Csoportos lerészegedésrõl már hallottunk cifrát, techrovatos kollégánkat azonban most nem a jól bevált túlszámlázós trükkel terrorizálták a dénomdánom végén, hanem fogyasztás közben igyekeztek bosszantani, kisebb megszakításokkal:

Baráti társaságunkban hárman is születésnapot ünnepelünk év végén, ilyenkor 50-60 fõs bulit szervezünk. Az utóbbi három évben a Jekyll & Hyde nevû VII. kerületi lebujban adtunk a májnak, de míg 2004-ben és tavalyelõtt mindennel elégedettek voltunk, a mostani buli Homárba kívánkozik. Szokás szerint december közepén lefoglaltuk a helyet, és a korábbi szép emlékek miatt csak szóban rögzítettük a foglalás feltételeit. 40 000 forint foglalót tettünk le a bulira, és 150 000 forint fogyasztást ígértünk, cserébe azt kértük, hogy a buli legyen zártkörû, bármeddig maradhassunk, és kedvünk szerint csavarhassuk a hangerõ-szabályozót. Lassan indult a buli, de 10 óra tájban már szépen fogytak a koktélok, az ételrendeléstõl viszont sokak kedvét elvette egy húsos csili mellé felszolgált penészes kenyér.

Késõbb furcsa volt, hogy egyes asztaloknál idegenek üldögélnek, akikhez számlát visz ki a csapos – szóval a buli mégsem volt zártkörû. Még ezen sem akadtunk fel, akkor azonban elromlott a kedvünk, amikor éjfél után táncolni kezdtünk volna, de kérésünkre nem hangosították fel a zenét, mondván egy öreg néni lakik a kocsma felett, aki kihívja a rendõröket, ha hangosan mulatunk. Ezek után kb. fél egykor a társaság fele átvonult egy másik helyre táncolni, és hamarosan a maradék is követte õket.

A slusszpoén sejthetõ: a 40 000 forintból egy fillért nem adtak vissza, mert csak kb. 90 000 forintos fogyasztásunk volt (megjegyzem, évekig jártam oda, egy átlagos csütörtöki napon ennyit sem kaszál az általában üresen kongó lebuj). Hogy ehhez a penészes kenyér és a halk zene is hozzájárult, és hogy ígéretük ellenére nem volt zártkörû a buli, nem hatotta meg az üzletvezetõnõt. Egyébként a hölgy (bár ez a szó erõs eufemizmus) a fogyasztásunkat egy spirálfüzetben mutatta meg, hivatalos blokkot, számlát nem láttunk, és többszöri kérésünkre sem kaptunk.

Ekkor már anyáztunk rendesen, úgyhogy kértem a vásárlók könyvét, amit csak negyedórás üvöltözés után voltak hajlandók odaadni. Addigra megérkezett néhány erõsember is, akik egy Monty Python-jelenetet adtak elõ, amíg beírtam a könyvbe: megegyeztek abban, hogy biztosan diplomás vagyok, és ezzel – nincs rá jobb szó – csúfoltak. Ha nem pénzem bánta volna, biztosan jót röhögök, és azon is, ahogy egyéb módokon (karfogdosás, hátveregetés) próbálnak verekedést provokálni. Nem tudom, mit tettek volna, ha istenigazából felhúzzuk magunkat, mert a verõlegények alatt ez esetben nálam egy fejjel alacsonyabb macskajancsikat kell érteni, akik létszámban sem voltak erõsek – mindig öröm tudni, hogy még dolgozik a természetes szelekció.

A történtekre létezik egy egyszerû magyarázat: valamikor 2006-ban új tulajdonosa lett a kocsmának. A szimpatikus rockerfazon helyett jött egy ellenszenves fiatal pár, és mint látható, számukra a vendéglátás egyet jelent a pofátlansággal, a rablással és a lejárt szavatosságú kenyérrel. Aki most odatéved, Dr. Jekyll helyett csak Mr. Hyde-ot találja, és a város egyik legrosszabb szórakozóhelyét.