Tékozló Homár

Megfelelő protekcióval még a Kapos-Volán menetrendjét is módosíthatjuk

2008.05.13. 16:00 | ge | 63 komment
A nőstényhomár anyukája hétvégén Siófokról Szántódra szeretett volna utazni és egy olyan jelenséggel találkozott, amihez hasonlót sem hallottunk évtizedek óta. Úgy látszik a Kapos-Volánnál nem a menetrend, hanem az ismerősök, rokonok, üzletfelek érkezése szabályozza a buszok indulását.
A siófoki vonatállomáson a 17:35-ös buszt ajánlották, mivel a következő vonat csak 18:00-kor indult. Átsétáltam a Kapos-Volán pályaudvarához, ahol a kiírás szerint is 17:35-kör indult egy járat Szántódra. Fél körül a busz be is állt a megállójába, ahol a többi utassal együtt felszálltam rá. Az indulás időpontjában azonban a sofőr a következő tájékoztatást nyújtotta: "Kedves utasaim,a busz csak 18:00 órakor indul, mert meg kell várnunk a Pestről érkező csatlakozást és az csak akkor ér be."
Olvasson tovább!

Aktivista Homár: mentsük meg a Bangla Büfé deportált szakácsát, Mimmót!

2008.05.13. 11:56 | szily | 80 komment

Hányszor húztam el robogóval az Akácfa utcai bangladeshi büfé előtt, hogy most már legközelebb tényleg beülök, mert annyi jót hallottam róla ismerősöktől. Na, bár beülni még mindig beülhetek, de a dolog már nem ugyanaz, a tulaj-szakács Mimmót a magyar hatóságok ugyanis kiutasították az országból. Budapest amúgy is szenved az indiai szubkontinens konyhájának alulreprezentáltsága miatt, úgyhogy a Homár teljes páncélszélességgel kiáll a deportált currybajunok mellett. Itt fel lehet iratkozni hírlevélre az ügyben, a sztori teljes terjedelmében a Chew.hu-n olvasható.

Szó szerint kidobta az utast a pocakos BKV-s

2008.05.13. 00:38 | szily | 79 komment
Mi általában csak nevetve hüledezünk, de a karok nélküli utas ügyét - pontosabban nem is magát az ügyet, mert az egy Homár-olvasónak több mint természetes - szóval nem is az ügyet, hanem a BKV sajtóosztályának dermesztő reakcióját olvasva most már tényleg félünk egy kicsit a metrón. Ha ugyanis az a hivatalos vonal, hogy a legképtelenebb ügyben is megvédik az "ellenőr" és "biztonsági őr" néven alkalmazott zombihadsereget, akkor a föld alatt és felett tömegközlekedési járművön bármit lehet. Hogy ez a "bármit lehet" nem üres szóvirág, pompás példa Boróka sztorija, akinek a szeme láttára dobtak ki rejtőjenősen nagy ívben egy alvó utast egy metrókocsiból. Tippversenyünk kérdése: az ellenőrök mikor kezdenek véres embervadászatot indítani, csonkoló szerszámokkal az utasok ellen?

Olvasson tovább!

Hárompöcsű backdoor-féleség a Buddha Beachen

2008.05.13. 00:16 | szily | 17 komment

Onimusha fotózta a mulatóhely vizeldéjében a klasszikus háromfarkú férfit. Levélírónk a helyszínt "pissoure"-nak nevezte, amiről eszembe jutott az a hihetetlen esemény, amikor pár napja viccesen nagyfejű kiskutyát láttam a metróban és megkérdeztem a kábé 13 éves gazdáját, hogy milyen fajta. "Bordeaukszi dog keverék", hangzott a szabatos válasz.

A szezon újítása a gyros csirkesushival

2008.05.13. 00:03 | szily | 26 komment

A Star kebabé az érdem, hogy a kisssé egyhangúnak tűnő magyarországi gyrostöltelék-piacra behozta új játékosnak a nyers csirkehúscsimbókot. A szerencsés tesztelő fene volt, aki munka után gyorsan felpakolt 2 csirkés gyrost. Azért nem marhásat, mert az eladó éppen a véres csimbókokat szabdalta a marhahús-hengerről, hogy helyet csináljon az új adag húsnak. Fene csirkére váltott, de így sem kerülhette el a sorsát. Levél és még két fotó alant.
Olvasson tovább!

Biomérgezés aszalt gyümölccsel

2008.05.09. 16:36 | jackyll | 61 komment
ePtOn felfedezett egy merész termékcsaládot, ami azzal büszélkedik, hogy a 20 legveszélyesebb élelmiszeradalék közé sorolt kén-dioxiddal tartósítja aszalt gyümölcseit:
Annyira örülök, hogy végre egészséges termékeket is lehet vásárolni, hála a Bioökoezo mizériának. Igaz ezeket borsos áron fizettetik meg a fogyasztóval, de cserébe azt ígérik, hogy semmi vegyszer, semmi adalék, semmi E, csak maga az igazi egészséges valóságot kapjuk, melyeket egy teljesen más világban gyártanak, ahol nem ismerik a környezetszennyezést, az üvegházhatást, sugárzást sem. Gondoltam miért is mérgezném magam fél kilós génkezelten klónozott eper szemekkel, ha lehet kis satnya, ám annál egészségesebb aszalt gyömölcsökkel is táplálkozni. Fel is szerelkeztem a magyar - mert ugye azt támogatjuk - Tündérkert által gyártott termékekkel, melyek "megőrzik az értékes tápanyagtartalmukat, rostanyaguk nagy részét".  Az aszalás bár nem ősi jó román szokás, mégis rendkívül egészésgesnek tartják emiatt...mindaddig amíg mondjuk a gyártó nem rak bele kén-dioxidot.
Olvasson tovább!

Tescós termék a világ legundorítóbb gyerekjátéka

2008.05.09. 10:22 | nak | 104 komment

Nem szeretnénk túlragozni. Vettünk már pár különleges dolgot a Tescóban, de ez az izé idáig elkerülte a figyelmünket.

Most épp akciósan 79 forintért kapható a "Rémisztő szemgolyó" néven árult termék, ami a hatnyelvű tájékoztató magyar része szerint legalább ötéves gyermekeknek ajánlott, de  háromévesnél fiatalabbaktól távol tartandó játék.

A folytatásban életbevágó és horrorisztikus részletek és egy fergeteges animáció a működésről!

Olvasson tovább!

Mindenkit hülyének néz az iStyle-szerviz?

2008.05.09. 09:18 | jackyll | 53 komment

A szervizes is csak ember, neki is meg kell élnie valamiből, nemigaz? Meg, ha András számítógépe alaplapját kicserélik 190 ezerért, legalább lett volna egy új alaplapja, nemigaz? A jelek szerint az iStyle tréfás munkatársai a júzer képzeletében legnehezebben kicserélhető/legdrágább alkatrészt mondják be cserére. Akkor is, ha nem az a hibás:

Kb 4 éves iBook G4, gép nem akar elindulni. iStyles, Andrássy út (munkalap mellékelve), 2 nap múlva mailben árajnálat jön (mellékelve): ítélet: alaplapcsere, 172 ezer alkatrész + 17.900 munkadíj. (ki javíttat meg egy 4 éves gépet (800 Mhz, 30 GB) 190 ezerért, amikor az Andrássy úton egy új 220 ezer? - de nem ez a sztori.)
Olvasson tovább!

Ilyen is van: visszafizet a Centrum

2008.05.08. 10:28 | jackyll | 29 komment
Szimpla rosszindulat, de nem gondolta volna a Homár, hogy a végtelenszer megénekelt Centrum Kft. az ő fantombírságaival együtt embereket foglalkoztat azért, hogy visszafizesse a tévesen túlfizetett büntetéseiket. Gym tavaly november óta várt erre a pillanatra, el sem hiszi:
Én voltam a fenti cikk ihletője. Hadd számoljak be a kedvező végkifejletről: tegnapi nappal (május 6.) visszakaptam a pénzem! Alig több, mint fél év után. Aki ezek után egy rossz szót mond a Centrum Parkoló Kft.-re.... azt mélységesen megértem. :)

Fábry producere saját kezűleg kínozza a Naiv Ügyfeleket

2008.05.08. 09:26 | szily | 75 komment

 Úgy látszik létezik valami titokzatos erő, ami a magyar tévébiznisz közepesnél nagyobb kutyáit ellenállhatatlanul vonzza a vendéglátás felé. Nem elég nekik tulajdonolni, élőben is imádják játszani a vendéglőst. Az online táskaipar, illetve a kamera előtti zavart motyogás sztárját, Sváby Andrást is állandóan ott ette a fene a Sas utcai Dió vendéglőben, amíg el nem adta. Most meg Kovács Kristófról, a Fábry show produceréről, Kovács P. József bemondólegenda fiáról kaptunk levelet egy N. Ü.-től, amiből kiderül, hogy saját kezűleg szervez (félre) sima asztalfoglalásokat a Dérynébe, ami cukrászdából az új tulaj alatt hírességekkel fertőzött dizzájnpumpává változott. A történet sajnos nem annyira vérlázító, inkább olyan pestiesen jellegzetes: olyan sokba került a csilivili hely, hogy nagyvonalúságra már nem futja, egy nappal a szülinapi buli előtt szólnak, hogy N. Ü.-ék mégse ülhetnek a megbeszélt asztalhoz, mert nagy a rettegés, hogy nem fognak eleget fogyasztani.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása