Na, ezt vajon hogy gondolta a kedves színházpedagógus? És az előadásnak helyet adó intézményben sem volt senki, akinek eszébe jutott volna, hogy sem jogilag, se morálisan nem oké az egész? A hosszú ő-k hiánya meg már tényleg szóra sem érdemes.
„Egy norvég felsőoktatási intézmény magasról tesz a személyiségi jogokra”
2016 januárjának a végén a családommal részt vettünk egy kisgyermekeknek szóló bábszínházi előadáson. A kislányom igazán jól érezte magát, és látva az örömét úgy éreztük, igazán jó programot sikerült szerveznünk arra a délelőttre.
A hidegzuhany az előadás után következett, amikor egy hölgy – az öltözködő, indulni készülő családok között – körbement, és mindenkinek a kezébe nyomott egy papírt, íme, ezt:
Azt hiszem, az a szenvtelen mondat nyitotta ki azt a bizonyos bicskát a zsebemben, amelyik az első bekezdést követi, és úgy szól, hogy
A […] mai előadásán felvettük videóra a nézőközönséget.
Csak így az ember arcába (hogy stílszerű legyek). Engem különösebben nem érdekel, hogy milyen célból készítették a felvételt vagy, hogy kiket akarnak vele tanítani. Nem járultam hozzá, hogy a családomat és engem titokban levideózzanak. Ahhoz sem, hogy a gyermekem „tananyag legyen”.
A szülők döbbenten álltak, és többen – így én is – odamentünk a hölgyhöz, hogy mindezt hogy képzelték, mi (de legfőképpen ki) jogosította fel őt arra, hogy titkos felvételt készítsen a nézőkről. Én közöltem a hölggyel, hogy nem járultam hozzá a felvétel készítéséhez, és sem a jegy vásárlásakor, sem közvetlenül az előadás előtt nem tájékoztattak arról, hogy lekamerázzák a nézőket, utólag pedig hiába nyomkodnak ilyen papírt az ember kezébe. Azt gondolom egyébként, hogyha előadás előtt kapunk tájékoztatást, egye fene, talán belemegyünk a dologba, bár az előadást közvetlenül megelőző tájékoztatás sem túl sportszerű, hiszen kiszolgáltatott helyzetben vagyunk: az egész család odament, és akkor egy ilyen miatt mondjuk, hogy akkor inkább visszafordulunk, és megyünk haza?
A hölggyel folytatott rövid beszélgetésem után kerestem a videókamerát, vajon hol lehet, és észre is vettem a színpad fölé rögzített, és a nézőkre szemből ráirányított kamerát, amelyet ember fia nem szúr ki, hiszen a sok mennyezeti eszköz, alkatrész között nem szúr ki ilyet az ember különösen akkor nem, ha nem is keresi, hiszen ki az az üldözési mániás hibbant, aki a nézőtéren a színpad felettről ráirányított kamerát keresgél az előadás előtt vagy alatt.
Úgyhogy a kedvesnek és jónak ígérkező program (az előadás az is volt) a papír elolvasása után utólag teljesen kiüresedett, komolyan úgy éreztem, mintha megloptak, becsaptak volna, de a hétvégi hangulatunkat mindenesetre tönkretette. És a legbosszantóbb az volt, hogy tehetetlennek éreztük magunkat: azon kívül, hogy felháborodottságunknak hangot adtunk, nem lehetett mit tenni, így hiába kértük azt is, hogy a szemünk láttára azonnal töröljék le a felvételt. „Elnézést kérek. Sajnos a felvételt nem lehet letörölni, majd később.” – hangzott a válasz. Persze, bizonyítsa be nekem bárki, hogy azt úgy letörölték, hogy egy másolati példány sem maradt sehol…
Elhatároztam, hogy ezt nem hagyom annyiban, ezért megkerestem az érintett norvég felsőoktatási intézményt, tájékoztattam őket a történtekről, és egy méltányos összegű sérelemdíj megfizetését kértem. Hogy megkönnyítsem a dolgukat, elküldtem nekik a Polgári Törvénykönyv hivatalos angol fordításából kimásolt rendelkezéseket a személyiségi jogokra és a sérelemdíjra vonatkozóan. Azt a választ kaptam, hogy az esetet sajnálják, de fizetni nem fognak, a felvételt pedig letörölték (aha…). Az már csak hab a tortán, hogy szerintük a norvég jogot kell alkalmazni, de ezen legalább tudtam egy jót mosolyogni.
Mindeddig nem kívántam a médiához fordulni, bíztam benne, hogy a norvégok saját jól felfogott érdekükben hajlandóak a megegyezésre, de sajnos nem, ezért a magyar és norvég médiához fordultam, és az oktatásért felelős norvég minisztériumot is megkerestem.
Mi a tanulság? Színházi előadás előtt nézzük meg alaposan, hogy csak a színpadon lesz-e műsor, vagy tudtunkon és akaratunkon kívül mi egy másik előadás részévé válunk-e.
üdv:
T.
Az utolsó 100 komment: