Tékozló Homár

Mindenki fizet a kéményseprőnek?

2012.03.26. 13:31 | jackyll | 208 komment

Van, ahol sosem nézik meg a kéményeket, csak beszedik a védelmi pénzt.

Veri a kaput, kiabál, dobálja a kutyát, hogy ugasson (csengő minálunk ugyanis nincsen, mert egyrészt azt szeretem beengedni, akit magamtól hívok, másrészt időnként úgyis kinézek), szóval zajong. Kimegyek, nem látszik kéményseprőnek, civilruhában van, biciklivel, aktatáskával. Mondom neki, nem veszünk semmit, megismerem persze, minden évben ez a faszi jön, levesz párezerre, amit sajnálok tőlük ugyan, de hatalmukban áll baszogatni, sőt feljelenteni a jegyzőnél, úgyhogy végül oda szoktam adni. Csak most felidegesített, hogy dobálja a kutyát, gondoltam, megviccelem.

Előadja amit akar, mondom, ember, elkésett, idén megcsináltam magam a felülvizsgálatot, nem jár maguknak pénz. Az nem lehet, hát itt csak ő adhat ki alkalmasságit, meghát hogyhogy megcsináltam, miazhogy megcsináltam, hát az nem úgy van. Mondom, szakikám, eszembejutott, hogy szigorlatoztam tüzeléstechnikából, hő és áramlástanból, tartószerkezetet is tudok méretezni, füsttömörséget számolni, úgyhogy kiszámoltam, jók ezek a kémények, menjen isten hírével.

Dehát neki a pénzt be kell szedni, mert ha nem, akkor majd máshogy lesz ez lerendezve. Nabaz, ezt eddig csak elszámolási vitában hallottam, közvetlenül a verőemberekkel való fenyegetés előtt. Mondom, ember, kifogásolja a szakmai kvalitásomat, maga mit végzett, mielőtt kéményseprőipari díjbeszedő lett magából, ha jobban ért hozzá, én elfogadom, egyből hozom a pénztárcám, de mutasson már valami oklevelet, vagy mittudomén.

Hát, hogy neki van megbízólevele a megyei tüzeléstechnikai cégtől, meg különben is, ez nem úgy megy. De, mondom mostantól így lesz.

Ideállít nekem minden évben, majdnem öltönyben, be se jön az udvarra, csak kitölti a papírt, beszedi a pénzt, sose nézi meg, amit elvileg megvizsgál, ennyi erővel postán is küldhetnék a csekket, vagy tudjamit, szedjék be inkasszóval a számlámról, na viszlát, mielőtt kiengedem a kutyát.

via: ekkerjoz

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ideologia · http://ideologia.blog.hu 2012.03.26. 22:20:03

@Mózsi bá:
Hát akit nem hívtam, de az engedélyemmel akar bejutni, az majd bejön az engedélyemmel. A csengő nem engedélykérő gomb.
Az új tv cikkely pedig a illetéktelen behatolóval szembeni a birtokát megvédőt helyezi de iure jogilag kedvezőbb helyzetbe, ha az netán erővel szeretné a határait megvédeni.
A hatóság csengő ide vagy od be fog jönni, tehát ezt az esetet ki is zárhatjuk. Marada zaklatók hada é azon keveseké, aiket szívesen látok. Ez utóbbi csoport felhív,hogy mikor jön kb (és neki fel is veszem) és ha hiszed ha nem, be fog jutni. Akit meg nem akarok látni, az csak ádigájon a kapu előtt,meg füttyögessen:)
Egyszer valami fickó akart bejönni,és elkezdett óbégatni, hogy hahó, van itthon valaki? Kicsit vártam, hátha abbahagyja, aztán pár perc után kimentem, és tisztázta vele a helyzetet: igen, itthon vagyok. Őt nem ismerem, nem is érdekel mit akar és van 1 perce hogy eltűnjön. Ne szólt vissza(szerencséjére).
Sajnos annyira az elbaszott civilizációnk részévé vált a másik zaklatása,hogy már észre sem vesszük, ha betolakodik egy unszimpatikus fickó a nappalimba egy kis dobozba zárva a felrobbant, leégett, megölték,kibelezték mondandójával, amiért az emberek nagy része még fizet is neki,hogy láthassa, mert volta annyira balfék, hogy beszopta: ez kell a jól tájékozottsághoz...
Én nem fizetek tv előfizetést, nincs csengőm és a telefonomat is annak veszem fel, akinek akarom. És úgy érzem, ezzel szabadabb vagyok annál, aki ki van szolgáltatva valami rosszul értelmezett szocializáció miatt a társadalmi konvenciók kényelmetlen kényszerének.
Mert elhitte, hogy ez a trendi, ez KELL az élethez. Lófaszt kell, csak elhitették veled, hogy kell:)

ZöldszemM 2012.03.26. 22:26:05

@engem gyíkká változtatott:
Hát ez engem is érdekelne !
Sajnos ez egy versenytársnélküli cég.
Vajon ki a felügyeleti szerve ?

ZöldszemM 2012.03.26. 22:36:29

@Momina: Igen a társasházakban a közösség fizeti a díjat !!

iorek 2012.03.26. 22:40:39

@atpijkamo: Ez már a trollság ugye? De ugrok. Szóval az van, hogy ez nem a motiváció hiánya, hanem elv. Én a postást, orvost, szemetest, kéményes zsarolót, rendőrt, stb. már kifizettem bőven, az adómmal. Nem kapnak egy rohadt vas extrát sem. És ennek semmi köze ahhoz, hogy főnökként hogyan motiválod a csapatod. Ennek csak a bazi nagy magyar rohadáshoz van köze. Ne csodálkozzak? De, fenntartom a jogot a csodálkozásra, ha a kibaszott postás nem végzi el a dolgát a fizetéséért, és ha így van nem extra lét nyomok neki, hanem feljelentem. És ha a főnöke is így gondolja, akkor őt is. Ha jobban meggondolom pont erre van a Homár is. Ha hiszel abban amit ideírtál, miért olvasol Homárt?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.26. 22:47:17

@iorek: Egy szóval nem mondtam, hogy troll lennél.

"feljelentem"

Tudom, ez a feljelentősdi sajnos ősi magyar szokás.

Az ilyeneknek, köp bele a pincér a levesébe, mert nem adnak borravalót, és még nekik áll feljebb. Nem tudom szánni őket.

"miért olvasol Homárt?"

Nagyokat röhögök a hülyéken. Meg jóízűeket az okosokon, de ők ezt tudják.

Megdobbent 2012.03.26. 23:08:41

Namost en nem a multba akarok revedezni, de valaogy ugy emlekszem, hogy jott ket fekete ember olyan mndenfele kefekkel meg golyobissal, jol osszekormoltak magukat, szepen megkoszontek, hogy itt lehettek, aztan mentek tovabb. Penzt nem kert egyik se, szenmonoxid halal sem volt ennyi, igaz a komenyizmus melyen elnyomott utjat jartam. De azota csupa szin es kellem a vilag ;>

Capr 2012.03.26. 23:09:11

5 évvel ezelőtt volt nálam kéményseprő utoljára. Jött, a tükrös bizbaszával benézett a kéménybe. Mondja, el van dugulva, mert nem lát ki. Mondom, te istenbarma azért nem látsz ki, mert van a kéménykürtőben egy általatok 2 évvel ezelőtt kiadott szakvélemény szerint is engedélyezett 30 fokos törés. Aszondja, hogy az nem szabályos. Kérdezem, kívánja látni a szakvéleményüket. Feleli, kívánja, mert biztos, hogy nem ők adták azt. Mondom, fél pillanat, rábasztál, mert tudom, hogy hova tettem. Eléraktam, olvassa már el kedves jómunkásember a fejlécét, meg az ide vonatkozó bekezdést. Feleli, jaaaa, akkor még lehetett. Én: Jaaaa, tényleg, nem mondod... Utasításba adtam neki, hogy nem érdekel, hogy ünneplő ruhában érkezett, most felfárad a padlásra, ott is van egy kémlelőnyílás, onnan kilát akár a Vénuszig is. Nem akart felfáradni, mondom én meg nem akarok fizetni. No, erre felment. Hozta a cetlit, hogy akkor 2.500 pénz. Rendben. Következő évektől azt játszottuk, hogy jött hétköznap délelőtt 10-kor, írt egy értesítőt, hogy itt járt, de mivel nem voltam itthon, holnap ugyanebben az időben meglátogat. Este hazaérek, mi a geci ez. Hát rábasztál, mert ilyen gyorsan nem tudok és nem is akarok szabadságot kérni. Másnap rendre jött, megint nem talált itthon, de csekket hagyott, hogy fizessem be az ellenőrzési díjat. Hát nem fizettem be, nincs szolgáltatás, nincs pénz. Fél év múlva levélben közölte a kéményseprő cég, hogy nem fizettem, ez szabálysértés, önkormányzati bejelentés, karóbahúzás, ugyhogy szíveskedjek fizetni. Nem szíveskedtem. Levél ment nekik, hogy tekintettel arra, hogy semmilyen munkalapot nem írtam alá, ezért küldjék nyugodtan az önkormányzattól akár a polgármestert is, elmondom neki szívesen a szolgáltatásuk cetlikben kimerülő, tényleges munkát mellőző mivoltát. Azóta is rendületlen jönnek évente, cetli, csekk van, szolgáltatás nincs. Hát így pénz sem lesz nektek. Egyébként, a fűtési rendszeremet évente leellenőriztetem szakemberrel, aki a szolgáltatásába értelemszerűen beleérti a kémények ellenőrzését is és benne maximálisan megbízom. Kétszer ugyanazért meg nem kívánok fizetni, főleg nem dilettánsoknak.

Térerő (törölt) 2012.03.26. 23:17:58

Amúgy az a szép, ahogy a feketefiúk felpörgetik a tempót. Tavaly október-november táján járt nálunk, aztán januárban megint feltűnt ugyanaz a fószer. Mondom "már megint?" Aszongya, az idén még nem volt. Amiben persze nagyon igaza volt, úgyhogy azóta őrzöm a cetlijét, legyen mit lobogtatni, ha ősszel megint feltűnik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.26. 23:40:25

@Capr: "felfárad a padlásra, ott is van egy kémlelőnyílás, onnan kilát akár a Vénuszig is. Nem akart felfáradni, mondom én meg nem akarok fizetni."

:)))

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.03.27. 00:17:05

na most mé?
Hát amikor a "rendőr" az út szélén a "kinnfelejtett" 30-as tábla mellett, mereszti a seggét pár órát, lefotoz néhány autót, (amit nem azt majd oda hamissítja egy vétlenre mert kvóta van), küldik a csekket, kárt okoznak a közlekedőknek, és elvárja, hogy 40 éves korában 140E Ft nyugdíjat fizessen neki az álam azok forintjaiból akiket ő megvágott az úton állása alatt mert ugye ez törvényes...

Ez a Jersey-módi!

W. A. Lacky 2012.03.27. 01:10:11

Mikor a házunk épült, gondoltam előzzük meg a bajt, még időben kihívom a kéményseprőket, véleményezzék, jó-e a kémény - ne utólag kelljen bontani. Nosza, az interneten kinéztem a központi számukat és telefonáltam. Közölték, hogy csak ez-és-ez a részlegük iletékes a területünkön, hívjam őket. Ki is jött egy fickó, majd anélkül, hogy bármit méricskélt volna, közölte, hogy csak tegyünk be egy borítékba 30 ezret a főnökének, és minden rendben lesz...
Én közöltem a kivitelezővel, hogy én nem fizetek, ha ő úgy gondolja, fizessen, de én nem vagyok hajlandó. Úgy tudom fizetett neki.
A lakópark akkoriban épült, kb. 500 telket értékesített az önkormányzat. Csak beszorzom a felével ezt a bizonyos összeget, akkor 7-8 millió jön ki. És ez csak a mi lakóparkunkból...
Amúgy azóta is rendszeresen megjelennek kéményseprők műszerrel szöszmötölni, van úgy, hogy decemberben, majd januárban ismét - kérdésemre közlik : minden évben kell ellenőrizni. De persze még soha nem kaptam értesítést, hogy jöttek volna, azaz abban az évben, amikor nem találtak itthon, akkor nem erőltették a dolgot - ebből gondolom, hogy javarészt kamu kéményseprők lehettek.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.03.27. 03:32:36

Kedves Állambácsi!
Aszt szeretném kérni tőled, hogy légyszíves olvasd el a Tékozló Homár blog kéményseprő bácsikkal foglalkozó posztjait. Ha elolvastad őket, ígérd meg nekem, hogy megpróbálsz tenni valamit az ügyben! Ojan jó lenne, ha anya és apa nem lenne szomorú amiatt, hogy értelmetlenségekre kell elszórniuk az apa dolgozójából haza hozot péndzt, miközben vehetnének gyümölcsjokurtot a kishugomnak, cipőt vagy újruhát nekem, és végre egyszer elmehetnénk nyaralni, mint az osztálytársaim. Szolj a kéményseprő bácsiknak, hogy csak azt a munkát fizettessék meg a szüleimmel, amit valóban meg is csináltak nálunk becsületesen. Tudod én az iskolában feketepontot kapok azért, ha a tanítónéni rajtakap valami turpisságon, mondjuk azon, hogy nem csináltam meg a házifeladatomat, hejette lemásoltam a padszomszédomról. A feketepontért apuék nagyon leszidnak engem és két hétre megvonják a zsebpéndzemet. Szeretném, ha te is megvonnád a csaló kéményseprő bácsik zsebpéndzét. Köszönöm.
Szurtos Peti, 2.b
(Bocsánat a helyesirási hibákért, a nagy részét még nem tanultuk.)

röhögő 2012.03.27. 06:01:49

@Bérgyilkos Bohóc: Te faxalap! Olvasni nem tucc? A megfelelő kutya(k) tartása esetén nem is zajonganak a kapud el5t. Ja és az én házamat még nem törték fel.
Mellesleg az egyébként hatóságként fellépő, nagy pofájú, gáz-víz-villanyórát ellenőrző 1ének, alázatosan szoptak +kérni, hogy lennék-e szíves becsukni a hordát. Amikor pedig a legveszélyesebbeket elzárom, a többi meg parancsra ül, akkor lábujjh1en járva végzik a dóguk. A szomszédok sem nyávognak, mert a kuttyok erősen le vannak baszva az indokolatlan ugatásért. A haszon pedig hogy évek óta nem törtek fel kocsit az utcán mióta a kis csapat ott tanyázik.
És ha még nem j5tél vóna rá, *etem a kuttyokat.

röhögő 2012.03.27. 06:08:18

@Fenimore: "Ha az én kutyámat megdobálja, ingerli valaki, na az aznap szart utoljára. A kéményt letojom, a kutya szent. " - Egyetértünk. Ha valaki dobálja a kutyáimat, kinyitom a kaput.

röhögő 2012.03.27. 06:11:14

@Vu, de ja vu: "Hahhh... Dobálja a kutyát??? Akkor sok kavics legyen nála, amikor kiengedem a kaukázusit" :-))

Szűcslaci 2012.03.27. 06:25:09

"(csengő minálunk ugyanis nincsen, mert egyrészt azt szeretem beengedni, akit magamtól hívok, másrészt időnként úgyis kinézek)"
Gondolom, a közüzemi díjak beszedőit nem te hívod. Utálatos fajta lehetsz. Másrészt a kéményseprő tevékenykedése két emberen múlik: az egyik te vagy. Ha igényled, akkor igenis átvizsgálja a kürtőt. De többnyire mindenki csak szabadulni akarna tőle - mert siet, mert a kémény elé pakoltak, mert a nyílást befalazták / tapétázták ...

Mózsi bá (törölt) 2012.03.27. 06:25:41

@Környezettudatos: Segítek egy picit, hátha így megérted: Azért, mert van álkéményseprő, még nem minden kéményseprő álkéményseprő. Azért, mert van hajléktalan házaló, aki csak lesni megy, attól még nem minden szerencsétlen hajléktalan házaló csak lesni megy. Azért, mert te úgy gondolod, hogy minden probléma előtt van idő levelezni, attól még ez természetesen nincs így. Azért, mert szerinted hülye elképzeléseim vannak, attól még természetesen ez csak a te kizárólagos, butuska véleményed. A csengő pedig nem a zaklatók eszközrendszere, de persze anno a barlangokban nem volt. Hol is laksz...?

Mózsi bá (törölt) 2012.03.27. 06:30:38

@ideologia: "Az új tv cikkely pedig a illetéktelen behatolóval szembeni a birtokát megvédőt helyezi de iure jogilag kedvezőbb helyzetbe, ha az netán erővel szeretné a határait megvédeni."
Nem beszéltem illetéktelen behatolókról. Épp, hogy azokról szóltam, akik nagyon "illetékesen" akarnak bejutni, de nem tudnak, mert úgy gondolod, hogy szabad vagy a csengő hiánya miatt. Ezekre nem vonatkozik az általad emlegetett cikkely. Tudod, pölö a kéményseprőnek be kell jutnia. Simán csak a munkáját végzi szerencsétlen. De persze te szabad vagy, szóval ne is foglalkozz ilyen piszlicsáré dolgokkal. Nem vagyok kéményseprő...:)

Exxit 2012.03.27. 07:03:32

Apám már vagy 20 éve nem fizet kéményseprő díjat!
Nem tudnak vele mit csinálni!
Ő azt mondja olyan szolgáltatásért nem fizet, amit nem végeztek el!

Én be engedem, de a fszikám, mindkétszer küzd a kéménnyel.!
Tudja,addig egy fillért nem lát, amíg ki nem sepri! ( márciusban szezon után, és szeptemberben szezon előtt szokott jönni)

Meglátta a turbós kazánom csövét.
-az milyen kémény?
-nem kémény, dupla cső, turbó cső
-de kémény mert kazánhoz csatlakozik!
ez így ment egy darabig.
- ha ki tudod pucolni akkor kémény, mondtam az IQ bajnoknak.
-de ő hogy másszon ki a tetőre
-old meg te akarsz kimenni, nem én!
-jó de ha ki is megyek, nem fér bele a kotró
- még ha a külsejébe nem fér bele, de van benne egy átmérő 60-as bélé cső!
-hát akkor az milyen kémény?
- mondtam hogy nem kémény!

pjm 2012.03.27. 07:06:20

Még nincs állami kézben a kéményfelülvizsgálat? Még nem jöttek rá, hogy szervezettebb és olcsóbb lenne, ha a parlamenti képviselők szednék a kéménysarcot? Mindenki jól járna, nem születne annyi baromság, amit végre kell hajtani és törvénynek neveznek. Mire végeznének az ország összes képényével éppen kezdhetnék újra és béke lenne, Károlyi is maradhatna a helyén...

dr. Bubó 2012.03.27. 07:08:12

minden kéményseprő bűnöző... ez egy bűnszervezet...

álamimafia támogatással szedik a védelmi pénzt...

nagyban hasonlít a többi álami intézményre, kivéve hogy ez magán... tehát ezt a beszedése után már ellopni sem kell...

CID 2012.03.27. 07:09:02

Régi elcsépelt mondás, de igaz : Nagy az isten állatkertje, a kerítés meg alacsony !

tököbökiiiiii 2012.03.27. 07:11:43

Én évek óta komoly csatákat vívok ezekkel a gyökerekkel, mert ez is csak egy olyan cég, akiket el kell tartanunk az összes sleppjével együtt. Direkt olyan kazánt vettem, ami duplacsöves (turbó kéményes) a külső csövön szívja be a friss levegőt, a belsőn nyomja ki az égésterméket. Direkt akkor engedtem be a gyökeret, amikor a kazán szervíz itt tevékenykedett. Addig csak ugatott, amíg a szerelő vissza nem szólt neki, hogy a főnöködnél is én szerelem a kazánt te sötétség, ne beszélj hülyeséget. Meggyőződtem róla, hogy nem ért a szakmájához, csak a védelmi pénzt szedi be.

basszusmáá 2012.03.27. 07:33:01

Én is próbáltam már egyszer nem fizetni a kéményeseknek,de a jegyző ajánlott levélben fenyegetett meg különféle bírságok megfizetésének rémképével, mivel a köcsög kéményeseknek kötelező jelenteni az önkormányzat részére.Nagy nehezen kifizettem. A következő évben-tavaly-már vártam a kéményeseket, de mivel én csak gázzal fűtök, ezért teljesen tiszta a kémény, a kapuban a kezébe nyomtam a lét nyugta ellenében. Idén is jöttek a köcsögök, készültem pénzzel, de kiderült hogy időközben emelték a díjat-1800-ról 3100-ra. Jó kis bevétel , mert adó formájú, kötelező befizetni, különben basztatnak...

mekeke 2012.03.27. 08:07:44

Az nem kémény, hanem szellőző. Kémény akkor lenne, ha lenne rá terv, engedély, de nincs, tehát nem az. Ha érdekli, megnézheti felülről a hosszú létrájával.

Kun András 2012.03.27. 08:29:32

Kb. 2 hete írtam egy levelet a Főkétusznak (de gyönyörű nevük van!) hogy mi a teendő, ha zárt égésterű cirkóm van. A tető kulcsa a szomszédnál, ergo, ha akar ki tud menni a kéményhez. A kazánt meg úgysem fogja szétszedni.

Email-re nem válaszolnak, a telefonjaik állandóan foglaltak.

ZöldszemM2 2012.03.27. 08:30:40

@Capr: Bp. -en előre, adók módjára szedik a kéményellenőrzési díjat.
A díjbeszedő Rt. végzi ezt !!

igazi hős 2012.03.27. 08:34:02

@Kepan: Ha a pince a lakásba nyílik, akkor a kazánnal együtt kéményt is kell cserélned, csak zárt égésterű lehet a kazán 3-4 éve. Én is megszívtam.
Elvileg, ha pont olyanra cseréled, akkor nem kell kéményseprő és akkor mehet a csere.

cicmen (törölt) 2012.03.27. 08:42:41

írtam egy levelet a Főkétusznak
Szilágyi
Örzsébet
Levelét megirta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesirta.

Hehe! :)

jubilu 2012.03.27. 09:20:54

Szerintem az is tréfás, hogy kéményt ellenőrizni, szükség szerint pucolni a mi falunkba például decemberben jöttek. Minden házban égett a tűz. Kizárt, hogy bármit is lehessen csinálni a kéménnyel. Ezért aztán itt is így megy: kapuban pénz elkér, viszont látásra.

Bérgyilkos Bohóc 2012.03.27. 09:31:30

@röhögő: Ezt a faszkalapot oszd ki inkább a parancsra ülő jószágaidnak, kutyával izmozó barátom.
Szóval még egyszer: én konkrétan azt tartom viccesnek, hogy sokan azért nem szerelnek fel csengőt, mert nem akarnak bárkit beengedni (mondjuk már ebben sem értem az összefüggést, mert ha csengetnek, akkor sem muszáj ajtót nyitni), de ettől függetlenül jópáran írtak példát, amikor jött valaki, bekiabált, vagy valahogy mégiscsak jelzett(!), aztán ugyanúgy beengedték. Noormális?

cicmen (törölt) 2012.03.27. 10:19:33

@Bérgyilkos Bohóc: én konkrétan azt tartom viccesnek, hogy sokan azért nem szerelnek fel csengőt, mert nem akarnak bárkit beengedni

A hülyének nem jutott eszébe az ajtót is leszerelni, hogy kopogni se tudjanak! :)

cicmen (törölt) 2012.03.27. 10:22:58

Ha megdöglessz a szénmónitól, akkor meg majd jár a pofád hogy be sem csöngetett a kéményseprő!

cicmen (törölt) 2012.03.27. 10:25:08

@atpijkamo: "felfárad a padlásra, ott is van egy kémlelőnyílás, onnan kilát akár a Vénuszig

Ha meg lehajol, akkor az ánuszig!

ZöldszemM2 2012.03.27. 10:28:35

Nos a kéménysprők ténykedését el kell türni. Egy törvény és egy BM rendelet írja ezt elő ( Jó az érdekérvénysítési képességük ) Amennyiben nem engeded be vagy bármi módon akdályozod őket, azon nyomban feljelentenek a jegyzőnél életveszélyre hivatkozva.
De azért borsot lehet törni az orruk alá.
Pl. úgy hogy amikor ott vannak el kell kérni az igazolványukat, majd telefonon leellenőrízni, hogy nem szélhámosak é. ( Nem feltétlen kell telefonálni, csak immotálni a telefont ) és amikor kész avizsgálat nem aláírni semmit, vagy ha nagyon szívóskodik, kijelenteni, hogy a vizsgálat szakszerűtlen, felületes volt.
Más eszköz nincs az emberkezében. Ja még egy , természetesen filmezni minden ténykedésüket.
Ez csak azért jutott az eszembe - ők is a hozzájáruásom nélkül fényképezték a cirkómat.

cicmen (törölt) 2012.03.27. 10:28:47

Veri a kaput, kiabál, dobálja a kutyát, hogy ugasson (csengő minálunk ugyanis nincsen,

Mit csináljon ? Énekelje, hogy csigabiga gyere ki?

acel 2012.03.27. 10:35:15

Nyáron kazánt kellet cseréltetnem egy családi házban Eu szabályozás előtti béleléssel, ami automatikus ujrabélelést jelent . 120eft munka és anyagköltséggel,
(ebben benne volt a kéményseprő jattja is. 30eFt szakvélemény meg csomó benzinpénz mert csak én vehetem át.
Előtte persze az EU kompatibils kéménykivezetést kézzel keééett személyre szabni, valamint kötelező kéményseprőjárda 2m megtélésére, csak olyan cégtől vásárolva akinek papírja van a maffiától. (világ másik részén megvárásolható csak). Mivel a kémény alulról ellenőrizhető, és tisztítható soha senki sem fogja a létrát a tetőn használni. a 190eHuf-os költségnek majd a felét a maffiának fizettem ki.
De azt mondták jól jártam idén már korlát is kötelező, jövőre pedig kéményseprőlift is.
Ugyanitt kéményseprőjárda eladó :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.27. 11:11:52

@cicmen: van csengőm, de ha nem óhajtok zavarva lenni, akkor kikapcsolom. ébresztett már fel téged erőszakos jehova tanúi csapata a legszebb vasárnap délutáni szunyókálásodból? ugye nem.

cicmen (törölt) 2012.03.27. 11:35:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ébresztett már fel téged erőszakos jehova tanúi csapata a legszebb vasárnap délutáni szunyókálásodból? ugye nem.

Abból nem. De kádból ugrasztottak ki. Ott álltam egyszál törölközőben, a pöcsömről csöpögött a víz. Mondták kik ők és simán elkezdték nyomni a vakert. Na elküldtem a sunyiba őket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.27. 11:42:26

@cicmen: rosszul csináltad. a törölköző nélkül kellett volna kiállnod az ajtóba :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 12:55:32

www.langlovagok.hu/regi_esetek/7_het-halalos-aldozattal-jaro-paneltuz-a-fovarosi-cserto-utcaban

Hét halálos áldozattal járó paneltűz a fővárosi Csertő utcában

... Először a menekülésre gondolt, azután arra, hogy szomszédai - miközben lakásuk ajtaja már-már tüzet fogott, a veszélyről mit sem tudva - az igazak álmát alusszák, fel kell kelteni őket! Már nyomta is a 170. számú lakás csengőjét, hosszan, erélyesen csengetett, valaki kiszólt: "ki az?", de ő ezt már nem hallotta, mert akkor már a másik szomszédját ébresztette...

El lehet képzelni, hogy nem 7 halott lett volna, ha néhány zseni kikötötte volna a csengőját, hogy őt pedig ne zavarhassa senki.

2012.03.27. 13:44:58

@Zsebtelep: de jó az avatarod !

CID 2012.03.27. 16:20:57

@atpijkamo: No, akkor azt hiszem, le is zártad a csengő nem csengő vitát;-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 16:29:59

@CID: :)) Örülök, hogy így látod. Ha néhány Einsteinnek is eljut az agyában a mélyebb rétegekbe, akkor talán egy két-életet is megmentettem. Ah, de büszke vagyok magamra. Nem jár ezért lovagkereszt vagy valami?

Ja, de mindjárt jön egy agymenéses azzal, hogy ő kertes házban lakik. Pedig őt is ébreszthetik az utcáról, ha ég a tető. Vagy jön az árvíz... Vagy az űrgyíkok...

A vasrács az ajtón se okoz áthághatatlan akadályt a tűzoltőknak, van flexük. De azon a két percen is életek múlhatnak, azért tiltják.

CID 2012.03.27. 17:36:49

@atpijkamo: Nem akarnám éleslátásodat, kétségbe vonni, de ezért még nem jár lovagkereszt vagy valami. Annak viszont aki nem látja be, milyen veszélyei vannak, lazán jár egy sárgacetli :-)

vadiúj nick 2012.03.27. 18:27:43

@atpijkamo: @CID:

nem látom be én sem, de nem is panelban lakom, mint ahogy a fentebb nyilatkozók sem szerintem.

akit nem várok, az ne jöjjön hozzám, ez ilyen egyszerű.

a posztban szereplő védelmi pénzt szedő maffia pl. pont ilyen.

paneltűzön kívül van valami meggyőző érvetek, hogy miért legyen kint bekapcsolható bent zajoló csörgő szar felszerelve?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 18:43:38

@vadiúj nick: "akit nem várok, az ne jöjjön hozzám, ez ilyen egyszerű."

Akit nem akarsz beengedni, azt nem engeded be. Ez ilyen egyszerű.

"paneltűzön kívül van valami meggyőző érvetek"

Tűz, víz, űrgyíkok... Kérdezz meg egy biztosítót, vagy a tűzoltókat, vagy a Darwin díj odaítélő bizottségot, hogy ignoráns emberek mibe tudnak még ezenkívül belehalni.

Gyereked vagy anyád balesetben megsérül, haldoklik, becsöngetnek, hogy elvigyenek hozzá, hogy elbúcsúzhass tőle...

Mittomén. Az élet sokkal, de sokkal változatosabb sztorikat állít elő, mint én.

A kapucsengő az egy nagyon egyszerű és alapvető tartozék, olyan, mint az ereszcsatorba, vagy a villámhárító, vagy maga a kapu. Ha csengő nélkül is fölébreszthet a postás, akkor mit nyertél a csengő kikapcsolásával? Ha meg nem, akkor?

Meg volt már olyan, hogy valakit útbaigazítottam, átvettem egy üzenetet a szomszédnak, ami csak eszedbe juthat... És a jehovatanúit meg az ószerest udvariasan lerázom, nem kell parázni tőlük, nem tudnak a kapucsengőn keresztül megerőszakolni. Ez is egy ilyen irraconális fóbia.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 18:44:33

@CID: "ezért még nem jár lovagkereszt"

Csak azt ne mondd, hogy egy árva gyereket kell a zajló Dunából kimentenem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 18:46:01

@CID: "ezért még nem jár lovagkereszt"

Tudom már, az aktuális kormányzópárt seggét kell kinyalnom... Vagyis azért a Kossuth díjat adják...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.27. 18:51:36

Na, összefoglalva: a kéményseprők szorgos népe az új közellenség. Eddig ugye a rendőrök voltak. Néhány rohadt almától köteles az összes a kollektív bűnös medalionját viselni a kabátkája egy jól látható helyén.

Néhányan már odáig vitték a Robinzon-életstílust, hogy nincs csengőjük. Kérdem én, mi van akkor, ha rájuk ront egy csapat erőszakos csibész, anyuka rohanna segítségért a szomszédba, mert apucit épp ölik, de a szomszédoknak is ki van kötve a csengője. Üvöltözhet a kihalt utcán hajnali kettőkor vagy bemászik a vicsorgó dobermann mellé a kerítésen (mert a szomszéd meg olyat tart)

That's life.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.27. 18:55:27

@bikmakk:
Petike, apukád mesélte már, hogy ha kéményseprőt látsz, csavarints egyet a ruhagombodon, mert attól szerencséd lesz? Tudod az ilyen vészterhes időkben még az ilyen morzsányi reményforrásokra is szükség lehet. Ki tudja mikor.

Marika néni a szomszédból

pjotrkolja 2012.03.27. 19:48:19

@neccharisnyás útonálló:
"Néhány rohadt almától köteles az összes a kollektív bűnös medalionját viselni a kabátkája egy jól látható helyén."
Köszönet...
Az általánosítgatás veszedelmes dolog. Nem lehet kijelenteni, hogy az adott szakma minden képviselője sz@rházi.
Nem is kívánok többet hozzátenni ... a korrupció, a visszaélés, a hatóság eljátszása elítélendő, nem vitatom, de egyes hozzászólók hangneme(a több mint százötven hozzászólásból 1-2., keményen anyázók)a primitív barmok szintjétől is jóval elmarad.
A homáron már védtem a szakmámat (igen kéményseprő vagyok), úgyhogy nem kívánom védeni a védhetetlent.
Vannak mihaszna kéményseprők, de az "ajtóban fizető, most nem jó, hagyjon a francba, húzzon a csába" hozzáállású és a blogon utólag "hozzászóló" sem különb!
A kéményseprés kötelező közszolgáltatás.(pont) Sokak számára szükséges rossz! Hát hozzák ki belőle a maximumot ... dolgoztassák meg a seprőt a pénzéért, engedjék be, ellenőrizzen, tisztítson, vizsgáljon, mondjon véleményt adjon tanácsot... stb. ez a dolga.
Senki nem hőzöng mikor a rendőr gyorshajtáson kapja ... pedig ő s csak csücsül az autóban és jobb-rosszabb esetben csak beállítja a lézeres sebességmérőt.
Így is túl hosszúra húztam ... üdv mindenkinek!

garbonciás 2012.03.27. 19:59:26

Tatabányán kijött nyáron a kéményseprő és a védelmipénzért cserébe, mert ha nem akkor feljelent, kitöltött kb 30 másodperc alatt egy fecnit, hogy mi is a tüzeléstechnikai helyzet. Kérdeztem ezt miért nem tették a tavaszi behajtáskor, miért kell most külön fizetnem, erre az volt a válasz ezt így fogadta el a város. Két kiszállás dupla pénz. Jól lobbiztak! Az persze itt is divat, hogy be se jön kéményt nézni, mert a gáztüzeléses új "gyári" kéményeken nincs ami elromoljon. A leg arcátlanabb, hogy a tavaszi (értsd fűtési szezon utáni ellenőrzéskor) benéz tükörrel a kéménybe és közli rendben, nem fészkelt bele madár. Mondom az jó mert ha ez veszély akkor ősszel kellett volna jönni nem most...
Tiszta lenyúlás, pedig lehetne tisztességes áron korrekten csinálni.

CID 2012.03.27. 20:07:19

@atpijkamo: Aztat nem tudom, de itt nálunk pár napja lett éppen dojcs tompika Csongrád megye díszpolgára. Ja meg javalloták a díszdoktori cím adományozását skicc palinak :-) Ehhez képest egy vitézi címre gyúrni kell, beláthatod :-) remélem

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.27. 20:08:11

@pjotrkolja: Egyes kommentelők minősíthetetlen hangneme mit sem változtat a status quon.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.27. 20:12:19

@CID: Na, csak vigyázzál, mert mingyá' itt terem Tompi, oszt jól leugat.
...legalább megkérdezhetném, mit szól a Schmitt- bizottság jelentéséhez.

pjotrkolja 2012.03.27. 20:18:56

@agresszív kismalac:
Változtatni nem változtat, mint ahogyan nem is írtam ilyet. Sőt ... mint fentebb említem a védhetetlen nem védhető, de a mindennek ellenálló, mindent lesz@ró lakossági hozzáállás és annak az esetleges (amúgy jogszerű) következményei miatti sértődött beírogatás sem csak a seprőről állít ki bizonyítványt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 20:22:28

@CID: "dojcs tompika Csongrád megye díszpolgára"

Ja, a politikusságról már lemaradtam. A fideszes korhatár fölé esek, és míg világ a világ, öregebb leszek náluk. Meg a gyomrom se bírja már az ilyeneket. Igaz, az átkosban sem bírta.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.27. 20:23:49

@pjotrkolja: Akkor nagyjából egyetértünk. Ugye a kéményseprés szerinted sem az a kimondott öltönyös foglalkozás?

vega2 2012.03.27. 20:35:36

Olyan 20 évvel ezelőtt beállított hozzám egy kéményseprő, hogy kéri a kotródíjat. Mondtam rendben van, csak van egy kis probléma. Azt kérdezte mi az? Mondám, hogy kotorni kellene. Na erre nagy duzzogva megkotorta a konyhában a kéményt. Erre azt mondta, hogy kellene a pénz. Mondom rendben, de van még egy kis probléma. ?????? Mondom a hátsó szobában is van kémény. Megkotorta. Kérte a pánzt. Mondom az a probléma, hogy mivel székállású a tető, ezért a padláson is van kormolónyílás. Megkotorta mindkettőt. Kifizettem. Azóta nem jött.....

pjotrkolja 2012.03.27. 20:37:20

@agresszív kismalac:
Nem, nem az.
Amikor a betanító szakmunkás kolléga kivitt terepre, a művezető annyit mondott csak, hogy "vissza ne hozd amíg a feje búbjáig nem lesz kormos".
Voltak is cifra esetek ... de máig nem feledem, hogy volt ingatlan, ahol erőszakolni kellett a dolgot, mert nekem kormosnak kellett lennem. :)
Volt minden ... 92 éves vak nagyika, 20-as nyikhaj, gégemetszett cigányasszony (jó fej volt), stb.
Néha el kell tudni szakadnia várostól. Falun más a helyzet, reneszánszát éli a fatüzelés (meg ami belefér). A vidéki seprő éhen hal ha nem seper (természetesen itt is van kivétel).
Vagyis:
A kéményseprő-ipari sormunkavégzés az valóbban nem "kimondott öltönyös foglalkozás".

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.27. 21:14:17

Ha már Tompika előkerült. Mit láttam ma könyvesboltba beszaladva?

"Keleti Éden" by Demszky (S.K.). Pislogtam, mint kezdő házőrző a macskafiókra.

CID 2012.03.27. 21:21:12

@atpijkamo: öregebb vagy mint skicc pali????

Xezs 2012.03.27. 21:41:40

Rövid, tömör sztori, és teljesen jogos.

Ritkán olvasni ennyire szívmelengető sztorit.

Amúgy meg a kurva anyját annak, amelyik nem megy be megnézni, hogy mi a fasz van a kéménnyel, csak beszedi a lóvét.

Xezs 2012.03.27. 21:43:48

@ideologia: Nagyon jól csinálod, de tudod te, hogy hányszor kaptam meg fórumban, hogy de bunkó vagyok, mert ugyanazt csinálom, amit te?

Még a végén valaki kihozta az egészből azt, hogy hálásnak kéne lennem, hogy valaki pénzt áldoz rám azzal, hogy felhív.

Azt hiszem ott fejeztem be a vitatkozást.

Nálunk egyébként a kibaszott kaputelefon volt iszonyat hangos, rohadtul utáltam, hogy mindenféle buzi szórólapos a mienket nyomja. Találtam neten egy szakit aki egy ezresért belerakott egy potmétert, így lehet rajta hangerőt szabályozni. Most már olyan kellemes hangja van, hogy nem is veszem fel, hagyom csörögni :)

Xezs 2012.03.27. 21:45:44

@manyuska: Miért kell elhinni ilyen egetverő baromságokat? Mármint most a lábtörlős sztorira gondolok.

Sosem értettem, miért kell egymást mindenféle hülye sztorival riogatni.

Van baj így is elég, minek kell még hozzákölteni egy csomót?

Xezs 2012.03.27. 21:49:17

@atpijkamo: Szerintem nem a lakosságnak kell motiválnia egy alapvetően profitorientált vállalat dolgozóját. Persze a kedves szó, a köszönés jár, de ez a maximum. Igaz, mikor pénzt hozott a postás anyámnak, az aprót mindig megtarthatta. De ez inkább kényelmesség, mert a faszom se akart az ajtóban állni addig, amíg ő előszedi azt a sok vasat.

Xezs 2012.03.27. 21:52:23

@atpijkamo: Pedig tényleg az a jutalom, hogy nincsen korbács. Fiókvezető haverom mesélte, hogy ha fűt-fát, jutalmat ígért a dolgozóinak, nem tették le az asztalra amit kell. Aztán meglebegtette nekik a kirúgás esélyét, egyből elkezdték lerakni az elvárt munkát az asztalra.

Sok ember ilyen sajna, ezen nincs mit szépíteni.

Xezs 2012.03.27. 22:02:00

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor: Nem kell ahhoz hamisítani, hogy meglegyen a kvóta. Tekintettel a magyarság szabálytudatának hiányára azt kell mondjam, nagyon-nagyon egyszerű dolguk van a rendőröknek.

De nem is baj, a sok hőzöngő önző parasztot meg is kell büntetni, nem úgy van az, hogy én kitalálom hogy rám más szabályok vonatkoznak, mint a másikra. Ez így nem társadalom, ez lófasz, ahogy itt nagy bölcsen írta valaki egy másik poszt alatt.

Xezs 2012.03.27. 22:05:23

@bikmakk: Kisfiam! Kérdezd meg anyutól és aputól, hogy 2500 Ft-ból el tud-e menni egy négytagú család nyaralni, vagy azt, hogy lehet-e ennyiből cipőt venni. Ha ez megvolt, akkor rájössz, hogy az évi 2500 Ft, ami havonta 208 Ft nem is olyan sok.

Viszont mondd meg apukádnak, hogy ha nem szolgáltatnak, akkor semmiképp se fizessen, mert baleknek lenni nem jó.

Xezs 2012.03.27. 22:07:19

@Szűcslaci: közüzemi díjak beszedői? az meg mi a tököm? kijön valaki hogy ő a villanyszámlát jött beszedni? hát menjen a kurva anyjába :)

Xezs 2012.03.27. 22:16:33

@pjotrkolja: "Senki nem hőzöng mikor a rendőr gyorshajtáson kapja "

Te kevés blogot olvasol barátom. Ma Magyarországon mindenki hőzöng, de már lassan azért is, hogy a víz miért H2O-ból áll. Idióta egy nemzet vagyunk.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 22:16:48

@Xezs: "Szerintem nem a lakosságnak kell motiválnia egy alapvetően profitorientált vállalat dolgozóját."

Egy ideális világban igen. Még Németo. sem ideális világ. M.o. meg még messze nem az.

Postás, pizzás, taxis, fodrász, pincér... dolgozzon az alapfizetéséért. Tudom hogy ez a véleményed, és tudod, hogy nem értek vele egyet. Én fizetem helyetted is a borravalót. Nem fogok most azon panaszkodni, hogy te ezzel engem meglopsz. És tudom hogy ezzel még annyira sem értesz egyet, és ezért nem fogok ezen vitát nyitni újra, és többet a témában nem is válaszolok. Azért ne búsulj, szeretlek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 22:18:00

@Xezs: A szamárnak répa és ostor kell. Már a régi görögök is tudták.

Xezs 2012.03.27. 22:27:03

@atpijkamo: Még a végén megsajnálom a kis meglopott lelkedet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.27. 22:28:07

@Xezs: Na jó, mert nem nyitsz vitát, kapsz egy szmájlit: :))

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.03.27. 22:28:46

@Xezs: Pedig épp ma derült ki, hogy van, akire más szabályok vonatkoznak.

Környezettudatos 2012.03.28. 06:17:44

@Mózsi bá: Ne segíts, mert van elég gondom. Kéményseprőt több, mint 15 éve nem láttam a tetön, amint leereszti az eszközeit a kéménybe. Pedig ez a kéményseprés lényege, nem a nyugta. Nyugtával a napot dícsérik morzsika bácsi, nem kéményt sepernek. És mivel itt az elején elakadtál, nem elemzem tovább a segítő szándékú ostobaságodat. Semmi közöd hozzá, hol élek, én sem kérdeztem, ki az a szerencsétlen, aki a szomszédod.

Környezettudatos 2012.03.28. 06:23:58

@pjotrkolja: "...de a mindennek ellenálló, mindent lesz@ró lakossági hozzáállás..." ennek lehet kiváltó oka, nem gondolod? Senki nem ellenállatnak születik...de tapasztal és óvatossá válik. Nálunk ez túlélési stratégia. Annyi hatóság szed védelmi pénzt, annyi címen tartja a markát az állam a söralátét adó korszakában, hogy az embernek kell mérlegelni. Ráadásul akármennyit szednek be, sosem marad egy fillér sem a célra...de díszes tüzijátékra mindig akad.

janegirl36 2012.03.28. 09:45:36

A csengorol videken meg annyit hogy szuleim is videken elnek, kertes hazban, de amiota elterjedt a hir hogy edesapam agya alatt machetivel meg legpuskaval alszik meg a hazolo ciganyok is kerulik a csengo kornyeket... Aki meg tisztesseges ugyben erkezik az tudja hogy szivesen van latva :-)))

Szarazkoro 2012.03.28. 10:52:41

Paromekhoz nem jarnak mert vadasz az apja es ezt tudjak XD

iorek 2012.03.28. 10:54:06

@atpijkamo: Érdekes pont ez a pincér beleköp a kajába példa jutott eszembe nekem is, csak pont fordítva, hogy nem vagyok hajlandó csak azért borravalót adni, hogy ne köpjenek a kajámba.
A Te általad demonstrált elvtelen gondolkodás az amit a legjobban megvetek. Nekem ez az amit a szó jelent "magyar". Utállak a fajtáddal együtt. A sok kis sunyi megoldásodat ami szerint "kell" élni, és ami annyira megnehezíti az életem. Van egy jó hírem: Te vagy a többség. De leszarom. A Homár pedig pillanatnyilag a legprogresszívebb dolog ebben az országban.

imittto 2012.03.28. 17:12:19

Még Gyöngyösön laktunk, a házban átálltunk villany fűtésre így a kéményeket is megszüntettük. Jön a jómunkásember, mondja kéményseprési díj. Mondom 1 kémény el van bontva, kiöntve betonnal, a másik átépítéskor nyom nélkül eltűnt, a harmadikból meg egy 2 méteres cső áll ki, amit a kéménybe öntött beton tart, azon vannak az antennák rögzítve. Ha bármelyiket kitakarítja fizetek. Soha többé nem láttam...

ZöldszemM 2012.03.28. 19:33:52

@pjotrkolja:
Nos nem is lenne veletek sok baj ha a kéményseprés is olyan szabad foglalkozás lenne mint sok más ezer.
és nem is a talpaló kéményseprőkkel van a baj hanem magával a rendszerrel. Amúgy ki a kéményseprők felügyeleti szerve ??
csak van olyan nem ??

ZöldszemM 2012.03.28. 19:36:43

@Xezs: dehogy, törzsvendég az index kéményes topikban, akár én.

Xezs 2012.03.28. 21:07:45

@ZöldszemM: Kéményes topik? Az valami ilyesmi?

- nézd ezt a gyönyörű kéményt, milyen kecses és csinos

- tudom, én már tegnap kicsaptam rá

röhögő 2012.03.31. 00:40:52

@Bérgyilkos Bohóc: Hülyegyerek! Olvasni mikor tanulsz meg? Ha nincs csengő, akkor nem si erőlködnek. Korrigáltasd már a dislexiád!

plan 9 2012.04.01. 04:16:28

Legutóbb mikor jött a kéményseprő becsengetett, azt mondta Ő a kéményseprő, de nem hittem el.
Megkérdeztem miért nincs nála kefe.
Ebben maradtunk.
Lehet hogy jegyzőkönyvet fogok felvenni róla mikor kitisztítom a kéményt. Hátha kifizetem magamnak :)

zati 2012.04.04. 15:08:41

Hm, ez kétélű dolog. Amit a cikkben idézett fószer csinál, az sima védelmipénz-beszedés. Viszont a kémények ellenőrzése valóban hatósági feladat, elhanyagolása életveszélyes.
Mi négy éve költöztünk távfűtöttből egyedi fűtéses házba.
Csengetnek, hogy mi vagyunk a kéményseprők. Igazolvány, felszerelés, minden rendben.
Kérdem, mennyi az annyi. Mond egy számot, nem is túl nagyot.
Nahát, uram, maga az én emberem, már be is tereltem a padlásra, és frankón kikotortattam vele a kéményt.
Azóta minden évben ez történik.
A kémény vizsgálatának díja (=kéményadó :)) tartalmazza a kotrás díját.
Márpedig egy fával, esetleg szénnel fűtott kazán termel annyi kormot, hogy évente egyszer tényleg ki kell cucáltatni. Különben eldugul, eltömődik, csökken a huzat, és befelé indul el a füst. Szóval: Nem hülyeség a kéményseprés, ha TÉNYLEG elvégzik, nem csak a pénzt szedik be.
Javaslom a világgá zavarás helyett elvégeztetni és kifizetni a munkát.

ciluvagyok 2012.04.13. 20:22:38

Nem tudom, miről beszéltek... Én a 14. kerületben lakom, minden évben jön a hivatalos plecsnis kéményseprő, előtte 1 héttel értesítés a kapun. Bejön, felméri a terepet (nincsen kéményre kötött fűtőtestünk), udvariasan beszélünk 2 mondatot, aláírjuk a pecsétes hivatalos papírt amiből egyet itthagy nekem, haláludvariasan elköszön, megy tovább. Egy fillért se fizetek. Különösképpen szerencsés vagyok, vagy véletlenül a Holdra csöppentem?

Xezs 2012.04.14. 14:08:15

@ciluvagyok: Mivel nem használod a kéményt, evidens, hogy nem fizetsz. Nem vagy a Holdon, csak kicsit gondolkozni kéne.

MRN 2012.04.14. 23:59:27

@ciluvagyok:

Ha van kéményed, fizetni kell. Nálunk is parapetes cirkó van, és egy régi, használaton kívüli kémény, amiért is minden évben fizetni kell. Egyik évben azt mondták, hogy az alsó füstnyílást be kell betonozni, akkor nem kell fizetni. Következő évben mondtam, hogy be van betonozva. Ja, az nem elég, le kell bontani a kéményt, csak akkor nem kell fizetni... Persze, nem ragaszkodtak ahhoz se, hogy bejöjjenek az udvarra akár, nem hogy a tetőre.
Eleve nem értem, miért kötelező ez a "szolgáltatás". Akkor pucolják a kéményemet, amikor hívom őket. Ha hülye vagyok, és eldugul a kéményem, megmurdelek, mi közük hozzá? Társasházban még érteném, amit többen laknak. Ezen az alapon minden lakásba rendőr vagy ellenőr kéne éjjel-nappal, nehogy hülyeséget csináljon valaki, és veszélybe sodorja magát.

Xezs 2012.04.15. 05:15:11

@MRN: Na igen, hiába jó a kéményed mert évente ellenőrzik, ha te olyan hülye vagy, hogy szétgányolod az elektromos hálózatodat, ami utána tüzet okoz. Ilyen alapon azt is évente nézetni kéne. De ne adjak már ötleteket Matolcsynak úgyhogy befogom a pofám inkább :)

Nálunk még sosem kellett fizetni egyébként, mert nem használjuk a kéményt, pedig társasházi lakás. Bekopog, mondom hogy nem használjuk és elmegy.

MRN 2012.04.15. 13:08:25

@Xezs:

Hát szerencsétek van, mert ha van kémény, ami alkalmas (lenne) tüzelésre, már fizetni kell, hiába nem használod (de használhatnád). Mondjuk ezen az alapon a fodrásznak is fizetnem kéne, akár megyek hozzá, akár nem, hiszen van hajam.
Persze, a hasonlat sántít, de pont ilyen abszurd ez a kéményesdi.
Párom szülei hiába vezettették be a gázt, és mutatták a konvektorokat, mégis levették őket a házukon, plusz a melléképületen lévő kémények után egy szép összegre. Mondván, hogy használhatnák a kéményeket, ha akarnák. Pedig hát épp arra kellett a konvektor, mert már nem nagyon volt erejük szenet behordani, fát vágni. Gusztustalan, én csak füstadónak hívom.

Xezs 2012.04.15. 15:34:09

@MRN: Akkor ezek szerint a kéményseprők sem tudják hogy mikor kell szedni és mikor nem. Vagy a szüleid kéményseprője téved, vagy az enyém.

Mindesetre szüleidét lehet nem ártala lebetonozni, akkor az hivatalosan is megszüntetett kémény lenne.

MRN 2012.04.15. 22:48:16

@Xezs:
Ez a párom szüleinél történt pár éve, de minálunk is mindig szedték a pénzt, pedig régóta parapetes cirkó van. Próbálkoztam tavaly ezzel a bebetonozással, erre válaszolták, hogy az már nem elég, amíg nincs lebontva a kémény (akár használom, akár nem) fizetni kell.

Most rákerestem, és ezt találtam:

"A jogszabály előírja azt is, hogy a tartalék kémények és tartozékaik rendeltetésszerű használhatóságát évente egyszer ellenőrizni kell, és a tisztítást, ha szükséges, el kell végezni. Használaton kívüli kéményeket ellenőrizni, tisztítani nem kell. De vajon van-e különbség a "használaton kívüli" és "tartalék" kémény között? Ennek ismerete azért fontos, mert az egyik rendszeres ellenőrzéséért és szükség szerinti tisztításáért, mint kötelező kéményseprő szolgáltatásért fizetnünk kell, a másikért nem. Rendelet mondja ki (A kötelező kéményseprő ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X.30.) BM rendelet, az OÉSZ Országos Építésügyi Szabályzat): tartalékkémény: olyan kémény, amelynél a tényleges igénybevétel a más rendszerű hőellátás miatt nem áll fenn, de a hatályos rendelkezések szerint, illetve a fokozott biztonság miatt használható állapotban való tartása szükséges. A közszolgáltatás nem terjed ki arra a kéményre, amely használaton kívül áll, és amelynek bekötőnyílásait és tisztítónyílásait befalazták vagy nem éghető anyaggal tömören, illetőleg egyéb nem oldható szerelési technológiával (kötéssel) lezárták, és a kéménytisztítás helyén jól látható módon megjelölték. Ám egy ilyen átalakítást megelőzően érdemes mérlegelni a következőket is: Jogszabály írja elő, hogy "Minden lakás legalább egy lakószobájában tartalékfűtés lehetőségéről kell gondoskodni."

A megszűntethető kéményről a kéményseprő szolgáltató helyszíni szemlén (ennek díja van!) dönt, a lezárási munkákat a tulajdonosnak kell elvégeztetni, saját költségére. Ám ezt követően még egy ismételt ellenőrzést köt ki a szolgáltató, ismét külön díjért. Csak ezután fog intézkedni a kéménytisztítási díj törléséről."

Nekem ebből az jön le, hogy a nem használt kémény után is kell fizetni, mert az a "tartalék". Ha meg akarom szüntetni, azért is fizethetek, hogy engedélyezzék, és ellenőrzik is, jó pénzért.
De a legszebb, hogy nem is szüntethetem meg, mert "Minden lakás legalább egy lakószobájában tartalékfűtés lehetőségéről kell gondoskodni."

Hát ez utóbbi a legszebb. Mindebből az következik, hogy nincs menekvés a füstadó alól.

Nálatok lehet, hogy a társasházi közös költségből fizetik.
süti beállítások módosítása