Tékozló Homár

Válts szolgáltatót, mind a kettő kitol veled / Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2015.11.20. 09:42 | Homár Hilda | 84 komment

telenor_logo_1.png

Minden Homár sztorik esszenciája lehetne William számhordozó története, amiben szerepel két mobilszolgáltató és a fogyasztóvédelem is. Eredmény meg nagyon kevés ahhoz képest, hogy manapság a számhordozás nem számít egy nagyon ritkán előforduló eseménynek.

Üdvözletem!

Egy kalandos mobil szolgáltató váltás történetét szeretném elmesélni az olvasóknak, illetve a nyilvánosság erejét segítségül hívni, mivel úgy érzem magamra maradtam az igazságommal.

A történet ez év júliusában kezdődött. Már hónapokkal azelőtt eldöntöttem, hogy elhagyom a Telenort a sokszor zavaros és véleményem szerint mohó díjszabása miatt. A UPC új, korlátlan és ingyenes internettel rendelkező csomagját néztem ki. A váltás számhordozással  valósult meg, ami annyit jelent, hogy bejelented annak a szolgáltatónak ezirányú igényedet, ahová menni akarsz, ők kikérik a számodat a korábbi szolgáltatótól. Így van egy átmeneti időszak, amíg két előfizetésed van és a számhordozás megvalósulásával automatikusan megszünik a korábbi.

A Telenornál így keletkezett egy július 25. és augusztus 4. közötti tört számlám, a UPC-nél meg egy július 28. és augusztus 11. közötti tört számlám. Az általam várt két számla a Telenor esetében ~3.000 Ft volt az 1/3 tört hónapra vetítve, a UPC esetében pedig ~5.000 Ft tört havi plusz ~15.000 augusztus havi, összesen ~20.000  volt várható, a kettő együtt 23.000 Ft összesen.

Ehelyett az történt, hogy a UPC kiszámlázott 35.000 Ft-ot, a Telenor meg 9.000 Ft teljes havi számlát 07.25 - 08.24 közötti időszakra. Ettől a két számlától menten becsokiztam és elkezdtem matekozni, ez hogy jött ki...

A két elektronikus szolgáltó esetét különválasztom, a kettőben közös, hogy mindkét szolgáltatóval azonnal és több alkalommal is kapcsolatba léptem vagy megkiséreltem, elektronikus úton illetve telefonon, majd hamarosan panaszt nyújtottam be a NFH és az NMHH irányába.

A UPC-nél Freedom M csomagra váltottam, ami tartalmaz egy hónapban 100 perc ingyen beszélgetést, 100 db ingyen SMS-t hálózaton kívül (hálózaton belül mindkettő ingyenes) illetve korlátlan és ingyenes(!) internet szolgáltatást. Ezzel szemben ők a tört időszakra eső ingyenes perceimet, SMS-eimet is kiszámlázták ezenkívül 1.5 Gb adatforgalomra 13.000 Ft-ot! Innen már látszott, hogy a számlázási rendszerük K.O.. Több e-mailem, telefonom és személyes kapcsolatfelvétel után bizonyossá vált, hogy látják, "a hiba az ő készülékükben van". Jeleztem, hogy amíg nem korrigálnak és nem javítják a hibát, addig felejtsék el, hogy befizetem ezt az elmebeteg számlát.

A Telenor esetében az a szituáció állt elő, hogy tört időszakra lazán kiszámláztak egy teljes havi díjat. Tehát 08.05-től 08.25-ig, úgy hogy már nem is voltunk szerződéses viszonyban, nem is nyújtottak semmiféle szolgáltatást. A dolog pikantériája, hogy elektronikus számlát kaptam tőlük, amit a MyTelenor felületén értem el és ott tudtam befizetni. Viszon mivel megszünt 08.04-ével az előfizetésem így teljesen lekorlátozták a hozzáférésemet, tehát elérhetetlenné vált számomra (kvázi nem kaptam) a tört hónapra vonatkozó, teljes havi végszámlàt, kis magyar nonszensz... Mindössze egy e-mail utal az összegre. Ők is sikeresen megállapították, hogy valóban nincs számla.

A bürokratikus fogyasztóvédelem útvesztője így nézett ki. Mindenhol heteket kellett várni a válaszokra, reakciókra. Az NMHH közölte, hogy csak 3.000 Ft-ért, írásban, megfelelő formában benyújtott panaszokkal foglalkozik. Az NFH több hét alatt kisakkozta, hogy átpasszolja az ügyet a Budapesti Kormányhivatalnak, akik hosszas kotlás után megállapították, hogy illetékesség hiányában megszüntetik az eljárást. Ez a magyar, állami fogyasztóvédelem. Sóhivatalok, vannak, de minek?!

A jelen helyzetben ott tartok, hogy a UPC végre korrigált, 15.000 Ft-ot jóváírt az egyenlegemen így én is kifizettem az elmaradásomat. Remélem képesek kijavítani a számlázási rendszerük informatikai hibáit, mert eléggé gyerekcipőben járnak még.

A Telenor továbbra is struccpolitikát folytat, számukra már egy kívülálló lehetek. Se telefonon, se elektronikus úton nem reagálnak, havonta jön egy boríték rizsa dumával. Végszámlát nem kaptam, teljesen jogosulatlannak és inkorrektnek tartom, hogy olyan időszakra szabnak ki díjazást, amikor már nem álltunk szerződésben, nem nyújtottak semmiféle szolgáltatást. Úgy érzem tehetetlen vagyok ellenük, a magyar állami fogyasztóvédelem cserben hagyott, teljes inkompetencia. Most már csak a nyilvánosság maradt. Itt nem az összeg a lényeg nekem, hanem a jogszerűség és az arányosság. Egy általam megkérdezett ügyvéd szintén megerősített, hogy igazam van szerinte, de csak a polgári peres út maradt a NFH ajánlásával. Egy multi ellen?

Kíváncsi lennék más emberek véleményére és tapasztalataira, nem mellesleg jogban jártas emberek álláspontjára. A Telenor mindig a 97 oldalas Ászf-ére hivatkozik, amiből én nem kaptam egy példányt sem illetve lehet, hogy már az abban leìrtak is aggályosak jogilag. A semmire milyen alapon követelőznek? Se szerződés, se szolgáltatás... Elképesztő egy társulat... :-) A kérdésem az lenne:

1. Számlázhat úgy a Telenor a saját Ászf-re hivatkozva, hogy már nem vagyunk szerződéses  viszonyban? Ha adott hónapban szerződést bontassz, ők kiszámlázzák az utolsó, teljes havidijat. Ez törvényes?

2. Lekorlátozták a hozzaférést az elektronikus számlámhoz, enélkül hogy várják el, hogy fizessek?

William

UPDATE nov. 25.

Kedves Homár Olvasó!

A szolgáltató számhordozás esetére vonatkozó számlázási gyakorlatára a hatályos jogszabályok, az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek vonatkozó rendelkezéseinek együttes áttanulmányozását követően lehet pontos állásfoglalást adni. A Telenor 2015.07.21. napjától hatályos ÁSZF-je a számhordozással történő szerződés megszűnésére a következőket mondja ki:

Amennyiben az átvevő szolgáltató az Előfizetőnek a Telenorral kötött Előfizetői Szerződésre vonatkozó írásbeli felmondását a szolgáltatók közötti megállapodás szerinti elektronikus úton a Telenornak mint átadó szolgáltatónak az Előfizető nevében bejelenti, akkor a Telenor ezt írásbeli felmondásnak tekinti.

