Tékozló Homár

Gyorstalpaló mindenkinek: fogyasztói jogok hibás termék esetén

2018.03.06. 11:45 | Homár Hilda | 57 komment

763_42_file_-600x400_1.jpg

Az alábbi ügy a csigát üldöző nyugdíjas bácsi tempójában ugyan, de megoldódott már. Amiért mégis kikerül (úgy is, hogy tavaly év végén történt az események nagy része) az azért van, mert a megoldási sebességén túl is számos klasszikus vevőkiakasztó elemmel dicsekedhet, és így un. fogyasztóvédelmi ló. A szerteágazó problémahalomnak köszönhetően pedig egy igazán kimerítő összefoglalót tehetünk közzé, a hibás teljesítés, a szóbeli panasz, telefonos ügyfélszolgálat és a hivatali eljárásindítás témakörében. 

Kedves Homár!

Kérlek, posztoljátok az alábbit, hogy mások is okulhassanak a történtekből, és még véletlenül se jusson eszükbe bármelyik KIKA áruházban vásárolni valamit.

Próbálnék a fogyasztóvédelemhez fordulni, ha létezne... Január 1-től a járási hivatalok illetékesek a fogyasztóvédelmi ügyekben, ettől így sokat nem várhatunk. A Békéltető Testület honlapján is szerepel a KIKA a feketelistán, mint együtt NEM működő szervezet. Ezek után nem tudom, kinek írhatnék még erről a nevetségesen egyszerűnek tűnő ügyről, amit valószinűleg egy jobb kombinatorikai készséggel rendelkező csimpánz is meg tudna oldani, a KIKA dolgozóinak eddig sajnos ez nem jött össze.

Íme a történet:

2016. márciusában vásároltunk a KIKA Lehel úti áruházában egy ágykeretet, 2 ágyrácsot, komódot, 2 éjjeli szekrényt, valamint egy komplett nappali bútort. Minden rendben is volt egészen november elejéig, amikor is az ágykeret sajnos feladta a harcot, az egyik lába hosszában kettérepedt, valamint ebből
adódóan egy másik helyen is meghasadt. Bejelentettem a KIKA ügyfélszolgálaton, képekkel dokumentáltam is. Mivel láthatóan anyaghibáról van szó, azt mondták, kicserélik a rossz darabokat.

Szerettem volna azonnali megoldást a dologra, tekintve, hogy egy napi használatban levő ágyról van szó, de persze megértem az üzleti érdeket is. Sajnos a bútorhoz külföldről kell megrendelni a cseredarabokat, ezért biztos lesz 2-3 hetes átfutási ideje. Oké, lenyeltük a békát, ez van.

A 3 hét eltelt, sehol semmi. A KIKA ügyfélszolgálatot próbáltam hívni, 1 azaz egy darab ügyfélszolgálatos kollégájuk van az egész országra, ezért ha ő éppen szabadságon van, akkor nem lehet őket elérni sem e-mailben sem telefonon. Néhány perc csörgés után a központjuk automatikusan random
bútorosztályra kapcsol, de mivel minden alkalmazottat "Tessék KIKA"-nak hívnak (bár van Tessék Kisbútor is) ezért sosem tudni, hogy valójában kivel beszélsz: a kisbútorok tudományának doktorával, esetleg egy eladóval aki éppen arra járt és megszánta a folyton csörgő telefont.

Nagy nehezen sikerült elérni valakit (3 nap próbálkozás és több e-mail után, amit utólag elismertek, hogy megkaptak - csak hát nem hívtak vissza és nem is válaszoltak). Elmondtam, hogy mi is a konkrét problémám az ügyintézés menetét leszámítva: a feleségem veszélyeztetett terhes, ráadásul nemrég vakbélműtétet hajtottak rajta végre, így érthető okokból nem tud a földön aludni, sürgős lenne a dolog.

Megnéztem a Ptk. vonatkozó részeit, és a szolgáltatónak nincs időbeli kötelezettsége a csere végrehajtására. Tehát lehet akár 3 hónap is. Viszont a törvény azt is kimondja, hogy az olyan cikkek cseréjét aminek hiánya a garanciális időszak alatt kifejezetten kényelmetlen helyzetbe hozza a fogyasztót, reális időn belül kell elvégezni. Én a 2-3 hetet simán reálisnak tartottam volna. A Ptk. szerint "törekedni kell" a 2 hét alatt lezajló cserére, de ezt túl tágan lehet értelmezni, ezért sajnos így, több mint 1 hónap elteltével is a földön alszom, a feleségem a kanapén.

A KIKA erre a hétre tett ígéretet, hogy leszállítják és be is szerelik a hibás darabokat.  Felhívtam őket ismét, újabban (néhány napja) már csak kb. 1 percig csörög az ügyfélszolgálat, utána elnémul a vonal, de nem szakad meg. Ez is egy mód az ügyfélszolgálat terhelésének csökkentésére... Nos, nagy nehezen sikerült Tessék KIKA-val beszélni, aki tájékoztatott, hogy a "rekla-kolléga" nagyon elfoglalt és nem tud a telefonhoz jönni, de visszahív még ma ha elfogytak a hívásai. Mivel sosem veszik fel a telefont, nem tudom milyen hívások lehetnek és honnan jönnek. 

Az ügyfélszolgálatos hölgy egyébként megértő volt, továbbította a kérésem az üzletvezető felé, aki viszont azt mondta, hogy mit képzelünk, akkor is vársz hülyegyerek, ez van. Elmondtam azt is, hogy a szakadék szélén táncolunk, egyszer elfogy a birkatürelmem, illetve ha a babának vagy a feleségemnek ebből adódóan bármi problémája lesz, akkor onnantól az nem csak a mi problémánk lesz hanem a KIKA baja is. Gondolom, halálra rémültek.

A dühítő a dologban az, hogy a Fogyasztóvédelem megszűnésével (és így, hogy a KIKA nem működik együtt a Békéltető Testülettel sem), esélyem sincs arra, hogy érvényesítsem a jogaimat, a KIKA meg nyilván tesz rá nagy ívben. Némi vásárlócentrikus magatartással nem lett volna nehéz kimatekozni, hogy
ha adnak egy új ágykeretet, esetleg az ágykeret árát beszámítják egy másikba, akkor talán megmaradok vevőnek, aki azért ráadásul nem 10-20 ezer forintot hagyott már ott náluk.

Ezúton is köszönöm a KIKA-nak az emberséges hozzáállást és a mérhetetlen erőfeszítést amit beletettek ebbe a dologba.

ps.: az ágy lábának kicserélésétől ezúton eltekintek és ennek tetemes költségét felajánlom a Steinhoff International-nek, hátha ez megmenti őket a csődtől. (De nyugodtan dugják fel maguknak, ha úgy jobb.)

Üdvözlettel,

G.

UPDATE

Valamit megérezhettek a dologból, a leveled után néhány perccel felhívtak, és dec. 29-re
ígérték a szállítást/beszerelést. Egyelőre maradjunk ennyiben, ha ez bekövetkezik akkor ne tegyétek ki
a posztot, bár bosszantó és tanulságos ettől még... de inkább gyorsan elfelejtem az egészet a KIKA koordinátáival együtt. Ha valami miatt mégis meghiúsul a csere, akkor mindenképp jelentkezem... :)

Egyébként fogyasztóvédelmi szempontból érdekes témát feszeget a dolog, továbbra is kérdéses pl. számomra, hogy ilyen esetekkel a Fogyasztóvédelem megszűnése után kihez és hogyan lehet fordulni, erről esetleg akár ti is kitehetnétek valami infót, gondolom nem vagyok egyedül a kérdéssel.

UPDATE 2.

Szia,

Érdekes dolog történt, ha valamire, akkor erre nem számítottam... :)

Tehát:

A megbeszélt napon megjelent a KIKA embere a cserealkatrészekkel. Szemrevételezte az ágyat, hümmögött kicsit, látszott rajta, hogy valamin töri a fejét. Kicsivel később ki is bökte:

Nem próbáltátok meg visszavetetni és levásárolni? Szép, de nem a legjobb konstrukció, simán lehet, hogy fél év múlva ugyanígy jártok.

Természetesen de, próbáltuk. Az első beszélgetésnél anno elhangzott, hogy elsősorban cserekötelezettségük van, nem hajlandóak visszavenni, csak ha a javítás meghiúsul. Emiatt tovább nem is erőltettem anno, értek a szóból általában.

Azt is elmondtam, hogy nem lett volna bajom a javítással, ha nem ~2 hónap alatt realizáljuk, továbbá ők is megtarthattak volna egy egész jó ügyfelet, de lassan nagyon messzire gurul a gyógyszerem és egyre nehezebb lesz utolérni. (Az utóbbi időben a teljesség igénye nélküli vásárlásaink: nappali 3-2-1 garnitúra, komplett hálószobaberendezés: komód, éjjeli szekrények, ágykeret, ágyrácsok, kisbútorok, stb.)

Ekkor jött a fordulat, a szerelő megkérdezte, kivel beszéltem, majd felhívta a központot, és 2 perc után azt mondta: elviszem az egészet, innentől akár most is mehettek levásárolni, visszavettük...

Ennek nagyon örültem, azóta jártunk is az áruházban és egy majd' 2x olyan drága de sokkal jobb minőségű ágyat vettünk. A szerelőnek így ismeretlenül is hálásan köszönöm a segítséget, egymagában több esze és ügyfélközpontúbb hozzáállása volt, mint az egész KIKA ügyfélszolgálatnak/áruházi vezetőségnek.

A leckét megtanultuk, a KIKA-ból soha többé semmit.

És akkor lássuk, mi mindenben nem felelt meg a szabályoknak a Kika panaszkezelése a fenti sztoriban:

Kedves Gábor!

Valóban bosszúságra adhat okot, ha a vállalkozás nem tartja be a kicserélésre saját maga vállalt határidőt, és még csak nem is ad tájékoztatást annak elhúzódásáról, valamint az azt okozó körülményekről. 

  • A vonatkozó jogszabály szerint hibás teljesítés esetén a kijavítást vagy kicserélést (a dolog tulajdonságaira és az általad elvárható rendeltetésére figyelemmel) megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni.
  • A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze.
  • Abban az esetben, ha több hét, akár hónap is eredménytelenül telik el, célszerű írásban, bizonyítható módon (pl. szóban jegyzőkönyvbe foglalva, írásban belföldi tértivevénnyel ellátott levélben vagy faxhívás útján) rövid határidőt tűznöd a kicserélés teljesítésére.
  • A teljesítés ismételt elmaradása esetén joggal kérheted a csere helyett az árleszállítást, vagy végső esetben érdekmúlásra hivatkozással akár el is állhatsz a szerződéstől, amely esetben a teljes vételár visszafizetését kérheted. Ezt célszerű már a végső határidő közlésével egyidejűleg kilátásba helyezni a vállalkozás részére.

  • A vonatkozó jogszabályok szerint a szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell, ha pedig a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén pedig a fogyasztónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
  • Az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a vállalkozás panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő 30 napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz. A válaszadási határidő helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén egy alkalommal legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható, de erről és ennek indokáról a fogyasztót írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.

  • A telefonos ügyfélszolgálatra érkező panaszról a vállalkozás köteles hangfelvételt készíteni, amelyet visszakereshető módon a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni. A fogyasztó kérésére a vállalkozás köteles a hangfelvétel fogyasztó általi visszahallgatását a szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani, a hangfelvétel másolatát pedig köteles a fogyasztó kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A vállalkozás a hangfelvétel kiadását a fogyasztó azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. A fogyasztó részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.
  • Jogszabály szerint telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított 5 percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezésére vonatkozó kötelezettség ellenőrzése érdekében az az elektronikus hírközlési szolgáltató, akinek hálózatából a hívást kezdeményezték, a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles közölni a hívás kezdő időpontjára és időtartamára vonatkozó, általa kezelt adatokat.
  • A fent leírtak alapján javasoljuk, hogy a vállalkozásnak a szóbeli panaszoddal és kicserélés iránti igényeddel kapcsolatos, határidőn belüli írásbeli válaszának hiánya, valamint a számodra elfogadhatatlan ügyintézés vonatkozásában megfogalmazott panaszodat (a szükség esetén bizonyítható károd következtében általad kért összeg megjelölésével együtt) küldd meg belföldi tértivevénnyel ellátva a vállalkozás részére. Javasolt továbbá a kicserélésre végső határidőt tűzni.
  • Ha a panaszra a törvényes határidőn belül nem érkezik a vállalkozás részéről írásbeli, indokolással ellátott válasz, lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán eljárást kezdeményezni a céggel szemben. Ha a korábbi panaszodra a vállalkozás részéről a törvényes határidőn belül nem érkezett írásbeli, indokolással ellátott válasz, már most lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt eljárást kezdeményezni, és az általunk javasolt írásbeli panasz megválaszolásának esetleges elmaradása esetén szintén lehetőséged lesz.
  • Abban az esetben, ha a vállalkozás elutasítja a panaszt, akkor dönthetsz úgy, hogy az igényedet az illetékes békéltető testület (bővebben itt: http://www.bekeltetes.hu/ ) előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíted. A békéltető testület ingyenes eljárása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján még mindig nyitott a lehetőség arra, hogy a felek az ügyben megállapodást kössenek. Az igényérvényesítés, illetve a bírósági eljárás során ingyenes jogi képviselet érdekében (bővebben itt: http://igazsagugyihivatal .gov.hu/jogi-segitsegnyujtas) lehetőség van a kormányhivatal jogi segítségnyújtó osztályához fordulni.

Felhasznált jogszabály:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről [17/A.§, 17/B.§, 47.§ (9a) bek.
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Manyecska 2018.03.06. 11:51:25

Te. Mi három napig legóztunk a konyhabútorral de hősiesen összeszereltük. Veszélyeztetett özvegy vagyok. Volt egy felesleges léc az nem a tiétekből maradt ki??????

Terézágyú 2018.03.06. 11:53:37

"Az utóbbi időben a teljesség igénye nélküli vásárlásaink: nappali 3-2-1 garnitúra, komplett hálószobaberendezés: komód, éjjeli szekrények, ágykeret, ágyrácsok, kisbútorok, stb.)
...................................
A leckét megtanultuk, a KIKA-ból soha többé semmit."

Szóval miután a teljes lakást a kakiból rendeztétek be egyszerre, rájöttetek hogy a cég szar, és ssssssohasssssssssemmit!...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.03.06. 11:56:20

"azóta jártunk is az áruházban és egy majd' 2x olyan drága de sokkal jobb minőségű ágyat vettünk. [...]
A leckét megtanultuk, a KIKA-ból soha többé semmit."

Ezt nem értem. Ha egyszer visszavették, akkor miért nem kérte a pénzt, és vett máshol egy ágyat? Inkább még rá is fizet? Mi ez, ha nem vadászöszön?

Terézágyú 2018.03.06. 11:59:12

"azóta jártunk is az áruházban és egy majd' 2x olyan drága de sokkal jobb minőségű ágyat vettünk."
:)))) A szerelő jutalékot kap ezért :)

"A szerelőnek így ismeretlenül is hálásan köszönöm a segítséget, egymagában több esze és ügyfélközpontúbb hozzáállása volt, mint az egész KIKA ügyfélszolgálatnak/áruházi vezetőségnek."

Háhiszen megmondták fentebb, hogy "nem hajlandóak visszavenni, csak ha a javítás meghiúsul."
Na, a szerelőjük tanúsította, hogy a javítás meghiusult, visszavették.

Rejtélyes 2018.03.06. 12:06:50

En massziv faágyat vettem, lapraszerelve, nulla elofurt lyukkal. Csavarbehajto nelkul esely sincs osszerakasara, szerencsere ket hettel azelott vettem egy furo-utvefuro-csavarbehajto akkus csodat, es azzal kb 30 perc alatt kesz lett az ágy :) Olyan stabil, hogy a 100 kilos haver ugralt rajta teszbol (a matrac nem erkezett meg idore), meg se rezzent :)

Terézágyú 2018.03.06. 12:08:58

"A szerelőnek így ismeretlenül is hálásan köszönöm a segítséget, egymagában több esze és ügyfélközpontúbb hozzáállása volt, mint az egész KIKA ügyfélszolgálatnak/áruházi vezetőségnek."

Hát, lehet, hogy pont a szerelő miatt húzódott ennyi ideig a dolog... :)

Darth Revan 2018.03.06. 12:44:58

A kutyarol meg a beteg nagymamarol nem irt, igy nem igazan tudom sajnalni a posztolot

Mancilla Pectoralis 2018.03.06. 12:59:11

@Darth Revan: Pedig itt a story szempontjából fontos a kismama.Szerintem megszánta az érző szívű szerelő szegény családot.Legalább benne volt empátia..Az ember azzal főz ami van,ha lelkiismeret furdalással tudja kiharcolni az ágycserét akkor azzal,ha nagymamával akkor azzal.:-P

.Manyecska 2018.03.06. 13:05:56

@Darth Revan: azok az ágyneműtartóban tartózkodtak. A szerelőt meg kib......a Kika jó hogy megírta a poszter :(

Tehetséges ugandai buzi 2018.03.06. 13:08:33

"Nem próbáltátok meg visszavetetni és levásárolni? Szép, de nem a legjobb konstrukció, simán lehet, hogy fél év múlva ugyanígy jártok."

WTF?!?

TEGEZETT a szerelő?!?

.Manyecska 2018.03.06. 13:33:06

@Tehetséges ugandai buzi: óhh az én szere..szerelőm alatt pont a Kikás ágy esett szét amikor kiült az ágy végébe pedig sudár...nem vagyok megelégedve én sem nem mükszik az ágyneműtartós rugó kiszakadt három nap alatt :((

Terézágyú 2018.03.06. 13:35:43

@Tehetséges ugandai buzi:
"TEGEZETT a szerelő?!?"

:))))

Egyébként ha tényleg az a szabály, hogy akkor veszik vissza, ha "a javítás meghiúsul", akkor ezt a szerelő pontosan tudhatta... szóval könnyen lehet, hogy csak megjátszotta a segítőkész jófejet, valójában minden a szabályok alapján történt...

zserzsenne 2018.03.06. 13:50:35

@Terézágyú: Sajnos valószínűleg nem a Kika, hanem a programozók a hibásak, mert:
- nem voltak képesek jó logisztikai szoftvert írni, ezért húzodott az ügy
- a Kika által használt telefonközpontok szoftvere elnagyolt, rossz
- egyébként is túl drágák az informatikai beruházások, ezért nem tud elég ügyfélszolgálatost felvenni a cég. Itt jegyezném meg, ha az ügyfélkezelő rendszert nem így programozták volna, a munka is gördülékenyebb lenne

Terézágyú 2018.03.06. 13:54:17

@zserzsenne:
"- nem voltak képesek jó logisztikai szoftvert írni, ezért húzodott az ügy"

ezt mot csak azért írod, hogy húzz - de valójában ebben is lehet valami... nyilván a logisztikai szoftverrel dolgozók tudnák megmondani...

.Manyecska 2018.03.06. 14:14:24

@zserzsenne: meg kilógott a lába az üzletvezetőnek az ágyneműtartóból, amúgy milyen fából készülhet egy "mindennapos használtra" -ez oké- készült ágy....az én ágyam lába fémből van mondjuk száz ropi volt. Bárhonnan vettünk ágykeretet a 15 kg-os gyerek alatt két év alatt esett szét pedig szép csomósfenyő bútor volt de a merevítők szétszakadtak:)

Konyvtaroslany 2018.03.06. 14:16:54

@.Manyecska: A fém ágyakkal az a baj, hogy dugás közben mindig nyikorognak. (Hangosabban nyikorognak, mint én!)

:)

.Manyecska 2018.03.06. 14:17:31

@Konyvtaroslany: ez nem fém, csak a lába!!! Lehet te a Bádogemberrel dux nem tudhatom:D

Konyvtaroslany 2018.03.06. 14:20:23

@.Manyecska: Hááát, van egy testrésze, ami keményebb, mint az acél.

:D

De most maradjunk az ágyak anyagminőségénél!

FDToth 2018.03.06. 14:47:35

ÉRdekes, hogy a válasznál nem esett szó arról, hogy ha fogyasztóvédlemi segítságre van szükséegd, akkor hova fordulj.
sztem az ügyfélkapun a legegyszerűbb, de elég gynegus a felület és nem lehet módosítást sem végezni utólag, vagy hpzzárakni bármit is.
és hibáa az ügyfékapun keresztül adod be, úg yis tértis levélle jön...
arról nem is beszélve h eddig 3-at adtam be, mindegyik azzal jött vissza h nem az ő határkorük, polgáir peres úton vigyem tovább az ügyet. Ez aztán nagy segítség...
Miért nem lehet azt megtteni a fogyasztóvádelem részéről, hogy az adott kereskedlemi egységet meglersik az üygemben és tájékoztatják, hogy mit kell nekik tenni, mik a kötelzettségei, mik lehetneka következmányek, stb. Mert így egy fogyasztó bejelent egy kereskedlemi egyságet, az nem foja tudni, hogy bejelentést tettek ellene, nfh fogyasztónak válszol h nem rájuk tartpzik és kész. oldd meg magad :)

Pórnhab 2018.03.06. 14:56:11

A fenét sem érdekli az ágy ,de most a haldokló terhes kiskutya sorsa mi lett?zokogó gyermek nem volt?érdekes h az ilyen elcseszett lakással kapcsolatos posztokban mindig terhes valaki és minimum veszélyeztetett...biztos a háttérhatalom így próbálja csökkenteni a népességet...

Terézágyú 2018.03.06. 14:57:47

Engem érdekelt volna az ágy... nem egészen értem, hogy attól, hogy elrepedt a lába (?) miért nem lehet használni (= feküdni rajta)...

Tehetséges ugandai buzi 2018.03.06. 15:27:25

@Terézágyú: Hát igen, nem írta, hogy keresztbe, vagy hosszába repedt-e el? Illetve hogy ez milyen járulékos kárt okoz? Kiesik az ágylábból a kereszttartó köldökcsapja? Igen, vagy nem? Nem volt elég részletekbe menő a kárjelentés. Illetve hát befűzhette volna illusztrációként a postba a fentemlített fényképeket.

Klafa 2018.03.06. 15:29:06

Ez a GVTI megint olyan hasznos tanácsot adott, hogy csak na.

Összefoglalom.
1. Jelezheted a vállalkozásnak tértivevényes szeméten, hogy nézzen magába és szidja le magát mert egyébként nincs olyan szerv ami vizsgálná vagy szankcionálná ha genyó a vevőkkel.
2. Jelezheted a járási hivatalban, hogy szeretnél elveszni a bürokrácia tengerében, hogy a végén kapj az elbaszott idődért cserébe egy elutasító határozatot.

.Manyecska 2018.03.06. 15:38:15

@Terézágyú: remélem programozott császár lesz az ötösikrekkel..
:D.. de igen, szóval ez több mint anyaghiba....ilyen nincs.... ha ugrál rajta akkor is kitörik de nem keresztbe reped nem??? .... ajjj fiamnak meglett a jogsija kerüljétek Óbudát.:D ON

.Manyecska 2018.03.06. 15:39:52

@Tehetséges ugandai buzi: most komolyan én arra gondoltam hogy sz.rul szerelték össze, nekünk is akkor szakadt ki a rugó...amikor a helyére taszigáltuk..eleve ágykeretnél faláb ez mondjuk egy gyerekágynál elmegy....max.. de egy fransziaágynál ahol a kiskutya is felfekszik stb.. tehát....nem is értem.:(

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.03.06. 16:05:36

@Terézágyú: mert nem volt otthon annyi könyvük, hogy fel tudják vízszintesig polcolni, se egy darab szerszámuk, hogy kiszedjék a többi lábat is. Nagyon gyenge a fantáziád.

Konyvtaroslany 2018.03.06. 16:21:44

@onlajnok: Én a ház körüli munkákra kaptam a pasimtól egy Bosch IXO mini akkus-csavarhúzót. Persze nem akármilyet, hanem Swarovskival kirakottat:

migros-service.migros.ch/medias/sys_master/bilder/000/013/8800790708254/bild-000013111_940Wx940H.jpg

stylefrizz.com/201104/bosch-ixo-bling-screwdriver-with-swarovski-crystals/

köszönöm a kommentált 2018.03.06. 17:26:51

@Konyvtaroslany: figyelj, neked nincs pasid, csak kitalálod.

.Manyecska 2018.03.06. 17:46:43

@Terézágyú: hát mert ha hozzányúlsz elvész a garancia. Nem mondhatod hogy "Állapotba' voltam Móónikám" :D Fura. Hosszában szétreped egy ágyláb. Lehet szereléskor megemelték osztán nem bírta rám csak az ágyneműtartó dőlt lefelé a fransziaágyról ennek következtében az ajtónak kent csak a végtagjaim lógtak kifelé négy irányba..megboldogult párom lefotózta mielőtt kiszabadított..:P Kikás ágy volt ofkorz. Már nem forgalmazzák viszont.:D

KaTe 2018.03.06. 17:50:03

"a feleségem veszélyeztetett terhes, ráadásul nemrég vakbélműtétet hajtottak rajta végre, így érthető okokból nem tud a földön aludni, sürgős lenne a dolog."

- Tehát neked, kedves posztoló bevallottan fontosabb volt az a pár tízezer forint, minthogy másnap vegyél egy új ágykeretet a veszélyeztetett terhes, ráadásul nemrég vakbélműtéten átesett feleségednek. (alternatív lehetőség, hogy te magad megerősíted az amúgy biztosan bonyolult ágyszerkezetet)

Gratulálok!

köszönöm a kommentált 2018.03.06. 18:42:28

@KaTe: vonyító kiskutyus nélkúl nem ér a fenti sirámstring semmit.

kamushamus 2018.03.06. 18:46:32

2016-os vásárlásról poszt? :D
Ennyire elégedett manapság mindenki mindennel? :O

.Manyecska 2018.03.06. 18:51:38

@kamushamus: :DD óhh én nagyon a szerelőmmel már három éve is elvitt moziba de akkor az én pénzemből ugye../akkor ismerkedtünk meg/, most is tervezi!!:) Max. film közepén megy egy hülye ügyfélhez de rugalmas vagyok. :D 2016-os poszt???
Tényleg a szerelő a legjobb fej a sztoriban!!!! Két lábbal a földön nem két lábbal a padló felett..:((((((

@köszönöm a kommentált: www.youtube.com/watch?v=RWiXcgCMLBQ alkatilag folyton férfinak néznek telefonban!!:D ezt szoktam vonyítani a zuhany alatt.:D Szegény Juli RIP. mennyit hallgattuk éjjel..ON

mellesleg megnéztem az ágykereteket a Kika választékában ez ilyen egybetoszott fa -izé..
hogy tudott széttörni??

Cico888 2018.03.06. 19:10:18

Nem védem a Kikát, de azt írja, hogy a veszélyeztetett terhes felesége nem alhat a földön. Ezek szerint hónapokig még is ott aludt, amíg meg nem oldódott a dolog? Mert "büszkevagyok nemveszekújágykeretet"? És a Kika a hibás, ha emiatt baja lesz babának?....

kamushamus 2018.03.06. 19:12:08

@.Manyecska: Hogy hogyan tudott széttörni? Hát azon csinálták a gyereket. :D Dulván. A padlóla le. :D

.Manyecska 2018.03.06. 19:16:23

@kamushamus: hát itt Csillaghegyen volt egy Szexbiztos ágyak...nevű bolt...nagy betűkkel..de vagy elköltöztek vagy levették....figyu nem megy szét egy ágy. Max. elcsúszik :D
hidd el mi nyolcórás maratonokat mindegy nem tudott soha aludni a párom, megoldotta..:D
Nem eshet ki a lába egy ágynak..!!!

kamushamus 2018.03.06. 19:23:03

@.Manyecska: Még bútorszállító koromban, amikor mantráztuk, hogy a cég három év garanciát vállal az ágyakra, hozzátettük, hogy kivéve a friss házasoknak. :D

.Manyecska 2018.03.06. 20:08:28

@Cico888: én évekig aludtam matracon a gyerek mellett. Mert én voltam katona.:P:DD
Ééééés nem maradt a hátamon a parketta csíkozása mindazonáltal nem volt kényelmes:D
most meg a kutya kitúr az ágyból éjjel mire visszajövök a párnán a feje, középen..és direkt befeszít ha eltolom..gondoltam reklamálok a Kikánál biztos kapcsolnának a reikis-kollégának vagy mi vót. Refluxos. mindegy.

Xezs7 2018.03.06. 21:20:15

Én már ott elakadtam, hogy megszűnt a fogyasztóvédelem. Mikor? És mi van helyette?

Konyvtaroslany 2018.03.07. 00:06:05

@Xezs7: Lehet, hogy mostantól kezdve a _fogyasztó_ védelem a konditermeket védi a reklamáló dagadtaktól.

(Ééérted, szóvicc, muhaha!)

:)

Terézágyú 2018.03.07. 07:36:45

@onlajnok:
"mert nem volt otthon annyi könyvük, hogy fel tudják vízszintesig polcolni"

Igen, valami ijjesmi járt a fejemben...
Mindig mondtam, hogy könyvek nélkül az ember félkarú óriás.

Xezs7 2018.03.07. 10:05:00

@Konyvtaroslany: Értem én, csak épp borzasztóan utálom a szóvicceket, mert nagyjából 99%-uk gagyi.

.Manyecska 2018.03.07. 11:36:02

Rekis kollégának hívták a háta mögött...
az "Obi hódot" aki a Kikába költözött..
ha összeterelte a bandáját, rákkendróll szólt a száján át..
..sállálláláá.......,és köszönöm a kommentált!..

Xezs7 2018.03.07. 14:32:04

@.Manyecska: Te mindig olyan összevisszaságokat írsz, hogy most már megkérdezem, ami hetek óta kínoz: te állsz bármilyen pszichiátriai kezelés alatt, vagy szedsz valamilyen tudatmódosító szert? Szoktak furán nézni rád az emberek élőben ha mondasz valamit?

.Manyecska 2018.03.07. 14:35:46

@Xezs7: ezért járok ide. az emberek neeem, ők szeretnek. :D:D

.Manyecska 2018.03.07. 14:36:48

@Xezs7: kérdésedre a válasz..kb két éve... Szívesen! Gyere többet, itt mindig tanulsz!

.Manyecska 2018.03.07. 14:41:32

@Xezs7: Mostantól a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerültek a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos stratégiai feladatok (az ellenőrzések szakmai felügyelete); a szaktárca felügyeli továbbá a két hatósági laboratóriumot és a magyarországi Európai Fogyasztói Központot.

Az átalakítással egy időben 197 járásban jelenik meg elsőfokú hatósági fogyasztóvédelmi feladatkör, így a fogyasztók az NFH helyett a területileg illetékes járási hivatalokban tehetik meg bejelentéseiket – olvasható az NFH oldalán is.

azért illene tudni erről, ha már egy fogyvéd blogon kommentelsz, nem gondolod????? :D

Terézágyú 2018.03.07. 16:43:35

@Xezs7:
"vagy szedsz valamilyen tudatmódosító szert?"

Ha nem, akkor lehet, hogy el kellene kezdeni szedni :)))))))))

.Manyecska 2018.03.08. 14:58:00

@Terézágyú: ja, épp akartam mondani ..kéne?? Ide minek. :D:D

Permetező 2018.03.11. 19:08:13

@Xezs7: nem gondolni kell hanem szedni, a ketto nem ugyanaz!!

Xezs7 2018.03.11. 19:14:00

@Permetező: Te most elhatároztad, hogy mindenhol belémkötsz? Mit akarsz te szedni egyáltalán?

Permetező 2018.03.11. 20:04:40

@Xezs7: uldozesi mania ellen a legjobb orvossag a fecskefarku golyaretek fu.

kolomparlole1114 2018.09.23. 19:01:54

TLDR, itt mi a fasz történt tulképp?
süti beállítások módosítása