Tékozló Homár

Használhatatlan a Volánbusz jegyrendelése

2014.02.04. 15:04 | jackyll | 256 komment

Gábor megpróbálta kideríteni, miért nem használható emberi logika szerint a Volánbusz internetes jegyrendelése, de nem sok sikerrel járt:

Szóval most én voltam a Naiv ügyfél, aki a Volánbusz online jegyvásárlási rendszeréből
a) szerettem volna megtudni, honnan is megy busz Veresegyházra,
b) szerettem volna megtudni mibe kerül,
c) szerettem volna jegyet vásárolni, ha lehet.

A rendszer ezek egyikére sem alkalmas.

Írtam tehát a Volánbusznak, ők meg válaszoltak. Különösebb ecsetelésre nem szorul a dolog, csatolom a leveleket, ha közérdeklődésre számot tartó a dolog, akkor a személyes adataim (mármint nevem, címem) kihagyásával közölhető. Természetesen, amennyiben érkezik valaha reakció a Volánbusznak ma elküldött viszontválaszomra, azt is továbbítom majd.


---------- Forwarded message ----------
Tisztelt Hölgyem! / Tisztelt Uram!

Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon élek. Magyarország nem mintaország, hanem MINTHA ország. Úgy tűnik, MINTHA léteznének azok a dolgok, amelyek megkönnyítik az életet a fejlett nyugati társadalmakban, de ha megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy valójában nem működnek, ezáltal nem megkönnyítik, hanem inkább megnehezítik mindennapjainkat. Ilyen az Önök online jegyvásárlási rendszere is.

A hibát ott követtem el, hogy miután Budapestről Veresegyházra szerettem volna utazni, ehhez az Önök online jegyvásárlási rendszerében kívántam jegyet venni.

Normális ország normális vállalatának normális rendszerében ez úgy működik, hogy beírom a várost, ahonnan indulok, és beírom a célállomást, nyomok egy entert vagy rányomok a keresőgombra és a rendszer kidobja, hogy melyik budapesti állomásról hogyan jutok el Veresegyházra (normális országokban, ha közvetlenül az adott közlekedési eszközzel nem érhető el egy adott célállomás, még ahhoz is ad javaslatokat a rendszer, milyen átszállásal kell / lehet más közlekedési eszköz igénybevételével eljutni a célomhoz).

Viszont az Önök rendszerében nekem már eleve pontosan tudnom kéne, hogy melyik budapesti Volánbusz pályaudvarról indul Veresegyházra busz. Sebaj, megnéztem a menetrendben, Újpest Városkapu IV. ker. a megfelelő kiindulópont. Ezután a kiindulási pontnál meg is találtam Újpest Városkaput, de mint XIII. kerület. Sebaj, minthogy IV. kerületi Újpest Városkapu nincs a listában, nyilván ugyanarról van szó. Ám a dolog nem működik, hiszen a célállomáshoz beírva nem találja Veresegyházat, a leginkább egyező találatként Váchartyán, Veres Pálné u. jön ki.

Engedjék meg, hogy megkíméljem Önöket a fárasztó gondolkodástól, levonom a következtetést én magam. Előre is elnézést kérek a lényegretörő és kissé profán fogalmazásért:

Az Önök online jegyvásárlási rendszere egy kalap sz..t nem ér.

Jegyet nem tudtam venni, viszont ehelyett a drága időmet levélírással töltöm. Itt jelzem, hogy egy hét türelmi időt adok Önöknek a rendszer kijavítására. Egy hét múlva le fogom ismét ellenőrizni ugyanezekkel a paraméterekkel, hogy tudnék-e jegyet vásárolni Budapestről Veresegyházra. Amennyiben nem, úgy ezen levelemet és az ismételt próba eredményét megküldöm a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blognak, és a nyilvánosság fog Önök felett ítélkezni.


Társaságunkhoz érkezett bejelentését köszönjük. Tájékoztatjuk, hogy a társaságunk által üzemeltetett internetes értékesítési rendszerében csak ülőhelyet is biztosító országos járatokra vásárolható menetjegy. Ennek tényre a nyitó oldalon fel is hívjuk a vásárolni szándékozók figyelmét.

volanbusz.jpg

Budapest-Veresegyház viszonylaton közlekedő járataink elővárosi besorolásúak, amelyekre pénztárainkban is csak helybiztosítás nélküli menetjegyet adunk ki. Mindezen okokból kifolyólag sajnos áll módunkban rendszerünkön módosítani. Megértését köszönjük.

Üdvözlettel:
VOLÁNBUSZ Zrt.




---------- Forwarded message ----------
Drága Volánbusz Zrt.!

Sajnos előző levelem minden prekoncepcióját beteljesítő levelük megválaszolására csak most tudtam sort keríteni.

Először is szeretném Önöket tájékoztatni, hogy a logika szabályai szerint a honlapjukon közzétett mondat, miszerint
" Tájékoztatjuk, hogy az interneten menetjegyét megvásárolhatja a VOLÁNBUSZ Zrt valamennyi közvetlen országos járatára, valamint azon VOLÁN társaságok egyes közvetlen országos járataira, melyek csatlakoztak a VOLÁNBUSZ Zrt által üzemeltetett internetes menetjegy vásárlási rendszerhez, melyről bővebb információt a VOLÁNBUSZ honlapján a Gyakori kérdések menüpont alatt találhat. "
nem zárja ki azt, hogy Veresegyházra lehessen az online rendszerben jegyet venni.

Honnan tudnám, hogy Veresegyházra milyen járat megy (országos vagy elővárosi)? Önök elvárnák, hogy minden utazó az Önök által ismert minden információnak a birtokában kell legyen. HÁT NEM! Önöknek kellene úgy kialakítani egy ilyen jegyvásárlási rendszert, hogy a nulla információval rendelkező utas is tudja használni. Ezt hívják úgy manapság, hogy user friendly / felhasználóbarát. Viszont sejtem, hogy Önök számára a legzavaróbb tényező a rendszerben az utas.

Egyébként nem kéne messzire menniük jó példáért, csak megnézni a MÁV ELVIRA rendszerét. Nem kell tudnom, hogy milyen pályaudvarról megy vonat a célállomásra, csak beütöm, hogy Budapest - Veresegyház és érdekes módon kidob minden lehetőséget, árral együtt. Nincs olyan, hogy az elővárosi vonatot nem mutatja, meg hogy az helybiztosítás nélküli, így arra nem is vásárolhatok jegyet. Hol élnek maguk?

Válaszukon penetránsan érezni, úgy gondolják hogy az ügyfél a hülye, az ügyfél a felelős, hogy nem tudja, amit tudnia kéne. Normális országokban a vendéglátásban, kereskedelemben, szolgáltatóiparban van egy szabály, ami rendkívül egyszerű: mindig a vendégnek / vevőnek / ügyfélnek van igaza. Nem véletlenül. Ugyanis, ahogy fentebb említettem, nulla előzetes információ birtokában is használható rendszert kell csinálni. Ha valakinek problémája van a rendszerrel, akkor azt kell megvizsgálni, hogy hogyan lehet úgy javítani a rendszert, hogy a jövőben senkivel ne forduljon elő hasonló. És miért mindez? Mert normális szolgáltatóknál tudják, hogy ők vannak az ügyfélért és nem fordítva. Önök idáig még nem jutottak el.

De hogy konstruktív javaslatot tegyek kérdésekbe bújtatva:
Nem lehetne megcsinálni, hogy csak a kiindulási várost kelljen beadni, a pályaudvart nem, és a rendszer így is minden az adott kiindulási helyről a céltelepülésig közlekedő járatot megmutasson? Azt is nehéz lenne megcsinálni, hogy ha már valamely okból kihagyják a jegyvétel lehetőségéből az elővárosi vonalakat, akkor mutassa ezeket is, a menetjegy árával együtt, de egy olyan tájékoztatással, hogy erre a viszonylatra csak a buszon váltható jegy?

Természetesen elmúlt már az a kor, amikor még hittem a mesékben. Most sincsenek illúzióim. Valószínűleg Önök úgy fogják ezt az "alulról" jövő, az utastól származó kezdeményezést lerázni magukról, mint a kutya úszás után a vizet. Ugyanis ezzel dolgozni kéne. Meg egyébként is, mit képzel ez a valaki, mi majd megmutatjuk, hogy mi jobban tudjuk, nőjön fel ő a rendszerhez. Hát ezért tart itt ez az ország.

Ígéretemhez híven levelezésünket a Tékozló Homárnak továbbítom, hogy anonim módon tegyék közzé, ha arra érdemesnek találják.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.02.04. 15:07:02

Svejcba köll buszjegyet venni!44!

Második első!

Manyecska 2014.02.04. 15:11:49

Szomorú történet:(

AtiSnatch 2014.02.04. 15:12:42

és láttad a veresegyházi asszony kórust?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:14:34

ezek most egy egész hétig a gatyájukba szartak a reszketéstől!

Manyecska 2014.02.04. 15:17:00

tuti a Lencsés válaszolt neki..xd

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:22:25

@Szőkenő Szarvas: viszont egész bisztosan nem a lencsés írta a posztot, mer a lencsés az nem anonim!

Atörökk 2014.02.04. 15:22:32

Posztoló mikor dukott/mikor duktál meg utojjára egy jót/jól?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:26:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: beteges már ez a vájkálásod a székletemben, szerintem örexel :D eddig a mellekre izgultál mostmeg a végtermékemre? persze kívánságra szívesen küldök mintát belőle, majd nejlonborítékba teszem, az úgy jó lesz-e?

kakukk11 2014.02.04. 15:30:50

Remélem az életben mindenhol felveszed ezt a stílust, személyes kontaktnál is. Még ha igazad is lenne, te csak egy antihős lehetsz ebben a sztoriban. Gondolkodj már egy kicsit? Noooorrrmááális vagy? Milyen hangnem ez?

Amúgy simán csak idióta vagy, beírod Honna: Budapest Hová: Veregyháza, és kész. Nem muszáj kiválasztani konkrét állomást, sőt a listában VÁROS ikonnal van jelezve hogy Budapest, ki lehet azt is választani.

És ez már évek óta így van.

De basszus, egy dolog hogy idiot vagy, és magadat égeted, de a stílusod, óóóó b+, tégy egy szívességet a világnak, betonnal a lábadon tanulj úszni.

Atörökk 2014.02.04. 15:32:19

@Szőkenő Szarvas:
Etty bisztos: én nem vótam!4!!

murmi 2014.02.04. 15:32:49

menetrendek.hu ...?

ptspts 2014.02.04. 15:38:03

Elmondok egy sztorit a svájci buszjegyvásárlásról. X állomáson személyesen akartam venni Y állomástól Z állomásra retúrjegyet. A pénztáros kiderítette, hogy először vonattal kell menni, és utána át kell szállni buszra. Ez nem volt gond, Svájcban lehet olyan jegyet venni, ami erre a kettőre érvényes, akkor is, ha a vonat és a busz másik cég birtokában van. Busz-, vonat-, HÉV-, villamos-, troli-, hajó-, sífelvonó-, sikló-, libegő- stb. és ezeket kombináló jegy vásárolható tetszőleges induló és céllállomással, tetszőleges érvényességi dátummal.

Mielőtt fizettem volna, a pénztáros megkérdezte, hogy miért pont Y-tól akarok utazni. Elmondtam, hogy azért, mert X és Y között van érvényes bérletem. Erre azt mondta, hogy ugyanaz a bérlet érvényes egészen Y2-őig, és elég Y2-től Z-be venni a jegyet. És már nyomtatta is az olcsóbbik jegyet.

Ilyenkor szoktam mondani: ez ország!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:39:25

@atörökk: no, csakhogy előkeverettél :) tán lecsapta a biztosítékot a pájinkafőződ? :D

elwood 2014.02.04. 15:40:19

"fejlett nyugati társadalmakban"

poszter frissítse a direktívákat. helyesen:
a haldokló nyugaton nem elvárható, de a fejlett keleti társadalmakban ...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:40:27

@ptspts: és le is szopott utána, vagy az már feláras volt?

Atörökk 2014.02.04. 15:46:08

@sugargiraffusplumps.:
A homárzás rovására ment a munka ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:48:04

@atörökk: mind ezt mondjátok, megőrülök!

@atpijkamo: nézd, szerintem ezen a blogon már csak egy nyitott kérdés maratt: vajon svejc a fejlettebbik ország vagy ámerika?

AtiSnatch 2014.02.04. 15:48:27

@atörökk: ne tagadd, igi kiszívta belőled az "életet". Eszt mán nem magyarázzátok ki...

Atörökk 2014.02.04. 15:51:02

@sugargiraffusplumps.:
Há' valamit mondani kell, nem? :D

@AtiSnatch:
Mi több, amit kiszívott, azt máshol belém fújta!4!!

Ádám 2014.02.04. 15:52:32

@sugargiraffusplumps.: " ezen a blogon már csak egy nyitott kérdés maratt: vajon svejc a fejlettebbik ország vagy ámerika?"

ill., hogy a barom v. itteni 11-13 nyomorúlt?:)

jézushka 2014.02.04. 15:52:55

Hát...a posztolónak nem kéne más, mint egy bazi nagy pofon. egy budapesten, egy pedig veresegyházán.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 15:53:54

@AtiSnatch: az más. az szeretettel volt előadva nem arrogánsan, nagypofával.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 15:55:47

@atörökk: "Mi több, amit kiszívott, azt máshol belém fújta!4!!"
Te, erről nincs valami képanyag? Úgy láccik cserbenhagyott a fantáziám.

ptspts 2014.02.04. 16:01:38

@sugargiraffusplumps.: A leszopást nem ajánlotta fel magától, én meg nem kérdeztem rá, mert én a másik nemhez vonzódom, továbbá nem akartam fölöslegesen feltartani a sort. Szerintem a leszopás amúgy sem lett volna ingyen, mert Svájc nem arról híres, hogy ingyen adnának dolgokat, hanem arról, hogy mindent drágáért adnak, és minden jó minőségű, és jó szolgáltatást nyújtva adják.

Egy gyors kivétel: amikor a SIM-kártyámat elvesztettem, akkor ingyen pótolták, és azonnal aktiválták is a helyszínen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 16:06:01

@Ádám: mind gyönyörűszép, de a kedvencem a biciklis! mennyire cukik már, ilyen ökofarmos zöldengondolkozó szimpatikus fiatal pár!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 16:06:21

Magyarországon vagyunk? Nincs több kérdésem :D

Amúgy menetrendek.hu, mondjuk jegyet nem lehet venni rajta.

Ádám 2014.02.04. 16:06:22

@atörökk: Egy sorszámot! Aztán majd sírhatsz!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 16:07:41

@ptspts: szerinted én is lakhatnék svájcban ha ki akarnék oda menni dógozni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 16:11:51

@ptspts: Jani, te vagy az? Elköltöztél Svájcba?
Maláj kurvák is voltak fűszoknyában? :D

Atörökk 2014.02.04. 16:12:55

@ColT:
Nyilván órijási kihívás 10 perccel hamarabb kimenni a parasztelosztóra és ott megvenni a jegyet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.04. 16:13:20

na, menek főzni. még nemtommi lesz, ha este tízig nem jönnék akkor valaki hívja ki a mentőket, tánkesün.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 16:13:46

@atörökk: Amúgy is oda kell érni, mert kicsit is használhatóbb járatokon atom tömeg szokott lenni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 16:14:17

fejlettebb orszagokban sajat gepjarmuvel,/az lehet busz is/ vagy repulovel utazunk
semmikeppen zrt-vel

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 16:17:56

@ColT: Jól befokhagymázol előtte, aztán szóba elegyecc az utastársakkal.
Mingyá' lesz hely.
A töködet is vakargathatod.

ptspts 2014.02.04. 16:20:09

@sugargiraffusplumps.: Alapból EU polgároknak nem jár a letelepedési engedély, de néhány hónapot kint tölthetsz turistaként, addig kereshetsz munkát, és ha sikerül munkát találnod, akkor kérhetsz letelepedési (és egyben munkavállalási) engedélyt, és jó eséllyel meg is kapod. Ha már megkaptad, és van munkád, akkor általában meg is hosszabbítják az engedélyt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 16:26:50

@ColT: Utazni akarsz, vagy szépelegni? (Amennyiben van ilyen szó.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 16:27:52

@ptspts: nyugodj meg a lomblegelo nem akar athurcolkodni svejcba
most is eppen fozni ment
hogy hova azt nem tudom?
amerikai allampolgaroknak alapbol jar letelepedesi engedely?

ptspts 2014.02.04. 16:29:13

@hagyma: Úgy tudom, senkinek nem jár alapból, de német, holland (és talán van egy harmadik is) állampolgárok könnyebben kapnak, mint más EU-sok. EU-sok könnyebben kapnak, mint nem EU-sok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 16:46:55

@agresszív kismalac: Van, csak mégis, egy nyamvadt helyért tömegpusztító fegyver? Van neked szíved? :D

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.04. 16:51:35

A poszter egy arrogáns fasz! Miért kell ilyen hosszú leveleket írni ilyen lekezelő arrogáns és pökhendi stílusban? A gerincesség, az egyenesség és a tartás kiveszőfélben van? Na megmutatom, hogy mit értek ez alatt:
"Kedves X/Y busztársaság!
Használni szerettem volna online jegyvásárlási rendszerüket ezen és ezen városok közötti jegy vásárlására. De sajnos a rendszerük egy KALAP SZAR, nem lehet benne normálisan keresni és nem lehet jegyet vásárolni. Így kénytelen voltam helikopterrel menni.
Megértésüket köszönöm!
dr. prof. ezr. X.Y...
"

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.04. 16:53:10

Ugye mennyivel szebb lett volna egy ilyen rövid levél és akkor szegény ügyfélszolgálatos munkatárs se hal bele az olvasásba!

Manyecska 2014.02.04. 16:54:51

@ColT: engem! mire hazajöttem a Zolcsi olyan szépen kipakolt folyt köv..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 16:55:14

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: Ha ebbe belehal, akkor rúgják ki... Értelmes ember 3 sornál hosszabba sem hal bele.

(Most írtam meg egy aprós fórumon valakinek, hogy legyen szíves mailt írni, mert az a szar nem küld értesítést, és nem tudom állandóan nézegetni. Feszt ott üzenget. Nyilván van agya. Valahol.)

Manyecska 2014.02.04. 16:57:32

@ColT: ..hogy a kutya egy teniszlabdával és egy hüvelyöblítő irrigátorral rohangált, felváltva. Magáénak tekintette.:DDD:(

helianthus 2014.02.04. 17:06:15

" csak ülőhelyet is biztosító országos járatokra vásárolható menetjegy"
A posztoló agyhalott.
Ez biztos.
Gondolom ő az, aki bemegye a húsboltba és kér két puncsos mignont.
Mondják neki, hogy elnézést, ez egy húsbolt, ki is van írva a kirakatra.
Mire ő, ez nem zárja ki, hogy lehessen puncsos mignont kapni!!!!!!!
(és még toppant is egyet hozzá)

Manyecska 2014.02.04. 17:07:09

@ColT: 2.23 ott van /haggyá má muter/:P kiez a két állat?

helianthus 2014.02.04. 17:07:24

@Ádám: kösz. Egész nap ehetnék voltam, de elmúlt.
:)))

Ádám 2014.02.04. 17:11:40

@helianthus: nagyon szívesen! miért is?:)

Atörökk 2014.02.04. 17:15:06

@helianthus:
Mit csinál, ha pisztáciját kér, és az nem van? ;)

Aureliano Buendía 2014.02.04. 17:24:02

Azért az, aki nem tudja, hogy Veres előváros, és nem az országos hálózat része elég erőst Taigetos-pozitív.

Lásd még: vihar a biliben.

Amúgy vonattal kő menni.

helianthus 2014.02.04. 17:29:55

@Ádám: hát mert elment az étvágyam ezektől a képektől. :)
@atörökk: A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!
- Azért ne kapd fel mindjárt a vizet. Hát, ha nincs, nincs. Szóval, akkor mi a választék?
-Van vanília, tutti frutti, karamell, rumos dió és kávé!
- Megjegyeztem. Akkor...mondjuk, legyen egy kicsi mindből. Tutti frutti, karamell, vanília, rumos dió és kávé... Ja csak ne spórold ki a pisztáciát!

kézműves étcsokimikulás 2014.02.04. 17:34:21

@sugargiraffusplumps.: letoltotted a fozos applikachiot???
az fontosch...

Aureliano Buendía 2014.02.04. 17:35:04

Biztos velem van a hiba, de ha valahova vidékre tömközzel megyek, eszembe sem jut buszt keresni, ha megy oda vonat is.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.04. 17:35:27

@uraaam: igen,ez a kb a "legkozelebb indulonal elobb nem megyen???" kategoria...

kézműves étcsokimikulás 2014.02.04. 17:36:53

@uraaam: nezd,az tul ecceru...
vegul is a vonat onnan indul a varos kozepibul(lasd meg nyugati paJaudvard...)es nem kell elmenni vilagvegeig miatta,raadasul veresegyhazan is a falu kozepen all meg...

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.02.04. 17:37:24

"csak ülőhelyet is biztosító országos járatokra vásárolható menetjegy"

Most ezen eltűnődtem egy picikét én is. Szóval vannak olyan buszjáratok, ahol csak állóhelyeket biztosítanak? Rezsicsökkentés címszóval kiszedték az üléseket, hogy több marha... jaj, bocsánat, utas, férjen be?

kézműves étcsokimikulás 2014.02.04. 17:39:49

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: ulohelyeket biztosito=/=csak allohelyes...
:)
a helykozi kozlekedesnel nincs ulohely bisztositas(lasd meg szemely es elovarosi vonatok cimszo...)csak a tavolsagi jaratoknal...

Atörökk 2014.02.04. 17:40:33

@helianthus:
Ez így lógikátlan. Ami nem van, azt nem lehet kispórolni!

@kézműves étcsokinyuszi:
Igen!!! És összekeni mignonnal a szűzpetsenyét! :D

kézműves étcsokimikulás 2014.02.04. 17:45:36

@atörökk: monnyuk tejszinhabbal eccerubb kenegetni,de ha szuz a za pecsenye valojaban akko' nem ez lesz a legfontosabb...
:D

AtiSnatch 2014.02.04. 17:46:59

Poszttolónak kűdenénk ezt az örökbecsű halhatatlant: www.youtube.com/watch?v=Na3oqlpbABc

Üdv: VOLÁNBUSZ Zrt.. H - 1091 Budapest, Üllői út 131

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 17:51:42

@uraaam: Én viszont tíz éve megfogadtam, hogy többé nem ülök (magyar) vonatra, mikor a szemem láttára zötyögött ki a csatlakozásom Püspökladány állomásról.

Aureliano Buendía 2014.02.04. 18:03:18

@kézműves étcsokinyuszi: légvonalban 500 méter, de én tudok egy rövidebb utat:)

Aureliano Buendía 2014.02.04. 18:05:52

@kézműves étcsokinyuszi: igen, ráadásul a vonaton könnyebben el lehet férni, míg a buszon legalább valaki jól a gyomrába könyököl a kanyarokban.

A posztoló bizonyára szereti a kihívásokat.

Az mondjuk a világról való tájékozottságáról ad tanúbizonyságot, hogy azt hiszi egy falusi kirohanós buszra jegyet lehet elővételben venni. Tán még helyjegyet is vett volna:D

Aureliano Buendía 2014.02.04. 18:07:24

@agresszív kismalac: nyugi, ha két külön busztársasággal akarsz átszállással eljutni A-ból B-be, ugyanez simán előfordulhat. De a busz/vonat átszállás is tartogat hasonló meglepiket.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.04. 18:08:40

@uraaam: vegul is csak az maradt,mint kerdes,hogy a veszjelzo jo lesz e neki piros gombbal es 2 meter magassagaban vagy modositsanak e rajta...

helianthus 2014.02.04. 18:40:29

@atörökk: "Ami nem van, azt nem lehet kispórolni!"
Nekem mondod? Tudod mióta spórolom ki a palacsintát????!!!444!!!
o_O

Aureliano Buendía 2014.02.04. 18:54:38

Orindzsal kellett volna menni.

igi1 2014.02.04. 19:15:38

Honnan honnan hát a 2 mellyem közül

a posztert se az eszéért szeretik otthon már ha...

igi1 2014.02.04. 19:17:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: ha veresegyhãzra nem tudott eltalãlni majd pont svejcba fog tudni, mi!?

a gugli meg a baratod de csak z okosaknak

A poszternak nem jutott a zeszébe

Ezek szavazhatnak!?

Black Hole 2014.02.04. 19:17:59

@uraaam: nagyon-nagyon rátapintottál! ☺☺:-)

igi1 2014.02.04. 19:19:09

a poszter 1 hülye

Ádám 2014.02.04. 19:19:16

@igi1: na végre! neked szántam! : subba.blog.hu/2014/02/04/oroszkrem_torta_aso_kapa_nagykaland

melyiken vagy? 4.-6.on?!:):D

helianthus 2014.02.04. 19:19:31

@Nattramn: Hát Odrika?

@atörökk: őőőő, nem is tudom pontosan, de úgy kezdődik, hogy egyszer volt, hol nem volt, régesrégen. :D

Black Hole 2014.02.04. 19:22:00

@helianthus: Te csak palacsintában tudsz gondolkodni, vagy megy a dolog császármorzsában is?

igi1 2014.02.04. 19:22:29

@uraaam: budapest veresegyház kb 50 perc vonattal

Busszal meg max fél óra

szóval...

és nem, nem kell tudni,honnan akarsz indulni

igi1 2014.02.04. 19:24:45

@Ádám: a második csak nagyobb mellel

Nagyon hasonlít rám a csaj

igi1 2014.02.04. 19:26:24

@Ádám: persze vannak tanúim

Ő túl kövér de van hasonlóság.

a második inkább.

igi1 2014.02.04. 19:31:54

@Ádám: ez nem jött össze neked

De nagyra értékelem a próbálkozásodat

megyek is siratni az öröm miatt :)

Ja veresegyházára megyek traktorozni ilyen képek láttán.

hogy honnan?

Atörökk 2014.02.04. 19:36:52

@helianthus:
Ha megígéred, hogy rosszul fiselkedsz, mekhívlak egy hétvégére a Medves Hotelba. Van kuponom, foglalok vele a Booking.com-on. Deal? ;)

Anomalocaris (törölt) 2014.02.04. 19:58:42

Most olvastam el a medvés posztot. Még nem döntöttem el mit tegyek.

Atörökk 2014.02.04. 19:59:07

@AtiSnatch:
Csak ha lehet rá a Bónuszbrigádnál jegyet venni!

Black Hole 2014.02.04. 20:01:37

@Nattramn: a szardinellás palacsinta sem lehet rossz. :-)

AtiSnatch 2014.02.04. 20:02:59

@atörökk: batc papucsot nem otthon hagyni mert gombás a zuhanyzó, retrógombás :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 20:05:05

Elegem van a hülyékből, akiknek szerzel valami fasza cuccot, erre elcserélik valami seftes szarra, és utána odahozza hogy javítsd meg!!!! Ingyen...
Hátbazmeg a pofám leszakad.

@Szőkenő Szarvas: :D:D:D:D

Nemtom a Csupi megrendezett-e, de hatalmas :D
Odaszartál a szőnyegre, te tudsz róla?!

Atörökk 2014.02.04. 20:05:09

@AtiSnatch:
Voltam árubemutatón, már meg is rendeltem :)

Rosszindulatú Vászka 2014.02.04. 20:08:39

Hát ezt én nem olvasom el. Petig a bevezető ígéretes, aszittem az a poszt. Merhogy elég is volna.

Mindenesetre

ELSŐ!

AtiSnatch 2014.02.04. 20:10:57

@Rosszindulatú Vászka: hagyd, nem éri meg...

@atörökk: remélem hitelre :)

Atörökk 2014.02.04. 20:12:11

@AtiSnatch:
Nem kaptam hitelt, de beléptem egy fogyasztói csoportba, majd úgy!

AtiSnatch 2014.02.04. 20:13:56

@atörökk: nem hiába no, büszkén mondhatod magadról, hogy homártörzsgárdista vagy :)

helianthus 2014.02.04. 20:20:03

@Black Hole: császármorzsában verhetetlen vagyok!
@atörökk: nekem meg üdülési jogom van oda! Menjünk azzal!
Kétszáz évre vettem.

Atörökk 2014.02.04. 20:21:47

@helianthus:
Öööö... összesen kéccáz év, vagy fejenként? :D

helianthus 2014.02.04. 20:22:26

@atörökk: háááát, ezt nem is tudom pontosan, mindjárt felhívom a díler...ügynökömet!

Manyecska 2014.02.04. 20:23:15

@ColT: nálunk a tengerimalac tenne max.ilyet:P most csokit koldultak egymás mellett a kutyával: két lábra állt mindkettő. Fetrengés. Majd eccer lefényképezem. A fekete és a fehér:D..@atörökk: vettél akváriumot, mi?:P:DD

Kupon Kriszta · www.kuponalvilag.hu 2014.02.04. 20:24:23

Kedves Gábor!

Ajánlom figyelmedbe igen kedvezményes árú utazási lehetőségeinket. Ha nem akarsz menni sehová, az sem probléma, olyan jegyet is árulunk.

Üdv, Kriszta

Manyecska 2014.02.04. 20:29:12

Najóéjt, ríd onli. Főzrám-mosrám-szoprán. Nyalókajegyet is árul a Kriszta vajon?:DD

Kupon Kriszta · www.kuponalvilag.hu 2014.02.04. 20:39:20

@Szőkenő Szarvas:

Kedves Szőkenő Szarvas!

Szopóroller és kakasos nyalóka nagy választékban kapható partnereinknél, remek kuponajánlatokkal kedveskednék kérdésedre válaszolva. A biztonság kedvéért az e-mail-eket minden barátod és rokonod címére is elküldtem, hátha nem otthon vagy éppen.

Üdv, Kriszta

Black Hole 2014.02.04. 20:42:54

@Nattramn: erre fele a palacsinta nem nagyon ment. Mármint az a vékony, amit szeretek. Csak az a vastag amerikai palacsinta volt. Aztán egyszercsak a piacon elkezdték árulni a kínaiak, a lapos palacsintát, de azok valami halat tettek bele. De nem kívántam meg :-)

Black Hole 2014.02.04. 20:46:15

@Kupon Kriszta: engem érdekelne olyan kupon, amivel normális áron tudok itthon maradni. Túl olcsó nem érdekel, mert az gyanús, nagyon drágára meg nincs pénzem. Tudsz valami köztest?

Kupon Kriszta · www.kuponalvilag.hu 2014.02.04. 20:52:24

@Black Hole:

Kedves Black Hole!

Minden igényt kielégítő, remek uzsorakoncepciókkal állunk szíves rendelkezésedre.

Üdv, Kriszta

C_s_a_b_a 2014.02.04. 20:55:56

Akkor lássuk, mire mennek a kommentelők.
Tessék nekem megírni:
Újpesten hol kell felszállni a mogyoródi buszra?
1) Pontos googlemap koordinátákat kérek.
2) Pontos linket a volánbusz oldalára, ahol ez az információ található.
Óra indul.

Atörökk 2014.02.04. 21:00:24

@C_s_a_b_a:
Jajj, Csabika, hát mér vagy így befaszülve? Szerinted a Volán-busz oldalán kívül máshol nem lehet megtalálni a GPS-koordinátákat? Vadász, vadász...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 21:04:35

@Kupon Kriszta: A szopórolleren te szolgáltatsz, vagy kolleganőid? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 21:06:17

@C_s_a_b_a: Felnőtt ember vagy, gúglizd ki, ahogy a postoló is megtehette volna - ám abban persze igaza volt, hogy a Volánnak kurvára nem így kéne működnie!

A választ itt találod :
www.menetrendek.hu/

Rosszindulatú Vászka 2014.02.04. 21:08:30

@atörökk: külömbe is, mocskos Újpest, hajrá Fradi!

Black Hole 2014.02.04. 21:09:32

@ColT: majd elmesélem. Én már ügyfél vagyok.

Manyecska 2014.02.04. 21:11:05

Nem tudok aludni a röhögéstől xd

Atörökk 2014.02.04. 21:11:59

@Rosszindulatú Vászka:
Utty!
Utazzon a Népligetbűl, aszt minden suttyó tuggya, hogy hun van!

Atörökk 2014.02.04. 21:14:19

@Black Hole:
Hajjaj, mékpedig dúlván! Vászka egy állat!4!!

Black Hole 2014.02.04. 21:17:48

@atörökk: a déli pu. mellett megvan még az alkotás kocsma? Eszembe jutott a buszról a vonat, arról meg az a jó kis hely.

Atörökk 2014.02.04. 21:18:24

@Black Hole:
Az pontosan hová esett? Amúgy gyanús, hogy már nincs.

Black Hole 2014.02.04. 21:24:56

@atörökk: hát ott megy az alkotás út, ha jól emlékszem a nevére, és nem is változtatták meg, aztán annak a másik oldalán, pont a déli mellett. Hangulatos kis hely volt.

Black Hole 2014.02.04. 21:26:13

@ColT: csak aztán nehogy átvágjon :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 21:27:24

@Nattramn: "Most olvastam el a medvés posztot. Még nem döntöttem el mit tegyek."

:))

Atörökk 2014.02.04. 21:31:07

@atpijkamo:
Szerintem nyissunk egy retro-szállót. Eleve úgy lenne hirdetve, máris elejét lehetne venni az efféle panaszoknak :D

Anomalocaris (törölt) 2014.02.04. 21:35:08

@Black Hole: Nálam se nagyon megy, mert macerás, és olyan hozzávalók kellenek hozzá, amelyek alapjáraton nincsenek itthon (tej, tojás). Attól tartok, fix palacsintanap sose lesz a héten. :/

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 21:35:13

@atörökk: Az sok munka.

Inkább áruljunk kupont egy retro-szállóba. A kommentelőket, akik panaszkodnak, hogy a szállóban nem is tudnak a kuponakcióról nagyarcúan hülyézzük le. Mégjobb, ha a szálló nem is létezik.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 21:36:43

@Nattramn: "alapjáraton nincsenek itthon (tej, tojás)."

Meg vaj, kenyér se.

Bezzeg pisztácia és olajoshal hegyekben állnak.

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.02.04. 21:36:53

@ptspts:

Ugyanez az ország.

9-en állunk a felvonó pénztáránál - 10 főtől csoportos kedvezmény. Kérdezzük, hogy nem-e lehetne-e csoportosat? Nem. Majd gyorsan játszik egyet a számológéppel és kihozza, hogy vegyük meg a 10. jegyet is csak úgy, mert akkor a csoportkedvezményes, 10 fős teljes ár egy főre jutó része még mindig kevesebb, mint a teljesárú jegy 9 fő esetén. Szóval mehet?

Mi meg néztünk, hogy vazze, átteleportáltak egy másik univerzumba, vagy mi?

Anomalocaris (törölt) 2014.02.04. 21:39:38

@atpijkamo: Valóban gyanús, nem-e valamelyik itteni nyomorult alkotta. Persze anonim módon, amit Lencsés István sose tenne. Túlontúl kimeríti a modoros poszt toló minden sztereotípiáját. Ha egy kacsa túlságosan úgy néz ki mint egy kacsa, és túlságosan jól hápog, nem árt résen lenni.

Atörökk 2014.02.04. 21:40:05

@atpijkamo:
Mér', miből gondolod, hogy lesz kupon?

Atörökk 2014.02.04. 21:41:11

@Nattramn:
Az a gyanús, ami nem gyanús!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 21:43:39

@atörökk: Hmmmm... kuponos akció kupon nélkül... ilyen durva átbaszásra nem gondoltam.

Rosszindulatú Vászka 2014.02.04. 21:44:50

@atörökk: @atpijkamo: lavasz... nagyon lavasz... jól átveljük a sok bitangot...

Atörökk 2014.02.04. 21:45:31

@atpijkamo:
Egysuerűen rühellem a félmunkát, meg a kóklereket. Ha már csinálunk valamit, csináljuk rendesen!

Black Hole 2014.02.04. 21:46:38

@Nattramn: hát a palacsinta sütés nem jó szórakozás.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 21:46:42

@atörökk: :))

@Rosszindulatú Vászka: Aki meg panaszkodni mer, azt dulván lelökjük a földle.

Anomalocaris (törölt) 2014.02.04. 21:50:53

@atpijkamo: Vaj se nagyon szokott lenni valóban, mert nem használok. De kenyér mindig van.

"Bezzeg pisztácia és olajoshal"

Nincs pisztácia. És csak paradicsomos hal. Az viszont most tényleg hegyekben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 21:52:41

@ColT: soha semmit nem csinalunk ingyen
ez alap
/kiveve szulo, hazastars,gyerek/

Anomalocaris (törölt) 2014.02.04. 21:52:43

@Black Hole: Sütni már nem probléma. Csak mire eljutsz odáig!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.04. 21:54:03

@Szőkenő Szarvas: a kutya nem ehet csokit, nem is nagyon szereti, mert beledogolhet

Black Hole 2014.02.04. 21:54:12

@atörökk: szerintem vegyetek be. Nekem egyszer 1 pincér elmesélte, hogy miként kell átvágni szakszerűen a vendégeket. Szóval nagyon hasznos lennék. Persze titeket nem vágnálak át, pedig a pincér azt is elmesélte, hogy a főnököt hogyan kell lehúzni. Ráadásul egy régi szakszervezeti üdülőből lett retro stílusú szállodában dolgozott.

Black Hole 2014.02.04. 21:58:58

@Nattramn: amikor már sikerül meggyőzni magam, hogy tényleg palacsintát akarok enni, onnantól már hamar megvan. De sört inni jobb.

Atörökk 2014.02.04. 22:10:35

@Black Hole:
Mink nem vágunk át senkit, mer' az nem korrekt!

Black Hole 2014.02.04. 22:16:10

@atörökk: viszont jól jövedelmez. Lehet az a baj, hogy én sem vagyok olyan, azért nincs százezermilliós autóm.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 22:16:28

@hagyma: Barátok? Vagy neked olyan nincs?
Vagy fjlettebb országban nincs? :D

@Black Hole: :D

Ádám 2014.02.04. 22:29:41

baromnak barátja? kurvát is lengyelből importálta....:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.02.04. 22:37:44

@Black Hole: Ebbe' a témába' Bujtor Pista könyvét ajá'lnám.

nagy_balint 2014.02.04. 22:41:06

Kedves Posztoló!
volanbusz.hu->mentendek->országos menetrend->buszmenetrend-> kiinduló és érkező állomás megadása majd keresés. Lám, még ki is van írva hogy elővárosi és még térképet is razol neked ha ügyesen kattintasz.... Azta...
Az "Online jegyvásárlás" menüpont pedig jegyvásárlásra van, mint azt neve is mutatja, nem pedig menetrendnek.

Black Hole 2014.02.04. 22:41:27

@agresszív kismalac: majd megnézem, hogy megvan-e elektromos formátumban.

helianthus 2014.02.04. 22:42:44

@Black Hole: az elektromossal vigyázzkodj, mert delej van benne!

Black Hole 2014.02.04. 22:46:04

@helianthus: még nem dzsúdózott meg:)

helianthus 2014.02.04. 22:46:36

200 évre szóló üdülési jogomat 100 évig érvényes kuponra cserélném.
Jelige: mert hülye azért nem vagyok vagy ...?

C_s_a_b_a 2014.02.04. 22:53:22

@atörökk:
Szia Török!
Nyugi, laza vagyok mint a rigalánc. :-)
És tudom, hol kell felszállni a buszra.

Újpesten a Balzsam utcánál van a nagy Volánbusz pályaudvar, de a veresi és a mogyoródi járat megállója a Temesvári utcánál van (a tér másik oldalán).
Ez a metró peronon ki van ragasztva, de sem a volán honlapon, sem a menetrendek.hu oldalon nincs fent.

Tök triviális, ugye?

helianthus 2014.02.04. 22:53:52

@Black Hole: jól van, de csak műanyag könyvjelzőt használj!

gabors 2014.02.04. 22:54:30

@Lesből Támadó Szárítókötél: NEM ezt hivjak "client orinted service"-nek ilyen magyarul meg nincs (sajnos)

van ahol (sokhelyen) a szolgaltatast ingenybe kivano valakit aka vasarlot nem lehuzni akarjak

Mo meg nem tart itt (sajnos)

Black Hole 2014.02.04. 22:54:53

@helianthus: szerintem jobban jársz, ha ahoz a 200-hoz veszel még százat, és 300-al már lehet valamit kezdeni.

gabors 2014.02.04. 22:57:37

@hagyma: csak a te kutyad neveben beszelj ha lehet mert nem egy kutyam volt mar ami szerette a csokoladet az epret meg sok egyebet is (az igaz hogy nem jo nekik)

de a palinka vagy sor sem jo az emibiknek ettol meg sokan szeretik :-)

Black Hole 2014.02.04. 22:58:44

@helianthus: a könyvjelző is villanyból van. Meg a betűk is. Én is villanyból vagyok. Sőt, villanyzenét hallgatok :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 23:02:00

@Black Hole: "nincs százezermilliós autóm"

Lúúúúzer. És még csak nem is élsz az Univerzum leges leges leges leges leges legfejlettebb országában. Bár az minden vágyad, de egyszerűen nem vagy olyan sikeres, hogy távoli esélyed lehetne rá.

Atörökk 2014.02.04. 23:04:09

@Black Hole:
Látod. Még ahhoz se értel, hogy másokat átvágjál ;)

Valamokka 2014.02.04. 23:05:52

@ptspts: Svájc ebből a szempontból példás, az biztos. Csak ámultam, amikor családi vonatozást szerveztem itthonról :)

Először utánanéztem, kitaláltam milyen jegy és milyen helyjegy kell (azon a speckó panorámatetős vonaton akartunk utazni). A terv az volt, hogy vonattal járjuk végig az országot, ezért ilyen tourist pass-ot is kinéztem, de azt csak zemélyesen lehetett megvenni. Ez érvényes volt pár napig minden helyközi buszra, vonatra, libegőre, stb 2. osztályon, két libegővonal volt kivétel az egész országban.
Szóval elküldtem a foglalást az említett jegyekre, 10 perc múlva (!) jött az e-mail, hogy minden oké, küldték a foglalási számot.
Közben észrevettem, hogy ezzel a bérlettel ki lehet váltani a speckó vonat menetjegyét. Na mondom lesz ami lesz, megkérdezem lehet-e változtatni, itthon ugye ezt vagy nem engedik, vagy fizetni kell érte. Újabb 10 perc után jött a válasz, hogy a foglalási szám maradt, semmi probléma, módosították a jegyeket.
Ennyi volt.Itt vajon mennyit kell szenvedni, mire ezt megcsinálod?

Volt még ilyen törénet. Mentünk nem emlékszem már hová, át kellett szállni, talán Luzern-ben. Kb úgy volt, hogy 1 perc lett volna átszállni, amiről lélekben már lemondtunk, hiszen 1 perc alatt egy tök ismeretlen baromi nagy állomáson esélyünk sincs megtalálni és odaérni a megfelelő vágányra. Valahonnan megsejthette ezt a kalauz is, hogy sokan így járnának, ezért IQ-ból 3 nyelven szépen bemondta a vonaton, önszorgalomból, hogy az ide és ide tartó vonat a 6-os vágányról fog indulni. Aki arra tartott, annak nem kellett ugye megnézni külön, lehetett sprintelni az aluljárókban a 6-os vágány felé, ami persze teljesen jól ki volt táblázva, merre kell menni.

Komolyan mondom, ott élmény volt a vonatozás.

Black Hole 2014.02.04. 23:06:22

@atpijkamo: egyenlőre nem is vágyok oda, jól elvagyok itt is:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 23:08:11

@Black Hole: Nem vagy elég kalandvágyó. Pedig bárkit, aki szembejön az utcán fejbelőhetnél. És viszont. Uanlmas életed van.

Black Hole 2014.02.04. 23:12:37

@atörökk: de, az asszonyt át szoktam vágni, ahoz értek. Mer azt mondom, hogy csak 1 jamesont ittam, oszt' mikor mutatja az üres üveget, akkor ártatlanul nézek. Meg azt hazudom, hogy ő nem húzta rá a kupakot, és attól száradt ki.

Atörökk 2014.02.04. 23:13:37

@Black Hole:
Nem van az asszony átvágva. Hát kérdezte ő, mi az az egy?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 23:17:16

@Valamokka: "3 nyelven szépen bemondta"

Sveitz 4 nyelvű. Igazán bemondhatta volna rétorománul is.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 23:18:25

@Black Hole: "mikor mutatja az üres üveget, akkor ártatlanul nézek"

:))

Black Hole 2014.02.04. 23:18:26

@atpijkamo: hát, ha nagyon akarnék, el tudnék költözni izgalmas helyre. Van egy városrész Dublinban, ahova a buszsofőrök nem voltak hajlandóak bemenni egy időben. Gyerekek azzal szórakoztak, hogy felgyújtották a buszokat. De én egy nagyon csendes kis faluban lakom.

Black Hole 2014.02.04. 23:20:06

@atörökk: végül is igaz, mert az 1 pohár is 1, meg az 1 üveg is 1:)

Atörökk 2014.02.04. 23:20:06

Szerintem Svejcban még a pina is büdösebb.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 23:24:31

@Black Hole: "Gyerekek azzal szórakoztak, hogy felgyújtották a buszokat."

Szegény írek, még köveik sincsenek, hogy megdobálják a buszokat. Bezzeg a palesztinok sivatagja telis-de-teli van megfelelő alapanyaggal.

Black Hole 2014.02.04. 23:26:23

@atpijkamo: egyszer az első feleségem elment a barátnőjével macska kiállításra. Mire haza jött, megittam egy 7 decis hubertuszt. Az üveget meg felöntöttem teával. Aztán mikor haza ért mondtam neki, hogy "megittam az üveg hubit, de az életben nem jössz rá, mert az üveget felöntöttem teával". Mikor sokat iszok, akkor furcsán gondolkozom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.04. 23:27:39

@Black Hole: :))

Ezt engedelmeddel ellopom a decikibe.

Atörökk 2014.02.04. 23:28:39

@Black Hole:
Még többet kell inni, akkor már sehogy nem gondolkozik az ember :)

Black Hole 2014.02.04. 23:29:05

@atpijkamo: szokták dobálni is :) de az egy nagyon rossz hely. Valamiért a lecsúszott emberek ott gyűltek össze.

Black Hole 2014.02.04. 23:32:54

@atörökk: már régen reseteltem az agyam, lassan meg kell tenni.

helianthus 2014.02.04. 23:47:20

Megint vacakol a levelezőm.
Félike ládikája üres marad.
Ó jajj!
Bebújok bánatomban a szekrénybe.
Jóccakát!

Black Hole 2014.02.05. 00:10:18

@helianthus: állva alszol a szekrényben? Az nem lehet vidám :( vagy talán valami fiókban fekszel? Az meg nagyon szűk lehet. Nem irigyellek :(

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.05. 00:34:47

A "jó pap holtig tanul" közmondást minden betűvel (betűrímmel) el lehet mondani, kivéve a z-t és zs-t. Pl. e: Elmés esperes elhunytáig elmélkedik.

Várom a megfejtéseket. Weben nincs fenn, felesleges erőlködni.

ptspts 2014.02.05. 02:35:28

@Valamokka: A leggyakoribb vonatos átszállásokat úgy oldják meg, hogy a vonatok egymás melletti vágányokról indulnak, így aluljárózni se kell, 10 másodperc alatt át lehet szállni. Luzernben ezt nehéz megoldani, mert bizonyos vonatok csak bizonyos vágányokról tudnak indulni, mert nagyon zsúfolt a pályaudvar.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.05. 05:52:01

@ColT: baratoktol elvarunk azert nemi szendot, sort, esetleg palyinkat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.05. 05:53:30

@Ádám: nem meg nem jott meg anyad, igy nem tudom piacra dobni
lehet a havazas miatt
a bronxi nyugdijas ferfiklubb pedig nagyon varja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.05. 05:56:15

@gabors: en nem az en kutyam neveben beszelek
a kutyanak a csoki mereg
sajnos bele is dogolhet
/google a jo baratod, ha nekem nem hiszel/

Ádám 2014.02.05. 06:07:49

állandóan anyázol, barom! hiszen te egy fosadék szar alak vagy, ki ribancból esett ki ezért vonzódik hozzájuk.....

neked SENKI NEM HISZ, SEMMIBEN, max. a lengyel kurva nyel le mindent!:):D

Ádám 2014.02.05. 06:14:49

akkor kukázz mást, barom! sikerült kaját lopni?:)

kézműves étcsokimikulás 2014.02.05. 06:21:31

@Black Hole: cead mile failte sha bhaile romhat...
:))))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.05. 06:47:03

@hagyma: Akkor az nincs ingyen. Mondjuk jellemző

@kézműves étcsokinyuszi: Fúúezjöhet

@C_s_a_b_a: Hogy nincs kint, az tök triviális, mivel itthon vagyunk :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.05. 07:04:54

@ColT: hat, fesuld at az allaspontodat
egyszer ideges vagy hogy ingyen kell meloznod
utana a havernak miert ne
de ha ad sort is az attol meg ingyen van
nehez kovetni
a sor penzbe kerul

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.02.05. 07:36:24

@hagyma: "egyszer ideges vagy hogy ingyen kell meloznod
utana a havernak miert ne"

Hát igen, akinek nincsenek barátai, az ezt nehezen érti meg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.05. 07:38:27

@hagyma: Nem az a bajom hogy ingyen kell melóznom, hanem hogy a hülyeségét kell rendbetennem. Nem igazi hiba, csak baromságot csinált.
Hogy ingyen, az már csak hab a tortán. Mondjuk az a legkisebb baj.

Szívességért szívességgel is lehet ám "fizetni2 nem csak anyagiakban. Ellenben én pl. nem nagyon szoktam ilyesmiket kérni.

kézműves étcsokimikulás 2014.02.05. 07:48:03

@atpijkamo: lajk...
:D

@ColT: nyiss ablakt,megy fenypostan,kapcs ford...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.05. 07:48:44

@atpijkamo: ja Te tudod nekem baratom senki
muhahaha
@ColT: en tartom az uzletben nincs baratsag / ittmost jonne macskamo vicce a hahotabol, hogu bemegy ket rendor a kozertbe es az egyik pofan bassza a masikat, erre kerdi a masik, ezt most miert ?
-mert uzletben nincs baratsag, hahota 1976/

de ha a lenyeget is akarod erteni a tudasodert es a munkadert mindig kerd el a penzt!
OK jovairom a szuk csaladi koron kivul par barat meg szobajohet, de nem fial jot
joccak mindenkinek

kézműves étcsokimikulás 2014.02.05. 07:50:21

@ColT: ez igy helyes...a legdragabb dolgok a "zingyenes szivessegek"...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.05. 07:52:38

ez nagyon fontos
ha ingyen dolgozol degralalod a tudasod
na tenyleg byez
majdnem 2 ora

AtiSnatch 2014.02.05. 07:57:33

na végre! jó reggelt :)

Manyecska 2014.02.05. 08:14:20

"ÓhhhhmáááÁÁÁj lÁÁÁve...készítsünk köcsögöket.. :P

Manyecska 2014.02.05. 08:16:03

@hagyma: éjjel kettőkor fennmaradni ősi román szokás! Kutyám ezekxerint már döglött lehet ki kéne tömetnem??:D

Atörökk 2014.02.05. 08:38:58

Jó reggelt, félnótások! Ma elő-kispéntek van! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.05. 08:45:34

@kézműves étcsokinyuszi: OK, a céges ablak törhet :D

Én nem azért nem kérek, mert vissza kell adni, hanem mert előbb megpróbálom megoldani a problémáimat...

@hagyma: Ez abba a párba tartozik.
Amúgy ez nem üzlet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.05. 08:49:24

@atörökk: hívhatod ezt akárhogy, akkor is csak egy nyomorult kis szerda marad. ráadásul a legrosszabb a fajtájából.

Atörökk 2014.02.05. 08:54:31

@sugargiraffusplumps.:
Dehogy rossz, eddig tök jó. Sikerült behozni és meginni a kávémat úgy, hogy nem estem vele hasra és nem öntöttem az ölembe :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.05. 08:56:20

@atörökk: Ez már valami! :D
Ettől még vesszen a szerda.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.05. 08:58:43

@atörökk: kávét csakis álmosankócosan, pongyolában, konyhapultnál hajnal hatkor állva illik inni. szerdánként :D

Atörökk 2014.02.05. 09:00:42

@sugargiraffusplumps.:
Nincs pongyolám. Most mennyek a Dunának? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.05. 09:09:29

@kézműves étcsokinyuszi: igen, kíváncsiságból. valaki adott neki egy csillagot a homáron való szereplése miatt :)

mondjuk töröltem is azonnal, sokféle appom van, de főzős az nem kell.

@atörökk: csak ha schirilla megihletett, de nem ajánlom.

Atörökk 2014.02.05. 09:29:06

@AtiSnatch:
Nem, a múlt heti elő-kispéntek óta nagyon fáj a teniszkönyököm.

Manyecska 2014.02.05. 09:49:57

@sugargiraffusplumps.: te belátsz??:DD:O..mondjuk néha visszafexem. Bögrével a kezemben:P:D garantált gyors felébred ha magamra öntöm:D

Manyecska 2014.02.05. 09:51:04

Én azt hittem ma csüt.van. mondom a kukákat se vitték el basszus.., meg kellett néznem a telómon mivan ma??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.05. 09:53:24

@sugargiraffusplumps.: Lehetőleg a főzőből

@atörökk: Szerezz, fényképezd le magad benne, tedd fel ide, vidám lenne a nap :D

Atörökk 2014.02.05. 09:54:38

@sztahanovista Szőkenő Szarvas:
Felesleges luxus magadra önteni a KV-t. Erre a célra a hagyományos foró víz is kiváló. Olcsóbb, tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés :)

Manyecska 2014.02.05. 10:00:39

@atörökk: igen. Hófehér pongyolám van:D ráadásul..

Manyecska 2014.02.05. 10:07:49

@atörökk: igen. és aztán magamra szórom a neszkávét:DDDD...

helianthus 2014.02.05. 10:22:29

Jó reggelt! Mit hülyéskedtek itt korán reggel?
Halkabban.
Nekem fürdőköpenyem semnincs.
Hol a Duna? Megyek neki.

igazságos 2014.02.05. 10:29:22

@hagyma: nem feltétlen
Az ingyenmunka is azért van, hogy VALAMIT NYERJÉL VELE.
pl. az önkéntesek kapcsolatokat, jó pontokat, hírnevet, vagy csak emberekkel való bánásmódban gyakorlatot.
Néha kell egy-egy szívességet tenni, a további, későbbi előnyökre gondolva.
De egy szűklátókörű nyilván ezt soha nem értheti meg.

Manyecska 2014.02.05. 10:58:27

@igazságos: mondtam már hogy apám örmény családbó származik:D! Akartam a nosaltyn örmény recepteket keresni de nincs. Szerintem rászólok a fejlesztőre:D!

Black Hole 2014.02.05. 12:02:51

@kézműves étcsokinyuszi: látom jártas vagy az ír nyelvben:) "an capall dubh". Én csak ennyit tudok, mert ez a kedvenc ír kocsmám. De már messze lakom tőle, és nem járok oda.

jusztsemmondommeg 2014.02.05. 13:39:40

@C_s_a_b_a: nem ismerem a környéket, de mintha a volánbusz járatkifejtős térképén
ujmenetrend.cdata.hu/uj_menetrend/volan/talalat_kifejtes_sm.php
a Temesvárira tennék az indulás helyét és nem látok ott Balzsam utcát (amúgy meg mintha kissé távol lenne a vasútállomástól :o )
Helyes ez a térkép?

jusztsemmondommeg 2014.02.05. 13:51:34

@jusztsemmondommeg: :/
ujmenetrend.cdata.hu/uj_menetrend/volan/talalat_kifejtes.php?run_id=104778&domain_type=1&sls_id=24657&els_id=17604
direkte úgy van darabolva az oldal, hogy nem tudom az indulási pont képét linkelni, de ehhez a járathoz néztem a térképet

dany82 2014.02.05. 16:08:44

a volánbusz internetes jegyrendszere tökéletesen ellátja feladatát. eddig mindig fennakadás és reklamáció nélkül tudtam jegyet venni minden olyan járatra, amelyre az interneten lehet jegyet venni.

a grafomán levélíronak pedig (aki viszont olvasni látszólag nem tud) üzenem, hogy ha van egy szolgáltatás, azt próbálja meg arra használni, amire készítették. Nem pedig felháborodni azon, hogy nem tudja azt, amit soha nem is állított.

Én sem háborgok, hogy az esti mozira nem tudom megvenni a jegyet a volánbusz oldalán.

labi 2014.02.06. 09:12:29

Kocsit lenyúlta az asszony így ma pont busszal jöttem, nem messze lakom a postolótól.

Felszáltam a buszra és asszontam: "Bp bérlettel kérek egy jegyet Újpest központig" - "Tessék, 370 Ft lesz".

Mindjárt így első nekifutásra sikerült.

De nem ajánlom, mert tömeg van és iszonyat meleg, így jól jár ha nem tud jegyet venni.
süti beállítások módosítása