Ezt követően az előfizető és az átvevő szolgáltató között az új előfizetői szerződés létrejöttével, a Telenorral fennálló előfizetői szerződés megszűnik. Az Előfizető pedig köteles a számhordozás időpontját megelőzően igénybe vett, azonban a Telenor által csak ezt követően feldolgozott Szolgáltatás díját a Telenor számlája alapján, a számlán feltüntetett esedékességgel kiegyenlíteni.

A számla tartalmát illetően az ÁSZF 1/A. melléklete úgy rendelkezik, hogy a tarifacsomagok havidíjainak tekintetében mindig teljes havidíj kerül kiszámlázásra, kivéve, ha az Előfizetői Szerződés megkötésének napja nem egyezik meg a számlazárás napjával.

A fent leírtak alátámasztják azt a felvetést, hogy az általad igénybe vett szolgáltatás díját valóban csak azon időpontig kell megfizetned, amíg a számhordozás révén az előfizetői szerződésed a Telenorral meg nem szűnt, így ha erre hó elején került sor, a Telenornak arra az időszakra vonatkozó tört számlát kellett volna kiállítania.

Megfelelően jártál el, amikor írásban vitattad azt, hogy nem tudsz hozzáférni a számlához, illetve annak összegével sem értesz egyet. Az előfizető kérésére ugyanis a szolgáltatónak biztosítania kell, hogy díjmentesen megismerhesd a fizetendő díj számításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatást. Különösen igaz ez, ha saját hibádon kívül az elektronikus számlához lehetetlenné vált a hozzáférésed.

Javasoljuk, hogy a fent leírtak alapján ismételten keresd meg írásban a Telenort kérve a tört időszakra a szolgáltatás díjának megállapítását, majd az ennek alapján kiállított számla megküldését. A Telenornak leveledre 30 napon belül indoklással ellátott választ kell küldenie. Amennyiben ezt nem teszi meg, a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhatsz, melynek során kérésedre a számla tartalmával kapcsolatos panaszodat is kötelesek kivizsgálni. Panaszod kivizsgálása céljából Békéltető Testülethez is fordulhatsz, melynek eljárása ingyenes, és 2015. szeptember 11. napjától indult eljárásokban a meghallgatáson a vállalkozások már kötelesen személyesen is megjelenni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.11.20. 09:47:34

Rövidke letiltás után újra itt!

Éljen a szervíz!

sáros_tehén 2015.11.20. 09:48:10

1. Sajnos igen. Mi ebben a cipőben járunk. A fordulónap előtt 8 nappal kell felmondani, 8 napos felmondási határidővel. Ekkor a számlázási időszak végéig használni tudod a szolgáltatást.

2015.11.20. 09:49:20

@sarostehen_:1. Sajnos igen. Mi ebben a cipőben járunk.

Ez most cipős poszt?

2015.11.20. 09:55:30

Azér nem illik letiltani a szegény embert ennyi időre! Bár legalább elmosogattam meg kitakarítottam. Majdnem meg is fürödtem!

juhaszvik 2015.11.20. 09:56:35

azért nem olyan nehéz megszerezni az ÁSZF-t, és ha aláírtad, hogy elfogadod annak szabályait, akkor azok vonatkoznak rád, ha aggályos, ha nem (ennek eldöntése más feladata).

1. olvasd el az ÁSZF-t, abból valószínűleg kiderül; a törvényesség vizsgálatát pedig ne mezei emberekre (ránk) bízd
2. bemész a telenor üzletbe, kiválasztod a "számla befizetése" menüpontot, és várod, hogy sorra kerülj.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 10:00:42

@Cicmen: Nem kell új accountot regelni, elég ilyen alias nicket.

2015.11.20. 10:04:36

@atpijkamo: Nem új. Annyira nem érdekelt a dolog, kivártam. Nézzed meg milyen régi vagyok.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 10:06:23

@Cicmen: Éppen ezt mondom. Ugyanezzel a régi accountoddal regelsz egy új aliast, és vígan használod. Váltani is egy mozdulat a kettő között. Nincs szükség teljesen új accountot regisztrálni.

2015.11.20. 10:09:25

@atpijkamo: Lassú voltam, de mosmár vágom! Köcce!

Hálából.....-..-.- A szerviz MINDIG rövid I !!!!!!!!!

Darth Revan 2015.11.20. 10:09:38

irorszagban elek, de van egy magyar sim kartyam is, amit akkor hasznalok, amikor otthon vagyok.
nem reg telefont csereltem es ebbe a keszulekbe mar micro sim kell. Az ir szolgaltatot felhivtam es masnap (!) a postas hozta az uj sim kartyat, termeszetesen ingyen es bérmentve es a harmadik napon az uj simem mar a regi szammal uzemelt.

Otthon bementem egy vodafone kirendeltsegbe elmondtam, hogy cserljuk le a simet, kapasbol elkertek volna 5000 forintot! Kopni-nyelni nem tudtam. Azutan felajanlotta, hogy egy otszazasert meretre vagja a regi kartyat.

Egy fillert is sokallottam volna a dologert, de belementem, mert hasznalni szerettem volna a magyar szamom.

juhaszvik 2015.11.20. 10:10:20

@Cicmen: akkor én vagyok a kapitány (régi). vitorlát fel! amúgy mennyi időre voltál távol? engem egy másik blogról (szintén blog.hu, ugyanez az acc) tiltottak ki (teljesen jogtalanul, eskü :) ), de tök úgy néz ki, hogy végérvényesen... :(

2015.11.20. 10:13:58

@juhaszvik: A csajt, akit átvágtak a babakocsival lebacatlanoztam azér. Másnap nem tuttam kommencsolni, azóta nem néztem. Ma meg hipp hopp itt vagyok!

Vadászok Őrangyala 2015.11.20. 10:20:29

Dejszen ez cseberből vederbe.

2015.11.20. 10:21:49

@juhaszvik: engem egy másik blogról (szintén blog.hu, ugyanez az acc) tiltottak ki (teljesen jogtalanul, eskü :)

Nekem amúgy jogos volt, a Hilda mekmonta hogy ne taplóskodjunk a posztossal de engem ne korlátozgassanak, dafke tróger voltam! :)))

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.20. 10:22:11

Amikor a Plusssz pezsgőtabletta rezeg (pezseg) és annak az illata. Ezt idézzétek fell.

Az eszencia szerintem egyesz. Nem tudom elolvasom-e, de el akartam, aztán kapcsolandusz, hogy ez hányadik kéklogós-számhordozós poszt már. Diverzitás, mely nem ördögtől való és létező, alkalmazható tünemény, mint olyan, megvan?
@Cicmen: még éppen idejében. Megfürdőzve nem ismernénk fel, vágod, még a szagrezonanciális összetételtérképed is eltérne az eddgiektől. Én aszittem csak öröktiltások vannak. Ezekszerint nem csak olyanok. Te elaprózott áldásokat kapsz, te nem vagy akkora elenféll.

Mobilszolgáltató-váltás. Hogy tanuljunk is valamit. A szolgáltató nem mobil, nem egy tojásdad alakú lakókocsiból prezentálja magát, hanem mobilokkal foglalkozik. Ha az összetett szó első tapasztmánya 3-rom(om) vagy anál több szótagú és amennyiben továbbra egyszóvá kívánja a megtanult ugye magyar nyelv a kifejezést hosszadalma ellenére is, úgynevezett kötőjelet alkalmazunk a benne. Úgy ám. De ezek annyira alap dolgok, ugorjunk (a Holdra). Miután megcéloztuk a háztetőt. Inkább mint fordítva, akkor betörne a cserép.

Elfelejtetted megírni, hogy közben van UPC vezetékes szolgáltatásra is előfizetésed, mert ha jól tudom a társszolgáltatása, a mobilféle, az nem megy anélkül. Nem a xámlázásuk a KÓ, hanem a marketingjük jó, az előfizető meg az újgyerek, oszt nem tud semmit. Így megköttetnek a jóüzletek.

"a NFH ajánlásával" Ez ad bónusz erőteljességet a harcban? Máskülönben ez kend a hajadra-ajánlás.
Az ÁSZF - mivel mindig haylamos változni - elérhető mindig a weblapon, pontosabban pdf-ben szokták az ilyet.

1. ki szokták számlázni az egész havidíjat az itteni tapasztalatok alapján. Nem tudom, hogy törvényes-e, de teljesen mindegy, hiszen látod, hogy mennyit tudsz működni az ügy érdekében. A Plusssztabletta és egyéb, szélsőséges élvezetek vigasztaljanak, gyermekem.

@sarostehen_: múltkor 1 hóról volt szó. Most akkor mi.

AtiSnatch 2015.11.20. 10:26:42

@Cicmen: éjjen május egyedike!

2015.11.20. 10:28:38

@kisdeadvédelmi intézet: Te elaprózott áldásokat kapsz, te nem vagy akkora elenféll.

Aszittem a fenomenálos humorom meg a csillogó intelidzsenszem okából pótolhatatlannak nyilvánítottak és azér!

2015.11.20. 10:33:00

@AtiSnatch: Nem, 11. 17. Nekem nem ad el babakocsit.... vagy mi.

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.20. 10:33:24

@AtiSnatch: azon a napon sokan fertőződtek meg 86-ban, a kelleti blokkban. Sugárzás volt javában akkormár. Mentek ki a sok népek, sokan. Vesztükbe ünnepelték magukat. A filmek is besugárzódtak. Jó volt.
@Cicmen: jó gondolat, mostmár én is ezeket gondolom rólad. Eladtad magad.

juhaszvik 2015.11.20. 10:33:33

@Cicmen: sose lehet tudni, hogy kit mikor bacnak meg (kivéve, ha részese vagy), ezért viccelni sem szabad vele. fontos, hogy nyitott szemmel és csukott szájjal járjon az ember. és mielőtt: a kórokozókra gondoltam...

Black Hole 2015.11.20. 10:44:28

@Vadászok Őrangyala: legalább jövőre is lesz poszt, mikor a UPC-től számhordozással visszamegy a Telenorhoz.

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.20. 10:44:44

@AtiSnatch: látszik.;D
@juhaszvik: ha sötétben ki vagy kötözve és műbránerrel közelít feléd a barátnőd, akkor nem tudhatod mikor leszel, hiába vagy részese a jelenetnek!

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.20. 10:53:39

@AtiSnatch: máshol!

havonta jön egy boríték rizsa? mázlista, nekem csak fecniket szoktak küldeni.

sáros_tehén 2015.11.20. 11:04:26

@kisdeadvédelmi intézet: Ha a számlázási fordulónap után felmondod mondjuk 2 nappal, akkor is kiszámlázzák neked a teljes hónapot.

milyennőazilyen 2015.11.20. 11:43:08

@kisdeadvédelmi intézet: neked mér van új nikked? mit rosszalkodtál?

Én kártyás pannonos+teszkós vagyok, tudom nem vagyok sikeres ember.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 12:12:11

@milyennőazilyen: Miből gondolod, hogy ez is a Kellemes Zérókomponista lenne???

milyennőazilyen 2015.11.20. 12:14:53

@atpijkamo: hosszú, valamint a szóalkotások (vagy valaki próbálkozik, de ezt nem hinném, neki nincs epigonja :))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 12:17:09

@milyennőazilyen: :)) Nem hiszek az epigonokban. Zéró megismételhetetlen, lemásolhatatlan.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.20. 12:20:15

"Remélem képesek kijavítani a számlázási rendszerük informatikai hibáit, mert eléggé gyerekcipőben járnak még."
Mondjuk úgy 25 éve itt van a Panni, a UPC is laza 15, szóval... Gyerekcipő? :D

Amúgy bementél a Telenorhoz, hogy akkor mi van?

NFH, NMHH meg köszi, jó hogy állami szervek vagytok...

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.20. 12:24:21

@milyennőazilyen: ez kivételesen kreatívan való átvettség eredménye.

Black Hole 2015.11.20. 13:58:14

Diszkrét kérdésem lenne a mobilon homározó Bélákhoz! Mobil nézetben csak nekem nem töltődnek le a kommentek, vagy nektek sem? Fontos lenne megtudnom, mert ezen múlik, hogy öngyi leszek, vagy még egyenlőre nem vagdosom fel az ereim!
Ja, és ha nem válaszoltok, akkor rohaggyatok meg, köcsögök!

AtiSnatch 2015.11.20. 14:04:08

@Black Hole: ne vágd egyenlőre az ereid, mert az hosszadalmas meló! egyébként mi visz rá arra, hogy mobilnézetben homárolj? használj chromeot teljes nézetben. oszt ott olyan, mint az igazi.

Black Hole 2015.11.20. 14:09:26

@AtiSnatch: köszönöm! Most pont teljes nézetben csinálom, de a mobilnézet annyira undorítóan néz ki, hogy az jobban tükrözi a lelkivilágom, és ezért inkább azon kínoznám magam, de egyenlőre nem megy!

Black Hole 2015.11.20. 14:36:13

@A mosónők korán halnak: köszönöm, igazán rendes vagy :)
Ha lesz egy csepp időm, küldök neked egy gyógyító Grabovoj számot! Csak írd meg, hogy mire van szükséged, mire vágysz, egyebek...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 14:50:50

@Black Hole: Nekem! Nekem! A lista: ingyen sör, örök élet. Ha lehet egy harmadik kívánságom, az az ingyen sör lenne.

Black Hole 2015.11.20. 14:53:35

@atpijkamo: na várj! Te nem válaszoltál a kérdésre! Egyenlőre a "rohaggymeg" listán vagy! Ez pedig nagyon súlyos!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 14:57:42

@Black Hole: :)) Gőzőm nincs a mobil nézetről. Használj firefoxot meg adblockplust, és akkor tudok segíteni.

Egyébként meg tökmindegy, ha nagynehezen használhatóvá teszed, a zindexesek úgyis szétfejlesztik hamarost. Az ilyen hülye programozókat külön farmokon tenyésztik, ha bármi értelmes a eszükbe jut, lobotómiával büntetik őket.

Manyecska 2015.11.20. 15:20:32

@Black Hole: fijam is tiszta úr. aszongya telefonba /barátnőjét megvárta suli után :)../ "leadtam a tánciskolába.." :DDD OFF

Black Hole 2015.11.20. 15:21:41

@atpijkamo: szerintem nem a keresővel van baj. Valamit elcsesztek pár napja. Egyik blog kommentjeit sem tölti be mobilnézetben.

Black Hole 2015.11.20. 15:23:06

@Manyecska: a meg... után biztos, hogy ... várta jön?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 15:23:27

@Black Hole: "szerintem nem a keresővel van baj"

Ezt készséggel elhiszem.

"Valamit elcsesztek pár napja."

Ezt készséggel elhiszem a négyzeten.

Black Hole 2015.11.20. 15:29:39

@atpijkamo: meglehetősen szkeptikusnak tűnsz az Index fejlesztőivel kapcsolatban :-)

Black Hole 2015.11.20. 15:30:39

@atpijkamo: meglehetősen szkeptikusnak tűnsz az Index fejlesztőivel kapcsolatban :-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 15:31:27

@Black Hole: 2006 óta van a blogmocinak az a két hülyesége, hogy nem mutatja az utolsó kommentet, meg néha elveszti a kommentet. Sokan szóltunk rengetegszer. Semmi nem történt.

Mi a kérdésed?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 15:35:14

Gagyi blogmoci MÚÚÚKOGGY!!!

(Ez a mágikus formula, ami a most nemlátható előző kommentemet láthatóvá teszi. Copyright: Uri Geller)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 15:36:34

Oké, akkor teljesen megette megint. megismétlem.

@Black Hole: Látod, most neked se mutatta az utolsót, ezért küldted be mégegyszer. Ez a blogmoci egyik hibája.

Black Hole 2015.11.20. 15:42:17

Viszont egy meg el sem ment :-)

ördi ke 2015.11.20. 15:45:44

@Black Bride: Ne vàgd fel.Mobil nézet megszünt.Csak a posztot lehet olvasni .
Aki mobilrol szemezgetne és elfogy az egyenlege magyaràn belassul ,az àtse nagyontud vàltani normàlra akkor szinte alig töltödik be.Nem kicsit el.tàk.

Vadászok Őrangyala 2015.11.20. 15:59:31

Mobilról látja valaki a kommenteket ezen a foson?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 16:16:02

@Vadászok Őrangyala: Azért nem látod a kommenteket, mert nincsenek kommentek. A Homáron megszünették a kommentelési lehetőséget.

ördi ke 2015.11.20. 16:31:29

vadàszok Örangyala:Nem!Héten irta a zindex,hogy 2015 nek megfelelöen. fejleszteték a blog.hu oldalakat.Nemkicsit elkurtàk.

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.20. 18:51:55

@ördi ke: a mobilnézet full bugos volt, nem kár érte. Vodával semmi nem töltódik be normálisan dedikált adatforgalmon kívül, a többivel betölti.

Aureliano Buendía 2015.11.20. 19:51:27

úúúúúú, végre telekomos/telenoros post, már másfél hete nem volt.

Vodás mikor lesz?

Aureliano Buendía 2015.11.20. 20:02:09

felmondtam a kötelezőmet, hogy aztán ugyanott újrakössem
telefonban azt mondta a női hölgy, hogy kell felmondót küldenem
most megjött, hogy az általam tett ajánlatot elfogadták, lesz új kötelezőm, de nem kell felmondanom a régit, azt ők már intézik, törlésre elő van jegyezve

lesz-e kötelezős poszt ebből januárban?

Dr. Panasz Muki 2015.11.20. 20:09:20

Ugyanezt megcsinálta velem a Telenor. Hosszas viaskodás után visszaadták a jogosultságomat a nyomorék rendszerükhöz. A havi díjat buktam. Illetve felajánlottak 500 forintot, mert még túl is számláztak, amit 3 hónapja nem sikerült kifizetniük.

Valóban nincs itthon hatékony fogyasztóvédelem. Talán érdemes lenne létrehozni egy civil szervezetet, és közösen perelni?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.20. 20:09:23

@Aureliano Buendía: "lesz-e kötelezős poszt ebből januárban?"

Persze. Kötelező!

(Ezt a rendkívül szellemes kommentet most küldöm el harmadszor, blognómozci mindmegette. Megyediket nem ér meg.)

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.21. 10:01:37

Farsangkor telenoros posztnak fogok öltözni, már tudom.

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.21. 10:14:33

@atpijkamo: ráadásul nem is értjük. Öregszel, papó (atpij).:D

Black Hole 2015.11.21. 10:24:01

@Vadászok Őrangyala: délibáb nem lehet, mert az délben van, és fejjel lefelé, mint a denevér!

Black Hole 2015.11.21. 10:27:11

@Aureliano Buendía: az mit jelent, hogy kell felmondót küldeni? Nem azt ugye, hogy postán egy levelet?

Aureliano Buendía 2015.11.21. 14:43:45

@Black Hole: egy nyilatkozat a fennálló szerződés felmondásáról. Lehet faxo-on is, lehet neten is a scan-elt irományt. Postán pont nem csesződnék, ki tudja, hova tüntetnék el.

Black Hole 2015.11.21. 15:02:32

@Aureliano Buendía: akkor megnyugodtam :)
Már attól tartottam, hogy csak papíralapú levelet fogadnak el, és ajánlva kell feladni, de ha hiteltérdemlően nem tudod bizonyítani, hogy a postán minimum fél órát álltál sorban, akkor nem fogadják el :)

milyennőazilyen 2015.11.21. 18:08:29

@Aureliano Buendía: Ugye nem az Astránál? Mer akkor átkúrtak ;)

Black Hole 2015.11.21. 18:37:51

@milyennőazilyen: miért! Ennek nem az a lényege, hogy fizetsz, oszt' jó'van? Ezelőtt kb 15 évvel tört az autóm. 3 éves volt, addig sérülésmentes. Biztosító mondott egy olyan összeget rá, hogy kb az egyik lámpa ára nem jött ki belőle. Mondtam nekik, hogy szeretnék annyi pénzt kapni, ha már azóta fizetem a kötelezőt mióta létezik, amiből az autómat márka-szervizben, normálisan megjavítják, és a végén nem egy gányolt szarom lesz, hanem egy olyan állapotú, amilyen volt. Mikor ezt elmondtam, azt hittem rosszul lesznek a röhögéstől!

Arcade Macho 2015.11.22. 03:18:38

"Az általam várt két számla a Telenor esetében ~3.000 Ft volt az 1/3 tört hónapra vetítve"

es meg van kepuk az embereknek azt mondani hogy nincsenek gazdagok!!!
eszemfacom megall havi 10ropit mobilra
nekem 4 honapja megy fullon a szipdiszkant, oszt most kellene utana tolteni masik 10 EURO -t...

joska61 2015.11.23. 07:36:02

Mióta is van ez a számhordozás? Lassan érdemes lenne megba.... a szolgáltatókat, hogy még mindig nem képesek normálisan kezelni.

no.nick.today 2015.11.23. 09:55:22

Csak a szokásos.
Aki nem vált át feltöltős tarifacsomagra számhordozás előtt, az megszívja.

cmx85s 2015.11.23. 10:09:38

@Darth Revan: Öööö, nekem ingyen cserélték... Ősrégi, Vitamax kártya volt, nem lehetett körbevágni.
Valószínűleg azért kellett volna fizetned az új kártyáért, mert a régit körbevágva is használható lett volna.

Darth Revan 2015.11.23. 17:56:21

@cmx85s:
a meretre vagasert is elkertek 500 forintot, pedig nekik semmibe nem kerul.
Elemi erdekuk, hogy tudjam hasznalni a kartyajukat (irorszagban ezert dobaljak utanad ingyen)

William Kidd 2015.11.28. 07:48:29

Tisztelt Gazdasagi Versenyugyi Tanacsado Iroda!

Koszonom hasznos tanacsukat, megint jeleztem a Telenor fele, konkretan hogy olvassak el a blogbejegyzest, az Onok valaszat es legyenek szivesek vegre eljuttatni hozzam valamilyen formaban egy vegszamlat a tort honaprol. Hatha meltoztatnak reagalni vegre.

vecseisz 2016.07.16. 19:40:05

@William Kidd: Szia, megkérdezhetem, hogy mi lett a vége? Mert én most pont ugyanebbe a cipőbe lépek, számhordozás, pont át fogok csúszni a következő számlázási hónapba (amúgy vicc, hogy mindenhol két hetet mondanak a hordozásra, az sem kevés, erre most közölték, hogy a 07.16-án indított hordozási procedúra 08.11-re fog lezárulni...), pár nap miatt meg baromira nincs hangulatom kifizetni egy egész havi előfizetési díjat, pedig már nekem is közölte a Telenor call centerese, hogy ha átcsúszok, így lesz. Ügyfélbaráti hozzáállás, és akkor még próbáltak marasztalni, a továbbra is kedvezőtlen csomagjaikkal...
Köszi a választ!
süti beállítások módosítása