Naiv ügyfél április óta hordja újraindulgató ZTE Blade 3 telefonját a Telemax szervizébe, ahol leginkább a kijelzőt karcolták össze, illetve egyszer már az aksit is cserélték, de semmi javulás. Fórumozók szerint esélyes, hogy a proci vagy a memória purcanhatott ki, azaz a készülék teljes cseréje előtt nem fog megjavulni. A kérdés csak az, hogy erre a szakszervizben hány hónap alatt fognak rájönni?
Tavaly decemberben kicsit elcsábultam és ismét elhoztam két év hűséggel egy telefont, névszerint egy Zte Blade 3-t, a Telenortól. A problémám kb áprilisban kezdődött, a telefon teljesen véletlenszerűen, akár használat közben, akár csak úgy, hogy az asztalon van és jó ideje nem használtam, fogja magát is újraindulgatott. Első egy-két alkalommal nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de mikor már naponta akár 10-20 alkalommal is eljátszotta, gondoltam beadom szervizeltetni. Első alkalommal, apróbb karcokkal kaptam vissza, illetve egy antenna teszt ok papírral (csatolom), melynek semmi köze nem volt a hibához, kb egy óra használat után ismét előjött a hiba. Így tehát nem volt mit tenni, újra visszaküldtem.