Naiv ügyfél azon akadt ki, hogy a próbafülkék 22:00 után nem üzemelnek, és ezt sehova nem írják ki a Tescóban. Ennél kábé az összes zárva tartó részleg fájdalmasabb, a mobiltelefonos kuckótól a sajtpulton át az alkoholkimérésig, legfőképp.
A Tesco éjjel-nappali nyitva tartását régebben soha nem használtam ki, de gondoltam, hogy ha egy buli közepén elfogyna a pia, vagy egyéb fontos dolog jutna az ember eszébe az éjszaka közepén, még jól jöhet. Aztán amikor bejött a nagy kánikula, nem igazán volt kedvem a munka végeztél bevásárolni menni. Ezért megvártam, amíg lehűl a levegő és 21.30 körül indultam el a nem túl messzi Váci úti Tesco áruházba. Mivel már csak a műszaki osztály felöli végén lehet bemenni az áruháznak (régebben a másik végén, illetve később az áruház közepén is volt bejárat), át kellett haladnom a ruha részlegen, ahol 50%-os kiárusítással kecsegtettek. Némi válogatás után indultam is a kiválasztott darabokkal a próbafülkéhez, ahol minden ki volt világítva, a pénztárgépek üzemben (eddig azt sem tudtam, hogy ott is van), de eladó sehol. Rutinos versenyzőként először elolvastam a kihelyezett táblákat, hátha valamelyik a korlátozott nyitva tartásra, vagy egy éjszaka ebédidőre figyelmeztet, de nem. Mivel nappal többször próbáltam már ruhát itt, és sokszor fordult elő, hogy senki nem volt a pultnál, ezért az emberek csak úgy bementek próbálni, hát gondoltam megpróbálom én is. Azonban a fülkék előtti tolóajtó kulcsra volt zárva.