Tékozló Homár

Nem lehet normálisan fizetni a Főgáznak

2012.03.22. 15:19 | jackyll | 62 komment

Gábor elkövette azt a végzetes hibát, hogy egyszerre a város két különböző pontján található gázórát fogadott örökbe. Így a Főgáznak jó ha szőkőévente sikerül a Díjneten keresztül rendben levonnia a pénzeket, és akkor sem jelzik, hogy ez sikerült.

Azért írok Nektek, hogy levezessem a feszültséget, és óva intsek  bárkit, hogy számlát reklamáljon a főgáznál, mert csak egy gigászi küzdelembe ugrana bele, melyből végül az elmeháborodottság egyértelmű jeleivel kerülne ki  anélkül, hogy bármit is elintézett volna. Ha úgy tetszik, speciális helyzetben vagyok, mert két gázóra van a nevemen, melyek a város két különböző pontján található lakásokban vannak. Két különálló bankszámla van hozzájuk rendelve, és azzal a nevetséges elvvel indultam neki még 2011 elején a küzdelemnek, hogy a két gázszámlát külön-külön a két bankszámláról vonják (így áttekinthetőbb gondoltam az elején, egyértelműbb). Bonyolítja a helyzetet   bár egyszerűsítenie kellene, hogy a Homáron már korábban is emlegetett elektronikus számlázást választottam (jelzem csendben, hogy az összes közműszámla esetében így tettem, és a Főgáz kivételével minden esetben működik is a dolog). A Homáron már ismertek az e-számlás panaszok, bár én a "másik" szolgáltatónál, a Díjnetnél vagyok, és laikusként az a benyomásom, hogy nem a díjneték szúrták el a dolgot. Őszinte leszek, én konkrétan agyhugykövet kapok a postai sorbanállástól, illetve attól, ha régi számlaleveleket kell előbányászni a családi levéltárból, és azokkal körbevennem magam, hogy kibogarásszam ki mit szúrt el. Szóval a legideálisabbnak az e-számlázás tűnt: nincs sorbaállás, nincs kis sárga csekkecskék pakolászása, számlákkal való összepárosítása, majd az egésznek a bankszámlakivonattal való összeegyeztetése.

Szóval egy évvel ezelőtt adtam két csoportos beszedési megbízást mindkét banknak, hogy engedjék vonni a gázszámlákat. Hamar kiderült, hogy a Főgáz   az összes többi közműcéggel ellentétben   ha kifizetődik egy számla, nem küld visszajelzést a Díjnetnek, hogy a gázszámla rendezett státuszúvá váljék, hanem csak beszedi a pénzt, és meghagyja az ügyfelet abban a hiszemben, hogy a számla kiegyenlítetlen (ez egyébként figyelmeztetés gyanánt le is van írva a Díjnet oldalon). Ezt megreklamáltam a Főgáznál, de érdemi válasz, vagy pláne annak az ígéretét, hogy ez megváltozik, nem kaptam (csatolok egy képet a díjnetes felületről, hogy milyen változatos állapotúak a Főgáz-számlák, hála ennek az ügyfélközpontú rendelkezésnek).

Így aztán a következő esetek fordulhatnak elő:
 1; Kifizetődik a számla csoportos beszedési megbízással, de nem tudok róla, esetleg kapok egy hasonló összegű számlát, és véletlenül kifizetem kétszer a régit, egyszer az újat   persze nem egyidőben.
 2; Kapok egy gigantikus gázszámlát, ami fedezethiány miatt nem vonódik le, kiköhögöm részletekben átutalással több hónap alatt, ám elvesztem a fonalat az előző számla részletei, ill. az újonnan érkezett számla kifezetődésének bizonytalansága miatt (az vesse rám az első követ, aki még nem trükközött a számláival, hogy ezt most kifizetem, azt meg majd a következő hónapban, amazt meg inkább részletekben).

Hangsúlyozom, nem azért választottam az elektronikus számlázást, hogy minden hónapban egyenként egyeztethessem a tételeket a bankszámlakivonattal, hanem azért, hogy EGY helyen áttekinthessem a
 rezsiköltségeket, meg a kifiztetősésüket vagy az elmaradásokat.

 De alkotott a Főgáz egy harmadik variációt is, vagy ha úgy tetszik rátettek még egy lapáttal: az elmúlt egy évben a következőket csinálták:
 3/A; mindkét lakás gázszámlájának ellenértékét levonták az "A" jelű bankszámláról.
 3/B; mindkét lakás gázszámlájának ellenértékét levonták a "B" jelű bankszámláról.
 3/C; meglévő fedezet esetén sem vonták le a gázszámlák ellenértékét egyik számláról sem.

 Annak tükrében, hogy soha nem mondják meg, melyik számla kiegyenlített és melyik nem, nyilván nagyban növeli az áttekinthetőséget és nyomonkövethetőséget. Nem vagyok ideges természet, de amikor egy éven belül harmadszor vettem fel a kapcsolatot a két bankkal, hogy miért így zajlanak a dolgok, írtam egy panaszlevelet a Főgáznak. Érdemi választ nem kaptam.

De várjál, mert ez még semmi, egyszer csak hopp, fogta magát a Főgáz, és három régi, bizonyítottan kifizetett számla ellenértékét levonta az egyik bankszámlámról. De úgy kifizetett, hogy tavaly novemberben meg decemberben fizettem ki őket kártyával, idén februárban sutty, levonták még egyszer. Megreklamáltam, kértem, hogy írják jóvá az összegeket, és erről értesítsenek. A válaszlevelükben küldtek egy cirka tíz tételből álló listát részben olyan gázszámla összegekről, melyek köszönőviszonyban sincsenek a Díjnet oldalán lévő számlaösszegekről. A válaszlevélben a  jóváírás  kifejezés nem szerepelt, tehát az a kérésem, hogy tételesen írják meg, hogy a hónapokkal ezelőtt kifizetett, ám nemrég újra levont számlák ellenértékét hova írták jóvá, süket fülekre talált.

A cca tíz tételből álló listából nekem kellene kibogarásznom, hogy a megreklamált három ellenértékét hova csapták. Már az első tételen (melynek összege a biztonság és a könnyebb áttekinthetőség kedvéért további két alkalommal szerepel a listában) fennakadtam, mert olyan összegű számla a Díjneten nincs, a többit egyelőre nem mertem megnézni, de lehet, hogy elviszem a válaszlevelet egy matematikushoz, hátha könnyebben megtalálja benne a rendszert.

Felhívtam a Főgáz ügyfélszolgálatát, ahol egy egyébként korrekt és türelmes embertől az alábbiakat tudtam meg:

 1; Olyan nincs, hogy egy fogyasztóhoz tartozó két gázórát két bankszámláról fizessen az ember. Akkor sem, ha annak a két gázórának két külön azonosítója van, és annak ellenére sem, hogy az összes többi közműcég ezt a fícsört nyújtani tudja (Elmű, Díjbeszedő). Teszem hozzá: egy éve próbálkoztam ezzel a módszerrel, néha azt hittem talán én kevertem össze valamit, néha a bankoknak írtam dörgedelmes levelet, hogy miért vonódik a gázszámla össze-vissza, kész szerencse, hogy mintegy véletlenül egyáltalán kiderült: nem is lehet ilyen kostrukcióban fizetni (legalábbis a Főgáznál nem).
 2; Amikor mondtam az ügyfélszolgálatosnak, hogy jó, akkor hagyjuk a csoportos beszedést, jöjjenek a számlák a Díjnetre, majd kifizetem átutalással, vagy bankkártyával, akkor jött a vicces válasz: ilyet nem lehet csinálni, ha Díjnet, akkor csoportos beszedés, ha nem Díjnet, akkor jön postán a számla csekkel. Az az érv, hogy a Főgázon kívül másutt működik a  Díjnetre kapom a számlát, de átutalással, vagy kártyával fizetek  szisztéma, nem hatott: másutt lehet, hogy megy, a Főgáznál nem fog menni.

Egyelőre itt tartunk, most pár napra félreteszem az ügyet, majd ha érzek magamban elég lelkierőt ahhoz, hogy tételesen átbogarásszam a főgázos válaszlevél tételeit, nekiülök. Ja, és küldtek előzékenyen egy folyószámla egyeztetőt mai napi dátummal, melyen van olyan tétel, amit kerek tíz napja részben kifizettem (szintén gigant-számla volt), de a kifizetés sehol nincs feltüntetve, de mindegy, majd ezt is nekiülök  átbogarászni...

 Ti is észrevettétek már, hogy a magánbankszámlán egyik munkanapról a másikra jóváíródnak a be- és kifizetések, de a nagy cégek számára utalt összegek tizen-huszon napon belül sem képesek felbukkanni?

 Nagyon gyenge vicc szerintetek, hogy "Főgáz: nagyon gáz"?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batmann 2012.03.22. 15:26:28

Gáz ez a Főgáz. Elég rossz a pénzügyük. Nekem is volt már velük hasonló gondom. Válts szolgáltatót :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.22. 15:33:54

jesszusmárja. elolvastam. megígérem, jelen esetben nem fogom a posztolót.

joska141 2012.03.22. 15:45:42

Nem értem:
Díjnetnél vagyok, Főgáz számlát kapok, minden további nélkül díjmentesen bankkártyával tudom kiegyenlíteni, fizetés ténye a számla mellett megjelenik.

Még egyszer: Díjnet - Főgáz - Bankkártyás fizetés lehetséges

asdf 2012.03.22. 15:48:57

Egyik gazoraval (mondjuk B) lemondod a dijnetes fizetest, a dijneten regisztralsz uj juzerkent, uj felhasznalonevvel egy masik felhasznalot, ezt osszekotod a B gazoraval, aminek CSBM-jet engedelyezed a B bankszamlarol (az elozo dijnet juzereden pedig marad az A gazora az A bankszamlarol fizetve) es keszen vagyunk. Tudom, egy loginnel szeretned intezni, ugy nez ki, nem tudod, evvan.

Gábor, akinek két gázórája van 2012.03.22. 16:02:59

@joska141: Eddig - mindamellett, hogy élt a csoportos beszedés - én is meg tudtam csinálni a bankkártyás fizetést, ha mégsem vonódott le a gázszámla ellenértéke.

De ma aszonta az ügyfélszolgálatos, hogy ha lemondom a csop. besz.-t, akkor kipostázzák a számlákat, nem küldik a díjnetre.

Gábor, akinek két gázórája van 2012.03.22. 16:05:14

@asdf: Mindkét gázóra az én nevemen van, avgyis egy ügyfélszámon (vagy fogyasztói azonosítón, vagy hogy hívják). Ha azt nem lehet megcsinálni, hogy két külön számláról vonják, akkor alighanem azt sem, hogy két külön login legyen a Díjneten.

Bár lehet, hogy érdemes lenne kipróbálni. Egyelőre kösz az ötletet, talonba teszem.

Jokkura 2012.03.22. 16:38:56

Ez a "kényelem" ára.
Csekk + szla .ha a befizetés megtörtént tűzőgéppel a szla.-ra a csekk maradékát. ha probléma van a szolgáltatónál, a fénymásolatot (! , nem az eredetit) elküldeni. ha nincs reakció ,jöhetnek az erősebb intézkedések.
Addig amíg nem működik "felhasználóbarátibban" a rendszer vissza az középkorba. Ha üzemképes és minimális hibával működik akkor át/visszatérni erre.
A káosz azért van hogy ne ismerd ki magad és csak fizess, fizess, és ha van időd, kedved , energiád reklamálj.
Én egyébként havi 2 x 10(15) perc alatt elintézem a csekkeket.Ez a postai sorbaállás is csak főmüsoridőben a legfrekventáltabb postákon szokott lenni.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.22. 16:49:31

Foglalja össze aki elolvasta!

dr. saint555 2012.03.22. 17:11:58

Vissza a csekkekhez. Ha havi 5-10 perc neked erre nincsen, akkor ne ficánkolj a szopóálarc alatt, amit magad vettél fel. Ez itt Magyarisztán. Ne feledd.

Skodakék Fábia 2012.03.22. 17:17:59

"és a Főgáz kivételével minden esetben működik is a dolog" majd elromlik, csak várd ki!
Amúgy meg ugye mijjen jó is a csekk?

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.03.22. 18:23:39

"ilyet nem lehet csinálni, ha Díjnet, akkor csoportos beszedés, ha nem Díjnet, akkor jön postán a számla csekkel"

Ez konkrétan nem igaz, főgázos számlákat fizettem korábban CIB online bankból, jelenleg kártyával.

Soha nem volt csop.beszedés beállítva hozzájuk.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.03.22. 18:25:23

Ja, a díjnetbe egy login alá két lakás két gázórájának a számlája jön, igaz, más néven vannak.

Akinek elege van a főgázból és van T-Home előfizetése, az veheti a villanyt és a gázt is a T-től. Olcsóbb valamivel.

Xezs 2012.03.22. 18:48:53

Jó hosszú és még nem is biztos hogy a posztoló a hülye, mindazonáltal egyetlen dolog azért nekem nem világos: miért baj az, hogy nem frissül a díjneten a számla státusza? Jó persze, engem is idegesít, de a beszedésről kapok a bankomtól sms-t, innentől kezdve meg leszarom, hogy mi a státusz díjneten.

Xezs 2012.03.22. 18:49:57

@Gábor, akinek két gázórája van: "ha lemondom a csop. besz.-t, akkor kipostázzák a számlákat, nem küldik a díjnetre"

Válaszd ezt. Aztán ahogy megjön az első számla papíron, regisztrálj vissza díjnetre.

Rejtélyes 2012.03.22. 19:10:31

Minden csoportost lemondani, és kézzel fizetni netbankon keresztül :) Minden sárga csekket ki lehet fizetni netbankon. Ki se kell mozdulni a lakásból.

Xezs 2012.03.22. 19:14:44

@Rejtélyes: fasznak van erre ideje

csop. besz. ftw!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.03.22. 19:30:17

@Xezs: Aztán majd egyszer egy nullával többet szednek be tévedéből, akkor kamillázol, mi?

Kártyával fizetni egyetlen kattintással lehet a díjneten.

Xezs 2012.03.22. 19:48:27

@Szárnyati Gézа: Miért szednének be egy nullával többet? Egyébként meg be se tudják, mert állítottam be felső limitet.

Egyéb hülye kérdésed van még?

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.03.22. 19:51:12

@Xezs: Ha erre képesek:

3/A; mindkét lakás gázszámlájának ellenértékét levonták az "A" jelű bankszámláról.
3/B; mindkét lakás gázszámlájának ellenértékét levonták a "B" jelű bankszámláról.
3/C; meglévő fedezet esetén sem vonták le a gázszámlák ellenértékét egyik számláról sem.

Akkor akár arra is, hogy többet szedjenek be.

England win The Ashes! 2012.03.22. 20:09:29

Mondanám a netbankos fizetést, de már megtették előttem.

Egyébként meg igen, Murphy után, szabadon: amit el lehet baszni, azt a magyar(országi) szolgáltatók el is basszák. Még ha a rendszer működőképes is lenne.

(Még jó, hogy bele nem lépett!)

Mylady 2012.03.22. 20:43:30

Most akkor nem lehet a poszt tolót? Ne keserítsetek el!!!

England win The Ashes! 2012.03.22. 21:39:54

@Dr. Mylady: Dehogynem, ő maga kéri, hogy "az vesse rám az első követ, aki még nem trükközött a számláival". Én már vettem is pár hegyes és lapos követ, de még megvárom, hogy a bíra belefújjon a sípjába.

Xezs 2012.03.22. 22:13:39

@Szárnyati Gézа: Mondom hogy van egy bizonyos összeg plafonként megadva, ami teljesen független a Főgáztól. Stimmt?

Xezs 2012.03.22. 22:15:30

@Dr Jozef Vengloš: Kövezheted, a trükközőket sípszó nélkül is lehet.

Amúgy árulja már el valaki, miért össznépi sport nálunk ez a csekkekkel való trükközés?

Tudom most jön az hogy nincs pénze befizetni. De akkor hova lett az a pénz, amit erre kellett volna szánni? És ha soha nem is volt, akkor meg mit fogyaszt a fogyasztó ész nélkül?

Juj úgy várom a válaszokat, nagyon izgulok.

Xezs 2012.03.22. 22:16:45

+1: miből gondolja a trükköző, hogy következő hónapban jobban fog tudni gazdálkodni a pénzével?

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2012.03.22. 22:24:25

@Xezs: Stimmt. A probléma csak az lehet, ha az év végi végszámla nagyobb összegű és nem jut eszedbe módosítani a plafont.

Megdobbent 2012.03.22. 22:40:43

"Őszinte leszek, én konkrétan agyhugykövet kapok a postai sorbanállástól, illetve attól, ha régi számlaleveleket kell előbányászni a családi levéltárból, és azokkal körbevennem magam, hogy kibogarásszam ki mit szúrt el."

Nalatod, most mar minden oke, ez a magyar XI. szazad. Mit hisztizel?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.03.22. 22:48:25

Ha limitálva van a csoportos beszedési megbízás összege, akkor hogy tud egyszerre három számlát levonni? Az már csak több, mint a limit.

Amúgy sose értettem, hogy miért jobb a CSBM, mint az online kártyás fizetés (már a szolgáltatónak, hiszen rajtuk múlik, hogy milyen fizetési módokat engednek). Ugyanúgy netre fel, kártyaadatokat megad, és fizetődik is a számla. Mondjuk ott is lehet trükközni, ha eltárolják a kártyaadatokat.

Xezs 2012.03.23. 00:40:16

@Szárnyati Gézа: Kivéve, ha az év végi végszámlád sosem nagyobb összegű, mint a rendszeres havi, mert minden hónapban óraállás után fizetsz és nem átalányt.

Játsszunk még, vagy elég mára? :)

Gábor, akinek két gázórája van 2012.03.23. 01:46:23

Többeknek a fizetési lehetőségekről:

1; Valóban van egy limit, amit megadhatok a banknak (nem a közüzemi szolgáltatónak), hogy mennyi a max., amit engedhetnek levonni.
2; Az egyedi átutalás pénzbe kerül (nem minden banknál, de van, amelyiknél igen)
3; Bankkártyás fizetést használok néha a Díjneten, de a bankszámlán nem látom, hogy melyik közüzemi számlát fizettem ki. Csak annyi szerepel, hogy "bankkártyás vásárlás Díjnet.hu". Az egyetlen, amivel azonosítani lehetne, az az összeg, de ha egyforma összegű számlák jönnek (és néha bizony jönnek), megint nehéz áttekinteni.

Gábor, akinek két gázórája van 2012.03.23. 01:49:02

A trükközést kérdezőknek: várjatok amíg lesz elég élettapasztalatotok! :)

Elég ha kinyiffan a cirkó, és elmegy rá egy vagyon, megemelik a törlesztőrészletet 20 %-kal, vagy betegállományba kerül az ember, netán álláskereső lesz ,de ez csak négy az ezerből, ami trükközésbe sodorja az embert.

toolate 2012.03.23. 09:50:04

@Szárnyati Gézа: Gázt csak is gázszolgáltatótól, áramot meg az áramszolgáltatótól!!!

A T megpróbálja lenyúlni a lakáson belüli szolgáltatások közül a legtöbbet (net, stabil, mobil, tv, gáz, áram,...). Ne hidd, hogy egy telco cég tud segíteni neked, ha bármi történik, ha bármit változtatni szeretnél.

Érdemes körbenézni bármelyik T pontban egy ilyen váltás előtt... rögtön elmegy a kedved attól, hogy ilyen szinten (minden szinten) T-s legyél. Hidd el.

joc_ 2012.03.23. 11:16:15

Attól tartok, ott a történet kulcsa, hogy a város két végén levő gázóra nem csak hogy egy néven, hanem azonos fogyasztói azonosítón van.

Innentől kezdve valóban problémás a kettőt "megkülönböztetni", mert mind a kettő te magad vagy.

A megoldás valószínűleg az lenne, ha külön fogyasztói azonosítón futna a két lakás gázórád, és akkor nem lenne a Főgáznál sem keveredés. Attól a Díjneten lehetne egy login alatt kezelned.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.03.23. 15:48:50

.. mégis a Távszámla?

Lementem a PDF-et, elballagok a bankom lapjára, befizetem, 'oszt jó' van.

Amikor megjön az email, aznap beírom az utalást a kért dátum-2nap ott legyen.

Csoportos beszedési az valami olyan, mint amikor az első idegennek odaadod a lakáskulcsot, hogy szolgálja ki magát.

Oké, hogy van limit, de az napi, másnap ugyanannyit levehet. Főgázzal konkrétan nem, de biztosítónál láttam olyat, hogy leemelte az összeget, aztán másnap még egyszer és oké, hogy küldött róla számlát, hogy "indexálás", de ha azt írta volna, hogy "hadisarc" akkor is mindegy ha már levette futhatsz utána, ha szted nem indokolt.

asdf 2012.03.23. 19:27:59

@Peti817172M: "Ha limitálva van a csoportos beszedési megbízás összege, akkor hogy tud egyszerre három számlát levonni? Az már csak több, mint a limit."
A legendak szerint nem egyben, hanem kulon. A megadott limit allitolag nem havi egy darab max x ft.-os csbm teljesitesere szol, hanem csak arra, hogy annyi a maxi osszeg. Ergo havi 20-as limitnel betolnak hetente egy 18 ezrest...
De ez csak hallomas, majd bankosok erositenek/cafolnak.

asdf 2012.03.23. 19:34:22

@Gábor, akinek két gázórája van: ha egy ugyfelszamon van a ket ora, akkor szerintem baszhatod :/

joc_ 2012.03.23. 21:10:25

@asdf:
Nem vagyok bankos, bár intézek CSBM-et szolgáltatói oldalon.

A limit lehívásonként érvényes, akár naponta is lehívhatsz limit alatt -- bár előbb-utóbb elfogy a delikvens pénze, és akkor már fedezetlen lesz.

A "szép világ" majd eljön, ha bejön a SEPA szabályrendszer (amit uniós tagként kötelező lesz átvenni, mihelyst lesz Eurónk).

Ott szó nincs felhatalmazásról, szó nincs limitről. Ha egy szolgáltatónak van lehívási joga (mert a számlavezetőjétől megkapta), bárkitől bármikor bármennyit le fog tudni hívni.

NEM VICC!

Xezs 2012.03.23. 21:39:03

@Gábor, akinek két gázórája van: van elég élettapasztalatom, a trükközést a balfaszkodás hozza magával

volt a családban trükköző, ismerem a dolgot

minden más csak kifogás

@joc_: te meg mit kelted itt a tömeghisztériát

inkább mondd azt, hogy jön egy gonosz grizlimedve északról és mindenkit megbasz

az talán hihetőbb mint a te faszságod

Micimacko 2012.03.23. 23:18:16

Hát a Főgáz a tényleg gáz :) nekem tavaly 8 hónapomba került egy hasonló eset (1 tulaj 2 fogyasztási hely) tisztázása. Ott indult a balhé, hogy januári bankváltás miatt nem tudták leemelni a díjat, de még határidőn belül megkapták átutalással másik bankszámláról. Szinte már "havibajként" működött a rendszer: [1]felszólítás - [2]telefon - [3] ügyfélszolgálat. Ott elismerték, hogy oké, minden rendben, majd megint 'goto [1]'. 2x kellet írni vmi Könyvelési és Számlaegyeztetési Főhatóságnak,mert az ügyfélszolgálat csak ügyfélszolgál és nem könyvel. De oda csak írni lehet, nincs személyes ügyintézés. Szeptember vége felé lett rend...

Xezs 2012.03.23. 23:27:23

@joc_: A grizzli már itt liheg, baszod

Xezs 2012.03.23. 23:29:03

@joc_: Ö, ja még valami

'Az „MNB-tanulmányok” sorozatban megjelenõ írások a szerzõk nézeteit tartalmazzák'

köszönjük szépen, haladjunk tovább

joc_ 2012.03.24. 00:41:01

@Xezs:
Ami benne "vélemény", az tényleg a szerző(k) nézetei. De a tények viszont tények. Úgyhogy maximum abban lehet reménykedni, hogy még jó sokáig nem lesz Eurónk.

Xezs 2012.03.24. 00:52:10

@joc_: Elkezdtem elolvasni, érdekes olvasmány, de azért nem kell mindentől egyből rettegni. Nem ördögtől való találmány a SEPA sem, mint sok olyan más, amitől alaptalanul rettegnek az emberek.

joc_ 2012.03.24. 00:53:03

Amúgy az eredeti témára is hagy térjek még vissza (Főgáz könyvelés).

A könyvelési rendszerük szerintem is gáz.

Társasházi nagyfogyasztóként (évi 25 milliós gázszámla a nagyságrend) egyszer nekem kellett egy egyeztetést végigcsinálni. Ugyanis egy számla valahol elkallódott, az nem lett kifizetve, és onnantól 2 évbe telt míg kibogoztuk a dolgokat.

Az egyenlegközlőjük követhetetlen. Ugyanis mindig a legrégebbi tartozásra rákönyvelik a beérkező pénzt. Ami számla ellenértéke végre (mondjuk késve) beérkezik, arra pedig akkor melegében kiszámolják és kiszámlázzák a késedelmi kamatot. És ezt is beállítják a sorban álló számlasorba.

Ha egyszer valamiért megcsúszol, akkor persze a később beérkező pénzeid sosem egy számlának fogják megfeleltetni, hanem ahogy jönnek egymás után a párosítások, úgy tördelik szét a pénzedet, újabb kiszámolt késedelmi kamatokkal. Egy ilyen után hiába próbálod meg követni, kiszámolod hogy mennyi még a tartozásod, befizeted, de persze ahoyg befizetted, a befizetési késedelemre jön a késedelmis számla, úgyhoyg a legközelebbi befizetésed már megint nem pontosan fogja a következő számládat lefedni, mert a késedelmisbe könyvelik egy részét.

Nem mondom hogy nem jogos amit kértek, és azt sem hogy átvágásra utaznak. De hogyha egyszer valami zavar keletkezik az erőben, akkor rettenetesen nehéz kijönni belőle.
Ennek a kigörgetése tényleg hónapokba telik.

zbzbzb 2012.03.24. 07:27:00

nyilván a főgáz egy kaka cég - ezt én is jól tudom, mert látom, hogy csak a legegyszerűbb ügyintézés (egy gázóra, egy fizető, egy számlaszám) működik, DE

Gábor, Gábor, ha már oda jutottál, hogy trükközöl a számlákkal, legalább ne balhézz emiatt, szerintem. és kövesd azt a (primitív) utat, amit a szolgáltatód is megért. mert akkor nem szopatod magad.

kérjél inkább átalány számlázást, vagy valamit, de fizess rendesen - ezzel másokon is segítesz.

zbzbzb 2012.03.24. 07:40:11

@joc_: uhh, kéne egy kis ptk képzés :)

Xezs 2012.03.24. 18:02:32

@joc_: Alapvetően kétféle rendszer létezik az elszámolásra, az egyik amit te mondasz, a másik meg az, amikor mindig abba a tartozásba könyvelik bele a befizetett összeget, amelyiket befizetted.

Kb. ugyananni támogatója és ellenzője van mindkettőnek, mivel mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is.

Én egyébként arra szavazok, amit a Főgáz csinál: könyveljék csak a legrégebbi tartozásba a befizetett összeget, függetlenül attól, hogy az melyik csekk vagy számla. Nekem így logikus.

Azt viszont ne várd el, hogy nem fognak kérni késedelmi kamatot, még jó hogy kérnek.

De marha egyszerű a problémádra a megoldás: mivel a késedelmi kamat mértéke deklarálva van a Főgáz részéről, te magad is kiszámolhatod, hogy mennyi lesz, így annyival többet (meg még mondjuk 100-200 Ft-ot) fizetsz be, így nem ér meglepi.

Csigorin 2012.03.26. 11:30:57

No.

VAGY trukkozni akarunk a szamlakkal es tetriszezgetni oket honaprol honapra, ezesetben CSEKK, azt akkor fizeted be amikor akarod, es biztos nem vonnak ok valamit amikor olyan kedvuk van.
VAGY el akarjuk kerulni a csekkeles hatranyait, es csoportos beszedesi megbizassal intezzuk a dolgokat, akkor meg vonjak amit kell, de ezt olyannak erdemes tenni, akinek a fedezet megvan a szamlajan minden szamlara.

Sajnos a ket modszer elonyeit nem lehet otvozni a hatranyaik nelkul. A hatranyaikat ellenben az elonyeik nelkul ugy tunik sikerulhet.

Lajosforras 2012.03.26. 21:22:49

ezért nem vagyok rest csekkezni. tudod,mikor turkáljon egy ilyen tróger a bankszámlámon... majd kap pénzt,ha jónak látom vagy épp ráérek.

palotás imre 2012.03.26. 23:45:33

Álprobléma az egész. Csoportos befizetéssel fizetek az OTP-nél. Mindig rendben van.

A dijneten jön a számla, mindig időben. A státusát nem is látom, de nem is kell, mert az nem a dijnet dolga. Minden számlán magán látszik az egyenleg, és az előző havi befizetés.

Tavaly kicsit túlszámlázták a fogyasztásomat. Megírtam nekik azzal, hogy nem kérem most vissza, de kérem rendezni. Időben válaszoltak, és a következő kb. két hónapban nullás számlát kaptam.

Nem értem, hogy nektek mi bajotok.

Off: egy másik szolgáltatónak más gondommal írtam panaszlevelet. Nagyon soká válaszoltak, de elismerték a panaszomat, és javították a hibát. (Azok meg alulbecsülték a fogyasztásomat, de nekem az sem jó, ha majd később kell egyben sokat fizetnem)

Néhány héttel később legnagyobb meglepetésemre kaptam tőlük egy levelet, mely szerint ők a késedelmes válasszal szándékuk ellenére megsértették valamelyik fogyasztóvédő törvényt, és ezért a következő számlámon 5000 Ft-ot jóváírnak. És a számla értékéből tényleg le is vonták a pénzt, ennyivel kevesebbet kellett fizetnem.

Xezs 2012.03.27. 21:24:05

@palotás imre: Nem érted, hogy mi a bajuk? Elmagyarázom: sajnálatos módon a magyar társadalom pénzügyi ismeretei a béka segge alatt vannak, és minden pénzügyi terméket (a készpénzt és a sárga csekket kivéve) az ördög machinációjának tartják és félnek tőle mint a tűztől.

Rémisztgetik egymást a félrehallott meg kitalált sztorijaikkal, és boldogan állnak sorba a csekkel a postán vagy töltögetik ki az online bankon a beviteli mezőket.

Igazából nem is a csekkhasználattal van a baj, hanem azzal a hihetetlen és alaptalan félelemmel, ami a bankokra és úgy egyáltalán a pénzügyi világra irányul.

palotás imre 2012.03.27. 21:27:27

@Xezs: Kösz a megerősítést. Teljesen egyetértünk.

Gea 2012.04.05. 11:01:49

A vicc, hogy en siman fizetem dijneten atutalassal... :-)
Gyenge indok, hogy csak csoportossal lehet a dijneten...

akkor 2012.04.11. 14:36:58

A csoportos beszedés leállításával miért a szolgáltatóhoz mentél? Az a banknál, és csakis a banknál a te engedélyedtől függ.

Úgyhogy a banknál egyszerűen letiltod/megszünteted, és csókolom, a díjnetnek vagy szolgáltatónak nem is kell szólni.

Aztán, ha legközelebb jön egy számla a díjnetre, más módszerrel (pl. átutalással) fizetsz, amennyit jónak gondolsz.

Xezs 2012.04.11. 19:29:52

@akkor: A csopbesz megadásakor lehet menni a szolgáltatóhoz, csak az ilyenkor postás funkciót lát el, vagyis átadja az infot a banknak (ez kötelessége). Hogy ez megszüntetéskor is fennáll-e, nem tudom.

akkor 2012.04.13. 12:31:49

@Xezs: Igen, ezért írtam, hogy hagyja a fenébe a szolgáltatót, pláne, ha az kötözködik. Menjen egyből a bankhoz, az számít, hogy ott mi van nyilvántartva. A szolgáltató meg pampoghat, ahogy akar.

Xezs 2012.04.14. 14:18:46

@akkor: Persze, igazad van, nem vitatkozok.

Egyébként egy dolgot baszottul nem értek: a legtöbb bank internetes felületén már meg lehet szüntetni a csopbeszedéseket. Fájt volna a hülyéjének kettőt kattintania? Komolyan lassan úgy érzem, hogy a homárra írók szándékosan hülyék, hogy felkerülhessenek ide.
süti beállítások módosítása