Tékozló Homár

Egy nem létező mosógépet féláron valakinek? UPDATE

2019.11.26. 09:00 | Homár Rezső | 112 komment

emag_1.png

Zoltán belefutott abba a nyomorult módszerbe, amikor a kereskedő leakciózza a terméket, ami nincs is, vagy csak kevés van belőle, vagy csak úgy csinál, mintha nem lenne. A végeredmény minden esetben ugyanaz: az akciós napon hiába keressük a cuccot kedvezményes áron, ám az akció után az eredeti összegért bőven rendelkezésünkre áll. Az epres sztoriból is emlékezhetünk rá, hogy ez bizony tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, hiszen:  "Az még nem számít jogellenesnek, ha a készlet elfogy az akció vége előtt, ám a reklámozó üzletnek mindent meg kell tennie azért, hogy a felkínált árut biztosítani tudja az akció jelentősebb időtartama alatt. Ha az ár rendkívül kedvező, akkor elvárható, hogy a vállalkozás számítson a fokozott érdeklődésre, és rendelkezzen az ésszerű elvárások alapján elegendő készlettel."

Update: Jött egy újabb rövid szösszenet erről a napról, és az EMAG válasza is befutott, mindkettő a poszt végén.

feet-1868670_1920.jpg

Nem szokásom ilyenek nagyon fennakadni, de most nem nagyon tudom magamban tartani ezt a történetet, így a Fogyasztóvédelem mellett megírom Önöknek is. Nem vagyok naiv, tudom, hogyha kapnak is büntetést, akkor is olyan mértékű lesz, amely eltörpül a vásárlók félrevezetéséből generált plusz profit mérete mellett, de ideje lenne összekapnia magát a jogrendszerünknek, a Fogyasztóvédelemnek, hogy ilyenek ne történhessenek meg. Esetem nem egyedi, maximum én írom meg leghamarabb.

Történet: 

2019. november 21: eMag hírlevél, amelyben meghirdetik az Indesit IWSB 61051 C ECO elöltöltős mosógépet másnapra, 2019.november 22-re, Black Friday-re 79.900,- Ft helyett 39.900,- Ft-ra. 

2019. november 22. 08:30: csak jó volna ezt a mosógépet megvenni az igen kedvező ára miatt. Mit ad Isten, már nincs raktárkészleten a 39.900,- Ft-os  Indesit IWSB 61051 C ECO elöltöltős mosógép, de figyelmeztet az applikáció, hogy tegyem el a Kedvencek mappába, hogy értesíteni tudjanak, amikor ismét elérhető lesz a termék. Az elmúlt években már megszoktam, hogy szívatják az üzletek a népet ehhez hasonló 1 db-os készlettel és hihetetlen kedvezményes árakkal, így nagyon nem foglalkoztatott a továbbiakban. 

2019. november 23. 09:30: Nem hagy nyugodni a gondolat; megnézem ma mennyire sikerült akciózni a készleten nem lévő terméket, hogyha vásárlásra adom a fejem, akkor mégis milyen összeggel számoljak. És láss csodát; az éjjel vélhetőleg megérkezett Romániából az emagos kamion konvoj, akik feltöltötték a raktárjaikat az előző nap sláger keresett termékével; immár elérhető az Indesit IWSB 61051 C ECO elöltöltős mosógép 74.990,- Ft-os  áron. 

Konklúzió: finoman hányingerkeltő, hogy egyes webshopok milyen eszközökkel is érik el azt, hogy költsön az ember. Ha valaki várt erre az alkalomra, úgyis fog költeni, az viszont, hogy a vásárlókat ennyire hülyére veszik, az mélyen felháborít. 

Bízom benne, hogy rengeteg bejelentés érkezik a Fogyasztóvédelemre, és százmilliós nagyságrendben büntetik meg az ilyen cégeket, bár a büntetés mértékével kapcsolatban erős kétségeim vannak. 

Jenő is írt nekünk, de ő nem mosógépre, hanem laptopra vágyott, a sztori viszont lényegében ugyanaz. Akciósan nincs, csak másnap, teljes áron.

A mai, Emag poszthoz szeretnék annyit hozzátenni, hogy pontosan ugyanez volt velem. Nem mindig sikerül jól aludnom, szóval elejétől lekövettem az aznapi BF-et. 

Emlékszem a mosógépre is, de én egy pici laptopot néztem ki, filmezésre meg ha szüleimhez utazok, legyen mit nyomkodnom. Az általam kinézett gép 7:30-ra már elfogyott, amin már akkor felnevettem. Az akció kerek 7-kor indult, szóval 25 perccel az akció után úgy, hogy az indulás időpontját elvileg senki sem ismerhette, mindenki a laptopokra, ssdkre, iphoneokra ugrott rá. Reális.

Másnap elküldték nekem is emailben, hogy most újra akciós (a BF árhoz képest, eredeti áron), akkor már kicsi dühöt is éreztem. 

Befutott az EMAG állásfoglalása is, akik hát úgy néz ki, nem voltak felkészülve ekkkkkkora érdeklődésre.

Az eMAG minden esetben a GVH előírásaival összhangban cselekszik. A szabályozásnak megfelelően elegendő készlettel készülünk fel a promóciókra. Ahogy az említett termék esetében is, a promóciókhoz szükséges készleteket adott termék korábbi kampányainak forgalmi adataiból, vagy (ha adott termék esetében nem volt még ilyen kampány) az akciót megelőző három hónap értékesítési számainak figyelembe vételével állapítjuk meg. A Black Fridayt követő második napon új kampányt indítottunk, a korábbitól különböző, de továbbra is kedvezményes árral, új készlettel.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ptspts 2019.11.26. 09:58:29

Black Friday 2019-ben november 29. pénteken van, a posztoló újra próbálkozhat ezen a héten.

Terézágyú 2019.11.26. 09:59:28

@szekertabor:
"vagy biztosítson egy napra elegendő készletet."
:))))

Miért, hány darab "elegendő" egy napra? :)))))

"A posztoló bennfentes leoltása indokolatlan."

Még jó, hogy én nem vagyok bennfentes, tehát nyugodtan leolthatom :)

KaTe 2019.11.26. 10:07:41

@Terézágyú: Mi ebben az agyhalottság? Én előző nap beraktam kedvencek közé néhányat abból, amit beharangoztak az emagék. Másnap felkeltem reggel fél 6 körül, majd néztem az applikációt. 7-kor indult az app és simán meg is rendeltem mindent. Sőt, egy részét tegnap már ki is hozták. Ami kib@szás, hogy miközben az app-on már elérhető volt a kínálat, addig az asztali gépen még egyáltalán nem töltött be a weboldal, tehát az app-ot használók előnyben voltak. Ezért is történhetett meg az, hogy aki 7 óra 2 perc körül jutott be az oldalra pl. asztali gépről, az már nem látott egy darab terméket se a "kihagyhatatlan" ajánlatok közül.

Amerikában se úgy működik a fekete péntek, hogy mindenkinek bőségesen jut a kínálatból. Egymást ölik az emberek az akciós tévéért. Itt ugyanez történik az akciós mosógépért, csak online. Én jobban örülök ennek a megoldásnak.

"És láss csodát; az éjjel vélhetőleg megérkezett Romániából az emagos kamion konvoj, akik feltöltötték a raktárjaikat az előző nap sláger keresett termékével;"
- Egyébként simán megtörténhet, hogy a többi árut másnapra érkeztették, így a törvényt rögtön ki is van játszva, hiszen amivel nem rendelkezel, arra nem tudsz akciót hirdetni, pláne, ha ez egy kiemelt, egy napos akciós időszak.

A törvényi szabályozást inkább azon az oldalon kellene erősíteni, hogy a Black Friday-t, mint kifejezést az évben kizárólag egy és ugyanazon napra hirdethessék meg. A másik, amitől hányingerem van, az a "kamu listaárak" és az ezekből születő "kamu akciós árak". Mivel az emberek tudják, hogy ezek a termékek hamar elfogynak, ráadásul a Black Friday kifejezésből az emberek többsége a kihagyhatatlan kedvezményekre asszociál, ezért egy elég durva "vásárlási kényszer" nehezedik a vásárlóra. Pont ezért is jó, hogy létezik a 14 napos elállás intézménye.

Az alzát meg igazán lelőhetné már végre valaki az egész éves black friday akcióikkal. (de most legalább van sok-sok kuponjuk)

GiaMarie 2019.11.26. 10:21:59

És igen, megérkeztünk oda, hogy hála a hülyebarát fogyasztóvédelmi rendelkezéseknek, hülyül is a fogyasztó rendesen, mi több, még büszke is rá. A szomorú az, hogy a szabályt szó szerint értelmezve még igaza is lenne. Logikusan meg nyilvánvaló, hogy az EMAG nem fog adni az egész országnak féláras mosógépet Black Friday alkalmából.

Darth Revan 2019.11.26. 10:23:09

@Terézágyú: lehetseges?! Ne viccelj mar! Egy darabot sem adtak el belole 40 ezerert.

Tikakukac 2019.11.26. 10:24:13

A cikkben említett mosógépet én is behúztam albiba, másnap szombaton! ki is hozták, ami nem kispálya, ezt mondjuk nem vártam.
Összesen 30 másodperc kellett kb. az elfogyáshoz, más kérdés, hogy gondoljon már bele valaki, ezen feküdt a fél ország, nyilván instant elfogy 150db. Rendelés lead, frissítés és ennyi volt.

Ha valamiért darabokra kéne robbantani őket az a kamu akciózás. 30-40-50% akcióban volt az oldalon idén is minden, mondanom sem kell, hogy ha engedtek 5-10%-ot a valós középárból, már tapsolt az ember.

Tikakukac 2019.11.26. 10:26:27

@Darth Revan: Szombat este már azzal mostam a törlőruhákat :)

És igen, a másik sláger, az 50k-s mosogatógép is valódi volt. Azt 20 perce vitték ki nagymuterhez.

Terézágyú 2019.11.26. 10:27:31

@KaTe:
"Mi ebben az agyhalottság? Én előző nap beraktam kedvencek közé néhányat abból, amit beharangoztak az emagék. Másnap felkeltem reggel fél 6 körül, majd néztem az applikációt. 7-kor indult az app és simán meg is rendeltem mindent. "

Nem, valóban nem vagy agyhalott.... :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

KaTe 2019.11.26. 10:31:54

@Darth Revan: A 30 ezres laptop is egész jól működik, amúgy. Bár nem szabad csodákat várni tőle, elvégre Windows 10 fut rajta... :)

Kotit 2019.11.26. 10:35:01

@Terézágyú: "Miért, hány darab "elegendő" egy napra? :)))))"
Én nem tudom, de az emag nagy és komoly cég: biztos vannak okos embereik, akik ezt kalkulálni tudják, ezért fizetik őket.
Amiért lehet a posztolót, hogy vagy meg se nézzük az emag akármilyen akcióját, vagy nem a homáron panaszkodunk rájuk egymilliomodikként...

Terézágyú 2019.11.26. 10:40:35

@Kotit:
"Én nem tudom, de az emag nagy és komoly cég: biztos vannak okos embereik, akik ezt kalkulálni tudják, ezért fizetik őket."

Dehát mit kéne kalkulálniuk???? Azt, hogy ha valaki 23:59-kor leadja a rendelést, az is kapjon egyet?......

"Figyelj, Józsi, holnap vagy holnapután jön a gyárból a x-12-es hátvakaró gépből 100 darab. Van még a régi szállítmányból? - Ja, vagy 10. - Na, akkor azt add el féláron, a helyét a raktárban meg takarítsd ki, mert jön az új szállítmány. - 10 perc alatt elviszik. - Az a jó, akkor korán elkezdheted a takarítást."

végrehajtó helyettes 2019.11.26. 11:00:35

Olyan ez a black friday a fogyasztóvédelmi hatóságoknak/blogoknak, mint a Valentin nap a virágárusoknak.

Ha van black friday, van téma. :) A végén még kiderül hogy a fogyasztóvédelem találta ki annak idején az Usankában, hogy ilyenkor tudjanak villogni.

Tikakukac 2019.11.26. 11:00:53

@Terézágyú: Pont akkora hülyeség a vizionált 24 órás időtartam (amit te találtál ki, gyorsan szögezzük le), mint a valós max 10 másodperced, amennyi időd volt most is leadni ezt a rendelést, különben hopp. Mind a kettő tökéletesen irreális szám.
Csak így hirtelen az Amazonos egerem jutott eszembe, ami egész álló nap valós akcióban volt, top1 termékként és este 9-kor rendeltem meg, nyugalomban, kényelmesen. Nekik miért megy? Nem kell a válasz, mind a ketten tudjuk, max az egyikőnk nem fogadja el.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.11.26. 11:14:54

Aki az Emag hírlevelet járatja, és a honlapjára rákattint az sikeres ember nem lehet.

végrehajtó helyettes 2019.11.26. 11:24:27

@szekertabor: nálad mi az egy napra elegendő árukészlet? Mi alapján állapítod meg a számot?
Volt az EMAG-nál egy számláló, ahol a készlet százalékos elérhetősége volt feltüntetve. Más boltban is előfordul az, hogy elfogy az árukészlet, de azért nem a bolt a hülye, ne viccelj már.

És ha valaki black friday-t kihasználva szeretne vásárolni, józan paraszti ésszel az akciós időszak legelején leül a gép elé és azonnal megrendeli a terméket. Tudtommal éjféltől éjfélig volt az akció, így ha szerettem volna valamit, akkor éjfélkor szépen leülök a gép elé és gyorsan túlesek rajta. Nem 8 és fél órával később.

Attila F 2019.11.26. 11:36:00

@Zabalint: bár kategorikusan kijelented, hogy a posztolónak nincs igaza, de valójában neked nincs. A GVH szankcionálja az ilyen eseteket. Azokról a pontokról, amikről írsz, külön is meg szoktak emlékezni:
- Egyértelműen rendelkeznek arról, hogy nem lehet olyat csinálni, hogy egy termék bizonyos mennyiségben le van értékelve, azon felül pedig magasabb áron lehet csak megvenni.
- A készlet erejéig és más hasonló tartalmú kijelentések alkalmazása nem mentesíti a vállalkozást a jogsértés megállapíthatósága alól, ha a készlethiányos állapot törvényi feltételei fennállnak. Az ilyen tartalmú kijelentések a jogsértés szempontjából valós tartalmat nem hordoznak, hiszen nem adnak információt a fogyasztónak a várható keresletről vagy a rendelkezésre álló készletről.

Nyilván nem kell ellátniuk mosógéppel az országot, de arra mindenképp számítani kell, hogy a félárú mosógépre sokszorosára nő a kereslet. Ha már kora reggel elfogy az akciós termék, akkor bizony megtévesztették a fogyasztót. (Nyilvánvalóan, ez a Black Friday + Emag kontextusban szinte természetes, a csapból is az folyik, hogy miként verik át a vásárlókat.)

Egri2 2019.11.26. 11:37:23

Sztem itt az Emag nem hibázott. Simán el tudom képzelni, hogy egy hírlevélben előre beharangozott (tehát sok ember tudott róla) és durván leárazott cuccból akár 1000 db is elfogyhatott pillanatok alatt.

Gondolj bele: tudott erről az akcióról előre mondjuk 10000 ember. Az akció sztem nem reggel 8:30-kor indult. A webshopban nincs sorbanállás. Ha ebből a 10000 emberből csak minden 10. döntött úgy, hogy neki kell ez a mosógép, akkor az akció indulásakor kb. 30 perc alatt el is vihették az 1000 db mosógépet.

Elhaladtam BFD napján egy Media Markt előtt. Hát az a tolongás, tömeg, ami odabenn volt...ugyanezt a tolongást képzeld el a webáruházban, csak ott ugye gyorsabban megy minden. Nem kell eladóra várni, nem kell sorbanállni, pár klikk, és már meg is vetted a cuccost. Simán kifogyhat pár perc alatt.

Terézágyú 2019.11.26. 11:51:31

@Tikakukac:
"Pont akkora hülyeség a vizionált 24 órás időtartam (amit te találtál ki, gyorsan szögezzük le)"

????? Én találtam ki a 24 órás webshopos vásárlást????

"Csak így hirtelen az Amazonos egerem jutott eszembe, ami egész álló nap valós akcióban volt, top1 termékként és este 9-kor rendeltem meg, nyugalomban, kényelmesen. Nekik miért megy? Nem kell a válasz, mind a ketten tudjuk"

Igen, az Amazon világcég :)

Tikakukac 2019.11.26. 11:56:31

@Terézágyú:

"Én találtam ki a 24 órás webshopos vásárlást?"
vs
"Dehát mit kéne kalkulálniuk???? Azt, hogy ha valaki 23:59-kor leadja a rendelést, az is kapjon egyet?......"

Ülj neki akkor megint, hogy mit írtál le az előbb és mit jelent ez a mondat. A kettő között van vagy 3 parsec diffi.

"Igen, az Amazon világcég :)"

Mert az Emag meg egy garázscég. Nagyjából így kéne kinéznie az aránypárnak, ha a te okfejtésedet vesszük alapul.

Terézágyú 2019.11.26. 12:12:54

@Tikakukac:
"Ülj neki akkor megint, hogy mit írtál le az előbb és mit jelent ez a mondat. A kettő között van vagy 3 parsec diffi."

Bocs, de én túl hülye vagyok a te összefüggéseid értelmezéséhez.
Biztosan ezért is nem vásároltam soha az emagnál. :)

Ez utóbbi félmondatom meg válasz arra is, hogy le-"garázscég"-ezted az emagot :) Tőlem tekintheted annak, engem nem érdekel - de, ha tényleg ilyen, akkor pláne nem fog előrekalkulálni, hogy jusson mindenkinek MOSÓGÉP - annak példájára, hogy te bármikor tudtál venni egy EGERET egy világcégtől :)))))

KaTe 2019.11.26. 12:20:45

@Terézágyú: Az emag oldalán is lehetett kapni egeret egész nap, csak nem akkora kedvezménnyel, mint 7 óra 1 percig... :)

Azt se értem, hogy miért jó a webshopnak rögtön az elején "kidobálni" az összes jóáras terméket, amikor el lehetne húzni egész nap, mondjuk óránként limitált készlettel.

Tikakukac 2019.11.26. 12:20:47

@Terézágyú: Ha hülye vagy értelmezni a saját írásodat, akkor itt tényleg nincs mit tenni.

És nem én garázscégeztem le az emagot, én a te logikádat futtatva méreteztem be őket erre. Amit ugye te is érzel, hogy nettó hülyeség, de teszed azért az értetlenkedőt, ahogy azt ilyenkor kell.
A "jusson mindenkinek" pont ugyanaz a hiba, mint a 24 órás elméleted a készletről. Végletesség. Ahogyan a 20 másodperc alatti elfogyás is az. Nyilván hihetetlen elképzelni, hogy a kettő között van egy egészséges kompromisszum, amit meg kéne célozni és realizálni, de ez már neked magas szerintem.

Az EGERET amit vettem annyiért adták eredeti árában mint a MOSÓGÉPET. Így caps betolva változtat bármin is, hogy mekkora óriási cégháló valójában az emag, hogy mennyibe kerültek a dolgok, hogy mekkora készlettel kellene készülni stb. stb. stb.? Nem. Csak terelés van meg mellé duma és süketelés, mint mindig.

2019.11.26. 12:35:26

@Attila F:
"- Egyértelműen rendelkeznek arról, hogy nem lehet olyat csinálni, hogy egy termék bizonyos mennyiségben le van értékelve, azon felül pedig magasabb áron lehet csak megvenni."

Csakhogy nem ez történt, az akció ideje alatt nem az volt, hogy elfogyott az akciós, és a nem akcióst drágábban adták. Hanem az történt, hogy a webshop készlete elfogyott, amit másnap újratöltöttek. Még ha a raktárukon több is van, akkor sem kötelesek mindet eladásra kínálni a webshopban, de eleve nem is jelenti egy webshopban azt, hogy ezek a készletek ott vannak egy magyarországi raktárukban.

"- A készlet erejéig és más hasonló tartalmú kijelentések alkalmazása nem mentesíti a vállalkozást a jogsértés megállapíthatósága alól, ha a készlethiányos állapot törvényi feltételei fennállnak. Az ilyen tartalmú kijelentések a jogsértés szempontjából valós tartalmat nem hordoznak, hiszen nem adnak információt a fogyasztónak a várható keresletről vagy a rendelkezésre álló készletről."

Nem tudom idén hogyan volt konkrétan az emagnál, de tavaly fel voltak tűntetve a készletek. Volt olyan termék, amiből több mint 1000-et árultak, de az első percekben elfogyott.

Az átverés elég nehezen értelmezhető egy olyan kontextusban, ahol nem is volt károsult, hiszen a posztoló nem is vett semmit.

Laredo 2019.11.26. 13:22:05

Én AirPods 2-re hajtottam rá, 40-ért tényleg nem volt rossz áron. 7 óra után 2-3 perccel indult az akció, az app-ból megvettem 3 kattintással, 1 perc alatt,gond nélkül. Az esetleges rendeléstörlésből következő hercehurcát elkerülendő utánvéttel kértem,ma hozták ki,minden rendben is van vele.

Értem a posztolót,és az egyéb fórumokon háborgókat is egy bizonyos mértékig,de azért soha nem a kereskedő lesz a hibás (akár eMAG,akár más), ha egyik vásárló gyorsabb a másiknál. Volt egy meghatározott számú készlet minden akciós termékből,és azt a mennyiséget lehetett akciósan értékesíteni. Ennyi.

Egyébként: mi számít ,,ésszerű" készletnek jogilag? Ezt most halálkomolyan kérdezem.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.11.26. 13:27:39

"Bízom benne, hogy rengeteg bejelentés érkezik a Fogyasztóvédelemre, és százmilliós nagyságrendben büntetik meg az ilyen cégeket, bár a büntetés mértékével kapcsolatban erős kétségeim vannak. "
Bízhatsz, de abban is, hogy még így is megéri így szívatni a népet...

juhaszvik 2019.11.26. 15:23:55

Szerintem itt van némi félreértés az üggyel kapcsolatban. Nem az a probléma, hogy a 120 darab akciós mosógép elfogyott 10 perc alatt, hanem az, ha másnap már megint van 1000 db készleten, de eredeti áron. Ugyanis ezzel az akcióval csak az 1000 darab eladását készítették elő, ez pedig tisztességtelen. Már amennyiben tényleg így van, de ezt ugye csak a GVH-nak van jogosultsága kideríteni, az ilyen jellegű hasra bemondást a bíróságon rágalmazásnak hívják.

Másodsorban a bírság témához: a következő szöveget másolnám be, amit az emag írt pénteken az index-nek, miután rákérdeztek a különböző sunyiságaikra:

"(...)Közben az akció első hét órájában több mint 1,5 millió látogató nézte meg az oldal ajánlatait, összesen 136 000 terméket rendelve 3,4 milliárd forint értékben és az akciókkal továbbra is, nap végéig várja a vásárlókat az eMAG.hu."

Véleményem, hogy semmilyen büntetést nem oszt ki a fogyasztóvédelem, nem hogy milliárdos bevételekkel egyenértékűt, szóval semmi oka nincs rá, hogy eltérjen az emag az eddigi gyakorlatától. A GVH-nál sem hiszem, hogy nagyon kaparna az néhány alkalmazott, aki még maradt.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.11.26. 15:38:13

@Egri2: "Sztem itt az Emag nem hibázott. Simán el tudom képzelni, hogy egy hírlevélben előre beharangozott (tehát sok ember tudott róla) és durván leárazott cuccból akár 1000 db is elfogyhatott pillanatok alatt."

Szerinted az nem tervezhető, ha kiértesítesz tízezer embert, hogy a féláron sokan akarnak majd vásárolni? Szerinted nem számolható ki mezei statisztikai módszerrel, (lásd kereslet árérzékenysége) hogy mennyivel fog várhatóan duzzadni a vásárlószám?
Dehogynem. És ezt a számítást a régi GVH be is kérte és keményen meg kellett védeni (a nem haver cégeknek).
Te meg akkor mentegesd a szemét kereskedőt.

@juhaszvik1: "Nem az a probléma, hogy a 120 darab akciós mosógép elfogyott 10 perc alatt, hanem az, ha másnap már megint van 1000 db készleten, de eredeti áron. "
De, az is probléma. Annak, akinek ez a szakmája, könnyen tud számolni szükséges készletet. Olvastam ilyen bírság indoklását részletesen (ráadásul itt ezen az oldalon), hát nagyon rendben kellett lenni a számításoknak, hogy ne legyen tisztességtelen k. gyak.

Nick-son 2019.11.26. 15:45:52

Gondolom a kereskedő is beszállíttat, vagy legalább befoglal, leköt egy mennyiséget az akcióhoz a gyártónál, vagy a beszállítójánál. Teszem azt 1000 db -ot, amire csak rá kell bólintani a beszállítónak, kiszállítónak, hogy igen megoldjuk, teljesíthető. Túl a kereskedelem pénzügyi részén. A mennyiség elkel lehet órák alatt, nem kizárt.

Másnap lehet drágábban, mert az a 4-5 db amit teljes áron megvesznek egy hónapban lehet a kereskedő saját raktárában, vagy kaphatja a standard feltételek szerint.

Aztán, hogy mekkora volt a valóságban az igen nagyon akciós készlet? Ha csak három darab az gáz, ha 300 szerintem akkor nem érvényes köpködni, mert akkor elég sokan vehettek igen olcsón mosógépet.

FDToth 2019.11.26. 15:52:00

magyarországon a blakc friday egész évben tart tele kamu akciókkal, szörnyű. és ezt sok ember be is nyalja. persze lehet elég jó dolgokat venni (mert vannak helyek ahol tényleg 40-50% az átlagárhoz képest az akciós ár), de okosan kell csinálni.
8:30-kor már rég vége volt mindennek az e,agon, h ajól emlékszem 8-kor kezdődött.

ja és blakx friday után jönnke a durva leárazások meg készletkisör.ps ugyanolya árakon ;)

aki hülye azt át lehet ceszni, és mivel nagypn sok a hülye és buta meber itthon, így ezt szepen ki is hazsnálják ezek a cégecskék.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.11.26. 15:57:46

Néhány példa

Tesco 20.000.000 Ft
"a rendelkezésre álló készlet nem volt arányban a széleskörű népszerűsítéssel elért megnövekedett fogyasztói kereslettel."
www.gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2013-as_sajtokozlemenyek/8115_hu_hianyos_arukeszlet_miatt_birsagolt_a_gvh.html

Lidl 3.000.000 Ft
"úgy tervezte meg a karácsonyi játékkínálatában megjelenő termékeinek nyitókészletét, hogy nem volt tekintettel a speciális keresleti jellemzőkre és a kampány kiterjedtségére"
www.gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2017_es_sajtokozlemenyek/csalogato_reklammal_tevesztette_meg_a_fogyasztokat.html

Rossmann 1.000.000 Ft
"üzletében egy akció keretében reklámozott termékéből csupán minimális készlet állt rendelkezésre, amely az akció első óráiban elfogyott"
hvg.hu/gazdasag/20061026_rossmann

Metro 5.000.000 Ft
"volt ugyan induló készlet, ám olyan irracionálisan kevés, hogy már a reklámozási időszak elején készlethiány alakult ki"
hvg.hu/itthon/20081118_metro_gvh

2019.11.26. 16:08:36

@juhaszvik1:
De mi a francot készítettek elő? Neked komolyan eszedbe jutna másnap, miután nem sikerült megvenni az akciós áron, jóval drágábban megvenni? Főleg, hogy sejthetően itt nem valósi félárazás volt, hanem alapból nem az emagnál volt a legolcsóbb.

Nancsibacsi 2019.11.26. 16:25:05

A gond az, hogy a "a reklámozó üzletnek mindent meg kell tennie azért, hogy a felkínált árut biztosítani tudja az akció jelentősebb időtartama alatt" egy gumiszabály, amit lehetne számszerűsíteni, de azt senki se teszi meg. Meg lehetne mondani, hogy egy X százalékos akció várhatóan Y forgalom növekedést okoz. Erre simán lehet csinálni egy táblázatot: míg 10% akció valószínűleg nem fog 200%-nál nagyobb forgalomnövekedést generálni, egy 50%-os akció simán generálhat 10000 százalékost is. Ha ez alapján rögzítenék, hogy a megelőző időszak (mondjuk előző 365 nap) napi átlagos forgalmát tekintve KÖTELES 10%-os akció esetén a napi fogyás tripjával, 50%-os fogyás esetén pedig a napi fogyás százszorosával készülni, akkor egyszerű lenne a képlet: ha előtte napi 10 mosógép fogyott, és az 50 százalékos akcióban nem volt napi 1000 mosógép biztosítva, akkor mehet is a bünti. Így meg egy jó ügyvéd segítségével valószínűleg ki fognak bújni alóla.

Aréna 2019.11.26. 17:02:22

amúgy nem kellett a mosógép de 40é csak elállt vóna a sarokba...
gondolom lóval hozzák románbú azé ért ide lassan...

mindenesetre eddig én amit akartam meg tudtam venni, csak nem 830kor kell nézni hanem 7kor.
eleve pár darabokról beszélünk.
pár éve le vót ócsózva a 60as samjung tévé 400ról 200ra, ment itt-ott az ősirománozás meg nemlétezőakciózás mert valakinek nem jutott, ehhez képest én a mai napig azt nézem a nappaliban...

sysTEM 2019.11.26. 17:06:28

Edigitalhoz pont éjfélkor érkezett az áru akció lejártakor. Bár már ők is románok lettek mióta megvette az Emag. Habár átvették a stílust

juhaszvik 2019.11.26. 17:57:41

@FDToth: "magyarországon a blakc friday egész évben tart tele kamu akciókkal, szörnyű. és ezt sok ember be is nyalja"

A legnagyobb probléma, hogy az emberek nem ismerik az adott termék valódi értékét. Ott az akció, 130 ezer helyett most csak 89.900, és ugranak rá, miközben a konkurens cég mondjuk 85 ezerért árulja, de lehet még az ő áráért sem éri meg.
Ha az ember zsemlét vesz, akkor először is tudja, hogy mekkorát, milyen állagút, milyen rozstartalmút, esetleg teljes kiőrlésűt akar venni, és tudja, hogy melyik termék éri meg az árát, és melyik nem. Ugyanez a sajtokkal, a csokival stb. Akkor egy uszkve 100 ezer forintos terméknél miért nem veszik az emberek a fáradtságot, hogy jobban képbe kerüljenek?

gurigapapa 2019.11.26. 18:01:45

@szekertabor: Feltüntette, 150 db volt az akciós mennyiség, ott volt a reklámfilmjükben.

Etniez 2019.11.26. 18:20:34

@Terézágyú: Amazonon itt az UK-ban volt készlet kiírva és egy szép indikátor jelezte a százalékos állást.

Permetező 2019.11.26. 19:04:31

Na ismét egy blekk frájdéj károsult :)

Matteo79 2019.11.26. 19:15:23

Az is megèr egy misét hogy ki hiszi el ezt a fèlàras black friday lòzungot?!

Xezs7 2019.11.26. 19:21:45

Szarom le a black friday-t. Egy szemét kapitalista csalás az egész, az emberek meg beveszik. Ha kell valami, megveszem amikor kell és kész.

Ph0en1x 2019.11.26. 19:35:55

@Tikakukac:
Az Amazonon is van egy előre meghatározott összeg, amivel a forgalmazó beszáll az akcióba.
Pénzbeli.
Ebből adják az aktuális árhoz képesti akciós árat. Ha nem engednek annyit az árból, több termékre érvényes, ha nagy az akció, az Amazon is lefogy.

Ebből nekem az derült ki, hogy az egered azért nem volt egetrengetően féláras akcióban - vagy ha igen, így sem kellett annyi embernek.

Tikakukac 2019.11.26. 19:39:55

@Ph0en1x: Irgalmatlan sok el lett belőle adva, a vásárlós topik majd lerobbant tőle, azért vettem én is.

Szimplán ott kontroll alatt vannak a dolgok, mert nyugatias a rendszer itthon meg, well, itthon meg van magyarázva, hogy 5 másodperc lehet a max reakcióidőd, különben lefogy a készlet az egyik cuccból :)

gurigapapa 2019.11.26. 19:57:41

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "Annak, akinek ez a szakmája, könnyen tud számolni szükséges készletet."

Ha "minden egyéb körülmény változatlan", azaz volt már akcióban ugyanaz a termék nagyjából hasonló feltételekkel, valóban jól becsülhető a szükséges mennyiség. De ha még beraknak mellé hasonló termékeket akcióba, plusz az árral is variálnak, hát, akkor megy a fejvakarás... A karácsonyi időszak tipikus példa erre, hiszen ilyenkor egy szükségletből gyakran több terméket is megakcióznak (pl. 82 cm képátlójú okostévé több gyártótól). Ja, és akkor a konkurencia akcióinak hatásairól ne is beszéljünk, mert mi van, ha ő is akciózza. És te erről nem tudsz a tervezéskor...

Amúgy valóban, ez egy külön szakma, ahol rengeteg tényezőt kell nézni, és adni kell egy közelítő becslést arra, hogy vajon mennyit visznek el az adott termékből, hiszen a cél az, hogy akció végéig elérhető legyen a termék ÉS ne maradjon nagyobb túlkészlet akció utánra. Megcsinálod, úgy gondolod, hogy jó, aztán meg egyszer csak beesik egy nagybevásárló, aki röhögve elviszi a készleted nagy részét, és borul is az egész tudományosan megalapozott számításod.

octy 2019.11.26. 20:43:44

MediaMarkt-nál pontosan ilyesmi volt máskor, más akcióban.
Elfogyott, de az akció lejárta után azonnal volt készleten. Nyilván nem akkor kapta meg a raktár a szállítmányt, hanem terv szerin x darabot akcióztak le és kész. A többi pedig normál áron eladó.
Ez nem a románságtól függ.
Az emag-nak egyébként is biztosan van magyarországi raktára, nem lenne kiszállítva másnap ha nem így lenne, meg hülyék lennének mindent Bukarest mellől idefuvarozni ami tőlünk az egyik legtávolabbi városuk.

Az is jellemző a többiekre is, hogy nem mindent akcióznak le, ha valaki figyeli az árakat pár hónapig, már látja, mikor van valódi olcsósítás. Évente kb. 2 alkalommal és nem is feltétlenül black friday-on.

Emag ügyben pedig a másik félreértés abból adódik, ami az index-en a kedves újságfirkász sem fogott fel ésszel, pedig a cikkbe bemásolt képernyő képeken ott volt világosan, hogy az ilyen kamu árcsökkentések egy része, mint a 900e Ft-os telefon leárazása 600e t-ra, nem az emag műve, hanem XY Kft. vagy Bt. mint emag-os oldalon árusító partner találmánya. A "Forgalmazza a(z):" sort kellett volna csak értő olvasással megvizsgálni és oda van írva a sufnicégecske neve. Ezektől sosem vennék semmit, az emag felületén jelennek meg de semmi közük egymáshoz.
Csak olyan terméket vettem onnan aminek a forgalmazója az emag. Akkor érvényesek a szállítási díjak és a garanciális feltételek. A többinél meg a sufni cégek feltételei.

a fekete krindusz 2019.11.26. 22:11:23

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: csináltunk 6,8 milliárdos forgalmat, másnap 2,9 milliárdot. Kaptunk érte húszmilliós büntetést? Deal. Megcsináljuk jövőre is !

Exploiter 2019.11.26. 23:27:29

Tudok jobb szabályt, bár nem értek egyet vele.

De webshop esetében a készlet fogalma értelmezhetetlen.
Ergo az ilyen szuper akciót az előre beharangozott időszak erejéig végig biztosítani kell. Max ha nincs az országban, majd egy nap múlva hozzák ki. Vagy kettő. Ha tízmillió rendelés jön be belőle, akkor annyit vigyenek.
Nem lehet megoldani? A törvény mindent elbír. Hahh. Oszt' majd okosan megy jövőre az akció.

WZRD 2019.11.27. 06:50:35

En pont tudtam venni egy darabot ebbol a mosogepbol 39999 Ftos aron.

Annyibol korrekt volt az Emag, hogy az indulas elott kiirta, 150 db az akcios keszlet, igy fel kellett keszulni a rohamra es valoban par perc alatt el is fogyott.

Szerintem a 150 dbos keszlet elfogadhato es egyaltalan nem indokolatlanul keves (eleg mar csak elkepzelni 150db ekkora dobozt egyben fizikailag)

2019.11.27. 09:12:56

@Zabalint:

"Az átverés elég nehezen értelmezhető egy olyan kontextusban, ahol nem is volt károsult, hiszen a posztoló nem is vett semmit."

Na az ilyen vélemények miatt működhet ebben az országban a távolbalátás, a távgyógyítás, a pénzenergia, a rontáslevétel és hasonló baromságok tömkelege.
Ugyanis ebben az esetben sincs klasszikusan értelmezett károsult, hiszen nem is vesz semmit a szerencsétlen.

Igaz, a telefonszámla nem semmi.
Ahogy a posztoló által eltöltött idő, az áram, és az internet szolgáltatás sem ugye.

az_igazi_trebitsch 2019.11.27. 09:54:17

Nem tartozik szorosan ehhez az esethez, de azért megemlítem, hogy az egyik nagy kereskedelmi lánc (Lidl) rendszeresen csinálja, hogy a nagy érdeklődésre számot tartó akciós termékeit hiába keresve - például a 36-os méretű női lábbeli - a vásárló általában az alábbi válaszok valamelyikét kapja az eladótól:
- sajnos a mi üzletünkbe nem érkezett;
- késik a szállítmány, talán délután megjön;
- már elfogyott (nyitás után fél órával).
A trükk ebben az, hogy bár az akciós termékből egy szál sincs, de nagy valószínűséggel veszel valami mást, ha már ott vagy....

Nancsibacsi 2019.11.27. 09:59:35

Régebben amikor a Tesco benzinkutat csinált, akkor meg akarták büntetni, mivel azt gyanította a hatóság, hogy folyamatosan bukik a benzinkúton, és csak azon nyer, hogy aki tankol, az ott is vásárol. Akkor kiderült hogy ez nem igaz - de az ilyen akciónál, ahol az eladó gyaníthatóan bukik az akción, nem lehet vizsgálni, hogy az eladási ár ne lehessen alacsonyabb mint a beszerzési, csak speciális esetekben? Én ahol az ilyen magatartást megengedném, az csak a kifutó termék - tehát többé nem árulhat olyat a cég -, illetve a rövid lejáratúak. Minden más terméknél azt mondanám, hogy ha beszerzési ár alatt árulja, az tisztességtelen piaci magatartás, és kész. Akciózza le addig, ameddig úgy tudja, hogy az neki is megéri - de ne legyen olyan hogy a készlet erejéig tart egy akció olyan termékből, amit másnap is árulni fog, drágábban.

Nancsibacsi 2019.11.27. 10:01:17

@Zabalint: "Az átverés elég nehezen értelmezhető egy olyan kontextusban, ahol nem is volt károsult, hiszen a posztoló nem is vett semmit. "
Azért ha az óradíjam, esetleg offline üzlet esetén a kiszállási díjamat is kiszámláznám nekik ilyen esetben, akkor valószínűleg volna hiszti. Pedig tök jogos volna, mert megvezettek: ígértek valamit, és nem teljesítették.

haXXor 2019.11.27. 10:39:00

Nem az a baj, hogy elfogy valami, hanem az, hogy másnap megveheted eredeti áron :D

Terézágyú 2019.11.27. 11:09:35

@WZRD:
"En pont tudtam venni egy darabot ebbol a mosogepbol 39999 Ftos aron.

Annyibol korrekt volt az Emag, hogy az indulas elott kiirta, 150 db az akcios keszlet, igy fel kellett keszulni a rohamra es valoban par perc alatt el is fogyott."

Ugyan, fentebb leírták az okosok, hogy egy gép se volt valójában, és hogy nem is írt ki semmilyen darabszámot a rendszer.
Én nekik hiszek, mert ők sokkal jobban tudják.

zserzsenne 2019.11.27. 11:41:23

@az_igazi_trebitsch Ha kell valami az akcióból, akkor nyitásra megyek a Lidl-be. Kapósabb darabokat akár ötösével is visznek a kedves vásárlók, nem meglepő, hogy fél nyolckor már nincs. Olyat még sosem hallottam, hogy a mi üzletünkbe nem hoztak, vagy késik a szállítmány - főleg, hogy régebben már előző este kipakolták nyitási időben (szemfülesebb vásárlól az akció előtt nap zárás előtt meg tudták venni a másnapi akciós termékeket).

Kelpo 2019.11.27. 12:24:59

Ne agg=djatok nem hogy 7:30ra már kb 7:02-re sem volt egy darab sem, direkt végig követtem adolgot, kb 1 darab volt amit nyílván valaki kamuból megrendelt vagy még annyi sem. Utána meg már nincs raktárkészelten, sosem volt. Egy nagy kamu az egész BF nálunk, csak a vásárlók lehúzása megy ahogy egész évben, de én azt mondom meg is érdemli a sok hülye aki bekajálja ezeket és mint a birka megvesz minden szart csak mert azt látja hogy akciós. Ezt az egész országot is bekéne hinteni sóval a GVH Fogyvéd stb nemlétező fantom hivatalok stb.
Utolsó kapcsolja le a villanyt

TheRminator 2019.11.27. 13:30:44

Ezt minden évben eljátsszák azok, akik nem értik a BF lényegét. Korlátozott készlet, kb 1-2 perc alatt elfogy és ennyi. De mindig van pár hülye, aki azt hiszi, délután kettőkor is lesz még. A mobilarena BF topicjában lehet olvasni, hogy mindenből tudtak venni, azaz ténylegesen voltak készletek, és azt is, hogy a nyitás után 2 perccel minden a BF-re beakciózott dolog elfogyott. Ez mindig is így volt. Ha egész nap lenne készlet, akkor nem lenne BF. Akkor csak egy sima akció lenne. De mindig van pár hülye, aki azt hiszi, hogy okosabb.

TheRminator 2019.11.27. 13:34:24

Egyébként elég csak megnézni a hardverapro-t, szépen tele van a BF-en vásárolt Iphone8, laptop és egyéb cucokkal. Én is vettem emag BF-en tv-t, kávéfőzőt stb, de azonnal kellett dönteni, és már vásárolni is. És aki pl a kártyával akart fizetni az lemaradt, mert mindenhol leírták, hogy utánvéttel kell kérni. És a telefonon az appot, a pc-n a weboldalt folyamatosan frissíteni egész és félkor.

2019.11.27. 13:43:12

@Látens Inszinuáció:
"Na az ilyen vélemények miatt működhet ebben az országban a távolbalátás, a távgyógyítás, a pénzenergia, a rontáslevétel és hasonló baromságok tömkelege.
Ugyanis ebben az esetben sincs klasszikusan értelmezett károsult, hiszen nem is vesz semmit a szerencsétlen."

WTF? Hogy jön ez ide? Az általad említettekért fizetnek az idióták, tehat ügyfelek, ez semennyire sem hasonlítható azzal, ha valaki lemarad egy akcióról, mert elfogyott a készlet, majd másnap csak drágábban tudja megvenni, mivel eleve nem vett semmit, nem fizetett semmiért.

2019.11.27. 13:45:07

@Nancsibacsi:
Feltehetőleg nem bukik ezeken az árakon az emag, mert nem hazai nagykertől veszi, ezek szürkeimportos cuccok.

2019.11.27. 13:46:19

@Nancsibacsi:
Mit ígértek? Még a készletet is előre kiírták, aztán aki kapja marja alapon ment. Aki ebben résztvett, az előre tudta, hogy lemaradhat.

2019.11.27. 13:47:41

@Kelpo:
Csak a kommentelők közül 3 olyan volt, aki vett belőle.

2019.11.27. 13:51:06

@TheRminator:
Egyébként sok olyan termék van, ami BF idején is egész nap van, és még meg is éri megvenni. Csak azok kevésbé tartoznak a mainstream őrületbe. Idén pl. vettem az asszonynak egy széleslátó objektívet, amit már korábban kinéztünk, egész évben nem volt ennyire olcsón, és simán nap közepén rendeltem meg (nem emag, hanem egy másik).

haXXor 2019.11.27. 14:29:00

@TheRminator: Egyik tippem az pont ez volt, hogy az erre 'szakosodott szakemberek' esnek neki a készletnek, nagy tételben vásárolva azt meg. Nem tudom, mennyiségi korlátozás van-e de ha nincs, akkor lehet nem ártana. Hadd legyen már egy kicsivel nehezebb a vásárlás az elején a több acc miatt.

Amúgy meg igenis vágja meg őket a fogyvéd. mert ha akciózok (lényegtelen, hogy ennek bf a neve) és rendelkezem az adott áruval akkor az igenis menjen ki ennyiért és ne olvassam már másnap azt, hogy most amúgy megvehetem a tegnap elfogyott terméket.

TheRminator 2019.11.27. 14:51:45

@haXXor: Látom még te sem érted a BF-et. Ez nem akció. Ez akikapjamarja. Erről szól az egész. Van 10-100 stb db mosógép, és aki nem kapja el az elején, az lemarad róla.
Ezek olyan árak, amik 50-70%-os BF árak. Csak erre a napra vonatkozik a készlet erejéig. Hogy mennyi a készlet, azt a webshop állapítja meg. Ha 10 db, akkor 10 db. Én is vettem volna 2 éve xbox one-t 40-ért, de 40 másodpercig volt. Igy megvettem egy neppertől 50-ért. Ő is jól járt, én is jól jártam, mert 70 volt a boltokban.

2019.11.27. 15:23:39

Valaki, aki otthon van a a GDPR-ban:
Mennyire jogos, ha egy webshop csak akkor hajlandó véglegesen törölni a fiókomat, ha egy aláírt, beszkennelt nyilatkozatot küldök el nekik, simán az oldaluk törlést kérvényező opciója vagy e-mail a fiókomhoz tartozó e-mail címről nem elegendő. Igen, azért ide írom, mert az Emagról van szó.

TheRminator 2019.11.27. 15:47:27

@Zabalint: A GDPR nem általános érvényű. Egy webshop, cég stb. előírhatja, hogy milyen módon tudja fogadni a törlésre irányuló kérelmet.

SZIGMA 2019.11.27. 16:06:10

@Zabalint:
És az mennyire fából vaskarika, hogy az aláírt kérelmet valószínűleg lefűzik egy dossziéba a törlést visszaigazoló azonosítószámmal együtt. Szóval mégiscsak tovább kezelik az adataidat (kérelem). Vagy ilyenkor visszaküldenek egy terminátort az időben, hogy megakadályozza a regisztrációt, elkerülvén a felesleges adatkezelést? Mert a terminátorok visszaküldése lyukat üthet az időben, ami megmagyarázná, miért tűnt sokaknak olyan rövidnek a BF-akció.

ekat 2019.11.27. 16:28:24

@a lekvár neve puffin: Én a GLAMOUR-napon be nem mennék ilyen Rossmann-stb. helyekre abba a tömegbe, de olyan helyre, ahol többezret- több tízezret tudok, még jó hogy... /Clinique, Desigual, Peek & Cloppenburg.../ Nyitásra. :)
A Rossmann regisztrációs 10%-a meg pont nem (sem) érdekel, 2.000 helyett 1.800 lenne a testápolóm? Hú de nagy etwas. :)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2019.11.27. 18:18:19

60E-ért van nálam eladó mosógép! Poszter PM ME! :D

TheRminator 2019.11.27. 18:46:23

@ekat: Rossmannban mi általában veszünk 3-4 tusfürdőt, mosogatógép tablettát, női higiéniai termékeket, wc papírt, papírtörlőt (ezeket lehetőleg szombaton, mert akkor eleve jó akciók vannak, és elötte mobilon leellenőrzöm, máshol mennyi), és otthagyunk kb 10e Ft-ot. Nekünk számít az az 1000 Ft is.

Permetező 2019.11.27. 18:48:10

@JunkieeeBoy: blekk frajdajkor mennyibe adod tezsó?

Opportunista mikroba 2019.11.27. 19:28:19

@ekat: Sok kicsi sokra megy. Lehet, hogy egyetlen vásároláskor csak 500 forintot spórolok, de sokszor 500 forint az már érzékelhető megtakarítás.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.11.27. 20:02:44

@gurigapapa: "egyszer csak beesik egy nagybevásárló, aki röhögve elviszi a készleted nagy részét"
igen, ez a tipikus, persze.

@a lekvár neve puffin: igen, elolvastam.
De ugye nem teszel egyenlőségjelet az
"akció teljes ideje alatt nem áll folyamatosan rendelkezésre"
és az
akció napján 8:30-kor nincs
közé?
Mert ha nem, akkor ne kötözködj!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.11.27. 20:05:05

@gurigapapa: "Megcsinálod, úgy gondolod, hogy jó, aztán meg egyszer csak beesik egy nagybevásárló, aki röhögve elviszi a készleted nagy részét, és borul is az egész tudományosan megalapozott számításod"
Ja, most jut eszembe. Talán a freesnaps-os balhéban volt, hogy készletfogyási kimutatást is vizsgáltak, amiből világosan kiderül, hogy a fél óra alatt négyszáz blokkon tűnt el a készlet, vagy kettőn. Ugye a mentő körülmények...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.11.27. 20:15:07

@TheRminator: "Ezt minden évben eljátsszák azok, akik nem értik a BF lényegét. Korlátozott készlet, kb 1-2 perc alatt elfogy és ennyi. De mindig van pár hülye, aki azt hiszi, délután kettőkor is lesz még."
Te meg nem érted a tisztességtelen piaci magatartás fogalmát. Ha TV-reklámot fizetsz ki, akkor két opciód van.
1. gecisok terméked van, amit szórsz a sok tévéről becsalogatottnak
2. már a reklámban megmondod, hogy ákció, 22-én 3 db kókusztekercs 10 %-os áron fog elkelni az oldaladon.
3. ja, meg minálunk a harmadik, amint a mellékelt ábra mutatja. :)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2019.11.27. 21:14:10

@JunkieeeBoy: Vagy egy Hajdú Energomat is van 10 mátyásért! :D

TheRminator 2019.11.27. 21:16:09

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Te sem ismered a BF-et. Mindig van pár okostojás, mint te is, aki meg akarja reformálni, mert lövése sincs róla. Maga a BF arról szól, hogy az üzletek (online/offline) vevőcsalogatónak pár termékből egy erősen korlátozott mennyiséget hihetetlen kedvezménnyel árusítanak ezen a napon. Ahogy ez a BF mennyiség elfogy, megy a hiszti, az offline boltokban a verekedés, az interneten meg az ilyen hiszti, hogy nem jutott a pár darabos mennyiségből. Ilyenkor pár okos még a fogyasztóvédelemmel, tisztességtelen piaci magatartással stb is fenyegetőzik, de szép lassan elcsitulnak a hiszti hullámai, és jövő ilyenkor kezdődik minden elölről.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2019.11.27. 21:16:43

Itt van konkrétan megadták, hogy 150db lesz akciós!
i.imgur.com/OUjRauJ.jpg

M. Péter 2019.11.27. 21:31:08

@GiaMarie: Az emagnak tényleg nem kötelessége féláras mosógéppel ellátni az országot, csak annyi a kötelessége, hogyha meghírdet egy akciót, akkor legyen tisztességes mennyiségű készlet. Lehet 20%-os kedvezményt is ajánlani, és akkor nem fogy el a készlet reggel 8:30-ra. Az meg különösen gyanús, hogy másnapra teljes áron már volt mosógép.

TheRminator 2019.11.27. 21:50:02

@M. Péter: Korrektek voltak. Egyértelműen ki volt írva, hogy 150 db van. A posztolónak 20%-os kedvezménnyel már nem kellett volna. Meg másnak sem.
Itt van egy mosógép 20% kedvezménnyel. Bárki megveheti:

www.emag.hu/daewoo-mosogep-7-kg-1000-fordulat-perc-kijelzo-a-energiahatekonysagi-osztaly-feher-dwd-fv2021/pd/DVH5X3BBM/

De van fent 60% kedvezménnyel is.

www.emag.hu/electrolux-moso-es-szaritogep-feher-eww1476hdw/pd/DBXHMDBBM/

TheRminator 2019.11.28. 07:03:44

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: amikor elfogynak az érvek, akkor megy, hogy a másik személyeskedik. Minek vitatkozzak veled? Csak a szokásos lózungokat mantrázod, mint mindig páran minden évben.
- jaj, kivették a gyerek szájából a mosógépet
- jaj, csak 1 db volt, mert én 2 órával később már nem kaptam
- jaj, biztosan elosztották az emagosok egymás közt
- jaj, nepperek vették meg az egészet, és már hirdetik is
- jól fel kell jelenteni őket a fogyasztóvédelemnél, rendőrségen, kereskedelmi kamaránál stb.
- szemét társaság, egész nap félárban kellett volna adni, nem csak azt az előre hirdetett mennyiséget.

2014 óta követem a BF-et, sokszor vásárolok is, és minden évben ez megy.

ekat 2019.11.28. 07:45:28

@TheRminator: Az már úgy jobban hangzik, igen. Mi valahogy minden ilyet tételenként veszünk és szanaszét. Kicsi a lakás, nem tudunk tárolni.

TheRminator 2019.11.28. 08:51:18

@Cathie83: A celeronos laptopról nem is beszélve. És milyen boldogok, hogy 40-ért vettek laptopot. Aztán 2 hónap után annyira belassul, hogy szinte használhatatlan. 4 giga rammal, merevlemezzel ma már semmit nem szabad venni. Ha veszek bele ramot (általában a 4 giga rá van forrasztva az alaplapra) akkor már plusz 10e, ha a hdd-t lecserélem ssd-re, akkor az még 15e, az már 65e. Ennyiért kapok egy jó i5-ös pár éves használt üzleti laptopot garanciával ssd-vel, 8 giga rammal. És a celeronos gép is minimum 2-3 éves konstrukció, csak recseg-ropog minden része, ha felemeled.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2019.11.28. 09:40:29

@TheRminator: Na ha ilyen szar Celeron-os gépet az ellenségeimnek se!

Fakanál69 2019.11.28. 10:50:06

Nekem kedden hozta meg a futár ezt a mosógépet ,egyszerüen jelzett az app h elindult a blekfrájdéj rányomtam a mosógépre és megrendeltem,ennyi...

Fakanál69 2019.11.28. 11:03:14

Ja még annyi h 43470 ft volt a végösszeg szállítással,azért ősi román szokás ide vagy oda ha már csak két évet kibír már nekem megérte...

Club Sandwich 2019.11.28. 16:45:22

Ezt a gepet aron alul tudom adni barkinek, egesz nap:

youtu.be/vROdVsU_K80?t=63

Kupon kod: Balek Frajdej Hungari

haXXor 2019.11.28. 17:25:22

@TheRminator: j o g i l a g van ilyen, hogy black friday, külön szabályozással, minden sallanggal? :D Mert ha van, akkor igazad van és nem akció a BF.

ekat 2019.11.28. 19:26:44

@a lekvár neve puffin:
Nem tudom miről beszélsz, én ha kuponnal vásárolok, akkor tudom mit veszek, és mennyi volt korábban, nem EMAG-hoz megyek meg kapualjboltokba.
Másrészt én ugyan nem engedhetek magamnak meg mindent, sőt, de az időm vagy a kényelmem többet ér, minthogy párszáz forintért tömegben lökdösődjek. De ez mindenkinek a saját ízlése / döntése.

TheRminator 2019.11.28. 20:12:13

@haXXor: Jelentsd fel őket. J o g i l a g.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.11.28. 23:36:46

@TheRminator: válaszomban érveket hoztam, te elismételted azt, amit korábban is leírtál, plusz személyeskedtél. Kifogásoltam, hogy nem vitatkozol (érvelsz), erre azzal jössz, hogy elfogytak az érveim, majd a számba adsz olyanokat, amiket nem mondtam, összemosol olyanokkal, amilyen nem vagyok.
Troll vagy, szórakozol; vagy tényleg ennyire furán vagy huzalozva?

haXXor 2019.11.29. 10:48:40

@TheRminator: ?? Jó, nem kell duzzogni mert hülyeséget írsz :D

TheRminator 2019.12.02. 13:24:58

@haXXor: Én csak javasoltam, hogy jelentsd fel őket. Évek óta így működik a BF, akik ilyenkor tudtak vásárolni, azok örülnek, akik meg nem, azok hisztiznek. Mint itt is. Ennyi. Akinek nem tetszik a BF, jelentse fel az emagot, telekomot stb, mert sok helyen ez van, hogy egy limitált készlet van extra kedvezménnyel.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2019.12.09. 13:13:36

Az emag csak közvetít. Ha valaki régi szörfös akkor már tudja, hogy mely beszállítónál érdemes lecsapni a termékre. Egyébként tavaly ugyanez volt alig 15 perc alatt elfogyott az akciós termék amiből még éppen tudtam rendelni majd fél hónapot vártam, hogy megérkezzen. Azóta már rengeteget vásároltam náluk de csak azután, hogy a kereskedőt ellenőriztem. Minden terméknél ott van, hogy ki a kereskedő. Az emag egy dél-afrikai érdekeltségű csoport tulajdona, amely nemrég az edigitalt is felvásárolta, szóval oda kell figyelni, hogy éppen ki a beszállító.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2019.12.09. 13:15:41

@sysTEM: Az emag dél-afrikai az edigitál is az ma már. Román legfeljebb több beszállítójuk, sőt ha nem csomagolják újra akkor még a terméken is az eredeti cégnév lesz. Semmi közük nem volt románniához, te is hirdethetsz terméket az emagon. Olyan, mint az ebay, csak egyedi szerződésekkel.

sysTEM 2019.12.09. 13:50:23

@flexsnake:
Az emag tulajdonosa Dél-Afrikai cég

Maguk a cégek Magyar és Román - alapvetően Román:
HU: DANTE INTERNATIONAL KFT. (Székhely: 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72.)
RO: S.C. DANTE INTERNATIONAL S.A. (Soseaua Virtutii, nr. 148, Sector 6, Bucuresti)

A HU cég tulajdonosa a RO cég és az ED vagyonkezelő. A RO cég fő részvényese a Dél-Afrikai Naspers Csoport.

Az operáció Romániából és Magyarországról megy. Romániában van a nagyraktár is.

Ismerem a marketplace együttműködést velük, mert évekig partnerek voltunk, de elég volt belőlük. Visszaéltek néhány dologgal - nem részletezem mert képes beperelni - és brutál jutalékkal vesz le miközben letöri az árakat így esélyed sincs jól kijönni belőle.
süti beállítások módosítása