Tékozló Homár

Újabb furcsaság a Wizzair szülinapi akcióján

2011.05.26. 11:24 | jackyll | 164 komment

Már foglalkoztunk a Wizzair jófajta születésnapi fantomakciójával, amikor 20% kedvezménnyel drágábbak voltak a jegyek, mint előtte vagy utána bármikor, XYZ most elmeséli, milyen volt. A jelek szerint egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy 67460-20%, az sehogysem lehet 63060 forint, viszont talált egy másik érdekességet. Ugyanaz a jegy 2 fő esetén drágábban jön ki per kopf, mintha egyedül akart volna utazni. Ja és természetesen az ügyfélszolgálat nem hajlandó emailben ingyen kommunikálni:

Május 19-én volt a születésnapi akciójuk, így a május 18-ra tervezett repjegy foglalásunkat elhalasztottuk egy nappal. 2011 május 18-án, BUD-CFU-BUD indulás Bp-ről: 2011.06.18 érkezés Bp-re: 2011.06.18 viszonylatban egy főre, bármiféle extra vagy biztosítás igénybe vétele nélkül, internetes check-in-nel, a jegy ára banki utalással 30730 HUF volt. Ha ezt 2-vel szorzom, akkor 61460 HUF-ra jön ki két emberre az ár. Május 19-én akciósan mindez 63060 Ft-ra jött ki, ugyanezekkel a kondíciókkal, mint ahogy előzőnap szerettem volna foglalni. Megrendeltem a jegyeket, hiszen féltünk, hogy később csak még drágább lesz, ráadásul nem is lesz akció, hiszen egy napig tartott a 20%-os kedvezmény.
A hideg vizes zuhany csak ezután ért. Május 20-án, az említett feltételekkel 1 főre 30730 HUF volt a jegy, illetve 2 főre nem 2x30730 azaz 61460 HUF, hanem 67460 HUF volt.

Nem értettük a dolgot, majd mikor többször újra játszottuk a foglalást feltűnt, hogy ha 1 személyre foglalom a járatot, akkor oda is, vissza is 13990 HUF a jegy feltüntetett értéke. Viszont ha egyből 2 főre szerettem volna foglalni, akkor Budapestről Korfuba maradt a 13990 HUF-os ár, ám Korfuból Budapestre a jegy ára 16990 Ft volt. Ez eleve érdekes.

Ha akciós napon rendel és fizet repjegyet az ember, akkor valamilyen szinten jogos az az igénye, hogy az akciós napot megelőző és követő napon adott, egy személyre szóló jegy kétszeresénél ne fizessen többet 2 személyre ugyanazon feltételek mellett.

Minden esetre felmerült bennem, hogy ennek az érdekes árnak az akciós árát számolták fel nekünk 19-én, ami kellemetlen, főleg úgy, ha figyelembe vesszük azt, hogy ha ma rendelnék jegyet a május 18-i feltételekkel, akkor 61460 HUF-ba kerülne az egész, mint normális esetben.

Kérem ennek az ügynek a kivizsgálását, hogy miért voltak diszkriminálva a páros utasok ,a legrosszabb esetben is, 20-án, ám úgy rémlik, hogy 18-án is. Direkt írtam a 18-i számításnál hogy 2x szorzóval számolva az egy személyes jegy ára 61460 HUF-ot ad, és nem azt, hogy mi volt a honlapon (akkor is a 67460 HUF-os ár volt), mert akkor lehet még kuszább lett volna a történet.

Illetve ha szimplán csak rendszer hiba történt, akkor kérem, írják jóvá nekem a különbözetet.

Le írtam szavakkal és most álljanak itt képletekkel is a problémák, mert nem tudom milyen beállítottságú a munkatárs, ügynök akihez ez eljut a panaszom. Így mind reál, mind humán beállítottságú egyénnek is könnyeben érthetőek lesznek (legalábbis remélem) a problémák, mert elismerem, lehet, hogy túl bonyolítok valamit, ezért előre is elnézést kérek.

Első probléma:

2 személyre a jegy ára
akciós napon: Y
1 személyre a jegy ára
akciós nap előtt: X
1 személyre a jegy ára
akciós nap után: Z

Esetünkben Z=X (speciális esettel van dolgunk, belátom, de szerencsére ez fenn áll)

Kérdés:

Miért Y > 2X
holott normális esetben
Y =< 2X

Másik probléma:

1 személyre a jegy ára
akciós nap előtt: X1
1 személyre a jegy ára
akciós nap után: Z1
2 személyre a jegy ára
akciós nap előtt: X2
2 személyre a jegy ára
akciós nap után: Z2
Esetünkben X1=Z1, illetve X2=Z2

Kérdés:

Miért X1+X1<X2 és Z1+Z1<Z2
holott normális esetben
X1+X1=X2 és Z1+Z1=Z2

Kérés:
Y jogos mértékének megállapítása, és az általam lerótt Y közötti differencia megtérítése.

Üdvözlettel:

XYZ

Naiv ügyfélnek a második sablonüzenetig tartott, amíg rájött, hogy emailben nem, csak  emeltdíjas telefonon lehet kommunikálni a Wizzairrel:

Tegnap tettem panaszt, amire annyi válasz jött, hogy vagy olvassam el a GYIK-et vagy az üzlet szabályzat idevágó részét. Először is nem tudom mi az idevágó rész. Azért körbe néztem, és a szerintem megfelelő fejezet alatt ezt találtam:

3. FEJEZET – TARIFÁLIS SZABÁLYOK
3.1.1 A Wizz Air fenntartja jogát a Tarifális Szabályok megváltoztatására. A Tarifális Szabályokról Telefonos Ügyfélszolgálatunknál tájékozódhat.
3.1.2 Alkalmazottaink, ügynökeink és megbízottaink kötelesek a Tarifális Szabályokban foglalt előírásokat betartani.

Ez a teljes fejezet.

A másik opció amit a válaszlevélben felajánlottak, hogy hívjam az ügyfélszolgálatot, ha nem találom a kérdésemre a választ.

Tehát, esetemben nem lehet írott formában lekommunikálni az adott szituációt, mindenképpen rá akarnak venni, hogy híjvam fel az ügyfélszolgálatot 225 Ft / perc összegért. Miután problémám nem egyszerű, de legalábbis halmozott, ezért kizártnak tartom, hogy 1 perc alatt meg lehessen oldani, főleg hogy azonosítani is kell magamat a beszélgetés elején, gondolom.

Ezek után egy újabb panaszt szeretnék tenni, hogy nem hajlandóak velem elektronikus levelezés formájában kommunikálni, ami megint csak diszkriminatív dolog, lévén történetesen lehetnék néma, vagy időszakosan néma is. Másnak átadni a bennem lévő érveket, sérelmeket, ötleteket sokkal nehezebb, mint ha személyesen kommunikálhatnék, akár írásban is az illetékes munkatársukkal.

Tisztelettel,

XYZ

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlulírottFentemlített 2011.05.26. 13:57:23

X=Y
esetleg = Z, de csak akkor ha a fapad parafából készült.

É2I 2011.05.26. 13:58:59

@igazságos: Kötözködöl kölök gyerök? :D

Amúgy meg nekem nem kellett számtanpélda, hogy megértsem. Persze mostanában sok az értve olvasást mellőző bőcsész, ez tény.
De enyhén szólva is modoros májerkodás ilyen emailt küldeni bárhova is. Nem csodálom, hogy nem kapott érdemi választ.
Tudod van az a mondás, hogy "Amilyen az adjon isten olyan lesz a fogadj isten". :D

zsiráffff (törölt) 2011.05.26. 14:01:56

@Sün‼: nem, nettó, de viszont bruttális, így aztán dettó ugyanaz mintha bruttó volna.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.26. 14:02:43

@É2I:
Csak óvatos kötözködj vele, 95D-s!
Lepofoz, mint kenguru a struccot!

2011.05.26. 14:05:18

@orient: Wizzairról nem tudok nyilatkozni, de a RYANAIRnél ezek a cirkuszok mindig az adott repülőterek alkalmazottjainak agylövése. Van ahol simán felszállunk +1 kg poggyásszal, van ahol még a kézitáskát is lemérik centire és súlyra is, ráadásul csak EGY kézipoggyászod lehet, se plusz szatyor se retikül semmi... Szóval ez egyedi helyzet. Ha betartasz minden szabályukat akkor NEM SZABAD engedni nekik. Határozottság.

장현승 사랑해요 2011.05.26. 14:05:59

@Maretz: ha "ennyi az ára" alapon menne, még drágább lenne. menjél csak lufthansával.

2011.05.26. 14:10:52

@Zöldegér: miért nem lehet felfogni hogy EGY CSOMAG az nem két szatyor meg három ridikül, hanem TÉNYLEG csak EGY ?
De most komolyan, miért szopatják magukat az emberek azzal, hogy képtelenek számolni és emiatt konfliktust generálnak maguknak meg a reptéri alkalmazottnak. Őt ugyanis kirúgják ha épp elllenőrzi a supervisor és megenged egy szabálytalanságot. Neked csak egy keksz, neki meg az állása.

igazságos 2011.05.26. 14:12:17

@É2I: Bizony, igaza van Sün!! -nek, vigyázni kell velem, mert komoly fegyvereim vannak egyesek szerint. :D

장현승 사랑해요 2011.05.26. 14:12:45

nekem hülye a posztoló hangulatom van.

de tényleg, repülök rengeteget wizzairrel, és az egyetlen bajom az volt, hogy egyszer bunkón szólt a stewardess, hogy mutassam meg, hogy be van-e kapcsolva az övem.

az is igaz, hogy én ahhoz igazítom az elvárásaimat, hogy fapados. tehát nem hőzöngök, ha 1 csomagot vihetek fel, nem lepődök meg, ha korán be kell csekkolnom, de a gép késik valamennyit, stb.

javaslom, hogy aki nem rugalmas, ne utazzon fapadossal, de esetleg még repülővel sem.

@Kulics: +1

장현승 사랑해요 2011.05.26. 14:14:30

@Zöldegér: erre az én megoldásom: berakok egy nagy zacskót a táskámba. ha bármi váratlan jönne, akkor a táskámat és az apró cuccokat beszóróm, és mindenki boldog.

kényelmesebb a malév, nem vitatom.

É2I 2011.05.26. 14:17:19

@igazságos: Hmm 95D? Azok már elég szép nagy lökhárítók :D
Egyébként láttad már a fényképemet? Ráadásul csecsemőket szoktam reggelizni, jobb ha tudod. :D

2011.05.26. 14:17:55

@igazságos: ez csak egy jogcím, hogy lehúzzanak, nincs mögötte semmi üzleti tartalom vagy szolgáltatás.
Túl kell lépni ezen.
Az még viccesebb, hogy egyik társaságnál ki kell választanod melyik országból jöttél. Ha azt választod, hogy Hungary, akkor rárak biztosítási díjat. A "No Insurance" nevű országot kell kiválasztani, ha ezt a lehúzást meg akarod úszni. Vicces ötlet.

장현승 사랑해요 2011.05.26. 14:18:11

@Jofiu: egyetértek veled is:D
azért büszke vagyok arra, hogy nekem egyszer bejött egy német (!) fapados check in pultnál a "dehát idefelé felengedték ezt a táskámat" duma. :D biztos látták, hogy jámbor fajta vagyok egyébként.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 14:19:22

Nem lehetseges, hogy adott arbol mar csak 1 hely volt elado ? Csak mert ryanairnel , meg wizzairnel sozkott olyan lenni, hogy ha egy hely vna elado, akkor ha valaki ket jegeyt rendel, akkor mar alapbola dragabb ar szamolodik?

Amugy en az elmult kidoszakban ketszer is vettem jegyet a 20%os akcioban, mindketto alkalommal akciosan kaptam, ( korabban is nezegettem az arakat, igy lattam, tenyleg kevesebb volt) .
Igy az alapbol draga nyari idoszakban sikerult egy Bp-London 8 + es London -BP 4 ezer forintos jegyet kifognom.

igazságos 2011.05.26. 14:19:42

@É2I: Hiába, repülőjegy vásárláshoz is szerencse kell, pláne nyári szezonban, amikor minden nappal csak drágább lesz a jegy. Szerencse meg nem mindenkinek jut.

Kedvenc sztorim az a repüléssel kapcsolatban, hogy vannak, akik 3-4000 forintot fizetnek a fapadosnál, hogy elsőként szálljanak be a buszba, meg gondolják, hogy a repülőbe. Hát, nagyot lehet koppanni ezzel, az biztos. Sokszor mentem már fapadossal, sose fizettem plusz pénzt, mégis mindig benne voltam az első 10 felszállóban, akik helyet foglaltak. Nálam jobban senki se tud furakodni, az biztos. Aki nem életrevaló, az megy a levesbe.

Jó hogy mondjátok, még kell növesztenem, hogy Z legyen a méretem.

ökörpöröly 2011.05.26. 14:20:28

Az árak folyamatosan ugrálnak. Úgy működik, mint sok magánbusztársaságnál. Ha jó időben foglalsz, akkor olcsó. Persze a jó időben lehet az elején, de a végén is.
Az oda út általában nem egyezik meg a visszaút árával. Ebben sincs semmi, így működik.
Szerintem a fapadosokkal nincs különösebb probléma. Van egy-két kellemetlenség. Például be kell tuszkolni a táskát néha a kaliberbe, ha túlléped, majd annyit fizetsz, mint a jegy ára volt. Nincs előre megállapított helyed, csordában kell várakozni stb..
Mindenkinek mérlegelni kell, hogy megéri-e neki vagy nem. Nekem soha nem volt problémám a fapados légitársaságokkal. Nem volt késés, szerintem mindig jó áron vásároltam.
Például 20.000-ért vettem jegyet Cataniába, 15.000-ért Malmöbe -retúrt, minden költséggel együtt-, persze voltak drágább jegyvásárlásaim is, de azokat se bánom. Nekem megérte. Sőt, néha megéri átmenni Pozsonyba is, például Dél-Spanyolország -Alicante, Malaga- ősszel kijön 54 euróból a Ryanairnél.
Végig kell gondolni a dolgokat. Mennyivel többet szánsz a kényelmesebb utazásra. Ha sok csomagot viszel melyik légitársaság éri meg. Van neted, tessék böngészni, olvasgatni, keresgetni.
Lehet pfujolni, lehet köpködni, de egy biztos, fapadossal, saját szervezéssel, egy kis rutinnal iszonytató összegeket lehet megspórolni egy-egy utazáson.
Néha az utazási iroda által adott ár harmadáért, feléért lazán tudsz egy ugyanolyan színvonalú utat szervezni.

Zöldegér 2011.05.26. 14:25:27

@Kulics: És azt miért nem lehet csinálni, h ami belefér a megadott térfogatba, az EGY kézipoggyásznak számít? Ez így csak szívózás. Nem mosógépet meg eszkimókajakot akartam felvinni.

igazságos 2011.05.26. 14:26:04

@ökörpöröly: Igyekszem én is kihagyni az utazási irodákat. Egyszer majdnem utaztam az Aerovivá-val, nem sokkal a csődbe jutás előtt, de a légitársaságnál tíz ezer forinttal olcsóbb volt a jegy, mint náluk.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 14:26:58

Londoobol rendszeresen ( evi 2-3 alkalommal) veluk jarunk haza, SOHA, semmi gond nem volt veluk.

Ellenben a ferihegyi csomagkezelo szemelyzettel, aki az egyik taskankbol bizony lenyult valamit.

Zöldegér 2011.05.26. 14:29:29

@ökörpöröly:
Ez mind nagyon jó, de ha adott időpontra szeretnél menni, például meccsre, akkor nem igazán működik. Ilyenkor ha kivársz, nagyon felmehetnek az árak, és az MU nem fog a kedvedért akkor játszani, mikor olcsó a Ryanair.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 14:30:06

@tildy:): Bar ebben az esetben is mi hibaztunk, lakatolni kellett volna -parom elfelejtette, hogy ott van a taskaban a lakat .

Azt meg ne mondja nekem senki, hogy 10 vagy 15 vagy 20 ezer forintbol oda-vissza megjarom a London-BP tavot malevval, vagy BA-val.

igazságos 2011.05.26. 14:32:10

@tildy:): Nekünk két Londonból hozott bögre tűnt el, s nem tudjuk, mi lett velük. De sebaj, ennél nagyobb gond se legyen. Használja egészséggel. :)

Egyébként Londonból inkább a futárszolgálattal szoktuk hazahozatni a nagy csomagokat, minek repülőgéppel, meg a csomagokkal bajlódni? Csak a legfontosabbakat, legértékesebbeket visszük fel a kézipoggyászba. De sokan még ezt se képesek felfogni, meg is lehet néha lepődni, mi mindent próbálnak betuszkolni, felvinni. Volt itt egyszer a Nutellás nevezetű példa.

lolperec 2011.05.26. 14:38:51

@Maretz: átbaszni??
senki sem kényszerített hogy akár egy kulcstartót is vegyél a wizzair-től
amúgy a Malév és a BA is ugyanúgy trükközik a jegyárakkal, félpercenként változnak az elérhető helyek stb.
törvényi szabályozás kéne, a kereskedőt nem lehet azért lecseszni mert a profit növelésére hajt.

szcsongor 2011.05.26. 14:39:07

@igazságos: "Nálam jobban senki se tud furakodni, az biztos. Aki nem életrevaló, az megy a levesbe."
gratulálok...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 14:39:26

@igazságos: No igen, ide a futar egy 25 kgos csomagot 8 ezer forintert kihoz otthonrol. Haztol hazig.

De ha mar ugyis odahaza vagyok, altalaban azert csak kihozok valamit borondben.

Viszont az biztos, parazok azon, hogy a kezimre ne szoljanak. Nem amiatt mert nagy, vagy nagyobb, mint a keret, hanem amiatt mert sokszor egy regi turahatizsakot viszek, amit bar kicsire is ossze lehet huzni, neha nagyobbnak latszodik, mint amekkora.

vape 2011.05.26. 14:41:16

Írták már? +36 40 106 166
Ezen a számon nem emelt díjjal én el tudtam érni a Wizzairt még idén február környékén.

VDaNi 2011.05.26. 14:48:45

A repülőjegyek ára úgy alakul, hogy van mondjuk 100 jegy

20 kerül X Forintba
20 kerül X+Y Forintba
20 kerül X+Z Forintba
.....

ha pont a határon vagy, akkor lehet, hogy 4 főnél még belefér az olcsóbba, 5nél már nem. Az saját üzletpolitika, hogy ilyenkor az összes jegy ugyanannyiba kerül, tehát a drágább.

Ez a poszt egy tipikus okoskodás. A Wizzair így adja a jegyeit. Ha nem tetszik, nem kell velük utazni, senki sem kényszerít.

D

igazságos 2011.05.26. 14:49:09

@szcsongor: köszi. :D

Na, de elfelejtettem hozzátenni, egyébként kivárom a sorom, külföldön sose furakszok, mert egyből azt mondják, magyar. :D

orient 2011.05.26. 14:55:59

@lokoszt:

1. igen fülestül, kerekestül annyi mivel egy szintben van a táskával.

2. Tesco-ba lehet te vásárolsz táskát, én rendes táskát vettem , táskaboltban, és igen van repülőtéri szabvány amit az ilyen üzletekben tudnak. Valóban nem wizz air szabvány hanem a repülőtársaságok 99,9% által elfogadott szabvány amit elfogadnak. Ha a wizz air-nek nem felel meg azért elég furcsa. Bár az oldaluk által megadott szabványnak megfelelt, fel is engedtek végül, de kb 15 percig kínoztak, ordítoztak, mire belátták, mivel belefér a kis görcs keretükbe, mégiscsak fel kéne engedni.

3. Többet repülök(üzleti) egy év alatt mint te egész életedben, de azért oktass ki, imádom az ilyeneket mint te akik osztják az észt ha kéri az ember ha nem. Hallgatlak mester, taníts!

orient 2011.05.26. 14:59:46

@Kulics: ez történt. Betartottuk mindent ezért nem kellett fizetni végül, de mögöttünk állók nem voltak ennyire határozottak és megvágták őket. Végül nem kellett fizessek semmit, de az embernek nem kell ez a stressz amikor nyaralni megy, tehát inkáb fizetek többet de nyugi van és körülugrálnak. Malév szolgáltatásával sosem volt igazán gondom és az utóbbi években fényéveket javult. Velük bármikor nyugodtan repülök. Pár éve a wizz air-rel sem volt gond azért gondoltuk megyünki velük, de ég és föld ahhoz képest ami pár éve volt. Most ha ingyen van akkor sem megyek velük többet...márpedig messze nincs ingyen.

ökörpöröly 2011.05.26. 15:02:20

@Zöldegér: Igen, emellett nem cumiz le a babaarcú, kellemetes csöcsű légikisasszony se, amúgy rendben van a dolog. Egyéb hülye hozzászólásod lesz még?

Zöldegér 2011.05.26. 15:07:18

@ökörpöröly: Nem ,kösz. Okos enged, szamár, izé, ökör szenved.

ökörpöröly 2011.05.26. 15:10:49

@igazságos: Hát, én nem is igazán értem, hogy miért utaznak az emberek utazási irodákkal. Nem sok olyan út van, ahova megéri velük menni. Az egész egy hatalmas lenyúlás, ráadásul ahogy hallom, silány szolgáltatással.
Ha nem beszélnek angolul, nem értik a dolgokat, miért nem kérnek meg egy ismerőst, hogy segítsen nekik?
Mondjuk azt is nehezen értem, hogy ilyen árrésekkel miért megy annyi csődbe.

ökörpöröly 2011.05.26. 15:12:32

@Zöldegér: Bocikám, nem akartalak letaglózni, ne szenvedj! Szólj a fejőnődnek, hogy emelje az endorfinszinted! :)

Cinizmusprofesszor 2011.05.26. 15:14:39

A wizzair egy nagy rakás fos! Egyre csak drágul, de egy nyomorult helyjegyet sem tudnak rányomtatni a papírodra, hogy ne birka módjára szálljon be az ember. Már rég lemondtam róluk. Inkább több pénzt fizetek, elkerülöm a sorban állást meg a tülekedést és még némi kaját is kapok. Nem beszélve arról, hogy jobban elérhető repterekre tudok repülni. A wizzair meg bekaphatja, ha azt gondolja, hogy ennyi pénzért majd őket választom...hahaha...

Zöldegér 2011.05.26. 15:16:21

@ökörpöröly: Én sem akarlak letaglózni, de a beszólásaid nagyon nem aktuálisak, ugyanis lány vagyok.

ökörpöröly 2011.05.26. 15:27:07

@Zöldegér: Ó, akkor ezer bocs! Így a fejést én ejtem meg nálad! :)
Én azt írtam, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyik helyzetben mivel érdemes mennie, nem azt, hogy "mindigmindenkörülményekköztfapados".
Ezért is nem értettem, hogy ezt a kérdést miért nekem címezted.
A fapados egy lehetőség, amivel jól is lehet járni, meg nem annyira jól is.:)
Mindig az adott helyzethez kell megkeresni a neked jó lehetőségeket. Mondhatnám úgyis, mérlegelés és józan paraszti ész.

ökörpöröly 2011.05.26. 15:32:52

@Zöldegér: Bocs, akkor a fejésed én oldom meg, grátisz!:)
Nem azt írtam, hogy "mindigmindenkörülményekköztfapados", hanem azt, hogy mindenki mérlegeljen, hogy neki melyik éri meg. Illetve, leírtam, hogy én még nem jártam rosszul eddig a fapadosakkal.
Ezért nem is értettem, hogy az írásod miért nekem címezted. Csak nem szimpatikus vagyok?:)

/Bocs, az előző levelem nem ment át/

Zöldegér 2011.05.26. 15:40:26

Azért neked címeztem, mert eltért a véleményem a tiédtől. Ez így viszont nem vita. És egyre inkább nem vagy szimpatikus. Félre ne értsd, elsőre nem voltál se szimpatikus, se unszimpatikus.
Maradt még valami a témában?

2011.05.26. 15:41:12

@Zöldegér: igen szívózás, de az emberek annyira ostobák, hogy ha az általad mondott kivételt megtennék, akkor semmivel sem lehetne megrendszabályozni őket. Még az "EGY CSOMAG" fogalmát sem tudják értelmezni sokan.
Olvasd el feljebb a norvégos kommentet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.05.26. 15:42:22

"nem hajlandóak velem elektronikus levelezés formájában kommunikálni"

Okoskodik, feltartja őket, de lehetőleg ingyér.

Sanyi 2011.05.26. 16:20:02

A MALEV meg mindig meglepoen jo ar/ertek aranyban.

F.hunter 2011.05.26. 16:20:52

Hát legyen is fizetős a call center! Ha ingyen lenne, a sok idióta minden baromsággal hívogatná őket, ezért a jelenleginél 10-20x többen kellene bent ülniük. Ha pedig több embert kell fizetni, akkor drágább a repülőjegy.
A 20% meg az aktuális árkategóriából jött le, ami az előző napi vásárlások miatt ugrált feljebb másnapra.
A Kedves Utas egyébként mit vár a panaszlevelétől???

F.hunter 2011.05.26. 16:22:38

@Cinizmusprofesszor: Most biztos sírnak bánatukban...

Kismacska (BELLA) 2011.05.26. 16:26:01

Mekkora hülyeség már, hogy fikázzák a nem-fapadosokat... a múltkor néztem, hogy fapadossal drágább lett volna a Gatwick-re eljutni (meghatározott időpontokban!) CSOMAGOKKAL, mint BA-vel a Heathrow-ra (ugyanabban az időintervallumban).

A Malév is képes olyan árakat adni, ami jobb, mint egy fapados, de messze felülmúlja azt. Igaz, hogy nincs több hely rajta, mint egy fapadoson, de a kiszolgálás szuper. És nincsenek rejtett költségek, basszus. Ha megnézem az árat, akkor nem az van, hogy ennyi, plusz 20k a csomagok meg X k a foglalási díj és a többi, hanem ami árat kiír, abban a poggyász is benne van.

A Malév-tapasztalat óta csak vészhelyzetben utaznék fapadossal, illetve akkor, ha SOKKAL-SOKKAL olcsóbb lenne, mint a nem fapados.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 16:27:30

@Sanyi: december 15-31. BP London, ket fore.
Malev : 98200 Ft / 2 fo
Ugyanerre az idopontra : wizzair 18000 (59.95GBP) / 2 fo (igen, piszok olcson volt, meg is vettem) - igaz ez utobbinal csomag ar nincs benne, de csak egy csomagot vinnenk kb pluszba, akkor 26 ezer Ft kettonknek.

MAjdnem 100E kontra 18 ezer.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 16:30:53

@Kismac: Sajnos elobb elnyelte a kommentem:
Szoval 2 fore dec 15 - dec 31 London-BP : 98200 ft

Ugyanerre az utvonalra foglaltam repjegyet az aprilisi 20%os akcioban
wizzairre:

2 fore 18 ezer ft volt. Igaz ebben nincs benne csak kezipoggyasz, de ha vinnenk csomagot mindketten, akkor sem lenne tobb 36 ezernel. Raadasul 20 kg-os csomagokkal szemben 32 kg-os lehet.

98 ezer kontra 18 ezer, tenyleg olcsobb a malev?

Sanyi 2011.05.26. 16:41:30

@tildy:): Aprilisban decemberre jegyet venni... Szep. Tehat, taskakkal egyutt 26K. 8 honapig hasznaljak a penzt, az ugy 5-6% kamat. Ha felmegy az uzemanyag ara, akkor mindenhol lesz fuel extra charge. Kapsz egy kis kajat is (MALEV-en meg mindig jo), ez nekem 1-2K-nak erzodik. Nincs tulekedes, nem kell nyomulni a helyert: priceless, szamomra megfizethetetlen.

Londonba rendszeresen jartam egy darabig (hala az egnek mar nem) es altalaban egy hettel elobb tudtam, hogy megyek es vettem jegyet. Altalaban a MALEV volt olcsobb. Neha a BA. A fapados ha nem 1000 evvel elolre veszel jegyet akkor dragabb. Tapasztalat.

Es a MALEV-es nenik (igen, a stewiek nagyobb resze mar nem mai darab) profik, kedvesek, foldi check-ines szemelyzet is jo fej meg Ferihegyen is.

Szoval, az en rovatkam marad a MALEV es a BA mellett.

ökörpöröly 2011.05.26. 16:43:30

@Zöldegér: Jaj, te kis mimóza! Hát össze ne törjön a lelked! Inkább javíts a szövegértelmezési készségeden!

mozaic 2011.05.26. 16:47:52

Mindenki maga választ, mivel és mennyiért utazik. Ha valaki utazást tervez, azt háztól házig számolja ki, figyelembe véve az összes transzfer költséget és hasonlókat is. A WIZZ esetében azt sem érdemes elfelejteni, hogy ha valaki a reptéri tranzitban vesz egy pár szuvenírt és azt külön zacsiba rakja, annak fedélzetre viteléért külön fizethet (és nem keveset).
Tessék a pro és contra érveket alaposan végignézni és úgy választani!
Egyébként, ha a jegyek valóban drágábbak voltak az akció napján, azért tényleg fel lehet őket nyomni a fogyasztóvédelemnél. És a panasztétel emelt díjassága sem biztos, hogy összhangban van a jogszabályokkal, bár tudva, hogy a WIZZ jogászai és Váradi úr nem kispályások a jogi kiskapuk területén, akár még ez is lehetséges. Ebben az esetben forduljon a kedves fogyasztó parlamanti (hazai és európai) képviselőjéhez a jogszabályok megfelelő módosítását kérve!
Kellemes nyarat mindenkinek!

Szarazkoro 2011.05.26. 16:52:24

Este 10 után vagy éjszaka kell jegyet venni mert akkor nem figyelik azt h hányszor kattintanak arra az időpontra, útvonalra, és nem emelkedik a jegy ára percenként. Nekem bevált.

Brix 2011.05.26. 17:00:27

Erdemes vigyazni a wizzair-el, mert egy sunyi tarsasag. A jegyarhoz csomo koltseg adodik meg plusszban, amikor foglal az ember: poggyaszdij, foglalasi dij, hitelkartya dij, repteri check in ktg.
Telefonos ugyfelszolgalat: 225ft/perc
Az arkepzes teljesen kiszamithatatlan, de altaban no az utazas datumahoz kozeledve. A szolgaltatasok "balkaniak" helyjegy nincs es tulekedni kell a jobb helyekert. Az utazas rendkivul nyomaszto, 30-40 cm hely van a labnak, amit nyakban kell tartani hogy elferjen.

2011.05.26. 17:01:09

@Sanyi: jogod van bármit választani, a 26 ezer helyett a 100 ezret is fizetheted, de ezt az árkülönbséget rajtad kívül senki sem tartja elfogadhatónak, se ésszerűnek.
A 26 ezernek mondjuk 10%os kamata 8 hónapra pontosan 1730 forint. Igy a végösszeg 28000 vs 98000. Ez a "használják a pénzedet" c. demagógia mehetne a modorosblogra :)

2011.05.26. 17:03:34

@Brix: semelyik fapadoson nincs helyjegy, ez nem divat manapság, de cserébe nem is kell a checkin pultnál sorbaállni.
Ha annyira nyomaszt ez akkor vásárolj priority boardingot és akkor elsőnek mehetsz a gépre, nem kell tolakodnod.
Persze egyszerűbb hangulatot kelteni, mint megoldásokat találni :)

Sanyi 2011.05.26. 17:05:11

@Kulics: 8 honappal elore repulojegyet/bkv jegyet venni szerintem furcsa.

Todod mit, igen, ami olcso az a jo. Egy kis tulekedes, szar kiszolgalas nem szamit. Ez kell a magyarnak! Nincs kerdesem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 17:05:48

@Sanyi: Sok mindentol fugghet. Vettem mar karacsonykor januar 21re jegyet. Hm, mennyiert is utaztam? JAhm 10E volt odavissza.

Amikor nem valami ceg allja moguled, hanem neked kell kigombolni ra a penzt, nos akkor nagyon nem mindegy, mennyi a vegosszeg. Szerencsere eddig sosem volt, hogy aznap vagy masnap mar mennem kellett volna.

1-2 honap ( merthogy dec-jan, meg a mostani aprilis vegi vasarlas, junius kozepi utazas ) meg lazan belefer.

Amugy ha a malevnal venned a jegyet karacsonyra, ok is ugyanugy hasznalnak a penzed.

Nekem mindenesetre nem er meg plusz 70 000-t az, hogy parom meg jomagam kajat kapjak a gepen , vagy amit leirtal. Neked igen.

Problemam meg eddig csak a Ryanairrel volt, ott is az utazokozonseggel, Anglia -Norvegia iranyban.

ökörpöröly 2011.05.26. 17:07:08

@Sanyi: Most néztem egy Ryanairt(Pozsonyból) és MALÉV-ot októberre Malagába, az egyik 14.500 HUF (54 euro), a másik 82.000. Lehet osztani-szorozni, főleg több személynél.
Persze előfordul, hogy a MALÉV is ad jó áron, de az is, hogy kurva drágán. A szaros kajájuk nem ér annyit.
4 fős család utazik, autóval Pozsony, letenni parkolóba, előtte egy éjszaka Pozsonyban. Bp-től 210 km, dízelautóval 8.400 forint, parkolás legyen 16.000 forint, 4 fő szállodája legyen 20.000 -ha nem akar elindulni 6-kor Bp-ről-.
Egyéb ktg. 44.400 (4 főre, ha Pozsonyban éjszakáznak), 57.240 HUF (211,492 Eur), vigyenek a kézi poggyászon kívül 2x15 kg-os bőröndöt (értelmetlen, de mégis), 10.800 HUF.
Azaz: 112.440 HUF összesen (ebből lejöhet 20.000, ha nem alszanak Pozsonyban, illetve 10.800, ha nem visznek plusz csomagot).
A MALÉV: 328.000 HUF
Alig a 3-szorosa. Neked megérne ennyit,te, lütyő?
Minden utazásra össze kell gyűjteni az ajánlatokat, aztán utána dönteni! Ésszerűen, minden érzelem nélkül.

nyanyus 2011.05.26. 17:08:21

Sajnos nagyon sok helyre nem megy a MAlév, így kénytelen az ember -főleg nyáron, nyaraló helyekre-fapadossal menni.
A posztoló témájába én is beleugrottam aznap és 8 ezer Ft-m bánta a Wizz születésnapját:))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 17:10:36

@Brix: Mint tobbnyire a fapadosok, kezipoggyaszos arat irnak ki. Igen, hozzaadodik, ha feladott poggyaszod is van, igen, ha nem jo neked az online check-in azert is fizetni kell.

Mondjuk en nem jarok nagy boronddel tobbnyire, parom sem, raadasul van wizzair debit kartyank igy ha egy ar 5990Ft-ra van kiirva , akkor annyit is fizetek .

ökörpöröly 2011.05.26. 17:14:07

@nyanyus: A MALÉV egy gyengécske légitársaság, nem is értem, hogy miért pumpálnak bele annyi pénzt az adóinkból.
Sokkal komolyabb állami légitársaságokat építettek le Nyugat-Európában, de nekünk kell ez a szaros "nemzetilégitársaság".

Sanyi 2011.05.26. 17:14:09

@ökörpöröly: @tildy:):
Meg egy kerdes:
Valtoztathato a jegy? 1 honapnal a "no show" - azaz utas nem jelenik meg - rate 2-3.5% kozott volt 5 eve (masik kulfoldi legitarsasagnal).
Mit csinalsz ha lekesed a jaratot (akar a sajat hibadbol, akar masebol)? Feltesznek masik gepre vagy otthagynak aztan csinalj amit tudsz? Tudod-e jegyet rebookolni (atteni masik idore)? Ha igen, mennyibe kerul? Ha nem, akkor mi van ha nem jelensz meg?

Oke, latom, ez Mo. Csak az a jo ami olcso. Aztan meg ha nem olyan az nem jo. Utazzatok fapadossal, enjoy! (Vagy China Southern-nel, azt nem nagyon lehet alulmulni ugysem)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 17:19:30

@Sanyi: 2750 Ft-ert vehetsz wizz-flex-et, amivel igen , at tudod tenni mas idopontra az utazas időpontja előtti 3. óráig , csak a kulonbozetet kell kifizetni , ha van .

wizzair.com/travel_services/wizzflex/?language=HU

Nem azt mondtam, hogy az jo , ami olcso, csupan azt, hogy masnak mas a fontos, es annyira nem rossz, mitn amilyennek te megproblaod beallitani.

ökörpöröly 2011.05.26. 17:20:01

@tildy:): Ezek vadbozgurok még számolni se tudnak.:) Ha ráírnák a gépekre, hogy TURUL(J), akkor még 10-szeres áron is azt választanék, mert az nemzetiturulguruljlégitársaságos.:D

Sanyi 2011.05.26. 17:23:36

@ökörpöröly: @tildy:):
@Sanyi: Van egy baratom aki meg mindig repulos szoftvert fejleszt (egyutt dolgoztunk ugyanezen regen) - felhivtam.

A 3 honapos jegyeknel a no show 6-10% kozott van, 6 honapnal 15%+ (van olyan itinerary ahol 40%).
Azaz a jaratnyitas utan megvett occso jegyek egy jelentos reszet nem repulik le mert olyan tavolra ember tervez, valaki mas meg vegez - es az olcso jegyeket az emberek joresze konnyen hagyja veszni. Ez benne a trukk. Add el a jegyet jo olcson amit utana n valoszinuseggel (statisztika megmondja) ugysem hasznalnak fel.

Business logic solved. Sanyi out.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 17:24:34

@Sanyi: Senki nem mondta, hogy fapados eseten nem kell kompromisszumokat kotni. Nos van akinek ez a kompromisszum belefer, masnak meg nem.
Nekem belefer, mert egyezik az utazasi szokasaimmal, illetve ha nem egyezik is, nem problema hozzaigazitanom , mert nem vagyok idoponthoz kotve, max egy tol - ig savba. Neked nem felel meg az a fajta kompromisszum, ami egy fapadosos utazassal jar.

Pl. Iden nyaron haza kell utaznom augusztusig, mert el kell valamit hoznom .

Ennyi.

Hulyeseg is ezen vitazni.

Az viszont biztos, ha csak malev, vagy BA lenne, nem felevente latogatnam a csaladom, hanem kb 1-2 evente.

ökörpöröly 2011.05.26. 17:26:14

@tildy:): Ezeknek hiába beszélsz, hülyék és kész!:) A szűk családban és az ismeretségi körben már megejtettünk pár tucat fapados utazást, és eddig egyszer se volt különösebb panasz, késés.
Emellett nem mondom, hogy néha nem jobb választás egy nemzeti légitársaság. De ezt már nem olvassák el, csak az egysejtű agyuk által "rosszafapadosküllföldi" mantrájuk nyomatják. Igazi fideszbirkák!:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 17:26:26

@Sanyi: ez mar az "el nem repulok" egyeni szocproblemje.

Sanyi 2011.05.26. 17:33:50

@tildy:): Veled is elofordulhat, hogy a datum valamiert nem jo - nem latod elore, de harom nap mulva igen - es amugy is menni kell.
Szalloda az elso ejszakat fizetteti ha nem jelensz meg, a tobbit nem. Biztosito fizethet hat van boztositasod. Ha soher vagy nincs. Normalis jegy at tudsz bookolni. Fapadost nem. Kinaiul mondom.

ökörpöröly 2011.05.26. 17:33:55

@Sanyi: Ez egy kockázat, ahogy szállásfoglalásnál is bukhatsz, ha nem visszatérítendő. Velem is előfordult ilyen már, nem szentségeltem, nem hisztiztem, elfogadtam, mert a játékszabályban tisztázva volt. Eladhattam volna neten, de nem akartam szórakázni vele.
Egyébként más légitársaságoknál is komoly költségekkel jár az olcsóbb jegy visszaíratása. A nagyon okos barátoddal nézess utána! :)
Viszont, eddig azt mondom, hogy összességében nagyon jó ár/értékarányú szolgáltatásokat vásároltam fapados légitársaságoktól. Ennyi.

Sanyi 2011.05.26. 17:37:49

@ökörpöröly:
Ha hulyenek akarsz nevezni, mondd nekem, ne masnak ugyhogy biztos en is halljam - az igazan gerinctelen. Jo csuszas-maszast!

A politikat meg ne keverjuk ide - egyreszt semmi koze hozza, masreszt honnan tudnad masnak a politikai meggyozodeset? Mi vagy te, valami hangulatkelto berenc? (Csak, hogy tisztan lasd, reszemrol minden politikus egyenerteku a fentebb irtakkal, mind, mind, mind, orszagtol es partallastol fuggetlenul. Menj veluk nyaralni!)

ökörpöröly 2011.05.26. 17:39:24

@tildy:) "Sanyika" nem ismeri azt a szót, hogy kockázatelemzés. :) Nem baj, majd a nagyon okos programozó barátja elmondja neki. Mindjárt hívja!:) Ezt a faszfejet!:D Ilyen nyomorult hülyét nem láttam, aki egy fórumvita miatt képes felhívni a barátját, hogy információkat szerezzen, s okosnak mondhassa magát!:) Ennek már az anyját is le kellett volna oltani!:)
Ha a MALÉV-on csak Sanyikák találhatók, akkor minden épeszű ember kerülje! :P

ökörpöröly 2011.05.26. 17:42:39

@Sanyi: Hülye, ostoba, okoskodó, szerencsétlen, idióta faszfej vagy, a legrosszabb fajtából! Egy nyomorult bérberregő, aki már iskolás korában is a tanárnénik és tanárbácsik seggét nyalta egy-két jó szóért. Az az idióta hülye faszkalap mintapéldánya, aki 1x1-nél kiesik a padból a jelentkezéstől, aki állandó visszaigazolást kíván, mert tudja magáról, hogy egy töketlen lúzer.
Telefonálj a barátodnak, hátha segít! :D
Elég egyenes volt?

Sanyi 2011.05.26. 17:46:42

@ökörpöröly: Ezen mit van kockazatot elemezni? Ugy nez ki olyan dologrol beszelsz amirol fogalmad sincs. Gerinced sincs, mocskolodni is tokeletesen tudsz, mindig neked van igazad, a sarki krimoban is ket feles utan masok torkanak esel, gratulalok. A bejegyzeseid stilusa jol jellemez teged.

Miert is zavar tenyek alapjan eszmet cserelni? Faj? Nagyon?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 17:47:59

@Sanyi: Amikor az ember igy tesz, igy foglal akkor ezzel tisztaban van. A normalisabbja van annyira felelos, hogy ezzel kalkulal es igy szamol , es utana nem hisztizik.

Ugy vagyok vele, ha emiatt bukok , igy jartam, ez benne volt a pakliban .

Okorporollyel ertek egyet.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 17:50:05

@tildy:): Ohh, amig megirtam lett par hsz, ami tolem igen tavol all mentalitasban.
ökörpöröly 2011.05.26. 17:33:55 -ezzel ertettem egyet, a tobbivel nem.

Nem ertme miert kell a masikat foldbe dongolni, semmi szukseg nincs itt karomkodasra.

Sanyi 2011.05.26. 17:50:51

@tildy:):
Igaz. Most neztem Budapest-Londont, par nappal utazas elott az arak pariban vannak, tehat ha veszel biztositast (ilyet amit belinkeltel) akkor modositasnal kb. ugyanott is lehetsz. Igy lehet benne racio.

Sanyi 2011.05.26. 17:53:20

@tildy:):
Mert okorporoly ilyen (bemasolom a kommentjent lentre, hatha elkerulted). Es elmegyek futni, sok volt ez nekem mara:

ökörpöröly 2011.05.26. 17:26:14
@tildy:): Ezeknek hiába beszélsz, hülyék és kész!:) A szűk családban és az ismeretségi körben már megejtettünk pár tucat fapados utazást, és eddig egyszer se volt különösebb panasz, késés.
Emellett nem mondom, hogy néha nem jobb választás egy nemzeti légitársaság. De ezt már nem olvassák el, csak az egysejtű agyuk által "rosszafapadosküllföldi" mantrájuk nyomatják. Igazi fideszbirkák!:)

ökörpöröly 2011.05.26. 17:55:02

@Sanyi: Te nem eszmét cserélsz, hanem egy olyan nyomorult kényszerbeteg vagy, aki képtelen elismerni azt, hogy másnak is lehet igazsága. Én nem arról beszéltem, hogy csak a fapados a jó, hanem arról, hogy általában igenis jól lehet járni a fapados járatokkal. Főleg akkor, ha az ember előre tudja tervezni a dolgokat. Ismeri mindenki a kockázatokat, a hátrányokat, az előnyöket. Ezek ismeretében hoz döntést. Leírtam a saját tapasztalataimat. Illetve hoztam egy példát, egy tervezett körút költségeiről.
Te meg csak hajtogatod a saját beteg faszságaidat, ahelyett, hogy elfogadnád, mások úgy igenis úgy érzik, hogy jól jártak a fapadosakkal.
Inkább szotyizz, minthoyg ide írogasd a baromságaidat, vízfejű!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.26. 17:56:43

@Sanyi: Ha tudsz jo arat Londonbol Madridba augusztus 7-9 kozotti indulassal, 16-17-i visszajovetellel - minden megoldas erdekel jeligere, akar busz, akar vonat, akar repulo , akar telekocsi - szolj azert.

Hihetetlen arak vanna portugaliaba, inkabb madridbol megprobalunk odamenni.

ökörpöröly 2011.05.26. 17:57:10

@tildy:): A felhívom a barátaimat hülye okostojásokat nem szeretem, főleg akkor, amikor belém akarja beszélni, hogy tapasztalataim ellenére rosszul jártam!:) Ez egy vízfejű kényszerbeteg!:)

krazilany 2011.05.26. 18:16:42

FYI: ha csak egy fore van az alacsonyabb díjtétel, a rendszer nem tudja neked az egy olcsóbb és egy drágább jegyet foglalni, mert az osszes ilyen foglalási program úgy van kitalálva, hogy egy foglalási osztály (Malév esetén pl B, K, L, M, T, Z... ) = egy árkategória foglalható csak egy foglalásba. Ettol csak abban az esetben lehet eltérni, hogyha pl van gyerek / csecsemo kedvezmény, mert a gyerekeket is ugyanarra a foglalási osztályra foglaljuk, de alacsonyabb a díjtétel.
Mivel az alacsonyabb díjtételu jegybol csak 1 darab volt, nem 2, automatikusan, amikor 2-t akartál foglalni, a magasabb kategóriát választotta ki a rendszer, mert az felelt meg az általad megadott kritériumoknak. Ilyenkor szoktam volt azt javasolni, 2 bongészo ablak, egyszerre foglalás. 1 az alacsonyabb, 1 a magasabb áron, fizetés is kb egyszerre, így nem fordulhat elo, hogy valaki lemarad a géprol.
Amúgy mint ahogy írták, Malév / charter utazási irodák. Malév ugyfészolgálaton meg tudják mondani, hogy melyik utazási iroda értékesíti az adott Malév charter járatra a jegyeket, ha a Malév CC nem tudja eladni.
A fapados nálam mindig uccsó lehetoség, mert sokszor tobbet veszít az ember az ilyen olyan koltségeken, mint amennyit nyer. Lásd biztosítás, minden csuda... Anno a kedvencem a vulkán biztosítás volt... Ha véletlen megint kitor a vulkán (tavaly aug easyjet akció), ingyen cserélik a jegyet. Milyen jófejek, a menetrend szerinti társaságok amúgy is ezt teszik / visszaadják a pénzt, mert hogy vis maior.

Ehhez a témához ennyit tudok hozzátenni.
(ex utazási irodás / Malév ugyfélszolgálatos)

ökörpöröly 2011.05.26. 18:50:23

@krazilany: Igen, vannak ilyen-olyan költségek, de ezekre az ember odafigyel. Ha az ember későn foglal, akkor gyakran drágák a fapadosak a nemzeti légitársaságokhoz képest. Viszont ha az ember előre eltervezi, akkor hatod áron tud utazni -lásd a példámat-.
Mindig a jobb ár/értékarányú opciót választja az ember, ha racionálisan gondolkozik. Az "alternatív költségek" meg mindenkinél mások.
Viszont én a MALÉV-ot azért rühellem, mert az adófizetők pénzéből finanszírozzák a tetveket, a 2,5 milliós pilótabéreket, meg az egyebeket. Semmi bajom nem lenne a 2,5 milliós pilótakeresettel és egyebekkel, ha a versenyszektorban keresnék meg, nem rajtunk élősködve.
Úgyhogy én eleve rühellem a MALÉV-ot.:)
Élősködő légicigányok.

Col.Maybourne 2011.05.26. 21:51:40

Aranyosak a kommentelok, foleg azok, akik "evente 2-3 alkalommal utazok es mindig jo" stilussal nyomatjak. Osszatok csak az eszt, aztan majd beleszaladtok a kesbe, ez csak ido kerdese. Ti okozzatok a legnagyobb problemat, miattatok szivnak azok, akiknek KELL utaznia, mert az a munkajuk. 10 napja repulok minden nap legalabb ket szegmenst es ti okozzatok a problemat. Jo lesz vegre egy hetig a foldon...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.26. 22:17:52

ehhez nem tudok hozzaszolni, mert ritkan jarunk Korfura/ Viczianek szoktak ott nyaralni/ masreszt x y z az nekem mar masodfoku 3 ismeretlenes es kettes voltam matekbol hatodiktol kezdve

2011.05.26. 22:48:51

ez a számuk már nem él? +36 1 470 9491
ez asszem nem emeletdíjas

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.27. 00:24:46

@Col.Maybourne: Milyen problemat okozunk , ha mar konkretan rolam beszeltel? (en emlitettem ugyanis)

Nem tolakodok, annyi cuccot viszek amennyi elo van irva, mitol rosszabb neked TOLEM?

Megdobbent 2011.05.27. 00:40:07

Ez a vizer kihuzza a gyufat, aztan majd nezhet. Mondjuk 2*y nem lehet x^2, mert z nem lehet 0, hiszen akkor az elkurja az egeszet nevezokent. Tehat a kapitany mondja majd meg beszallaskor, hogy ki mennyit fizet, ha meg valakinek nem tetszik: vezesse o a gepet.

2011.05.27. 03:05:47

Minek küld be postot az aki b@szik átolvasni a múltkori wizz-es kommentetek? De komolyan... tisztán és világosan leírták, hogy minél kevesebb a szabad hely egy járatra, annál drágább a jegy (illetve az indulás/érkezés dátumának közelsége is fordított arányban áll az árral).

Tf: amíg 50-nél több szabad hely van, addig 14k a visszaút, ha 50-nél kevesebb akkor megy fel 17k-ra.
Ha éppen 49 hely szabad és egyet foglalsz, akkor 14k, ha kettőt, akkor az igazságosság jegyében 17k per stück. (nyilván ez az odaútra is igaz lenne, ha ott is pont a határon billentené át a +1 jeggyel... a posztolóból azt is kinézem, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy az _általa_ kiválasztott oda-vissza járatokon nem ugyan azok az emberek utaznak)

Kérés: a posztot toló ál-matekos okoskodás helyett repüljön Malévvel... és rájön, hogy 70k-17k=egy snickers, egy kóla és egy műanyag dobozos szendvics.

Col.Maybourne 2011.05.27. 07:40:09

@tildy:): Nem akartam szemelyeskedni, elnezest. Nekem hetente tobbszor kell utazni (es mindig atszallassal), nem budapest indulassal, de sajnos a magyarok 99%-a nem tud alkalmazkodni a repuleshez.
Nem feltetlenul arrol van szo, hogy betartod-e a szabalyokat, vagy sem. Arrol, hogy ne orditson 100km-rol rolad, hogy magyar vagy...

Shinjuku 2011.05.27. 12:28:45

@Col.Maybourne: Akkor most beszelgessunk egy kicsit azokrol a kedves utasokrol akik a vegallomason kozvetlenul a borondoket kiado futoszalag ele allnak... :) :) :)

Jofiu 2011.05.27. 13:55:14

@장현승 사랑해요:
Nos, most Ferihegyen ugyanez nem mukodott.
Igaz ok szlav szarmazasu majdnemkopasz sracok voltak. : )
Mindenesetre segitettem, elmagyaraztam nekik, hogy az hogy egyszer kiveteleztek vagy nem vettek eszre/nem torodtek vele az meg nem igazolas arra, hogy mostantol mindenhol es mindenkor igy lesz.

Col.Maybourne 2011.05.27. 14:02:57

@Shinjuku: Neked nem kell odaallni, ugyis az enyem jon ki az elsok kozott. :) Tudod, kis narancsszinu bileta. :)

(Ez persze felig civilizalt orszagok reptereire /Liszt Ferihegy/ nem igaz.)

draxi 2011.05.27. 14:11:05

Ha olcsóbb a jegy, többet hagysz el :)

X..Y..Z 2011.05.27. 15:54:07

Köszönöm Mindenkinek hogy áldozott akár annyi időt is a postra, hogy reagált!

Kaptam egy nagyon korrekt levelet a WizzAir-től, amiben nagyjából ugyanazokat az infókat írták le a foglalásról, jegyár alakulásról, amiket itt megtudtam, konkrétan a 146. kommentből.

Az volt a legadekvátabb és legkonstruktívabb válasz, szóval külön köszönet krazilany-nak. Látszik, hogy ő legalább ért hozzá.

A lényeg, hogy a célomat elértem, méghozzá a Ti segítségetekkel, plusz tovább tágítottátok a látókörömet, mert eddig azért nem voltam ennyire járatos a repjegy foglalásban, illetve a fapados és egyéb légitársaságok működésében.

Tanúlság: 2 főre érdemes egyesével foglalni jegyet ilyen vagy hasonló szituációban.

Belátom, hogy hirtelen felindulásból küldtem el az esetet T.Homárnak, viszont megérte.

Pénzvisszatérítést nem kaptam, nem is lenne jogos, cserébe "elektronikus levelezés formájában kommunikáltak" velem, ráadásul a jogos 30 napon belül helyett 3 napon belül. Ezt viszont tényleg a Homárnak és nektek köszönhetem (sz.v.sz.).

Egyébként tényleg széjjel lett cincálva a postom, minden alaposan körbe lett járva.

Az viszont nem tűnt fel senkinek, hogy az indulási és érkezési időpont ugyanaz a nap. Ez természetesen egy hiba, amit én felejtettem ott. Tehát különbözik a két dátum a valóságban.
Lehet hogy csak a jóindulatotoknak köszönhető, hogy ebben senki nem látott kivetnivalót, és feltételezétek, hogy elírás. Ezt utólag is köszönöm.

A fogalmazási és helyesírási hibáimért szeretnék elnézést kérni Tanáraimtól, és mindenkitől, akinek nehézséget okozott az olvasásban, értelmezésben.

Üdv Mindenkinek,

XYZ

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.05.27. 17:51:43

@X..Y..Z: Siman vannak olyan viszonylatok, amelyek egy napon belul megjarhatoak. Ilyen pl. London is, reggel 6-os indulassal , este haromnegyed 12es visszaerkezessel.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.06.01. 09:17:34

Valoszinuleg megint varhato egy ilyen poszt, ugyanis akciozik a wizzair, megint 20% kedvezmeny, de most exclusive klub tagoknak csak. Talaltam oda-vissza 10 fontos jegyet:D

közöd?! 2011.06.06. 00:17:27

Kedves cikkíró!
Tahó primitív vagy és fogalmad sincs a légi közlekedésről. (De cikket írni azért tudsz, természetesen :) hóóógyne tudnál. Biztos a Wikipédiára is bejáratos vagy. mert hogy ugye a TE véleményed mérvadó, mert TE kompetens vagy a témában :) tudtam :) )
no, de azért válaszolok a kérdésedre, csak hogy értsd.

Ja, és ha mondjuk szerinted a Wizz átbasz, simán nem kell velük utazni. Ilyen egyszerű. Utazz malévval, 10x annyiért és ott cserébe kapsz 1-2 extra szolgáltatást. Ez fapados, olvass üzletszabályzatot.

Szívesen.

Ha 1 főt választasz ki és úgy a jegy ár 10ft, de két főnek már nem 20ft hanem 28ft, az azért van, mert a 10ft-s jegyárkategóriában már csak 1 hely van. Minden további utast a következő, ez esetben 18ft-s jegyárkategóriába tesz. Amennyiben nem hiszed, próbáld meg külön megvenni egymás után két főnek és meglátod, hogy az első változatlanul 10 marad a második meg átugrik a következő kategóriába.

Ausie 2012.02.21. 03:20:00

ugy ahogy elottem vki irta, kinek mi a fontos. 20as eveim elejen gyerek nelkul haverokkal nekem sem volt szempont a korai indulas keso esti erkezes, akar repteren alvas. En anno dolgozoi jeggyel utaztam. Vicces volt es erre volt penzunk, erre volt igenyunk. Igy 30as eveim vegen, gyerekkel mar mas a szempont. Nem tul korai indulas, nem tul kesei erkezes, kenyelmes, kedves kiszolgalo szemelyzet, csomagok vitele, vagyis a minoseg az elsodleges szempont. 2011ben utaztunk Malev-el, Bp-rol Parizsba, majd vissza. En nem hiszem h dragan vettem a jegyet foleg csucs szezonban, es utazas elott 3 hettel foglaltam. Osszesen fizettunk 2 felnott, plusz csecsemo nem egesz annyit, mint itt Qantas-al Melbourne-Perth egy felnottre. En azt mondom Malev nem volt draga, realis arai voltak. Voltak hibai, es ez foleg belso szervezeti hibai voltak, de mas allami magyar cegeknek is vannak. Mindig a top line management kapja a nagyobb szeletet, foleg Mo-n, es a kis dolgozo meg epphogy megel. Ez mindenhol igy van. A kulonbseg h Mo-n kp cserel gazdat uzleti tranzakciok soran es az szamit ki lop tobbet es ki kinek ad szivesseget, ki ki dugja be a nem tudom hanyadrangu ismeroset. Sajnos ez a kultura.
Mivel nekunk mar mas az elvarasunk / igenyunk, mi hajlandoak vagyunk fizetni erte, ezert a fapados joval tobbe jonne ki mint mas legitarsasag. Igy egyertelmu mi nem utazunk fapadossal. De ha ujra fiatal lennek es mas szempont lenne a lenyeges, akkor a vegeredmeny is mas. Szerintem kinek mi a fontos. Ha nem nagyok az elvarasok, akkor biztos h az utas a fapadossal is boldog lesz. Ha magas az elvaras akkor meg fizetni kell erte.

2012.03.28. 11:16:16

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

kmdholding.com/hub3p3a
süti beállítások módosítása