Vége van a nyárnak, hûvös szelek járnak a szegedi Metróban legalábbis László szerint már személyes közbenjárásra sem adnak a polcokon elfekvõ "idénytermékekbõl":
A nejemmel azzal a szándékkal indultunk a helyi Metró áruházba, hogy a hintaágyunkra új szivacspárnákat vegyünk. Körülnéztünk és láttuk is, hogy van ezekbõl bõven, csak olyan magasan fent a polc tetején, hogy nem lehetett elérni. Némi keresgélés kutatás után megtaláltam az illetékes osztályvezetõt, akinek elmondtam kérésemet a szivacspárnával kapcsolatosan. Ha lehet meg szeretném nézni és egy kicsit lejjeb kéne venni ezeket, hogy elérjük. Nagy meglepetésemre elmondta, hogy ugyan van ezekbõl bõven, de nem eladó, mert már lejárt a szezon, meg az akció is és visszaszállítják mindet a szállítócégnek.
Minden idõk legjobb magyar neonreklámját
Megeshet, hogy 50 év múlva már csak a csokiról fognak emlékezni a saját korában meg nem értett salzburgi rokkerre, de ezt nem a nevével futtatott turmixnak, hanem belõle élõ szorgos szülõvárosának köszönhetné. A Schwarzeneggerénél is ismertebb, ráadásul könnyebben kiejthetõ osztrák brand márkafoglalók karmába került, akik klasszik nugátos illetve cseresznyés-csokoládés kivitelben készítenek belõle
Nem tudjuk, Önök hogy vannak ezzel, mi itt a Homárnál testületileg fanatikus rajongói vagyunk a Hír TV-s Borbás Máriának, mert jól néz ki és legalábbis úgy tesz, mintha országjárás címén jól beseggelne különféle aprófalvakban. Ez igazi fogyasztói magatartás és úgy tűnik, Mária jól is érzi magát közben, nekünk meg ennyi bőven elég. Pont ezért várjuk izgatottan augusztus 11-ét, amikor kedvencünk élőben celebrálja az Első Balatoni Bordalfesztivál megnyitóját Györökön.
Köztudott, hogy az égboltot egy teknősbéka tartja a páncéljára pattexezett négy oszlop segítségével. Az egyik ilyen oszlop a Schokobananen. A csokival borított, banánalakú és –ízű édességgel az ember általában kicsiny korában találkozik először, egy gazdagabb rokon jóvoltából, a cucc ugyanis ahhoz képest marha drága, a kisebb fajta doboz éjjelnappaliban bőven 400 forint fölött van. Szóval olyan After Eight-kategóriájú elit csócsálnivalóról van szó. A Schokobananen hosszú évek óta vetélytárs nélkül uralta a magyar piacot, de nemrég megjelent egy életerős konkurens, a svájci Munz Choco-Chew.

Hogyan kezdõdhetne jobban a hét, mint egy kiadós zombivadászattal? A kellemetlen szagú élõhalottak ezúttal böngészõablakból támadnak, ugyanis a 11-én mozikban kerülõ