Tékozló Homár


Ha a netre kiírt árak nem aktuálisak, akkor minek vannak?

2018.05.22. 11:34 | Homár Hilda | 44 komment

pexels-photo-356079.jpeg

Igazán cseles megoldás, ha egy cég a honlapján akciós árakkal vigéckedik, majd az árajánlat kérésére közli, hogy a netes árai nem aktuálisak. Nem szép, nem jó, sőt ennél több is ez.

Kedves Homár!

Bejárati ajtót szeretnénk cserélni, így kb. 0,35 mp alatt rátaláltunk az ajtoweb.hu oldalára. Kinéztünk egy szimpatikus ajtót, szerencsére az ára is akciós volt. Ajánlatot kértünk rá, ám az ajánlatban már a nem akciós ár szerepelt. Rákérdeztem, hogy az akciós ár mikor él, erre azt a flegma választ kaptam, hogy a netes árak nem aktuálisak. Az email érkezése után újra leellenőriztem a weboldalt, az akciós ár még akkor is fent volt. Pofátlanság, mert a különbség több, mint 100.000 Ft, nem is értem, mi a cég politikája ezzel?

Üdv,

Viktória

 

Kedves Viktória!

A vállalkozás weboldalán vásárlásra felhívást helyezett el. A jogszabály szerint vásárlásra felhívás kereskedelmi kommunikációban az áru jellemzőinek és árának, illetve díjának feltüntetése, olyan módon, hogy ezáltal lehetővé válik a fogyasztó számára az áru megvétele, illetve igénybevétele.

A weboldalon szereplő kedvezményes árra vonatkozóan köztetek nem jött létre érvényes szerződés, hiszen a vállalkozás egyből jelezte, hogy nem megfelelő az ár, tehát ezen az áron való teljesítés nem követelhető vállalkozástól.

Azonban a weboldalon nyilvánosan feltüntetett nem valós ár miatt a vállalkozás kimerítheti a megtévesztő kereskedelmi gyakorlat tényállást. A jogszabály szerint megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az áru ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelőny megléte tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.

Jelen esetben egyértelmű, hogy a feltüntetett ár az ügyleti döntés szempontjából jelentős, "becsalogató" hatású tényező volt. A vállalkozás felelősséggel tartozik arra vonatkozóan, hogy akár webáruházában, akár más kommunikációs felületen milyen vásárlási felhívást tesz közzé. A termékre vonatkozó ár, kedvezmény megjelölés nagyon fontos tényező a fogyasztó vásárlási döntésében, így erre vonatkozó valótlan tájékoztatás esetében megvalósulhat megtévesztő kereskedelmi gyakorlat. Ennek kivizsgálására a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult (illetve bizonyos esetekben megoszlanak a hatáskörök a Gazdasági Versenyhivatallal és a Magyar Nemzeti Bankkal). Javasoljuk, hogy élj bejelentéssel hatóságnál, amely jogsértés megállapítása esetén szankcionálhat.

Felhasznált jogszabály: 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról: 

Nettósítás utólag, az a baj!

2016.02.17. 14:54 | Homár Hilda | 14 komment

webshop-onlineshop-teaser.jpg

Nem vagyunk hozzászokva a felelősségvállaláshoz, ezért is keltett elismerést a hír pár hete, hogy a H&M nem visszakozott, hanem tényleg 18 forintért adta el a véletlenül 18 forintra leárazott pólóit. Mert ami fekszik, nyugszik. A Pauer-Land nem így gondolja ezt, Ildikó viszont, ha megteheti, álljon nyugodtan a sarkára, kérje vissza a pénzét, és költse el ott, ahol nem változnak menet közben a feltételek.

Kedves Homár!

A mai napon rendeltem egy terméket a Pauer-Land áruház honlapjáról, meg is érkezett a visszaigazolás, miszerint a fizetendő összeg bruttó 21580 Ft + 1990 Ft szállítási költség. Most hívtak a cégtől telefonon, hogy a rendelésem megdrágult, nettó 21000 Ft a termék. 

Szeretném megkérdezni, hogy ezt így lehet-e, vagy köteles a kereskedő a korábban feltüntetett és visszaigazolt áron kiszolgálni? 

Olvasson tovább!

Eltüntette a Knorr a Bolognai mártásból a darált húst

2015.09.25. 09:55 | Homár Hilda | 228 komment

screenshot_2015-09-22_14_06_09.png

Úgy látszik kivezet a Knorr is. Ők a korszerűtlen darált húst száműzték a bolognai mártásból, van viszont helyette természetesség meg verenyképes ár és séf tipp. Valószínűleg az történt, hogy annyira fel kellett volna emelni a húsos verzió árát, hogy annyiért senki nem vette volna meg, így inkább kihagyták belőle a cuccot. A burkolt áremelés egyáltalán nem elegáns, ahogy az ügyfélszolgálattól érkezett kedves, de bazári küllemű válasz sem. Az pedig elég nagyvonalúan kezelt igazság, hogy "Már csak tésztára van szükség.".

To: info@knorr.hu
Subject: Bolognai

Tisztelt Knorr!
 
Érdeklődni szeretnék, miért került ki a Bolognai mártásukból a darált hús?
Eddig megvettem a mártást, beleraktam egy edénybe és kész volt a Bolognai.  Most vehetek mellé darált húst is, ugyanakkor az önök terméke nem lett olcsóbb.
 
Várom válaszukat, miért kellett "jó árasítani" a terméküket úgy, hogy az egyik fő összetevőjét kivonták belőle? 
 
Üdvözlettel:

Olvasson tovább!

A Telenor kivezet, az ügyfelek kiakadnak

2015.08.28. 09:40 | Homár Hilda | 65 komment

telenor_logo.png

Egy levél a sok közül, amiből kiderül, hogy hiába hívja a Telenor kicsit eufémisztikusan kivezetésnek egyes tarifái megszüntetését, az ügyfelek áremelésnek élik meg. A számok ugye nem hazudnak. 

Tisztelt Homárosok!

Szomorúan látom, hogy még nem árasztotta el a blogot a Telenorra panaszkodó bejegyzések áradata, pedig nagyon ideje volna. Hogy mire is gondolok?

Nem régiben kezdte a Pannon GSM-ből lett szolgáltató azzal a lépéssel a szivatást, hogy árat emelt, mert miért ne. Fel voltunk háborodva, egyoldalú szerződésmódosítás volt (jogilag hogyan is állunk ezzel?), de 1-2 forint, túléljük. (Itt közben volt egy lépés amikor megszüntették a djuice-t mert túl kedvező volt valószínűleg a fiatal korosztály számára és mivel nem jótékonykodó szervezet a mobilszolgáltatás, így ennek véget kellett vetni. Mondjuk a régi tarifámat én is megtarthattam, node meddig...)

Olvasson tovább!

A töpörödés elérte a söripart is

2015.07.24. 09:31 | Homár Hilda | 211 komment

unnamed_9.jpg

Én még ilyen gyönyörűen megfogalmazva nem olvastam érvelést arról, hogy valójában a vásárló érdekében történik a töpörödés. Kár, hogy a boltok polcain lévő árból a hagyományos, burkolt áremelés trükkre gyanakszik inkább az egyszeri vásárló, mint Loco.

Kedves Homár!

A mellékelt képen bal oldalon láthatod a "normál" fél literes dobozos sört, a jobb oldalon a lecsalt mennyiségű terméket (-1dl/doboz). Sehol nincs róla tájékoztató, még a honlapjukon sem, a boltok polcain viszont változatlan áron kínálják a 6 darabos pakkot, ami valójában kevesebb, mint a hagyományos 5 doboz fél literes sör. Ha nincs mellette egy 0,5l-es, nem is tudom, hogy mikor veszem észre.

Üdv,

Loco

Áremelés hűségidő alatt - már csak augusztusig

2015.04.29. 14:50 | Homár Hilda | 56 komment

screenshot_2015-04-27_17_18_57.pngNa, hát az alábbi szövegben is hivatkozott ráutaló magatartásnak meg a 2003-as törvénynek augusztustól lőttek, de addig sajnos még ez van. (Ha valakinek kimaradt volna a hír, az augusztus 1-jén életbe lépő új szabályokról itt olvashat.)

Tisztelt Homár,

A T-Mobile nagyon belelendült, a 2 éves hűségidőm még 1,5 évnél se tart, de ez már a második áremelésük, és ez most előfizetésenként kb. 500-1000 Ft-ba fáj, ami elég komoly, kb. 5-10%-os emelés. A legszebb az egészben, hogy nincs kibúvó: vagy leszurkolom a rengeteg kötbért, és akkor kiléphetek a szerződésből, vagy benyelem a havi 2-3 ezer Forint bukást a hátralévő fél évre, ami még mindig kevesebb. Vagy átiratom magánszemélyre, melynek gondolom szintén van költsége.

Olvasson tovább!

Adjon neked kedvezményt a UPC!

2014.09.19. 09:34 | Homár Hilda | 55 komment

UPCD_1.jpg

A fenti csudálatos értesítést a UPC műholdas, nem hűségidős ügyfelei kapták, és minden kétséget kizáróan egy aranykoszorús kommunikációs megoldással állunk szemben. Akinek nem lenne világos: akik eddig 2890-ért nézték az Édes életet/Discoveryt, azok október 5-től 2990-ért tehetik ugyanezt, de ez nem áremelés ám!  Hanem egy végre kiérdemelt kedvezmény az 5200 forintos listaárhoz képest! Na ugye, hogy ők az élet császárai!

Kedves Homár,
egyik kedvenc szolgáltatónk ötletes módját találta ki annak, hogy ügyfeleivel közölje a közelgő árváltozást. Mint a mellékelt képen látható, az előfizető ez év október 5-től kedvezményben részesül, ha bizonyos feltételnek eleget tesz. Hogy a feltételnek mindenki automatikusan eleget tesz, aki ügyfél, az mellékes, ne keressünk a kákán is csomót.
Kis üröm az örömben, hogy ha figyelmesen olvasunk, rájövünk, hogy az előfizetés a jövőben a hálásan fogadott új kedvezménnyel együtt is többe kerül, mint a kedvezménytelen jelenlegi, ami a nép egyszerű gyermeke számára akkor is áremelésnek tűnik, ha a szolgáltató ilyen kifejezéssel sem a számlán, sem levélben, sem honlapján nem borzolja előfizetői idegeit.

A titok nyitja a jelzett dátumtól módosuló ÁSZF, illetve az abban közölt megemelt listaárak. Erről a tényről azonban a szolgáltató mintha elfelejtette volna szerződő partnereit annak a jogszabálynak megfelelően értesíteni, amely előírja, mit kell tartalmaznia az általános szerződési feltételek egyoldalú módosításával kapcsolatos értesítésnek. Feltételezhetően arra számít, hogy az emelés összege a "kedvezmény" miatt nemigen éri el a fájdalomküszöböt, így az ügyfelek elenyésző számban fognak reklamálni.  Az összeg miatt valószínű. A módszer miatt.. meglátjuk.
süti beállítások módosítása