Tékozló Homár

Drágán árulja vásárlói adatait a Tesco

2011.03.16. 12:38 | jackyll | 51 komment

Bár a Homár ezt már tavaly megírta, a Daily Mail most kiderítette, hogy a Tesco tavaly egész pontosan 53 millió fontot (16 mrd huf) keresett vásárlói és egyéb hipermarketek vásárlói szokásainak feltérképezéséből. A tavaly teljesen felvásárolt Dunnhumby adatfeldolgozó által 1995-ben indított Tesco Clubcard program segítségével mára 16 millió klubtag hétköznapjait ismerik a szarás gyakorisága szintjén. A projekt sikerén felbuzdulva egyéb láncok, pl. a Metro kártyáját is ők dolgozták ki. Partnereik között található a Unilever, Nestlé és a Heinz, akik a helyi Tesco-áruházakhoz hasonlóan így pontosan fel tudják mérni, milyen kerületekben milyen sikertermékeket halmozzanak fel, vagy spammoljanak szórólapon. A Tesco amúgy csak ezzel az optimalizációval spórolt vagy 350 milliót.

 

 

Az angol Tesco szóvivője szerint viszont nem árulják vásárlóik adatait: "Kizárólag névtelen forgalmi adatokkal dolgozunk a bevásárlások minőségének javítása érdekében, és évente 500 millió fontnyi jutalmat osztunk szét a kártyatulajdonosok között. A Dunnhumby szintén névtelenül készít vásárlói mintákat, és ezeket adja csak tovább a Tesco partnereinek.

Nyilván nem hülyeség, csak ne számolnák ilyen arcpirítóan olcsón az adatot.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.16. 12:41:29

Hülyeség az elsőzés, amikor nekem is van ilyen izém.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.16. 12:42:08

Leszarom, térképezzenek. Nekem nem fáj, ők meg örülnek neki.

Géza, kék az ég! 2011.03.16. 12:43:10

Hát volt olyan idióta, aki elhitte: a Tuskó JÓT akar neki a legújabb fergeteges akciójával?!

De legalább kár sem származik belőle - mindenki boldog és gazdaságos

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.16. 12:58:17

@Géza, kék az ég!: Sőt, kész haszon, hogy az "én" Tescómban nem rakják tele a hűtőpultot akciós túró, tejföl, libafarhát helyett lazaccal, kaviárral, libamájjal, homárral...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.16. 13:05:06

"16 millió klubtag hétköznapjait ismerik a szarás gyakorisága szintjén"

akkor mondják meg mikor voltam utóljára :))

ilyen vacak post is rég volt, se füle se farka, a cimével sehogy sem paszol,vagy én nem értek valamit

Géza, kék az ég! 2011.03.16. 13:16:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

A lazac nyersen az igazi, saját kezűleg fogva, amint az Bear Grylls óta ismeretes, a kaviár halszagú és pezsgővel finom, a libamáj ellen a 4 Pracli osztrák lejárató-egyesület is hadakozik, mióta kell a magyar piac is a gazdáiknak, homárt ha megeszed, nem lesz több poszt.

Hirtelen ennyi ugrott be :D

HenteSS88 2011.03.16. 13:26:55

Hálistennek itt nincs Tesco. Talán Petrograd-ban van, vagy madaras tecsó, nem tudom.

tugezőőr uuuii uuillö 2011.03.16. 13:29:35

Én azért nem szeretem az efféle vásárlókövetést, mert sosem a vásárlók érdekében használják fel: azt várnád, hogy a rendszeresen vásárolt termékekből mindig van bőségesen, hiszen pontosan tudják, ki és mikor vásárolja. Persze nem. A profitot senki, a költségeket persze minden szolgáltató megosztja (áthárítja) a fogyaszóra...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.16. 13:31:38

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Akkor, hogy a népköltészet nyelvén szóljak: "Szard össze magad születésed napján!"

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2011.03.16. 13:31:48

namost komolyan valaki elhitte hogy ezek csak ugy spontan osszedobaljak a cuccokat? :D ugyan plz ;)

Nemtom a tesco kartya igenylesehez mi kell, de a supershop anno minden hulyeseget kerdezett az anyagi helyzetrol. Itt nyilvan kamu adatokat kell megadni es lehet hasznalni a kartyat. Ezek nelkul nem er tobbet a kartya sem mint egy sima bizonylat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.16. 13:38:17

Mondjuk felőlem térképezhetik az adataimat, leszarom. De amúgy sincs klubkártyám. Sem szupershop.

Mondjuk ezekről a módszerekről tanultam, és elég meredekek, de jól működnek...

VilMarci 2011.03.16. 14:30:52

Miért baj az, hogy egy üzlet ismeri a vásárlói szokásait?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.16. 14:42:17

@AlulírottFentemlített:
Explicitite nincs.
A franciakártyát használják helyette.

AlulírottFentemlített 2011.03.16. 14:51:32

@Sün‼:
Akkor ott már a Flop-nál mondhatok allin-t.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.16. 14:56:55

@AlulírottFentemlített:
Még előbb!
Már a kenyerespult magasságában mondhatsz.

AlulírottFentemlített 2011.03.16. 15:08:55

@Sün‼:
Addig én nem tudok várni :-)

A lekvároknál már bemondom.

movhu 2011.03.16. 15:39:03

Szerintem idióta, aki ilyet kiváltott.

Aki mégsem érzi magát idiótának, az itt magyarázza el nekem logikusan, hogy miért váltotta ki ezt a kártyát, ami lényegében nem ér semmit.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.03.16. 15:53:21

@AlulírottFentemlített:
Ha már a lekvároknál bemondod, a pénztáros kevesebbet fizet kifelé menet.

gg630504 · http://gg630504.atw.hu 2011.03.16. 16:40:09

Nektek is vannak pontjaitok, amiket a T esco pénztárosok gyűjthetnek? Érdemes figyelni az arcokat, amikor egy ált. isk. piros/kék számolókorongot az orra alá dugsz: "Ön gyűjti a pontokat?" ( Mire jó, mire jó... Ha megunja a pirosat, becserélheti kékre... )
Nálam van még néhány játékkártya is, "amin gyűjtheti" a pontokat. És a végén a kegyelemdöfés: "Jövőre lesz dominó is!".

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.03.16. 17:33:43

Nekem is van ilyen TESCO Klubkartya.
Akkor biztos nem vagyok sikeres ember.

-d(-_-)b- 2011.03.16. 17:54:12

Gondolom, az eladott áru alapján már nem tudták követni, miből mennyi fogy, ezért kellett a klubbbkártya.

Putyur 2011.03.16. 18:56:23

@movhu: Kikérem magamnak, szerintem meg nem vagyok idióta. Merthogy én bezony kiváltottam. És hogy miért nem vagyok az? Elmondom. Karácsony környékén küldtek egy 500 Ft-os bónt, amit CD/DVD vásárlásakor lehetett beváltani; így került nekem csak 4490-be a háromlemezes, díszdobozos AVATAR DVD. A minap ismét kaptam tőlük ajándékot: 1100 Ft-nyi vásárlási utalványt, valamint egy újabb 500 Ft-os CD/DVD-bónt, most az APOCALYPTO blu-ray-t vittem haza 2990.- helyett 2490 Ft-ért. Szóval nekem pl. megérte.
(A filmek maguk, meg a filmgyűjtési mániám fikázása nem ide tartozik, úgyhogy ebbe most ne is menjünk bele.)
Ja. És nem vásárolok túl sokat a TESCO-ban, csak néha (~ hetente egyszer).
Ja. És lesz**om, hogy sikeres vagyok-e, vagy sem.

daniferi 2011.03.16. 20:46:27

@Putyur: Nálad jó volt, hogy ilyet küldtek. Na de aki nem filmgyűjtő? Az lehet, hogy bedől a csapdának és megveszi a filmet 500-zal olcsóbban, mert az jó dolog. Persze nem akart venni amúgy filmet, tehát igazából annyival többet költött a tervezetnél, mint amennyit fizetett és még örül is neki. Mint a supershopnál, ahol néha ezt-azt "akcióznak", hogy most dupla-tripla pont jár. Sokan megveszik, pedig nem tervezték, de ha már "akciós"... :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.16. 20:57:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: :D

@daniferi: Ezt mondjuk sosem értettem. Ami nem kell, azt nem veszem meg, akárhogy tukmálják. Aki meg vesz olyat, ami nem kell, az hülye :D

@gg630504: Én egyszer a "szupersopkártyájavan" vagy "klubkártya" előtt fogom megkérdezni, hogy "Szeretnebiztosítónktól50%kedvezményt?"

Nemtom hogy fog nézni :)

GaborB0 2011.03.16. 21:38:04

november óta gyűjtöm pontokat. mivelhogy egy kártyát és két "kulcstartót" adnak, a két extra cuccot odaadtam rokonoknak, hadd gyűjtsék. összejött kb. négyezer pontnyi, de utalvány sehol. akárhányszor reklomálok, "legközelebb újraküldjük" a válasz...

akit kérdeztem, eddig senki sem kapta meg. itt olvastam először, hogy valaki megkapta egyátalán...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.16. 21:58:05

@GaborB0: Szerintem azóta az ügyintézőt leb* ták, hogy hogyhogy kiküldte :D

Nem Penny hajója 2011.03.16. 21:58:06

Nekem a napokban jött meg a levél tőlük. Kaptam 500 forintos utalványt + egy halom bónt mindenféle szirszarra.

Ebből honnan tudják, hogy mikor szarok?
És ha tudják?
Leszarom.

Pityuuu 2011.03.16. 22:02:33

@GaborB0: Én is kaptam az első 400 pont után egy 500 Ft-os vásárlási utalványt, plusz mellé egy jó pár 10-15% kedvezményt, de azokat semmire nem használtam fel, mert nem volt rá szükségem, amit akciósan vehettem volna.

Viszont most megint van 400 pontom, így várom, hogy küldjék az utalványt.

Pityuuu 2011.03.16. 22:04:17

Ja és nem értem ezt a postot, hiszen nem kötelező senkinek kiváltani és használni ezt a kártyát.

Valaki kérdezte az igénylést. Nos akkor elmondom, hogy 5 perc alatt megvolt. Csak alap adatok kellenek. Név, cím ilyesmi.

Putyur 2011.03.17. 06:25:24

@daniferi: Volt ott más bón is (pl. ruhákra -1000 Ft.), de azokat épp nem használtam fel. Most is jött egy csomó egyéb kedvezmény, 6 db. bón van mindig a füzetben. Úgyhogy nem csak a filmgyűjtők járr(hat)nak jól...
És (így igaz) nem kellett semmi különösebb személyi adatot megadni.

Kifordított kacagány 2011.03.17. 11:56:26

jól beleköptünk a levesükbe. anyámnak feltétlen kellett egy ilyen, majd rátukmálta a családra a kártyákat. az adatok alapján a vásárlási szokásaink arról szólnak, hogy összevissza vásárolunk mindenfélét, majd 2-300km-t utazva gyorsan megint vásárolunk ezt-azt:)

amúgy ezek a szarok arról szólnak, hogy nekünk vásárlóknak rossz legyen. ugyanis a bót azt is figyeli miből mennyit vásárolunk és a tömegeknek kevésbé tetsző termékeket simán leszedi a polcokról. így esetleg ugranak a kedvenc termékeink, ha azok nem túl tömegtermékek. nem egyszer volt már szerencsém megtapasztalni ilyent kártyás adatgyűjtés nélkül is.

mohopasi 2011.03.17. 16:02:22

@VilMarci: Mert először csak feltérképez, aztán azt kínálja amit amúgy is venni szoktál, eddig oké. Aztán elkezd reklámokkal basztatni, ha a klubkártya reglapjára ráírtad a mailcímedet akkor levélben is, ha a mobilszámodat, akkor sms-ben is. Én 3 év alatt szabadultam meg tőlük (remélhetően) mert ha jól megnézed a tesco weboldalát nincs rajta egy darab mailcím, telszám sem, ahol le tudod mondani a faszságaikat. Tudod Te milyen remek érzés vasárnapi telezaba utáni alvásból arra ébredni, hogy csörömpöl az sms, és a tesco boldogan közli, hogy sertés lapocka 675 ft????

VilMarci 2011.03.17. 16:24:43

@mohopasi: Nem az volt a kérdés, hogy miért baj az, ha hülyeségekkel zaklat a bót, hanem az, hogy miért baj az, hogy ismeri a vásárlási szokásaidat?

2011.03.17. 17:18:08

Na, rajtam nem sokat kerestek, nem volt mit felmérni. Régebben se gyakran jártam náluk, de mióta kinyilatkozták, hogy a magyar termékeket kerülik, én is messzire elkerülöm őket. Egyenek sz..t.

PannonBoy 2011.03.17. 20:01:39

Korábban már én is hallottam erről a kártyáról. Tesco Clubcard? WTF? Szóval ez elég prolis! Eszembe se jutna igényelni.
Viszont van Westend Aranykártyám, na ez nagyon menő! :P Igen, én sikeres vagyok! :)

protoplanetáris korong 2011.03.17. 22:14:28

Muhahaha, nekem is ajánlották, hogy legyek klubcard tag. Adnak 400 Ft-os vásárlási utalványt 80.000 Ft vásárlás után.
Köszönöm, nem adom az adataimat ezért, ki lehet számolni, mekkora kedvezmény ad gálánsan a Tecso a személyes adatokért. (0,5%)

KékFény6 2011.03.18. 02:21:48

@protoplanetáris korong: Igen, ez az amit én sem értek. Ha valahol leírnák, hogy ez (200 Ft-onként 1 pont) 0,5% kedvezményt jelent, azt hiszem mindenki nevetne (kínjában?). Mondjuk itt fentebb azt írják, hogy bónokat/kuponokat is adnak, úgy már talán kicsit kedvezőbb a dolog.

Megdobbent 2011.03.18. 03:02:21

Ahaha, na ez egy remek poszt. Szoval a kurvaannya a tecsonak, mert bevallotta, hogy sajat statisztikaja alapjan mibol mennyit, milyen frekventaltan visznek.

Ejha, az ev votergetje lesz ez, akarki meglassa!!!

mystic83 2011.03.18. 08:29:06

Nem 80.000 ft vásárlás után adják a kuponokat meg a kedvezményeket ez egy elég nagy tévedés.Engem is mindenki leh.lyézett mikor kiváltottam pár hónapja.Aztán már kaptam 2000 ft kedvezményt a következő vásárlásomból, meg legutóbb 1000 ft kedvezményt ruhára
+ 500 ft-ot. Ngyon egyszerű pontokat gyűjteni legutóbb egy kis tubusos majonéz megvásárlásakor 250 pontot adtak..csak szét kell nézni a boltban.Nekem megéri.Ezerszer jobb a többi üzletlánc kártyáinál ahol egy élet is kevés, hogy valami kedvezényhez jussak a vásárlásaimért.

Kifordított kacagány 2011.03.18. 14:05:45

@Tesztelo.hu: valahol biztos megvan, hogy mi alapján és mennyi pontot adnak.

@mystic83: azért ez is egy nagy hülyeség. megnézném, hogy egy szar majonézért te 250 pontot kaptál. azért ne rugaszkodjunk el a valóságtól.

mystic83 2011.03.18. 15:05:54

@Kifordított kacagány:Pedig volt rajta egy nagy embléma 250 + Club Card pont felirattal. Nem kell elhinni, az ilyenek mint te meg azok akik a környezetemben azt mondták hülyeség kiváltani nevessetek csak én meg költöm az ingyen ezreseimet:D Ki a hülye?:)

mohopasi 2011.03.18. 19:11:56

@VilMarci: bocs, azt hittem amit írtam, abból kiderül. Azért, mert nem csak él, hanem visszaél vele.

Kicsiláng 2011.03.22. 10:10:26

@Kifordított kacagány: pedig van ilyen el kell hogy keserítselek.
@kermi:
ezt hol nyilatkozták ki drága?nyitott szemmel érdemes ám járni....még ki is hangsúlyozzák melyik a a magyar termék egy jól látható címkével hogy a gyengén látok is megtalálják.Zöldség-gyümölcs:eddig a rekeszeken amibe kirakták az árut rajta volt hol-ki termelte 90%magyar termelő volt.de a polccímke mellet is ott van milyen minőségű termék és honnan származik...vicc hogy én például más boltban sem találok több magyar dolgot és azt is keresni kell az árával együt,lehet nem vagyok sikeres ember

Beus53 2011.07.10. 07:02:52

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Én már kidobtam 80000 vásásrlásra add 400ft kupont nevetséges dobd ki!!!!!!
süti beállítások módosítása