Tékozló Homár


Kitalálhatja egy cég, hogy nem fogad el panaszt telefonon és emailen?

2019.06.19. 15:04 | Homár Hilda | 47 komment

via GIPHY

Két legyet ütünk egy csapásra, Egyszerű kérdések, egyszerű válaszok, és Általános okosságok rovatunk is gyarapszik a mai poszt tartalmával, melyben a nagy kérdés: mondhatja egy cég, hogy csak személyesen és hivatalos levélben fogad el panaszt, a 2019-ben legkézenfekvőbb telefonos és emailes jelzés teljes ignorálásával? Spoiler! Igen. Az más kérdés, hogy erre vevőként mit mondhatnék: amelyik cég úgy tesz, mintha egy másik században élne, annak egy idő után múltja lesz, de jövője nem biztos.

Hello

Még az elején vagyok, reméljük nem fog elhúzódni, úgyhogy egyelőre nem poszt még, inkább érdekesség:

Röviden a lényeg: RS bútortól vettem bútort, kihozták, de szar, gondoltam írok nekik  panaszt erre mit ír a honlap

Tájékoztatjuk, hogy a hatályos szabályozások értelmében telefonon valamint elektronikus úton reklamációt nem áll módunkban rögzíteni
Nomost, egyrészt ez vicc a XXI. században, másrészt meg egy ordas nagy hazugság szerintem. Éppen hogy kötelesek mindkettőt elfogadni az én jogértelmezésem szerint, hiszen a szóbeli panaszról azt írja a szabályozás, hogy:

Olvasson tovább!

Gyorstalpaló mindenkinek: fogyasztói jogok hibás termék esetén

2018.03.06. 11:45 | Homár Hilda | 57 komment

763_42_file_-600x400_1.jpg

Az alábbi ügy a csigát üldöző nyugdíjas bácsi tempójában ugyan, de megoldódott már. Amiért mégis kikerül (úgy is, hogy tavaly év végén történt az események nagy része) az azért van, mert a megoldási sebességén túl is számos klasszikus vevőkiakasztó elemmel dicsekedhet, és így un. fogyasztóvédelmi ló. A szerteágazó problémahalomnak köszönhetően pedig egy igazán kimerítő összefoglalót tehetünk közzé, a hibás teljesítés, a szóbeli panasz, telefonos ügyfélszolgálat és a hivatali eljárásindítás témakörében. 

Kedves Homár!

Kérlek, posztoljátok az alábbit, hogy mások is okulhassanak a történtekből, és még véletlenül se jusson eszükbe bármelyik KIKA áruházban vásárolni valamit.

Próbálnék a fogyasztóvédelemhez fordulni, ha létezne... Január 1-től a járási hivatalok illetékesek a fogyasztóvédelmi ügyekben, ettől így sokat nem várhatunk. A Békéltető Testület honlapján is szerepel a KIKA a feketelistán, mint együtt NEM működő szervezet. Ezek után nem tudom, kinek írhatnék még erről a nevetségesen egyszerűnek tűnő ügyről, amit valószinűleg egy jobb kombinatorikai készséggel rendelkező csimpánz is meg tudna oldani, a KIKA dolgozóinak eddig sajnos ez nem jött össze.

Íme a történet:

2016. márciusában vásároltunk a KIKA Lehel úti áruházában egy ágykeretet, 2 ágyrácsot, komódot, 2 éjjeli szekrényt, valamint egy komplett nappali bútort. Minden rendben is volt egészen november elejéig, amikor is az ágykeret sajnos feladta a harcot, az egyik lába hosszában kettérepedt, valamint ebből
adódóan egy másik helyen is meghasadt. Bejelentettem a KIKA ügyfélszolgálaton, képekkel dokumentáltam is. Mivel láthatóan anyaghibáról van szó, azt mondták, kicserélik a rossz darabokat.

Szerettem volna azonnali megoldást a dologra, tekintve, hogy egy napi használatban levő ágyról van szó, de persze megértem az üzleti érdeket is. Sajnos a bútorhoz külföldről kell megrendelni a cseredarabokat, ezért biztos lesz 2-3 hetes átfutási ideje. Oké, lenyeltük a békát, ez van.

A 3 hét eltelt, sehol semmi. A KIKA ügyfélszolgálatot próbáltam hívni, 1 azaz egy darab ügyfélszolgálatos kollégájuk van az egész országra, ezért ha ő éppen szabadságon van, akkor nem lehet őket elérni sem e-mailben sem telefonon. Néhány perc csörgés után a központjuk automatikusan random
bútorosztályra kapcsol, de mivel minden alkalmazottat "Tessék KIKA"-nak hívnak (bár van Tessék Kisbútor is) ezért sosem tudni, hogy valójában kivel beszélsz: a kisbútorok tudományának doktorával, esetleg egy eladóval aki éppen arra járt és megszánta a folyton csörgő telefont.

Nagy nehezen sikerült elérni valakit (3 nap próbálkozás és több e-mail után, amit utólag elismertek, hogy megkaptak - csak hát nem hívtak vissza és nem is válaszoltak). Elmondtam, hogy mi is a konkrét problémám az ügyintézés menetét leszámítva: a feleségem veszélyeztetett terhes, ráadásul nemrég vakbélműtétet hajtottak rajta végre, így érthető okokból nem tud a földön aludni, sürgős lenne a dolog.

Megnéztem a Ptk. vonatkozó részeit, és a szolgáltatónak nincs időbeli kötelezettsége a csere végrehajtására. Tehát lehet akár 3 hónap is. Viszont a törvény azt is kimondja, hogy az olyan cikkek cseréjét aminek hiánya a garanciális időszak alatt kifejezetten kényelmetlen helyzetbe hozza a fogyasztót, reális időn belül kell elvégezni. Én a 2-3 hetet simán reálisnak tartottam volna. A Ptk. szerint "törekedni kell" a 2 hét alatt lezajló cserére, de ezt túl tágan lehet értelmezni, ezért sajnos így, több mint 1 hónap elteltével is a földön alszom, a feleségem a kanapén.

A KIKA erre a hétre tett ígéretet, hogy leszállítják és be is szerelik a hibás darabokat.  Felhívtam őket ismét, újabban (néhány napja) már csak kb. 1 percig csörög az ügyfélszolgálat, utána elnémul a vonal, de nem szakad meg. Ez is egy mód az ügyfélszolgálat terhelésének csökkentésére... Nos, nagy nehezen sikerült Tessék KIKA-val beszélni, aki tájékoztatott, hogy a "rekla-kolléga" nagyon elfoglalt és nem tud a telefonhoz jönni, de visszahív még ma ha elfogytak a hívásai. Mivel sosem veszik fel a telefont, nem tudom milyen hívások lehetnek és honnan jönnek. 

Az ügyfélszolgálatos hölgy egyébként megértő volt, továbbította a kérésem az üzletvezető felé, aki viszont azt mondta, hogy mit képzelünk, akkor is vársz hülyegyerek, ez van. Elmondtam azt is, hogy a szakadék szélén táncolunk, egyszer elfogy a birkatürelmem, illetve ha a babának vagy a feleségemnek ebből adódóan bármi problémája lesz, akkor onnantól az nem csak a mi problémánk lesz hanem a KIKA baja is. Gondolom, halálra rémültek.

A dühítő a dologban az, hogy a Fogyasztóvédelem megszűnésével (és így, hogy a KIKA nem működik együtt a Békéltető Testülettel sem), esélyem sincs arra, hogy érvényesítsem a jogaimat, a KIKA meg nyilván tesz rá nagy ívben. Némi vásárlócentrikus magatartással nem lett volna nehéz kimatekozni, hogy
ha adnak egy új ágykeretet, esetleg az ágykeret árát beszámítják egy másikba, akkor talán megmaradok vevőnek, aki azért ráadásul nem 10-20 ezer forintot hagyott már ott náluk.

Ezúton is köszönöm a KIKA-nak az emberséges hozzáállást és a mérhetetlen erőfeszítést amit beletettek ebbe a dologba.

ps.: az ágy lábának kicserélésétől ezúton eltekintek és ennek tetemes költségét felajánlom a Steinhoff International-nek, hátha ez megmenti őket a csődtől. (De nyugodtan dugják fel maguknak, ha úgy jobb.)

Üdvözlettel,

G.

UPDATE

Valamit megérezhettek a dologból, a leveled után néhány perccel felhívtak, és dec. 29-re
ígérték a szállítást/beszerelést. Egyelőre maradjunk ennyiben, ha ez bekövetkezik akkor ne tegyétek ki
a posztot, bár bosszantó és tanulságos ettől még... de inkább gyorsan elfelejtem az egészet a KIKA koordinátáival együtt. Ha valami miatt mégis meghiúsul a csere, akkor mindenképp jelentkezem... :)

Egyébként fogyasztóvédelmi szempontból érdekes témát feszeget a dolog, továbbra is kérdéses pl. számomra, hogy ilyen esetekkel a Fogyasztóvédelem megszűnése után kihez és hogyan lehet fordulni, erről esetleg akár ti is kitehetnétek valami infót, gondolom nem vagyok egyedül a kérdéssel.

UPDATE 2.

Szia,

Érdekes dolog történt, ha valamire, akkor erre nem számítottam... :)

Tehát:

A megbeszélt napon megjelent a KIKA embere a cserealkatrészekkel. Szemrevételezte az ágyat, hümmögött kicsit, látszott rajta, hogy valamin töri a fejét. Kicsivel később ki is bökte:

Nem próbáltátok meg visszavetetni és levásárolni? Szép, de nem a legjobb konstrukció, simán lehet, hogy fél év múlva ugyanígy jártok.

Természetesen de, próbáltuk. Az első beszélgetésnél anno elhangzott, hogy elsősorban cserekötelezettségük van, nem hajlandóak visszavenni, csak ha a javítás meghiúsul. Emiatt tovább nem is erőltettem anno, értek a szóból általában.

Azt is elmondtam, hogy nem lett volna bajom a javítással, ha nem ~2 hónap alatt realizáljuk, továbbá ők is megtarthattak volna egy egész jó ügyfelet, de lassan nagyon messzire gurul a gyógyszerem és egyre nehezebb lesz utolérni. (Az utóbbi időben a teljesség igénye nélküli vásárlásaink: nappali 3-2-1 garnitúra, komplett hálószobaberendezés: komód, éjjeli szekrények, ágykeret, ágyrácsok, kisbútorok, stb.)

Ekkor jött a fordulat, a szerelő megkérdezte, kivel beszéltem, majd felhívta a központot, és 2 perc után azt mondta: elviszem az egészet, innentől akár most is mehettek levásárolni, visszavettük...

Ennek nagyon örültem, azóta jártunk is az áruházban és egy majd' 2x olyan drága de sokkal jobb minőségű ágyat vettünk. A szerelőnek így ismeretlenül is hálásan köszönöm a segítséget, egymagában több esze és ügyfélközpontúbb hozzáállása volt, mint az egész KIKA ügyfélszolgálatnak/áruházi vezetőségnek.

A leckét megtanultuk, a KIKA-ból soha többé semmit.

És akkor lássuk, mi mindenben nem felelt meg a szabályoknak a Kika panaszkezelése a fenti sztoriban:

Kedves Gábor!

Valóban bosszúságra adhat okot, ha a vállalkozás nem tartja be a kicserélésre saját maga vállalt határidőt, és még csak nem is ad tájékoztatást annak elhúzódásáról, valamint az azt okozó körülményekről. 

  • A vonatkozó jogszabály szerint hibás teljesítés esetén a kijavítást vagy kicserélést (a dolog tulajdonságaira és az általad elvárható rendeltetésére figyelemmel) megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni.
  • A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze.
  • Abban az esetben, ha több hét, akár hónap is eredménytelenül telik el, célszerű írásban, bizonyítható módon (pl. szóban jegyzőkönyvbe foglalva, írásban belföldi tértivevénnyel ellátott levélben vagy faxhívás útján) rövid határidőt tűznöd a kicserélés teljesítésére.
  • A teljesítés ismételt elmaradása esetén joggal kérheted a csere helyett az árleszállítást, vagy végső esetben érdekmúlásra hivatkozással akár el is állhatsz a szerződéstől, amely esetben a teljes vételár visszafizetését kérheted. Ezt célszerű már a végső határidő közlésével egyidejűleg kilátásba helyezni a vállalkozás részére.

  • A vonatkozó jogszabályok szerint a szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell, ha pedig a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén pedig a fogyasztónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
  • Az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a vállalkozás panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő 30 napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz. A válaszadási határidő helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén egy alkalommal legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható, de erről és ennek indokáról a fogyasztót írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.

  • A telefonos ügyfélszolgálatra érkező panaszról a vállalkozás köteles hangfelvételt készíteni, amelyet visszakereshető módon a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni. A fogyasztó kérésére a vállalkozás köteles a hangfelvétel fogyasztó általi visszahallgatását a szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani, a hangfelvétel másolatát pedig köteles a fogyasztó kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A vállalkozás a hangfelvétel kiadását a fogyasztó azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. A fogyasztó részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.
  • Jogszabály szerint telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított 5 percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezésére vonatkozó kötelezettség ellenőrzése érdekében az az elektronikus hírközlési szolgáltató, akinek hálózatából a hívást kezdeményezték, a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles közölni a hívás kezdő időpontjára és időtartamára vonatkozó, általa kezelt adatokat.
  • A fent leírtak alapján javasoljuk, hogy a vállalkozásnak a szóbeli panaszoddal és kicserélés iránti igényeddel kapcsolatos, határidőn belüli írásbeli válaszának hiánya, valamint a számodra elfogadhatatlan ügyintézés vonatkozásában megfogalmazott panaszodat (a szükség esetén bizonyítható károd következtében általad kért összeg megjelölésével együtt) küldd meg belföldi tértivevénnyel ellátva a vállalkozás részére. Javasolt továbbá a kicserélésre végső határidőt tűzni.
  • Ha a panaszra a törvényes határidőn belül nem érkezik a vállalkozás részéről írásbeli, indokolással ellátott válasz, lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt az illetékes járási hivatal fogyasztóvédelmi osztályán eljárást kezdeményezni a céggel szemben. Ha a korábbi panaszodra a vállalkozás részéről a törvényes határidőn belül nem érkezett írásbeli, indokolással ellátott válasz, már most lehetőséged van a panaszkezelés szabályainak megszegése miatt eljárást kezdeményezni, és az általunk javasolt írásbeli panasz megválaszolásának esetleges elmaradása esetén szintén lehetőséged lesz.
  • Abban az esetben, ha a vállalkozás elutasítja a panaszt, akkor dönthetsz úgy, hogy az igényedet az illetékes békéltető testület (bővebben itt: http://www.bekeltetes.hu/ ) előtt vagy közvetlenül a bíróság előtt érvényesíted. A békéltető testület ingyenes eljárása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján még mindig nyitott a lehetőség arra, hogy a felek az ügyben megállapodást kössenek. Az igényérvényesítés, illetve a bírósági eljárás során ingyenes jogi képviselet érdekében (bővebben itt: http://igazsagugyihivatal .gov.hu/jogi-segitsegnyujtas) lehetőség van a kormányhivatal jogi segítségnyújtó osztályához fordulni.

Felhasznált jogszabály:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről [17/A.§, 17/B.§, 47.§ (9a) bek.
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Mit tehetünk, ha nem hibás, csak nem jó a termék?

2016.07.26. 09:13 | Homár Hilda | 25 komment

via GIPHY

Van az úgy, hogy a boltban jónak tűnik valami, aztán később mégis kiderül, hogy jobb lett volna otthagyni. Olvasónk arra volt kíváncsi, hogy tehet-e ilyenkor valamit azon kívül, hogy eladja valami fb-csoportban vagy odaadja a kutyának játszani. Tudatos fogyasztó gyorstalpaló képzés 1. osztályos tananyag.

Kedves Homár Blog!

A kérdésem egy úszószemüvegre vonatkozik, de általánosabb érvényűre is meg lehet fogalmazni.

A sztori röviden: két hete elmentem egy Dechatlon üzletbe úszószemüveget venni. A szemüvegek ki vannak téve, fel lehet őket próbálni. Amennyire lehetett próbáltam körültekintően választani, tehát a kényelem mellett azt is figyeltem hogy mennyire jól illeszkedik az arcomra, és mivel levételkor éreztem, hogy egy picit hozzátapadt, így azt gondoltam, hogy tökéletesen zár, nem lesz vele gond a víz alatt sem.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása