jött a NAV-tól. Hurrá! De azért óvatos vagyok. Hagyományosan ugyanis a város másik végében lévő postahivatalba kell elautózni vagy -biciklizni a ki nem kézbesített holmikért; noha a mi lakótelepükön, tőlünk 50 méterre is van egy nagyobb posta...
 - Halló, jó napot kívánok, ez és ez vagyok, szeretnék érdeklődni, hogy tényleg van-e egy küldeményem önöknél, érdemes-e elmennem?
 - Hát azt én honnan tudjam!?
 - ... Ööö, nem a Posta?
 - De. Na várjon, megnézem. (Mint utóbb ki is derült, aki a telefont felvette, az a hölgy, aki a posta ki nem kézbesített küldeményeket kezelő helyiségében ül. Tényleg, akkor ő honnan tudná?!) Mondja még egyszer a nevet, címet!
 - Ez és ez.
 - Nem... nincs itt semmi magának.
 - Biztos? Mert kiértesítettek.
 - Nem... na, várjon, mégis. itt van.
 - Nagyszerű. Akkor mehetek érte, akár most rögtön.
 - Persze, jöjjön.

 Mentem.
 
 Az ablak mögött ugyanez a hölgy tehát. Kiértesítő, személy, lakcímkártya.
 - Sajnálom, nem adhatom oda, nem egyezik a címzés és a maga címe.
 
 Micsoda?! És igen, ez még mindig ugyanaz a hiba, mint két hete. Nem ragozom, valójában a NAV még nem intézett semmit, nem küldött újra semmit - egyszerűen a Magyar posta két hét múltán újra kiértesített arról a küldeményről, amit anno nem tudtam átvenni, amivel nem történt azóta se semmi, és amit most sem óhajtanak átadni.

 Na, mondom, ha így megszívattak megint, ezt nem hagyom: addig haza nem megyek, míg valahogy meg nem szerzem. Kivel beszélhetnék felettessel? Menjen át a csoportvezetőhöz. Ők ketten beszélnek hosszasan. Majd én következem. "Mi a probléma?" Miért, eddig miről beszéltek? Elregélem. "Várjon."
 
 Húsz percet fel-alá járkálok az előtérben. Ja, a biciklimet érkezéskor megkértem a bejáratnál lévő munkatársat, hogy egy-két percre hadd állíthassam az ajtón belülre a falhoz, máris jövök, bocs! (Tároló, ilyesmi nincs, ez egy városrészi központi kiszolgáló létesítmény.) A bicikli még megvan, de már gyanúsan nézegetnek felém, meddig vacakolok még.

 Csoportvezető: nem tudjuk kiadni (az ismert okból). De én vagyok a címzett! "Azt, kérem, nem tudhatjuk." De akkor miért értesítettek ma, hogy levelem jött? "Akkor se." De akkor miért hívtak ide írásban, és szóban is? (Lásd telefon.) "Akkor se." Miért nem azt a másik ugyanilyen nevű embert rángatják ide, akinek a címe a levélen van? "Akkor se."
 Hogyan tovább?
 Menjen fel az osztályvezetőhöz.
 Persze - lásd fenti fogadalmamat.

 Jó napot, mi a probléma? Elmondom negyedszer. "Értem. Akkor nem tudunk segíteni." De hát itt egy levelem, önöknél, kérem szépen. "Ezt magának és a NAV-nak kell elintéznie." De már próbáltam, két hete! "Sajnálom, nem adhatom oda, szóljon a NAV-nak." Már szóltam! Nézze, a NAV magukra bízott egy küldeményt, ami nekem szól. Kifizette az árát. (Az én adómból azt is.) Maguk pedig nem teljesítik a megbízást. "Akkor se." De minek hívtak engem, aki önök szerint nem a címzett vagyok, ma ide, és miért mondták még a telefonba is, hogy jöjjek? "Akkor se."

 Hozzá kell tenni: ez a hölgy is kedves, segítőkész, barátságos volt. Egy másfajta bürokratikusan merev világban annyi könnyebbség elképzelhető, hogy a hivatalnokok utálatos, mogorva figurák; legalább lehet őket utálni. Itt, ma már nem. Minden segítene - de maga a szisztéma olyan, hogy az állampolgár szívatására épül... Nem a működtetői gonoszak, sőt. Nem is lehet jól működtetni, a legnagyobb jóindulattal se.
 
 Osztályvezető segíteni akar: talán az adóbevalláson írtuk el azt a házszámot... Nem tudom, nem hiszem, a könyvelő csinálta. Ó, mondja ő, adjam meg a könyvelőm telefonszámát, most rögtön szívesen felhívja, hogy ennek utánajárjunk! Mi a fenének?! (Gondolom magamban.) De csókolom, azzal az erővel inkább az Apehet tessék felhívni, sec-perc alatt tisztáznák a félreértést, megmondják, hogy igen, én vagyok az, és már mehetünk is! Azt nem lehet... Ő nem telefonálhat egy másik hivatalnak. (Csak a könyvelőmnek?!) Akkor tessék ideadni a kagylót, majd én tárcsázom. "Nem, nem lehet." Ennyin múlva? "Ennyin, de akkor se." És: "De miért nem akarom megadni a könyvelőm számát?" Ez már vicc kategória.
 
 Ellenben felhívatja azt a mezei postást, a körzetünkét, aki két hete szólt nekem, hogy mi a helyzet. Kérdem, minek, neki igazából mi köze a helyzethez. Nem baj, akkor is felhívatja. Szegény srác jön, szabadkozik, ő ennyit tehetett, mondom neki, én tudom, tőle nem is várok semmit. Ő is segíteni akar: hát miért nem beszélek az Apehhal? Már az őrjöngéssel küzdve ismétlem: de már két hete beszéltem! Őköztük van kommunikációs zavar, nem velem! Én nem tudok semmit tenni! Hát igen, ilyenek ezek a hivatalok - bólogatnak empatikusan.

 Feladom a fogadalmam. Többé nem tudok a tükörbe nézni - de akkor se bírok tovább maradni. Pedig még tartóztatnak is, újabb jótanácsokkal látnak el. Köszönöm, csókolom, viszlát, köszönöm szépen,igazán, hadd meneküljek már...

 Utójáték: egy fél nap már elment ezzel az egésszel, de hadd menjen még pár óra - irány a helyi adóhatósági kirendeltség. Jó napot, keresem azt, aki... - "Húzzon sorszámot." Mennyit kell várni? "Csak várakozzon." Ez és ez vagyok, az a gondom, hogy, és keresem, aki két hete felhívott, hogy intézkedik. "Ki volt az?" Nem tudom, nem emlékszem a névre. Na, jó, utánanézünk.
 
 Negyedóra telefonálgatás. Végül megvan a név, a számítógép jelzi az ügyet - "Egy férfi volt?" Nem, egy nő, sőt, kettő. "Lehetetlen. A gép férfinevet ad, ráadásul ő nem ilyen ügyek illetékese. Felhívom... Nem veszi fel." Hagyjuk!
 
 Hogyan oldhatnánk meg a problémát. Kitöltetnek velem egy kérelmet, hogy mégis ott lakom, ahol. És akkor majd ez alapján újra kiutalják a pénzt. Ja, de addig nem tudják, amíg az a postánál van... Meg kell várni, hogy az visszaküldje. (Ennyire nincs készpénze az állami adóhatóságnak?!)
 
 Eltelt egy újabb hét. Nem történt még semmi, de én bizakodó vagyok. És különben is szeretem a Monty Pythont.

 Üdv, Attila

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 18:12:00

"Kitöltetnek velem egy kérelmet, hogy mégis ott lakom, ahol."

A homáron már multkor többen megírták, hogy ez a megoldás. Miért nem olvas homárt a parasztya.

CBF 2012.06.21. 18:14:15

hajrá komment bajnokok ;)

Dr Gregory House 2012.06.21. 18:21:13

Ilyen hosszút ilyen melegben?

igazságos 2012.06.21. 18:24:50

Az volt már másodszorra is, hogy aki adóvisszatérítést postán kéri, az egy lúzer és megérdemli, meg nem sikeres ember. Pont.

Ügyfélkapu és bankszámla.

Akos146 2012.06.21. 18:25:10

éreztük a finom irodalmi utalást

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.21. 18:33:03

Oszt adóvisszatérítést meg továbbra sem küldenek levélben.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 18:39:08

ja, már múltkor se volt tiszta ez a visszatérítés/levél téma. főleg, hogy navék sem mondták meg mi van a levélben amíg a poszt toló nem mondja meg mi van a levélben.
amúgy szerintem már nincs is meg a levél, azért nem akarják odaadni.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 18:42:27

Összezavarnak ezek az esti posztok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 19:02:50

ó, jut eszembe, ma egy száraz sajtos zsemlét kaptam az ankerba. délután 3-ig nem tudtam kajálni, mert rohangásztam ide-oda, így vettem egy zsemlét útközbe. szépen becsomizta a néni, és meg rohanva a gyerekért a suliba meg akartam enni. olyan kemény volt mint a kő. visszafelé bementem ismét és udvariasan előadtam neki, hogy szeretnék egy mai zsemlét, mert ez tuti nem az.

néni besértődött rám, aszongya visszadja a pénzt, de ne mondjam, hogy az tegnapi , mert az nem igaz.

mondom neki, oké, ha ez lelki törést okoz, akkor nem mondom. erre még jobban besértődött. franc se érti ezeket.

igazságos 2012.06.21. 19:08:58

És-sel nem kezdünk mondatot.

Sokorai_Atala 2012.06.21. 19:25:46

Talán az a baj, hogy néha APEH-nak néha meg NAV-nak hívja őket és ettől többen a történet szereptői közül megkeveredtek:)

Balint Gyuri bacsi 2012.06.21. 19:32:33

kene belole egy jo kis szindarabot irni. gogol, dosztojevszkij, kaffka... ezek a vidam irok pont ilyenek miatt lettek hiresek!

ne emeszd magad posztolo! irtal egy levelet es ne foglalkozz vele tobbet. elobb-utobb majdcsak kidobja a hibat a fogaskerekgepezet.
kar szivinfarktust kapni.

XCat 2012.06.21. 19:36:16

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én egy pogácsával jártam egyszer így. Annyi különbséggel hogy ott nem a pénzt akarták visszaadni, hanem elmagyarázták, hogy tegyem a mikróba, és akkor megpuhul.

Végül otthagytam nekik a pogácsájukat, meg a pénzt is. Kíváncsi vagyok hányszor adták még el.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.21. 19:36:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Magyarul beszélgettetek?

igazságos 2012.06.21. 19:37:20

Máma sikerült TEK-eseket látni, beálltak, mint a kapanyél, Brad Pitt fegyverekkel, murisak voltak. :)

XCat 2012.06.21. 19:37:38

Közérdekű posztjavaslat; a hírek szerint hőségriadó van, és mindenfelé vizet osztanak. Ki látta, hogy tényleg, és hol? Mert én sehol, ott sem, ahol szoktak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.21. 19:39:25

@RipCat: Megvette az Anker, és Bécsbe' árulták zsömlének.

XCat 2012.06.21. 19:40:42

@agresszív kismalac: Akkor a néni igazat mondott, nem is volt tegnapi. Legalább egy éves volt, és azér volt kemény.

Na akkor minden világos.

igazságos 2012.06.21. 19:43:02

@RipCat: ez nálam mindig rejtély, hogy sikerül kőkemény süteményt, pékárut eladni. Nekem születésnapi tortám volt kőkemény úgy, hogy a krém meg jó volt benne.

Kinyalogattuk, aztán meg visszavittük. De olyan kemény volt, hogy a kés kicsorbult és még a balta is kettétört.

Manyecska 2012.06.21. 19:43:04

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem hiszem el hogy ott is előfordul:( mellesleg itt nálam fél órája sült meg a lekváros bukta /szadista ikonok/..ugyan majd kitörtem a lépcsőn a lábam olyan fáratt vagyok.

Manyecska 2012.06.21. 19:44:21

@RipCat: énse nagyon..mondjuk majdnem elájultam a buszmegállóban mer árnyék nem volt, öntözgettem magam a jegesvízemmel:(

XCat 2012.06.21. 19:44:44

@igazságos: Gondolom bedarálják, és mindenféle elmés dolog készül belőle, amikről nem is gondolnád hogy ebből készül.

igazságos 2012.06.21. 19:47:03

@RipCat: hát, amilyen kemény volt, azt már nem darálná be még az ipari daráló se, az biztos.

Oszt kínáltam volna meg belőle a rokonokat, a benzinköltséget azért nem fizették ki, pedig harminc kilométert duplán tettük meg.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 19:47:08

@igazságos: "balta is kettétört"
Látom a népmesei motívumokat kellőkép begyakoroltad. LoL

@Manyecska: én meg _ettem_ ma, hogy el ne vágódjak. Ismerős. Éjszaka kell élni, ez is mutatja.

XCat 2012.06.21. 19:49:11

@igazságos: @Kellemes Zérókomponista: Szerintem ti még dugni fogtok. Esküvői tortából küldjetek majd. De ne legyen kemény!

@Manyecska: Az nem jó, mert akkor elfogy, és nem lesz mit meginni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.21. 19:52:11

Ezért magasak az adók Magyarországon. Hány ember is dolgozott az adófizetők pénzéből egy ilyen pitiáner elírás kijavításán? És még hányan fognak?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 19:52:13

@agresszív kismalac: deb. labancul.

@Manyecska: én is csodálkoztam, mer 14 év alatt ez volt az első ilyen alkalom. válság van, nyilván.

@RipCat: az annyukat tegyék a mikróba, szerintem.

igazságos 2012.06.21. 19:52:17

@RipCat: én is azt mondom, de ő nem áll kötélnek. Ez igazi Homár szerelem lesz, úgy érzem. A tortát már most félrerakom az alkalomra, hogy biztos legyen a siker.

Az esküvőmre meghívom Chuck Norrist, biztos segít egy rúgással szétvágni majd a tortát.

@Kellemes Zérókomponista: aki paraszt, az tud ilyeneket.

XCat 2012.06.21. 19:54:33

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Igen, valami ilyesmi az én fejemben is megfordult. De lekötött a csodálkozás hogy milyen elmésen és rutinból oktattak ki. Tuti sokat gyakorolták.

@igazságos: Bisztos még szűz, és/vagy félénk....

Manyecska 2012.06.21. 20:02:00

@Jani haverja: ja, és milyen szarul!! Ezért én most lezuhanyozom!!
:D

XCat 2012.06.21. 20:11:28

Elolvastam. Nagyon szép, többször hangosan végigröhögtem. Kb a felénél keresni kezdtem volna a kandikamerát.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 20:11:55

@igazságos: várjál én is paraszt vagyok, akkor itt tényleg megvannak a közös alapok! Megyek is söröshordót fejni. Autentikusan.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 20:12:53

trallllallllaa!!! én, a bátor tintanyúl, végre összeszedtem magam és megmondtam a szomszédnak, hogy kussoltassa már le a kutyáját legyenolykedves. és lőn!! persze most én vagyok a csúnyanéni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 20:13:18

@igazságos: "És-sel nem kezdünk mondatot."

És-sel nem kezdünk mondatot.

Manyecska 2012.06.21. 20:13:18

@Kellemes Zérókomponista: :D én meg berángatom apát a zuhany alá nektek szintén sok boldogságot!:)) Mirtuszkoszorú is lesz?

XCat 2012.06.21. 20:15:52

@atpijkamo: Miért nem?

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Stoppereld, hogy meddig fog tartani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 20:18:26

@RipCat: Nemtom. Ő monta, én csak kioktattam.

"Excuse me, where is the library at?"
"Here at Hahvahd, we never end a sentence with a preposition."
"Okay. Excuse me, where is the library at, asshole?"

XCat 2012.06.21. 20:21:09

@atpijkamo: A Hahvahdon nem mondanak olyat, hogy eshól.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 20:23:37

@Manyecska: nem volt rá okom, mer ezek úgynevezett tiszta vérű osztrákok.

@RipCat: most éppen dohognak a teraszon, hogy micsoda egy keményszívű alak vagyok. a kéthónapos kutyámnak meg tudtam tanítani, hogy kussoljon parancsszóra. pedig nem egy agybajnok a kutty. azóta meg se próbál ugatni a lakásban.

aszittem ez normális.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 20:23:49

melegbenn fekletteb orszagokban legkondit hasznalnak
en egyszer vettem 2 kilo hust mert brassoi akartam csinalni, kibontottam, budos volt, visszavittem, kicsereltek, de utana meggondoltam es porkoltet foztem
/tesztaval, nem nokedlivel, mert az tul melos/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 20:24:19

@RipCat:

- Miért féjlalod a segged?
- A néger szakácstól elkértem a fakanalat.
- ???
- Vigyorgott, és bólogatott: fuckanal...

XCat 2012.06.21. 20:25:25

@atpijkamo: Nem vagyok hahvadi:(

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kis szerencsével nem tanítják meg a küszöbödre szaratni. :)

Lehet utánadcsinálom, itt is ugat egy dög. Szerintem az, amit a múltkor láttam, és nem tudtam róla eldönteni, hogy kutya vagy macska.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 20:26:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Csúnyanéni elhalgattatta a szomszédot.

Na, EZ a teljesítmény!

XCat 2012.06.21. 20:27:30

@hagyma: Te hangya, hogy is volt az, amikor az ilyen kijelentéseid után mindig késztetésem támadt a mélyentisztelt arcodat pofánvágni? :)

@atpijkamo: Ezek olyan kultrurális különbségek.

Manyecska 2012.06.21. 20:28:00

@atpijkamo: ha szereti a zsiráfot úgyis megérti :D:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 20:29:06

@atpijkamo: az lesz a teljesítmény, ha eccer elköltözök majd a szép kis hegytetőmre a vityillómba, ahol egy kibaszott szomszéd se lesz :D ha megérem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 20:29:15

@Manyecska: A szomszédkapcsolatok nem a szerelemről híresek.

@RipCat: Aszittem szekszuális.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 20:30:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az lesz az utolsó napod. Halálra fogod unni magad.

Manyecska 2012.06.21. 20:32:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: na és? :D na jó. én kutyám befeküdt az ágy végébe amíg zuhanyoztam. Hanyatt, lábai az égnek. Nem tudja hogy mindjárt lezúg szélsebesen:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 20:34:49

@RipCat: mit gondolsz miert mondtam?:)
hehe
amugy tenyleg hasznaltam az UJ kocsimban is es itthon is
meleg van:)
sorry
ugyis a fel homar esztoszto kocsognek tart amerikabol, megprobalok nekik is megfelelni
az UJ kocsit nem a szomszed miatt vettem, hanem mert kellett, O leszarja mit hasznalok

Manyecska 2012.06.21. 20:35:35

@Manyecska: izé, ma du. fürdettem, nem szaros:D:D tudja hová kell feküdni:((

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 20:37:43

@Manyecska: én kilógok a sorbul itt, mer nem vagyok észrevehető általába.

XCat 2012.06.21. 20:37:53

@hagyma: Szerintem másnak tartanak, de most ne menjünk ebbe bele. Nincs sok értelme annak amit csinálsz, és sztem rád nézve a legcikibb, de ha élvezed, csináld...

Majd ha hűvösebb lesz, levezetem miért írtál butaságot.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 20:38:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: amúgy is az vagy.
:)
Jaja, te megtudtad tanítani. Hát én is ezt ugatom itt! Neveletlen korcsok amazok, mienk se ugat, csak tényleg ha kell. Ezek meg "dehét nem lehet velük mit csinálni" Anyád. Igénytelen népek na. Együttérzés!

@atpijkamo: ez yó!

@Manyecska: hát azt kötve hiszem, hölgyem.

igazságos 2012.06.21. 20:38:47

@Kellemes Zérókomponista: pedig nekem nincsenek igényeim, nem szeretnék bazinagy esküvőt, de azért adjuk meg a módját, 20 fő meglegyen.

@hagyma: a fel homar esztoszto kocsognek tart amerikabol???? Na, már elbuktál megint.

igazságos 2012.06.21. 20:40:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: csak, ha nekem beszólsz.

Ha újjászületnék, tuti férfi lennék és homokos milliárdos.

XCat 2012.06.21. 20:40:42

@igazságos: Mondjuk ha szenátorságig vitte volna pl., akkor érteném a stílusát... de így néha... mindegy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 20:42:06

@RipCat: nem volt butasag
abszolute nem
altalaban csak lehuzom az ablakot mert varosban vezetek, nem megyek gyorsan,, de 2-3 napja olyan meleg van, hogy kenytel vagyiok hasznalni kocsiban is itthon is
es itt valoban nem lattam meg legkondi nelkuli lakast vagy kocsit
vagyis egyszer 1 kocsit igen, az is magyar feketemunkase volt
/ amugy a Te itteni mukodesed sem ragadtatja a homarosok javat tapsviharra, nincs mit egymas szemere hanyni:)/
fenntartom legkondira szukseg van
akinek gyalogolni kell, attol elnezest kerek, itt ezt a mufajt nem sokan gyakoroljak, ez nem NY

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 20:42:32

@atpijkamo: nemnem :D sose unatkozok. ellenbe ha zavarnak a nemunatkozásba, azt nagyon rossznéven veszem. a múltkor volt egy eladó házikó.... valami 4000 négyzetméter erdő, kis tavacska a közepén, saját aggregátor, meg egy cuki hütte a közepén, szomszéd három kilométerre. nem is volt túl drága, csak nekem sok... :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 20:43:03

@igazságos: nem tudom miert?
amugy aki olvasta a blogomat az meg szeret
jovo hettol folytatom is
juliusban nem fogok sokat melozni

igazságos 2012.06.21. 20:44:07

@RipCat: ezt én úgy értettem, hogy mindig is kételkedtem benne, hogy ez tényleg amerikába lakik. Ugyanis, van egy-két heppje, ami miatt igen, de olyankor meg mond kettő dolgot, ami miatt megint azt gondolom, hogy itthonról ír. De jól csinálja, majdnem annyira irritálja az embereket, mint az én nevem.

A pörköltet meg főtt krumplival, a nokedli ez esetben káromkodás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 20:44:46

@RipCat: ki a fasz akar szenator lenni?
apolitikus itt is politikus, tavol all tolem
en nagyon elegedett vagyok a munkammal is a penzemmel is es van egy csodalatos felesegem, 2 csodalatos hazam, itt mondjuk tobb az extra
mit is akarhatnek tobbet 50 evesen?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 20:46:50

@igazságos: yó. És rizibzi lesz borsóval meg Magyarország alakú rántotthús meg Pennys lowcost üdítőital és masnira kötött, kitört, műbőr edzócípő lesz rajtunk! Csóré Béla fog szólni. Remélem jó!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 20:47:17

@igazságos: csiga-kagylo tesztaval
\nem szkennelem be az amerikai jogsimat vagy a zod kartyamat mert a blogomrol is kiszedtek biztonsagi okok miatt/
meg azert sem szkennelem be, mert abszolute nem erdekel, ki mit hisz, hogy hol elek
nincs abban semmi rendkivuli ha valaki amerikabas koltozik es megnosul; es letelepszik
ez erdekes lett volna 30 eve
most sem minden napos, de nem ritka

XCat 2012.06.21. 20:48:04

@Kellemes Zérókomponista: Te baromállat. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

igazságos 2012.06.21. 20:50:10

Azért azt elismerem, hagymában alapvetően nincsen rossz szándék, csakúgy, mint bennem, nem rosszindulatú. Néha beszól, de az nála bájos dolog, mert azt is finomkodva teszi.

Chuck Norris makes onions cry!

When Chuck Norris cuts onions, he does not cry, the onions do

XCat 2012.06.21. 20:50:41

@hagyma: Mondjuk én nem bánnám, de egészen minimális esélyét látom a megvalósulásának. :)

igazságos 2012.06.21. 20:51:54

@Kellemes Zérókomponista: okés, de te fizetsz! A melleket meg én szolgáltatom.

@RipCat: látod, hogy ugrik hagyma azonnal erre az érzékeny témára?

XCat 2012.06.21. 20:53:01

@Kellemes Zérókomponista: Kőcsön kell kérni amikor nyaralnak, hogy te szívesen vigyázol a dögre, és megnevelni. Aztán persze kifizettetni velük a költségeidet.

Legfeljebb reklamálnak, hogy elrontottad a kutyát.

igazságos 2012.06.21. 20:53:14

@hagyma: fénymásolt személyit is elfogadok. De ügyfélkapun küldjed.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 20:54:19

@igazságos: ha orbitális zöldségeket beszélsz, akkor megmondom. de nemcsak én.... erre felfigyelhettél volna már.

XCat 2012.06.21. 20:54:40

@igazságos: Nem nagyon figyelem. Engem az zavar benne, hogy csupaszseggű melósként (bocs hagyma) odament, véletlenül megragadt, aztán most úgy viselkedik, mintha ő szarta volna a bilderberg csoportot.

De persze ez csak amolyan észrevétel.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 20:55:57

@RipCat: ja, elrontotta. azóta csak fekszik, meg sem szólal és szaga van

igazságos 2012.06.21. 20:57:25

@RipCat: neki ez tetszik, hát egészségére. De a gyanúm mindig ott van, hogy ez nem Amerikában lakik. Nem tudom ezt megmagyarázni, csak úgy érzem. Aztán, lehet, hogy nincs igazam, persze.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 20:57:47

@RipCat: szerintem jo politkus lennel, nem vagy hulye es a stilusod lehwet bejonne
vagjal bele
/a senatori fizetest en sem bannam, de en nem tudnam csinalni/
@igazságos: nem tudom mi az az ugyfelkapu, a csillagkaput ismerem
amugy jo hogy szobakerult, julius 3 elott meg kell hosszabbitani a jogsim, mert ha kesel ujra kell vizsgazni!:)(

az adomat a turbotac.com nevezetu oldalon intezem mellesleg, gondolom az ufkapu ilyesmi lehet

igazságos 2012.06.21. 20:58:43

@Kifordított kacagány: adjál neki méreggel permetezett csontot. Sose értettem, hogy vannak el ezek a dögök, ha egy kis kanál kaját se kapnak enni. Egymást eszik talán?

Kifordított kacagány 2012.06.21. 20:59:44

@igazságos: én? minek? tőlem éhen halhat, nem az én szomszédom kutyája.

XCat 2012.06.21. 21:00:12

@hagyma: Szerintem is jó lennék, de itt túl nagy a tülekedés azért a kicsi koncért... és tényleg kompatibilisebb vagyok amerikával, mindenféle szempontból.

Majd talán. Mindenhez idő meg pénz kell. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:01:15

@RipC
az eleje meg igaz is 100 dollarral jottem ki majdnem 40 evesen
a tobbi baromsag
mindenert kemenyen megdolgoztam es dolgozom ma is

hat ha az szeremcse, hogy elhoditottam egy csodalatos not, akkor szerencsem is volt

nem tartom magam tobbnek senkinel, es tisztaban vagyok a kepessegeimmel
soha senkit nem oktatok, senkibe nem kotottem bele es itt vagyok a homaron szvsz vagy 5 eve
mellesleg egyre kevesebbet, azok taborat erositem, akik szerint "regen jobb volt"
de most nezem a meccset, van idom utogetni ezt a szart

igazságos 2012.06.21. 21:01:25

@hagyma: ügyfélkapun van pár kormányszerv, bizonyos ügyeket lehet intézni, nem kell elküldeni a postán, kinyomtatni, aláírni, postaköltséget fizetni, ami már eléggé magas. Szóval, ingyen van, regisztráltatod magad a hivatalba, és bizonyos ügyeket onnan intézhetsz, mint pl. időpont kérés, személyes adatmódosítás, felvételi jelentkezés, állampolgársági ügyek, adóbevallás beadása. Digitális aláírásos cucc, papír nélkül lehet apróbb ügyeket intézni.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 21:01:26

@hagyma: az ügyfélkapu olyan mint a csillagkapu. bárgyú emberek a szereplői, elnyomók mint egy hadsereg és egy csomószor nem működik, de azt mindig megmagyarázzák. mellesleg pont ugyanúgy nem jó semmire, csak arra, hogy fogyjon az adófizetők pénze.

XCat 2012.06.21. 21:01:37

@RipCat: ... Arról nem is beszélve, hogy ha nekem takaroggyoznátok, hamar bevezetném a nyilvánoskivégzéses reality-ket :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:03:50

@igazságos: hat hidd el EZ nem volt otthon vagy 15 eve es EZ itt el
es ez valoszinu mar itt dobja el a kanalat

igazságos 2012.06.21. 21:04:44

@Kifordított kacagány: én használtam párszor, kifejezetten kényelmes dolog lenne, ha tényleg úgy működne, hogy az ügyintézés több funkcióit lehessen intézni, pénzbefizetéssel is.

Ez esetben elszálltak az igényeim, tudom. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:05:46

@igazságos: @Kifordított kacagány:
ertem
en is mindent szinte neten intezek
a rentet meg internetet, villanszamlat nem, mert Mary imad csekkeket tolteni
\mondjuk a postara nem kell menni, mert nem tudom tudjatok-e az a postas aki kihordja a leveleket az fel is tudja szedni egyuttal ugyanott
ez tudom meglepo otthon, nekem is az volt

igazságos 2012.06.21. 21:06:51

@hagyma: általában bejönnek a megérzéseim. Valahogy ránézek egy emberre, és tudom, hogy az illető a megtestesült gonosz, vagy a normálisabb fajtába tartozik. Nem a külsőből ítélek, megérzéseim mondatják velem. Eddig mindig bejöttek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:07:00

@igazságos: nagyon keves dolog van amit telefonon vagy neten nem lehet elintezni
de azert van
pl a fegyver liszenszemert be kellett menni szemelyesen

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:07:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A finn haverom, Olli elvitt egy egyhetes "nyaralásra", kibérelt négyünknek egy házikót egy bazinagy tó szélén a semmi közepén. Kettecsként csónakáztunk éppen, mikor irgalmatlanul elkezdett káromkodni. hogy ő az ügynököt elkalapálja. Miért? Hát azt igérte az ügynök, hogy egyedül leszünk, és nézzem, ott a láthatáron a tó túlsó végén jön egy másik csónak...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:09:44

@igazságos: azt hiszem en sem vagyok rossz embiismero
ehhez segitett az ujsagiroi koeszakim is sok emberrel talalkoztam
de internetes blogokon keresztul 10 szazalekat nem ismered meg egy embernek
/ jokat rohogok, mikor osszejonnek ilyen csapatok valamilyen blogon, azutan blogtalit rendeznek es 90 szazalekban kesobb mar nem akarnak elmenni, de a blogot fenntartjak
en nyitott konyv vagyok a blogom miatt, fotoval videoval, de sokan nem
90 szazalekban nickek beszelgetnek

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:10:05

@Kellemes Zérókomponista:

Két angol pisil a WC-ben. Az egyik utána pipára gyújt. A másik kezet mos, és megjegyzi:
– Mi Cambridge-ben pisilés után kezet mosunk.
– Well, mi Oxfordban nem pisiljük le a kezünket.

igazságos 2012.06.21. 21:10:57

@RipCat: páran belédtörölték már a lábukat az életedben. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 21:11:34

@RipCat: ez konkrétan megtörtént. Hülyének néztek. Nem számítottam másra, de legalább megpróbáltam. Most pedig mindenki igyon. Hétvége van. Munkainterjún is wolt ilyen, hogy nálatok mikor kezdődik a hétvége? Csütörtökön. Csak ilyen helyre menjetek.

@igazságos: megfigyelted hogy a blogját ékezettel írja? Vagy azt a feleségének tollbamondja? Ott más a "magyarhangja".

Kifordított kacagány 2012.06.21. 21:12:11

@igazságos: ja, tényleg tök jó. a minap is nézegettem, hogy nézd már mennyit fejlődtünk, már onlány kivonhatom az autómat a forgalomból. milyen jó, hogy nem kell kétszer elzarándokolni miatta az ocsmányirodába fél napokat elb.ni rá.
gondoltam rögtön ki is próbálom. szerintük az onlány ügyintézés viszont annyit jelent, hogy kérhetek időpontot. az meg nem működik, de ha működne akkor se mennék vele semmire, mert akkor is kétszer kellene bemennem a csekkbefizetés miatt. hiába, a jövő már ma kezdődik.

XCat 2012.06.21. 21:13:57

@igazságos: @Kellemes Zérókomponista: Basszus, ti ketten olyanok vagytok, mint egy kétszemélyes onlájntitkosszolgálat... tényleg alljatok össze. :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:15:08

@Kifordított kacagány: jogositvanyert itt is be kell menni
a kocsim kivonasa a forgalombol qrwa egyszeru, nem megyek be meghosszabbitani a rendszamot
/evente kell/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 21:15:30

@atpijkamo: ez egy széptörténet, ez egy tanulságostörténet. És ezt minél többeknek meséld el. Nagyon jól rámutat mindenre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 21:17:15

@atpijkamo: az szép lehetett. ez az Olli nagyon szimpatikus emberke :D eccer majd bevállalom finnországot, ha majd nem leszek nagyon fázós.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:17:42

es ha latjak, hogy nem hosszabbitottam meg a rendszamot nem kuldik az adorol a csekket, mert Carolinaban van gepjarmu ado is/ kentuckyban meg floridaban nem volt/
az oreg grand am-re kikuldtek 9 dollart, de az uj lancer $124
eppen tegnap fizettuk be oket

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 21:18:24

És megint fülledt meleg van...klímába gondolkodom, vagy még sem?

Kifordított kacagány 2012.06.21. 21:18:50

@igazságos: egy dologra jó, adót bevallani. ennél több igénye nincs a szerveknek.

@hagyma: itt pénzt nem nagyon vihet a postás, korlátozva vannak, mert egy csomószor kirabolták őket. meg amúgy se vehet fel küldeményt, az túl egyszerű és hatékony lenne. arra van külön ember aki körbejár és a szanaszét szórt ládákból összeszedi. igaz, én nem ismerek olyant aki még használná ezeket a postaládákat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:19:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nyáron menj!

Két finn beszélget.
- Emléxel a tavalyi nyárra?
- Nem nagyon, mind a három nap részeg voltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:19:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: szep orszag lehet de szerintem - igy latatlanban- qrwa unalmas

XCat 2012.06.21. 21:19:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én azon gondolkodom, hogy a nyár végéig izlandra költözöm. Biztos keresnek ott valamit.

igazságos 2012.06.21. 21:20:42

@Kellemes Zérókomponista: ezt a hülyének nézést én nagyon ki szoktam használni, szeretem is, mikor utána jön a pofáraesés.

@RipCat: Komolyra fordítva a szót, 30-40 év körülinek gondollak, de szerettél volna más életet élni, mint amit eddig elértél, azzal nem igazán vagy elégedett, valami hiányzik az életedből, ezen változtatni akarsz mostanában. Nem gondolnálak egyedülállónak, szerintem van olyan, akivel együtt laksz. Társaságba ritkábban jársz, pár csalódás miatt. Igyekszel eltitkolni a valódi énedet, nem szívesen teregeted ki az érzéseidet, inkább ráhagyod a másikra a való életben, nem gondollak hisztis fajtának.

Szeretnél többet, csak nem mersz lépni a jelenlegi helyzetedben.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 21:22:14

@igazságos: Megérzés itt hadd legyen egyenlő metakommunikációval és szaglószervi érzékeléssel. Nincsenek csodák (legalábbis ébrenléti állaptban elvan nyomódva minden létező vagy nemlétező intuícijó), csak kevésbé köztudatban lévő, egyébként terljesen természetes érzékelési módok. És igen, lehet érezni a gonosz csókákat, simán.

@RipCat: "onlájntitkosszolgálat" Mér?

@atpijkamo: next please?

Ezen a csillagkapuszolgálaton útlevélintézés elindítása leheccséges-e? Meg mennyi ez manapság fullosan?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:22:15

@Kifordított kacagány: hat penzt itt se
gondolom
van ez a csekkonyv, kitepek egy csekket, kitopltom, beleteszem a boritekba a postas meg felveszi mikor jon es beviszi a postara es masnap a masik postas beviszi az internet szolgaltatonak, az internetszolgaltato, meg eljuttatja a bankjanak es az a bank levonja az en bankszamlamrol
szoval nem bonyolult
egy csekket kell kitolteni es kitenni az atjto melle boritekban belyeggel
menne online is, de MAry szereti a hagyomanyos modszert:)
en meg nem vitatkozom vele
toltse, ha akarja

Kifordított kacagány 2012.06.21. 21:22:57

@Kifordított kacagány: micsoda elmaradott ügyintézés, nem olyan haladó mint nálunk.
nálunk úgy működik, hogy fél évre kivonhatod ideiglenesen. aztán ha tovább akarod, akkor félévente menj be és vonasd ki újra, fizess jattot minden alkalommal, különben forgalomba állítják és jön az adó(két hónapot megint kifizethetek mert nincs időm ügyintézni).
a végleges kivonás még bonyolultabb. nemár, hogy itt trükközni próbáljon valaki, vagy hobbiból autót tartson.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 21:23:33

@hagyma: unalmas.... mi neked az érdekes?

nekem az az izgi, ha vannak hegyek, meg tavak, meg erdők, meg nézhetem a napot le meg felmenni, ha fúj a szél, meg ilyenek. ilyen retardtempó, de én csak ezt tudom értékelni...

@atpijkamo: :D mihelyt nyerek a lottón, indulok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:24:08

@Kellemes Zérókomponista: Nyári gyakorlaton voltam, kérdeztem a munkatársakat, hogyan szórakozzam a hétvégén. Mondták, hogy menjek ki hajóval erre meg erre a szigetre. Jó, fellszálltam, a hajó letett a szigeten. Én elindultam megkeresni a helyi kocsmát vagy akármit. Nem volt. Egy lélek nem volt a kurva lakatlan szigeten. Estig penészedtem, míg jött vissza a hajó értem. Hétfőn mondtam, hogy nem volt jó a viccük. Milyen vicc? Volt más a szigeten? Nem? Na ugye! Akkor jól telt a vasárnapom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:24:25

@RipCat: mielott kijottem izlandban irorszagban es ausztraliaban gondolkodtam, de amerika lett
@igazságos: nem hiszem
ugy el O ahogy akar, ugyabbul mint Te, bar kesz a valtoztatasra, ugy tunik, de nincs az O eletevel semmi baj
azert nem banna, ha egy igazan neki megfelelo pasi megtalalna

XCat 2012.06.21. 21:24:36

@Kellemes Zérókomponista: Mer figyeltek, oszt kombináltok.

@igazságos: Ha szenátor leszek, megkereslek. :DDDD

igazságos 2012.06.21. 21:24:53

@Kellemes Zérókomponista: pedig az ember stílusa sokmindent elárul itt is, még ha másnak is adja ki magát a többség (tisztelet a kivételnek).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:26:13

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: oh, bazmeg
szerinted miert koltoztem eppen a fustolo hegyek tavak es folyok koze....?
ez csak erzes, hogy az emberek unalmasak, de ez nem biztos mivel sosem voltam skandinaviaban

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 21:26:34

@RipCat: szép, csak büdi a levegő, teli van kéngázzal, vagymivel. meg ha nem figyelsz, hipphopp bálnahúst tolnak eléd ebédre.

igazságos 2012.06.21. 21:27:12

@RipCat: oké, leszek a tanácsadód.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 21:27:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: olyan izé romantikának hívják..(vagy inkább természet szeretetnek)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 21:28:20

@hagyma: hol laksz? mi az hogy füstőlő hegyek? Te jó ég? izland? mond hogy nem izland, lécci lécci...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:28:31

@Kellemes Zérókomponista: Chuck Norris mindig jól ejti ki a szavakat. Ha esetleg mégse jól ejtené, az Oxfordi egyetem megváltoztatja a szó kiejtését.

igazságos 2012.06.21. 21:28:34

@hagyma: nem értetted, mit akartam ezzel mondani, teljesen mást húztál le belőle.

@Sün‼ ツ: az első homár esküvőmnél, meg a leendő tanácsadói állásomnál.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 21:28:36

Szerintem meg MűanyagKet alsóhangon 40s és egyedülálló. Viszonylag kövér, matematikatanár (ennek megfeleló ráncvonulatokkal az arcon). De nálam a pozitív oldalon van. Ez most lehet kemény vót. Simike.

@atpijkamo: ez jó.:) Ismerek ilyen embertz, hármat is. Rendesen emberundoruk van és állatokat tartanak, csak. Nem mondom, hogy nem értem meg őket. Haesetleg nagy unatkozásba képek is készültek nem vetném el a megnézésüket.. Majd, esetleg, valahogy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:29:08

@igazságos: de peldaul nekem nem csak egy oldalam, vagy egy hangul;atom van
tehat ha nem is adom ki magam masnak, ezek kulonboznek
fenntartom, szemelyes talalkozas nelkul max 10 szazalekot tudhatsz meg itt akarkirol
aki blogol arrol tobbet, de az sem tobb, mint 50

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:29:40

@Kellemes Zérókomponista: Na ez szar...

Három bűnözőt halálra ítélnek. Eljön a kivégzés napja, elvezetik őket a villamosszékhez. Beültetik az elsőt a székbe, a fegyőr megkérdi tőle:
- Az utolsó szó jogán kíván valamit mondani?
- Igen. Én hiszek Istenben, és tudom, hogy meg fog engem védeni a haláltól.
Meghúzzák a kart, erre nem történik semmi, gondolják a fegyőrök magukban, hát ezt megvédte Isten, ezért szabadon engedik. Hozzák a következőt, tőle is megkérdezik, hogy az utolsó szó jogán kíván-e valamit mondani. Azt mondja az elítélt:
- Én a Harvard egyetem jogi karán diplomáztam, és tudom, hogy az igazság, és a jog Istene meg fog védeni a haláltól.
Meghúzzák a kart, nem történik semmi. Hát ezt is szabadon engedik. Hozzák a harmadikat, neki is felteszik a kérdést, ő erre azt feleli:
- Én a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem, és tudom, hogy amíg azt a két dugót nem dugják be, itt nem lesz kivégzés.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 21:30:29

chuk norris meghalt. de aztán azt is legyőzte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:31:49

@batgirl: North Carolina Asheville
www.flickr.com/photos/krupinsp/6178659853/
iranyitoszam 28804
egyesult allamok:)@igazságos: ha nem ertettem, nem biztos, hogy az en hibam
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: niiiiincs?

Kifordított kacagány 2012.06.21. 21:32:48

@igazságos: te meg szerintem abból élsz, hogy horoszkópokat készítesz.

@hagyma: ja, hogy olyan csekk, ez a fajta megoldás itt sosem honosodott meg. igazából idejétmúlt lett mire értelme lett volna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 21:32:53

@atpijkamo: az a mennyország nekem , egy cuki kis sziget senkivelse rajta :) fotókat én is igen szívesen sasolnám, ha esetleg vannak. @batgirl: jaó. asszem igen. kiheverted mán a délutáni sokkot? :P :P

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 21:33:26

@hagyma: óóóóóóóóóóóóóó, ilyen nincs is:((
nincs szükségetek takarítónőre?
megyek!

igazságos 2012.06.21. 21:33:36

@hagyma: most mit magyarázol mindig félre, nem értem, hogy jön ez ide.

1. Nem rólad beszéltem, (AZT MONDTAM: TISZTELET A KIVÉTELNEK).
2. Igyekeztem kerülni a személyeskedést.
3. ha akarsz részletes elemzést veled kapcsolatban, csak szólj.
4. Magamat is kielemzem nektek, ha kell. (Magányos, szűz, kielégítetlen, jó humorú, rosszindulattól mentes, irigykedést felesleges dolognak tartom, szeretem ezt az országot).

Na látjátok, ha már személyeskedünk, hogy ugrotok rám.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 21:34:52

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja, ja:))
amúgy is rettentő fiatalka volt
meg nincs kedvem újra férjhez menni:)

igazságos 2012.06.21. 21:35:09

@Kifordított kacagány: a csillagjegyekhez és a horoszkópokhoz nem értek, kikérem magamnak, ne káromkodj.

Ami be szokott jönni, az a Best magazinos horoszkópom egyedül. Egyébként az ilyeneket sarlatán dolognak tartom, nem vagyok Atlantiszi tisztánlátó a TV2-nél, ezért sikeres ember sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:35:23

@Kifordított kacagány: itt sokan ragaszkodnak hozza
van ahol egyenesen koptelezo, pl a rent
de en sem vagyok boldog, mikor a neni a kozertben eloveszi a cekkonyvet es el kezdi toltogetni...
ez van
en kartyaval melozok mindenhol
gyors, praktikus

XCat 2012.06.21. 21:35:26

@atpijkamo: :DDDD

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kénnel? Akkor hátrébbsorolom.

@hagyma: Most válság van arra, de leszarom... lehűlni akarok, nem meggazdagodni. :)

@igazságos: Fel vagy véve. Különben olyan 70% körül voltál, ami kurvasok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:36:38

@batgirl: takarito es mosogato mindeug kell
@igazságos: eszembe sem volt radugrani en huseges tipus vagyok

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:37:55

@igazságos: A stílus az ember. ... Vagy az ember a stílus? ... Na majd Vászka kijavít.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:38:17

@Sün‼ ツ: a brassoinal
szuzpecsenyebol kell csinalni, minosegi krumplival nagy hofokon

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:38:54

@batgirl: @RipCat: A legszarabb viccen rötyögtök. Mikor feljebb olyan klasszakat írtam...

XCat 2012.06.21. 21:39:53

@atpijkamo: Túl kevés műszakin végzettet ismersz. :)

igazságos 2012.06.21. 21:40:14

@RipCat: pedig én még csak tanulom a szakmát, na. 25 évesen az 50% százalék is elég.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:41:03

@batgirl: mondjuk csak a smoking mountainst utottem be es lehet ez a Himalaja
de szoval apalache hegyseg sziveben
de az sem csunya:)
blog.newscom.com/wp-content/uploads/2011/07/shnsphotos136772-SH09D035APPALACHIA.jpg

Kifordított kacagány 2012.06.21. 21:41:20

@igazságos: pedig azok is ilyen semmitmondó, árkire ráhúzható jellemzések:P

@hagyma: az emberek ragaszkodnak a jól bevált dolgokhoz. én is itthon minden hónapban elzarándokolok a postára és feladom a keresetem jelentős részét mindenféle hülyeségre.

@RipCat: nemár, 57 vagy? egy világ omlott össze bennem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:41:31

@RipCat: Túl sokat. A villamosmérnök a joker, minden munkára alkalmas. ... Gondolják a villamosmérnökök.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 21:42:19

@atpijkamo: melyik volt a klassz? :P

@batgirl: ezt nagyon okosan teszed. engem éppen csőbe akarnak itt húzni, majd óvatos leszek:D

igazságos 2012.06.21. 21:44:33

@Kifordított kacagány: a semmitmondó az az, hogy a vérnyomásod nincs rendben, meg cukros vagy, meg hogy nemsokára pénzhez jutsz és vigyázz azokkal, akik ki akarnak használni.

Amit én írtam, egy fokkal komolyabb, de csak egy fokkal, tudok én még, de azt már nem merem leírni.

XCat 2012.06.21. 21:44:48

@atpijkamo: Azok? Pff... alig jár már villamos!

@Kifordított kacagány: Mert?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 21:45:35

@atpijkamo: mint olvashattuk e hasábokon kifejezeten vannak, kik igénylik a tartást. Én mondjuk nem hiszek az alá-fölérendelt kapcsolatokban. Satnyák az embik agyilag, külön megkell tanítani öket a mellérendelésre. Ami nem egyszerű.

"A legszarabb viccen rötyögtök."
Ezek nők. Nincs mit tenni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:45:38

@Kifordított kacagány: amugy , komolyra forditva a szot a 65-79 folotti korosztaly nem erzi biztonsagosnak a kartyahasznalatot es csekkonyvet hasznalnak
vagyis jo reszuk
de leszarom, ha kell 2-3 perccel tobbet varnom emiatt
aranyosak a hogy toltik centre ponrosan, de meg rogton le is konyvelik a csekkony vegen levo konyvelesi reszbe:)
de egyre ritkabb
cash abszolut nincs nalam, ezert csekkonyv van a kocsimban, ilyen aramszunetek es egyeb technikai hibak eseten tudom hasznalni

Kifordított kacagány 2012.06.21. 21:45:44

@atpijkamo: az megy villamosmérnöknek, aki más munkára nem alkalmas.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 21:45:44

@hagyma: szóval félre vagyok vezetve?
akkor kicsomagolok..

igazságos 2012.06.21. 21:48:34

@hagyma: én agybajt kaptam ettől Amerikában, hogy rohadjon ki az összes toporgó vénember, aki még a tollat se tudta rendesen tartani a remegő kezével, de azért mindegyik kivétel nélkül csekkeket töltögetett, csak ezért fél órát álltam a sorba.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 21:48:35

A macskám benyávogott az ajtón. Hozott nekem vacsorát. Egy madarat:(

Ezek a madarak nem normálisak. Szárnyuk van, repülhetnének, és mégis áldozat lesz belőlük:(
Ilyenkor nem kedvelem a macskáimat:(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:49:00

@Kellemes Zérókomponista: "Ezek nők. Nincs mit tenni."

:(( Nincs... Náluk van a PINA. ... Egy óvatlan pillanatban orvul hozzánőttek.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 21:49:09

Ritka szar lett ez a hoki hal is. Folyt belőle a víz mint a szivacsból, sárgás lett a húsa és nem jött le a csontról. Pedig eddig mindig jó volt. Ha megmérgeződtem, írok a homárnak.

igazságos 2012.06.21. 21:49:59

@batgirl: ne dőlj be neki, most csak az esküvőnket tervezgeti, ettől jó hangulatba került, hogy milyen olcsón megússza.

XCat 2012.06.21. 21:50:25

@atpijkamo: Bocs. Kihagyhatatlan volt. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 21:51:03

@Kifordított kacagány: "pedig azok is ilyen semmitmondó, árkire ráhúzható jellemzések:P"
Önérzettel, egóval bárkire bármi ráhúzható ami pozitívnak van beállítva kisszámára egy kis behízelgő felvezetővel. Ergó végire már tökmindegy mi a szöveg. Szörnyű ez azért. Engem megijeszt. Persze a Best más. Az bejön. A postaládán keresztül a kézbe, onnan meg az elmébe. Feldmár is megmondta: valami kell. Hogy az LSD projektek vagy a bulvárosmagazinok kínálják-e az üdvözítőbb utat...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 21:52:02

@atpijkamo:

A lengyel bevándorló a jogosítványát szeretné megújíttatni az orvosnál. A szemvizsgálatnál megkérdi az orvos tőle: el tudja ezt olvasni? és mutatja a táblácskáját:

C Z W I X N O S T A C Z

Méghogy elovasni? Hát ismerem is az illetőt!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 21:54:22

@igazságos: ez most a rosszindulattól mentes kategória, ha jól sejtem ? :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:54:29

@batgirl: dont worry ez meg szebb es nincsenek ninfak vagy mi,nindzsak
nem, nem izek
sherpak na, megvan
@igazságos: sose felejtsd el, hogy egyszer Te is megoregedsz, ha minden OK, es nagymamad, akit nagyon szeretsz is ilyen mas szemeben
/ ha mult ido akkor tedd multidobe/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:54:45

@batgirl: Hallal hokizik... Nem akarom tudni...

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 21:56:58

@batgirl: A hekkre hasonlít. A kisebbek tök jók voltak, finom omlós fehér hússal, ahogy kell. Most kifogtam egy olyan zacskót amiben nagyok voltak, és hát hm. Romlott szaga nem volt, de valahogy nagyon nem volt jó. Ki azért persze nem dobtam, mert annyira mégse olcsó. Most kíváncsian várom, lesz-e gyomorgörcs. Természetesen a Spar volt a vétkes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:57:21

@batgirl: maszsturbalasra kihorgaszott tukorponyt

Xezs 2012.06.21. 21:57:43

Kedves poszter! A poszt utolsó részében levő ügyintézéssel kellett volna kezdeni ezt az egészet. A postán tök fölösleges volt vitatkoznod.

De figyelj már, nincs neked bankszámlád? Miért szopatod önmagad a postai kézbesítéssel?

igazságos 2012.06.21. 21:58:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ez most konkrétan nem.

@hagyma: ezek direkt toltak ki a másik emberrel. Értem én, hogy öregek, meg ők is vásárolnak, de miért kell direkt szemétkedni, mikor más haladni szeretne.

Ezek olyanok voltak, kivétel nélkül, hogy a remegő kezeikkel nem bírták aláírni a csekket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 21:58:55

ezek szerint fagyasztva.....
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: mer draga volt
en visszavittem volna, ha a bolt nem a vilagvegen van

XCat 2012.06.21. 21:59:05

@hagyma: Ő lehet hogy nem akar megöregedni. Erre gondoltál már?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 21:59:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Vékonypénzű egyetemista. Most komolyan kérdezted?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 22:00:05

@atpijkamo: Fagyasztottal miért ne lehetne. Csúszik az is.

igazságos 2012.06.21. 22:00:22

@Kellemes Zérókomponista: a különbség az, hogy én ingyen csinálom, más meg sok lóvét kér érte, meg a 06 - 90-et hívod, amiért Chuck Norris - nak persze nem kell fizetnie, de te meg nem Chuck Norris vagy.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 22:00:39

Amikor Marie Antoinette meghallotta, hogy a nép lázong, mert nincs kenyér, azt mondta: „miért nem esznek akkor kalácsot?”

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 22:00:43

@igazságos: mikor elkezdodik nalad is majd az agyerelemeszesedes, Te sem fogod tudni, hogy elkezdodott nalad az agyerelmeszesedes
@RipCat: sokan gondoljak,, hogy nem akarnak, de mire oregkorba ernek, akkor mar akarnak
ez az elet torvenye

XCat 2012.06.21. 22:00:49

Különben a kor nem erény, csak állapot. Úgyhogy ha a nagy melegben valamelyik nénit esetleg a banyatankjába csomagolja valaki, nem kell nagyon meglepődni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 22:01:12

@Emberiségellenes háztartási gép: te figyusz, én kaptam vacsorára egy madarat..kéred?

igazságos 2012.06.21. 22:01:38

@Xezs: egyesek élvezik, hogy önmagukat szopathatják, és ezt ki is teregetik kivétel nélkül a világnak, hogy más is lássa, meg sajnálja egy kicsit.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 22:01:55

@Emberiségellenes háztartási gép: Papapapappa ... nem hallak ... papapapapa

@batgirl: :))) Te nagyon...

XCat 2012.06.21. 22:02:11

@hagyma: A te életedé, egészen pontosan. Az enyémben nem öregszünk meg. Az ízléstelen.
Különben szerintem sem szívatni akarták a többieket, csak egyszerűen nem fogták fel, hogy azt csinálják. Sok fiatal is így van vele, aztán vágják a pofákat ha rájuk szólok.

igazságos 2012.06.21. 22:02:44

@hagyma: azt én már nem érem meg, mert magammal viszem az egyik politikust a halálba, hogy legalább legyen miért meghalnom. Nem szeretnék hetvennél tovább élni, mert minek.

XCat 2012.06.21. 22:03:18

@Emberiségellenes háztartási gép: És ha megsütöd? Fűszer elveszi a mellékízét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 22:03:24

@RipCat: de a fiatalkor sem ereny, hanem allapot es havalami idiota reszeg uvoltozot ejjel 2-kor pofanbaszok, nem kell meglepodni
/ itt mondjuk kizart, mert itt a rendor bassza pofan egy db figyelmeztetes utan/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 22:04:21

Miért vágta pofon Marie-Antoinette XVI. Lajost?
.
.
.
.
.
.
.
.
Mert XVI. Lajos így szólt: - Gyerünk Verszájba!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:04:48

@hagyma: romlott szart akkor se eszek, ha drága volt.

@atpijkamo: komolyan. én is voltam csóresz egyetemista, tudom milyen jó dolog azon agyalni, hogy ugyan mit is főzzünk ma.... de romlott cuccot benyalni nem vall ...ööööö... izé, szal érted.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 22:04:55

@igazságos: ne már. ha belősz egy 30-40 éves korosztályt amit nem nehéz, ha valaki nem ostoba csitri, legfeljebb lefele tévedhetsz ami meg hízelgő.
aki itthon él azok nagy eséllyel nem nagyon vannak megelégedve azzal amit elértek, mert ez általában erősen a semmi felé tart. és bár éssel nem kezdünk mondatot, de pont emiatt szinte mindenkinek hiányzik is valami az életéből, amin általában változtatni akar, csak nem nagyon tudja hogyan.
mivel az ember társas lény, ezért néhány elvetemült egyed kivételével előbb utóbb mindenki kiköt valaki mellett még ha fanyalogva is. aki meg itt múlatja az ideje jó jó részét, az vélhetőleg nem jár túl sokat társaságba, mert különben nem lenne ideje itt lenni. pár csalódása mindenkinek van és minden ember olyan, hogy igyekszik eltitkolni a valódi énjét. ez már pusztán azért is így van, mert minden ember hazug disznó, ami tökéletesen elégséges mind a csalódáshoz, mind a titkoláshoz.
a ráhagyod a másikra és a nem vagy hisztis pedig egy megelőlegezett feltételezés. bár ez utóbbi tényleg azon alapszik amit itt tapasztaltál.
viszont mindezt úgy tálalni, hogy mély ismeret illúzióját keltse, ahhoz horoszkópírási tehetség kell.

@RipCat: már majdnem onlány randira hívtalak, de hát így minek? onlány kávézót még csak-csak találni, de onlány patika alig van és azok is bénák.

@Kellemes Zérókomponista: a nők mindenen vihognak ha többen összejönnek. csak egyedül komolyak olyan nagyon.

@hagyma: tekintve, hogy milyen béna a bankkártyák biztonsági rendszere, azt kell mondjam van eszük. mondjuk a csekkönyves megoldás se hiszem, hogy sokkal biztonságosabb lenne.

XCat 2012.06.21. 22:05:06

@hagyma: De egy sokkal kívánatosabb és esztétikusabb, valamint kevésbé lágyagyú állapot.

A mondat második felével nem értem mit akarsz mondani. Lehet hogy öregszel. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 22:05:25

@atpijkamo: De most nincs hoki, foci van. És elsőre "fpci"-t írtam.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 22:05:54

@Emberiségellenes háztartási gép: Még csöpög a vértől. És benne vannak a veszett macska fognyomai. Persze lehet, hogy nem veszett, 5 nap karantén után kiderül.

igazságos 2012.06.21. 22:06:04

@Kifordított kacagány: te erre a témára igen érzékeny vagy, szerintem téged nagyobb összeggel lehúzott már egy jós, vagy átvágták egy közeli rokonod.

Most mit vagy bepipulva, megsértettelek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 22:06:46

@RipCat: nem az enyem, mire megorgedsz elfelejted, hogy jo lenne meghalni, most azt gondolod
@igazságos: ezt pofazom, az agyadban mast fogsz gondolni 70 evesen, ha meegered es abszolut nem mondod azt, na 70 vagyok akkor most megolom magam..
ha most 70 evesen valaki olvas minket, szerinted boldog?
az edesanyam 74 eves es remekul van.....

arrol mar nem is ejtek szot, hogy lehetsz olyan helyzetben, hogy nem vagy kepes donteseket hozni
alzheimer stb.
de ne mennyunk tul komoly temakba asszem

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:07:03

@Emberiségellenes háztartási gép: ha felhagysz a hullatúrással és jó útra térsz, kaphacc tőlem ösztöndíjat.

XCat 2012.06.21. 22:07:22

@igazságos: Nagyobb összeggel engem húzott már le jós. Egyszer szar passzban voltam, és felhívtam egyet, dumáltunk 3 és fél órát.
Egészen csúnya telefonszámla lett a vége. :DDDD

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 22:08:11

@RipCat: Meg volt az sütve, sütőben, alufóliában. Eleve gyanússá vált, hogy kábé egy harmaddal összement, és rengeteg vizet eresztett magából. Ilyet csak az az ócska pangasius szokott.

igazságos 2012.06.21. 22:08:51

"a nők mindenen vihognak ha többen összejönnek. csak egyedül komolyak olyan nagyon."

Ezzel egyet tudok érteni!

@hagyma: az Amerikás dologgal nagyon érzékeny dologra tapintottam, ezt nem vagy képes feldolgozni, ezért most úgy piszkálgatod a másikat, hogy folyamatosan olyat magyarázol bele, ami nincs, meg folyamatosan ellentmondasz neki.

Nem tudom, mi van máma a levegőbe. Akit kielemzek, az fel se veszi, akihez meg nem szólok, az magára veszi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 22:08:58

@atpijkamo: tudod mi az érdekes? hogy nem véres. szerintem megfojtják őket. Az egerek sem véresek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 22:09:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ez nem kerdes
@Kifordított kacagány: de, sokkal
ha valaki lopni akarja tokeletesen kell utanozni az alairasodat
mondjuk ez egy creditkartyanal nem problema, mert a boltos nem tud mihez hasonlitani
kicsit biztonsagosabb, sot nagyon
@RipCat: en, mindenkivel egyetemben oregszem
lattal meg valakit fiatalodni?

XCat 2012.06.21. 22:09:28

@hagyma: "Egy hal nem szabadulhat a vízből." (126. vagyongyűjtési szabály)

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Megétetnéd, mi? :DDD

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 22:09:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem volt romlott, csak nem volt friss sztem. Az azért nem ugyanaz.

Xezs 2012.06.21. 22:09:49

@igazságos: De komolyan mondom, hogy nem értem. A poszter valószínűleg fiatal, és mint ilyen fogékonynak kéne lennie az új dolgokra - jelen esetben a bankszámlára.

Erre ő mit csinál? Kipostáztatja magának a pénzt. Eszem-faszom megáll.

Bankszámlára egyrészt sokkal hamarabb megérkezik a lóvé, másrészt nem kell a kp-t betenni külön a bankba. Persze ha a poszter annyira oldschool, hogy a pénzt a párnahuzatba varrja, akkor már mindent értek. Én amúgy kiirtanám a készpénzt a picsába, csak pénzbe kerül fenntartani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 22:10:00

@RipCat: Vett egy 90-es körzetszámot, mert azt mondta magában, lesz sok hülye, aki ezen felhív.

igazságos 2012.06.21. 22:10:19

@RipCat: na látod, vettél volna fel engem akkor ebből a pénzből, mellesleg én ingyen is megmondtam volna. Három órát? Ennyire profi én sem vagyok.

Mellesleg tökre nem értem, minek kérik a jósok a tévében a keresztneved meg a születési éved. Egy ember hangjából lehet már hallani, még ha közömbösnek is tűnik, hogy most el van keseredve, vagy éppen tényleg érdeklődik, vagy csak tesztelni akar.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 22:10:51

@batgirl: Gyorsfagyasztást, aztán jövök érte.

XCat 2012.06.21. 22:11:16

@atpijkamo: Aha, de egész ügyes volt a csaj. Csak szegény vagyok hozzá hosszú távon sajnos. :)

@igazságos: A végén már dumáltunk mindenféléről. :)

Kifordított kacagány 2012.06.21. 22:11:46

@igazságos: itt meg direkt a reggeli csúcsforgalomban jár az összes nyugger buszozni. mocskos gonosz sátán ivadéka valamennyi.

hetven? én már az ötventől is ódzkodom. istenem, mennyit kell még addig szívni.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: agyalni? én katona is voltam, de ott sem okozott gondot az ilyesmi. maradék, meg fűszer mindig volt és a vége mindig valami ehető lett.

igazságos 2012.06.21. 22:11:56

@Xezs: ezek az egyének abban lelik örömüket, hogy szívatják magukat, és kiplakátolják, hogy a tömeg együtt érezzen velük. Csak ezért pattog, és még pattogni fog kétszer minimum, figyeld meg. Nem most hallottunk róla utoljára.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 22:12:34

@atpijkamo: az is lehet, bár madárnál azt hiszem nem lehet könnyű. Egérnél, cickánynál igen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 22:12:51

@igazságos: latod megint tevedsz
de nagyot
nem amerikarol beszelek, hanem az oregsegrol az oregekrol
otthon nincs becsuletuk
nyuggereknek es ingyenelonek tartjak
es en ezt utalom
pedig nem,, meg nem vagyok oreg, egy 50 eves ferfi maximum eg 14 eves lany szamara oreg
nagy melle!!!
semmit nem vettem magamra, amugy se kozponti kerdes, hogy Te mit gondolsz rolam
de az oregeket megvedem
mindig mindenhol

igazságos 2012.06.21. 22:13:09

@Kifordított kacagány: a csúcsforgalomban nemigen, mert az orvoshoz megy a többség, ahhoz meg már ott kell lenni nyolcra a kórházba. Esetleg, a kényelmesebbje megy tízkor, bevásárolni, vagy szintén nyitásra, hogy elsőként ott lehessen, ha jön a kenyér.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 22:13:36

@batgirl: Ezért vettem hokit. De lehet hogy a Spar hamisít, és nem is hoki volt.

Xezs 2012.06.21. 22:13:54

@igazságos: Remélem is, hogy idejön pattogni, mert tényleg szeretném ha elmondaná, hogy miért postáztatta ki a pénzt.

Enélkül én nem fogok tudni nyugodtan aludni.

POSZTER, TOLD IDE A POFÁD, BASZOD! VÁLASZOKAT AKAROK! MOST!

XCat 2012.06.21. 22:13:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mondjuk két zsemlét megvenni 2 karika felvágottal tényleg nem komoly összeg.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 22:14:32

@Emberiségellenes háztartási gép: szerintem lekéstünk róla..már csak tollakat látok a teraszon.
Pedig nekem hozta a büdösdög!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:14:46

@Kifordított kacagány: a koleszba a turmix volt menő. liter tej, mindent bele, ami van, végeredménytől függően sózni vagy cukrozni. hát ölég pocsék volt, így visszagondolva...:)

igazságos 2012.06.21. 22:15:01

@hagyma: most már tedd el magad nyugovóra, vagy takarékba, mert beleélted magad teljesen.

Nem is magyarázom már tovább neked, veled nem akarok úgyse összeházasodni, nyugodj meg. :)

@Xezs: az a legigazságtalanabb, hogy köcsög poszter direkt nem posztolta ki rendesen a telefonbeszélgetéseket.

Egyszer úgy akarok már egy igazi, élő telefonbeszélgetést látni a homáron! Micsoda mérföldkő lenne ez! Mekkora haladás!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 22:15:05

@Kifordított kacagány: akkor ne sokat tetovazz lodd le magad
a nagyszuleidet. meg az ossze nyuggert
ez lehetne ilyen kuldetes
tobb helyet a buszokra, aki elmul 65 uljon a seggen otthon, ha kimozdul lojjuk a dunaba
hany milliard dollart megsporolna az allam
ja hogy ne az anyukadon kezdjek, meg majd ne rahtad....
khm
na mennem kell vacsorazni,. jo szokrakozast

Xezs 2012.06.21. 22:15:28

@hagyma: "otthon nincs becsuletuk
nyuggereknek es ingyenelonek tartjak"

Na és ezt hogy derítetted ki ilyen bölcsen? Képzeld, nem mindenki gondolkodik így.

Nekem semmi bajom az öregekkel, kivéve ha baszakodnak előttem, és nem tudok haladni a dolgomra, de nagyon ritkán baszakodnak előttem, szóval tényleg semmi bajom velük.

XCat 2012.06.21. 22:15:44

@hagyma: Mert itt nyuggerek és ingyenélők. És mindent meg is tesznek, hogy ezt a képet erősítsék magukról.
Azon kívül feleslegesen leterhelik az egészségügyet meg a gyógyszerkasszát, teljesen értelmetlenül, unalomból szedett szarokkal.

Csak ezeket nem illik szóvá tenni, tehát mindenki kussol, és fizet, és elviseli őket.
Meg utálja.

XCat 2012.06.21. 22:17:02

@Xezs: Ne aggódj, ők is gyűlölnek téged. Mert még fiatal vagy, és szép, és nem fáj semmid, és van aki szóbaáll veled.

Nekik már semmi nem jut ebből.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.21. 22:17:48

@igazságos: az egtvilagon semmi eselyed nem lenne, ebben ne is remenykedj
nekem ertelmes es szep felesegem van

ugy mondjak amugy takarekra, nem takarekba, mer az az ahol a penzed tartod a faludban, de mondjuk nem kedvelem, ha valaki utasitgatni akar mit csinaljak
errol szokjal le
de most tenmyleg vacsora
hatalmas T-Bonet fogok enni sultkrumplival
Te meg fekudj le, elmult 10 ora, anyad meg nem szolt, hogy time?

Xezs 2012.06.21. 22:18:16

@RipCat: Ez ostobaság, már ne is haragudj. Én nagyszüleim köszönik szépen, 80-on túl is jól érzik magukat és nem gyűlölnek senkit sem. Engem meg egyenesen szeretnek. Még pénzt is adnak néha :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 22:18:51

@RipCat: Sós kifli volt jó, ahhoz nem kellett semmi, magában is finom volt. De mára mindenhonnan eltűntek azok is.

Xezs 2012.06.21. 22:19:26

@hagyma: Na, igazságost nem bántani! És egyébként nem tűnik butának egyáltalán. Az egyik legértelmesebb kommentelő itt, még ha néha nem is értek vele egyet.

Na most csontig benyaltam neki.

igazságos 2012.06.21. 22:19:54

@hagyma: a nyuggerek nem ingyenélők, na, ki mondott ilyet? Ez a bizonyíték, hogy beleélted magad. Semmi gondom nincs az öregekkel, vannak, vannak, engem nem zavarnak, sőt hasznosak olyan szempontból, hogy a rendesebbje tolja a nyugdíját az unokáknak a zsebébe. De 70 éven túl már feleslegesnek gondolom, hogy élj, mert olyankor már csak beteg vagy, meg eltöröd a csontod, meg az agyérelmeszedés jön.

Én azt mondtam, hogy a sorban állásnál direkt szúrtak ki a többi emberrel, csekket töltögettek, pedig állt a sor, úgy, hogy nem bírták felemelni a tollat, meg rányomni a papírra.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 22:20:17

@batgirl: Hát jobban járt mintha Spárban vette volna.

XCat 2012.06.21. 22:20:29

@Emberiségellenes háztartási gép: Aha, azt én is csíptem. Mondjuk valami volt a sójával, néha csípett.

@Xezs: Akkor ők erősítik a szabályt. Lökd be őket egy nyuggerotthonba, és nézd meg egy év múlva. :)

Ez a beszélgetés kemény. Kb ilyenek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:20:43

@Emberiségellenes háztartási gép: hát monnyuk a mai modern társadalomban meglévő erkölcsi szabályok, meg esetleg a cuciális konvencijók betartása. aztán lehet ragozni. ( vö.: hullagyalázás, nekrofília és kannibalizmus ebbe nem fér bele )

XCat 2012.06.21. 22:21:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Pedig a hullagyalázás ma komoly társadalmi hobbi. Csak olvasd el némelyik Horthy-ról írt cikket. :)

igazságos 2012.06.21. 22:21:53

@Xezs: asszem, ideje aludni mennem. Még azt hiszem, valaki kedvel itt, és az nem tenne jót az önérzetemnek.

Én legalábbis egészséges 70 éves embert még nem láttam, hatvanast még igen.

XCat 2012.06.21. 22:23:13

@igazságos: Majd megtanulod, hogy itt csak azt mondod, amit szabad, különben a PöttyöshomárKommandó elpicsázza a kis szádat. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:23:58

@igazságos: akkor nézzél szét a világban. amúgy is rádfér a tanulás.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 22:25:30

@igazságos: látod mondtam, hogy kamu az egész. még soha nem húztak le ilyesmivel, szórakoztatónak tartom olvasgatni a horoszkópokat és néha eljátszom a gondolattal is, hogy milyen jó lenne, ha néha be is jönne.(néha be is jön, de általában a kellemetlenebb része) és még véletlenül sem haragszom.

azért kérik a nevet, mert valamivel húzni kell az időt és amúgy is kell a terelés, hogy a hülye elhiggye amit összehordanak.

@hagyma: az öregem szokta mindig mondani, hogy nincs olyan ember aki ne ragaszkodna a tyúkszaros kis életéhez, akármilyen szar is, mert csak az az egy van neki. persze külső szemlélőként el lehet képedni, hogy mennyire képesek leépülni emberek csak azért, hogy még pár napot létezhessenek.

nem kérdés, hogy biztonságosabb, de mivel az ember alapvetően figyelmetlen és az aláírást lehet hamisítani is, az sem tökéletes

@batgirl: kiszívják a piros kis vérüket.

@Xezs: mert a tranzakciók nagy része mögött már amúgy sincs fedezet, ha meg végleg megszüntetnék a kp-t akkor elszabadulna a pokol.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:25:59

@RipCat: aggy egyet. úgyse értem ezt az egész hepajt most, valaki megmondhatná már a tutit erről az egész horthy-nyírő mizériáról.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.21. 22:26:52

Buzzati: Hajtóvadászat öregekre

Roberto Saggini, egy kis papírgyár irodavezetője, negyvenhét éves, őszülő, határozottan jóvágású férfi, éjjel kettőkor megállt a kocsijával egy presszó előtt - még nyitva találta, isten tudja, miért.

- Egy perc, s itt vagyok - mondta a mellette ülő lánynak. Szép lány volt, piros ajka, úgy tündökölt a neonfényben, mint valami őrült, megrészegedett virág.

Több kocsi parkolt a bejárat előtt, kissé arrább kellett hát megállni. Langyos, tavaszszagú május este volt. Az utcák kihaltak.

A férfi bement a presszóba, csak cigarettát vett, s már igyekezett is vissza. Ahogy kifordult az ajtón, fenyegető kiáltozást hallott.

A szemközti házakból? Vagy az egyik mellékutcából? Vagy a föld alól, az aszfalt alól bújtak elő elvetemült, gonosz lények? Két, három, öt, hét árnyalak tűnt fel a sötétben; a kocsi felé rohantak, ahányan voltak, annyi felől.

- Üsd! Üsd az. Öreget!

Fiatal gazfickók csatakiáltása volt ez az elnyújtott, fülsiketítő vijjogás, egész kerületeket riasztott fel álmukból az éjszaka legváratlanabb óráiban - az emberek borzongva húzták fülükre takarójukat, Isten kegyelmébe ajánlva a szerencsétlent, akinek lincselésére készült az üvöltöző horda.

Roberto fölismerte a veszélyt. Vele akartak leszámolni. Olyan idők jártak, amikor a negyvenen felüli férfi kétszer is meggondolta, mielőtt éjnek évadján kimerészkedett az utcára. Negyvenen felül öregnek számított mindenki. Az új generáció pedig utálta, megvetette az öregeket. Kegyetlen, sötét harag bujtogatott: unokát a nagyapa, fiút az apa ellen. Mi több, afféle klubok alakultak, társaságok, közösségek, melyeket az öregek iránti vak gyűlölet tartott össze; mintha azok volnának felelősek az elégedetlenségükért, búskomorságukért, kiábrándultságukért, boldogtalanságukért - mind e nyűgökért, melyek olyannyira jellemzőek az ifjúságra, mióta csak világ a világ. Éjszakánként aztán nekivadultak a bandák, főleg a külvárosokban; öregeket vettek űzőbe. Ha sikerült nyakon csípniök egyet, rávetették magukat, ütötték-verték, lemeztelenítették, megkorbácsolták, bemázolták festékkel, majd úgy hagyták, egy fához vagy lámpaoszlophoz kötözve. A kegyetlen szertartás őrjöngésében nemegyszer még tovább is mentek; a reggeli járókelők ilyenkor megcsonkított holttesteket találtak itt is, ott is az utcán.

Az ifjúság problémája! Örök gyötrelem, melynek töltetét megrázkódtatás nélkü1 fojtották el apák s fiúk az ezredévek során. Most hát fölrobbant a töltet, s az újságok, a rádió, tévé, a filmek még olajat is öntöttek a tűzre. Mindegyre csak hízelegtek a fiatalságnak, agyba-főbe dicsérték, sajnálták, pátyolgatták, bátorították - a hatalom bármi áron való átvételére ösztökélték. Az általános forrongástól megfélemlítve, maguk az öregek is együtt fújták a többivel, afféle alibi végett; így próbálták bizonygatni - persze hasztalan -, hogy noha betöltötték az ötvenet, hatvanat, a lelkük még friss, fiatal, s jogosnak tartják az új nemzedék háborgását-hánykolódását, valamennyi igényét. Hiú ábránd, siralmas öncsalás. Akármit mondtak, a fiatalok ellenezték; a világ urainak tekintették magukat, követelték a gyeplőt, merthogy eleget tartották már kezükben az �aggok�. �Az öregség - bűn!� - ez volt a kedvenc sz6lamuk.

Szabadon portyázhattak tehát éjszakánként, a hatóság - ugyancsak megfélemlítve - szemet hunyt. Magára vessen az a roskatag vénember, aki, ahelyett, hogy elbújna, bezárkózna, öreges balgaságaival ingerelni merészeli az ifjúságot�!

Különösen azokat az öregeket vették célba, akik fiatal nők társaságában mutatkoztak. Az volt csak az igazi hajcihő! Ilyen esetben - ami bizony gyakran adódott - a férfit megkötözték, s miközben verték, társnőjét a legkülönfélébb hosszadalmas és bonyolult erőszaktételeknek vetették alá, a szeme láttára.

Roberto Saggini fölismerte a veszélyt. Ezt mondta magában: a kocsiig: már nem jutok el, de a presszóba visszaszökhetem, oda nem mernek betömi ezek a gazemberek; a lány viszont még kereket oldhat.

- Silvia, Silvia - kiáltotta -, indítsd be a motort, és me­nekülj! Gyorsan! Gyorsan!

Szerencsére, a lány rögtön megértette, miről van szó. Villámgyorsan átcsusszant a vezetőülésre, indított, bevágta a sebességet, s bőgő motorral elszáguldott.

A férfi föllélegzett. Most már csak magával kellett törődnie. Sarkon fordult - iszkolt volna vissza a presszóba. Ám ebben a pillanatban lecsapódott orra előtt a redőny.

- Nyissák ki, nyissák ki! - könyörgött kétségbeesve.

Senki sem válaszolt odabentről. A fiatalok portyázása idején mindenki visszahúzódott a saját csigaházába. Látni, hallani, belekeveredni � - Isten őrizz!

Nem volt vesztegetni való idő, egy másodperc sem. Az utcalámpák élénk fényében tetőtől talpig megvilágítva feléje tartott hét-nyolc alak; nem is siettek már, annyira biztosak voltak a dolgukban.

Egyikük, egy magas, sápadt, kopaszra nyírt fickó, sötétvörös pulóvert viselt, melyen óriási R betű fehérlett. �Elvesztem� � gondolta Saggini. Az újságok hónapok óta emlegették ezt az R-t. o Sergio Régorának, a legkegyetlenebb bandavezérnek volt a betűjele; állítólag több mint ötven öreget intézett el már saját kezűleg.

Egyetlen lehetőség mutatkozott csupán. A fasor balfelé tágas térbe torkollott, amolyan kis vidám park ütötte fel rajta a tanyáját. Ha odáig eljut sértetlenül� A sok mutatványos bódé meg lakókocsi között könnyen elbújhat.

Futásnak eredt hát; meglehetősen mozgékony volt. A szeme sarkából látta, hogy egy zömök lány szalad feléje, ugyancsak fehér R betűvel díszített pulóverben, s, jobb felől igyekszik elvágni az útját. Arca kissé kutyaszerű volt, de csöppet sem kellemetlen; vastag ajkáról durván harsant a kiáltás: - Állj! Állj meg, vén disznó!

Jókora bikacsököt szorongatott a jobbjában, avval próbált rávágni Sagginira. Ám a férfi olyan fürge volt, hogy csak a levegőt érte a suhintás, a lány pedig egyensúlyát veszítve a lendülettől, hasra esett.

Saggini ekképpen egérutat nyerve, maradék szuflájával továbbloholt a sötét tér irányába. Alacsony kerítés vette körül a bódékat, azon átvetette magát, s arra fordult, amerre sűrűbbnek látszott a sötétség. Amazok a nyomában.

- Meg akar lógni, a dög! - kiáltotta Sergio Régora. Nem nagyon sietett, bizonyos volt benne, hogy nem szalasztja el a prédát. - Még próbálkozik, lázad!

Egyik társa most melléje szegődött: - Ide hallgass, főnök, mondanom kell neked valamit. - A bódék elé értek már. Megálltak.

- Épp most?

- Szeretném, ha tévednék, de határozottan az a benyomásom, hogy a krapek a papám.

- Ez a disznó, az apád?

- Igen, azt hiszem, ő az.

- Annál jobb.

- De én . . .

- Remélem, nem akarsz most akadékoskodni?...

- Úgy rémlik, valami . . .

- Szereted?

- Á, rettenetes hülye. És fontoskodó, vége-hossza nincs prédikációinak.

- Akkor hát?

- Ismétlem, nekem úgy rémlik, hogy�

- Pacal vagy, vacak puhány. Szégyelld magad! Az én apám eddig még nem került utamba, de fogadok, hogy csudára élvezném. . . No gyere, öntsük ki ezt az ürgét.. .

Saggini alaposan kifulladva a futástól, torkában dobogó szívvel lekuporodott az egyik nagy sátor - meglehet, kisebb cirkusz - tövében; teljes sötétség volt itt. Iparkodott eltűnni a vászon ráncai között.

Öt-hat méterrel odább afféle cigány lakókocsi állt, némi fény szűrődött ki az egyik kis ablakán. Vészjósló, éles fütty hasított megint a levegőbe. A kocsiban mozgolódás támadt. Majd egy kövér s nagyon szép nő lesett ki az ajtón.

- Asszonyom, asszonyom - suttogta Saggini bizonytalan búvóhelyéről.

- Mi az? - kérdezte a nő gyanakodva.

- Könyörgök, engedjen be. Üldöznek. Meg akarnak öl­ni.

- Nem, nem, szó se lehet róla. Nem akarunk balhét.

- Húszezer lírát adok, ha beenged.

- He?

- Húszezer lírát �

- Nem, nem. Mi tisztességes emberek vagyunk.

Azzal visszahúzódott, becsukta az ajtót. Hallani lehetett az ajtólánc csörrenését. A fény is kialudt az ablakban.

Csönd. Se léptek nesze, sem egyetlen pisszenés. Tán lemondott róla a banda? Egy távoli toronyóra negyed hármat ütött. Egy távoli toronyóra fél hármat ütött. Egy távoli toronyóra háromnegyed hármat ütött.

Saggini lassan, óvatosan fölegyenesedett. Talán most sikerül elillannia.

Máris ott termett előtte az egyik gonosztevő; fölemelt jobbjában megcsillant valami, nem lehetett pontosan látni, hogy micsoda. Saggini agyán átvillant a tanács, amit sok-sok évvel azelőtt kapott egyik barátjától; ha valaki meg akar verni, üsd állon, az épp elég, csak az a fontos, hogy ugyanakkor ugorj is egyet fölfele, akkor az egész tested üt, nemcsak az öklöd.

Ugrott hát. Kemény reccsenés kísérte az ütését. - Ó . . . - nyögött fel amaz, s hanyatt bukott. Saggini a fiára ismert, övé volt a hátracsukló, fájdalomtól eltorzult arc. � Ettore! Te vagy az? - hajolt föléje segítőkészen.

Három-négy árny bukkant ekkor elő, szinte a föld alól. - Itt van, itt van! Üsd az öreget!

Rohant Saggini. mint az örült, ide-oda szökellt, keresve a sötétebb zugokat; üldözőinek mind dühödtebb s mind közelibb lihegése ösztökélte. Egyszerre borzalmas fájdalom hasított az arcába, valami fémszerszámmal hajították meg. Kétségbeesetten nézett körül - a tér túlsó végébe szorították. A mutatványos bódék már nem nyújthattak menedéket.

Vagy száz méterrel arrább maga a park, az igazi. A kétségbeesés legyőzette vele ezt a távolságot, anélkül, hogy utolérték volna. Sőt, a manőver, meglepte, megzavarta az üldözőket. Csak akkor kaptak észbe, amikor már elérte az első

facsoportot. � Ott! � Ott! � Nézzétek � elbújik a kiserdőben! Üsd az öreget, üsd!

Folyt tovább a vadászat. Ó, csak pirkadatig kitartson, akkor talán megmenekül. De mikor lesz még az, hány óra múlva? Időnként hallotta, amint megkondul egy-egy toronyóra, de rettenetes izgalmában képtelen volt számolni az ütéseket. Egy kis kaptatón fel, onnan le a völgybe, át egy patakocskán � de valahányszor hátranézett, ott látott maga mögött három-négy bitangot, loholtak utána, kitartón, kérlelhetetlenül.

Amikor utolsó erejével fölkapaszkodott egy meredek bástyatetőre, s onnan szétnézett, látta, messze, túl a háztetők rengetegén, sápadni kezdett az ég alja. De már késő volt. Teljesen kimerült. A vére széles csíkban csordogált lefelé sebesült arcáról. S Régorának már csak néhány métert kellett futnia, hogy utolérje. Ott fehérlett a gúnyos -fintora; közvetlen közel.

A keskeny, füves bástyagerincen kerültek szemtől szembe egymással. Régorának ütnie sem kellett. Saggini egy lépést hátrált, s kicsúszott lába alól a talaj; tehetetlenül zuhant lefele a köves, sziklás meredélyen. Tompa puffanás, utolsó felnyögése a húsnak.

- Nem nyiffant ki. De kellően kikészült így is - mondta Régora. - Most jobb, ha olajra lépünk. Sosem lehet tudni, mikor jön rá a rendőrségre a bolondóra.

Kis csoportba verődve indultak vissza, s harsányröhögések közepette tárgyalták meg a vadászat részleteit. Azért jó sokáig tartott. Egyetlen öreg sem adott még ennyi, munkát � Fáradtak voltak ők is. Ki tudja, miért, nagyon elfáradtak. A társaság feloszlott. Régora a lánnyal ment tovább. Egy erősen kivilágított térre értek.

- De hát mi � mi van a fejeden? - kérdezte a lány.

- És neked? Neked is �

Közelebb hajoltak egymáshoz.

- Úristen, milyen az arcod. És hogy kerül ez a sok fehér a hajadba?

- Te is . . . neked is szörnyű az arcod.

Kínzó nyugtalanság vágott beléjük hirtelen. Régorávát ez még nem fordult elő soha. Odalépett egy kirakathoz, belenézett a tükörbe.

Egy ötvenes férfi nézett vissza reá, fonnyadt arc, savós szem. A nyaka akár egy pelikáné. Mosolyogni próbált: két foga hiányzott épp elől.

Lidércnyomás? Megfordult. A lány sehol. Három fiú bukkant fel a tér túlsó sarkán. Öten voltak. Nyolcan. Fütty harsant, hosszan, élesen, vérfagyasztón. S hozzá a kiáltás: - Üsd az öreget, üsd!

Régora futásnak eredt, futott, futott, ahogy csak bírt, ahogy az erejéből tellett. De nem sok tellett az erejéből. Mily végtelennek, soha el nem múlónak tetszett az ifjúság, ez a hetyke és kegyetlen életszakasz. S egyetlen éjszaka el tudta hamvasztani. Semmi nem maradt belőle, semmi. Most ő volt az öreg. Rákerült a sor.

Telegdi Polgár István fordítása

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 22:29:20

@Xezs: "csak pénzbe kerül fenntartani"
Mer amúgy bankszektorban mindenki ingyér dolgozik. Értem. KP az egyetlen ördög, minden más okés és ingyenes. Sarkosak a véleményeid és erőszakos vagy. Ami nem is lenne baj, csak e vehemencia alatt elhomályosul a téma. Ez egy meglátás.

XCat 2012.06.21. 22:30:44

No meggyütt az igazság hangja..........

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Túrjál magadnak.
A tuti annyi, hogy volt egy ember, aki megpróbált csinálni valamit, és nem jött össze. Szokás szerint.

XCat 2012.06.21. 22:33:26

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mindig benyomja, ha ilyen téma van. A saját véleményét már nem meri csaholni, azt hiszi, hogy ezzel okosabbnak tűnik.

Igazán rászólhatnál.
Vagy elcipelhetnéd idegorvoshoz, az asszony lassan teljesen az agyára megy. Elpicsázni nem meri, mert kitaszítja a homokozó, és akkor ez a kurva bloghu sem lesz már neki.

Ez amolyan dráma.

Xezs 2012.06.21. 22:35:15

@igazságos: Faszt, 70 fölött is van élet. Nagyszüleimen látom. Dédunokáznak, tesznek-vesznek, örülnek. Boldogok.

Zavar ha kedvelnek? Fura egy szerzet vagy te.

@Kifordított kacagány: Miért kéne kp fedezet a tranyó mögé? A kp egy földhözragadt elképzelés, lassan felváltják az elektronikus tranzakciók. A tehenet meg a sót is felváltotta először a nemesfémpénz, azt meg a papírpénz. Most a papírpénzen a sor, hogy kihaljon.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 22:35:30

@igazságos: véletlenül tudom, hogy bevásárolni mennek, mert a bótban is feltartják a sort a munkába igyekvők előtt.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nálunk a bab meg a krumpli. tartalmas és olcsó. valami meg mindig jutott mellé ami felturbózta.

@hagyma: sajnos már nem élnek, még anyám maradt itt egy darabig. amúgy nincsenek utamba, nem kell mindent komolyan venni.

@Xezs: nem mindenki, de elég sokan. ez pedig ott kezdődik, mikor nem tudsz rájuk türelmesen várni mikor baszakodnak.

Xezs 2012.06.21. 22:36:43

@Kellemes Zérókomponista: Baze, de a banki tranyók nem az államnak kerülnek pénzbe, hanem a banknak és végsősoron az ügyfélnek. Az állam eszméletlen pénzeket öl a pénznyomtatásba/verésbe.

Szerinted miért szüntették meg az 1 és 2 Ft-ost? Úgy van, takarékossági okokból. És vajon a 200 Ft-os bankóból miért lett fémpénz? Úgy van, takarékossági okokból.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.21. 22:37:04

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: meg még a Gépnarancs is ijesmi, az kicsit mogorvább. De könyvbe, a film nem annyira ütős.

XCat 2012.06.21. 22:38:08

@Xezs: Azért a telefonos ügyintéző egy furcsa állatfajta. :) Itt a negyediket nyomom be, és mind ótvar tahó, de mind okosnak hiszi magát.

Azt hittem csak én futok bele mindig barmokba.

Xezs 2012.06.21. 22:38:17

@Kifordított kacagány: Én senkire se tudok türelmesen várni mert alapból gyorsabban haladok gyalog mint az átlag.

De nem lököm fel meg nem szólok be, csak kikerülöm aztán kész. Nem fáj igazából.

XCat 2012.06.21. 22:39:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A semminél alig többet... de annyi sem érdekelne, ha nem nekem hisztizne miatta. :)

az ő élete, az ő nyomora.
De a kurvaanyjának játssza az igazság bajnokát a béka segge alól.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:40:07

@Rosszindulatú Vászka: azzal nem kínoztam magam, még a filmtől is kivert a hideg. nem bírjam az erőszakot, tudod.

Xezs 2012.06.21. 22:40:18

@RipCat: Ez a srác nem barom, segíteni akart, csak hát a papa már elindult a végső elbutulás útján.

@Rosszindulatú Vászka: Hogy az mekkora egy szar (mármint a film). Ilyen álművészi, "jól felnyitom a szemed" típusú film. Kurva okosat akartak vele mondani, de ilyen mesterkélt álokos szar lett.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:41:39

@RipCat: senkisenem jácca az igasság bajnokát. se ő, se én, se más. valamit félreértesz.

XCat 2012.06.21. 22:41:53

Ilyenek vannak, kérem.

@Xezs: www.youtube.com/watch?v=_Tbv4k6xhTg&feature=relmfu

Nálam ez szól most. Az ürge minősíthetetlen. Ráadásul még hazudik is.

XCat 2012.06.21. 22:42:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Tényleg? Jó, akkor a békesség érdekében egyezzünk ki ebben a verzióban.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.21. 22:44:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja, emléxek. Amúgy az elég érdekes és zavarbaejtő könyv, nem szenveleg az erőszakban, érdemes nekiesni. Jól ír a fickó, az orvosdoktoros könyvei kifejezetten vicces, könnyed olvasmányok.

Anti Anyag (törölt) 2012.06.21. 22:45:48

Sok nemtörődöm hülye egy rakáson. Jellemző, hogy senki nem mert dönteni.

Egy értelmes ember nem volt, aki megértette volna, hogy ez a hivatal hibája és 5 perc alatt rendezi, mert lehetett volna.

nyesi 2012.06.21. 22:46:12

Nem APEH, hanem NAV!!! Idióta posztoló! Egy buta ember kritizál!

Rosszindulatú Vászka 2012.06.21. 22:46:56

@Xezs: túlspekulált művészfilm, ja. A könyv ellembe nagyon fles.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 22:47:25

@Xezs: régen a pénz értéktartó volt, aztán elkezdték papírra nyomtatni. azóta egyre kevesebbet ér és sok embernek rengeteg kellemetlenséget okozott, amíg úgy ahogy megtanultuk kezelni. a virtuális pénzre még nagyon nem vagyunk felkészülve.

Xezs 2012.06.21. 22:48:04

@RipCat: Miután a másik fél már tizedjére telefonált be csak úgy poénból, szerintem megérdemelte.

Csak hogy tudd, ez a srác is egy nagyon segítőkész és rendes srác.

A szórakozók csak azt kapják amit megérdemelnek.

XCat 2012.06.21. 22:50:58

@Kifordított kacagány: Régen mezítláb jártál, egy odúban laktál állatokkal együtt, napi 18 órát melóztál, és boldog voltál ha az adószedő nem erőszakolta meg a lányodat. Ha megerőszakolta, mert éppen olyan hangulatban volt, akkor is kussoltál, különben te is megkaptad a magadét, és esetleg azzal fejezték ki a neheztelésüket, hogy elvittek mindent, te meg családostól jól éhenhaltál.

Szerintem ne nosztalgiázzunk azon, mi volt régen, mert nincsen min.

Anti Anyag (törölt) 2012.06.21. 22:51:33

"De akkor miért értesítettek ma, hogy levelem jött? "Akkor se." De akkor miért hívtak ide írásban, és szóban is? (Lásd telefon.) "Akkor Miért nem azt a másik ugyanilyen nevű embert rángatják ide, akinek a címe a levélen van?"

Ez kurvajó volt:))))

Pereld be a postát kártérítésért.

Végül is behívtak egy kamu levél miatt. Közlekedési költség, idő jól megszámítva. Ha szerencséd van, levonják ott valami vezetőtől.

XCat 2012.06.21. 22:53:29

@Xezs: Nem hiszem, hogy mindegyik szórakozna, aki elküldi a picsába. :) Ennyi ráérő ember nincs.
Valami oka csak lehet.

És ha szórakozik is, ügyfél. Kéretik észbentartani, hogy ő fizet, ha meg valahol máshol lesz már ügyfél és Segítőkészéket szélnek eresztik a francba, a munkanélküli segélyt is ő fogja finanszírozni.

XCat 2012.06.21. 22:54:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Valaha a középkori életmód volt az egyik hobbim. :) Nem egészen olyan volt, mint a filmekben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 22:59:36

@RipCat: remete vótál másodállásba, vagy mi? volt egy könyv amit elolvastam eccer, a csineva, na abba volt egy ilyen eset.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 23:00:05

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem gyakorlok ilyen tevékenységeket. Főleg nem toszást. De ezt miért kell mindig újra és újra elmondanom.

XCat 2012.06.21. 23:01:26

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akkroiban leginkább gyerek voltam.

@Emberiségellenes háztartási gép: najah. Mászni nem mászott, az is valami.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 23:02:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nekem mindig hortobágyi palacsinta jut eszembe a nevéről. A Balázsról meg padlizsán. Meg ilyenek. Ez segített?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 23:02:28

@Xezs: ugye aki minden cigányt sterilizálna és a hetven éven felülieket meg likvidálná, az valóban csak az okos szóval jellemezhető.

ez olyan vaddöfakk.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 23:02:47

@Xezs: sarkítás. Talán direkt van az, hogy nem látod árnyalataiban, de szerintem szimplán csak egyszerűbb sarkossá tett mivoltában (ezt is) kezelned. Részigazságod van, maradjunk ennyiben. Arra meg nem gondolsz - és ez most igen elrugaszkodottnak tűnhet, pedig pedig.. - hogy ahol nagy pénzek vannak ott maffia is van, éshát nemkicsit nagyhatalom lenne a maffiák által üzemeltetett belső emberek és/vagy hekkerek kezében, ha kizárólag virtuális pénz lenne. Többszörös áttétes gazdasági hatásaiba meg bele se menjünk a KP eltűnésének (ilyen amúgy sem eshetne meg, gondolj csak a fusizókra, "utcai" árusokra). Azé nem olyan egyszerű ez. Nem mint vitaalap írom ezeket, csak lekelett, no.

XCat 2012.06.21. 23:04:30

@Emberiségellenes háztartási gép: Dehülyállatvagytebazmeg. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kifordított kacagány 2012.06.21. 23:05:27

@RipCat: no de mi köze a szociális állapotoknak a pénzhez mint eszközhöz? mellesleg szegénység és erőszak ma is van és nem a papírpénznek köszönhető, ha ez nem egy odúban történik.

XCat 2012.06.21. 23:05:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te miért csinálod azt, hogy valaki leír valamit, és a saját belső fordítóprogramod ezt átfogalmazza olyanra, hogy az illető máris ellenség legyen?

Semmi ilyet nem írt.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 23:07:47

@RipCat: Ez az Akkroi jó, mint valami ókori görög város.

XCat 2012.06.21. 23:08:43

@Kifordított kacagány: Például hogy mióta nem aranyban számolnak, ugrásszerűen megnőtt az életszínvonal (=több pénz).

A mai szegénység kicsit más, mint az akkori. Ma szegény vagy ha összkomfortban élsz, interneted, számítógéped, telefonod, autód, többszekrénnyi ruhád, több cipőd van, iskolába jársz, orvos jön hozzád ha bajod van.
Akkoriban ez a nagyon gazdagoknak sem volt mind meg.

A szegények meg leginkább örültek, ha nem döglöttek éhen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 23:09:29

@RipCat: te nem nagyon figyelsz, ugye? most nem fogom előbányászni, annyira nem izgat a dolog, kotord elő magadnak.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 23:11:25

@Kellemes Zérókomponista: á, hagyjad, nem fogja megérteni. amúgy a virtuális pénz ma olyan lenne, mintha mindenki nekiállhatna otthon pénzt nyomtatni.

XCat 2012.06.21. 23:11:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Tényleg nem emlékszem ilyesmire. :)

@Kellemes Zérókomponista: Nem én. De lehet hogy be kéne...

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 23:12:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te szándékosan félremagyarázol ismét. Nem lesz ez így jó.

XCat 2012.06.21. 23:13:09

@Kifordított kacagány: Annyira nem. Afelé haladunk, csak tényleg nem holnaputánra várható.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 23:13:47

@RipCat: a csinevát hatvannyolcban adták ki. aszontad te akkor voltál gyerek... vagy mire írtad a gyerekkort?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 23:15:20

@Emberiségellenes háztartási gép: hát bisztos ilyen false ájndrukk, de akkor győzz meg légyszives arról, hogy nem.

XCat 2012.06.21. 23:15:24

@Kellemes Zérókomponista: Te meg gyakorlatilag azt írtad le, hogy mi lenne, ha nem lenne meg a csalás lehetősége. A KP-val is lehet trükközni, meg az arannyal is lehetne, mert az egyik papírdarab, a másik meg fémdarab.
Az értéke csak az emberek fejében létezik. Megenni nem lehet egyiket sem.

Xezs 2012.06.21. 23:16:34

@RipCat: Fizet a faszt, áramtolvaj cigány az, hallgasd meg ahogy beszél. Aki szórakozik, az nem ügyfél.

XCat 2012.06.21. 23:17:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Hogy gyerekkoromban voltak ilyesfajta hobbijaim. :)

@Kellemes Zérókomponista: Háborúk olyan szempontból jó dolgok, hogy kicsit helyreteszik az értékrendet. Az az értékes, amivel túl tudsz élni, a többi meg szemét, vagy legalábbis nélkülözhető.

Xezs 2012.06.21. 23:18:31

@Kellemes Zérókomponista: Persze, degradálj csak le hülyének, mert nem értünk egyet, úgy mindjárt könnyebb vitatkozni.

Szerinted a svédek tökhülyék?

news.yahoo.com/sweden-cash-king-no-more-082544562.html

XCat 2012.06.21. 23:19:16

@Xezs: Ezt nem tudhatod. Engem is vádoltak már meg áramtolvajlással, pedig nem így beszélek. :)

Egy ügyfélszolgálatosnak különben sem a dolga ebben állást foglalni, nem azért van ott.

Xezs 2012.06.21. 23:19:57

Nesze még

www.dailymail.co.uk/news/article-2117643/Sweden-Country-cashless-churches-accepting-cards-offerings.html

Biztos hülye mind

@RipCat: Persze hogy nem ezért van ott, de az ilyen patkány parasztokat csak így lehet lekoptatni.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 23:21:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Hogy másképp mint hogy leírtam ezerszer mi van? Küldjek képet, amin látható, hogy nem eszek arcot? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 23:23:11

@RipCat: ez te vagy. Mármint belelátod azt, ami te vagy, illetvehogy ami a rólad alkotott vélemény itt. S mivel társakat keresel önmagadhoz (hasonló a hasonlót keresi) ezért igyexel ráhúzni másokra, hogy ne légy egyedül. Ehhez mit szólol? Persze láthatom nem jól is, Phd-ra is lehet igaz ez (bár én nem látom személyére igazolva a vélelmed), de szerintem az van amit írok. Merhogy.. kurvaokos vagyok.:)

"ha nem lenne meg a csalás lehetősége"
Ellenkezőjét szerettem volna pedig. Megenni azt tényleg nem, de szerintem te sem tudod elképzelni magad, amint krumplit szedsz ki a földedből. Mondjuk én is utálom. Erről ennyit.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 23:24:13

@RipCat: azért ez az elmélet több sebből is vérzik. egyrészt ma is aranyban számolnak. mi már régóta élünk a papírpénz korában így azt látjuk, hogy az arany árfolyama folyamatosan növekszik, de valójában a pénzünk az ami folyamatosan értéktelenedik. persze ez így elég sarkított és pongyola megfogalmazás, de lényegében ez történik.
a papírpénz váltók formájában már akkor megjelent amikor még arannyal fizettek az emberek. ez viszont nem az általános jólét jele volt, hanem a fedezet nélküli költekezésé. a vagyont az emberi munka állítja elő(hiába van bányád, ha nincs aki kitermelje), a pénzügyi machinációk legfeljebb az elosztásában jeleskednek. az, hogy ma már minden csóringernek van kínai cipője olyan ami után egy középkori nemes mind a 10 lábujját megnyalta volna, az annak köszönhető, hogy az emberek dolgoztak és értéket teremtettek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 23:24:28

@Emberiségellenes háztartási gép: majd még gondóxom, most túl meleg van. mék is feredni.

aluggyatok jót, csak semmi para, holnapra lehűl. állítólag.

XCat 2012.06.21. 23:26:52

@Kellemes Zérókomponista: Szerintem ne találgass, mert ez a műfaj nagyon nem megy neked. :)

Döntsd meg Igit, és tanulj tőle. :D

A rólam alkotott vélemény itt.... namost, ilyen gyakorlatilag nincs. Van a te véleményed, a zsiráfé, atpié, félié, meg mindenki másé.

Az enyém rólad pl. hogy nem vagy kurvaokos. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 23:27:30

@Xezs: jó, ezt boritékoltam. Nem feltétlenül mára, de borítékoltam. Figyi, tisztellek mint fórumozót, mint embert. Te nemtudom, hogy magadból-é vagy a nagyátlagból indulsz ki, de cseppetsem degradáltalak. Véleményeztem a véleményedet, különben sem tekintem vitának az itteni irkálásokat, legalábbis nem a desktruktív értelmében nem. Csupán arról van szó, hogy nem vagy szakavatottja a területnek. Én sem, pedig én már vagy 10 éve tőzsdézem. Na oszt még most se tudok semmit. Legalábbis ezt vallom. Ennyi. Bulváros szintet meg azért vagyok képtelen kultiválni - mert bár napi levezetésként biztos izgi szellemi falatoznivalóa a vacsora után -,de óhatatlanul is félrevisz mert rémesen felületes. Nem ellened szól ez sem.:)

XCat 2012.06.21. 23:28:44

@Kifordított kacagány: Jaj, te olyan izé... marxista vagy? Ezt nem is mondtad eddig.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 23:30:52

@RipCat: az, hogy megértse, vagy az, hogy "pénzt" nyomtassunk otthon?

a háború ostoba pusztítás és a "jó" talán nem a megfelelő kifejezés. csupán a puszta lét értékét képes megmutatni, az értékrendeket általában csak felborítja. talán az egyik legundorítóbb eredménye(már a sok halotton felül) az, hogy utána olyan lázasan akarjuk elfelejteni a kicsavarodott beteges értékrendünket amit a háború lealjasító természete hozott ki belőlünk.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 23:31:23

@RipCat: persze hogy nem! Tanulni jó! De a te részedet pont eltaláltam.:) Nem kell bevallani. De nem ám.

XCat 2012.06.21. 23:33:52

@Kellemes Zérókomponista: Nincs mit, az égvilágon semmi alapja nincs. De nem zavar ha ezt gondolod. Tényleg.

@Kifordított kacagány: Titeket folyton lealjasít valami. A háború, a béka, a kormány, az adórendszer, a társadalom... nem lehet, hogy esetleg nem a külvilágban kéne a hibát keresni?

XCat 2012.06.21. 23:35:22

@Kellemes Zérókomponista: Jah, még egy dolog; én lennék a legboldogabb, ha tényleg lenne itt "társam". De nincs.
Eddig Féli állt talán a legközelebb hozzám, de az is csak a többiekhez képest közelség. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 23:35:56

@Kifordított kacagány: Mégis ez ismétlődik folyton az embiség történelmében. Tehát valami jót biztos találtok benne :)

Kifordított kacagány 2012.06.21. 23:36:15

@RipCat: én semmilyen ista nem vagyok. kikérem magamnak. azzal állást kellene foglalnom valami mellett, de miután minden ilyen csak ámítás és csalás, ezt inkább nem tenném.
amúgy a marxista kifejezéssel mire gondoltál? arra aki megírta a tőkét, vagy arra akire ráhúzták a kommunizmus "bűnét"?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 23:37:06

@Kifordított kacagány: ja. Bonyolódnak a dolgok. Vajon mit mond erre Plasztikus Ket? Mostantól te leszel a szócsövem. Díjazásról megegyezünk.

nyubocs 2012.06.21. 23:37:40

Nem volt energiám az összes kommentet átolvasni, de azért kérdem.

A bevezető arról regél, hogy LEVELET nem tud átvenni
A poszt már küldeményről beszél.
Az utolsó bekezdésben meg pénzről.

Akkor most mi a túrót nem tud átvenni?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 23:40:05

@Emberiségellenes háztartási gép: évtizedekkel utána is lehet makettozni, harckocsi, repülők, újra lejáccott csaták ólomkatonákkal, relikviagyűjtés, jelmezes játékok.. csupa haszon. Kb ezek a jó részei.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 23:41:02

@RipCat: Én amúgyis alkalmatlan vagyok társas kapcsolatokra. Okoztam némi szenvedést pár embinek mire kiderült, de most már sokkal jobb. Úgy érzem magam mintha sétálnék egy nagy embikertben, és ott nyüzsögnek a plexiüveg mögött.

Kifordított kacagány 2012.06.21. 23:41:14

@RipCat: nem, az emberek aljasak. egyesek eltitkolják, mások elfelejtik, de ha kiélhetik énjük kellemetlenebb részét, akkor élnek a lehetőséggel. a háború és egy csomó más dolog csak lehetőséget biztosít erre.

@Emberiségellenes háztartási gép: vannak akik nem csak élnek a lehetőséggel, hanem keresik is.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 23:43:52

@Kellemes Zérókomponista: Le lehet játszani Középfölde csatáit is. Kicsit kisebb kárral jár.

XCat 2012.06.21. 23:44:04

@Kifordított kacagány: Ezt másképp gondoljuk.

@Emberiségellenes háztartási gép: Rá se ránts, ez az ideális.

Tapogatott Kukorica 2012.06.21. 23:44:26

Nem lehet atjelentkezni arra a masik cimre, amig kiadjak a levelet? Egy lakcimkartya intezese par perc ha minden igaz, talan tobb idot megsporolna vele, meg ha valamennyit fizetni is kell erte. Aztan utana visszacsinalja a rendes cimre. Vagy ez ordogtol valo?

Kifordított kacagány 2012.06.21. 23:46:05

@Kellemes Zérókomponista: ehh, már mindegy, a randit szemlátomást elb.tam

@RipCat: ugyanaz lett volna? vagy volt egy gondolkodó, aki írt, mondott dolgokat amiken gondolkodott és később esetleg az állást foglalók tömege szimbólummá tette? mert nem mindegy.

@nyubocs: fingja sincs róla

@Emberiségellenes háztartási gép: igen, ez ilyen érzés, csak arról nehéz leszokni, hogy az ember folyton a rovarirtót keresse

Kifordított kacagány 2012.06.21. 23:49:34

@RipCat: véleményem szerint ez azért van mert azt gondolod az emberekről, hogy jók, de szerintem ebben tévedsz.

@Emberiségellenes háztartási gép: igen, arra, hogy egyesek háborúzni akarnak pusztán azért, hogy olyanok lehessenek amit a háború után szégyellniük kell. nem mondom, hogy vérengző állatok, mert az aljasság ilyen "kifinomult" szintjét nem lehet ráhúzni egyetlen állatfajra sem, azokat csupán nyomokban találni meg bennük.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.21. 23:52:18

@Emberiségellenes háztartási gép: kocogtasd meg a plexit, hátha felboidulnak. Ismerős a kép amúgy.

@Kifordított kacagány: nice, sőtmitöbb perfekt megfogalmazás. Tankönyvbe vele.

XCat 2012.06.21. 23:56:43

@Kellemes Zérókomponista: @Kifordított kacagány: Megkeseredett faszkalapok vagytok. Bár nem az egyedüliek itt.

mokkaczuka 2012.06.21. 23:59:57

Micsoda rohadt köcsögök! Géppisztollyal menj vissza.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 00:02:29

@RipCat: viszont nem dugunk meg így. Nézd az előnyös oldalát. Nem tudom hol volt az a pont ahol berágtál rám, de én szeretem magam. Az se baj, ha ez nem kapcsolódik ide.:) Majd egyszer lehet megtudom miért is írod ezt most. Rettenetesen különlegesek vagyunk és te ezt nem bírod elviselni, ez a bajod. Hogy te meg nem.
:DD

XCat 2012.06.22. 00:16:38

@Kellemes Zérókomponista: Megdugni? Engem? Neked? Ugyan, ahhoz is jó 30 évvel fiatalabbnak kéne lenned, hogy egyáltalán szóba kerülj.

A másik legalább nem pojáca.

Xezs 2012.06.22. 00:27:01

@Kellemes Zérókomponista: Jaj el ne szállj már magadtól a nagy tőzsdéddel.

Attól még, hogy azt csinálod, még egyéb pénzpiaci területeken lehetsz tufa. Sőt.

Amit meg linkeltem, az nem bulvár. De most is degradálsz.

Így nem lehet értelmesen eszmét cserélni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 00:34:20

@Xezs: lehetek tufa, de inkább te vagy az aki harcnak fogja fel ezt, eképpen is írogatsz. Nem vagyok nagyra, de sem ebben, sem a többi témában igazából relevánsat még nem láttam tőled. Ez sem a személyed ellen szól...

@RipCat: 30 évvel fiatalabb? Akkor lennék -2, az sehogy se jönne össze. Lényeg, hogy vágyunk rád, csak ezerrel palástoljuk. Ilyen dolgok ezek.:)

Kifordított kacagány 2012.06.22. 00:42:00

@RipCat: az ember tapasztalati úton tanul. tapasztalhatsz jót is és rosszat is, ellenben ha már egyszer láttad a jó mögött a rosszat, akkor keresni fogod máskor is és hidd el meg is fogod találni, mert olyanok vagyunk. lehet úgy élni, hogy csak a jót keressük másokban, biztosan sokkal kellemesebb úgy az élet, de szerintem árnyaltabb az, ha a kellemetlenebb tulajdonságokat is észrevesszük. ez utóbbiból pedig sokkal több van.
persze biztosan én vagyok a gyengébb azzal, hogy a rosszat látom az emberekben, mert azt könnyebb észrevenni, de én ilyen vagyok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 00:50:08

@Kifordított kacagány: ezt olyannyira szofisztikáltan fogalmaztad, hogy még valaki félreérti, saját igazára/kényelmére le agy-guglifordítózza le magában, így kiegészíteném. Betűre pontosan egyetértek továbbá meg.

Mindenkinek aki olvasa és főleg aki rászorul:
Nem kellemesebb egyébként naívan élni, mert annál kevesebb dolognak/embernek látsz igazi mögéje, s eképpen annál többször is esel pofára. Persze ezt az egyszeri mézeskalácsházat nyalogatni akaró egyszeriállampolgár nem lássa, sokkalinkább szívesebben sétál bele ugyanazokba a csapdákba újra és újra. Ha valakinek ez kellemesebb...

"ha már egyszer láttad a jó mögött a rosszat, akkor keresni fogod máskor is és hidd el meg is fogod találni"
És jeleznem NEM ez a pesszimizmus! Nincs köze hozzá.

"persze biztosan én vagyok a gyengébb azzal"
Erősebb.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 01:09:58

@Xezs: azért az adott esetben nem mond feltétlen hülyeséget. veled ellentétben. úgy gondolom néhányszor fogalmad sincs dolgokról csak be vagy lelkesülve egy-egy témára és úgy gondolod az a tuti. ezt nem degradálásként mondom, csak nekem ez jött le. mondjuk tévedhetek is, de elég nehéz úgy értelmes eszmecserét folytatni valakivel ha az illető fel sem fogja amit mondani akarsz neki.

@Kellemes Zérókomponista: csak a magad nevében beszélj, én nem vágyom rá, annyira nem ismerem. úgy gondolom figyelemre méltó személy értelmes gondolatokkal, de miután egy fél világ van köztünk és amúgy is túl jó hozzám, az ilyen közeledéses gondolatokból lécci hagyjatok ki. az onlány randit csak viccnek szántam a 70%-os kormeghatározás kapcsán.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 01:21:18

@Kellemes Zérókomponista: nem állítanám, hogy attól lenne valaki erősebb, hogy képes a szar alakot látni embertársaiban.
igazából el kell ismerni, hogy a jóba vetett hit erőt ad és inkább ösztönöz konstruktív cselekvésre, mint az a mód ahogy én látom a dolgokat. az inkább csak lemondásra és puszta elviselésre ösztönöz erős szarni bele irányelvekkel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 02:12:44

@Kifordított kacagány: vannak jó gondolatai, de ahogy én látom megkeserítette valami az életben, ennek folytán most meg csak harcol.:( Mindenkivel.

A 2. gondolatod további árnyaltságokat vet fel, majd 1x megtárgyaljuk, ha lesz hozzá agyam. No meg ülepednie is kell.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 03:21:11

fullra zabaltam magam itt mariabesnyon
remelem lesz hetvegi ejfelkor
\megvarom az ejfelt, mert irogatok es meg kivanom nezni mennyit kerestem az elmult 2 hetben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 03:22:18

ja, mer' pentek az fizetesnap es jomunkasember kivancsi mennyit csinalt az elmult 2 hetben:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 06:42:22

"- Halló, jó napot kívánok, ez és ez vagyok, szeretnék érdeklődni, hogy tényleg van-e egy küldeményem önöknél, érdemes-e elmennem?
- Hát azt én honnan tudjam!?
- ... Ööö, nem a Posta?
- De. Na várjon, megnézem. (Mint utóbb ki is derült, aki a telefont felvette, az a hölgy, aki a posta ki nem kézbesített küldeményeket kezelő helyiségében ül. Tényleg, akkor ő honnan tudná?!)"

NEEEEEEEEEEEEE :D:D:D:D:D:D:D:D:D
Kafka sírna! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 06:43:45

@Kifordított kacagány: Meg valljuk be, kis hazánkban érdemesebb arra készülni, hogy valaki nem fog neked jót akarni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 06:47:16

@Kellemes Zérókomponista: Egyébként ez elég valószínű. Mondjuk nekem az állandó orrfenhordás zavar inkább. Az leginkább mindenkiben szokott, aki azt hiszi magáról, hogy nagy valaki, alap nélkül.

Reman 2012.06.22. 06:50:44

Szia Attila, MONDOM A MEGOLDÁST!!!

1) írsz egy teljeskörű meghatalmazást (kézzel, 2 tanúval), hogy te, aki lakik AZON a lakcímen, ahová a cucc szól (!), 2) megbízod XY, Z alatti lakost, hogy helyetted vegye fel az érkeztt NAV-os levelet. A Postán a MEGBÍZOTT adatait fogják ellenőrizni, a tieddel nem törődnek.

Nekem így sikerült megoldani hasonló esetet. (Nem voltam bejelentve a címre, ergo nem volt lakcímkártyám).
Sok sikert!

Reman

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 06:52:37

"És: "De miért nem akarom megadni a könyvelőm számát?" Ez már vicc kategória."

De miért nem adtad meg? Hátha akkor odaadták volna...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 06:56:24

@RipCat: Itt Pécsett a Széchenyi téren szoktak osztani, illetve a Kossuth téren is ittunk már ingyenvizet.
Viszont tavaly volt párakapu, most sehol sincs.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 07:02:36

jóreggelt, jóreggelt, kellemes eső. jó levegő..stb

dr. pretender 2012.06.22. 07:04:38

elmondanám, hogy nemrég nyújtottak be egy olyan tv-módosítót (nem tudom, elfogadták-e, gondolom igen), hogy a nav által küldött leveleket az első kézbesítési kísérlet időpontjában kézbesítettnek kell tekinteni, függetlenül attól, hogy tényleg átvette-e valaki...

TheSandman 2012.06.22. 07:09:25

Nagyon jó a sztori!

Én egyszer átvettem a BRFK-tól jött ÜRES BORÍTÉKOT!!! ugye nem tudtam bizonyítani, hogy volt-e benne valami és azt sem tudtam kit keressek...

Három hét múlva egy elfogatóparancs alapján az okmányirodában el is kaptak és hiába méltatlankodtam, az "iratot" átvettem az idézésen nem jelentem meg és ez az eljárás...

Az ügyet megszüntette a kis szőke főhadnagy asszony és azt mondta, tuti, hogy volt levél a borítékban . ők sosem hibáztak eddig:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 07:12:19

@ColT: és mi van olyankor, ha valakinek nincs könyvelője?

akkor mit ad meg?
mi köze a postának a könyvelőhöz?
leellenőrzi, hogy a könyvelő tényleg jó címet írt a bevallásra??

jáccuk le.
-Jónapot kívánok , itt a posta.
-üdv, Nagy Kazimir vagyok.
-Ön J.K Atilla könyvelője?
-izé..mi van?
-Kérem vegye elő J.K.A. bevallását és ellenőrizze a megadott címet.
-öööö, Ön a Navtól telefonál?
-Nem. Süket maga? Azt mondtam a Posta. Kérem olvassa be a címet.
-elmész te az anyádba hüje troll.
-Csak semmi gorombáskodás, mert kimegyek és lefogom ellenőrizni, hogy milyen címet adott meg.
-marha.
-Ön inzultál engem, ezért büntetést kap, fizessen be azonnal 6000 forintot.

-anyád
-12000 ezer.
stbbbbbb

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 07:25:41

@batgirl: Ez jó volt :)

Különben persze, hogy hülyeség felhívni bárkit, a NAV-on kívül, hogy mi van a bevalláson, de pont ezért, én kipróbáltam volna, hogy megadom a számát, vagy az én telefonomról felhívja :D Aztán ha ettől odaadja, hát az már az ő baja, a postoló meg nyert... :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 07:28:14

@ColT: a könyvelő nem adhat ki adatot. Van titok tartási kötelezettsége.

Ha kiad, azonnal fel lehet jelenteni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 07:33:13

@TheSandman: 1. a rendőrség sosem hibázik
3. hiba esetén életbe lép az egyes pont.
2. a rendőrök tudnak számolni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 07:35:02

@batgirl: Ettől még a számát meg lehet adni, max. lepattintja a postafejest. Hátha csak beszélgetni akart valakivel, vagy könyvelőfétise van... ;)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 07:36:35

@TheSandman: a kérdés már csak az mit követtél el. Egyáltalán valamit-e? Ez az üres boríték nőnemű volt. Ki kellett volna találni mit akart közölni! Te hibád.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 07:38:08

@Kellemes Zérókomponista: Ismerkedni akart a csaj. Lehet felhívás volt szexre :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 07:44:27

@ColT: Látod így mennek el emberek lehetőségek mellett! Lehangoló ezt nézni. De tényleg, miért körözhették? Vajon milyen fokú szürreális érzet jelenik meg a lakosban, mikor üres borítékot kap? Vissza kellett volna küldeni "ez egy performansz" szöveggel? Én már is egy 70-s évekbeli lengyel sci-fiben érzem magam.:) Elég hangulatos.

@batgirl: nem is tudtam, hogy Kazimir vagy. Figyelek ám.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 07:46:04

@Kellemes Zérókomponista: Na de gondolj bele annak a postai alkalmazottnak a lelkivilágába, aki idézéseket csór...

Jó, persze, valszeg a yardon felejtették el beletenni, de akkor is :)
Ott nincs postakönyv, hogy meg lehessen nézni, kinek mit küldtek?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 07:53:19

@ColT: aki gyűjti annak kollekcióját majd bemutassa a Fókusz. Vagy a Kékfény. Rendben van ez. Nem tudom ezt a postakönyvet de kedvet kaptam egy kihallgatáshoz. Törődjön velem az állam!

Lacka929 2012.06.22. 08:10:49

Na ezért kell bankszámlára utaltatni a visszajáró pénzt...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 08:13:37

@Emberiségellenes háztartási gép: na ugyan már.... csak mert elsőre nem állt fe, később még működhet az. túl hamar feladtad.

@ColT: @TheSandman: szerintem a boríték belsejére volt nyomtatva a fontosch informácijó. elvégre a rendőr sosem téved.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 08:23:28

Ez egy kurvajó poszt. Szórakoztató, el is olvastam kétszer.
"Az ablak mögött ugyanez a hölgy tehát. Kiértesítő, személy, lakcímkártya."
Igaz, nem NAV-i közjáték volt, csak egy szimpla kispolgári küldemény, de nálam meg nem volt lakcímes kártya. Előállt a helyzet bizony. Viszont a felismerés egyből megoldásba is fordult, úgy 2 szekundum kellett bele, míg kitalálta a hölgy a megoldást: mi a teljes címem. Villámgyorsan teljes cím bemond. Mindenki érzi, tudjajaz igazságot. Csomag kiad, szépnapot.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.06.22. 08:32:37

@RipCat: Miért nem mondtad, hogy nem életvezetési tanácsot kértél, hanem friss pogácsát?

svega 2012.06.22. 08:34:08

Az a vicc, hogy a magyar posta 22 evvel a rendszervaltas utan is torvenyileg monopolhelyzetben van. Vagyis nem vihet levelet mas csak a posta. Ha szabad piac lenne, mint pl. a csomagkuldesnel, a vevo segget is kinyalnak. Ez felkapitalizmus. Es nem fog mukodni.

bgp 2012.06.22. 08:37:27

@Anti Anyag: Azért értesítették, mert a kézbesítő oda vitte a rossz címzésű levelet.

olvasó007 2012.06.22. 08:38:54

Akkor most levél, vagy pénz?
"kapott még egy hibás címzésű levelet, amit ugyanúgy nem tudott átvenni."
"És akkor majd ez alapján újra kiutalják a pénzt."

Hegseztő Hegesztő 2012.06.22. 08:44:31

Engem az bosszant , hogy miért nem adnak blokkot a pofátlan standosok a Fehérvári uti piacon. Van APEH, van Paicfelügyelet, van iszonyatos forgalmuk, az árak , mint nyugaton, és nincs blokkadás, nincs számla, és van ó-divatú analog mérleg, amivel minden mérésnél átvág a zöldséges.és vagyunk mi , akik balga módjára tűrjük a zöldségesek pofátlanságát.
NINCS ADÓBEVÉTEL. Itt rengeteg milliárd megy el.
Csak tudnám, mit csinál a Piacfelügyelet ott.
Szerintetetek lefizetik őket a zöldségesek?

venszivar 2012.06.22. 08:47:48

@svega: nekem bringás futár hozott már lelet s kisebb csomagot is. úgy hiszem, nem a királyi postától vóót.
Azért még azt is megjegyezném, hogy a fiam is vitt levelet az óvónéninek, amit én küldtem. no most várhatom a tekkeseket? ha jönnek, akkor min. 18-26 fővel szoktak, láttam a késő esti hírbe .:)))

További magyar hang 2012.06.22. 09:02:03

@hagyma: Az Ügyfélkapu egy online felület, ahol hivatalos ügyeidet intézheted. A legjobb része az időpont-foglalás, itt időpontot tudsz magadnak foglalni az olyan ügyeidhez, amikhez mindenképpen személyesen be kell menned. Kérsz egy időpontot és a rendszer ad is egyet bő két héttel későbbre, míg ha csak besétálsz a hivatalba és húzol egy sorszámot, akkor fél órán belül sorra kerülsz. Tipikus magyar találmány.

Netuddki. 2012.06.22. 09:02:16

Kötsög levélíró ha már másodszor ír leírhatta volna, hogy ki qrta el a címet? Ő amikor az adóbevallását feladta vagy a nav?
Ebből is látszik nem olvassa a homárt. Teljesen felesleges tanácsot adni neki...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 09:14:27

@Kellemes Zérókomponista: :D:D:D

Különben a teljes címet tudhatod máshonnan is. És véletlenül azonos a nevetek.
Felháborító security hole a Postán :D

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Titkos idézés?

@Hegseztő Hegesztő: Hülyék lennének vegzálni a piacosokat, ők is ott vásárolnak :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 09:17:26

@Hegseztő Hegesztő: "Szerintetetek lefizetik őket a zöldségesek?"

Á, biztos nem. Nem olyanok itt az emberek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 09:18:24

@További magyar hang: Hozzátartozik, hogy ha időpontra mész, akkor is húzatnak veled sorszámot, és ugyanúgy várnod kell (legalábbis a pécsi Orrmányirodában).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 09:19:38

@svega: Visz levelet a DHL is, csak horror pénzért.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 09:20:08

@ColT: a levél valószínűleg csak UV fény alatt megvilágítva olvasható. ha a honpolgárnak nincs otthon UV lámpája, akkor 30 napos elzárással büntethető, minősített esetekben kézlevágással is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 09:29:47

@batgirl: az nem jó. aztán ki kell küldeni a levelet braille-írással is, az meg pénzbe kerül.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 09:48:57

@ColT: az is.

tudod, mint a viccbe, mikor turista faggatja az öreg juhászt.

- Aztán adnak-e tejet ezek a juhok?
- A fehérek adnak - feleli János bácsi.
- És a feketék?
- Hát, azok is.
- És gyapjút adnak-e ezek a juhok?
- A fehérek adnak.
- És a feketék?
- Hát, azok is.
- De hát János bácsi, miért tesz mindig különbséget a fehér és a fekete juhok között?
- Mert a fehérek mind az enyémek.
- És a feketék?
- Hát, azok is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 09:56:38

@ColT: nincs mégegy olyan, mint én! Tudvalevő.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az rembe van, hogy a tinta láthatatlan, node a papír is?!

Gyön a vihar. Közérdekű.

BiG_ 2012.06.22. 10:04:12

A posta nem fogja bizonytalan esetben kifizetni a pénzt. Mert a végén kiderült, hogy nem valami levélről van szó.

Nem fogja, mert ha valami gubanc van, akkor a kifizető postás állja a cechet a tévedéséért. A apeh balfaszkodásáért a posta nem fogja tartani a hátát, pláne a postás nem.

Tegnap az érdi postán egy hölgy sehogy se bírta megérteni, hogy ha más nevet ad meg valakinek, aki neki pénzt utal, mint ami a személyijében szerepel (asszonynév vs. lánykori név), akkor nem fogják kifizetni neki a pénzt.
Ha ekkora droid, akkor szopni fog. A postás nem fog a saját zsebére belevágni valamibe, ami bizonytalanságot tartalmaz. Nem teheti. Utasítása van rá, fele érte. Meg nem hülye.

Ennyi. A poszt-toló is az apeh-hal szív, a posta ebben az ügyben csak ügyetlen (felesleges körök futtatása), de nem hibáztatható egyébként.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 10:19:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te, nem veled söröztem tegnap? Az egyik seggfej (most kettő volt jelen, ezek szaporodnak) pont ezt a viccet tolta :D

@Kellemes Zérókomponista: Kérdés, a postás tudja-e :D

@BiG_: Hülyék is vannak redesen.
A postán a házunk mellett egy ideje sorszámos rendszer van.
Nem csak 70 és a halál közti félvak öregeknek okoz gondot (ezt azért megérteni), de 30-40 évesek is néha csak néznek, mint borjú az új kapura.

guy2 2012.06.22. 10:20:20

Ez hülyeség. Simán b lehet menni az Apeh-ba és mindenféle doksit odaadnak a kezedbe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 10:23:13

@BiG_: Másrészt. Ha a Posta nem fogja bizonytalan esetben...
...akkor mi a francért nem ezt mondják? Miért kéri el a barom a könyvelő telefonszámát?

cicmen (törölt) 2012.06.22. 10:23:32

@ColT: Te, nem veled söröztem tegnap? Az egyik seggfej (most kettő volt jelen, ezek szaporodnak) pont ezt a viccet tolta :D

Kicsit fárasztó tényleg. Én nem bánom ha vicceket mesélnek a kocsmában. Jobb mint a bunyó! Akkor kijön a yard! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 10:26:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Idióta feje van, áll nélkül, kb. mint a Jáksónak, csak nem olyan egyenletesen ronda. Nagy arca van, mert csicska egy pécsi újságnál. (Nem annál, amit linkelgetni szoktam.) Átlagos magasságú, kissé pocakos. :D

@cicmen: Nem kocsma, de mindegy, ez már a legalja :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 10:29:47

@ColT: akkó nem én voltam....én nem a pécsi újságnál vagyok csicska, hanem másutt :D:D

BiG_ 2012.06.22. 10:32:35

@ColT: Mert van egy olyan elvárás, hogy "ügyféllel segítőkészek vagyunk", csakhogy ebben még van mit fejlődni.
Például, hogy miket lehet tenni ilyenkor, kirészletezve (azon túl, hogy nem egyértelmű esetben nem fizet ki). Nem rutinos nyomozók ülnek a postán se (van ott is bőven droid).
De ebben a posta vezetése is hunyó, az elvárásokat támasztják, de az ördög a részletekben rejlik. A vezér ig. messze van a postahivataltól...

A lényeg itt, hogy a címmel ellentétben nem levél az alany, hanem pénz. Ebben az esetben nagyon szigorúak a szabályok.
És postás a saját pénzével felel a kifizetéseiért.

Hogy a könyvelővel mit is akartak, nekem is rejtély. Valami eljárási gubanc, amit a stressz okoz? A felelősség fura dolgokat tud kicsalni az emberből.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.22. 10:33:17

Felelőtlen csetelgetés van, új hirig meg nincs. Skandallum.

cicmen (törölt) 2012.06.22. 10:33:19

@ColT: Nem kocsma,

Akkor mi? A kisközért előtt isztok? :)

cicmen (törölt) 2012.06.22. 10:34:17

@Rosszindulatú Vászka: Felelőtlen csetelgetés van,

Most mondd!
Egyesek nem bírnak magukkal!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 10:34:58

@ColT: ez a számos rendszer összehozza a népeket. Bevezetése után nem sokkal kellett kényszerűen léteznem a postán, és boldog-boldogtalan - de főleg az öregek - tőlem kérdezgették hogy akkor most mivan? Fog. sincs mialapján szavaztak bizalmat, de gáz, hogy a posta nem tudta ezt normálisan megszervezni. Tájékoztató füzetecskék, nagyfehér használati utasítás elsőáldozóknak, türelmes csevej, fejsimi, nyalóka. Jó, lehet mondani, hogy olyan egyértelmű, dehát marhára nem az. Főleg elsőre. Így viszont mai napig magyarázni kell 1-1 dolgot, mestetkélt türelemmel. Mindenki szob.

cierre 2012.06.22. 10:36:20

Ebben az esetben csak egy bénább van a navnál és az Attila. Az első esetben kellett volna visszaküldenie a postásnak rossz címzés miatt. Bár nem tiszta de mintha pénzes utalvány lenne az a levél… de ne várjunk sokat Attilától és ha pénzes utalvány az sem lett volna gond ha visszament volna a navhoz, azóta kérhette volna újra a rendes címre. Mert az is nyilvánvaló, hogy csak a bevalláson lehetett elírva a cím, mert ugye ott külön is jeletni kell hova kéred a pénzt. De nem kell gondolkodni kedves Attila, inkább levelet írogatni. Most komolyan, belegondoltál, hogy ennyi idő alatt simán nálad lenne a pénz (levél) ha gondolkodsz egy kicsit és nem kisregényeket írsz?

BiG_ 2012.06.22. 10:41:47

@ColT: A sorszámmal nincs semmi gond, ha az emberek tudnának olvasni, meg megérteni azt, ami oda van írva és leginkább azt tudnák hogy valójában mit is akarnak. Ez a három feltétel olyan arányban jön össze, mint a minőségi-olcsó-gyors szolgáltatás esete a viccben. (T. a kiv.-nek)

Ja, érdekes megoldás az, hogy a k. ügyfél húz 2-3 sorszámot, hogy valamelyik csak jó (vagy nagyobb eséllyel akar előrejutni, ez is jellemző!!)...
És ha peches, akkor pont az a sorszám jön, ami pont nem az ő ügyét fedi le és akkor rinyál, hogy miért nem szolgálják ki (pl. levélfelvevő ablaknál akar csekket befizetni...). Ha visszaküldik a rajtvonalhoz, hogy a másik szám lesz a nyerő, akkor rinyál, hogy de miért várakoztatják. Ha meg átirányítják a másik ablakhoz, akkor meg a többi ügyfél szív, mert úgymond eléjük tolakodik.

Na, legyen okos itt valaki. Ha meg panaszkönyvbe ír, azért meg előveszik a postást, pedig az k. ügyfél a droid (nem kicsi stresszfaktor ez...).

Kultúra jeszty.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 10:42:29

@cierre: olvazsd el figyelmesebben a alapsztorit. Amúgy ha nem tiszta, zAtilla zrikálása se legyen tiszta. Jólmegmondtad. Legjobb kisregény amit valaha olvastam Homin. Na de mostmár befogom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 10:42:36

@BiG_: Simán idióták, ennyi :D
A készségesség sima készséges, és pontos magyarázatot is jelenthet.

@cicmen: Akár ott is lehet. De nem ott volt.

@Kellemes Zérókomponista: Hát. Magyarázat és kiírás itt sem volt, de aki havonta 2x jön, annak mindegy is. Viszont ha ki lenne írva, akkor sem hiszem, hogy sokkal kevesebben nem tudnák megnyomni a "csekkbefizetés" gombot, ha csekket akarnak befizetni.

Mondjuk azért tájékoztató füzetecskék, ne már, hogy egy sima sorszámos automatáról... (nem nagy posta).

További magyar hang 2012.06.22. 10:44:22

@ColT: Én is pont a Pécsi Okmányirodás tapasztalataimat írtam. :)
A legjobb azonban, ha személyesen mész be, de csak időpontot akarsz kérni későbbre, akkor is húznod kell sorszámot és várni. :) Agyrém az egész.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 10:45:55

@cicmen: Mondjuk úgy, hogy kerti parti, nem jár messze az igazságtól :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 10:46:52

@További magyar hang: LUL.

Mondjuk én időpontot a bejárattól jobbra, az enervált, ám nem kedves recisnénitől szoktam kérni.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.22. 10:58:17

@cicmen: ja, épp releváltam volna egy jó erős veretest, de elment tőle a kedvem, hát ezért szar a Homár, mer itten a cset meg az off, méltó és releva meg sehunse. Félélet ez így?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 11:01:34

@BiG_: " és leginkább azt tudnák hogy valójában mit is akarnak"
Az embik nem csak ott nem tudják. Amit vázolsz az elég proli mód, többség azért nem ilyen, tegyük hozzája.

@ColT: vannak bonyibb feladatok is.

Kérjük regisztráljanak: ujposzt.net/petition/registration/be_new_post.zstml/

BiG_ 2012.06.22. 11:03:11

@ColT: hát, nézhetjük így is... :-)

De akkor mit csinálsz, ha a magyarázat süket fülekre talál????
Mert a poszt-toló is gondolkodhatna, eszébe juthatna, hogy nem falevelet kapott, hanem lóvét és annak bizony nagyobb a respektje.
A posztban is kis híján elsunnyogta, csak a vége felé derült ki, hogy a "levél" az bizony kif.utalvány.

A sorszámos mizériához még annyit, hogy a másik csúcs, amikor a k. ügyfél meglátja a számát a kijelzőn az ablakszámmal együtt, majd richtig nem ahhoz az ablakhoz csoszog.

Mert az ablak fölé írt szám értelmezése már túlcsordulást okoz a üf.droid navigációs szubrutinjában, ilyenkor egy tehetetlenségi pályán indul el és a közelségi gyújtó lép működésbe, a legközelebbi, az érzékelői hatósugarába eső ablak irányába indítva az ügyintézés-detonációt.

Jómagam informatikus-műszerész-embergép-lelkisegélyszolgálat munkát végzek az emlegetett küldeményszóró ojjektumokban sokfele, és van tapasztalatom már...

Nekem az a csúcs, amikor könyékig vagyok valami ketyerében, köröttem a nyitott alubőröndöm, szerszámok-spray-k, pont kancsalítva próbálok rezdületlen kézzel helyrerakni valami alkatrészt, ami szeretne elszállni a zűrbe, ha nem vigyázok, erre odatotyog valaki és elém szór egy marék csekket/levelet...
Ja, a ZÁRVA tábla ilyenkor kint van...

VonBraun 2012.06.22. 11:08:28

@Reman: Nálam valami hasonló, amikor még albérletben laktunk:

Könyvelt küldemény érkezik VonBraun részére, VonBraunné otthon, mégis csak értesítő lett belőle.
VonBraun bemegy a postára az értesítővel.
Postás kisasszony <magánszám>: mivel igazolom, hogy ott lakom?
VB: Semmivel, albérlet, nem vagyunk bejelentkezve.
Pk: Az iratai?
VB: Tessék!
Pk: (FIGYELEM!!!) Az albérleti szerződése?
VB: ???
Pk: ????
VB: Ahhoz magácskának mi köze van?
Pk: --- (valójában vállvonogatásnak felelne meg), de levelet nem ad.</magánszám>

Másnap VB be a postára az albérleti szerződéssel, amit úgy hajtogatott össze, hogy csak a személyi rész látszódjon. Egy másik Pk. minden szó, szerződés-mutatás, kérdés, pillantás, értetlenkedés stb. nélkül átadta a levelet, miután én átadtam az értesítőt.
VB: Akkor most...?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 11:15:35

@BiG_: K. ügyfél - kurva ügyfél :D

De amúgy nekem az is gyakori, hogy megyek 1 csomaggal, meg egy csekkel. Benyomom a csomagot, mert arra külön ablak van - odamegyek, csomag felad, plusz befizetem a csekket is.
Szerencsére ezen a postán egyszerű a dolog, mert a csomagos akármin kívül semmi nincs specializálva, bárhol lehet bármit feladni, átvenni.

"próbálok rezdületlen kézzel helyrerakni valami alkatrészt, ami szeretne elszállni a zűrbe, ha nem vigyázok, erre odatotyog valaki és elém szór egy marék csekket/levelet... "
LOL, ez nagyon nagy... :D
Hasonlóképp vagyok most én is, csak én multinál supportálok mindenféle mancikát, aki fontos irodai munkát végez. Hasonló.
Csak tőlem azt szokták kérdezni, hogy "ráérsz"?

@VonBraun: Én is szoktam ilyeneket próbálkozni, 2.-3. bejön.

BiG_ 2012.06.22. 11:19:57

@Kellemes Zérókomponista: proli-mód?
Erre válaszul csak az ismert közhellyel jöhetek, ami az Isten-állatkert-kerítésmagasság szentháromság.

Olyannal nem találkoztál, hogy valaki a lejárt személyijét helyettesítő papírral, ami szintén rég lejárt, próbálkozik hetente újra és újra...
Hm, pl. ez esetben euthanázia javasolt, vagy van gyógymód a meglendített szívlapáton túl is?

Azért szerencsére vannak talpraesett, kedves emberek, korfüggetlenül, igen.
Én személy szerint örvendek a létezésüknek.
Jöhetnének gyakrabban :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 11:20:32

@ColT: a "ráérsz?" kérdésre a helyes válasz: nem, de ott a naptáram az asztalon, írd be magad valamikorra.

BiG_ 2012.06.22. 11:37:04

@ColT: "K. ügyfél - kurva ügyfél :D"
Naaa, ez súlyos félreértelmezés! :-D

De igen, láttam már ajtón belül az általad említett verziót is.

Van olyan, ahol - szinte - bármit bárhol, de pl. a banki szolgáltatás is lehet dedikált ablak.

Szerintem sokszor az zavarja meg a k. ügyfelet, hogy egy gombhoz több lehetőség van felsorolva. Mert az adott ablak mindet tudja. Meg nem kell annyi gomb se.

No, ilyenkor jön a követező szubrutin-hiba, hogy elhelyezze a bőség zavarát mutató szolgáltatás-csomagban a saját igényét.
Ekkor fordul elő, hogy szintén elveszti a célt a keresőfej, túlrepül a célon és végül gravitációs segítséggel nyom. De sajnos nem az önmegsemmisítőt.

Az értesítőn szereplő, a küldemény típusát (levélpostai, csomag, utalvány stb.) jelző X értelmezése se megy sokaknak... Beáll pl. utalványt mutató értesítővel a levélkiadós/csomagos ablakhoz, persze mindezek lineárkombinációit végigzongorázva.

Ilyenekhez kell a türelem...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 11:38:38

Abba én is belefutottam, hogy cégemre jött levél, de mivel nem voltam otthon, értesítés, posta.
Mutatom a személyit, de nem kapom meg, mert cégkivonatot nem vittem magammal. Jó, igaza van, lenyelem.
Másnap cégkivonattal be, megkapom.
Párnap múlva, postás jön, céges levelet hoz. Simán a kezembe adja. se céges kivonat, se ellenőrzés.

Akkor most mi van?
Ha a házamból én megyek ki, akkor az annyit jelent, hogy ott lakom, és minden levél az enyém, ami oda van címezve?
A postán meg bizonyítanom kell, hogy nem csak ott lakom, hanem jogosult is vagyok a küldeményre.
Számomra ez fejtörést okoz. Sajnálom, péntek van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 11:45:40

Lesz-e ma még új poszt?

a, igen
b, nem
c, tökmindegy mer leszarom
d, én vagyok jackyll
e, az miaz, hogy új poszt?

BiG_ 2012.06.22. 11:57:35

@batgirl: Szerintem igen eccerű a mogyorózat. A céget a neve-címe azonosítja. Amikor a kihordópostás odamegy, az onnan előbukkanó élőlény kezébe odaadja a küldeményt, mert a cégnevet-címet ott látja, azaz a küldemény és a cél összerendelhető egyértelműen.

De amikor kedves kegyed esik be a postára, akkor az ablakban ülő hölgy nem tudja, hogy kegyed milyen címről és milyen minőségben tette ki a lábát, mielőtt a postára meg be, tehát igazoló iratokat kér. Cég esetében meg valami hivatalos papírt, ami az aláírási címpéldány, amin a céghez való viszony látszik egyértelműen, mert kedves kegyed lakcíme gondolom nem a cégnél van.
Ha mégis megegyezik a kettő, akkor is igazolni kell, hogy a kettő összerendelése hivatalosan történt és kegyednek köze van a céghez. Mert én is kiadhatom a lakásom irodának, ahol lakom is, de nem kell a cégben dolgoznom. Tehát én hiába laknék ott, nem vehetném át a céges leveleket, mert aláírási címpéldányt nem tudnék prezentálni.

Érthető így pénteken?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 11:59:04

@BiG_: Jaj :D
Ja hát, a bőség általi túlcsordulás is jellemző :D

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Erre elég csúnya nézéseket kap ugye az ember, mert csak az AAAAAZ a probléma fontos, amivel ŐŐŐŐŐŐŐ odajött :D

@batgirl: "Jó, igaza van, lenyelem."
Lenyelted a cégkivonatot? 8-O

"Párnap múlva, postás jön, céges levelet hoz. Simán a kezembe adja. se céges kivonat, se ellenőrzés."
Igen, ez már nekem is szöget ütött a fejembe, hogy hogy is van.

Manyecska 2012.06.22. 12:01:16

Üzenem a poszternak: mennyen be egy ügyfélszolgálatra!! én is most onnan jövök, nagyon kellemesen elcseverésztünk:D...ott valszeg el tudja korrekten intézni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 12:05:03

@BiG_: nem egészen. A házamon nincs kitéve a cégneve, igaz kellene hivatalosan. Mégis megkapom a céges leveleket.

BiG_ 2012.06.22. 12:05:21

@ColT:
@batgirl: "Jó, igaza van, lenyelem."
Lenyelted a cégkivonatot? 8-O

Nem, rájött, hogy szopóágra szállott a madár és ha már így alakult, nem köpi ki, amit... :-D (Úrinő nem köpköd, ugye :-) ))
(derosszvagyok)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 12:07:45

@ColT: nem mondod..akkor ezek szerint mégis csak fura az ellenőrzés nélküli kézbe nyomott céges levél?

Tíz:59 2012.06.22. 12:10:20

@BiG_: mond már meg hogy a cégkivonattal mit ér a postás, bármikor nyomtatok olyat!!

BiG_ 2012.06.22. 12:10:37

@batgirl: Ez csak a szerencse kérdése, mert a postás épp ismeri kegyedék céges dolgait. De pl. a helyettesítő postás nem fogja tudni!

És jön az a mizéria, mint amit tegnapelőtt láttam, hogy az droid ügyfél elismeri, hogy végül is kirakhatja a nevét az ajtóra, tééényleeeg.... (jajj)

Addig egy félórát elvitatkozott az ablaknál, mert neki parafenomén postás kell, hogy kitalálja, ő hol is lakik.

Én meg gyakoroltam a háttérben a facepalm-versenyre...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 12:12:50

@BiG_: Magaslabdavolthééééé

@batgirl: Nekem ezt a nemzetközi küldeményekkel játsszák.
otthon vagyok, odaadja (de a szomszédnak is, simán), ha be kell menni érte, akkor kb. DNS mintát is kérnek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 12:15:15

@BiG_: ja, hogy te valamiféle ügyfélszolgálatos vagy, akinek az ügyfél droid..
már értem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 12:18:54

@Tíz:59: Neki bizonyíték kell, nem ígéret :D

@BiG_: Jaj ? :D

BiG_ 2012.06.22. 12:21:17

@batgirl: Nem, kicsit fentebb írtam, mi vagyok :-)
A "droid" nem általános jelző, hanem bizonyos egyedek mutatják a nevezett szimptómákat.

Vannak kedves együttműködő, meg a logikus dolgokat felismerő, a kevésbé logikus, de szükségesnek vélt/tartott/rendelt dolgokat
elfogadó és azokhoz alkalmazkodó, végül sikeres emberek, akik néha elképesztenek a létezésükkel. Olyankor elismerően csettintek: még nem haltak ki!
:-)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 12:23:12

@batgirl: Fentebb írta, hogy supportos, mint jómagam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 12:24:35

@BiG_: Részemről egy csomó olyan dolgot tudok, aminek a betartását feleslegesnek tartom, de végülis nem halok bele, ha betartom...

BiG_ 2012.06.22. 12:28:44

@ColT: Mondom, a címen található emberke és a cím ott és akkor összerendelhető, tehát a postásba bekapcsol a kézbesítést engedélyező relé.
(Van olyan, hogy csak saját kezébe kézbesítés, ott nem adják olyan könnyen... Drágább is.)

Mindezt az ablak mögött tenyésző postásban mindenféle feladványokon keresztül kell működésbe hozni, mert ő nincs a címen, nem tudja vizuálisan összerendelni a címet az átvevővel.
(Ezt ennyire nehéz megérteni?...)

Ezt nem az ablak-lakó találja ki, ezt számára előírják, és a betartását pl. próbavásárlással ellenőrzik.
Akár a posztban emlegetett apeh is, amikor a nyugtaadást így ellenőrizték. Aki nem adott, az megnézhette magát...

BiG_ 2012.06.22. 12:33:16

@ColT: Így van, lehet pacsizni is a tigrissel, csak nem tanácsos.

Amúgy vannak olyan dolgok, amik alapesetben fölöslegesnek tűnnek. Csak éles helyzetben derül ki, hogy igen, ne véletlenül találták ki.

Azok a fölösleges szabályok, amik soha, semmikor nem tudják igazolni a létjogosultságukat.

Mondjuk egy hatékony, konzisztens és gördülékeny bürokratikus folyamatot kitalálni, megalkotni és bevezetni... hááát, kisebb Nobel-díj, ami járna érte.
Egy ekkora cégnél, aminek a felső vezetésében a valódi, szakiskolát végzett postások már nemigen vannak, elég reménytelen. Mert manegér kell mindenhova, de a szakmát ismerő ember már minek is...

XCat 2012.06.22. 12:36:23

@BiG_: "Egy ekkora cégnél, aminek a felső vezetésében a valódi, szakiskolát végzett postások már nemigen vannak, elég reménytelen. Mert manegér kell mindenhova, de a szakmát ismerő ember már minek is..."

rohagyon mega felylődés.

BiG_ 2012.06.22. 12:38:30

@ColT: Hm, anno mi is néha vitatkoztunk a régen alkotott, és kissé túlhaladott 39.sz. légügyi előírással (ez az ejtőernyős szabálygyűjtemény), de tudtuk: minden betűjét vérrel írták.
Esetünkben úgy szólt volna a mondatod: belehalunk, ha nem tartjuk be ;-)

Alf (törölt) 2012.06.22. 12:41:51

örülj, hogy fizethetsz!

XCat 2012.06.22. 12:44:11

@Kellemes Zérókomponista: Hát hallod, ilyen rohatt időben...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 12:52:33

Az emberke szót nem használhatjátok. Az a tinik privilégiuma.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.06.22. 13:03:43

A szomorú az, hogy hülyeország polgárai vagyunk...

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.06.22. 13:05:38

A nyugatnak mi vagyunk a "Barátok Közt"...

Uriel 2012.06.22. 13:14:42

Komolyan, ez annyira fáj, hogy üveges szemekkel nézek és nem értem hogy ebben az országban semmi sem működik és minden hivatalban kontraproduktív idiótákat választanak tudatosan dolgozónak.Nem 10.000 közalkalmazottat, hanem 100.000-et kéne elküldeni nagyon gyorsan, egy sima IQ teszttel ki lehetne szórnia 90%-át.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 13:37:51

@BiG_: azt csak a poszt toló feltételezte, hogy pénzt kap, mert ő azt várta. mikor a nav-ot hívta, ott is levélről beszéltek és a postás is. ha meg nem, akkor a poszt toló egy f. aki össze-vissza beszél

Kifordított kacagány 2012.06.22. 13:40:17

@Uriel: ne reménykedj, ha egy hülyét elküldenek, vesznek fel helyette kettőt mert a kettő biztosan ellátja majd az egy hülye munkáját jól kilóra. ezek csak szaporodnak.

Uriel 2012.06.22. 13:48:06

Már az ókorban egész jó százalékkal el tudtak juttatni egy küldeményt egy címzettnek. Ehhez képest nálunk a küldemény tartalmát összeállítja egy arra teljesen alkalmatlan vízfej, ami azt sem tudja tulajdonképpen mit akar üzenni a címzettnek, ráadásul elrontja a címet. Utána ezt rábízza egy szervezetre, ami teljesen alkalmatlan arra hogy egy küldeményt célba juttasson. Még egy kicsit fejlődik a posta és komoly üzlet lesz a postagalambokban.

Csigorin 2012.06.22. 13:58:06

@Uriel: az a baj, hogy nem a hivatalnokok a kontraproduktiv idiotak, hanem a jogalkotok...

es ha egy hivatalnok elkezdene empatikusan dolgozni, ugy, hogy a nyilvanvalo helyzetet nem igazoltatja, nos akkor gyorsan megszabadulnak az illetotol - torvenyesen...

Uriel 2012.06.22. 14:04:45

@Csigorin: A jogalkotóink sosem voltak toppon. Az NAV meg a posta, a máv, a bkv, a többi hivatal nem most lett hülye, hanem egyszerűen vonzotta, és jó rejtek egy közepesnél gyengébb képességű melegedésre vágyó embernek. Nem is tud, nem is akar kitörni, az akinek esze van és odakerül,az menekül.A hülyeség koncentrálódik...

főboszorka45 2012.06.22. 17:58:06

Létezik olyan, hogy iratbetekintési jog.
Szerintem a posztoló menjen be a területileg illetékes Nemzeti AVH ügyfélszolgálatára, és ott keresse az adóalany nyilvántartót.

Mondja el a problémáját, ők a gépükön látják, hogy mi a levél témája és elküldik az illetékes ügyintézőhöz. Ehhez mindenkinek joga van.
Kiderül, ki és miért küldte a levelet, urambocsá, lehet, hogy helyben tisztázni is tudja, hogy az adóalany nyilvántartóban helyes-e a címe.
Ez az egyetlen megoldás, mert amibe a posta belekeveredik az már régen rossz....

Xezs 2012.06.22. 19:09:55

@Kellemes Zérókomponista: Na mert te aztán minden témában tudod, hogy mi releváns, meg mi nem. Hagyjál már a hülyeségeiddel légyszives.