Minden napra egy békávéterror: lökdösték, mert nem volt matricája
2009.11.30. 10:47 | jackyll

Múlt héten megtudhattuk, hogy a rafkós ellenőrök újabban elgáncsolják a kellemetlenkedő férfiutasokat. Mint az várható volt, a törékeny lányokkal sem bánnak kesztyűs kézzel az ikúgettó bajnokai. Mikor söpri el végre a forradalom az idiótaterrort?

Egy kétségbeesett lány vagyok Budapestről. Azzal kapcsolatban szeretnék a nyilvánossághoz fordulni ami a mai napon történt. Húgomat ugyanis (aki szintén pesti) rendkívül megrázó inzultus érte! Budapest egyetlen tömegközlekedéssel foglalkozó cégének "jegyellenőrei" voltak a tettesek. Húgomnak hiányzott a diákigazolványáról az érvényesítő matrica, mivel az iskolája még nem postázta ki, így az ellenőrzéskor nem tudta azt hitelesen igazolni. De az ellenőrök nem jártak el jogszerűen! Szerette volna kifizetni a büntetést amit megérdemelt, de azok (4 nagydarab férfi) ezt nem hagyták annyiban! Lökdösték, fogdosták, kivették a kezéből az iratait! Körbeállták és sarokba szorították! Megalázóan viselkedtek vele szemben, a hangnem amit megütöttek vele szemben minősíthetetlen volt! Kérdem én mit tehet egy szegény védtelen vékony testalkatú lány, ilyen ellenállással szemben?

Húgom nem akar nyilvánosságot, fél a megtorlástól, szégyenében a rendőrséghez sem mert fordulni. Azt kívánom bárcsak ott lettem volna, én nem hagytam volna ennyiben! Egészen biztosan addig sikítoztam volna ha hozzám érnek, amíg valaki csak felfigyel ránk! Nem először hallok ilyen történetet. Szeretném ha nyilvánosságra kerülne! Szeretném ha végre minél nagyobb felhajtás lenne a BKV ellenőrök körül! Szükségünk van jogos védelemre! Arra hogy valaki végre higgyen nekünk! Hasonló történet velem is megesett de az már egy éve történt. Ha szükséges, természetesen nyilatkozom róla! Csak legyen végre valami. Fogjunk össze mi, akikkel hasonló történt!

Arra kérném önöket, hogy akár levelemből idézve, vagy ha kell másikat írok, de indítsunk valamiféle kezdeményezést, egy klubot ahová a hasonló inzultust szenvedett emberek szabadon írhatnak! Higgyék el, nagyon sokan vagyunk! Olyanok is akik nem tudják mit csináljanak, egyszerűen csak megalázva és megfélemlítve érzik magukat! Kapjunk nyilvánosságot! Lépjünk fel a BKV ellenőrök ellen! Sztrájkoljunk és senki ne vegyen jegyet!!! Vagy valami...

Bocsánat, de első felindultságomban ilyen levélre tellett. Köszönöm, hogy elolvasták és válaszolnak mihamarabb.

Tisztelettel: BKV-ELLEN(őr?)

Homárfaktor:(4/5)
Ön dönt:(3/5)

Kommentek:

Rékuc · http://svedorszag.blog.hu 2009.11.30. 11:04:32

Nem is tudtam, hogy Justine él és ráadásul BKV-zik.

Gal 2009.11.30. 11:05:16

Unalmas. Buta. Naiv.

Sün‼ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 11:07:47

Javaslom a "Sikítsunk Együtt" mozgalom megalapítását!

Manci néni, a szomszéd 2009.11.30. 11:09:21

Jó zsíros falatok, amikor húgod eléri a 130 kilót megnézem azt az ellenőrt amelyik fogdossa!

akikaztmondjákni 2009.11.30. 11:09:27

Kiabálni kellett volna valamit esetleg?
Érdekes...elég kusza levél.
Mocskos ellenőrök...ilyenkor nagy az arcuk,mi?Lányokkal szemben...

akikaztmondjákni 2009.11.30. 11:13:00

A klubnak mi értelme van?Fel kell jelenteni az összest!

angantyr 2009.11.30. 11:13:30

@Sün‼:
Igen!!! És csakis! felkiáltójeleket! használjunk!

É2I 2009.11.30. 11:15:25

@elwood:
Jaja :)

Azért jól seggbe rúgnám a köcsögh ellenőröket akik kislányokat csicskáztatnak.

/on
Feljelentést kell tenni, a molesztálásért megfelelő nagyságú letöltendő jár. Csoportosan elkövetve ráadás, bónusz évekkel.
Úgyhogy nem klub kell, hanem rendőrségi feljelentés.

Gyilkos nyúl 2009.11.30. 11:15:49

@Szelíd hangorkán: "Hangosan segítségért kell kiabálni."

Hülyeség

Köhögni kell, hapcizást imitálni, nyáladzani, és bocsánatkérőn pislogni, hogy "elnézést de ez a fránya vírus" -

Három méteres körzetben kiürült volna körülötte a tér.

Kulics 2009.11.30. 11:16:13

Miért kell ezen csodálkozni ? A világtörténelemben mindig a gyengéket verték meg először. Aki gyengének törékenynek születik azt kéretik ezt figyelembe venni. Nyilván ő azért választott egy vékony törékeny testalkatot, mert a megalázó bánásmódot akarja átélni ebben az életében. Aki 140 kilós állanak született, az meg az uralkodást akarja megtapasztalni. A lélek szintjén minden rendben van a világunkban. Ámen.

akikaztmondjákni 2009.11.30. 11:17:09

@Gyilkos nyúl: Vagy fingani egy bazi nagyot:)

Cartman hogy is mondjátok Ti?Moleszterálás?

Sün‼ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 11:22:28

@angantyr:

Úgyvan!!! (ez felkiáltás)
Sőőőőt!!! (ez is)
Ne használjunk más karaktereket!!! (ez is)

!!!!!!!!!!!!!

Gyilkos nyúl 2009.11.30. 11:23:14

@akikaztmondjákni: Tényleg!!!! Ez jó ötlet!!!
Babkonzervet a kiscsajoknak!!!
Vagy legalább egy fingópárnát ha békávézni akarnak.

akikaztmondjákni 2009.11.30. 11:23:48

Most találtam a pisztáciában egy szotzyibelet!Irjak posztot?!

gyökérgumó 2009.11.30. 11:24:01

Ellenőrnek csak sérült személyiségű ember megy el, aki a hatalomvágyát így tudja kielégíteni. Annak idején a továbbszolgáló katonák voltak ilyenek, a sorkatonák lelki világán élvezkedtek.

Aberrált gondolkodású személyre vall, aki ilyeneket tesz. Miért nem egy nagydarab illatos orkkal kezdtek ki? A kérdésben benne van a válasz is.

2009.11.30. 11:24:31

Egy kétségbeesett fiú vagyok vidékről. Azzal kapcsolatban szeretnék a nyilvánossághoz fordulni ami a mai napon történt. Kétszer is hiba volt a blogmotorban és nem tudtam beküldeni a homárra a hozzászólásomat. Emiatt körülvettem, lökdöstem és megfogdostam az informatikust is, de mindhiába.

akikaztmondjákni 2009.11.30. 11:25:37

@Gyilkos nyúl: Sőt!Egyszer kiprobáltam (még suliba jártam)sokak javaslatára az ecetet a hajnak,mert fényes lesz tőle...hát nem lett,ellenben 3 méteres távolságban annyi helyem volt a metron a szaga miatt...ez is jo megoldás lehetne.

2009.11.30. 11:25:59

@akikaztmondjákni: fúj, inkább ne. azért mindennek van határa. PSZÁF-nak szóltál már? :D

betépett felhasználó 2009.11.30. 11:26:27

"Egy kétségbeesett lány vagyok Budapestről."
kedvesem, varom, hogy hivj a 36054875283482 telszmon.
garantalom,hogy tovabbra is ketsegbeesettt maradsz, de mar nem leszel lany.

2009.11.30. 11:28:04

@betépett felhasználó: elképzelem, ahogy hazamegy szegény és kérdezik tőle: na kislyányom kétségbe vagy még esve.
Nem anyu, már teherbe. :D

horex 2009.11.30. 11:29:46

Miez, miez?
Éjfél ota figyelem a homárt, hogy 3dik lehessek
Most hoyg nem figyelek kicsit ,posztdömping?

Sün‼ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 11:30:06

A postolónak javasolnám, h mondja meg apunak a csúnya békabácsikat! (ez javaslat)

Gyilkos nyúl 2009.11.30. 11:34:11

@akikaztmondjákni:

Egy kis hagymás heringsaláta pakolással kombinálva adót sem kellene fizetned azóta. :) (- Vagy legalábbis nem lenne ember aki behajtaná ha nem fizetnél.)

horex 2009.11.30. 11:34:47

Húgom nem akar nyilvánosságot, fél a megtorlástól, szégyenében a rendőrséghez sem mert fordulni."
Volt már?
Ezért tart itt az ország

Miért szégyenlosködik a hugod,meg is erőszakoloták?
Attol fél hogy este felkeresik az ellenőrök
Ne hulyéskedj már
Azért tartunk itt, mert a szenvedő felek egy része nem tesz feljelentét/bejelentést az inzultusrol
Erre te azt mondod ne vegyunk jegyet
Hulyeség már megbocsáss
Egy ilyen vitában minden biroság elkaszál

Eric_Cartman 2009.11.30. 11:35:30

@akikaztmondjákni: Moleszterálás. De már nem divat nálunk. Mindenkinek van Antonio Banderas szexbábuja, azzal elvan. A kép bal oldalán Kyle anyja, jobboldalt Szexuáliszaklatás Panda látható új munkakörében. (De lehet, hogy az a szily.)
Tróger BKV, rájuk kéne küldeni Káosz Professzort!

kadaj01 2009.11.30. 11:38:17

"hiányzott a diákigazolványáról az érvényesítő matrica"

Aha, ja Móricka! Szeptember 1 már régen vót, nem baj? Azóta elfelejtődött, mi?
Nincs mese, a tolvajokkal így kell bánni! Egyszer, talán normális lesz a tömegközlekedés. Hajrá BKV ellenőrök, Te meg csináljá klubbot a diszkópatkány barátaiddal! :))

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.30. 11:38:37

a matricákat mióta postázzák?

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.30. 11:39:48

@kadaj01: október 31-ig érvényes a diák az előző évi matricával, de már 1 hónapja nem...

2009.11.30. 11:40:44

@Kontárblog: azt nem tudom, de azóta elég sok postás diákigazolvánnyal utazik .D

horex 2009.11.30. 11:42:27

@Kulics:
"Nyilván ő azért választott egy vékony törékeny testalkatot, mert a megalázó bánásmódot akarja átélni ebben az életében."

Nem nem, a celebujságok fogyókúráit követi, aztán a Zellenőrök persze legyűrik

kadaj01 2009.11.30. 11:42:33

@Kontárblog: mindegy az, akkor is szept1-től már készülni kellett volna a cserére. Na de majd a klubban!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.30. 11:43:57

dátum, időpont, helyszín...
akar a nyilvánossághoz fordulni, meg nem is, ezért ír a homárnak. ez olyan Mátyás király és az okos leány-os:D

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.30. 11:46:25

@horex: nem,nyilván direkt olyat választott, akinek már a testalkatán látszott,hogy nincs matricája::D

Tanácstalan 2009.11.30. 11:46:59

@elwood: Volt bérlete. A diákon lévő hitelesítő matrica hiányzott, mivel az iskolák november közepéig nem képesek a tanulók diákjait hitelesíteni.

angantyr 2009.11.30. 11:47:37

@Kontárblog:
Csak az okos leány most hülyeleány...
Lehet, hogy kellett volna ajándékot hozni Mátyásnak meg nem is, és akkor történik valami. Vagy pucéron írni a levelet meg nem is. Ki tudja.

angantyr 2009.11.30. 11:51:15

@Tanácstalan:
Gondolom, ha valaki nagyon akarja, azért megkapja időben azt a nyavalyás matricát. Van, aki meg csak reménykedik, hogy leesik neki az égből, és addig sem ellenőrzik.
Csak kár, hogy utóbbiaknak van egy sikítozós nővérük.

Ficak 2009.11.30. 11:52:06

Elég silány a felhozatal újabban. Csak a BKV nyúlt egy kis felüdülést a szomjas homár olvasóknak. EDE él-e? Mi lehet velük? Csak nem felkerült a fospumpa?

Egyékbként a BKV sz@rjon sünt!

Tanácstalan 2009.11.30. 11:53:09

@kadaj01: Intézménye, tanulmányi osztálya válogatja, mióta. Az unokahugomé is csak hónap köepén jött meg.

Ezek az ellenőrök mindig kinézik agyengét, azzal arcoskodnak. A kigyúrt kopasz, meg a bodzázó csoport lazán besétál közöttük, láttam már. Azt nem, hogy bármilyen jegyet, bérletet felmutattak volna.

angantyr 2009.11.30. 11:54:11

@angantyr: don't get me wrong, nem értek egyet az ellenőrök viselkedésével, és a hölgy is írja, hogy húga jogosan kapta a büntetést, de én az ilyen levelektől sikítófrászt kapok, és nem vagyok képes komolyan szemlélni a dolgot.

akikaztmondjákni 2009.11.30. 11:55:20

@Sün‼: Sün,ne sikongass már ennyit!:)

akikaztmondjákni 2009.11.30. 11:56:54

@Eric_Cartman: :D szexuális zaklatás pppty panda:D
Áh,Káosz buzi,ezt tudjuk.NEm jó.Szólj Wendynek,biztos elveri az ellenöröket...

Ficak 2009.11.30. 11:58:17

@Sün‼: Elég elfoglalt lehetsz mostanában :-)

Bár a kívánságlistát elnézve nem könnyű melót vállaltál be :-))

Tanácstalan 2009.11.30. 11:59:02

@angantyr: Hát. A kiscsaj tipikusan az a vidéki kisvárosból pesti etemista alkat. Még meg kell tanulnia harcolni a dolgokért. Símán kizavarták a t.o-ról, amikor kérte. Tudom, mert elmondta, nálunk palesztínázik. Mondjuk itt azt sem értem, hogy a diák beiratkozáskor megvan, mert előre kérték az adatokat. De a rohadt matrinya nincs rajta. Ennek mi értelme?
Mondjuk az egyetem nem az a hely, ahová bemegy az ember balhézni helyette. Így vettem Neki gyűjtőjegyet, a vonatra meg bérletet. Nem kockáztatunk.
Érdekes, középiskolás lányomnál nincs ilyen gond a diákkal, de lehet, hogy ott nincs is matrica?
Általános iskolás fiamm dettó.

Eric_Cartman 2009.11.30. 12:03:23

@Sün‼: Bocs Sün, csak azt hittem elmarad.

akikaztmondjákni 2009.11.30. 12:05:01

@Ficak: Áh...én már egyszer kérdeztem tőle,h nem szar mindig más seggében lendolni,de azt a választ kaptam vkitől,h ezt a Sün alvállalkozói csinálják...

Sün‼ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 12:05:15

@Eric_Cartman:
Dél. (ez ténymegállapítás)

@Ficak:
Áááá, mostanában elég lájtosan megy az ipar.

MANO55 2009.11.30. 12:05:18

úgy tudom bérletszelvény vásárláskor is kérik a diákot..
egyébként biztonságosan lehet panaszt tenni a BKV-nál és a rendőrségen is, nincs megtorlás

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.30. 12:06:50

@Tanácstalan: szerintem a legtöbb iskola, ahogy pl a miénk is október elején megkapja a matricát. Be be kell menni érte, az igaz, magától nem nő rá a diákra...

ha meg valami probléma van, csináltasson ideiglenes diákot.

nem hiszem,hogy egy egész intézmény minden diákját egy hónapja büntetgetik minden járaton...

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.30. 12:08:20

@MANO55: nem kérik, tőlem 4,5 év alatt 1xse kérték.

és ha a jogaimat megsértik, nyilván hívom a rendőrséget...

Loop · http://www.autostat.hu/ujdonsagok 2009.11.30. 12:08:58

nosza... alakítson valaki egy klubot. én belépek. hol kell aláírni? mit kell csinálni? :)

angantyr 2009.11.30. 12:10:52

@Tanácstalan:
"Mondjuk itt azt sem értem, hogy a diák beiratkozáskor megvan, mert előre kérték az adatokat. De a rohadt matrinya nincs rajta. Ennek mi értelme?"

Annak idején nekem is volt vagy húsz csoporttársam a beiratkozáskor, néhány hét múlva meg alig feleannyian voltunk. Gondolom, sokan maradnak ki az első félév elején, ezt belekalkulálják, és csak akkor osztanak matricát, amikor már nagyjából megvan a stabil létszám.

angantyr 2009.11.30. 12:17:29

@Kontárblog:
Én azt sem nagyon hiszem, hogy a matricát postáznák. Nem tudom, milyen intézménybe jár a fent említett kislány, de végül is valamilyen szinten mindegyikbe be kell járni. Ő maga is járhat, ha egyszer BKV-zik. Ha elzavarják, hogy még nincs, akkor vissza kell menni, és a TO nyakára járni. Főleg amikor már közeledik október vége. Szerintem félreértett valamit a gyerkőc, ha azt hitte, hogy majd postázzák.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.30. 12:23:20

@angantyr: nekem se teljesen tiszta, tényleg nem postázzák, nyilván azért, hogy ne a Józsin árulják utána kilóra a matricákat.

angantyr 2009.11.30. 12:23:57

Ja, és leküzdve a sikítófrászt visszanéztem a levél elejét; hát az áll ott, hogy pestiek. Pestieknek meg végképp nem postáznak semmilyen matricát.

torma99 2009.11.30. 12:28:57

Nem olvastam tovább, de a matricát nem postázzák ki és még nagyon trehány helyeken is 1-1,5 héttel az előző lejárta előtt már meg lehet kapni. Almás a sztori nagyon.
Továbbra is felteszem, miért van az, hogy mindig a jegynélküli, bérlet nélküliekkel történik az ilyen eset. Nincs matrica? Hoppá akkor kérek egy jegyet és beszerzem minél előbb...

MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek! 2009.11.30. 12:33:34

Na az a buziság, mikor azt mondja valaki, hogy szégyenében nem ment a rendőrségre.
Sok erőszak így marad elsunnyogva! Ez egy hülyeség!

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.30. 12:49:39

1,) "Arra kérném önöket, hogy akár levelemből idézve, vagy ha kell másikat írok, de indítsunk valamiféle kezdeményezést, egy klubot ahová a hasonló inzultust szenvedett emberek szabadon írhatnak!"

Van, bkvfigyelo.blog.hu

2,) Nekem is lejárt a diákom október 31-én. Megtehettem volna, hogy utazgatok vele, és a kedvezményes árú bérlettel, de nem tettem, mert az ugyan olyan, mint ha nem lenne bérletem. (A diákbérlet 3700 Ft, a MÁV kiegészítő 530 Ft. A felnőtt bérlet 9400 Ft, a MÁV felnőtt kiegészítő 5300 Ft.)

Én is szeretnék olcsóbban, diákbérlettel utazgatni, de annak ugye ára van...

3,) A diákmatricát nem Postán küldik, az iskolában ragasztják fel mindenkinek.

4,) Az ellenőr le lökdösődjön.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.30. 12:52:28

Legyen ingyenes a BKV! A levél írója pedig tanítsa meg sikítani a húgát!

Abdab 2009.11.30. 12:53:57

@torma99: A miénk extrán trehány hely volt, mert jobbára csak november végén kaptunk matricát. (Érdekes, hogy ilyen csak a felsőoktatásban van szerintem, középiskolában rögtön megkaptuk.)

Egy okos azt mondta, hogy kérjek iskolalátogatási igazolványt pecséttel, ahogy kell, de a kutyát sem érdekelte, akárhogy is lobogtattam. Nekem annak idején nagyon nem volt mindegy, hogy teljesárú BKV bérletet kell-e vennem, ráadásul mindezt egy 60 km-es MÁV bérlet súlyosbította, mert már akkor sem voltam sikeres.

Persze az is tény, hogy a büntetés és a BKV-s diákbérlet együtt annyi, mint egy teljesárú, és még a balhét is megúszta volna a lány... Ezzel együtt az eljárás tényleg nagyon durva.

angantyr 2009.11.30. 13:07:38

@BKV figyelő:
"Az ellenőr le lökdösődjön."
A padlóla. Dulván.

DaM 2009.11.30. 13:13:39

Szabad már a posztoló húgát? Lopják ezerrel a matrinyákat, ezért nincs postázós opció. Szerintem még középiskolában sem. Minden évben egyre jobban szorítják a kapcát, hogy ne lehessen visszaélni vele.

Az meg a másik, hogy iskolalátogatási igazolást adnak ki és akkor azt használhatod. Nekem is volt ilyenem, új diák miatt, felsőoktatási. 1x volt ellenőr, az elfogadta. De ha nem, akkor legalább arra elég, hogy ne lökdössenek, max kapsz 1 büntit, amit majd megreklamálsz.

Egyszóval van még mit tanulni a huggikának. Ennek ellenére ha az én szemem előtt csinálják egy kislibával, amit fent vázolt a vérnővérke, akkor k*rvára nem érdekelne, hogy kinek van igaza és segítek. És fogok is. (--innen offtopic--) Tényleg van olyan, hogy karma. Jobb érzés segíteni mindenkin, akin tudsz. Még úgy is, hogy aki pofátlankodik veled, azzal meg iszonyat trógerként jársz el. Egyszerűen szebb tőle a világ. És néha más is viszontsegít. Earl módszere működik!!! :) De tényleg. Egyszer próbáljátok ki. Mondjuk most, karácsony előtt talán nem nehéz 1 hónapot így leélni.

DaM 2009.11.30. 13:14:56

@R.T.: "Sikíts, r1b4nc! Sikíííts!" Így gondoltad? :D

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.30. 13:15:27

@angantyr:

NE lökdösődjön, természetesen :D

31.buszos 2009.11.30. 13:25:09

szídni,ócsárólni oly divat lett ! én mint buszos,csak azt látom !akinek rendben vannak a "dógai" nincs se panasza se problémája ! bármelyik irományt olvasom..! mindig vólt v.mi "pöcök" . BEMENTEM A közértbe kenyérért,csak éppen nem volt nálam annyi pénz és játszottam az eszemet !-de a boltos egy darabig tűrte,majd a modorommal sikerült kiakasztanom és most elmesélem mekkora suttyó volt "a boltos"!-de úgy amilyen az én szájízem !

31.buszos 2009.11.30. 13:34:34

munkába menet.."trendi békévés cuccban" amint felszállok a buszra,mint utas,hisz megyek melózni ! rögtön megtöröm a lármát,abba marad a szotyizás,hirtelen mindenkinek "jegykezelési pánikrohama lesz". majd este olvasom--ami pont rám illik,idő,leírás,típus,idő stb..egy teljesen hiteltelen más történetet,mint tahó ellenőr ! -nos nem mulatságos így elütni az időt? szerintem 2.dolog létezik vagy van ! vagy nincs jegyem ! a tobbi kifogás,nyafogás,hiteltelen rágalmazás,fényezés,sumákolás,lopás ! punk-tum ! üdv. m.ki

horex 2009.11.30. 13:38:46

@DaM: Akkor már deSade márkinál lehet reklamálni
:)
Amugy akármennyire si bliccelő/trehány volt, nehogymá' az ellenőr játsza az eszét
Irja fel az adatait, jelentse fel és annyi
Pénzt meg a rendőrnek is tilos kérni, nemhogy az ellenőrnek
Persze ha a hugi beszól, mert asszitte hogy ő gyenge nő és nem merik nekivágni az autónak

pizsama 2009.11.30. 13:57:38

@angantyr:
Dulván ütni kell, amúgy LOL! :D

Tanácstalan 2009.11.30. 13:59:43

@angantyr: Vagy azt mondták neki, hogy nem postázták még..

Tanácstalan 2009.11.30. 14:01:09

@MANO55: Nem mindig. A BKV-t nem tudom, azt lányom magának veszi, de a vonatra én szoktam, még nem kértek tőlem soha. :D
Fiatalos a kinézezem?

elwood 2009.11.30. 14:04:53

@Tanácstalan: "Volt bérlete. A diákon lévő hitelesítő matrica hiányzott ..."

De mit tudjon erről egy idióta ellenőr ? Ő egy bliccelőt lát.

Tanácstalan 2009.11.30. 14:04:56

@31.buszos: Egy ilyen felszállásodat megnézném. :D

Tanácstalan 2009.11.30. 14:06:38

@elwood: Hát kellene tudnia, nem? Mert akkor miből állapítja meg, hogy érvényes, vagy sem?

elwood 2009.11.30. 14:15:06

@Tanácstalan: ja igaz. azt látja hogy nics rajta matrica. az iskola lustasága nem érdekli, (azt se tudja mi az)

sambalabammbumbumm 2009.11.30. 14:34:52

Sztem a hugi nővére vagy az anyukája menjen be és kérjen a kislánynak iskolalátogatásit. Lehet, hogy sokat nem ér, de látszódik, hogy komolyabban foglalkozott vele.

Mondanám, hogy a kislány osztályában kellene lennie egy osztályfőnöknek aki mindezt elintézi, de nyilván nagy lehet a nyomás rajta..

Ha meg a hugica 14+ akkor kerüljön egy kicsit társaságba ahol 5-6 emberke körbeállja a t. ellenőrt és meg tudja győzni, hogy az iskolájuk tényleg nem matricáz.

Trójai 2009.11.30. 14:53:53

Ez olyan...
hangulatilag legalabbis,
mint a minden napra egy mese.
Vagy valamilyen mas mese.

hagyma 2009.11.30. 15:15:31

amellet hogy ertem en a humort es jol elhumorizaltok/csak nem szeretem/
azert amiket olvasok az elkepeszto az ellenorokkel es a parkolosokkal kapcsolatban
most majd lehet anyazni ne ugassak a partvonalrol, de birkak akik ezt turik
itt lelohet a rendor lefektethet stb.
de hagy ellenor csak a hangjat felemelne......

vazsmegyeigerdezsház 2009.11.30. 15:31:41

Azt kell kialtani hogy tuz van. Vagy azt nem ekkor?

Vakuljon meg es szardjon el az osszes pattogo ellenor, befele a metroba, kifele a metroba. Azt ruhellem a legjobban amikor ki akarja venni a kezembol a berletemet. Vagy leszur, hogy miert van ilyen csunyan rairva a honap/nap. Mondtam is neki, hogy kerdezze meg a jo berletpenztaros pajtasat. Amikor meg elkezdett hepciaskodni siman mondtram neki, hogy rendort hivok es ugy feljelentem mint a sicc. Meg par szitkozodas de vege volt a polemianak...

Munkatarsam feleseget is inzultaltak, szegeny csaj jo ha 50 kilo, korbeallas, papirok elvetele fenyegetodzes, maximalis minden kiszabasa. Vajon miert mindig a gyengebbeket szurjak ki?

moli 2009.11.30. 15:43:50

unalmas. mindennapos. (bkv-zom, tenyleg mindennapos.)

angantyr 2009.11.30. 15:47:26

@vazsmegyeigerdezsház:
"Azt kell kialtani hogy tuz van. Vagy azt nem ekkor?"

Aronson bácsi tanácsolja, kísérletekkel van alátámasztva, de csak megerőszakolósdinál. Állítólag a "Tűz van!" kiáltásra szorgosabban gyülekeznek a helyszínre az emberek, mint a "Segítség!"-re.
Énszerintem viszont a "Most nyertem százezret, ki issza el velem?" kiáltásnak nincs párja ebben a helyzetben. :)

Paó 2009.11.30. 15:53:43

mióta postázzák ki a matricát a diákigazolványhoz? ki nem adják a kezükből, csak maguk ragasztják fel, hámer el ne add másnak véletlenül.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.30. 16:00:23

@Abdab: nálunk október elején van általában már

kispista2 2009.11.30. 17:28:08

Egy sor ellenőr, egy sor tűz.

Auruun 2009.11.30. 18:07:42

Hány éves a hugica? Merthogy 18 év alatti tanulót nem büntethet senki azért, mert nincs matrica.

Megdobbent 2009.11.30. 18:37:37

Hmmm, baj van a vizualis fantaziammal :( Ha valakit korbeallnak, akkor nem tudjak sarokbaszoritani, hiszen a kor egy darabja kerul a sarokba, aki ugye egy ellenor :(

Jobbat nem tudok tanacsolni, minthogy jol lathato helyen viselni kell egy ALDI kituzot ilyen esetekben, az mosolyra es kedvessegre hangolja az embereket, mi tobb: az ellonoroket is.

mosolyszünet 2009.11.30. 19:24:42

szerintem itt maga a levél a poszt lényege nem pedig a levélben leírt történet :D

Balamber · http://www.bagidesign.hu 2009.12.01. 00:01:26

Szerintem Zsnettet sem a zsernyákok szégyenítették meg, hanem ezek a gedvák!
Le a BKV-vel! ;o)

Sasfióka 2009.12.01. 12:37:30

Egy lényeges információ nem hangzott el:
MÉGHOZZÁ AZ, HOGY MENNYI IDŐS A HUGICA.
Mert amennyiben a diákigazolványa szerint MÉG TANKÖTELEZETT, úgy a diákigazolványa ÉRVÉNYESÍTŐ MATRICA NÉLKÜL ÉRVÉNYES, és az ellenőr jogszerűtlenül járt el. Érvényesítő matrica csak a tankötelezett kor feletti korú tanuló vagy hallgató esetén szükséges:
"f) érvényességet jelölő adatot [a közoktatásról szóló törvény 6. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti tankötelezettségi kor felső határát betöltött tanulók, illetve a felsőoktatási hallgatók esetében érvényesítő matricát],"

Tehát a diákigazolvány ÉRVÉNYES, ha azon a tankötelezettségi kor lejártának dátuma az ellenőrzés napját KÖVETŐEN van meghatározva. 2005 óta egyes intézmények NEM IS HASZNÁLNAK érvényesítő matricát a tankötelezett korú hallgatóiknál.

Vagyis itt egy lényegi kérdés hiányzik: Tankötelezett-e még a hugica. Ha az, akkor irány a reklamációs iroda, és ajtó letép, pénz visszakér. Mert a diákigazolványa ÉRVÉNYES volt.

Starlark 2009.12.01. 13:41:31

Ha már nem volt tanköteles korú akkor is elképzelhetetlen hogy még nincs matricája. És melyik az az iskola ahol postázzák???
Annak az átvételét alá kell írni.
Mi már október elején simán mehettünk érte a tanulmányira.

A barna diákot meg tényleg elég csak fényképes felével felmutatni. Vonaton még sose láttam hogy csak megnézni is elvették volna, míg a zöldet néha jó alaposan átnézik.

megélhetési sünöző, Astar Seran híve · http://homarszleng.gportal.hu 2009.12.01. 22:53:34

Én bliccelek, hülye leszek bérletet venni! Szarjon sünt az összes tetű köcsög békávés!

epeficam 2009.12.02. 03:29:17

Néhány felkiáltójel lemaradt a postból.

olimami 2009.12.05. 21:47:10

Régen volt a többség diák, látszik. olyan nincs, hogy postázzák a matricát, hülye, aki beveszi... Pláne ilyenkorra már réges-régen túlvan rajta indenki, aki beiratkozott. Egyszserűen NEM VOLT ÉRVÉNYES DIÁKJA. Nem védem az ellenőröket, mert el sem olvastam a posztot, mit tettek vele, de már az elején kiderül, hogy kihúzta a gyufát azzal, hogy csal, s neki állt feljebb.