Tékozló Homár

Fél nap alatt szétkopó Fila-cipő a Deichmannból

2014.05.19. 10:46 | jackyll | komment

deichmann_fila.jpg

Réka 21 hónapos gyermeke bár nem sóderen szörfözött, mint utólag kiderült rendeltetésszerűtlenül játszott frissen vásárolt Fila-cipőiben, mivel azok estére már így néztek ki. A Deichmann szakértője szerint külső mechanikai sérülés érte a cipőt, amit az nem köteles károsodás nélkül elviselni, ezért nem cserélik/adják vissza a szaros 6000 forintjukat:

A cipőben van a hiba, vagy a gyerekemben, ha pár órás használat után így néz ki az új cipője? Mi számít vajon rendeltetésszerű használatnak egy 21 hónapos kisgyereknél? Az ugye alap, hogy motorozni csak cipővédővel szabad, játszótérre csak játszós cipővel megyünk, de azt mégis hogy várhatom el egy ekkora gyerektől, hogy ne másszon az asztal alá, ha „szép cipő” van rajta.

2014.04.04-én vásároltam a Deichmannban (Mammut) a kisfiamnak ezt a Fila kiscipőt 6000 Ft-ért. Amikor kijöttünk az áruházból, kérte, hogy adjam fel a lábára, így már az új cipőben jöttünk haza. Amikor hazaértünk, gondoltam gyorsan kiteregetem a ruhákat a teraszon, addig a kisfiam egy labdával játszott. Észre se vettem, hogy begurult a labda az asztal alá, csak azt, hogy a gyerek mászik kifelé a labdával, és a cipőjének az orra teljesen le van kopva.

Másnap reggel visszavittem a cipőt a Deichmannba, ahol azt mondták, hogy nem cserélik, mert egyértelműen látszik, hogy nem rendeltetésszerűen volt használva (???). Felvettük a jegyzőkönyvet és mondták, hogy elküldik a cipőt bevizsgálásra, 19 munkanapon belül lesz eredmény. Amikor letelt a határidő, telefonáltam, hogy mi a helyzet a cipővel, azt mondták, hogy még nem érkezett meg az eredmény, majd hívnak. Tegnap meguntam a várakozást - 30 munkanap telt el, senki nem keresett azóta – ezért bementem az üzletbe, ahol megkaptam a szakvéleményt a következő eredménnyel:

Mindkét cipő orr-részén, valamint a belső oldalon . a felsőrész műbőranyagának fedőrétege anyaghiányosan kopott, mely kopás a bal lábas cipőnél nagymértékű. A felsőrész fedőrétege a nagy igénybevételnek kitett járóráncban nem kopott. A felsőrész említett elváltozását, helyi külső mechanikai koptató hatás, sérülés okozta, melyet a felsőrész említett anyagának nem kell károsodás nélkül elviselnie. A külső mechanikai koptató hatásból, sérülésből eredő elváltozás használati eredetű, de nem használati időfüggő károsodás. Figyelembe véve a fent leírtakat, a vásárló reklamációja megalapozatlan.

Gondolkodom, hogy írjak-e a fogyasztóvédelemnek, vagy fogadjam el a szakvéleményt, és a jövőben messzire kerüljem el a Fila márkát és a Deichmann üzleteket? Vagy mondjam el a gyerekemnek, hogy "szép cipőben" nem szállhat ki a babakocsiból, nem mehet el mellőlem, nem mászhat a labda után, nem mehet a játszótérre, és egyáltalán nem csinálhat semmi rendelleneset. :)

Mint azt a múltkori példa mutatta, még a Playersroomtól is vissza lehet szerezni a pénzt, ha elég kitartó az ember.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.05.19. 10:49:15

Geci nem vótam mán vagy fél éve itt, oszt csak főfértem a dobbogóra!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.05.19. 10:52:03

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Szvasz Sün!
Böriben vóttam, egy kocsmai verekedés miatt többekköszt!
Veled mi úlyság?

leonito77 2014.05.19. 10:55:09

Én a kép alapján kivételesen az üzlettel értenék egyet. Gyerekként az én cipőm is nézett így ki, mert húztam az aszfalton. Járólapon, parkettán nem tudom elképzelni, hogy egyetlen asztal alá mászástól így nézzen ki.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.05.19. 10:56:45

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr:
Oppá, az nem lehetett valami kellemes!
Mennyivel jutalmaztak?
Én kéhrlek szhépen élem megszokott világomat!

vendriner aladár 2014.05.19. 11:01:10

Ennyi idős a fiam kb., de szerintem is anyaghibás a cipő. Nekünk nyúzza az adidast vagy a nike cipőt, de érdekes módon egyik sem néz ki így sokszori használat után sem. Egyébként meg a Fila egy rakás szar, de a Reebok is hasonló kategóriát képvisel.
A poszternek meg csak ennyit, hogy mivel nem a bőr repedt szét vagy levált a sarka, hanem a gyerek koptatta ki, még ha szar is volt a cipő, a bolt vagy a szakértő ezt fogja megállapítani, ezzel nem lehet mit tenni. Ezt bebuktad, de reklámnak jó volt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.19. 11:04:28

a gyerek leszarja, hogy szép-e a cipője vagy ronda. szerintem a posztoló is szarja le, jobban jár.

amúgy fogják még meglepetések érni, javaslom egy varrógép beszerzésit mer a ruha is le fog róla foszlani hamarost. a farmernadrág max két hónap alatt kilyukad a térdénél, ilyenkor kerül rá egy folt, ha az is szétmegy akkor jön az olló és rövidnadrág lesz belőle. opcionálisan lehet hülyegyereket is nevelni, aki a szép ruhájában a padról nézi a többieket, hogy ne szakadjon ki a ruhája meg ne menjen szét a cipője soha.

Atörökk 2014.05.19. 11:05:10

Cseréld be Fila-táskára!4!!

AtiSnatch 2014.05.19. 11:05:17

beköll festeni vízfestékkel.::::.

AtiSnatch 2014.05.19. 11:06:19

@AtiSnatch: mármint a gyereket!!4!öt

samcro 2014.05.19. 11:09:43

Ha szar műbőr cipőt akarsz venni, miért nem a kínaiban vásárolsz?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.19. 11:11:27

az enyimekről tényleg minden ruha rongyosra szakad le. mondjuk nem csoda, ha kinézek az ablakon akkor azt látom, hogy a kavicsban húzzák egymást a földön vagy a fán lógnak. amúgy @vendriner aladár: nak igaza van, eccer kaptunk egy használt nike cipőt ajándékba, azon semmi se látszódotttt pedig már két gyerek használta, aztán nálunk is két gyerek és én is továbbadtam amikor kinőtték mert még mindig tökéletes állapotban volt, csak a cipőfűzőt kellett benne kicserélni mer a kutya összerágta.

herk 2014.05.19. 11:16:56

"Gondolkodom, hogy írjak-e a fogyasztóvédelemnek, vagy fogadjam el a szakvéleményt"
A szakvéleményt a cipőbolttal puszi-pajtás kapcsolatban álló szakértő állitotta ki. Ettől még lehet igaz is, de én azért felkeresnék egy másik, független szakértőt is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.05.19. 11:19:23

Mondjuk 6eFt-ért talán már nem lábtorzító cipőt is lehet venni (bőrből), nem tudom, létezik-e még a Siesta.
A kopás az kopás, az meg simán elképzelhető, hogy a felhasznált műbőr a gyári specifikációk szerint kizárólag mennyezet kárpitozására alkalmas. De hát ilyenek ezek a vietnami óvodáskorú rabszolgák: nem képesek a kínai nyelv értő olvasására.

ferand1979 2014.05.19. 11:27:15

@herk: függelteln szakértőt kell felkérni!!!
@sugargiraffusplumps.: ez a hülyegyerek nevelést én is osztom, hogy káros a gyerekre nézve.. Be lehet okítani nagy nehézségek árán egy gyereket, hogy nem másszon fára, ne szaladgáljon, ha járni tud ne kússzon-másszon, stb.. Sajnos ezzel elvesszük a gyerektől a gyerekkorát. Ráadásul nem fogja kimozogni magát, emiatt nem fog jól aludni, jól enni... Soroljam?
Persze a cipő kérdés az minden kisgyerekes szülő rémálma.. Mi emiatt nem is veszünk 4-5000 Ft.-nál drágább cipőt.. Vagy veszünk Teszkós 1500-asat, vagy kínai 2000-et.. És az is kibírja 2-3 hónapíg amíg a gyerek lába kinővi.
2 fiam van, a kissebbik 1,5 éves és a nagy kinőtt cipőit hordja, fé év alatt már a 4.-et... És tovább fogjuk mi is adni a Teszkós és a kínai cipőket másoknak..

fekete festék vagy box sokat segíthet a posztoló cipőjének kinézetén, ha már nem fg tudni segíteni senki rajta, egy cserére (ami sanszos, hogy újfent hasolnó xar lesz)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.05.19. 11:30:22

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem vót túl jó élmény, nem akarok rúlla beszélni!
@herk: hátoszt most kőccse rá a pénzt? vagy pereskedjen?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.19. 11:32:44

@ferand1979: persze én is korholom, hogy hogynézelkimánmegint fiam mérlyukas a kabátod? de tudja, hogy nem gondolom komolyan. a cipő az elég érvágós téma mer ami jó az nagyon drága, ellenbe két havonta kéne újat venni mer kinövi. így én is veszek neki valami ócsót aztán hadd nyúzza, nem fog fájni annyira ha szétmegy. bezzeg régen nem szaroztak ennyit, kapott egy cipőt hatévesen oszt húszéves korára pont belenőtt a gyerek, addig se szorította a lábát :D

Manyecska 2014.05.19. 11:42:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja itt épp diszkrét szoptatás zajlik a raktárban.t.i. a kollégám aki most nősült behozta a családját is /11 hónapos a baba, kicsit előrehaladtak:D:P/, sza a baba most szopizik. Bezártam az irodámba őket:)

kakukk11 2014.05.19. 11:46:18

6000Ft egy 21 hónapos gyerek cipőjéért. Persze mindenki arra költi a pénzét amire akarja, csak nehéz felfognom az indíttatást, hogy valaki egy izgő-mozgó gombamód növő gyereknek egy divatos márkás cipőt vegyen. Ok, a 6rongy még nem is olyan súlyos. De a gyerek lesz@rja a márkát, villogni se akar a csajok előtt vele, és kinövi 2 hónap alatt. Legközelebb irány a decathlon, és tényleges 2 év garanciával veszel olyan cipőt neki, ami "csak" 3 rongy és elnyűhetetlen(legalábbis 2 hónap alatt). Ok, azon nem lesz fila márkajelzés, de ez max csak téged érdekel, a gyerekedet nem.

joska61 2014.05.19. 11:51:29

Szerintem egyik cipő sem bírja, ha a hisztiző gyereket cipőorral a flaszter felé végighúzzák az aszfalton...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.19. 11:51:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: meg akkor még volt erkölcs is! meg háromhatvan vót a kenyér! és a balatonon még lehetett bulizni belépő nélkül is! és nem volt ennyi gyilkosság se.

zooDoo 2014.05.19. 11:57:36

Milyen cipő már az,amit szétlehet rúgni?
Amúgy ugyanígy jártunk ugyaninnen ugyanilyen márkával. Most fogalmazom a levelet:

Mr. Fila úr!

leonito77 2014.05.19. 12:10:57

@kakukk11: A decathlon tényleg jó. Vettem egy focicipőt és 19 hónap után (hetente két teremfoci) elkezdett leválni a sarka. Visszavittem és simán levásárolhattam az árát. Most reménykedem, hogy a futócipőm is szétmegy nemsokára és lesz új, mert az nem 6 rongy sajna... :)

mildi 2014.05.19. 12:33:40

ez konkrétan kismotor okozta kopásnak néz ki. azt egyetlen cipő sem bírja...
www.google.hu/search?q=cip%C5%91v%C3%A9d%C5%91+kismotor&es_sm=93&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=1t15U7mfDOu5yQPG04HgDw&ved=0CEAQsAQ&biw=1024&bih=653

/ha mégsem az, akkor persze kapja be a filát a deichmann/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.19. 12:40:45

@mildi: ezernyócér gumi cipővédő? oszt ha a cipővédő is lekopik? veszünk rá cipővédővédőt. hogymikvannak!

"Mi a fotelre védő huzatot tettünk, a huzatra huzatvédő huzatot, ... nálunk még a nyitott ablakon is huzat van."

kakukk11 2014.05.19. 12:41:23

@leonito77: Ja, ők rájöttek, hogy ha megnyernek egy vásárlót 10-20-30 évre, az több profitot termel, mint ha 1 terméken akarnának nagyot kaszálni. Erre mondják, hogy win-win.

Manyecska 2014.05.19. 13:05:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, irodába..(raktár:) az enyimé a zirodaházba van, nagyon csecse. Mit gondolsz mért tudok ennyit írni:P

mildi 2014.05.19. 13:11:07

@sugargiraffusplumps.: inkább 1800,- fizetek havonta ezért, mint 6000,-t egy új cipőért.
és ezt kb az összes cipőre fel lehet rakni.

Bluemotion 2014.05.19. 13:12:31

Sündisznóbőr cípőt a gyereknek! :)

Manyecska 2014.05.19. 13:21:12

@mildi: a kismotorok sem, valami négyet kellett venni..:D

Manyecska 2014.05.19. 13:23:39

@Bluemotion: vagy mezítláb, annya pitsáját a gyerekeknek, tényleg már!:)

Manyecska 2014.05.19. 13:24:57

@mildi: ezt de kár hogy nem én találtam fel.:D én olyasmin gondolkoztam amivel a kinőtt gatyaszárakat lehetne meghosszabítani:D

István Tamasi 2014.05.19. 13:37:14

A szülő a hibás mert nem tanította meg a gyereket 5 centivel a talaj fölött lebegni és hagyja, hogy mindenfélét rugdaljon az a kölök.

wkh 2014.05.19. 13:46:52

@mildi: de hamar kinövik a cipőt is, úgyhogy szar ez mindegyhogyan :)

kakukk11 2014.05.19. 14:58:17

@Kitalátor (másként) gondolkodó: OK, de az legalább nem babának lesz 2 hónapra.

outtatime 2014.05.19. 16:07:50

hatezerért már a suszter is csinál cipőt a kölökre, tízért akár egy párat is, ráadásul bőrből, nem ilyen habos míjanyagból. abba bele sem korhad a gyerek, meg az ükunoka is használhatja. mindig mondom, gondolkodni,gondolkodni,gondolkodni... majd ha a poszter is rászokik, a homár is egy nyugodt hellyé válik. ;)

mildi 2014.05.19. 18:04:22

@sugargiraffusplumps.: amíg olyan kicsi, hogy tud motorozni, addig minden külső ok nélkül is képes elesni...ez már nem oszt nem szoroz :)))

@outtatime: kinövi, mire elkészül :)

Aureliano Buendía 2014.05.19. 18:31:16

Hatezer egy ekkora cipő? Miből van, kihalófélben levő krokodil bőréből?

Ha utána akarsz menni: független szakértő, és ha neked hisznek, békéltető testület.

Répázó 2014.05.19. 20:48:01

Jajj de szeretem az ilyesmit. Az ilyen emberek kérik, hogy legyenek szét alázva. Hát mi mást lehet venni egy 21 hónapos gyereknek mint Fila cipőt. Most meg eszed a kefét, hogy az orrán csúszik a gyerek és nem cserélik, mert a talpát tervezték úgy, hogy a talajjal érintkezzen. Imádom!!!

Farkos Tsapó Gyurka 2014.05.19. 21:00:07

Mikor deichman bejött az országba akkor volt "szerencsém" náluj vásárolni egy pár edző cipőt. 3 hetet bírt. Reklamáció és k. anyazás után visszadták a pénzt, mert ugye ugyan olyan sipőt nem kívántam többet. Azóta semmit nem vettem náluk. A lányommal néha be kell mennem, de eddig sikerült öt lebeszélnem az összes kinézett termékről. Még az ottani kiegészítőkröl is. Pl: cipőkanál és társai. Miattam akár be is zárhatnak.

2014.05.19. 22:56:33

@outtatime: igen !!!
hatezerért már komplett cipészt lehet venni műhelyestül, szerszámostul, családostul.
Én múltkor hatezerért teljes űrkilövőt vettem telekkel, személyzettel, épületekkel kompletten floridában.
Poszter láma volt.

outtatime 2014.05.20. 08:45:45

@Kulics: rakétakilövőben nem lehet bokázni az asztal alatt
Mellesleg nem vágom az emberek elvárásait a műbőrrel szemben. Kopik, büdös, levegő nem moccan át rajta, ennyi pénzért vehetett volna a nagyszájú bőrt, vagy vásznat, igazából bármi jobban bírja a kiképzést a műbőrnél. még az ilyen úrihuncut sevró, velúr stb. csukák is.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2014.05.21. 19:37:35

ilyen esetben én megkérném a Deichmann szakértőjét (előbb) arra, hogy ugyan lenne szíves már definiálni a nem rendeltetésszerű használatot egy 21 hónapos gyerek és egy pár óra alatt lehorzsolódott orrú gyerekcipő viszonylatában..

szar volt a gyereklábra készült, márkásnak feltüntetett cipő orrészének minősége (van ilyen, sőt még durvább is), tehát a progresszív viselkedés a Deichmann és a szakértője részéről az lett volna - mégha magukban átkozódnak is amiatt, hogy nem sikerült megkárosítani az ügyfelet, azaz rásózni örökre, csere, visszatérítés, stb. nélkül a cipőipar ezen remekét -, hogy: "hogyne persze. azonnal kicseréljük."..

és akkor fognak még vásárolni ott, mert a gyerekek gyorsan nőnek. egész véletlenül ezért épült egy egész iparág rájuk és fizetőképes szüleikre..

hogy dörzsölődhetne így le a pár cipő fele így? mégha húzta is volna az 'desanyja a kövezeten a hisztiző gyereket, hát mindkettő olyan lenne. úgy néz ki mint a cukrászdába kitett fa/műanyag tortatartó, amit vékonyan meghintettek kakaóval..

vagy:

Pistike gyere be azonnal, ne mászkálj sál-sapka nélkül a nukleáris télben! és az új cipőddel meg mi van?! hányszor mondtam ne játssz a mutánsokkal, mert elveszik a hasnyálmirigyedet..

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2014.05.24. 18:51:07

Mondjuk nem tudom, hogy a műbőrtől mennyire lesz gombás az ember lába, én jobban szeretem, ha szellőzik egy cipő.

katikata 2014.05.27. 19:19:28

Szaladós biciklivel valóban fél nap alatt ilyen a gyerekcipő...bármilyen márkájú is.....csak az acélorrú nem, csak félig ! :-)..

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.05.28. 16:45:03

@fogsunder: Ez nem a cipo hibaja Igy csak futobiciklivel lehet elintezni, latszik hogy cipoorral fekez a kiskolok.. ahogy mindegyik. Gyermekem barmilyen labbelit, labbelivedot ket ora alatt ilyenne tesz, es ez valoban nem a labbeli problemaja, nem birja ha betont sikalnak vele..

Nalunk defektgatlo szalag van feldamilozva szandijara, kopik az is, de meg birja. Damil szakadt ketszer, kicsereltem funyirodamilra, most birja.

k.andi89 2014.06.05. 09:33:32

Csak annyit tudok mondani, hogy nem kell a Deichmannban vásárolni, mehet a CCC-be vagy a kínaiba, de ott még hírből sem ismerik a szavatosságot és a Fogyasztóvédelmet. Majd rinyálhat, hogy hamar kopik a gyerek cipője és kiröhögik...

Kérész Krisztina (törölt) 2014.06.23. 21:43:01

Aki a Deichmannban vásárol, az számítson a fenti lehetőségre. Vacak minőségű cipőket árulnak, ez van. Én valahogy kigazdalkodnam a gyereknek a minőséget mert hosszú távon az kifizetődőbb mint az állandó nyüglődés az olcsó vacakkal.
süti beállítások módosítása