Tékozló Homár

Az ember, akit megaláztak a kovácsok és már a T-Home is

2009.08.07. 08:30 | ge | 469 komment

Attilla, akit az egyik legviccesebb posztunkból ismerhetünk, mostanra beköltözött új otthonába, kovácsoltvas konvektortakaró nélkül, de boldogan: "a régi takarót lefújtuk erre alkalmas festékkel, és olyan, mintha új lenne, a kovácsok meg kapják be. Kivéve egyet, aki a többiek nevében is elnézést kért, és mondta, hogy olyat csinál amilyet akarunk. Nem mondom meg melyik volt, nehogy kivesse magából a céh." A beköltözés után úgy gondolta, legyen otthon tv meg internet. Felhívta a T-Home-ot és beindult a szívatás és a klasszikus telefonos szerződéskötéses történet. A szolgáltatónak írt levele következik.

2009. június 18. előtt mintegy egy héttel telefonos beszélgetést folytattam a T-Home ügyfélszolgálatának munkatársával. Mivel ezt a beszélgetést cégük állítólag szerződéskötésnek tekinti, mindenekelőtt kérem, hogy a beszélgetés szó szerinti leiratát részemre sürgősen megküldeni szíveskedjen, hogy azt jogi képviselőm áttanulmányozhassa. A kérdéses internet szolgáltatásról kötött írásbeli szerződésünk, általam aláírt példányát ne is keresse, mert ilyen nem létezik.

Olvasson tovább!

Az igazi magyar helpdeskes nem tud telefonálni

2009.08.07. 00:08 | szily | 64 komment

Klasszikus magyar találmányok sorozatunkban a Rubik-kocka után most az ügyféllekoptató ügyfélszolgálatot mutatjuk be. Működése az adott cég ügyfeleinek megalázását, majd megnevelését célozza. A jó magyar ügyfélszolgálatos az ügyfelet olyan állapotba hozza, hogy az soha többé ne tudjon kekeckedni, így hatékonyabb pédául bármelyik alkohol- vagy drogrehabilitációs szakembernél. Mai példánk az Intelecom tévészolgáltató júzerkínzó csapatát mutatja be működés közben.

Olvasson tovább!

Alig kezelték a kislányt a horvát orvosok, mert magyar volt

2009.08.07. 00:06 | szily | 253 komment

Az alanti, jó hosszú történet, amiben egy magyar kislányt elüt egy autó Horvátországban, igen vicces lesz. No persze nem emiatt, még akkor sem, ha a kislány azóta jó úton halad a teljes gyógyulás felé. A sztoriban az a vicces, hogy Zolee teljesen jogos felháborodással idézi fel, hogyan bántak a nemtörődöm, csak horvátul beszélő horvát orvosok szegény magyar kislánnyal, de ha a "horvát" szót mindenütt "magyar"-ra cserélnénk, akkor mi mást kapnánk, mint egy tőrölmetszett magyar törtzénetet. Szóval mókás és elgondolkodtató, mennyire ki tudja buktatni az embert, ha külföldön bármi magyarossal találkozik, márpedig a horvát egészségügy tényleg olyan, mintha a Kossuth térről irányítanák. Íme a sztori a gázolóval bratyizó zsaruval, rasszista orvossal, elnézett szilánkos töréssel és töketlen magyar biztosítóval.

Olvasson tovább!

Élő internetes üzenőfalat csinált az utat lezáró érdi férfi

2009.08.06. 15:12 | szily | 181 komment


Pompás képsorozatban számol be V. annak az érdi Kohlhaas Mihálynak (nem ez az igazi neve, ez egy irodalmi utalás) harcáról, akinek a magántelkén vezet át egy út. A férfi először blokád alá vett az utat, aztán pedig rokonszenves húzással offline internetes üzenőfalat hozott létre, amit a környékbeliek tiszteletre méltó aktivitással látogatnak, és lelkesen posztolnak bele. V. riportja alant:

Olvasson tovább!

Gagyi ujjlenyomat scannerek az okmányirodákban

2009.08.06. 09:30 | ge | 178 komment

Júliustól az útlevélnek tartalmaznia kell a tulajdonos ujjlenyomatát is, Jenőtől is megpróbáltak vételezni egyet az okmányirodában. A scanner azonban nem tudott elfogadható mintát készíteni, sokadszori próbálkozásra sem, pedig Jenő még kenegette is az ujjbegyét előtte. Ha a gagyi eszköz nem válik be, a lecserélésére mennyit fogunk költeni vajon?

Fóti lakos lévén az egyik Budapest közeli okmányirodába mentem útlevelet csináltatni 10 évre. Ehhez ujjlenyomatot scannelnek. A szoftver 1-5-ös skálán jelzi a levett ujjlenyomat minőségét, amelyből az elsö 2 még piros, és nem elfogadható minőségű.

Olvasson tovább!

Többezer forinttal megszívatta a Vodafone ki tudja hány ügyfelét

2009.08.06. 00:11 | szily | 129 komment

Finom sztori: a mobilcég május végén pont tízszeresére emelte a fix előfizetési díj nélküli Internet Start szolgáltatás tarifáit. Ez az az eredetileg wapolásra kitalált "alap internet", amit a legtöbb, erre képes vodafonos mobilról automatikusan, esetleg a START szó elküldése után használhat a  júzer, aki külön nem fizetett elő valamelyik havidíjas netcsomagra a sok közül. (A tízszeres emelésről annak idején ebben a posztban számoltunk be.)

B. azon van kiborulva, hogy a cég, miután direkt nem értesítette külön az ügyfeleit, csak feladott egy újsághirdetést, előbb nagyon megvágta őket, majd a jelek szerint rájött, hogy mekkora felháborodást okozott, ezért fejenként több tízezer forintot elengedett az extrém számlákból. Ennél nyíltabb beismerése el sem képzelhető annak, hogy ők hibáztak, csakhogy például B.-nek hiába engedtek el 27 ezer forintot, így is több ezressel rosszabbul járt. Részletek lent.

Olvasson tovább!

Re: Titkos tétel a Vodafone számláján

2009.08.05. 14:30 | ge | 74 komment

Ma van a Nagy Reakció Nap. Még ki sem hűlt a Vodás poszt után a bejegyzésszerkesztő, Szabolcsnak máris beígérték az ingyenes hívásrészletezést.

Köszönöm szépen hogy kiraktátok. A segítségetek nélkül szerintem még mindig várnék valamilyen visszajelzésre. Kaptam egy hívást reggel (gondolom az írás megjelenése miatt). A fiatalember elmondta hogy tud küldeni egy számlarészletezőt amin pontosan fel vannak tüntetve a telefon és adatforgalmak. Érdekesség hogy mindezt: ingyen megkapom!

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása