Tékozló Homár

Heringek a Fishingről

2015.08.11. 14:51 | Homár Hilda | 121 komment

vollogo_t.png

Ön tudta, hogy a távolsági buszokon van felszállási sorrend az utasoknak? Igen? Ügyes, és akkor valahogy húzza ki a következő posztig, mert ez a többieknek szól. Egyúttal köszönjük olvasónknak, aki a földön ülve utazott 4 órát és levelezett a Volánnal ehhez a tudáshoz.

Kedves Tékozló Homár!

Az eset, amit szeretnék veletek megosztani már több mint egy hónapja történt, és főképpen a Volánbusz Zrt. nem megfelelő ügyfélkezeléséről szól. De úgy gondolom másoknak is jó tanulópénz lehet, hogy tudja, mire számítson egy hasonló esetben.

Minden 2015. június 21-én kezdődött, Pécsett. Másfél héttel (június 9-én) előre foglaltunk helyet magunknak a 1134/304-es járatra, aminek 13:30-kor kellett volna elindulnia. Első körben kicsit meglepetten tapasztaltuk, hogy milyen nagy tömeg várta a buszt, de végül is lehetett rá számítani, mert előtte lévő nap ért véget a Fishing On Orfű fesztivál. Ám mi úgy gondoltuk nincs miért aggódnunk, hiszen előre fel voltunk készülve és volt már jegyünk.

Az előre váltott jegyek esetében tudtuk, hogy érdemes az indulás előtt 15 perccel megérkezni, így ennek megfelelően cselekedtünk és 13:10 körül már a tömegben várakoztunk, hogy végre beálljon a jármű. Ezt meg is tette olyan 13:20 körül, ekkor a sofőr megkért mindenkit, aki Budapestig utazik, fáradjon át a busz másik oldalára, így könnyítve meg a csomagok elhelyezését és kivételét a következő megállókra. Ezzel sem lett volna semmi gond, de a várakozó sor így felbomlott és mi sem ugyanazt a helyünket foglaltuk el a várakozók között, mint az eredetileg tettük. Mikor végzett a sofőr a pakolással felpattant a buszra, hiszen késésben voltunk, mivel 5 perccel indulás előtt kezdtünk felszállni.

Láthatólag legalább kétszer annyian várakoztunk a felszállásra, mint azt a busz kapacitása engedte. Mi továbbra sem aggódtunk, hiszen van jegyünk, biztos lesz helyünk, hiszen lefoglaltuk ülés szám szerint – amire a Volánbusz online felülete lehetőséget biztosít. Körülbelül 15 percbe telt mire sorra kerültünk és a papíron kipipálta a sofőr a jegyünket és elkezdtük magunkat átverekedni az embereken a busz hátsó felébe, ahol az üléseink vártak ránk, ám meglepetten tapasztaltuk, hogy azon bizony már ülnek.

Illedelmesen felszólítottuk két utastársunkat, hogy bizony másfél héttel ezelőtt mi azt lefoglaltuk és szeretnénk elfoglalni a helyünket. Ők ennek nem tettek eleget, állításuk szerint ők is előre foglaltak jegyet és oda szólt, bár nem voltak hajlandóak megmutatni azt, és szerintük nekik nem kellett ülésszámot foglalniuk. Így kénytelenek voltunk a folyosón ácsorogni többedmagunkkal a folyosón az előre váltott jegyekkel (!).  Előre nem tudtunk már menni a sofőrhöz, hiszen, ahogy a mellékelt képen is látható képtelenség lett volna újra előre tuszkolni magunkat. Így kénytelenek voltunk a következő három és fél órányi utat a csurig tömött, meleg buszon tölteni; hol álltunk, hol ültünk a földön, mivel mást nem nagyon tudtunk mit tenni. A járat végül 13:47-kor indult el Pécsről, majdnem 20 perces késéssel.

dsc_0254.JPG

A párom a saját mobilnetét használva – lévén, hogy a Wi-fi-s buszon nem működött a Wi-fi - aktuálisan tájékoztatta a társaságot, hogy nem teljesen úgy járt el a kollégájuk, ahogy az várható volt és a csirkeszállításhoz hasonló utazási mód nem éppen a XXI. századnak megfelelő módszer és az nem kifogás, hogy fesztivál volt, vagy az, hogy Indiában rosszabb. Mást nagyon nem tudtunk tenni ezen kívül, csak vártuk, hogy végre felérjünk Budapestre. Az út alatt többször felszólított minket a sofőr, hogy mások is szeretnének felszállni és húzzuk össze magunkat. Lévén, hogy alapjában véve egymás hegyén-hátán voltunk nem igazán tudtunk ilyen kéréseknek eleget tenni. Az más kérdés, hogy, ha már fizettünk egy szolgáltatásért, nem ezt a fajta bánásmódot várja el az ember.

A Volánbusz Zrt. válasza július 3-án érkezett meg, melyben állították, hogy meghallgatták a járművezetőjüket és rendszerhibára hivatkoztak. Emiatt nem tudtunk a helyünkön utazni, de nem feledkeztek meg arról sem, hogy minket hibáztassanak; biztos később érkeztünk, mint az előírt 15 perc.

Ekkor még nem hagytuk annyiban a párbeszédet, mert az igazságérzetünk nem bírta volna ki, hogy ne tisztázzuk ezt a helyzetet. Elmondtuk, hogy pontosan érkeztünk a kocsiállásra, illetve a csomagbepakolás utáni kaotikus állapotot is jobban körülírtuk számukra, hogy esélyünk nem volt az előreváltott jeggyel, például előbb felszállni, mint azok, akik korábban szállnak le, vagy ott váltottak jegyet a sofőrtől. Július 16-án kaptuk meg a végső választ, ami miatt megerősödött bennem az érzés, hogy leírom ezt a történetet nektek. Elöljáróban annyit, természetesen kártérítésről szó sincs és megoldás sincs a problémánkra. 

Három érvvel kezdték levelüket, amit az általuk meghallgatott járművezetőjük állítására alapoztak. Az első, ahogy én is írtam, hogy 10 perccel indulás előtt állt be a helyére a busz, de itt ferdül az igazság, mert arra hivatkoztak, hogy egy busz állt ott. Ezt cáfolhatom, bár fotót nem gondoltam, hogy készíteni kell az üres kocsiállásról, de biztosíthatok mindenkit, hogy semmiféle busz nem akadályozta a mi járatunkat a korábbi beállásában. A második állítás, hogy a sofőr felszólította az előre váltott jeggyel rendelkezőket, hogy fáradjanak előre. Ez sem történt meg. „Az út során nem jelezte felé egy utas sem, hogy előreváltott menetjegy ellenében nem tudja elfoglalni a helyét.” Ahogyan a történet elején is említettem képtelenség lett volna visszatuszkolnunk magunkat a sofőrig, és amúgy sem tűnt túl segítőkésznek. Majd a következő szabályra hívták fel a figyelmünket:
„Országos személyszállítási szolgáltatás esetében az utasok elszállításának sorrendje a következő:

  1. az utazáshoz előre váltott és a járatra érvényesített menetjeggyel és helyjeggyel rendelkező utasok,
  2. a nagyobb távolságra utazó utasok,
  3. az a) pontban meghatározott utazási igazolvánnyal nem rendelkező fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű utasok, valamint a kisgyermekkel utazók,
  4. bérlettel vagy más utazási okmánnyal rendelkező.

20/1981 (VI.19.) Mt. rendelet, valamint a VOLÁN társaságok által meghirdetett Utazási Feltételek szabályai alapján: „A közlekedési vállalat (VOLÁN) a menetrendben közzétett helyi és távolsági (helyközi) járattal a személyszállítást köteles elvállalni. Ha a menetrendben közzétett járattal a jelentkező összes utas nem szállítható el, a közlekedési vállalatot a szerződéskötési kötelezettség a jármű befogadóképességéig terheli.”

A várakozók között nehéz lett volna előre tülekedni, mivel mindenki fel akart férni egy láthatólag sokkal kisebb buszra, mint ahányan voltunk. A sofőr sem tájékoztatott minket a csomagokon túl, hogy előre fáradhatunk mind az előre váltott jegyünk miatt, mind a távolság miatt, erről egészen eddig nem tudtunk. Ez a részlet az, amiről úgy gondolom másnak is fontos tanulság lehet!

Nos, nem tudom, hogy a „jármű befogadóképessége” pontosan számukra mit takar, és megfelelő mód-e számolni az álló helyeket egy nem légkondicionált (vagy legalábbis az sem működött) buszon úgy, hogy a folyosón is úgy álltunk, mint a vágóhídi marhák. Szerintem ez nem számított megfelelő számú utasnak, arról nem is beszélve, hogy ha baleset éri a buszt rengetegen szenvedtünk volna komoly sérülést, amiatt, hogy semmi nem védett minket, akik álltunk egymás nyakán.

Összefoglalva a Volánbusz Zrt. továbbra sem érzi úgy, hogy ő egy szolgáltató cég és az utasoktól kapja a pénzt, amiért cserébe megfelelő szintű szolgáltatást és ügyfélkezelést várnánk. Nem pedig azt, hogy a fogyasztó van lenézve és a panasz indokát addig csavargatják, míg oda nem lyukadunk ki, hogy a Volánbusz Zrt. igazából az áldozat és miattunk van az egész.

Mindenki jegyezze meg jól, ha online előreváltott jegye van 15 perccel az indulás előtt legyen mindig ott, ha végállomásig utazik, akármikor is érkezik a buszhoz, álljon a sor elejére, még akkor is, ha utastársai ezt nem feltétlenül fogják jó szemmel nézni, különben nem lesz része egy túl kellemes utazásban.

Köszönöm mindenkinek, aki elolvassa és egy kicsit együtt érez!

Üdvözlettel,
H.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarostehen 2015.08.11. 16:09:06

@atpijkamo: Szerintem 80-nál sem tudod megtartani magad.szóval -szerintem- egyforma kockázat a buszon állni, és a repülőn állva utazni.

atörökkk 2015.08.11. 16:12:32

Fillélbaszó önélzetes vadász.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.11. 16:13:38

@sarostehen: Ha hátul vagyok, nyolcvannál, és másik 6 emberre esem, simán túlélem. Még talán az alattam lévő is. Azért nem szívesen demonstrálnám élőben.

Amikor kiszakadnak az ülések, és sok bekötött ember belső szervei is leszakadnak, akkor állva csak egy paca leszel a falon.

Hegymászó mondta, hogy nem kell 8 méternél hosszabb kötél, mert ha annál töbet esel, úgyis szétszakadsz belül.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.11. 16:25:43

@sarostehen: hat kockazat kb. ugyanannyi, de...
a repulon sulyhatarok vannak x ulesre tervezik x utassal x atlagsullyal + csomag
a styuvi nem tudna jarkalni az ulesek kozott
nem tudnal kimenni klotyora
stb.
busznal ha nincs eleg ulohely de eladtak annal sokkal tobb jegyet /helyre szolot stb./ akkor rogton be kell allitani egy masik buszt az allo, vagy lemaradt utasoknak
ez a minimum
felenk nem nagyon allhatsz buszon, de mondjuk sokan nem is hasznaljak

2015.08.11. 16:42:54

@perelli:
Mivel gyorsvonat már nincs, az átszállásos személyvonat több idő, mint a busz, és a busz a kisebb távolság (Szekszárdig 6-oson megy) miatt jóval olcsóbb, ezért akadnak ilyenek. Más kérdés, hogy fosing után vasárnap komoly vadász szenvedélyre vall buszozni a vonat helyett.

2015.08.11. 16:44:57

@FDToth:
Ezt megcsinálták egy időben, az eredmény tömegesen otthagyott utasok lettek, mert plusz buszt azt már nem küldtek. Reggeli és esti csúcs idején is a helyközi és távolsági buszokon az utasok fele áll, nem hogy vasárnap este.

2015.08.11. 16:48:41

@230e:
A legtöbb távolsági járaton nem lehet, mert sok nem buszpunál megállnak. Külön IC járatok kellenének buszból is, a többin meg nincs is értelme az egésznek. Ha helyjegyes a járat, akkor legyen mindenkinek az, egyébként meg senkinek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.11. 16:51:48

@nagybalfasz: Tehát kvázi az utasok érdeke, hogy szorongjanak egymás hegyén-hátán.

2015.08.11. 16:55:32

@cmx85s:
A rangsorolással az a baj, hogy az átszálló utasok szívják meg legjobban, emiatt aztán meglehetősen kalandos eljutni bizonyos helyekre, amelyek nincsenek a fő közlekedési irányokban...

2015.08.11. 16:57:43

@atpijkamo:
Ha nem bírnak mentesítő buszt biztosítani, akkor jobb állva eljutni a célhoz, mint sehogy. Nyilván a megoldás a mentesítő busz lenne.

gabors 2015.08.11. 17:08:53

@sarostehen: azert vannak kulonbsegek .... "lezuhan" es "lezuhan" kozott ...

igen mindegy volt hogy MH-17-en hogy ultel vagy eppen alltal amikor a BUK raketa szetrobbantotta 10,000 m felett ...

De talan tavaly volt hogy repulo kicsit elvetette a leszallast es mindenki tulelte, csak a tuzoltok tapostak hallra egy kinai lanyt mentes kozben ... allo utasoknak kisebb lett volna az eselyuk ...

mól 2015.08.11. 17:53:40

A repülőkhöz hasonlóan itt is kellene priority sor a boardingnál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.08.11. 18:05:01

@ancsika: Miért, én pl. utálok vonatozni. Fehérvárra mentem néha busszal, az is kibírható volt. Pestig pályán kb. annyi.

@mól: A HOL? :D Nézz meg egy átlagos buszpályaudvart itthon :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.08.11. 18:06:23

@nagybalfasz: IC busz van. Csak nem sok járat ilyen. De olyan is van, hogy adott járat 2 kocsiból áll, 2 nagyobb város között : egyik IC, azaz a két végpont között megy, a másik megáll közben is párszor.

andand 2015.08.11. 18:23:16

Buszon nagyobb eselyed van balesetezni, mint repulon. Normalis helyen nem engednek biztonsagi ov nelkul buszozni.

Repulon pedig le-fel szallaskor nem mesz epp 380-al, a levegoben pedig nem a lezuhanas miatt kell ulve es bekapcsolt ovvel ulni, hanem a (tiszta eg) turbulenciak miatt. Aki egyszer is "zuhant" nehany metert a levegoben, ezt jol megjegyzi es ha ul, akkor bekoti magat.

Aureliano Buendía 2015.08.11. 18:24:19

@perelli: ehh, egy 10-15 éve kb. minden télen és nyáron megtettem a Szeged-Pécs-Szeged távot.

Ott valahogy a Tisza és a Pannon Volános buszvezetők mindig azokat engedték fel elsőnek, akik a végállomásig mentek.

Volt persze olyan néni Szegeden, aki ott púposkodott az ajtónál, hogy elsőként szállhasson fel. Aztán persze kiderült, hogy csak Mélykútig ment...

Aureliano Buendía 2015.08.11. 18:26:12

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: hát, én is balhéztam volna, pláne, ha az ellenfél nem mutat jegyet.

Hozzáteszem: Pécsről Pestre. Busszal.

Nóóóóóóóórmális?

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2015.08.11. 18:29:53

@ancsika: vannak oszkáron mikrobuszos hivatásosok is. Bár én pont azokat kerülöm, elveszik a lényeg.

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2015.08.11. 18:33:23

@hagyma: vannak oszkáron mikrobuszos hivatásosok is. Bár én azokat kerülöm, elveszik a lényeg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.11. 18:39:47

@perelli: OK
fiatalon vegigstoppoltam az orszagot, de az meg mas vilag volt
itt nekem cask az auto vagy a repulo letezik
valami tavolsagi busz van de arra akkor sem szallnek fel ha kotelezo lenne
a vonatot kedvelnem de nincs
ez van

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2015.08.11. 18:44:32

@hagyma: őszintén szólva akkor nem értem, miért kommenteltél a hozzászólásomra. Meg amúgy a poszthoz.

2015.08.11. 18:47:43

@ColT:
Ismerem a gyorsjáratokat, de ezekre ugyanúgy nem kötelező a helyjegy. Ezekre kellene kötelezővé tenni, a többire meg lehetőségként sem kéne ilyennek lennie, mivel annak nincs értelme, hogy az utasok 95%-ának nincs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.11. 18:47:54

@Aureliano Buendía: rermenytelen
mar reggel megvettuk a helyjegyet azutan meg szetneztunk pesten
fel oraval az indulas elott buszpalyaudvar, mar tomeg a leendo elsoajtonal
siman let volna idejuk bent aZ epuletyben jegyet venni, nem
azutan busz beall
es tolongas felfele, fizetnia sofornel
mire felertunk, en naiv kerestem az uleseinket sorszam szerint, de aki mar ott uklt honnan tudhatta volna, hopgy az eppen mar el van adva?
volt meg hatul 2 hely, nem volt gond, de ha nem let volna allunk egerig
vegallomasokon nem engednem a jegyvasarlast cask a penztarban, ilyen egyszeru lenne

2015.08.11. 18:48:50

@Aureliano Buendía:
Pont azért nyomult, mert félt, hogy nem engedik fel a végén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.11. 18:48:57

@perelli: bocs majd legkozelebb engedelyt kerek

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2015.08.11. 18:50:01

@nagybalfasz: aha, értem, főleg, mióta a Keletibe megy a vonat. Mondjuk 3:30-es busz csak egy van, a többi 4:10-ig megy, egészségére.

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2015.08.11. 18:56:55

@hagyma: LOL Egy tömegközlekedéses posztra kommentelek alternatív megoldást javasolva, amire úgy reagálsz, mintha neked szólna, miközben nem is érint, és nem is érdekel a dolog. Ráadásul ami kifogást írtál, végül is nem is azért nem utaznál vele, mert arra is írtam megoldást. Szóval nyugodtan kommentelhetsz engedély nélkül, csak nincs semmi értelme. :D

2015.08.11. 19:00:29

@perelli:
A másik, hogy az asszony mikor egyedül ment egy qrva nagy és nehéz bőrönddel, akkor a busz csomagtartójába egyszerűbb volt betennie, mint felcipelnie a vonatra.

Amúgy ahol van és legalább olyan gyors, mint a busz, én is a vonatot preferálom, mert sokkal kényelmesebb. Sajnos vannak viszonylatok, ahol hiába van vasúti összeköttetés, a vonat nem játszik...

Aureliano Buendía 2015.08.11. 19:03:37

@nagybalfasz: félt, hogy nem marad ülőhelye. Nyilván, nem tűnt fel neki, hogy kevesebben várunk felszállásra, mint amennyi a busz ülőhelye.

Meg az öregek tömegközlekedésen amúgy is ilyenek. Tisztelet a kivételnek.

Hozzáteszem, Mélykútra akkoriban (2000-2004) elég sok busz járt, talán még ma is így van. Én mondjuk röhögtem a nénin, a sofőr viszonylag udvariasan küldte el a faszba.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.08.11. 19:03:45

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/1014426275257037/?type=1&permPage=1

@nagybalfasz: Viszont a kihasználtság erősen változó, szóval nem biztos, hogy megéri. Meg amilyen rohadt drága lenne, senki nem venné.

atörökkk 2015.08.11. 19:06:27

Szakállasok jobbra, szakáll nélküliek balra!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.11. 19:10:28

@ColT: @perelli: a védelmem alatt áll! Végre vaaki a posztról beszél.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.11. 19:12:21

@perelli: Összeakadtál a falubolondjával. Persze nem csoda, bevallottan csak trollkodni jár ide.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.11. 19:24:29

@perelli: ja amugy nem alternative telekocsit keresett, hanem ha van egy elbaszott helyjegye a volanbuszra le tudjon oda ulni
igen mehetett volna repulovel,, vonattal biciGlivel telekocsival
@atpijkamo: hat kb belefer a brancsba es tudod ki a a falu bolondja /ha akarod mwegirom privatba/
understand minimokus?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.08.11. 19:26:15

bar szegnynek lehett eleg Baja veled
na dogonyesszetek tovabb

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2015.08.11. 19:31:01

@hagyma: mehetett volna mikrobusszal 2500-ért, kényelmesen, hivatásos sofőrrel 2 és fél óra alatt. Ez eléggé helyettesítő termék.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.08.11. 19:43:57

gyúrni kell egy picit vállra meg karra oszt még jegy se kell hogy leülhess.

Troppauer_Hümér 2015.08.11. 20:46:23

Államosítani kell mindet a gecibe.

Szemi Alsafejri 2015.08.11. 20:54:55

Amennyiben van rá mód, utazz éjszaka! (Üres a busz)

Troppauer_Hümér 2015.08.11. 20:59:46

@Szemi Alsafejri: Éjszaka valóban, többnyire sofőr sincs rajta.

_____________ 2015.08.11. 21:02:09

Örülj neki hogy nem tripperes, seggszagú "migránsokkal" kellett utaznod, ombre

Hentes pékné módra 2015.08.11. 21:08:57

Egy újszülött csodálkozik csak erre rá. Pécs-Kecskemét buszon hetente álltam Bajáig. Évekkel ezelőtt.

Aureliano Buendía 2015.08.11. 21:34:35

az a baj a történettel, hogy ha úgy alakult volna, hogy a sofőr mindenkit vegzál, és elsőre csak a foglalt helyeseket engedi fel, utána meg azokat, akik a legmesszebbre mennek, majd távolság szerint csökkenő sorrendben, akkor meg az lett volna a baj, hogy mennyire késve indult el a busz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.11. 21:43:25

@Aureliano Buendía: És ha a szabály szerint 15 perccel előtte beáll, hogy minderre legyen idő?

Aureliano Buendía 2015.08.11. 22:02:08

@atpijkamo: van az a tömeg, ami nem száll fel 15 perc alatt.

Dikusz 2015.08.11. 22:45:15

Mivel elég gyakran utazom vonattal, és busszal is, tapasztalatból tudok hozzászólni a poszthoz. Azt én sem értem, miért kell Pécsről busszal menni, a vonat kényelmesebb, és az utazás ideje is rövidebb. Van fordítva is, hogy a busz menetideje rövidebb, de ebben az esetben nem így van. Kb két hete voltam Hévízen, mivel nyár van, sokan utaztak, a VOLÁN mentesítő járatot is indított.
Olyat még nem tapasztaltam, hogy 15 perccel előbb állt be a busz, vagy ha be is állt, a sofőr a legritkább esetben nyitotta ki az ajtót, hogy az utasok felszállhassanak. Az ajtónál a felszállók is érdekesen tudnak gyülekezni, soha nem volt még, hogy egymás mögött álljanak. Többnyire odasunnyognak a kocsiállás számát megnézni, és valahogy ott felejtik magukat. Egész kör szokott kialakulni a busz ajtaja előtt. Van olyan járat, ahol a táblán ki van írva, hogy csak helybiztosítással lehet felszállni a buszra, ott tényleg csak az adott helyre lehet leülni. Arra a buszra csak annyi utas szállhat fel, ahány ülőhely van. Az utóbbi pár évben nem tapasztaltam mást. Amelyik járatra nincs kiírva, ott nem szokták szigorúan venni, az induló állomáson ott sem szoktak álló utasok lenni.
A sofőr először mindig az elővételes utasokat engedi előre, a többiek csak utánuk szállnak fel.
A jelen esetben mindegy, hogy mikor vette meg előre a jegyet, a busz indulása előtt egy órával a jegypénztár még ad ki elővételben, utána már csak a buszon lehet venni.
Ez a járat Pécsről indul (minden nap közlekedik), elviekben itt is így kellene lenni.

CID. 2015.08.12. 06:22:44

Azt mondjuk azért nem hiszem el, hogy sehogy nem tudta jelezni a sofőrnek, hogy neki előreváltott jegye van.

CID. 2015.08.12. 06:33:45

@Aureliano Buendía: azóta egy kicsit bekeményített a volán, Szegeden pl. Mórahalmig fel sem lehet szállni. Mondjuk tény és való, az uttobbi időben katasztrófa volt a reggeli járatokon, a mórahalmi fürdő miatt.

otgorbebogre 2015.08.12. 07:44:59

Nem tom de Egerbol es Egerbe en mindig azt tapasztalom hogy a helyjegyeseket elorre engedi a sofor.

decoati 2015.08.12. 08:47:13

Nem tudom mi a meglepô: hogy így mennek a dolgok, vagy hogy a Volánnak van rá válasza?
Jó reggelt.

galaxiscsirke 2015.08.12. 09:23:00

Én ugyan már régen buszoztam (94-től kb. 2005-ig rendszeresen), de valahogy sose jutott eszembe nyavalyogni rajta (akkoriban légkondis buszt csak sci-fiben láthatott az ember), teljesen meg voltunk elégedve, ha fölfértünk rá, még ha állva is, esetleg a lépcsőn v. az első ajtó alsó görbe vasán ülve. Volt, hogy az ajtóból kézről-kézre beadogattuk a pénzt, és kiadogattuk a jegyet annak, aki az alsó lépcsőnél nem jutott beljebb. Heringjárat,hát heringjárat. 1 esetre emléxek, amikor mentesítő buszt indítottak, mert miután préselt heringkonzerv módjára megtelt a busz, még 2x annyian álltak lenn, mint amennyi a következőre fölfért volna (ami kb. 1 óra múlva indult), és érdekes módon nem egész fél óra múlva kerítettek egy plusz buszt, amivel kiegészülve már el tudott menni a nép. És ami a furcsa, senki nem háborgott. Ez volt a helyzet, elfogadtuk. Sőt, sokan helyet cserélgettek, gyerekeseket meg az öregeket hagyták fölszállni az első buszra azon az áron is, hogy ők csak a következő falujárón mennek haza, vagy aznap sehogy (akkor még nem volt biztos, hogy lesz backup busz).

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.08.12. 09:35:21

@galaxiscsirke: úgy úgy ahogy írod....
Mint felettébb írtam 5 évet volánoztam, vezettem olyan játgányt ami 14 éves elmúlt, a vezető sámli felett szét volt nyílva a kaszni. Így minden jó kis zuhé esetén, séró és nyakmosás volt a menő! :)
A 30-40 km-es helyközi járatokon nem volt ez a hely-jegyes trendi, aki előbb ért oda az nyerte meg a műbőrt.

Mottó: "de jó ez az ötös ülés, jó rajta a közösülés" ;´
Mert mindíg akadt dörgölődő "benzintyúk" :) khmmm izé meghát.

Bombaló 2015.08.12. 09:47:45

A mentesítő busszal az a baj, hogy vissza is kell jutnia valahogy. Egyéb feltételek, legyen megfelelő jármű, legyen hozzá sofőr aki még vezetheti a távot és van "vonalismerete". Tekintve az állami finanszírozás módszerét, minden ki van feszítve a maximumra és tartalék nincs a rendszerben. Mert bizony a tartalék, vagy nevezzük rendelkezésre állás pénzbe kerül. Azt meg ugye a közből nem költünk feleslegesen.
Talán beérik végre a közlekedési koncepció, hogy rövid táv busz, hosszú táv vonat. Lásd Sopron-Győr-Bp. útvonalat.
Ergo a jövő az, hogy nem lesz közforgalmú(!) buszjárat Pécs-Bp. viszonylatban, mert van vonat. Ez működhetne már ma is, de a MÁV-nak sincs elegendő járműve, hogy az összes utast adott pillanatban elvigye és a kör ezzel bezárult.
Állítom, hogy a közlekedési társaságok törvényes keretek között, foglalkoztatás szempontjából a maximális hatékonysághoz túl közel vannak. Járműállomány szempontjából azonban erős kihívásokkal küzdenek, miközben pl. vasútvonalakat is többszörös áron építünk a dombok között, mint a horvátok a hegyekben.

Van pénz arra, hogy jobb legyen, csak nem oda jut végül ahol tényleg szükség lenne rá.

CID. 2015.08.12. 09:52:41

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Neked vízhűtés, az utasok meg szopjanak lovat, és még panaszkodsz :)

Kondom Keselyű 2015.08.12. 09:55:29

@Dikusz:
" Az ajtónál a felszállók is érdekesen tudnak gyülekezni, soha nem volt még, hogy egymás mögött álljanak. Többnyire odasunnyognak a kocsiállás számát megnézni, és valahogy ott felejtik magukat. Egész kör szokott kialakulni a busz ajtaja előtt"
Ugyanez van a szorakozohelyeken, meg a mozgolepcsonel is a metroban.
En neha az ilyen embereket ki szoktam zonazni,ha meg elkezd ugatni,akkor megmutatom neki a sor veget.

CID. 2015.08.12. 09:57:18

@Bombaló: A képből ítélve, 99, 99% diák, gondolom diákjeggyel, de pampogni azt tudnak...

Kondom Keselyű 2015.08.12. 10:09:47

@Kondom Keselyű:
Meg azt szeretem meg,amikor a kozertben uj kasszat nyitnak,es a sor vegen allo olyan lendulettel ugrik be az elso helyre,mintha az az o sajat tulajdonu kasszaja lenne.
Nyilvan a regi sor masodik helyezettjet nem lenne egyszeru atlogisztikazni az uj sorba,de minmum azt kellene,hogy kettevagni a sort.
Aki kozepen volt,az lesz az elso,a tobbiek meg maradnak mogotte,csak mar a masik sorban.

2015.08.12. 10:11:50

@galaxiscsirke:
A legnagyobb kánikulában jobb a légkondi nélküli busz, mint a légkondis, mert ilyenkor 90% esélye van, hogy nem megy a légkondi, ugyanakkor a légkondis buszoknak általában nem nyitható az ablaka. Én ezeket hívom haláljáratnak, ez különösem igaz az emeletes buszok felső szintjére.

Amúgy én 2005 és 2011 között buszoztam sokat, és én is örültem sokszor, hogy egyáltalán felfértem. A legrosszabb átszálláskor ottragadni olyan viszonylatban, ahol utána nincs alternatíva. Éjszakáznom szerencsére egyszer sem kellett idegen helyen, mert mikor így jártam, visszafelé volt még busz, de a semmiért fizettem és még vadásztam is.

RetRoGirL 2015.08.12. 10:15:14

Amikor a Fishing volt, sajnos a Budapest-Pécs vonalon a vonatok csak Sárbogárdig közlekedtek vágányfelújítás miatt. Így Sárbogárd és Dombóvár között csak vonatpótló busszal lehetett közlekedni és onnan újra lehetett volna vonatozni. Így logikusabbnak tűnt a megoldás, hogy végig busszal megyünk.

2015.08.12. 10:23:12

@Bombaló:
Azért nem olyan egyszerű az a máv-volán összehangolás, mert kurva sok falujáró távolsági busz akad, amely mondjuk megtesz 150 km-t , de mindenfánál megáll, a többség nem is megy végig a vonalon, de átlagosan azért bőven ki van használva a járat. Az ilyet nem nagyon lehet vonattal helyettesíteni.

A Pécs-Bp buszjárat meg tök másfelé megy, mint a vonat. Pécs-Bp viszonylatban tényleg jobb a vonat, de pl Pécs-Szekszárd esetén ez nem igaz.

Amit én a máv-volán egyesüléstől várnék, az inkább a menetrendek összehangolása, ennek érdekében a buszpályaudvarokat is a vasút mellé kéne tenni. Én sokat utazok az országban keresztirányban, ahol jó esetben megy 1 busz naponta, utána már csak 2 lehetőség van:
Az alapból 150 km-es távot úgy 200 km, 6 óra alatt megtenni mindenféle busz-vonat átszállásokkal, amik nincsenek összehangolva, vagy 300 km, 4 óra Budapesten átszállva. Utóbbi eset, amin javítani lehetne, mert nyilván 2 50-150 ezres város között kevés az igény, de jól szervezve 1-1 járat sokféle átszállást szolgálhat ki.

2015.08.12. 10:25:56

@RetRoGirL:
Az mindjárt más, ha jól emlékszek, akkor közelítette a 4 órát a menetidő. Én akkor is vonatoztam, de azért, mert bérletem van (sajnos így is van ahová csak busszal lehet).

CID. 2015.08.12. 10:29:57

@nagybalfasz: ha ennyit utazol, a faszé nem veszel egy kocsit?

2015.08.12. 11:25:06

@CID.:
Mert vonattal olcsóbb, kényelmesebb amerre járok, ráadásul a 3 leggyakoribb viszonylat közül egyikben gyorsabb is az autónál, 1-ben kb. hasonló, 1-ben lassabb, busszal meg nagyon ritkán utazok manapság, anno mikor sokat utaztam busszal, nem volt pénzem autóra. Egy ideig meg volt autóm, mikor sokat utaztam keresztbe, és már volt rá pénz.

az_igazi_trebitsch 2015.08.12. 11:31:32

Harminc évnyi Volánbusz-tapasztalattal a hátam mögött azt kell mondanom, hogy EZ a Volánbusz már sajnos nem AZ a Volánbusz. Attól, hogy már neten, mobilon,iPodon meg mindenféle kütyün lehet előre váltani jegyet, nem hogy egyszerűsödött volna az utaskiszolgálás, ellenkezőleg: áttekinthetetlenül bonyolulttá vált a rendszer, és persze a buszokon sem lett több hely. Ez a dolog egyik oldala. A másik: a rendszerváltás óta a Volábusszal szemben olyan ellentmondásosak a tulajdonosi elvárások, hogy azoknak szinte lehetetlen megfelelni. A "régi szép időkben" semeddig nem tartott mentesítő járatot indítani, mert az utas elégedettsége volt a fő szempont, ma már viszont ez nem számít, csak a kilométerekre bontott gazdaságosság. Végül: ma többen foglalkoznak a cégnél azzal, hogy megmagyarázzák az utasnak, miért nem a Volánbusz a hibás, mint azzal, hogy elkerüljék az ilyen és ehhez hasonló eseteket....

Bluemotion 2015.08.12. 11:58:30

@sarostehen: Lehetséges, hogy országfüggő. Franciországban, amikor távolsági buszokkal közlekedtem, a sofőr indulás előtt ellenőrizte, hogy mindenki be van-e csatolva és, csak ez után indult el, itt megjegyzem álló utas nem lehetett a buszon.

a fidesz csak lopni tud 2015.08.12. 11:59:49

A régi farosok pontosan így néztek ki úgy 40 évvel ezelőtt. Ebben semmi új nincs.
Max annyi az újdonság benne, hogy valaki, aki egy színpad előtt végigugrál ennél sűrűbb nyomorban 3-4 órát, az kibukik attól, ha ugyanazt egy buszon kell csinálni.

CID. 2015.08.12. 12:09:30

@nagybalfasz: te vagy valami kedvezménnyel utazol, vagy hülye vagy.

2015.08.12. 12:57:47

@CID.:
Nem utazok kezdvezménnyel, viszont sokszor egyedül utazok, ekkor a jegy ára nagyjából annyi, mint a benzinköltség lenne. Az autózás költségének viszont csak a kisebb része a benga. Ezen kívül mivel hetente egyszer megyek valahová, ami olyan 7-10 ezer között lenne, azaz évente közel fél millió, ezért inkább 280 ezerért vettem egy évre Start VIP kártyát, amivel 1. osztályon is korlátlanul utazhatok. Mellesleg ha lenne autóm, akkor is jobban megérné így, de egy ideje Pesten lakok, itt meg önszopatás lenne városon belül autózni. Amíg vidéken laktam, volt autóm, és akkoriban nem vonatoztam, mert nem volt értelme.

2015.08.12. 12:59:35

@CID.:
Egyébként az autó amortizációját és fenntartásátvis számolva olyan évi 1 millióba jönne az, ami így az előforduló buszozást is számolva olyan évi 320 körül lehet.

É2I 2015.08.12. 13:12:08

Na meglátszik, hogy ritkán utazol busszal. (Nem azt mondom, hogy bármiben is hibás lennél!)
Én kerek húsz évig ingáztam egy helyközi járattal és szinte mindig ez volt a helyzet. A kibebaszott volán (mostmár DAKK Zrt.) sosem indított pótló buszt. Pedig egyértelmű volt iskolai időszakban, hogy kevés a járatszám. Volt hogy kapaszkodni se tudtam, mert annyian voltunk, hogy el se értem még egy ülés szélét se, hogy megfogjam. Rendszeresek voltak a levegő hiány miatti rosszul létek, persze összeesni se tudott a bajba került szerencsétlen, mert arra sem volt hely.
Na ezért vettem autót, és baszhatja meg az összes volán magát. :P

Bombaló 2015.08.12. 13:19:15

@nagybalfasz: Majdnem jól mérted a távolságot. Értelemszerűen viszonylatokról beszélünk. Húzol a nagyváros köré egy 50 kilométeres kört és ott gyakorlatilag csak busz lesz.

A kulcs a hálózat(ok) ésszerűsítésén és a menetrend összehangolásán van. Nem tudom, tudod-e, hogy vannak Regionális Közlekedési Irodák? Nos az RKI feladata pontosan a Volán-MÁV menetrend összehangolásának megteremtése. De mivel az RKI(k)-ba rendszerint "közutas" vezetés települt ezért teljesen véletlenül szűntek meg bizonyos vonatok és még nagyobb meglepetésre indulnak 5-10 perccel korábban VOLÁN járatok tovább egy állomásról a vonat érkezése előtt. Mert hivatalból látja a másik társaság tervét és a VOLÁN könnyedén kitér előle, ha a saját kiskirályság úgy kívánja.
Ezért kéne végre a fejekben rendet tenni, hogy a VOLÁNnak és a MÁV-nak nem egymással kell versenyeznie, hanem az utazási igényeket közösen, a leggyorsabb/legoptimálisabb utazási kombinációval kiszolgálni.

Bombaló 2015.08.12. 13:26:16

@É2I: Mint mondottuk volt a pótlóbusszal az a gond, hogy az egyik irányban kvázi üresjáratban kell mennie, mert csak egy irányban tódul a nép. Reggel a nagyváros felé, délután el onnan. Ez pedig gazdaságilag sehogy nem jön ki jól.

Pl. a DAKK és társai azért jöttek létre, hogy ne megyénként próbáljanak flottát menedzselni, hanem 3-4 megye buszmennyiségét összeadva rugalmasabban tudjanak oda több forrást/járművet biztosítani ahol szükség van rá.

Egyébként nagyon mérges lettél volna, ha közlik a busz megtelt, menj a következővel? A nagy nyugaton szemrebbenés nélkül az arcodba tolják.

ui.: Pl. az a baj a mentesítő vonatokkal is, hogy mivel azok menetrenden felül kvázi véletlenszerűen jelennek meg erősítés gyanánt az utasok jelentős többsége választja a mentesítőt, mert a menetrendes vonatot ismeri. Így a sima vonat megy 130%-os telítettséggel, a mentesítő meg mögötte 10-20 percekkel szinte üresen...

Bombaló 2015.08.12. 13:27:43

az utasok jelentős többsége választja => NEM választja. :)

2015.08.12. 13:39:01

@Bombaló:
Pl. Pécs és Veszprém között gyakorlatilag (a nagyon hülye átszállásokat nem számítva) csak busz van, hiába 170 km. Ellenben Sopron és Kapuvár között hiába van kevesebb, mint 50 km, célszerű a vonat. Szóval nem a távolság kell legyen az elsődleges szempont, hanem az infrastruktúra és az igények.

Én anno sokat buszoztam Sopron és Veszprém között, volt átszállással vonat Szombathely felé, Győr meg kombóban játszott, nyilván lehet fejleszteni, de a buszon diákokat leszámítva a többség nem teljes úton utazott, volt aki mondjuk Beledről ment Pápára, volt aki Pápáról Herendre, stb., stb. Szóval a busz eleve tök más igényeket is kiszolgált, de emellett összeköttetéstvis jelentett a két végpont között is.

Persze lehet azt is, hogy több helyközit indítanak a köztes megállók között, a távolsági forgalmat meg vonatra terelik, de nem biztos, hogy ez olcsóbban, jobban jön ki.

És akkor ami a tényleg párhuzamosságokat illeti, Veszprém-Várpalota-Fehérvár viszonylatban például azért buszozik a többség, mert a veszprémi vasútállomás szar helyen van, a várpalotai és a fehérvári is rosszabb helyen, mint a buszpu. Így a vasút elesik a falvakból busszal érkezők és átszállni akarók forgalmától is. Csettintésre ezt nem lehet megoldani, simán csak a párhuzamosság felszámolásával.

2015.08.12. 13:42:20

@Bombaló:
"Egyébként nagyon mérges lettél volna, ha közlik a busz megtelt, menj a következővel? "

Itthon is, csak az a következő nagy eséllyel másnap van...

2015.08.12. 13:47:24

@Bombaló:
Amikor előre lehet tudni, hogy terhelt lesz a járat aznap, lásd pl. fesztiválok, a mentesítőt eleve időre oda lehet küldeni, akár tájékoztatni hangosbemondón az utasokat, hogy van, és akkor nincs probléma. Se amíg ez esetleges, addig ilyenkor én úgy tekintek adott járatra, mint ami nem is létezik, mivel mák kell a felkerüléshez.

engem senki nem nevezhet nyuszinak 2015.08.12. 13:49:00

Hulye elkenyeztetett utasok.

Mi annak idejen orultunk, ha a busz csomagtartojaban utazhatunk, nemhogy meg allo, vagy plane ulohelyen.

Manyecska 2015.08.12. 13:50:48

@Kondom Keselyű: aggódom érted! De komolyan!:D

Manyecska 2015.08.12. 13:51:59

@engem senki nem nevezhet nyuszinak: jóvan nyuszi, nyugodj meg én is "kiscica" vagyok. meg "göndör cica":D

Két komment elküldése között várnod kell!
A buszra.

Manyecska 2015.08.12. 13:53:31

Nem is tudtam hogy régen ipari méretű nyúlszállítás volt.. OFF

Helyszíni zsemle 2015.08.12. 14:00:08

Ugyes, szoval a volan tobb jegyet ad el, mint ahanyan felfernek buszra, aztan majd az utasok verekedjenek meg a felszallasert. nem gyenge

É2I 2015.08.12. 14:15:04

@Bombaló: Ezt értem is, de ne rajtam és az egészségemen nyerészkedjen a kedves társaság. Így is qurva drága a jegy, akkor elvárnám, hogy ne nyomorogjak, hogy télen ne fagyjak -, nyáron ne pácolódjak a saját levemben meg a másik büdösségében.
Húsz év az tudod nagy idő, ennyi alatt azért kitalálhattak volna valamit.
Ja és a távolságikon simán benyögik, hogy megtelt, majd gyere a másikkal. Ami jó eséllyel is csak 3-4 óra múlva jön és semmilyen garancia nincs rá, hogy arra föl is férsz.

A DAKK meg nem azért jött létre, hogy összehangoljanak három megyét. Ugyan is azt már az előző vezetőjük a Szarvas megcsinálta. Csak nem volt hajlandó a bevételből visszacsurgatni a fityisznek. Így azért hogy kirughassák "új cég, új vezetés" címén szépen eltávolították.
Igaz, ő meg csúnyán megverte a polgármesteri választáson a nyalógép fityiszes előző polgármestert. :P

Visszatérve a témára nem igazán lehet igazságot tenni, de lehetne az összes volánnál finomítani a dolgokat. Pl fel lehetne arra készülni arra amikor indul az iskola szezon, hogy ne nyomorogjanak a gyerekek, stb. Mennyivel jobb a helyzet most így, hogy minden szülő külön autóval viszi be a gyereket, mert egyszerűen nem férnek fel a buszra? Szerintem bátran össze lehetne mérni az üresen visszatérő busz és az üresen visszatérő számos autó költségét. Ja, kérem, hogy az nem a volánnak hajt hasznot? De így befele sincs bevétel, ha jól számolok és jófajta araszolásokkal meg dugókkal vannak teli az országutak a sok autó miatt.

2015.08.12. 14:19:05

@É2I:
A csúcsidőszakok mindig is problémát jelentenek, hiszen ha a busz flottát ahhoz igazítják, akkor máskor meg kihasználatlanok lesznek.

É2I 2015.08.12. 15:05:23

@nagybalfasz: Ez így igaz. De. Ha jól emlékszem ezt Kecskeméten úgy oldották meg, hogy beengedtek egy magán céget és ha kell egy telefon és jönnek segíteni. De majd egy ottani kijavít.
Ugyanakkor jó ötletnek tartanám.
Nálunk is van egy buszos iskola, amelyik sofőröket képez. Üres buszokkal mennek. Akár ők is besegíthetnének. (Tudom, hogy ez mindenféle procedúra meg engedély, ami senkinek sem hiányzik. Lehet jogilag nem is lehetséges, csak úgy egy kósza ötlet. )

lombozódó 2015.08.12. 15:54:19

A lényeg a lényeg kevés a busz és kevés a sofőr. A Volán társaságoknak meg az utas púp a hátán, minek akarnak egyáltalán utazni :-))))

halaloszto 2015.08.12. 16:34:19

@nagybalfasz: azt a problémát hogy a megváltott helyjegy ellenére állva kell utazni nem a csúcsidőszak okozza. hanem hogy a szolgáltató képtelen kezelni a csúcsidőszakot.

ha egy orvos nem képes kezelni a tüdőgyulladást, pedig a szokásos megfázásos időszakokat jól elviszi, arról nem a tüdőgyula tehet, hanem az orvos.

Vajk

na__most__akkor 2015.08.12. 19:46:00

Ennyi ékezetnélküli seggfej...

Sok. És egyre több.
Magyarok-e vagytok-e vagy mialófasz-e vagytok-e? (Igen, ez nyelvtanilag rossz. Direkt van. Lásd "Példabeszédek"!)
Nem érdekel a válasz, csak kérdezem.

Kapjatok már a fejetekhez --- seggetekhez, vagy valahova.

Mac? Vindóz tíz?
Nincs magyar karakter, lustadisznók?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2015.08.12. 21:55:26

@perelli: Hivatásos sofőr, mikrobusszal, svarcban. Csak nem te is ilyen vagy, hogy ennyire tolod?

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2015.08.12. 22:05:24

@agresszív kismalac: nem mintha közöd lenne hozzá, csak mivel az értelmező olvasás nem erősséged, még egyszer leíróm: még csak be sem ülök ilyenekbe, mert a telekocsi nem erről szól. Csak magánszemélyekkel, személykocsival járok. Rugalmasabbak, kényelmesebbek, és nem a pénz a lényeg. Mert én beülök más mellé. Akinek írtam, az viszont nem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2015.08.12. 22:11:46

@perelli: Ne haragudj, hogy nem olvastam el minden sziporkádat, de akkor meg másnak faszé' ajá'lgatod ennyire?

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2015.08.12. 22:24:04

@agresszív kismalac: mint láthatod, olyan nagyon nem is ajánlom, csak jobb, mint buszon-vonaton szopni 4-5000-ért legtöbbször 4 órát. Én a Pécsett házig 2,5 órát, 2500-ért, max. 4 utassal, autópályán preferálom.

Minimálisan Szükséges Változtatás 2015.08.13. 02:04:07

Hű!

Örökzöld téma. Mondjuk azt, hogy: még mindig, sajnos?

Utaztunk mi olyan heringüzemmódban is, hogy alig lehetett becsukni az ajtót. Egy fiatal lány számára olyan megalázó helyzet jutott, hogy mozdulni sem tudván hátával együtt medencéje erősen odanyomódott az ágyékomhoz, meg az egész felsőtestemhez. Alapvetően illemre voltam nevelve, de azért igen erős önuralom mellett kellett terelgetni a gondolatokat semleges témákra koncentrálva, nehogy. És így kellett leutazni vagy fél órát.

Gondolom, legtöbben hallottak róla, japán metróknál volt olyan munkakör, hogy "push-man", aki addig nyomta beljebb a tömeget, amíg az ajtókat be lehetett csukni.

Bombaló 2015.08.13. 08:20:48

@É2I: A társaság nem nyerészkedik rajtad. A jegy azért drága, mert az Állam így határozta meg. A drága jegyedből pedig a közlekedési ágazat nem feltétlenül kapja meg azt ami jár neki. Az állami finanszírozás nagyjából a szintentartásra, vagy a romlás mértékének csökkentésére elég. Mit gondolsz, az "ingyen" utazók menetjegyét ki fizeti? Persze szebb megfogalmazás azért, hogy 100% kedvezménnyel utazók. De ezt a kedvezményt az állam határozza meg. Meg tudod mondani pontosan hányan utaztak ilyen jeggyel?
Az átkos elmúlt8évben bevezették a regisztrációs jegyet. Nagy nehezen. Ennek célja, nem az utasok szívatása volt, hanem hogy darabra meg tudják mondani, hogy az államnak hány forintot kell fizetni a közlekedési társaságoknak. Nem véletlen, hogy igen rövid idő alatt eltörölték ezt a jegytípust. Ugyanis kiderült belőle, hogy állam bácsinak nagyon mélyen a zsebébe kellene nyúlnia tételes elszámolás esetén. Így maradt a hasracsapok összeg és oldd meg.

Képzelj el egy pékséget. Azt mondja a pék, hogy 1 kg kenyér 250 Ft. Ezután jön az állam, hogy akkor a kenyér 180 Ft, a diákoknak féláron, 65 év felett ingyenes, stb. és majd én eldöntöm, hogy ezért mennyi támogatást tudok adni. A vásárlók meg panaszkodnak, hogy száraz, elfogyott, miért nincs benne több liszt és miért fatüzelésű kemencében sütik?

a fidesz csak lopni tud 2015.08.13. 08:27:26

@halaloszto:

Egy darabig küzdöttem a telefon ótvar androidjával, hogy legyen ékezet. Aztán azt mondtam, leszarom, nekem jó anélkül is, az, hogy neked nem tetszik azt meg leszarom.
Van még problémád? Billy gyereket meg a többit keresd fel vele.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.08.13. 10:48:59

Kedves H!
1980-ban többször megtettem vonattal a Budapest-Drezda távot. Abban az időben az volt a szokás, hogy a határokon mozdonyt cseréltek, s ennek következtében a hajdani csehszlovák területen haladva megszűnt a fűtés, mert a mozdony csatlakozója nem volt kompatibilis a vagonéval. Első alkalommal végigvacogtam a távot, másodjára azonban már felkészültem, és vittem magammal meleg holmit, hálózsákot.
Neked most megvolt az első keményebb kalandod a távolsági buszközlekedéssel, s ennek tapasztalatait a következő utazásaidnál felhasználhatod, ügyesebben veszed majd az akadályokat. Ráadásul minket is tudósíthattál az esetről, amiben biztos kedvedet lelted, különben kisebb terjedelemben számoltál volna be a sérelmes helyzetről. Feldolgoztad az ügyet, fogalmazás közben tisztultak gondolataid, panaszod sokakhoz eljutott, te pedig edzettebb, tájékozottabb lettél.
Jó ez így.
süti beállítások módosítása