Tékozló Homár

Az OTP is a kerekítéssel trükközik

2008.10.22. 17:22 | jackyll | komment

Nehéz lehet most Csányi Sándornak lenni, a Homár őszintén együttérez. Bár nem feltétlenül osztja a visszaállamosítási bankmentő terveket, talán még mindig jobb az egész országra verni a balhét, mint a bank ártatlan ügyfeleire. KN hitelkártyatulajdonosként eredendően bűnös, arról viszont nem tehetett, hogy havi fizetendő összegének lekerekítésére nem készítették fel a számítógépes rendszert. Az 1 forintos lekerekítésből tartozás lett, a tartozásból 5854 forint kamat. Érdekes módon a válság másik magyar kulcsszereplője a MOL hasonló trükkökkel próbálkozott a napokban.

Azért döntöttem amellett, hogy megírom az OTP-nek az AMEX Blue termékével kapcsolatos legutóbbi sztorimat, mert már nem ez az első visszásság, amivel találkozom. Elöljáróban annyit, hogy a hitelkártyát ún. tudatos fogyasztóként használom, nem célom, hogy a borzasztó magas kamatok mellett hitelt vegyek fel, ezért az előírt kamatmentes periódus végén mindig akkurátusan visszafizetem a felhasznált hitelkeretemet. A hitelkártyára szállodafoglalások biztosításához, internetes vásárlások lebonyolításához volt szükségem tehát, nem kölcsönt kívántam felvenni. Tisztában vagyok a "játékszabályokkal" is, így tehát még csak nem is arról van szó, hogy nem olvastam el az apróbetűt. Ugyanakkor legutóbbi számlakivonatom mégis tartogatott meglepetéseket:

Olvasson tovább!

Jön a hiperinfláció?

2008.10.22. 12:42 | jackyll | komment

A Homár egy ismerőse pánikban jelentette telefonon, hogy ma több számtech üzlet, illetve állítólag már nagyker is soron kívül zárva tart, hogy fel tudja árazni a cuccait. Az elmúlt két hét alatt még csak olyan 10%-kal drágultak a hardverek, de a jelek szerint az élelmes kereskedők már a következő készlet berendelése előtt korrigálják várható veszteségeiket a 280+ forintos euroárfolyam árnyékában. A sajnálatos események hatására a Homár új játékot hirdet: dokumentálja a válságot, mielőtt túl késő lesz és véget is ér! Az is ér, ha lementi a mai árlistát és hétfőn majd összevetjük, mi történt a négynapos ünnep zavargás alatt, de az is jó, ha titkos földalatti alagút felé menekülő bankárt fotóz. Kabarészínész például a világválság közvetlen felelőseit fotózta:

Ezt a csodálatos óriásplakátot Esztergom felé lőttem. Nekem, mint átlagos embernek hogy jön le a hirdetés? Bankkártya már 7 évesen? IGEN! Aztán fizetni a hitelt rá 70 felett is? IGEN! Meg amúgy is, ki az az aberrált szülő, aki a 7 éves gyerekének bankkártyát csináltat? -Anyúúúúúúú elment a hitelkeret a Malibu Stacy babaházra, töltsd fel lééééééccííííííí!
 
Üdv:
Kabarészínész

Minden mindegy az MKB Euroleasing-nél?

2008.10.22. 07:30 | ge | komment

Az MKB Euroleasing vajon mi alapján adja ki a telefonos ügyintézőinek a munkát, ha a Gorkij74-et hívó, kissé nyers modorú hölgy nem is tudja, hogy ő most melyik havi részletet szeretné behajtani éppen. Nem mintha stresszelné magát rajta, mert neki mindegy, a lényeg úgyis az, hogy fizessen az ügyfél.

Pitypiritty telefon. Pitypiritty.
Magántelefonszám (titkos).
Nem szoktam felvenni, de most mégis rányomtam a zöldre.
---------------------------------------------------------------------------
Én:
- Halló tessék.

Raccsoló fröcsögő hölgy:
- Halló. Az MKB Euroleasing-től telefonálok és az XYZ-*** rendszámú ... márkájú és típusú gépjármű hitele ügyében hívom!

Olvasson tovább!

Megalázta az FHM a magyar pókereseket?

2008.10.21. 15:21 | szily | komment

A szoft pinalap szervezői begerjesztették az egész magyar versenypóker-szcénát egy nagy kupával, aztán pár zsetonnal kiszúrták a szemüket? Polacheck mindesetre ezt állítja alanti levelében. Egy gyanakvó tízlábúban azért kérdések serege vetődik fel a panasz olvastán. Elsősorban persze az, hogy hogy indulhat valaki úgy egy versenyen, hogy nem tisztázza, milyen a díjazás? A csalódottak az egyéni viadal egymilliós fődíjára mutogatnak. Az mindenképpen vicces, hogy a 2-5 helyezett csapatok tagjai fejenként 10 darab zsetont és egytized FHM-előfizetést nyertek. Dühödt asztalcsapkodás alant.

Olvasson tovább!

A világ legkevésbé időszerű spamja

2008.10.21. 10:10 | szily | komment

Benjámin küldte nekünk az alanti szemétséget, figyelemre méltó benne a profi reklámcégek álspontán nyelvhasználatához képest itt egészen másfajta álnyelvet használnak, nagyfejűvel, butaarcúval és kis hülyével. No meg az időzítés is kiváló, mi másba kezdene manapság egy alkalmazotti létből kitörni vágyó alkalmazott, mint valutatőzsdézésbe. Részletek alant.

Olvasson tovább!

Egy évig tart az új szerződés megkötése a K&H-nál

2008.10.21. 08:50 | ge | komment

Tavaly a K&H Bank átállt egy új rendszerre, ezért Annatarnak új számlát kellett nyitnia. Miután ez megtörtént, az ígért 1 hét helyett a szerződés engedélyezése közel 1 évig tartott, de most végre Annatar is aláírhatta és még netbankot is kapott mellé.

A dolog ott kezdődik, hogy régebben az egyetem ahova járok (ELTE) szerződésben állt a K&H-val, adtak kedvezményesen fiataloknak szóló számlát meg minden. Én ennek örültem, mert egyszerű volt számlát csinálni, lett bankkártyám az egyetem képével, lehetett vele villogni a csajoknak, (sose villogtam, de lett volna mivel, ez a lényeg) és tényleg, némi kedvezmény tényleg járt a dologhoz. Mentek az évek, időközben úgy döntöttünk, hogy anyám felszámolja a saját számláját, és a fizetése ezentúl az én számlámra érkezik, mert így olcsóbb.
 
Nem volt semmi gond egészen tavalyig, amikoris szeptemberben ellopták a tárcámat, benne a kártyával. Természetesen azonnal tiltattuk, egyben igényeltem is egy újat.
Olvasson tovább!

A Nike lenyomja a Sony Braviát

2008.10.20. 14:33 | jackyll | komment

 

Vannak azok a mágikus reklámok, amik egy perc alatt térdekényszerítenek egy felnőtt férfit, mint a Sony Bravia első szpotja. A pattogó labdák esetében a szívszorító zene hozta a hangulat jórészét, és a receptet azóta több helyen hasznosították. Legutóbb David Fincher (Se7en, Harcosok klubja) készített egy tőle teljesen váratlanul békés és optimista reklámot a Nike-nak. LaDainian Tomlinson és Troy Polamalu amerikaifocisták sorsát követő film erejét egy zseniális Ennio Morricone remix adja.

Ezzel szember a Sony Bravia-sorozat, aminek első darabja 2005 legszebb reklámja volt, mára eljutott a totális érdektelenségig. Színes dominók, tyű:

Olvasson tovább!

Nem szolgáltatatott, csak számlázott a T-online

2008.10.20. 14:30 | ge | komment

Adriennt a T-kábelnél lemondott előfizetése után közel egy évvel megkereste egy behajtó cég, a lemondás utáni két hónap előfizetési díját követelve. A T-Online ügyfélszolgálata szerint ugyanis a szerződés felmondása náluk sosem történt meg.

Tisztelt T-Online Ügyfélszolgálat!

Kérem szíves segítségüket – egyben tájékoztatom Önöket, hogy levelemet egyben a Hírközlési Főfelügyelet, a Bross Holding és a Homár blog számára is megküldöm – mert súlyos igazságtalanság történt velem az Önök részéről, melynek kivizsgálását szeretném indítványozni. A XV. Kerület, Páskomliget utca XX. szám alatt laktam, és T-online kábelnet előfizetéssel rendelkeztem. A szerződésben rögzített hűségidő lejárt. A lakást eladtuk 2007 december 11-én, aminek megtörténtét követően a T-kábelnél a kábelszolgáltatást írásban felmondtam. A szolgáltatások kikapcsolása 2007.12.31-én meg is történt. 2008.01.10-én a lakásból kiköltöztünk. A T-kábel tájékoztatása szerint más teendőm az üggyel kapcsolatban nem volt. 2008 márciusában ért a meglepetés, az új lakó továbbított egy levelet, melyben január és február hónapra számlázott internetszolgáltatási díjak voltak.

Olvasson tovább!

1 nap helyett 1 hét a cégalapítás

2008.10.20. 13:20 | jackyll | komment

Kevés ország lehet a világon, ahol az elektronikus fizetés és ügyintézés lassabb, mint analóg korában. Herodes a cégalapításon bukott ki legutóbb. Régen ugyanis 1 nap alatt már működhetett a cég, most pedig ez 1 hétig tartott:

Próbáltál mostanában céget alapítani? Na képzeld, már azt is lehet interneten. Bemész az ügyvédhez, és ő az összes iratot interneten küldi be a cégbíróságra. Hát tök jó, gondoltam én. A folyamat úgy néz ki, hogy: fizetsz, aláírsz, benyújtasz, vársz, kapsz. Régen is így nézett ki, meg most is. Csak most a "fizetsz", "benyújtasz" és "kapsz" részfolyamatok elektronikusan történnek. Régen több céget is alapítottam úgy, hogy az ügyvédnél aláírtam, elmentem a cégbíróságra, ott illetékbélyegekkel felszerelkezve még reggel beadtam a papírokat. Aztán elmentem a közjegyzőhöz címpéldányt csináltatni, s mikor ott végeztem, vissza a cégbíróságra, ahol ha szerecsém volt, már a cégjegyzékszámom és az adószámom várt egy tanusítványra felbiggyesztve. Ha nem volt szerencsém, még el kellett szívnom egykét cigit a bíróság épülete előtt, de végülis még a délelőtt folyamán (vagy kora délután) a tanusítvánnyal a kezemben távoztam. Aztán irány a bank, számlát nyitni az új cégnek. Délutánra volt egy előtársaság, adószámmal, cégjegyzékszámmal, bankszámlával. Ezekkel nagyon sokmindent lehet már csinálni: számlát befogadni, számlát kiadni, általában, el lehet kezdeni cégszerű tevékenységet végezni, persz csak bizonyos korlátok között a végzés kézhezvételéig, (pl hosszútávú szerződést nem lehet kötni, hitelt nem lehet felvenni, stb.), de a lényeg, hogy a cég elkezdhet _MŰKÖDNI_.

És hogy megy most?

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása