Tékozló Homár

Életveszélyes búgócsiga a Regio Játéknál

2012.09.07. 13:19 | jackyll | 525 komment

Nóra nem érti, miért várja meg a Regio Játék, amíg valamelyik gyerek kiszúrja a szemét az azonnal széteső búgócsiga darabjaival. Ők első körben még visszavitték a selejtet, de amikor a következő is szétesett, hagyták az egészet.

Édesapámék a REGIO játéknagykerben (M3-asnál) vették meg kérésemre, kislányom 1 éves szülinapjára a világító, zenélő búgócsigát. Annak idején nagyobbik lányom is egy ilyet kapott ajándékba, és nagyon örült neki, gondoltam jó ajándéka lesz a legkisebbnek is. Elérkezett a szülinap, nagy volt az öröm, - bár a csiga nagysága az évek alatt összement, majd kétszer ekkora volt a 8 évvel ezelőtti búgócsigánk - , na de ez nem is akkora nagy gond. Ami az igazi probléma, hogy kb. a harmadik tekerésnél a kislányom kezében maradt a csiga "rúd"-ja, ami ezáltal életveszélyes a gyerek számára.

Olvasson tovább!

A 70 ezer forintos parkolás

2012.09.07. 11:23 | jackyll | 166 komment

A Homárnak sem egészen világos, hogyan válthatott jegyet naiv ügyfél smsben, amikor, mint utóbb kiderült, egy másik parkolási társaság automatájáról nézte a telefonszámot, amit ráadásul elütött, bár az is elképzelhető, hogy át volt firkálva. De minthogy az egész parkolási rendszer úgy ordenáré lopás, ahogy van, ráadásul szándékosan átlátlahatlan, a végsőkig fogunk küzdeni ellene.

Tavaly nyáron Budapesten, a Nagy Ignác utcában parkoltam, és jogkövető állampolgár lévén természetesen vásároltam is parkolójegyet, a közelben lévő egyetlen automatából, mégpedig SMS-ben. Az automatán látható számra küldtem sms-t, meg is jött a visszaigazolás. Tény, hogy kb 15 méterre voltam az automatától, és nem mentem oda két centiméterre leolvasni a számot, de (gondolom én) azért van nagy karakterekkel írva, hogy távolabbról is látni lehessen. Kb egy óra múlva visszamentem az autómhoz, melyen nagy meglepetésemre egy mikuláscsomag virított. Mivel várt az egyévesem, sietve el kellett indulnom haza, de miután hazaértem, első dolgom volt felhívni az ügyfélszolgálatot, hogy jelezzem, valami tévedés történhetett, mert én – mint mindig – váltottam parkolójegyet. A hölgy hosszas nyomozgatás után közölte, hogy az az automata,  melyből a jegyet vettem, nem hozzájuk tartozik, viszont ilyen estekben el szokták engedni a bírság megfizetését, hiszen váltottam jegyet.

Olvasson tovább!

A T-pontosok egy címet nem bírnak megváltoztatni

2012.09.07. 10:34 | jackyll | 162 komment

Szerencse, hogy teljesen fogalmatlan embereket vesznek fel a viszonteladói T-pontokba, így néha elég 5x bemenni, hogy megváltoztassanak egy adatot. Naiv ügyfél lassan fél éve küzd, hogy megkapja a számlákat a saján címén:

Szeretném a T-PONT tudtára adni kb.5hónapja az önök üzleteibe nem tudnak egy levelezési cím módosítást csinálni ahová érkezzenek a számláim, ezek a módosítások több helyen történtek utóbbi 2x Soroksári Tpont, 2x a Köki Termináli üzletben, 1hónappal ez előtt még egy mosolygós lány csinálta és a jelszó módosítást is ami szintén nem lett jó de legalább kedves volt.

Olvasson tovább!

A porosodástól meghibásodott tévé

2012.09.06. 11:44 | jackyll | 555 komment

A leértékelt készülékeket forgalmazó T-Boy Művek Bt. szervize képes volt azt mondani, hogy porosodás miatt jelentek meg sötét foltok Regina LCD tévéjén, ami sajnos nem javítható vagy cserélhető:

Nomen est omen...A név végzet. Bölcs latin mondás, amire gondolhattam volna akkor is, amikor betettem a lábamat a T-Boy Művek Bt. Bosnyák téri leértékelt áruk boltjába, mely többek között kartonsérült műszaki holmik forgalmazásával foglalkozik. Történt ugyanis, hogy tavaly október elején vásároltunk egy Samsung LCD televíziót a boltban 109.900 Ft-ért, 1 év jótállási idővel, eredeti csomagolás nélkül, legjobb tudomásunk szerint mindenféle műszaki és esztétikai hibától mentesen.  Igen ám, de pár hónap múlva - hangsúlyozva a garancia időn belül - az LCD-n hosszanti sötét foltok jelentek meg, amit a szerviz elmondása szerint porosodás okoz, így garanciálisan nem javítható. Az eladó sajnálatát fejezte ki (az együttérzéstől szinte már meghatódtam), de lényegében nem tett semmit: széttárta a karját és a felelősséget letolva magáról a szervizre mutogatott.

Olvasson tovább!

Fantomizálódott a kuponos szálloda (frissítve)

2012.09.06. 09:51 | jackyll | 193 komment

László csak a lényeget felejtette el megírni, hogy melyik jófajta kuponos szálloda jelentett csődöt épp, ami miatt bebukta a befizetett összeget. Merthogy a Napitipp Kft. szerint az összeget már átutalták, és reklamáljon a külföldi már nemlétező szállodánál:

A Napitipp Kft olykor úgy köti meg a szerződést a szolgáltatókkal, hogy a pénzt részükre egyből átutalja, tehát ha csődöt jelent a szolgáltató (szálloda,étterem, stb), akkor futhattok a pénzetek után. Sajnos ebbe én is belefutottam, amelyre ezt a választ küldték: „A szállás díját minden esetben maradéktalanul átutaltuk a “X” szolgáltató részére, így ezen összeget az “X” szolgáltatótól kell visszaigényelned! A pénzed náluk van teljes egészében!” Tehát ha szeretném visszakapni a befizetett kb 40e ft-omat, akkor egy külföldi szállodával nekem kellene valahogy behajtatnom a pénzt.

Olvasson tovább!

Számlahiba a MOM Leroyban

2012.09.05. 16:23 | jackyll | 187 komment

Naiv ügyfélék fröccsözni mentek a MOM Park Leroyba. Bár különböző italokat rendeltek, a végén csak a drágábbik rozét látták a számlán.

Meglehetősen felháborító estnek lehettünk szenvedő alanyai egy kedd este a MOM Park aljában található Leroy Bistróban. Eddigi kellemes tapasztalataink alapján választottuk az említett vendéglátóipari egységet, és sajnos nagyon súlyosan csalódnunk kellett, pedig csak a nyári fröccsajánlattal szerettünk volna élni. Társaságunkból 3 fő o.rizlingfröccsöt, egy fő pedig egri rozéfröccsöt fogyasztott. Az utolsó körben mindenki rozéfröccsöt kapott, amelyet sajnos nem tettünk szóvá. Számlánkon olaszrizlingnek nyoma sem volt, helyette csupán több körre rúgó, drágább árfekvésű rozéfröccsöt számoltak fel. Arról nem is beszélve, hogy az elfogyasztott mennyiség sem stimmelt. Mikor ezt szóvá tettük, egy arrogáns pincérrel kellett szembekerülnünk, aki még azt is letagadta, hogy rendelés közben levegőt vettünk.

Olvasson tovább!

Nyaralni ment az AXA Bank netbankja

2012.09.05. 11:47 | jackyll | 180 komment

Immár 4. napja nem tudnak hozzáférni az ügyfelek a pénzükhöz interneten keresztül az AXA Banknál. Ez már a végső kivonulás kezdete, vagy csak technikai málőr?

Azért írok, hogy nehogy más is elkövesse azt a hibát amit én, hogy az AXA Banknál nyit bankszámlát. A számlát egyébként azért nyitottam, mert teljesen ingyenes minden számlavezetési szolgáltatás, sőt a számlán a rajta lévő pénz után korrekt látraszóló kamatot fizet. Minden teljesen flottul működÖTT egészen hétfő (tegnap) reggelig, amikor is próbáltam belépni, hogy pénzt utaljak. Ez nem sikerült, ugyanis mert bár be enged lépni, a számla adatokat és a netbank menüket már nem tölti be, egyedül a kilépés gomb töltődik be. Először nem zavart, mert ilyen bárhol előfordulhat, de miután tegnap délután sem, sőt ma egész nap is ugyanez fogad most már kezdek azon aggódni, hogy az AXA Bank jobban őrzi a pénzemet, mint kellene, ugyanis hozzáférni nem lehet.

Olvasson tovább!

Napi ideg: betiltották a villanykörtéket

2012.09.05. 10:09 | jackyll | 268 komment

A jövőre félkatonai diktatúrává egyesülő Európában idén szeptember 1-től semmilyen villanykörtét nem lehet gyártani, jannuár 1-től pedig forgalmazni sem. Mindezt az ökológiai lábnyomra hivatkozva. Természetesen az összes érintett multinacionális nagyvállalat magasról fosik a környezetvédelemre, a lényeg, hogy az élettartamban a hagyományosnál is rosszabb izzókat 5-10x-es áron adják el. Van ember, akit nem idegesítenek a gyengébb, hideg, vibráló fényű takarékos izzók? Én nyugodtan kibírtam volna még 5-10 évig, amíg sikerül kifejleszteni egy olyan termékcsaládot, ami nem 50-100 év visszalépést jelent (3-5 másodperces bekapcsolás?) a jelenlegi filléres megoldásoknál. Főleg azután ciki ez az egész, hogy kiderítették, a higanytartalmú energiatakarékos izzók mindenféle rákkeltő anyagokat bocsátanak a fogyasztók tüdejébe hónapokon keresztül, az izzók festésének repedésein pedig UVA és UVC sugarak is kiszökhetnek, úgyhogy szoláriumba se kell járni többet.

Olvasson tovább!

Negyedévente változik a biztosítás díja az Aegonnál

2012.09.04. 14:34 | jackyll | 118 komment

Naiv ügyfél szerint az Aegon Biztosító számlázási rendszere is elpusztulóban van, mert minden negyedévben más összeget kellene befizetnie, amit hetekkel utána minden esetben jóváírással korrigálnak:

Két lakás és egy összevont  (GFB+Casco) autóbiztosításom van az Aegon-nál, a díjakat a bankomból önállóan szedik be, negyedévente közel 40 ezer Ft.-ot.  A beszedéseket eltérő napokon és közlemény nélkül indítják, tehát lehetetlenség a megfelelő időben elegendő  fedezetről gondoskodni. Legtöbb probléma a gk. biztosításnál van, az összevonás és a GFB adójának tavalyi bevezetése óta nem volt olyan negyedév, amikor azonos díjjal terhelték volna meg a számlámat. (Megjegyzem, hogy semmi évközi változás nem volt a biztosított autóval kapcsolatban).

Olvasson tovább!

Kínai csoda: kapcsoló nélküli biciklilámpa

2012.09.04. 12:16 | jackyll | 126 komment

safetylight1.jpg

Imre csapata nem követi a legújabb trendeket, így hiába kerestek fizikailag megnyomható gombot ezen a biciklilámpán. Pedig lehet fényérzékelős, hangvezérlős, mozgásdetektoros vagy agyhullámos is, főleg, hogy a dobozára is rá van írva, hogy automatikusan működik. Valaki egyszer úgyis megcsinálja.

Szeretném megosztani Önökkel, hogy a kínai ipar milyen újabb csodával örvendeztetett meg minket, egyszerű európai népeket. Egy villamossági boltban dolgozom, elég sok mindennel foglalkozunk, köztük kerékpár lámpákkal is. A minap egy hölgy szeretett volna bicikli első lámpát vásárolni, a sok lámpa között kiválasztott egy olyan típust, ami évek óta itt lógott a boltban, nem kellett senkinek. Miután elmagyaráztam a hölgynek, hogy milyen elem való bele, hogyan lehet felszerelni, megkért, hogy próbáljuk ki. Beletettem az elemet, bekapcsoltam VOLNA! , ha lett volna rajta kapcsoló! :-))

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása