Tékozló Homár

"És most ha ezért megbaszlak 16 ezerre!"

2014.12.16. 13:24 | Homár Hilda | komment

3597974_4d752a9ad9283bd0b191851cb63a67ce_wm.jpg

Olvasónk metrózott jeggyel és egy háromévessel, mégis elhangzott a címbeli mondat egy ellenőr szájából. Mekkora primkóság kell már ehhez.

Tisztelt BKK!

 2014.12.11-én 13:05 –kor utaztam a 3 éves kislányommal az M4-es metrón. Kelenföldön szálltunk fel és a Nyugati tér volt a célállomásunk. Természetesen jegyet lyukasztottunk, kislányom nagy örömére, hisz a metrózás a mai programunkat képezte.

A Kálvin téren egy kollega kedvesen köszönt kislányomnak és mosolygott rá, majd felajánlotta menjünk fel lifttel. Mi az M3-as vonalon szerettük volna folytatni utunkat a Nyugati térig. Felmentünk a lifttel, ott ismét egy kollega várt. Kérdezte miben segíthet. Megmutatta az M3-as felé vezető irányt. Mi tovább haladtunk, karomon a kislányommal, aki készségesen, izgalommal és nagy lelkesedéssel átadta a jegyünket az ott várakozó ellenőrnek. 

Ezt követően a következő történt.

A fogatlan, alpári stílusú ellenőr közölte, hogy nem jó a jegy és hogy az átszállást kellett volna választanom. Az első mondatában elhangzott a következő: 

„ – És most ha ezért megbaszlak 16 ezerre! Mert már volt olyan, hogy valakit ezért megbasztak!”

Jelzem, a 3 éves kislányom a karomon volt, aki sem a családban, sem környezetében nem találkozott még ennyire primitív, alpári, rágalmazó stílussal.

Jeleztem felé, hogy az M4-ről szálltunk át és én már 2 kollegával is találkoztam, akiknek az utasításait követtem. Ezt követően még további 2-3 mondat következett a részéről, melyekben a mondatok számát meghaladóan elhangzott a „bazd meg” és a „ megbaszom” különböző formái. Én teljesen ártatlanul, karomban a gyermekkel mélységesen megbotránkozva álltam és vártam, hogy megbüntessen. Attól függetlenül persze, hogy semmilyen szabálysértést nem követtem el. Nem utaztam jegy nélkül, sőt nemhogy a szerelvényre nem szálltam fel ( érvényes jeggyel ), de még a mozgólépcsőre sem léptem fel. Nem mutattam ellenállást a jegy átadása során, nem futottam el, nem léptem fel gyorsan a mozgólépcsőre…stb. Ahhoz meg jogom van, hogy tudatlan legyek a lift célállomásával kapcsolatban , mind amellett, hogy erre akkor már 2 kollegájuk is rábeszélt.

Fenti történeten és eljáráson mélységesen meg vagyok botránkozva és szeretném felháborodásomat jelezni, elsősorban a stílussal kapcsolatban. Nem vagyok bűnöző, gyermekem sem követett el semmit, azon kívül, hogy azt vélte élményekkel teli metrózással egybekötött napja lesz. Elvárható lenne a kollegáktól - ha már lehetőség adódik akadálymentes közlekedésre, amit elsősorban a mozgássérültek és a babakocsival közlekedők használnak – kellőképpen tájékoztassanak ennek lehetőségéről. A kollega akár még elvárható stílusban is jelezhette volna, hogy nem ezt az útvonalat kellett volna követnem. A mellette csendben a történést figyelő és hallgató 2 kollega miért nem lépett közbe, hogy az alkalmazott stílus nem megfelelő. Önök erre képzik ki az alkalmazottaikat? A legprimitívebb, alpári stílusban kezelni az amúgy tisztességes, diplomás utasokat, jelen esetben nőt és kismamát? Egyáltalán mi a feltétele jelen munkakörnek? Az említett kollegának – úrnak nem nevezném – csak feltételezem, hogy több általános iskolai végzettsége van, mint foga.

Felháborodásom mellett jelezném, hogy fenti esetről tájékoztatni fogom a bkvfigyelo.blog.hu, és a homar.blog.hu.valamint minden lehetséges erre alkalmas média fórumot. 

Üdvözlettel:

 

XXX

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.12.16. 15:49:30

@Dor B. Zoltán: :D aha! idegejjé' még a nőgyógyászom Dr. B. Zoltán vaze!!..:P:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 15:53:29

@Hoppácska: Azért jegy nélkül nem biztos hogy oda kéne engedni, ha már azt sem tudja, hogy van lift... honnan tudná hogy mikor kell ott jegyet kezelni?

ÉS
Ha nincs jegye sem úgy szólítjuk meg hogy megbaszlak 16 ezerre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 15:54:56

@Hupilila Almatorta: 3 éves simán mondja azt hogy húúúú menjünk abba a szép sunahó izébe.
De lehet hogy parkba mentek sétálni, ahova a metró a legegyszerűbb.
Életszerűtlen?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.16. 15:56:48

@ColT:
"Azért jegy nélkül nem biztos hogy oda kéne engedni, ha már azt sem tudja, hogy van lift... honnan tudná hogy mikor kell ott jegyet kezelni?"

De az illető békávés (aki nem is ellenőr volt talán) nem mondta el neki, mert udvarias volt, nem akarta zaklatni, akármi.

"Ha nincs jegye sem úgy szólítjuk meg hogy megbaszlak 16 ezerre."

Ez egyértelmű, hogy az illetőt azonnal kirúgni, helyét felszántani, beszórni sóval... vagy ilyesmi.
Ez nem kérdés.

Rónarider 2014.12.16. 16:01:39

@Hupilila Almatorta: Egyértelmű, szegregálják őket. Amelyik kölök annyit sem hozott otthonról, hogy a seggét ne a függönybe törölje, az a többi fejlődésének/fejlesztésének gátja, nem ő tehet róla, de soha nem fogja utolérni a többit, mert egyszerűen alap dolgokkal nincs tisztában, ettől agresszív lesz, vagy szétszórt, vagy csak néz mint buzinyúl a lucernásban, de tanítani háromszoros erőfeszítés, ami harmincas létszámnál megoldhatatlan. Ez a sommás véleményem.

2014.12.16. 16:24:28

@megamen: vizézit mondjuk már kirúgták, de a többi mondatoddal egyetértek.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.12.16. 16:26:22

@Hupilila Almatorta: A mai napig imádok villamosozni, buszozni, metrózni, vonatozni .. egyszóval utazni. Gyerekkoromban is mádtam, csak sajna akkor nem igazán engedtek egyedül, egészen 7 éves koromig.
Szóval, igen .. képzeld el, hogy nemcsak a tönkölygolyós waldorf létezik, vannak normális kölykök is, akiknek élmény és kaland az utazás trolival, vagy villamossal vagy metróval.
Ennyit erről.

A 4-es metrót még nem láttam, de a kérdésem az lenne, hogy a lift, az kivezet átszálláskor a metró területéről? Mert amennyiben nem, úgy az ellenőr, miért is szívózott? Tudtommal már vagy 2 éve nem kell új jegyet kezelni vonalváltáskor. Amennyiben igen, a BKK-nak egy raklapny sün.
De mindkét esetben az ilyen senkházi majmot disznópásztornak sem, nemhogy olyan munkakörbe, ahol emberekkel találkozhat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 16:26:31

@Hoppácska: Hát, az nem zaklatás, ha szól hogy oda már érvényes jeggyel kéne :)

@Rónarider: Az iskolában nem lehet alapvető nevelés hiányát korrigálni. Ott már régen rossz, ha kell. A kurva nagy toleranciában azt felejtik el sokan, hogy ezeket a gyerekeket a saját családja szegregálja a legjobban, mert nem tanítják meg őket az alapvető kulturált viselkedésre.
Utána meg én félek a buszon, amikor 2 sorral arrébb leül pár szegregált, hogy lehetőleg ne kössenek belém, mert ha összetörik valamimet, akkor én vehetek újat, már ha persze nem kórházba mehetek helyette.

Freddy a Krüger 2014.12.16. 16:31:17

@Hupilila Almatorta:
Képzeld el, amikor az öcsém kb. 4 éves volt, nagyanyám elvitte néha vonatozni csak úgy, mentek valamerre 2-3 megállót, aztán vissza, mert a gyereknek ez egy program volt, mert szerette. Most szólj hozzá.

Baluci 2014.12.16. 16:35:32

Egy focimeccsen azért még cifrábbakat is hall majd az a gyerek...

igazságos 2014.12.16. 16:43:08

Naszóval, én lettem az első hivatalosan kitiltott homáros.

Ide az oklevelem, és a díjam.

igazságos 2014.12.16. 16:44:38

@batgirl: csak amennyire te. :)

a gyerek meg tényleg nem jollyjoker

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 16:45:50

@igazságos: Hát előtted is tiltott már ki sokakat, szóval pont nem :)

igazságos 2014.12.16. 16:46:30

@ColT: ne rontsd már el az örömömet, te... :)

aszongya, ebben a blogban jelenleg nem kommentelhetsz

de akkor mér nem a hozzászólásaimat törölte ki

!?

hol itt a logika!?

Ny.Misi 2014.12.16. 16:48:31

Ha egyszer egy ilyen szájba találok verni akkor még én kerülök börtönbe. Még jó, hogy nem voltam ott pont akkor mert lehet nem türtőztettem volna magamat.
Erre még az sem mentség ha valaki nagyon buta.

igazságos 2014.12.16. 16:50:01

@Ny.Misi: továbbra se értem, hogy ha egyszer már ezért valakit megb@szott az ellenőr, és ezt hangoztatja!!! is, akkor miért kivételezget mással, akkor vagy mindenkit b@sszon meg, vagy senkit se.

Mer akkor igenis, kirúgatni azt a mocsok org ellenőrt.

Nem, nem a csúnya szavak használatért, hanem hogy pofára büntet.

venszivar 2014.12.16. 16:53:15

a diplomások bkvznak a prolik + ótóval járnak!? :):D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 16:54:13

@ancsika: Mert a béka ellenőr aszonta! CSAK :D

igazságos 2014.12.16. 16:54:21

@venszivar: bezzeg téged nem tiltottak ki

pedig te kezdted

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 16:55:25

@igazságos: Sehol.
Amúgy nem rontottam, csk nem figyelsz hogy már csomóan nincsenek :D

igazságos 2014.12.16. 16:55:30

Te poszter!!!

HA FOGATLAN VOLT, AKKOR HOGY TUDOTT BESZÉLNI AZ ELLENŐR?

igazságos 2014.12.16. 16:56:36

@ColT: hádde azokat ti csináltátok ki

például hagymát meg a pszihomacskát, meg nincs már a katy bundy, meg a kanmalac se

Csimpi csumpi 2014.12.16. 16:57:20

Az ellenor biztos azert selypitett mert mar kivertek a fogait.

igazságos 2014.12.16. 17:02:31

@Csimpi csumpi: várjá, levezetem

hm, mmmm, mmmmmmmm, mmmmmmm, Miért!? mmmm mmmmmmmmmmmm, mm mmmmmmmm, de uram, itt a jegyem mmmm! mmmmm pfmmmmmmm mmm mmmmmmm

még mindig nem értem, mi a gond, uram, van jegyem, volt segítségem is, az egyik kolléga ajánlotta

pfffm! mmmmmmmm phmmmmm mmmmmmmmmmmmmm.

mm mm mmmm mmmmmmmmmm mm mmmmmm! mmmm mmm mmmm mmmmm mmmm mmmmmmm mmmmm mmmmmmmmmm!

Mariann924 (törölt) 2014.12.16. 17:14:35

@Hupilila Almatorta:
Természetesen óvodája válogatja.
Nem mindenütt beszélnek így a gyerekek.
Persze, ahova a bugris BKK ellenőr gyereke jár, ott előfordulhat
... és végül az utolsó kérdésedre a válasz:
Esetleg olyan vidéki városból érkeztek, ahol nincs metró?
Vagy:
A család autóval közlekedik és a pici gyerek - a kora - miatt még nem ismeri a tömegközlekedést, nevezetesen a metrót.
Vagy:
KÜLFÖLDI VÁROSBÓL érkezett, ahol nincs metró, mint az én két unokaöcsém (Bologna) akik fél napig csak metróztak és bár restellem, de nagyon élvezték.
... de a lehetőségek tárháza végtelen, hogy valakinek 3 évesen miért élmény a metró.

Aureliano Buendía 2014.12.16. 17:17:18

Lehet, hogy a nem diplomásokat simán csak szétkúrja. Ott helyben.

Amúgy az ilyen kallert ott helyben fogán kéne baszni, de ezt a diplomást kitételt nem értem a posztolótól.

Egy jelvényszám sokat segített volna mádám.

venszivar 2014.12.16. 17:19:28

@Aureliano Buendía: de mán nincs foga...:)

LÉPEM!

Aureliano Buendía 2014.12.16. 17:19:59

@Freddy a Krüger: ellent kell mondanom. A dátumbélyegzővel ellátott jegyek (a metróra csak ilyennel tudsz felszállni) a metrón jók átszállásra is a bélyegzéstől számított 1 órán belül.
A szakaszjegy mondjuk nem.

Aureliano Buendía 2014.12.16. 17:21:14

@Freddy a Krüger: elmehet, mert vonaljeggyel sok éve át lehet egyik metróról szállni a másikra.

Gerzson a hintaló 2014.12.16. 17:22:48

Komolyan ezek a kommentek híven tükrözik a pesti ("büdösbunkó") kisprolik gondolatait, tisztelet a kevés kivételnek:

- ha már egyszer megbasztak vkit, őt miért ne???? (primkó, szimplán kárörvendő, erőfitogtató köcsög vélemény)
- mi jaz, hogy diplomás!!?, és még ki is emeli, azannyát, ezért megérdemelte... (kisproli, max. 8 általánossal)
- a gyerek nem jollyjóker, megérdemelte (a kisebbségből kiinduló, tipikus agglegény proli véleménye)
- ha ott lettem volna, lehet lefejelem (személyeskedő, neten nagypofájú, amúgy csak szimplán arrogáns baromarc).

Szép kis körkép. Bravo!

Aureliano Buendía 2014.12.16. 17:24:47

Amúgy én értem mi a baj. A diplomás ellenőr kismamát inzultálta egy kollégája.

Aureliano Buendía 2014.12.16. 17:27:54

@Gerzson a hintaló: ami a felsorolásból kimaradt:

-mindenki mekkora proli itt rajtam kívül (6 hozzászólással mindenkit lenéző, világlátott honfitárs, aki végre egyszer az életben jólmegaszonta)

igazságos 2014.12.16. 17:28:58

@Gerzson a hintaló: neked meg nincs is véleményed, csak ekézed azokat akiknek van.

és körbeért a kör a pesti büdösbunkó és a vidéki parasztgyerekek között

kamushamus 2014.12.16. 17:39:05

Ebből a történetből már csak egy kutya hiányzik. Gyermek van, nő van, kismama van, diploma van. :)

Aureliano Buendía 2014.12.16. 17:41:43

@kamushamus: és legalább a gyermek félvér volt? Az sokat segítene. Így nem lehet rasszistázni:)

igazságos 2014.12.16. 17:42:21

@kamushamus: szerintem meg a férj hiányzik, esetleg élettárs

mer nem létezik, hogy egyedül csatangolni mer a városba gyerekkel

kamushamus 2014.12.16. 17:43:44

@Aureliano Buendía: Erről nem szól a fáma. Még az is lehet, csak épp kifelejtette. :)

igazságos 2014.12.16. 17:45:06

@Aureliano Buendía: nna, már itten kitiltottak ezért máma pár embert

a másik sün is repült

kamushamus 2014.12.16. 17:45:21

@igazságos: És ha nincs férj, vagy élettárs? Merthogy lombikbébi a jelenlegi pocaklakó. :D
Jáááj ez a szó, hogy pocaklakó....
Ettől feláll. :)
A hátamon a szőr. :)

megamenn 2014.12.16. 17:49:26

@Kulics: tudom, én rúgattam ki. de a filmbe bevenném.

Aureliano Buendía 2014.12.16. 17:51:44

Vonaljegy:

Érvényes egy utazásra, átszállás és az utazás megszakítása nélkül a vonalak teljes hosszán az 1-299, 900-999, M1, M2, M3, M4 vonalakon, valamint Budapest közigazgatási határán belül a H5, H6, H7, H8, H9 vonalakon. Az érvényesség időtartama alatt az M1, M2, M3, M4 vonalak között átszállásra jogosít, de útmegszakításra és visszafelé utazásra nem használható. A jegyet az M1, M2, M3, M4 vonalakon az utazás megkezdése előtt, a többi közlekedési eszközön a felszállás vagy a jármű elindulása után haladéktalanul kell érvényesíteni. Bélyegzős érvényesítés esetén a kezeléstől számított 80 percig, az éjszakai járatokon 120 percig jogosít utazásra. A jegyet ellenőrzéskor fel kell mutatni, és az ellenőrzést végző személy kérésére át kell adni.

Ára: 350 Ft

Diplomás kismama-vonaljegy:

Érvényes korlátlan utazásra, átszállás és az utazás megszakításával a vonalak, és még meg nem épült vonalak teljes hosszán az 1-299, 900-999, M1, M2, M3, M4 vonalakon, valamint a Naprendszer közigazgatási határán belül az az Ü1 Ü2 és Ü3 űrhajóvonalakon. Az érvényesség időtartama alatt a bécsi tömegközlekedési járatokra átszállásra jogosít, de útmegszakításra és visszafelé utazásra is használható. A jegyet az M1, M2, M3, M4 vonalakon az utazás megkezdése előtt, a többi közlekedési eszközön a felszállás vagy a jármű elindulása után haladéktalanul kell érvényesíteni. Bélyegzős érvényesítés esetén a kezeléstől számított 80 percig, az éjszakai járatokon 120 percig jogosít utazásra. A jegyet és a diploma közjegyző által hitelesített másolatát* ellenőrzéskor fel kell mutatni, és az ellenőrzést végző személy kérésére át kell adni BAZMEG.

Ára: 50 Ft

*kivéve: Gábor Dénes Főiskola

igazságos 2014.12.16. 17:52:22

@Aureliano Buendía: ja, azok nem is diplomások, szal nem lehetett az.

igazságos 2014.12.16. 17:58:18

@kamushamus: nekem a pocaklakó minimanótól áll fel :)

pedig én csaj vagyok :D

igazságos 2014.12.16. 17:59:39

@Aureliano Buendía: na, mindjá szólök a törökknek

nem csodálom, hogy téged nem hívott

PannonBoy 2014.12.16. 18:01:00

Mikor lesz már végre elektronikus jegyrendszer???
Akkor az összes metrolejárati léhűtő BKV ellenőr/biztonsági őr mehet sorbanállni a munkaügyi hivatal elé!

megamenn 2014.12.16. 18:10:33

@Aureliano Buendía: nem rossz. de ezt figyeld:
hunter vonaljegy: 15000Ft

utazásra nem jogosít. a jogtalan utazásért bírságolni, bazmegelni, megbaszlakolni, vagy csak kaller karszalagot viselni szándékozó jegyellenőrök elfogására, megbaszására, tenyérrel történő pofozására stb. jogosít az érvényesítést követő 60 percben.
tilos a lágy részek cipőorral történő rugdalása. a szándékos károkozás pótjegy megvételét vonnya magaután, ára 110Ft

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 18:12:44

@igazságos: Csinálta a fene. Hagyma magától nincs, a pszichomacska pszicho volt, de már Kitalátort meg még pár arcot is kitiltottak.

gabors 2014.12.16. 18:22:38

Hat ilyet BAZMEG!!!

KibBASZottul sajnalom

a vonaljegyet ...mert hogy ki lett lyukasztva (ami azert nem lehetett a nap egy leanyalom...)

kamushamus 2014.12.16. 18:28:17

@igazságos: Bakker. Aki ezeket a szavakat kitalálja, egy héten keresztül reggeltől estig hallgattatnám vele, végtelenített felvételen. :)

gabors 2014.12.16. 18:35:35

@Gerzson a hintaló: NAGYON uj lehetsz itt !!!

nem kicsit zold-hatu a gerszon hintalo

mielott elfelejtem, BAZMEG !!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 18:36:20

@megamen: Sokan elrugdalnának pár ezret.

venszivar 2014.12.16. 18:37:10

Ó, ha én egyszer láthatnám a 7-es metrót....

gabors 2014.12.16. 19:01:15

na bazmegelos cikk kell !!!

igy mar 127-ik ez !!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.16. 19:01:59

20 éves koromig nem találkoztam olyan emberrel, aki kimondta volna, hogy lófasz. Legkedvesebb egyetemi professzorom vette egyszer magának a bátorságot.

Bazmegelni már hallottam addigra, hát voltam katona is.

A rokonsági körben soha senki nem beszél csúnyán.

igazságos 2014.12.16. 19:05:36

@venszivar: majd ha elkezdtetek dolgozni

én meg azt látnám

Manyecska 2014.12.16. 19:07:59

@venszivar: Londonban, sejj.@atpijkamo: és mit mond az egyszeri pap amikor ráüt az ujjára a kalapáccsal?:D@igazságos: zsebihal, b+!:D@Gerzson a hintaló: terhes volt a hintalovuk kiskorukban, azért. Meg zárlatos a pólya.:DD

igazságos 2014.12.16. 19:10:26

@Manyecska /kűdtem levélt!/: még az is jobb, a pocaklakó minimanónál

zsebihal :D

kenguru :)

zsebes :) mondjuk később az is lesz belőle

:D

pedig a diplomás az nem szaporodik, csak kivételes esetben

gyanús a poszt!

kamushamus 2014.12.16. 19:21:41

Vajh milyen diplomája lehet? Bőőcsész? :)

Manyecska 2014.12.16. 19:25:28

@igazságos: hát nem ezzel kezdtem???? :D
rám megsértődött a nőgyógyász mer a nyolcadik hónap körül azt mertem mondani hogy olyan mint az Alien c. filmben, na pont úgy érzem magamat :DD Hát, nem vette a lapot. Nem is értem. Pedig télleg olyan volt mert farfekvéses volt sokáig-már a gyerek nem a doki és elég sz.r volt a harmincvalahányadik héten amikot befordult és a májamat-lépemet-tüdőmet nyomogatta:).. ON

Manyecska 2014.12.16. 19:33:59

@igazságos: nem, persze, a vizsgámon alig fértem be a padba /24 éves voltam/ a hasamtól, nyolc hónapos terhesen.:)) a könyvet fél méternél közelebb képtelen voltam magamhoz tartani már:DD áhhh. De kapnak kedvezmény vaze. Nagy ötlet. Adnának bérlakásokat inkább, bakker..

Freddy a Krüger 2014.12.16. 19:35:02

@Aureliano Buendía:
Igen rég volt, hogy metróra vonaljegyet vettem, és átszálljak vele. Nem két fillér már egy jegy, és az árát el is lehet inni.

Bluemotion 2014.12.16. 19:38:07

Sajnos az ilyen posztok is elfognak tűnni, ha egyszer élesben fognak működni az ellenőrző kapuk :(

venszivar 2014.12.16. 19:44:04

@igazságos: téged azért nem dug + még egy cigó SEM! mert veled, rajtad az is munka lenne!:)

igazságos 2014.12.16. 19:48:14

@venszivar: nyugi, csak neked le fogom kamerázni, ha egyszer valaki mégis rámvetemedne! XD

venszivar 2014.12.16. 19:52:51

@igazságos: AZ! a kékfény híreiben is benne lesz!

Egy siket traktorista kinyírt (összenyomott) egy falúnyi roma srácot.:):D

igazságos 2014.12.16. 19:54:12

@venszivar: hát, csak ebben az évben 600-al végeztünk. Mondjuk igaz, saját magatokat intéztétek el.

igazságos 2014.12.16. 19:56:22

Na, de meginn eltávolodtunk a pocaklakó minimanó űrlénytől.

Valahogy ez kimaradt az életemből, én lehidaltam annál a momentumnál, hogy mi az, hogy x-t megbünteti, y-t meg nem.

azonnal kirúgni a zellenőrt

a fogatlant

OSZT KÉRETIK FELVENNI EGY OLYAT, AKI AZTÁN MINDENKIT AGYONRA MEGBÜNTET.

Rett Enet 2014.12.16. 20:12:43

Egyébként hat éven alulinak jegy sem kell, anyunak meg jár a kismamabérlet, minek vett egyáltalán jegyet?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.16. 20:28:23

@Manyecska /kűdtem levélt!/:

A pap szegeli a templom kerítését. Egy kisfiú megy arra, megáll, és csak nézi, nézi. Megkérdi tőle a pap:
- Hát te, fiam, mit nézel annyira?
- Csak azt várom, mit mond a tiszteletes úr, ha ráüt a kalapáccsal az ujjára.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.12.16. 20:33:52

Mit is hall a kölök?? "megbaszlak" !?!?
No drága feleim! :)
Pont így karácsony tájt pár éve zötykölődöm a kerekes vakondon!
Ficakban nagymuter két unokával ücsörög, egyik nagycsoportos a másik kiscsopis korban leledzhet.
Unalmas láblóbálás közben a nagyobbik, rákezd az ismert kis dallamon, jó hangosan, mellettem, az alábbi szöveggel:
"Jaj de szép az akasztófa
de sok ember van ő rajta.
Itt egy zsidó, ott egy barna
jaj de szép az akasztófa!"

Nagyi majd bele rokkant a szégyenbe. fele utas szeme gülüre kerekedett, másik része mosolyogva kacarászott...

Hogy én hogy reagáltam le? Ha megírnám, rögtön Ignác becenevével illetnétek engemet! :DDD

@atpijkamo: csekkoltad? mehet blogba. :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.12.16. 20:37:09

....na azé.... fene a diplomás mindenit! :D

Manyecska 2014.12.16. 20:40:40

@igazságos: egyébként ezzel kapcsolatban-meg amit írtál-van egy ötletem majd megírom már holnap emilben. Máshol működik a dolog, szervezés kérdése..na hóéjt én hajnalban főzőcskézek mostanában..

igazságos 2014.12.16. 20:45:12

@Manyecska /kűdtem levélt!/:

elgurult mindenkinek a gyógyszere

há minden működik, ha a zember akar valamit

diósmetélt 2014.12.16. 21:00:51

Kossuth Lajos azt üzente: Mindnyájunknak el kell menni! És a regimentje is elfogyott, szóval ezért is.

igazságos 2014.12.16. 21:04:09

@diósmetélt: hát az is hogy végezte.

A dicső halál helyett, betegség intézte el.

Hát nem csoda, hogy a Kossuth Díjat is a csókosok kapják, meg a seggnyaló épp kormányon levő banda sleppje.

igazságos 2014.12.16. 21:23:53

Pedig még mindig igaza van a poszternak.

Pont.

gabors 2014.12.16. 22:06:59

Szeretném látni az összes kommentet! (154)

erre most eppen nincs idom BAZMEG, de NAGYON sajnalom

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.16. 22:07:15

@igazságos: Olyan is van, az meg azt is megbünteti, akit nem kéne :D

hobbitroll 2014.12.16. 23:29:26

@Hupilila Almatorta: Igen b+, mer' munkanapokon X5/Q4/S6/S8/Bentley/Maybach/SLK/CLK/etc. ótókkal kénytelen furikázni b+. Mer a qrva diplomájára nem kap alanyi jogon egy concorde-ot (vagy legalább egy 747-est vagy A380-ast) b+! Elvegyül a pórnép között, karján a csimótával b+! Hogy csodálhasd, és hódolatod fejezhesd ki ŐELŐTTE, mer' Ő (b+), akinek diplomája van (érted b+, nem éreccségi, nem nyó'c á'talános, DIPLOMA B+) szült 1 kölyköt! Amit hord is körbe mint a véres kardot (b+)!
Ezért tart itt az ország!

(sajnálom szegény kölköt, nagyjából pont [1,e-32]% esélye van, hogy normális/épeszű ember legyen belőle egy ilyen tajgetosz pozitív anya mellett)

hobbitroll 2014.12.16. 23:43:59

@igazságos: Már' bocs, de büntetésről szó nincs. Cekcuális kapcsolat létesítését helyezte kilátásba ... 16-é'. Mondjuk az nem derült ki, hogy ki fizetne kinek ... monnyuk ha anyuka jó bőr, lehet 16k-t nekem is megér 1 órácskára :P

Manyecska 2014.12.17. 00:34:29

@hobbitroll: mint a viccben; 16 ért menny azt verjétek ki egymàsnak.xd...a helyes vàlasz.

joska61 2014.12.17. 08:52:31

Sejtem mitől volt az ogre fogatlan.

venszivar 2014.12.17. 09:03:25

@joska61: Talán még attól, hogy 16, egy fél fogra sem elég:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.17. 09:18:29

@hobbitroll: Akkor szerinted mit akarna egy BKV ellenőr? Ne legyél már naív, ha már troll vagy...

igazságos 2014.12.17. 13:46:44

@ColT: de mér kell ezt bizonygatnod!? Aszittem mindenki tuggya mar itt ezt, úcxse hallgat itt rám senki se.

vagyis rászista is lehetek, mer a kutyát se bántom meg vele

@hobbitroll: ne sértegess, én elvetemúlt vagyok, mer a hobbitroll örül ha reagálnak rá

gabors 2014.12.17. 18:24:40

168 !!!

ha oraban lenne egy egesz HET

na vegre a homar jobban teljesit !!!

Thou 2014.12.18. 11:35:14

Nem kéne bliccelni!
süti beállítások módosítása