Tékozló Homár


Homlokáról hiányzott a bőr

2009.09.25. 00:07 | szily | 274 komment

A Homár is járt már a János kórház - Budapest Szomáliája és Dárfúrja - baleseti sebészetén, ami még azon belül is a legalja. Guru barátommal harcsázni készültünk a Dunára, lement a nap, alkonyodott, aztán besötétedett, de a hirhedten lajhártesmészetű Guru csak nem futott be. Én már nem bírtam magammal, elkezdtem a csalikat piszkálni. Éppen egy kövér, talán egeret, békát vagy PR-tanácsadót formázó wobblerrel a kezemben mászkáltam fel-alá (a wobbler egy fahal, általában két jókora hármashoroggal felszerelve), és PR-tanácsadó méretű harcsákról ábrándoztam, amikor megcsúsztam a padlón. Máig sem értem, hogyan, de zuhanás közben olyat kaszáltam a levegőbe kézzel-lábbal, hogy a wobbler egyik hármashorga a bal talpamba, a másik a jobb kezem hüvelykujjának a körmébe fúródott bele, tövig. Ott feküdtem a padlón, a bal lábam összehorgonyozva a jobb kezemmel, rettenetes fájdalmak között, és rájöttem, hogy képtelen lennék akár csak megmozdulni, nemhogy kinyitni az ajtót vagy megnyomni a kaputelefon gombját, mert a horgok a legkisebb moccanásra mélyebbre fúródtak a húsomba. Éhen halok? Elvérzek? Ettől úgy megijedtem, hogy egyetlen velőtrázó mozdulattal kitéptem a horgot a talpamból. Az ujjamból azonban nem mertem, mert átdöfte a körmöt. Megjött Guru, kiröhögte magát, aztán átmentünk a Jánosba, mert az volt az ügyeletes kórház. Könnyed 3,5 órás várakozás után, ami közben egy asszony úgy beszélt velem, ahogy Mészáros őrmester sem Lentiben, bejutottam az orvoshoz. Némi elégtétel volt, hogy meg tudtam lepni. Egy érzékenyebb lélek talán fennakadt volna azon, hogy kiabálás és telefon segítségével áthívta hozzánk az összes elérhető környékbeli kollégáját, akik kacagó, ujjal mutogató félkört alkottak körülöttem. "Tudom a horgászújságból, hogy ilyenkor fogóval elcsípik a horog szárát, aztán heggyel előre kibújtatják a húsból. Na de hogy lehet ezt megcsinálni, ha így, merőlegese áll bele az ember körmébe?" - kérdeztem. "Markolja meg erősen az asztalt, ha akarja, csukja be, a szemét" - válaszolta talányosan, majd a kezében tartott fogóval elkapta a horgot és se szó, se beszéd, simán kitépte az ujjamból.

András és felesége nem jártam ilyen jól. Alant olvasható egy sajnos abszolúte tipkus, de annál vérforralóbb dárfúri történet a Szent János pokoli hétköznapjaiból:

Olvasson tovább!

Ordibálós betegalázás a Szent János kórházban

2009.09.24. 10:53 | szily | 453 komment

A Szent János kórház Budapest Szomáliája, esetleg dárfúri körzete, ezt sajnos mindenki tudja, aki járt már budapesti járóbeteg rendeléseken. Itt most nem valami "bezzeg Svájcban" típusú fanyalgás következik, a János nem a közmondásos "egy normális országhoz", hanem a magyar egészségügy átlagához képet hiperbunkó, betegcsicskáztató, piszkos, zsúfolt, agresszív hely. Ahol pontosan tudható, hogy nem úszhatjuk meg 4-5 óra várakozás alatt. Tímeának a füle kezdett fájni, elment, borzasztóan megalázták sok társával együtt. Teljesen átlagos, emítésre sem méltó nap a Szent Jánosból alant. Ja, és az időpontfoglalós rendszer természetesen kizárólag arra jó, hogy a hipochonder, unatkozó, mindenre ráérő öregek bejuthassanak, akinek ténylegesen baja támad, annak egyszerűen lehetetlen orvos elé kerülnie, minél rosszabbul érzi magát, annál kevésbé.

Olvasson tovább!

Re: A nyerő találmány a 85 darabos százas zsebkendő - A még nyerőbb a dekára kimért zsebkendő

2009.09.15. 00:01 | szily | 25 komment


A 100-as szám mágiáját kihasználó gagyizsebkendőket bemutató numerológiai mikrosorozatunk második részében Anna mutatja be a kimért zsepit. Aki lát hasonlót, szálljon be a mókába! Ez volt az első rész.

Kérek 13 deka papírzsebkendőt! Szeletelve, hajtogatva. Amit én vettem, azon a darabszámot nem tüntették fel, csak a töltősúlyt: 130 G + 3%. Konyhai mérlegen mérve kb. 130 g. Vettem a fáradságot, megszámoltam: 83 darab. Az árára nem emlékszem pontosan, 80 forint körül volt. Kéne valami szabvány, hogy százas pzs-nek látszó csomagba mennyit kell beletölteni. Esetleg versenyt hirdethetne a Homár, hogy ki tud kevesebb papírzsepit venni ilyen csomagban.
Anna

 

Heget hagyott a kislány arcán a csalafinta professzor

2009.09.14. 12:21 | szily | 220 komment


Az alábbi sztoriban mindenki életben marad, pedig a magyar egészségügyben játszódik, de egy kislány arcát csak sikerül kicsit elbarmolni. A történet azért is tanulságos, mert szépen megmutatja, amit tapasztalatból mindannyian tudunk: a magyar kórházak szakrendelései nem diagnózisra és gyógyításra valók, hanem arra, hogy az ügyfeleket szervezetten tudják átirányítani az orvosok méregdrága magánrendelőibe. A tanulság annyi, hogy vigyünk magunkkal elrejtett diktafont, aztán fingassuk meg az orvost, ha kavarni kezd? Hát nem is tudom, hogy paranoiásnak jobb lenni vagy baleknak.

Olvasson tovább!

Az utcán kószáló öreg bácsik nem a mentősök kedvencei

2009.08.17. 10:25 | szily | 71 komment

A Homár egyszer az ollói alá vett egy megzavarodott, vagyis konkrétan habókos bácsikát, aki a Nyugati téren azt hitte, egy kis falu vasútállomásánál van, és neki akart vágni átlósan a Nagykorútnak.Mentőtő hívtam, a szakemberek meg majdnem szó szerint elküldtek a kurva anyámba, aztán igen bunkó módon feltaszigálták szegény öregurat a kocsijukra, és tajtékozva elhajtottak. Ez az élmény köszönt vissza Tibor leveléből.

Olvasson tovább!

Megnyugtatás helyett letolás járt az éjszakai gyermekorvosi ügyelettől

2009.08.11. 09:05 | ge | 131 komment

Egy 11 hónapos kisfiú szülei mit is tehetnének, ha egy injekció utáni éjszakán a gyerek vigasztalhatatlanul zokogni kezd. Az aggodalomtól megőrülés után az ügyelet felhívása gergőbáéknak is logikus lépésnek tűnt, ám segítséget nem, csak lebaszást kaptak a rémült szülők a pökhendi ügyeletestől.

11 hónapos kisfiunknak tüszős mandulagyulladása volt, amit a körzeti doki megállapított és megfelelően kezelt is. Mivel elhúzódóban volt, egy injekcióval a combba küldte a másvilágra a bacikat. Szegény nagyon sírt, de végül a polifónikus csengőhangok megnyugtatták vagyis inkább elterelték a figyelmét.

Olvasson tovább!

Alig kezelték a kislányt a horvát orvosok, mert magyar volt

2009.08.07. 00:06 | szily | 253 komment

Az alanti, jó hosszú történet, amiben egy magyar kislányt elüt egy autó Horvátországban, igen vicces lesz. No persze nem emiatt, még akkor sem, ha a kislány azóta jó úton halad a teljes gyógyulás felé. A sztoriban az a vicces, hogy Zolee teljesen jogos felháborodással idézi fel, hogyan bántak a nemtörődöm, csak horvátul beszélő horvát orvosok szegény magyar kislánnyal, de ha a "horvát" szót mindenütt "magyar"-ra cserélnénk, akkor mi mást kapnánk, mint egy tőrölmetszett magyar törtzénetet. Szóval mókás és elgondolkodtató, mennyire ki tudja buktatni az embert, ha külföldön bármi magyarossal találkozik, márpedig a horvát egészségügy tényleg olyan, mintha a Kossuth térről irányítanák. Íme a sztori a gázolóval bratyizó zsaruval, rasszista orvossal, elnézett szilánkos töréssel és töketlen magyar biztosítóval.

Olvasson tovább!

Miért hagyta cserben a Decathlon a Rákellenes Ligát és a gyerekeket?

2009.07.29. 00:08 | szily | 31 komment

Matekkal a cigizés ellen. Na a homáriskolában ilyen nem volt, mi matek helyett bagóztunk, a magyaroknál viszont létezik a jelenség. Ebben a témában hirdetett ugyanis pályázatot a Magyar Rákellenes Liga általános- és a középiskolásoknak, a díjakat, sportcuccok formájában a Decathlon adta volna. Aztán mégsem adta, ami elszomorította Balázst, a pályázat egyik nyertesét. A Homár nem morálterrorista tízlábú, nem várjuk el senkitől a jótékonykodást, de ha már belevágtak, visszalépni öngólnak tűnik. Sztori alant:

Olvasson tovább!

Elhagyta kerekesszékét a VIP Mentőszolgálat

2009.07.28. 09:27 | jackyll | 66 komment

DonDio féllábú nagymamájának - mint utóbb kiderült - 18 ezer forintot kellett volna fizetnie, hogy gyomorműtétje után a kerekesszékét is vele vigyék a kórházból. Jófejség:

Most hozta haza a gyomorműtéten átesett 86 éves nagymamát a VIP Mentőszolgálat. Lehet nevet kellene változtatniuk. Mert nem VIP és nem szolgálat. Kezdődik azzal, hogy a frissen gyomorműtött nénit végighúzzák a kiskerekű székükkel a ház előtti gyeprácson, akinek majd kiesik a szeme is a rázkódástól. Mikor halkan és kedvesen ezt szóváteszi, a válasz csak annyi, hogy ők nem fognak megszakadni (nincs 50 kg a mama), csak mert valaki nem sima utat épített. Reklamáljon a néni annál.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása