Mivel csápjank mélyre nyúlnak a Képzőművészeti Egyetemen, illetve a reklámszakmában, hallani már sokat hallottunk Jenei Barna Márton diplomamunkájáról, a Grillcsocsóról, amiben az a legmeglepőbb, hogy pontosan az, amire a neve alapján gondolnánk. Egy olyan csocsóasztal, amiben először a rúdon forgatva megsüthetjük a húsfocistákat, aztán komolyat meccselhetünk hagymalabdával, hogy a végén felzabálhassuk a válogatottat. (Vajon milyen lenne Várhidi Péter bajusztalanítva, barbecue-szószban?) A Zsírpapíron most végre megnézhettük (meggyőző!), sőt azt is elolvashattuk, mit is jelent mindez művészi szempontból. A linkért köszöner shadainak. Az alkotó amúgy nem egy világtól elzárt szalonművész, a frissen elkészült mű ugyanis többször is feltűnik egy ismert kólagyár most futó reklámblogján, amit szokásunktól eltérően nem linkelünk ide, mert a blog.hu-n fut, úgyhogy hülyén venné ki magát. Ettől függetlenül a Grillcsocsó nagyobb lépés az emberiségnek Szekeres Imre hajbeültetésénél is, ha százmilliomosok lennénk, már meg is vettük volna a telekre.

A Homár nem egy tőzsgyökeres steampunk-fetisiszta, de mostantól beveszi a nyálcsorgatópanteonba a háztartási gépek és a szexuális iPod-kiegészítők közé a gőzgépoid sugárpisztolyokat is. A felelősöket Új-Zélandon kell keresni, egész pontosan a Gyűrük urát rajzoló Weta-bagázs miatt nedvesedik újra a billentyűzetünk. Az egyik megfestette, a másik lemodellezte, a harmadik kiöntötte fémből-üvegből, sőt még hangulatos reklámot is kaptak (alant).

Komolyan vehetõ-e egy ilyen fantomkép? - kérdezi Balázs. Miért ne? Keresztelõ Szent János talán nem követhet el bûnt? Ha nem õ volt, akkor csakis Zsákos Bilbó valamelyik unokaöccse lehetett, akit Szarumán emberei rászoktattak az olcsó amfetaminra, ezért elgyengült a jelleme. A magyar rendõrségnek az ilyen esetekre is fel kell készülnie, kekeckedés helyett olvasónk inkább nyissa ki a szemét, bár ha lehetséges, ennyire azért ne.

Nem terrorizmus, hanem mûvészi akció volt Moszkvában, amikor május elsején néhány ifjú macskákat kezdett a pult mögé dobálni egy McDonald’s-ban, írja a világ legjobb angol-orosz blogja, az englishrussia. Íme az egyetlen fellelhetõ fotó, a részletek a blogban olvashatók angolul. Köszönjük Subba Sándornak.

NocadLee percek alatt megoldotta: a metróban látható értelmetlen plakátok nem usankás kommunista sziluettet ábrázolnak, hanem valami tollas kígyót, merthogy ez a Szépmûvészeti két hét múlva kezdõdõ inka kiállításának a hirdetése. Köszönjük, nem fogunk megõrülni.

Amúgy errõl a kiállításról van szó.

Ide jutottunk. A Homárt már csak egy gyapjasollósrák-hajszál választja el a megõrüléstõl. A kis Homárokat metrón viszem óvodába, így hetek óta mozgólépcsõzöm fel-le egy plakát mellett, amin egy értelmezhetetlen tárgy(?), személy(?) sziluettje látható, talán Baja Feri usankában, talán kibelezett menyét egy kopjafára tûzve, talán tökmás, rajta egy dátum, május 18. és egy szó, talán a „felidézzük” vagy hasonló. Nézzenek akármilyen hülyének, egyszerûen nem értem, mirõl lehet szó. Aki szeret egy kicsit és érti, legyen szíves, írja meg.

Önök állandóan panaszkodnak, sírnak, riváznak, nyafognak, nyavalyognak, nyekeregnek, és szepegnek. Most végre bizonyíthatnak is, puhány fogyasztók. Azzal, ha panaszaikkal, esetleg személyesen, a torkukkal részt vesznek a budapesti Panaszkórus projektben. Az tuti, hogy jól fognak szórakozni, remélem mi, hallgatók is. A vicc lényege, hogy ki más, mint pár finn egyszer csak kitalálta, összegyûjtik sorstársaik nyavalygásait, aztán dalt kompilálnak belõle, majd elõ is adják, szépen felöltözve, kórusvezetõvel, ahogy kell.

Ha el akarnak olvasni egy egészen kivételes, nagyon vicces írást, amitõl egyszerre gurgulázik kifelé az emberbõl a röhögés meg a sírás, akkor kattintsanak azonnal ide és szóljanak a barátaiknak is. Már ennyi miatt is érdemes lett volna beposztolni a Bevágást, de ezúttal különös okom is volt rá: több orvos ismerõse azt mesélte ugyanis a szerzõnek, Hintának, hogy a fergeteges mû elolvasása érezhetõen javított más, végbéltükrözõ szerszámokkal, röntgensugarakkal és kemoterápiás szerekkel hadakozó betegek mentális és fizikai állapotán. Márpedig mi azt szeretnénk, hogy még annak is kicsit jobb legyen, akinek a szó minden értelmében elég szar. Hajtás után még pár sor a szerzõrõl és a Bevágásról.

Aszongya, hogy átlag napi 3000 reklámimpulzus ér egy nagyvárosi járókelõt, szal nagy a zaj, nagyon kell kiabálnia annak, aki észre akarja vetetni Áruját a Fogyasztóval. Légyen szó akár kultúráról, hiszen a kultúra is áru, ezáltal ennek eladásán is profi marketingesek dolgoznak. Legalábbis a frankfurti Modern Mûvészetek Múzeumában www.mmk-frankfurt.de. Általában a reklámanyagokat gondolkodás nélkül recikláljuk, de most sikerült átütni közönyünk falát. Miazhogy: a bárd szobadíszként szolgálja a dolgozó népet, felkerült a falra.

Theo Jansen mûvész úr a technika megszállottja és természetesen Hollandiában ténykedik, vélhetõleg betépve. Pályája elején csak a hagyományos festegetéssel foglalkozott, de egyszer sikerült egy valóban repülõ repülõ csészeljat buherálnia, ami 1980-ban utcára csõdítette Delft városának békés polgárait, sõt a rendõrséget is sikerült felizgatnia. A sikeren fellelkesülve végleg átnyergelt a szci-fi és a 3D látomások világába. Szélenergia hajtotta kinetikus szobrai (lépegetõ robotjai?) Ypenburg város kietlen tengerpartjának nevezetességei, a turizmusból élõk legnagyobb örömére.