Tékozló Homár

Miért nincs Magyarországon adalékanyagmentes cigi?

2013.07.19. 13:43 | jackyll | komment

A dohánymutyi abszurditásáról vég nélkül lehet írni, már szerencsétlen vízipipásokról is készült nagyriport, de az valahogy eddig senkinek nem ütöttte meg az ingerküszöbét, hogy miért csak a 600-1000 féle adalékanyagot tartalmazó cigarattákat árulják Magyarországon? Külföldön évek óta kaphatók az adakélanyagmentes változatok, amikről legalább annyit lehet tudni, hogy biztosan nincs bennük ammónia, melasz és illatanyagok sem. Már a Marlboronak/Lucky Strike-nak is vannak ilyen cigijei, sodrós dohányból pedig kismillió létezik (pl. Gauloises mint nagyobb márka biztosan kapható Bécsben), tehát nem csak az ezoterikus noname gyártók futnak.

Magyarországon néhány éve megjelent a Pueblo, amit egy évvel később úgy szüntettek meg, hogy betiltották a 30 grammos kiszerelést. Ezután a Domingo kínálatában jelent meg a Natural változat, ami azonban idén tavasszal szintén fantomizálódott. A Nemzeti Dohányboltokban kiterített katalógusokból egyetlen adalékanyagmentes terméket sem lehet rendelni se. Kinek áll ez érdekében? A legvalószínűbb magyarázat az, hogy az adalékanyagmentes cigit könnyebb letenni, mert kevésbé addiktív. A másik az, hogy senki nem hallott még róluk. Pedig aki egyszer kipróbálja, utána többet nem szívna hagyományos cigit. Ha tehetné.

2,5 óra késés a Szent-Fazékban: ingyenkaját kérjek édesanyámtól

2013.07.19. 11:41 | jackyll | komment

Ha jobban belegondolunk, ételt melegen tartás nélkül nem is lehetne házhoz szállítani, hiszen 15 perc után bármi megdermed vagy kiszárad. Ehhez képest teljesen elfogadott az 50-60 perces szállítás, sőt. A Szent-Fazék Menüház és Pizzéria szerint a 2,5 órás várakozás teljesen normális, hiszen 90 perc után mondták naiv ügyfélnek, amikor felhívta őket, hogy sok a rendelés. Kompenzáció helyett azonban az üzletvezető az anyjához irányította ingyenkajáért:

Mai napon kollégáimmal a NetPincéren keresztül a Szent-Fazék Menüház és Pizzériából kívántunk rendelni  két db  32 cm-es pizzát. A visszaigazoló e-mailben 30 perc szállítási időt ígértek, ekkor még bizakodó voltam és a mindenhol szokásos 45-60 perces kiszállítási időre számítottam. Miután 90 percet vártam, felhívtam a megadott telefonszámot, hogy mikor számíthatok a pizzákra. A diszpécser hölgy azt állította, úton van a futár, nagyon sok a rendelés és hogy kompenzációként küld ajándékot. Vártam újabb 40 percet, újra telefonáltam, ugyanez volt a válasz és hogy sok a rendelés. A diszpécser hölgy viszonylag udvarias volt, de itt már kicsit mérges voltam, hiszen egyértelmű volt, hogy az első telefonhívásomkor még nem volt úton a rendelésem és semminemű tájékoztatást nem kaptam az ekkor már több, mint 2 órás késésről.

Olvasson tovább!

Bunkónak lenni kifizetődő

2013.07.19. 10:04 | jackyll | komment

Már az se lenne meglepő, ha pofonnal köszönnének a BKV-alkalmazottaknak, de egy kis beszólongatás sosem árt:

Ma délelőtt megbüntettek a h5-ös vonalon jogosan. Én benyeltem a 8-ropi helyszínit meghunyászkodva. Kb. 2 méterre tőlem, míg engem büntettek egy 40-es csaj neki állt bunkózni az engem vámoló Békávés kolleganőjével, őt otthagyta az illetékes szerv bünti nélkül. 120 kilós vagyok fölösleg nélkül. Szerintetek legközelebb hogy fogok viselkedni?

Mobiltelefonálás közben káromkodás még játszik vagy úgy már megállítanak?

Csak a lehúzós helyek teraszát számolta fel az önkormányzat

2013.07.19. 08:52 | jackyll | komment

Az egyik ismert kormányközeli hetilapnak nyilatkozott a 444-nek nem nyilatkozó V. kerületi önkormányzati sajtóreferens, hogy két hete visszavonták Budapest 1. és 3. legrosszabb helyeként számon tartott Galilei étterem és Pertu Café közterület-használati engedélyét. Ez azonban mindössze annyit jelent, hogy teraszuk nem lehet, üzemelni azonban gond nélkül üzemelhetnek, ahogy a Város szíve blog levideózta.

Különösen vérlázító, hogy a kerület jegyzőjének helyszíni ellenőrzésén megállapították, hogy "egyik helyen sem kielégítő az ártájékoztatás". Tehát nem azt, hogy minősíthetetlen körülmények között csalnak el minden ételt és italt. Akit érdekel, hogy miért nem a helyeket zárták be, az kénytelen lesz személyesen megkérdezni Dr. Rónaszéki  Lászlót (Telefon: 872-72-06, 1051. Bp. Erzsébet tér 4., ronaszeki@belvaros-lipotvaros.hu) vagy Dr. Németh Kornéliát (Telefon: 872-72-09, 1051. Bp. Erzsébet tér 4., nemeth.kornelia@belvaros-lipotvaros.hu).

A GLS a nyóckerben keresi Dunakeszit

2013.07.18. 14:40 | jackyll | komment

A messzi földön rettegett magyar utcanevekkel ideje lenne valamit kezdeni, mert elég béna, hogy kerületenként ismétlődhetnek, mintha nem lenne elég fantáziánk. Természetesen az ugyanolyan nevű út/utca/körút/sikátor elnevezések sem segítik a turisták/vidékiek/bekészült emberek tájékozódását, de a GLS futárszolgálaton még ezek felszámolása sem segítene. Ők ugyanis a várost tévesztették el:

Általában szerettem, hogyha egy webáruházból rendelek és GLS hozza a csomagot, mert mindig pontosan érkezett a csomag, nem kellett a futárral veszekedni, hogy a József utca nem József Attila utca, és mindig idetalált, általában időben. Azonban sajnos a jó időknek is vége szakad… 2013. július 11-én csütörtökön rendeltem a páromnak ajándékot egy webáruházból. Mivel csütörtökön rendeltem, ezért gondoltam, pénteken csak feladják az eddigi gyakorlatok szerint és hétfőn érkezik a csomag (nem először rendeltem tőlük). Végül mint kiderült, a csomagot a webáruház hétfőn adta le a GLS-nek, így keddre ígérték az érkezést. Gondoltam ez még nem gond, mert még nem kések el vele, kedd este oda tudom adni az ajándékot, mivel kedden volt párom szülinapja. Kedden dél körül hív valaki, felveszem: tegezve mondja az illető bemutatkozást követően (XY vagyok a GLS futárszolgálattól, stb.), hogy XYZ-t keresem, azonban a vezetéknevem valahogy eltévesztette, viszont a keresztneveim stimmeltek, mondom javítva a nevem, én vagyok. Ennek örült. Szólt, hogy „menjek le” a csomagért, ugyanis elhozta a csomagot. Válaszoltam, hogy rendben, de én nem vagyok otthon, édesanyám igen, csöngessen vagy dudáljon és kimegy a csomagért. Közölte, hogy dudálna, de nem tud, mivel nem volt hely a ház előtt, így egy másik sarkon kellett megállnia. Válaszoltam, hogy akkor várjon, felhívom édesanyám és kimegy, erre ő: „jó, küldd le anyádat”. Ezen kicsit pislogtam, de túltettem magam rajta.

Olvasson tovább!

Az ELMŰ sem szól, hogy jöhetnek az áramért

2013.07.18. 13:53 | jackyll | komment

Naiv lakásvásárlókat váratlanul érte, hogy miután 30 nap alatt nem sikerült átiratniuk az áramot az új tulaj nevére, egyszerűen elvágták a kábelt az ELMŰ szerelői. Egy nappal később ugyan leadták a papírokat, de az aláírható szerződésről elfelejtették értesíteni őket, így 10 nap rögtön kiesett:

Az ELMÜ, mint egyedüli áramszolgáltató, embertelen, szerintem nem egészen jogszerű eljárását szeretném leírni. Bátyám (külföldön él), 78 éves idős, kissé beteg édesanyánk részére vásárolt az Óbuda-Pók utcai lakótelepen egy lakást, hogy közelebb legyen hozzám, könnyebben tudjak segíteni Neki. Lakás vásárlás a néni unokájának a nevére történt - praktikussági szempontból. Az Unoka egyetemista (vidéken). Felújítás után, végre beköltözött Édesanyánk a lakásba, amikor 2013.06.03-án megjelent az ELMÜ szerelője, hogy leolvassa a villanyóra állását (akkor még nem tudtuk, hogy azért, mert az előző tulajdonos, akkor mondta fel a szerződését). Amikor ott volt közölte, hogy 15 napon belül menjünk be az ügyfélszolgálatra és írjunk/kössünk egy új szerződést az ELMÜ-vel, mint új tulajdonos. Már akkor jeleztem, hogy a 15 nap nem biztos, hogy menni fog, mert az unokaöcsém/tulajdonos nincsen Budapesten, vizsgaidőszak van, nem biztos, hogy alá tudom iratni Vele a szerződést. Az Úr azt javasolta, hogy akkor hívjam fel az ELMÜ ügyfélszolgálatot és jelentsem be, nehogy "kikössék a villanyórát".

Olvasson tovább!

Április óta büntetik a régi bérleteseket, de nem szólnának

2013.07.18. 13:00 | jackyll | komment

Naiv nagymama nem követi a BKK papírtologatási trendjeit, a BKV-pénztáraknál pedig juszt sem szóltak soha, hogy csókolom, 2013. március 31.-jén lejárt a nyugdíjasbérlete, hiába van bármilyen távolabbi időpont ráírva:

A ma reggel az M3 metróvonal Újpest-központi végállomásán fokozott ellenőrzést végeztek az ellenőrök. Különösen nagy figyelmet szenteltek arra, hogy a bérletigazolvány érvényessége és a szabályok értelmében az új igazolvány (zöld színű) van behelyezve-e a tokban. Sajnos a nagymamám, nyugdíjas révén nem rendelkezett az új bérletigazolvánnyal, de a régi igazolványa 2017. augusztusáig érvényes volt. A hatályos rendeletek miatt ma, 16000 Ft-ra szerették volna megbüntetni vagy a helyszínen 8000 Ft fizethetett volna. Egy kis utánajárással kiderült, hogy mindössze 2000-3000 Ft-tal megúszható ez a kis baki.

Olvasson tovább!

Az Amerikába utazókat is lehúzzák

2013.07.17. 15:39 | jackyll | komment

Az élet minden területén érdemes körültekintően tájékozódni, mert például a 14 dolláros amerikai beutazási engedélyt is meg lehet venni 79 dollárért:

Néhány hét múlva az USA-ba utazom és, mint "csippes" útlevél tulajdonosa, szükség van még egy beutazási engedélyre, ún. ESTA-ra, ami annyit tesz magyarul, hogy Electronic System for Travel Authorization, tehát elektronikus utazás-engedélyezési rendszer. Gugliba be: ESTA, 3. találat: ESTA (Beutazási Engedély az Egyesült Államokba) kérelem magyar állampolgároknak, www.esta.us/magyarorszag.html site, ami elég megbízhatónak tűnt. Végigmentem, kitöltöttem amit kell, a kérelem végén fizetés az engedélyért, 79 dolcsi, fog szív, de hát annyi az amennyi, kifizet és aztán jön az eszmélés.

Olvasson tovább!

A legarcátlanabb wizzaires lehúzás?

2013.07.17. 14:37 | jackyll | komment

Sok cifra dolgot hallottunk már a Wizzairről, de ennyire gusztustalan lenyúlást még soha. Naiv ügyfél keresztneve rövidítve volt a foglaláson, ezért közölték vele, hogy névváltoztatásért fizetnie kell 19 ezer forintot:

Lányom Angliába utazott. 15.000 volt csak a repjegy. A foglaláson a keresztneve csak rövidítve lett beírva, valahogy így: Ocsko K. Az útlevélszám, születési dátum egyezett. Csomagfeladáskor viszont közölték, hogy nem egyezik a név. Fizessek 19.000 Ft-ot, mert változott a név. Majdnem lekéste a járatot, mert fél óráig tartott a módosítás.  Szerintem ez rablás, csak nem bünteti a törvény... Csak azért írtam, hogy más ne essen ebbe a hibába.

Leribancozták a miskolci MÁV rendelőben a kisfia előtt

2013.07.17. 13:53 | jackyll | komment

Igazi jófajta nyári mélytaplósággal szembesült a hét legrosszabbul járt naiv ügyfele, aki egy kullancs miatt ment be a miskolci MÁV rendelőbe 1,5 éves fiával, és sírva menekültek ki onnan, miután valami alkoholista/szekszuálisan frusztrált biztonsági őr leordította a fejüket:

Legnagyobb megdöbbenésünkre a betegirányító hölgy emelt hangon jelezte, hogy itt ilyennel nem foglalkoznak. Mondtuk neki, hogy nem idevalósiak vagyunk, nem tudjuk hol van az orvosi ügyelet, és segítségét kértük. A hölgy továbbra is megtagadta a segítséget, és nem volt hajlandó sem útba igazítani, sem az ügyelet elérhetőségét, címét megadni, sem bármilyen információval szolgálni, hogy hová is mehetnénk. Majd idővel megjelent egy biztonsági őr is, aki bekapcsolódott a vitába és válogatott szitkokat vágott a hozzánk. Voltunk KURVÁK, KIELÉGÜLETLEN RIBANCOK, AKIKNEK MEG KÉNE MÁR MAGUKAT BASZATNIUK, és útbaigazítás gyanánt annyit kaptunk, hogy MENJÜNK A KURVA ANYÁNKBA.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása