Tékozló Homár

Roller miatt szállították le a kisgyerekes családot a buszról

2016.05.03. 10:18 | Homár Hilda | 168 komment

165104_144747068917123_6622603_n11-630x350_1.jpg

Oké, a szabály, az szabály, mondhatnánk, de még csak ez sem igaz. A BKK üzletszabályzatában ugyanis egy helyen szerepel a roller, és ott bizony ezt mondják róla: "roller /.../ kézipoggyászként díjtalanul szállítható valamennyi járművön, amennyiben az utasok ruházatát, a jármű berendezéseit nem rongálja meg, illetve nem szennyezi be. " 

Kedves Homár, 

talán az olvasóknak és a BKK-nak is tanulságos az alább eset, ami még mindig hihetetlen, hogy velünk tegnap megesett :(.

Budapesten a Margitszigeten a 26-os buszon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda előtti megállóban felszállást és jegyérvényesítést követően leszállított minket vezető, mert nem tudtam összecsukni a lányom gyerek méretű rollerét. A buszon alig ültek, 2 másik kisgyerekkel és a szüleikkel - köztük egy 7 hónapos kismamával - voltunk. A babakocsi, rajta a kismotor és a pótkerekes bicikli nem jelentett gondot sem a sofőr, sem a BKV számára. 

Már a középső ajtót is nehezen volt hajlandó kinyitni a sofőr a felszállás megkezdéséhez, noha elől ennyi gyerekkel és "segédjárművel" nem tudtunk volna felszállni. Ezt követően leültettük a gyerekeket, biztonságos helyre tettük a járműveket és egymás után elindultunk a vezető felé jegyet bemutatni/lyukasztani. Ekkor jelezte a sofőr, hogy amíg nem csukom össze a lányom rollerét, addig nem indul el a busz, mert a BKK szabályzata értelmében rollert "csak poggyászként, összecsukva engedélyezett szállítani". Jeleztem, hogy rollert nem tudom összecsukni, mire elindult hátra, hogy majd ő összecsukja.

Felhívtam a figyelmét, hogy ne nyúljon a magán tulajdonomhoz, mire azt válaszolta, hogy ez esetben nem indul el a jármű. Érvényes jeggyel a kezemben, egy riadt, síró 5 éves gyerekkel mellettem feltettem a kérdést, hogy mi a teendő, leszálljak. A válasz a sofőr részéről igen volt, így elhagytuk a járművet.  Hozzáteszem a busz nem volt tömve és a rollere a középső ajtóval szemben nem volt útban senkinek, a sofőrön kívül.

Magyarország, így szeretlek?!

Üdvözlettel:

Viki

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.05.03. 12:22:04

@Terézágyú: Szeretek belekötni a poszerekbe, mert a többség meg is érdemli, de egy üres buszon egy nyomorult rollerért vegzálni valakit már én is túlzásnak érzem.

Biztos a sofőr akkor is ilyen határozottan lépett volna fel a szabályzatot lobogtatva, ha két-három svéd cserediák rajzúcorozik a buszon.

Digitális Dzsihád 2016.05.03. 12:24:14

@Drago Brutic1: Hááát, könnyen el tudom képzelni, hogy az adott szituációban nem ment át a mondanivaló.

A sofőr megkérte, hogy csukja össze. A nő azt mondta, hogy nem tudja összecsukni. Na, itt lakik az ördög a részletekben! Vajon azért nem tudta összecsukni, mert nem lehet, vagy pedig azért, mert ő egy béna nő, aki nem ért egy olyan bonyolult műszaki dologhoz, mint a szárnyasanya kitekerésé?

Lehet, hogy a sofőr az utóbbit hitte és csak felajánlotta a segítségét, hogy ha ennyire bénának tetszik lenni, akkor majd én kettőbe hajtom, mint postás a CD mellékletet.

Terézágyú 2016.05.03. 12:27:43

@Firestarter.18:
"egy üres buszon egy nyomorult rollerért vegzálni valakit"

Nem volt üres. "A buszon alig ültek, 2 másik kisgyerekkel és a szüleikkel - köztük egy 7 hónapos kismamával - voltunk."

Ez nem üresség.

"A babakocsi, rajta a kismotor és a pótkerekes bicikli nem jelentett gondot"

Tehát mindezek MELLÉ még egy roller... És ha a következő megállóban felszállnak húszan, akkor jogosan szólt volna, mert hiszen MOST MÁR nem üres a busz??????

"Biztos a sofőr akkor is ilyen határozottan lépett volna fel a szabályzatot lobogtatva, ha két-három svéd cserediák rajzúcorozik a buszon. "

Óóóóó, ismerős érvelés.
De fordítsuk meg: ha valaki még egy nőnek sem mer szólni, ha az megsérti a szabályzatot (*) akkor hogyan várjuk el, hogy randalírozókra szóljon rá???????

(*) Mint megtudtuk nem írja a szabályzat, hogy össze kell csukni a rollert.

Drago Brutic1 2016.05.03. 12:29:17

Normális esetben közli a vezetővel: "uram, próbálja meg összecsukni, de látja, nem megy." Amire a vezető konstatálja, hogy tényleg nem, és elindul. De itt az volt a cél, hogy a segítőkész vezetőt konfliktusba hajszolja a magántulajdon-dumával. (élőben gondolom "veddlerólaamocskoskezedköcsög" ). De ez nem normális eset: a kiéletlen anyuka erre az ügyre kb 5ször annyit szán, amennyit megérdemelne. A poszt megírása helyett mesélhetett volna egyet a gyerekének, vagy simán lazít egyet.

Manyecska. 2016.05.03. 12:43:55

@Digitális Dzsihád: vagy azért amiért én nem a fiam sportrollerjét, eccerűen elszakadt benne valami, nem a szárnyasanya volt.

Drago Brutic1 2016.05.03. 12:47:23

"Magyarország, így szeretlek?!" Ebben a mondatban van a lényeg. Viki nem leír egy sérelmet, hanem a keserűségéhez keresett (és talált) egy sérelmet. Logikája szerint ez az ország egyetlen buszvezető túlzott szabálykövetése miatt élhetetlenebb, ellenszenvesebb mindannyiunk számára. Mindez gyerekkorban rekedt nárcisztikus énkép-re utal. Kedves Viki, váljék egészségedre a pszichoanalízis, a következő alkalom már pénzért lesz.,

Digitális Dzsihád 2016.05.03. 12:49:48

@Manyecs: Mintha Zámbó Jimmi is énekelt volna valami ilyesmit egy balmenetes Whitworth-anyáról:

"Egyszer megszakadok én..."

Terézágyú 2016.05.03. 12:51:42

@Drago Brutic1:
"egyetlen buszvezető túlzott szabálykövetése"

Az emberek általában olyankor rühellik a szabályokat és a "túlzott" szabálykövetést, amikor őket érinti valamelyik szabály... amikor másokról van szó (akik zavarják őket), akkor persze mindenki azt követeli, hogy igenis szigorítsanak a szabályokon, igenis szigorúan tartsák be őket, igenis kapjon több jogot a hivatalos személy, akinek ez a dolga...

Manyecska. 2016.05.03. 12:52:43

@Digitális Dzsihád: valami huzal van benne....szerintem valaki /itt moderáltam magam/ beletette a zideget a sofőrökbe hogy minden xarért szólni kell, mostanában ezek mennek. Meg a lőtt seb.

ROTFL Manó 2016.05.03. 12:57:47

@Digitális Dzsihád: Az nem pontosan így hangzott el. Ha szabad idéznem az idevonatkozó viccet:

Csavar apa bassza csavar anyát.
Dugás után azt mondja:
- Még egy menet és megszakadok!

Phil Necro 2016.05.03. 12:58:53

@Drago Brutic1:
ez itt a lenyeg.
Szerintem ha a buszsofor fonoke olvasta ezt,akkor max. annyit mondott neki :
"Szerencse,hogy te voltal ott,mert en pofan is basztam volna a hulye picsat"

ROTFL Manó 2016.05.03. 13:01:44

@Phil Necro: Vagy lehet, hogy ezt mondta:

"Szerencse, hogy te voltál ott, mert én pofán basztam volna a hülye picsát, aki KINYITOTT ÁLLAPOTBAN MERTE SZÁLLÍTANI A GYEREK ROLLERÉT! Hogy képzeli?!? Ezzel súlyosan megsértette volna társaságunk utazási feltételeit! De te jól megmutattad neki, hogy mi az a szabálykövető magatartás! A kurva anyját!

Manyecska. 2016.05.03. 13:04:11

@ROTFL Manó: :D ..háromig meg se állunk . amúgy simán be kellett volna vágni a vezetőfülkébe a rollert , hátnem hátde!! Láttam én már bringóhintót a rekortán! futópályán na azokat én szoktam elküldeni a....

Phil Necro 2016.05.03. 13:29:44

@ROTFL Manó:
Eleg lett volna megkoszonnie a sofornek,hogy segit osszecsukni a rollert.
Olvasd el,mit reagalt.

ROTFL Manó 2016.05.03. 13:33:09

@Phil Necro: Hát igen... Csak az a baj, hogy a nőci _nem_akarta_, hogy össze legyen csukva a roller, vagy hogy bárki hozzányúljon. Szerintem ez a nő balhét akart. (Vagy azt, hogy valaki jól megverje/megkúrja, a nem kívánt törlendő.)

Önélzetes a kis latol.

Manyecska. 2016.05.03. 13:40:32

@ROTFL Manó: ..az nem szárnyasanya ami gyengéden ámde határozottan lefog, csaxólok!
:D

Terézágyú 2016.05.03. 13:54:17

"Budapesten a Margitszigeten a 26-os buszon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda előtti megállóban ... Már a középső ajtót is nehezen volt hajlandó kinyitni a sofőr a felszállás megkezdéséhez"

Ott nem elsőajtós felszállás van...??????? Jaaaaaa.....

Manyecska. 2016.05.03. 13:59:35

@Terézágyú: :D :D ez nekem is tetszett..! tegnap a páárom kérdezte meg amikor keresztkérdést raktam meg stb.., fel milyen járműre szoktam felszállni mer tutihogy szássszázalék stb hogy ufóra, mivelhogy nem evilági gondolataim vannak /vagy mi/.. :D szerintem legközelebb kösse a busz után a rollert:D!!

ptspts 2016.05.03. 14:24:52

A buszon a buszvezető felel az utasok életéért és épségéért, ezért ott és akkor az ő szava a szentírás.

Indokolt volt-e a buszvezető elővigyázatossága, hogy nyitott rollerral nem engedte a gyereket utazni? A posztban leírtakból nem derül ki, látni kellett volna a rollert és a gyereket is. Majd a vizsgálat kideríti.

Az üzletszabályzat nem tér ki mindenre, tehát nem igaz az, hogy aki nem vét az üzletszabályzat egyetlen pontja ellen sem, az ténylegesen, garantáltan utazhat. Viszont jogosan kérheti, hogy kellő magyarázatot kapjon (és esetleg a jegy árát vissza is kapja) a helyszínen és utólag írásban is, hogy a söfőr miért nem volt hajlandó elvinni. Ha ilyen válasz érkezik a Homárra, kíváncsian fogom olvasni.

ööö,izé 2016.05.03. 14:28:31

@sáros_tehén: felismert, hogy te raktad bele a kölyök felét, de annyi esze nem volt, hogy a fix hapsija mellett kussoljon.
Téged sem az eszedért fognak elrabolni, ha az a gyerek e tekintetben bármelyik szülőjére hasonlít, nos őt sem.

Manyecska. 2016.05.03. 14:29:56

@Terézágyú: nem, az milyen álat? ON @ptspts: egy kétkg-os fagyasztott csirke is lehet veszélyes.

ööö,izé 2016.05.03. 14:30:17

@Terézágyú: Miért okolja a férfiakat, ezt nem értem, elmagyarázod?

Terézágyú 2016.05.03. 14:32:21

@ööö,izé:
Gondolom arra gondolt, hogy a homározók "utálják" a terhes nőket... és mivel a homározók nagy többsége férfi....

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.03. 14:47:51

@Manyecs: "egy kétkg-os fagyasztott csirke is lehet veszélyes."

A mozdony szélvédőjét akarták tesztelni becsapódó madarak ellen, és kölcsönkérték a repülőglépgyártó ágyúját, amivel bontottcsirkéket szoktak a repülő szélvédőjére lőni. A teszt katasztrofális eredménnyel zárult, a bontottcsirke nem csak a mozdony szélvédőjét törte be, de átütütte a vezetőülés háttámláját is, és a fülke falában állt meg. Hosszas vizsgálódás után a repülősök szóltak a mozdonyosknak, hogy teszt előtt fel kell olvasztani a bontottcsirkét.

Manyecska. 2016.05.03. 15:16:25

@Terézágyú: te hogy következett a kérdés mondd már el, égek a kíváncsiságtól!!? kutyakozmetikus?? :) Vagy vastag a bőr..?? :D ON

Terézágyú 2016.05.03. 15:21:04

@Manyecs:

na, most egyszeribe milyen titokzatosnak és vonzónak tűnök... :P

Manyecska. 2016.05.03. 15:25:50

@Terézágyú: ne terejj nem vagy puli! /?/ OFF

Egysimaegyfordított 2016.05.03. 15:28:07

2 hete egy kutyával szemezve szájkosár vagy egyéb nélkül utazhattunk t. utastársaimmal. A roller legalább nem nyüszít, és ugrál- ezt is figyelembe kellett volna venni.

Egysimaegyfordított 2016.05.03. 15:29:45

De volt olyan is, hogy már erősen ittas egyén szállt fel, aki danolgatott. Mondjuk az leült.

Terézágyú 2016.05.03. 15:30:13

@Manyecs:
ne áruld el a többieknek, hogy ismersz!

Manyecska. 2016.05.03. 15:36:57

@Terézágyú: jóvan nekem hót8. otthon kozmetikázom mint álat, aszonta egy néni azt hitte valami fruska vagyok még, most hogy 10 kg-t fogytam pláne! Mi kéne, fazongyanta vagy szemöldökszedés???:D :D @Egysimaegyfordított: múltkor a villamosvezető mobilozott meg fényképezte a tájat, nehidd hogy megállt, KÖZBEN..:D

Terézágyú 2016.05.03. 15:37:35

@Manyecs:
"Mi kéne, fazongyanta vagy szemöldökszedés???"

Vállalnád...?

Ádám 2016.05.03. 16:30:11

Engemetet ez a buszozás, tujázás, vonatozás NEM érint, DE a 3. szomszédnak van öt pujája, abból három még láblöki azokat a szar "kismotorokat", be is baszna, ha azokkal felszállhatna bárhová...,habár engemetet NEM érint!!!:):D tőlem még a két nagyobbik is felvihesse a rollerjét! Úgy már két szülő, öt gyerek s öt segédeszköz lenne a fél buszon ! De megnézném! Csak nem járok avval. bassza meg! erről is lemaradok...:)

Terézágyú 2016.05.03. 16:31:33

@Ádám:

Olyan szárazon írsz... nem lehetne egy kicsit modorosabban???......

ROTFL Manó 2016.05.03. 16:37:26

@Ádám: Hát nem tudom... Ha én nő lennék, akkor nem hordanám nagy nyilvánosság előtt, a segédeszközeimet a tömegközlekedésen.

Ádám 2016.05.03. 16:40:57

@Terézágyú: Pedig egész délelőtt locsoltam a gyapot földet...

Terézágyú 2016.05.03. 16:41:52

@Ádám:
Nem bírtad ki a legközelebbi vécéig, ugye...????

The Crazy One 2016.05.03. 16:43:12

@Ádám: majd egyszer lefényképezem, ahogy felhozzák a gőzösre az ikeás bevásárlást...

Dikusz 2016.05.03. 16:44:07

@Egysimaegyfordított:
délelőtt már @Tehetséges ugandai buzi: miatt majdnem lekávéztam a monitort, aki nem valami kedvesen emlegette az idős hölgyeket. Erre a következő kommentben @Terézágyú: rákontrázott a nagyméretű összecsukható tárgyakkal. Tulajdonképpen mindkettőt magamra is érthetem, csak annyi az eltérés, hogy én nem tudom összecsukni magam:)
Azt hittem ez lesz a nap hozzászólása számomra, de ha nem haragszol a tiéddel holtversenyben van. Elképzeltem, hogy az utasok szájkosár és egyéb nélkül utaznak, és a roller közben nyüszít és ugrál.:))) Nemsokára indulok színházba, és csak reménykedem, hogy nem előadás közben ugrik be a kép.

Ádám 2016.05.03. 16:47:57

@ROTFL Manó: Ezek a lúrkók, kb. 15 év múlva, HA fognak segíteni pl. bepelenkázni a MAMÁT!

folyik az orrom! már a szivarom is "ázik". nincs egy segítőm, ki megtörölné vagy legalább el rollerozna az ikejába egy dunyháért.

További magyar hang 2016.05.03. 17:06:45

Kedves Viki! Te szimplán ostoba vagy. A buszsofőr segített volna összecsukni a rollert, sima win-win helyzet, erre te nem kérsz a segítségből, inkább leszállsz a buszról, mert ne nyúljon a magántulajdonodhoz. Röhejesen hülye vagy, és ami igazán szomorú, hogy ezt a példát mutatod a gyerekednek is.

Ádám 2016.05.03. 17:14:18

Remélem írtok az ákosnak IS! az majd segít!:)

The Crazy One 2016.05.03. 17:15:14

@További magyar hang: Knézy Jenő az isten nyugosztalja erre azt mondaná, ezt tedd el Dávid! Köszönjük a summát, kár hogy a Homár háziasszonya ki fogja törölni...

FDToth 2016.05.03. 17:21:10

kérdés: ha összecsukható a rolle r(márpedig az), akkor miért nme lehet összecsukni? felesleges indulatgerjesztés..

Homár Hilda 2016.05.03. 17:22:58

@További magyar hang: "Jeleztem, hogy rollert nem tudom összecsukni" Ez a rész megvan a szövegből?

CoolKoon 2016.05.03. 17:23:32

Hmmm, nem is értem, hogy ilyenkor miért nincs beintés, és egy ízes, magyaros "baszódjon meg a rohadt kurva anyád" stílusú visszavágás. Ja, hogy gyerek? Úgy kell mondani, hogy ő ne hallja.....

További magyar hang 2016.05.03. 17:33:57

@Homár Hilda: Persze, kétszer is elolvastam, mielőtt. Megszorult a csavar, nem tudja hogy kell összecsukni…, és számos egyéb oka is lehet még, hogy miért nem tudja összecsukni. A buszsofőr felajálotta, hogy segít neki és összecsukja, ő ebből a segítségből nem kért.

Ádám 2016.05.03. 17:43:04

@CoolKoon: A sofőr nem beszélhet így!:) ki akarnád rúgatni?!?

CoolKoon 2016.05.03. 17:44:59

@Ádám: Természetesen ezt a kismamának kellett volna meglépnie. És igen, ki kéne. Az olyan sofőr, aki ok nélkül beleköt az utasokba, ne legyen buszsofőr.

ceatos 2016.05.03. 17:50:31

Néha borzasztóan nehéz öszecsukni egy rollert, valamiért beragad az a szárnyas anya, vagy mi (hajlamos koszolódni). Én tudom, egy markos, gyakorló apuka vagyok, két roller is van a családban. :)
Másrészt azért érdemes belegondolni az anyuka helyébe, akit itt jó sokan hülyéznek. Tegyük fel, hogy nő vagy, kínlódsz a rollerrel, nem bírod összecsukni, ami nem csoda, hát felszállsz úgy, majd belédköt egy mérges buszsofőr, hogy csukjad be. Felajánlja, hogy "segít" összecsukni, ami virágnyelven nagyjából annyi jelenthet nála ebben a helyzetben, hogy "eriggy innét, te hülye p*csa, majd én megcsinálom", magyarul egy megalázó helyzetbe kerültél, ahonnét már csak egy kiút van, ha a méltóságod maradék morzsáit meg akarod menteni: nem hagyod, hogy "segítsen".
Az anyuka nagyon helyesen tette, hogy nem hagyta, hogy megalázzák, ennyi.

Dikusz 2016.05.03. 17:51:18

@Ádám: :)) nem, mert még képes lennék arról is leesni.

@The Crazy One: te látnok vagy? :D

Ádám 2016.05.03. 17:58:38

@ceatos: te bettteg vagy! ha valaki segíteni akar, akkor az az illető megalázza azt, kinek segítene? te egy "markos" (nádas) félkegyelmű, antiszociális...

áááá, hagyd imre, hagyd!

LÉPEM!

ecodrive 2016.05.03. 17:59:49

Jelzem, hogy a roller alaphelyzetben nem növeli meg a gyalogos alapterületét, és üzemi állapotában biztonságosan szállítható bármilyen buszon, villamoson, vonaton. Akkora sincs, mint a piacozós banyataliga. Abban a pillanatban, amikor össze kell csukni, olyan csomag válik belőle, amit nem lehet biztonságosan megtartani, de ha sikerül, akkor is összekeni mindenki ruháját, mert az alja, és a kerekei kerülnek comb- és nemiszerv-magasságba, valamint az össze- és szétszerelés kapaszkodásra alkalmatlanná teszi az utast, néha vérző objektummá változtatva azt. Mindenki jobban járna, ha békén hagynák a rollereseket, mert legközelebb terepjáróval jönnek.

Black Bride 2016.05.03. 18:02:28

@Terézágyú: Te tényleg ennyire hülye vagy ,vagy csak rájátszol?Olvasgatlak, olvasgatlak, de nem vagyok meggyőzve.Ennél a posztnál is először félreolvasod/értelmezed a sztorit és belekötsz az üzletszabályzatba, hogy tudjad kutyázni a posztert, majd vered magad anitámnak, hogy ő a férfiakat okolja ,amiért a nőtársa kicseszik vele a buszon.Melyik rész nem volt érthető?Mert inkább segítek,az egyszerűbb.Egy szóval nem mondta, hogy a férfiakhoz szól a kérdése.Vagy nőnek születtél és belül férfi vagy?Mert akkor bocs.
A sáros tehén meg a másik ilyen agyafúrt,kihaénnem,frusztrált véglény.
Már elnézést azoktól,akiket ez a vélemény zavar,de már ideje volt szóvá tennem.

ceatos 2016.05.03. 18:03:17

@Ádám: olvasd el megint az anyuka levelét vagy kérj meg valakit, aki tud olvasni..

KissGecihuszár 2016.05.03. 18:45:51

Viki, te 1 jónagy hülye birka vagy, az a classic! Méghogy leszállni egy érvényes jeggyel a cseppet nem tele lévő buszról, csak mert a faszkalap sofőr rád ijeszt, jézusom, hová jutottunk! Ezért ilyen fostalicska ez az ország, mert ilyen gigabirkák a zemberek immár többedik generációban. Azt kellett volna mondani, hogy okés, akkor nem indul tovább a busz, de én le nem szállok, még akkor sem, ha sír a gyerek! Szerinted mit vett le ebből a síró gyereked? Elmondom; azt, hogy a buszsofőr bácsi maga az isten, tőle (is) félni illik, mert ha nem az ő szája íze szerint veszed igénybe a SZOLGÁLTATÁST, melyért bájdövéj csengettél, nos akkor irgum&burgum lesz és kikapsz! Egész nyugodt lehetsz, előbb-utóbb tovább indult volna az a 26-os, mert esetleg lett volna olyan utas, aki odamegy a sofőrhöz és csak úgy mellesleg lefejeli, pusztán educativ célzattal. Ha én ott lettem volna, tuti hogy igen hamar tovább ment volna az a busz és mindenki happy lett volna förevőr áftör... Ja, igen; én a magyar társadalom abba a kb. 10%-ba tartozom, aki nem birka, aki ha kell rárúgja az asztalt, vagy egyenesen felrúgja azt, aki főlófasznak képzeli magát és kúrvára nem izgat, hogy majd mi lesz a következmény...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.05.03. 19:50:50

Azt nem értem, hogy miért nem engedte, hogy a járművezető segítsen becsukni?

The Crazy One 2016.05.03. 20:16:39

@Dikusz: jó, erre pont rahibáztam. Vagyisogy Hilda részéről látom a pszichológiát: megmutatta magát és jelezte, hogy figyelekám :D

Taxomükke (UK) 2016.05.03. 20:56:42

@atpijkamo106: Bisztos szervízbe vitték a rolert. Csira soffôr le szálítota.

ööö,izé 2016.05.03. 23:42:45

@KissGecihuszár: Ez jó és szép, meg robinhúdos, de egy évtől indul a jutalmazás. Jó hír viszont, hogy öt évnél többet nem kaphatsz. Ezért a vihar a bilibenért nem éri meg. Ez egy ellenszenves, hülye nő, vesztes pozícióból magántulajdonozik, nos nem egy ilyenért kell kiállni. Lehet azzal a buszvezetővel normálisan is beszélni, megkérni szépen, senkit nem a seggünkből rángattunk ki!

ööö,izé 2016.05.03. 23:46:29

@ceatos: tényleg kurva jól járt, két likasztott bkvjegy 700 magyar forint kárba ment, a balhé, és maradhatott a megállóban. Nem tudom, de én ezt nem a méltóságom megőrzésének tekinteném.

Ádám 2016.05.04. 02:40:56

Fogtam egy ős régi rollert, ami nem összehajtható s kimentem az utcára "ellenállni". Már vagy egy órája dekkoltam, lejmoltak tőlem cigit, sört, pénzt, EGYIK SEM VOLT nálam, csak egy kb. 30éves nem összecsukható roller. Egyszer csak három krapek elkérte a telefonomat, de örökre! Még jó, hogy nálam volt a "vas". No azt elkezdtem pörgetni vagy 10 percig s így nem bírtak pofán verni, unalmukban eloldalogtak. Mikor elkezdem merengeni azon, hogy ha a sofőr beszól a roller miatt, akkor úgy elküldöm a pitába, rájöttem, hogy erre nem is jár busz! Errefelé előbb lesz űrkilövő állomás, mint villamos v. metró. Haza rolleroztam, megfürödtem, most meg lepihenek s merengek rajta, hogy milyen jó a városi unatkozó népeknek ...

Phil Necro 2016.05.04. 06:13:37

@További magyar hang:
Sok problemamegoldo forumon a moderatorok ki tudjak emelni a legrelevansabb valaszt. Kellene ilyen a homarra is,es ennel a sztorinal az idezett hozzaszolassal le is zarhatnank az ugyet :D

Persze kar lenne itelkezni,mindenki a vagyai utan megy.
Terezanyanak masok segitese szabaditja fel a megfelelo hormonokat,a sorozatgyilkosnak egy ujabb ember kibelezese.
Vikinek az,hogy ezt a csatat belul o megnyerte.

Phil Necro 2016.05.04. 06:16:54

@ceatos:
Az elkepzeles jo lenne,ha a buszsofor irta volna a levelet.Nyilvan o probalna finomitani a szitut utolag.
Mivel a sertett irta a levelet,es o is csak sima segitseget emlit,ez a verzio szerintem kizarhato.

Phil Necro 2016.05.04. 06:25:44

@KissGecihuszár:
Kozfeladatot ellato szemellyel nem erdemes baszakodni meg akkor sem,ha igaza van.
Durvan fokuszba kerult a tema,es mar egy laza csicskapofonert is kaphatsz felfuggesztett borit. Ha nincs sok relevans hir az adott napon,meg a hiradoba is bekerulhetsz vele.

Persze altalaban aki a homaron ilyen kemeny csavo,az egy hangosabb koszonoesre beszarik-behugyozik :D

Manyecska. 2016.05.04. 08:28:59

@Ádám: az itt feltétel?? nem tudtam, jó hogy szólsz..
amúgy húsz évig voltam házas, nekem lehet most mindent! :D Ma reggel direkt megnéztem egy gyerekrollert nagyon pici, tényleg vihar a biliben bizti hogy nem amiatt volt bálhé..Egy jó rúgással is össze lehetne csukni.

Manyecska. 2016.05.04. 08:33:21

@KissGecihuszár: +10 like :D az exem lerúgta az ellenőrt a buszról de mondjuk azt nem ajánlanám igaz részeg volt /kivételesen/. nem tom melyik :D

X32zpf 2016.05.04. 08:39:34

@atpijkamo106: "Mekkora lehetett az a roller? Miért nem engedte összecsukni? Akkor mindenki boldog lett volna."
Mindenkinek, aki hasonlóan okosat kérdezett... Egy 5 évesnek való rollert általában nem lehet összecsukni, mert NEM ÖSSZECSUKHATÓ fajta. Ez nem túl bonyolult dolog... Pffff...
Egyébként ez pontosan ugyanaz a szitu, mint amikor a hordozós anyát szállították le. A közös pont: a sofőr ostoba. Pont.

Manyecska. 2016.05.04. 08:44:08

@X32zpf: Vagy talán mert a kedves utas az elsőajtós felszállás helyett a középső ajtót válaszotta. Pont. Mondd ha olyan kicsi a roller mi a jó fenéért nem lehet felszállni? megsúgom, alacsonypadlós az összes 26-os ergó széles a zajtaja. Valaki magyarázza ezt meg mert sikongató lábrázást kaptam.

X32zpf 2016.05.04. 08:49:28

@Manyecs: Olvasd el, hogy a panaszos mit írt:
"...noha elől ennyi gyerekkel és "segédjárművel" nem tudtunk volna felszállni. ..."
Gondolom, nem próbáltál még gyerekkel, kismotorral, esetleg babakocsival felszállni első ajtónál... Nos, babakocsival a legtöbb buszra egyrészt lehetetlen az első ajtónál felszállni, másrészt értelmetlen, mert a babakocsis rész a középső ajtónál van, a kocsival nem lehet átmenni buszon belül, harmadrészt szabálytalan is.
Egyéb kérdés?

X32zpf 2016.05.04. 08:52:45

Pontosítás képpen: a levélből az derül ki, hogy a hölgy TÖBB gyerekkel és TÖBB "segédjárművel" szállt fel.
Légyszíves próbáld végiggondolni a dolgot, mielőtt fröcsög a szád...

Manyecska. 2016.05.04. 08:53:58

@X32zpf: hozol kávét? Köszi. :D Baszki, amikor én szültem még nem volt alacsonypadlós busz nemhogy felszállni leszállni sem tudtam a sok tahó csak tátotta a száját, gyerek+babakocsi /Pierre Cardin, már nem a gyerek, sza nagyfajta/+ alul a kosárLYában cuccok....sosem felejtem el azt az esetet:D !! Bár általában segítettek de akkor nem.

Manyecska. 2016.05.04. 08:55:37

@X32zpf: ezeket te honnan veszed cuncimókus?

Manyecska. 2016.05.04. 08:57:39

@X32zpf: ne ne vicceljünk már díjbirkózó a női tölgy??? A többgyerek többkismama gondolom szintén ott szállt fel. Vagy nem.

X32zpf 2016.05.04. 09:00:02

@Manyecs: Megtanultam olvasni általánosban... Erről, és a szövegértelmezésről sokan lemaradtak... Galambbal nem vitázom...Pusszantalak! :-*

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.04. 10:05:40

@X32zpf: "általában nem lehet összecsukni"

Éz ebből mi következik a konkrét esetre vonatkozóan, cuncimókus?

A sofőr nyilván egy bazi nagy rollert látott, és feltételezte, hogy ösze lehet csukni, és a zsibvásár, amit a nőihölgy feltelepített a buszra némiképp kezelhetőbb méretű lesz. Ha valóban nem lehet összecsukni, akkor a buszsofőrnek az a válasz, hogy kedves uram, eltört a szárnyasanya, nem lehet ezt a szar összébb hajtani, vagy hogy kedves uram, ez így lett megheggesztve, nem összecsukható, nem pedig azt, hogy elakezekkel a tulajdonomtól. Ahogy mások is írták, a nő csinálta a problémát, és nem megoldani akarta, hanem tovább gerjeszteni. Antiszociális p*csa, magának csinálta, így járt.

Dikusz 2016.05.04. 12:13:06

@X32zpf: az valóban úgy van, hogy a babakocsival, és egyéb olyan eszközzel a középső ajtón lehet felszállni. Olyat azért nehezen tudok elképzelni, hogy nem szívesen nyitja ki a sofőr a középső ajtót, miért tenné? Nem azt mondom, hogy az anyuka nem mond igazat, de az általa leírtakból következtetve a stílusa eléggé kifogásolható szerintem. Ha nekem szól a sofőr, hogy csukjam össze a rollert, akkor ha nem lehet összecsukni szépen megkérem, engedje meg hogy ennek ellenére maradhassak a buszon. Azért így másképp hangzik, és nem is szokott gond lenni.
Amúgy azt megkérdezném tőled - remélem nem azt válaszolod, hogy a nyugdíjas és a rokkant ne utazzon/éljen ingyen - akkor a rolleres anyuka mit szólt volna, ha én fel szerettem volna szállni a tolókocsis férjemmel együtt a buszra?

Húszmisi 2016.05.04. 12:15:04

@Drago Brutic1: Miért túlzott? Még segíteni is akart!

Manyecska. 2016.05.04. 12:50:26

@X32zpf: galamb? Az is vót a hóna alatt?? :D@atpijkamo109: Azért nem tudhassuk hogy ez ebben a formában igaz-e, lehet a sofőr is zordon volt. Engem is zavarna ha piszkálnák utazás közben a mosógépem, hüttőm. Szóval ne dobálózzunk a csúnya lyelzőkkel.

atpijkamo110 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.04. 12:55:57

@Manyecs: "nem tudhassuk hogy ez ebben a formában igaz-e, lehet a sofőr is zordon volt"

Hát igen.

Nemtom, a Hilda teszi-e, vagy az időjárás, de egyre több a hazudós pószter. Régen, jó régen mindig szörnyülködtünk a bunkó boltosokon. Mostmeg a vevő a tahó legtöbbször.

Manyecska. 2016.05.04. 13:13:19

@atpijkamo110: lyó, de nem voltál ott. Poszter is csak testben..:D...múltkor /jórégen/ nem nyílt a sorompó ki a busznak a híd előtt, leszálltam, kifeszegettem /:D/, aztán visszaszálltam, sofőr szépen megköszönte. A kártyája nem működött amivel kinyissa.

atpijkamo111 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.04. 13:18:19

@Manyecs: :)) A BKV-től is fizetést markolsz fel, nem csak a Homártól?

Manyecska. 2016.05.04. 13:30:40

@atpijkamo111: ott és akkor -ugyanúgy mint a homáron- halálfélelmem volt. T.i. a busz előttem állt 20 centivel egy ideges sofőrrel :DD!

Kelpo 2016.05.04. 14:10:28

Kismama, síró kisgyerek, várakozó utasok, ugorgyunk.

Dikusz 2016.05.04. 14:40:46

@Manyecs: az nem a hóna alatt volt, hanem a nadrágjában, és a buszon engedte el...

KissGecihuszár 2016.05.04. 21:27:42

@ööö,izé: @Phil Necro: ájjjájjájj! Ki mondta, hogy én szeretnék -pláne tanuk előtt- közfeladatot ellátó személyt erőszakolni, melyet még súlyosbít, hogy ez ugye garázdaság is, amennyiben akár 1 ember is szemtanúja a "flashmobnak". Én csupán aszondtam, hogy egyrészt lehetett volna ott esetleg 1 olyan utas, aki vehemensebb nálam és 1-ből fejel, másrészt én úgy álltam volna ki a nőci mellett, hogy beszólok a sofőrnek, hogy márpedig zárja szépen az ajtókat, nyom egy D-t és gázt ad, vagy különben hívom a BKK-s VIP telkószámot (régi AVM-es központ száma) és referálok, aztán a sofőrke majd magyarázhatja a bizit. Phil; megsúgom, volt már balhém BKV-s sofőrrel, aki úgy hitte, azt gondolta, hogy majd ő megmutatja. Elvitt a V.Á-ra és az üres buszon elkezdett lökdösődni, meg kurvaanyázni! Mivel már üres volt a kocka IK (azon ugye még nem voltak kamerák, illetve ez az eset úgy 10-12 éve lehetett a Campona V.Á-nál) , ezért egyetlen jól irányzott rúgással felrúgtam, majd a nyitott sofőrfülkében megnyomtam a hozzám legközelebbi ajtó nyitógombját, oszt leszálltam. Isteni feeling volt!!!!

NoOne 2016.05.05. 00:12:45

Mivel nem voltam ott, a leírás alapján azt gondolom, hogy az posztoló amúgy is feszült lehetett (3 gyerek + egyéb felszerelés + középső ajtó kérésre nyitása + mittom'én, pl. hormontúltengés...), és ilyenkor a nők (is) zokon veszik, ha mások, és a gyerekek előtt "megszégyenítik". Ezt követően többnyire nem logikai, hanem érzelmi alapon gondolkodnak/reagálnak, ld. "magántulajdon". Ha a sofőr normális hangnemben szólt, az is "kiverhette a biztosítékot", ha nem, akkor szinte tutti a "ellenállás". És ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a poszter alapvetően idióta, hülye stb. lenne, egyszerűen nagy %-ban ez van.

NoOne 2016.05.05. 00:19:00

Bocs, kiegészítés:
... a nők (is)... helyett: ...a nők (pláne)..., ill.
...többnyire nem logikai,... helyett: ...többnyire és elsősorban nem logikai... olvasandó. :)

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.05. 00:42:32

@NoOne: "Ezt követően többnyire nem logikai, hanem érzelmi alapon gondolkodnak/reagálnak"

Javítanám erre: "Többnyire nem logikai, hanem érzelmi alapon gondolkodnak/reagálnak"

Reactor 2016.05.06. 22:05:04

@rarabel: Őket érdekesmód sose, nyugodtan alhatnak a dupla üléseken a saját ürülékükben. Az ötven fős buckalakó hordákat se dobják le soha. Nekik mind speciális védőpajzsuk van, ami megvédi őket az utazási feltételektől. A hajléktalanok szagáról pedig még Chuck Norris ugrópörgője is visszapattanna szerintem...

@Tehetséges ugandai buzi: Amekkora banyatankokkal néha felszállnak, egyiket-másikat BKK-s teherautó kellene hogy hazavigye. Gondolom a banyatankoknak is felmentésük van az utazási feltételekből.

@ROTFL Manó: Erre találták ki a farkaspózt :D

otgorbebogre 2016.05.07. 23:47:44

@ceatos: bar nobol vagyok nem ertem miert megalazo ha barki aki jobban tud nalam valamit segit. ebbe bele tartozik az is hogy egy erosebb ferfi (vagy no) segit oosszehajtani a rollert plane ami konnyen szorul.

Szubrina 2017.03.01. 19:33:49

A gyerekroller sztem nem összecsukható...és félt a nő, h eltöri a sofőr...egyébként sztem a kettes ülésre kellett volna ülni és a lábukhoz tenni, akkor senki egy szót sem szólhat...
süti beállítások módosítása