Tékozló Homár

Gyerekek és anyák irritálják a dolgozó utast - Le a buszról az ovisokkal!

2010.05.12. 01:23 | ge | komment

Szédületes reggeli indító ez az utaspanasz, ahol a dolgozó ember kifakad a busszal utazó gyerekek és anyák miatt, majd javasol, nem is akármit. Sokat nem is lehet ehhez hozzátenni, nem rontanánk el holmi járatsűrítésről és nagyobb buszról szóló javaslatokkal, inkább tessék csak élvezni, ezt hozza ki a pesti emberből a tömegközlekedés és egy maréknyi zajongó ötéves:

Az alábbi levelem a bkv rovatba szánnám... Egy észrevételt szeretnék tenni a 105-ös járattal kapcsolatosan, ami ugye egy kis busz.
 
Nemcsak ma reggel fordult már elő, hogy az ovóda kispajtásai azzal mennek állatkertbe a Gyöngyösi utcától. Amikor még csak egy csoport furakodik fel a buszra, még nem is olyan nagy gond, mert csak a fél buszt foglalják el, de ma reggel az EGÉSZ ÓVODA felszállt már a végállomson!! + volt még rajta egy babakokcsi, s hálistennek később még egy babakocsis csatlakozott.

Ez azért kellemetlen csak, mert az emberek reggel munkába igyekeznek, és amúgy is 6-8 percenként jár a busz, és az, hogy már a végállomáson vagy utána egy megállóval sem lehet felférni kifejezetten bosszantó!
 
Azt godnolnám, hogy érdemes lenne limitálni, hogy egyszerre hány gyereket enged fel a sorőf az ilyen kis buszok esetében, és hozni egy olyasfajta szabályt, hogy ritkábban járó járatokat ne vehessen igénybe annyi gyerek egyszerre, hogy a munkába igyekvő utasok ne férjenek fel. (A mai esetben LEGALÁBB 40 gyerek szállt le a busztról a Hősök terénél és még vagy 10 kísérő).
 
Köszönettel:
 
Egy utas

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yippyupp 2010.05.12. 19:08:08

@CatMother: nem tudok, már próbáltam

yippyupp 2010.05.12. 19:10:41

@CatMother: star wars módra? az erő veled van-e?

Katarina 2010.05.12. 19:12:21

Igen, az erő CatMother-rel van, abban az értelemben biztosan, hogy Homár-szerte senki sem tud úgy provokálni, mint ő.:-)))

yippyupp 2010.05.12. 19:13:38

@Katarina: és ignorálni sem tud senki oly profin

XCat 2010.05.12. 19:15:22

@yippyupp: a farkadnál fogva lógatlak majd lefelé, és a víz alá nyomom a fejedet.

@Katarina: ne hízelegj.

yippyupp 2010.05.12. 19:16:41

@CatMother: meddig kb? csak hogy tudjam mennyi időm van kiinni a kádat

XCat 2010.05.12. 19:17:27

@yippyupp: Fél órát. Ha kevés, akkor hármat.

yippyupp 2010.05.12. 19:19:09

@CatMother: annyi idő alatt már meg is fürödhetek közben. rendben. tudsz 90 kilót fél óráig tartani a farkánál fogva?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.05.12. 19:20:45

1000.

»»»►►1000◄◄«««




▄▄
█░▒
██▓
▄▄­
█░▒
██▓
▄▄
█░▒
██▓

Ez itt kéremszépen az ezeredik komment.

XCat 2010.05.12. 19:20:52

www.youtube.com/watch?v=vh7mLgP7YH4
Ajánlom mindenki figyelmébe a rendkívül esztétikus, négy zöld anyukát a végén.

yippyupp 2010.05.12. 19:21:52

@A rája szarik rája: én a 999. akartam lenni, köszi Cat

Katarina 2010.05.12. 19:21:58

@CatMother: Miért ne? Egész nap vitatkoztunk, ennyi igazán belefér:-)))

XCat 2010.05.12. 19:24:04

@CatMother: van 10 perced, aztán elmúlik a nagylelkűségi rohamom, és végleg úgy marad.

yippyupp 2010.05.12. 19:25:31

@CatMother: asszem újra kellene jelölnöd a pofimat

XCat 2010.05.12. 19:25:44

@Katarina: Jó. Én is szeretlek. Még a gyereked ellenére is.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.12. 19:25:47

bazz, lemaradtam az 1000ről.
@CatMother: ezt velem is csinálhatod! :)

yippyupp 2010.05.12. 19:27:42

@Bikicsunáj Vicsáj: én nem értem miért mondják, hogy a net tele van perverzekkel...

XCat 2010.05.12. 19:27:49

@Bikicsunáj Vicsáj: Baszdmeg:D
Nem vállalom..
Majd Katerina esetleg.

Katarina 2010.05.12. 19:28:11

@CatMother: egészen elgyengültem és a végletekig meghatódtam ettől az érzelemkitöréstől! Félek, most egy 100 db-os papírzsepi nem lesz elég.

Katarina 2010.05.12. 19:29:14

CatMother, Bikicsunáj Vicsáj:
attól tartok, a 2000-et már én sem vállalhatom. Cat: most ne figyelj ide: lassan meg kell fürdetnem és ágyba kell dugnom az itthon lévő gyerkőcömet.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.05.12. 19:29:33

Elnézést, mellém minden reggel leül egy fornettit zabáló mangalica, őt nem lehetne likvidálni? Vagy legalább a pizzás fornettit a kínálatból, mert kurva büdös.

yippyupp 2010.05.12. 19:30:59

@Katarina: nincs neked férjed, aki megcsinálja?

Katarina 2010.05.12. 19:31:43

@yippyupp: Már nincs. Volt, de 7 éve meghalt.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.12. 19:32:41

@yippyupp: én sem. de az ilyenek, mint Catmother, engem is azzá tesznek.
@CatMother: pontosan mit is?

yippyupp 2010.05.12. 19:32:47

@Katarina: és hány éves a gyerkőc, hogy fürdetni kell?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.12. 19:34:20

@yippyupp: na ilyen az amikor vki pofátlanul belekérdez a magánügyekbe.
@Dariengo: szeretem a mangalicazsírt, felhasználom bográcsba rostélyosnak, vagy otthon sztrapacskafőzéshez.

Katarina 2010.05.12. 19:35:13

Az itthon lévő gyerkőc - a lányom - 7 éves, és azért kell fürdetni, mert a bojlerünk nem sokáig képes tartani ugyanazt a vízhőmérsékletet, állandóan állítgatni kell a zuhanyt, valamint a fürdőkádnál csak zuhanyrózsa van, csap nincs, és vagy elzárod a vizet fürdés közben, ami nehéz, mert utána újra keresgélni kell a jó vízhőfokot, vagy valaki fogja a zuhanyrózsát (én már meg tudom ezt oldani egyedül, a gyerkőc még nem). A távollévő gyermek - a fiam - 9 éves.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.12. 19:35:42

@yippyupp: a fürdetés nem korhatáros dolog. szeretem ha a leányok szappanoznak. mondjuk 3 év fölött már kellemetlen lett volna, ha anyám fürdet. maximum a nagymutternak engedtem meg, hogy odaüljön és meséljen, amíg szét nem áztam.

Katarina 2010.05.12. 19:36:31

@Bikicsunáj Vicsáj: nincs semmi gond, yippyupp nem tudhatta, és itt senki más sem.

XCat 2010.05.12. 19:37:51

@Katarina: Drágám, első szabály; valós személyi adatot, vagy magánjellegű információt homárra SOHA.

Katarina 2010.05.12. 19:38:50

@CatMother: Köszönöm, hogy így törődsz velem!
Nem szégyellem, egyébként, és biztosan nem én vagyok az egyetlen kétgyerekes özvegyasszony széles e világon. De igazad van: veszélyes is lehet, úgyhogy tényleg köszönöm:-)))

yippyupp 2010.05.12. 19:38:51

@Katarina: őrület, hogy mik vannak. mindenképpen ki kell hívni egy szerelőt, hogy tudj kommentelni, amíg a gyerkőc pancsizik
@Bikicsunáj Vicsáj: őszinte kérdésre őszinte válasz, van ilyen is néha

Katarina 2010.05.12. 19:40:33

@yippyupp: én már csak ilyen őszinte ember vagyok.
A szerelő nem lenne elég, kissé át kellene alakítani a fürdőszobát, ezt-azt kicserélni, de ... valahogy nincs kedvem.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.12. 19:40:35

@CatMother: úgy értettem, hogy mit bsszak meg. de végülis mindegy.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.12. 19:42:06

bár nincs kedvem hozzá, le kell lépnem faipari technológiákat tanulni.
szevasztok.
finom friss posztot kívánok holnap reggelre mindenkinek!

Katarina 2010.05.12. 19:44:07

A fentebb megtett őszinte, feltáró jellegű vallomásom következtében szintén lépnem kell. További kellemes estét, jó pihenést és mindazt, amit Bikicsunáj is megírt már előttem:-)))

XCat 2010.05.12. 19:48:35

1033.. Hát nem egy aeroviva, de elmegy.

yippyupp 2010.05.12. 19:48:49

@Katarina: ha a szimatom nem csal, meg is tudnád csinálni.

Walter Melone (törölt) 2010.05.12. 20:11:11

Helló kedves emberek!

így 1035 komment után összefoglalná nekem valaki, mire jutottatok?

Nincs igazából kedvem végigolvasni az összes hsz-t... :-)

XCat 2010.05.12. 20:15:17

@Walter Melone: 1. én vagyok a mumus
2. a véranyukák hülyék
3. katerina tulajdonképpen normális
4. Bikicsunáj van
5. a kommentelők úgy általában idióták.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.05.12. 20:17:41

A 105-ösön rendes nagy busz jár, igaz nem csuklós. Azért egy 405-ös durva lenne a 105-ösön, olyat biztos nem látott a posztoló.

yippyupp 2010.05.12. 20:18:39

@Walter Melone: volt bikicsunáj, fűszoknya, momzilla, és némi személyes hangvételű párbeszéd. némi ALDIs gyerekdaráló emlegetése, vidék-pöst összecsapás.
volt jégeső is.

milu vagyok:) 2010.05.12. 21:13:44

Ezer komment?? Jesszus..
Pedig szivesen elmondtam volna, inkább milyen szabályokat kellene hozni:)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.05.12. 21:14:10

Ja, csak figyelmeztetném a prosztolót, hogy jún első napjaiban a kerületünk majd összes óvodása (már akit a szülei felengednek a gyereküléses bérelt buszra) a Margit-szigetet veszi célba, úgyhogy arra ne járjon, ha nem muszáj.

ekibit 2010.05.12. 21:27:18

Ámberek, Ámberek!

Azért van igazság abban hogy a melósok úgy érzik hogy ha már kurv@ sokat dolgoznak amíg a többi meg csak herézik, akkor ne más legyen már az első a sorban.Hisz azért csak az adófizető dolgozókból ( a mérnökök, takarítónők, stb..aki befizet a közösbe )sajtolják ki a pénzt, ergo valamit szeretne is ebből profitálni például hogy mondjuk normálisan közlekedhessen a munkahelyére meg vissza.
Gyerekutaztatást meg szervezéssel meg lehet oldani, mikor mi mentünk a régebbi időkben csoportos iskolás útra akkor a tanárok odafigyeltek arra hogy ne a legnagyobb csúcsban kínlódjunk ott a buszon/b@sszuk fel idegileg a dolgozókat /, pedig akkor is elfértünk volna.
Másrészt tényleg nagy cumi ha az iskolaszezonban harcolni kell a helyért a buszon, mert különben hónapokig állhatsz mint egy f@sz, úgy hogy kicsengetted a nem kis pénzt ezért.Amúgy itt vidéken még leprább a helyzet mint a „nagy” Budapesten, úgyhogy még örüljetek annak ami van.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.05.12. 21:39:38

@ekibit: Olyan útvonalon járok melózni, ahol több célállomás is van gyerekeknek, és nem volt olyan hét, hogy ne tömték volna tele vagy a metrót, vagy a villamost, vagy a buszt. És? Ha lehet, még inkább a helyemet is átadom, mert úgy biztonságosabb, és én is örülök, ha valaki engedi a kölkeimet ülni, amikor egy félnapos séta után hulla fáradt. Nadehogy ezért billentyűzetet ragadjak, főleg egy alkalomért? Ez a magyarnak a saját fóbiája. Itt is kéne hordókat felállítani városszerte, hogy arra állva mindenki kikiálthassa, ami a szívét nyomja. Aztán várhatnánk a reakciókat.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.05.12. 21:44:06

@ekibit: emlékszem, amikor húszegynehány éve négy vándortábor próbált felkuszálódni a pécsi gyorsvonatnak nevezett marhaszállítóra. Izgalmas volt a következő négy óra...gyors ismeretségek is születtek.

optiplex 2010.05.12. 22:00:58

engem például jobban zavart ma az 1-es villamoson, hogy az ellenőr minden szankció nélkül elengedett pár embert, akik csak 1 megállót mennek (leszálltak és a másik kocsiban folytatták útjukat)..

akit zavarnak a gyerekek... azok elfelejtik, hogy valaha ők is voltak gyerekek...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.05.12. 22:29:34

Vesszenek a mocskos, terrorista óvodások!

És a SORŐF. :D

Secnir 2010.05.12. 22:29:52

szerintem kéremszépen meg a poszt toló eltúlozta a dolgot kéremszépen.

a megoldás viszonylag egyszerű (lett volna):
posztot toló meglátja a véróvódások izgatott hadát, kik sáskaként lepik el a busz ülőhelyeit, majd szép lassan belepik a busz falát, később a tetejét is
először morcosan néz a kisded óvó nénikre (mellőzve a "húdejólnézelkikisanyám" tekintet), jelezve hogy ez neki nem tetszik. miután az óvó nénik nem reagálnak, nem terelik ösze a 34 kisgyermeket 4 m²-re, jön a következő akció: gonosz szemforgatás a dedek felé, hátha leugrálnak maguktól a buszról.
na de nem, a véróvódást keményebb fából faragták.
ekkor a poszt toló nyugalmi helyzetbe hozza magát, bal kezével megkapaszkodik fent, jobb kezével pedig egy függőleges kapaszkodóban. mélyeket lélegzik, közelít alfához, egy gyakorlott zen és jógi keresztezésével átveszi az uralmat a lélek és a teste felett.
a szerveinek parancsot ad ki, majd amikor azok végrehajtják a belső utasításait, a poszt toló kinyitja szemeit, melyek a gyerekzsivaj miatt már vérben forognak, majd összeráncolja szemöldökét, enyhén meggörnyed, bal lábát kicsit megemeli...
...majd elernyeszti záróizmait, és olyat fingik, hogy az óvódások fejéről leessen a kis sildes sapka.
aki talpon marad, azok az erjedt töltött káposzta illatától zöldet öklendezve vágódnak be a legközelebbi szék alá.
és aki talpon marad (az igazi véróvódás), attól megkérdezni: kérsz cigit? majd egy szálat kidobni elegáns mozdulattal az ablakon....

...a következő megállóban üres a busz...

Secnir 2010.05.12. 22:31:56

ja, és az új felszállókat csodálkozó és ártatlan tekintettel nézni: nem tudom, miért üres a piros hetes szerda délben...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.05.12. 22:32:14

Ehhez az unalmas poszthoz ennyi komment?
Ihaj-tyuhaj, sírva vígad a.

Secnir 2010.05.12. 22:38:26

van egy barátom, az ilyenkor még a bakancsát is levenné.
a zoknit nem, mert a múltkor miatta megbüntette hazánkat az ENSZ tiltott vegyifegyver használata miatt.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.12. 22:49:50

Monnyuk a sivalkodó kisdedsiserehad engemet is idegel néha. No nem annyira, hogy szóvá tegyem :)

hopp-hopp 2010.05.12. 23:28:44

MONDJUK A 63as busz esetében ez iszonyúan jogos - hogy akkor ne engedjenek fel rá olyan tinédzsereket ... aki akármilyen szakképzésre mennek a BM iskolába - és eltömítik a rendes munkába járó emberek elől a fél óránként járó limitáltan telíthető buszt de AKKOR IS MIFÉLE ELBAXXOTT AGYRÉM EZ A POSZT - ÉS KI A POSZTOLÓ??? NEM VOLT GYEREKSZOBÁJA??? VAGY BABAKOCSIJA ????

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.05.12. 23:40:55

@Csípőből Derivált Ejakuláció: "Mekkora fütyik vannak, vazze.
Impotens vagy, mi, oszt fáj, hogy másnak van gyereke - ergo volt valami értelme az életének? Így jártál. Szar ügy. "

Mekkora szánalom már, ha valaki egy gyereken kívül semmit nem bír felmutatni, csak azért élt hogy élvezzen egyet aztán felnevelje. Gratulálok.Csökevény.

eml 2010.05.13. 01:13:30

1054 komment. DE MIRŐL SZÓL EZ A POSZT?

Ja értem, arról hogy alacsony a kerítés.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 08:30:28

@Rosszindulatú Vászka: Nem cserélgetjük az öregecskedőt, nehogy mi is úgy járjunk...

Perillustris 2010.05.13. 08:57:31

Ma tizenkilenc ovis fel akart szállni öt nyugdíjas kísérővel a 30-as buszra. Kevés rosszabbat lehet elképzelni. Választás elé állítottam őket: vagy ők, vagy a kicsik. Maradtak inkább a megállóban.

AlulírottFentemlített 2010.05.13. 10:45:03

Egyébként az ovisok szeretnek buszozni.
Az sem árt, ha megtanulják, hogy hogyan kell közlekedni.
Sok gyereket állandóan kocsival visznek mindenhová, így nekik a bkv-zés igazi élmény a sok mocsok ellenére is.

A buszokon pedig csak azt kellene limitálni, hogy ne lehessenek rajta többen, mint ahány ülő és álló hely van, mert az fokozottan balesetveszélyes.

A posztoló meg szarjon sünt alanyi jogon!

Circus 2010.05.13. 11:26:22

Fél 11, lehet már óvodásokat darálni?

Manyecska 2010.05.13. 12:17:56

Höh...diszkrét szoptatás..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 12:25:08

@Kitalátor feljegyzetei: Nem engedik ki a nagyobbat sem az oviból. A gyerekeim közül meg egynek van csak jogsija, de ő ahhotz távol tanul. Az asszony meg valami banyák napi izét vezényelt az osztályának, és szintén önerőből közlekedik. Amúgy vagy 2-300 m-re ha volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 12:31:06

@CatMother: Az előzőt neked írtam.
@Dariengo: Jobb ma egy büdös fornettit evő mangalica, mint holnap egy büdös kurva...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 12:32:58

@Katarina: Akkor nem jó. Én csak 16 éven felüli lángyermekek förösztését vállalom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 12:40:25

@Katarina: Egyébirán a legtöbb ilyen boltban lehet kapni zuhanyhoz való pillanatelzárót. A legtöbb puszta kézzel is felszerelhető, az esetleges ábráktól eltérően a zuhany gégecsőnek a csap felőli végére jobb (nem durran ki a zuhanytömlő). A legjobbnak eddig a Nimbuszban 500 Ft-ért (+ 2 db. tömítés, mert azt nem csomagolnak hozzá) kapható 1/2 colos nikkelezett KB-s (egyik végén külső, másik végén belső) menetes) golyóscsapot találtam, a műanyagok is közel annyiba kerülnek és előbb-utóbb szétrobbannak. Akár vehetek és küldhetek is egyet, de a postaköltség majd' + egy ezres.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 12:49:50

Az 1500. Batz papucsot, a 2000. laptopot kap ajándékba (előzetes nyereményilleték a papusc esetén 7680, a laptop esetén 43217 Ft).

Secnir 2010.05.13. 12:55:57

@Kitalátor feljegyzetei:
csak alsó határ van förösztésnél, felső nincs? akkor szólok a nagyinak...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 13:08:35

@Secnir: Ha bírja a 60°C-os vizet súrolókefélés közben...

moli 2010.05.13. 14:25:03

@viragimado: nem ersz, hisz nem fersz fel ra, mint ahogy a bekuldo.

omni 2010.05.13. 14:28:46

a szemet p*cs*k... hogy kepzelik hogy mennek allatkertbe... ja mar keson irom... na mindegy...

pikofix 2010.05.13. 14:41:21

Ezek a "babakocsisok"... meg a következő generáció, felháborító, hogy egyáltalán léteznek.
Legyenek mindehol nyugdíjasok! Jaaa, az sem jó, mert azok meg kerekesszatyorral mennek mindenhova.
Eszem-f@szom megáll attól, hogy mekkora vadbarmok élnek közöttünk...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 16:22:29

@pikofix: Mindez megoldható emberileg egy atomháborúval, vagy a készülődő kaliforniai óriásvulkán-robbanással...

XCat 2010.05.13. 17:30:44

@Kitalátor feljegyzetei: :DDD
Bocsesz drága.
Felvegyünk hatodik pontnak?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.14. 09:02:56

@CatMother: Na azért, te Minden Fórutrollok Nagyasszonya!

(Hihetetlenül jól csinálod! Bárhol, bármilyen vélemény mellé csatlakozol, azt pezsgő vita után még az is elutasítja, aki először közreadta. Tisztára Piszkos Fred, a kapitány...)

XCat 2010.05.14. 12:24:43

@Kitalátor feljegyzetei: Ez neked új?
Egyébként tiszteletbeli hatodik pont lettél, gratulálok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.14. 14:32:54

@CatMother: bele sem merek gondolni, hogy a jogászok és a közgazdászok milyen válaszokat adtak volna (fognak adni)!
Tengernyi érv a fötocídium mellett...

XCat 2010.05.15. 23:23:59

@Bikicsunáj Vicsáj: Húzzunk bele, ez így lassú lesz.

egyedi 2010.05.17. 15:38:00

Megnéztem az útvonaltervezőt: 13 perc az utazási idő. Tényleg borzasztó lehet ennyi ideig kibírni pár kisgyerek mellett...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.05.18. 21:24:06

catmother=macstappancsok éke?

Turboanyu 2012.01.24. 00:12:20

Ez amúgy hány órakor történt? Mert hogy fél 9 előtt nem (vagyis nem akkor, amikor a legtöbb ember siet a munkába), az 100%.

Az Állatkert eleve 9-kor nyit, tehát jóval korábban nem mehettek, amúgy is az ovikban 1/2 9-9 előtt nem indulnak sehová, mert előtte reggeli és gyülekező van.
Nem mondom, én sem vagyok oda egy zsibongó gyerekcsapatért (bár láttam olyat is, akik teljesen normálisan viselkedtek), de azért sokkal jobb, mint amikor egy pisi-kakiszagú hajléktalan miatt az emberek öklendezve menekülnek a következő buszba.

Navarone 2017.05.31. 18:56:28

@SKY: Kiabranditalak. Daniaban van. Rendszeresen utaznak a kisgyerekek csoportosan busszal.

Circus 2017.06.03. 19:14:31

Uramisten, blast from the past... :D
Itt sikerült magamévá tennem azt az elvet, hogy ha senki nem utál, akkor valamit rosszul csinálsz :)

Régi szép idők...
süti beállítások módosítása