Tékozló Homár

Hónapokig kell könyörögni a Btelnek a túlszámlázott pénzekért

2013.10.11. 14:07 | jackyll | 457 komment

Gábor szerint a BTel elfelejtette jóváírni az illegális felszólítási díjaikat, azóta meg már fél éve felmondták a szerződésüket:

Volt egy cég, úgy hívták, hogy Drávanet. Ennél a cégnél volt az ADSL internet előfizetésünk. A céget megvette a BTel nevű szolgáltató. Az átállás problémamentes volt és boldogan használtuk az internetünket az előfizetésünk lejártáig. Múlt évben volt két hónap, amikor pár napot csúsztunk a befizetéssel, ekkor a cég felszólítási díjat számlázott ki. A felszólításokat is megkaptuk, e-mailben.

Volt egy kis időm és elővettem az akkori, hatályos ÁSZF-et és megkerestem benne, hogy a szolgáltató jogosult-e ezt kiszámlázni és mennyi késés esetén. Nos megtaláltam és ez lehetséges volt a részükről, de a kiszámlázott összeg a mi szerződésünk és hatályos ÁSZF-ünk alapján nem stimmelt. Ezt megreklamáltuk, sőt kértük, hogy igazolják az összeg nagyságrendjét, de erre nem kaptunk választ. Annyit sikerült elérnünk, hogy a kiszámlázott és általunk befizetett felszólítási díjakat (elméletben) jóváírták.

Olvasson tovább!

Üdülési jog eladás belülről

2013.10.11. 12:41 | jackyll | 83 komment

Ákos extrém súlyos tapasztalatokat szerzett egy üdülési jogokat értékesítő cégnél. Elmondása szerint általában 100-150 ezer forintokra húzzák le a becsalogatott áldozatokat, akik rendszerhaszálnati díjat fizetnek egy nem létező rendszerért, annak reményében, hogy egyszer megszabadulhatnak az üdülési joguktól:

Lehúztam majd nem fél évet egy bizonyos ... ... ... Kft.-nél, mint telemarketinges. Amikor bekerültem hozzájuk, minden normálisnak - mi több: tisztességesnek - tűnt. Mivel lassan 6 éve foglalkozom kommunikációval, gondoltam kipróbálom magam ezen a felületen is. A cég önmagát "üdülési jog szerviznek" nevezteti. Gyorsan kiderült azonban, hogy az ... ... ... egy úgynevezett "Time Share" cég. (Üdülési jog csalók magyarul.)

Olvasson tovább!

Reménytelen a K&H-val kommunikálni, de ezt ők is tudják

2013.10.11. 10:55 | jackyll | 50 komment

khkarpotlas1.jpgEgy hónappal ezelőtti naiv K&H-s ügyfél négy panaszlevele után egyszer csak kapott egy mappát. Mivel nem tudta mire vélni, újra írt nekik. És megtörtént a csoda! Válaszoltak az eredeti felvetésre is, bár kicsit misztikusan csak annyit, hogy kivizsgálták. A mappa pedig ajándék, csak ahhoz sem sikerült hozzácsatolni az üzenetet. Hiába, ezek a megbízhatatlan, bonyolult analóg rendszerek...

Drága Bankom,

 A mai napon kaptam Önöktől egy ajánlott levelet. Az ajánlott levél tartalma egy kedves K&H-s zacskóban lévő K&H-s dosszié volt. Csatoltam róla három képet is, hogy biztosan ugyanarról beszélünk. Mivel a borítékban semmilyen információ, nekem szóló levél, nem volt azzal kapcsolatban, miért kaptam én ezt, promóció-e, vagy esetleg valami másról van szó, úgy döntöttem, inkább teszek egy próbát, és levélben kérdezem meg: Miért kaptam Önöktől ezt a szép dossziét? Mindenesetre nagyon köszönöm, ez úton is.

Olvasson tovább!

Fantomsmsezés a Telenornál

2013.10.10. 14:53 | jackyll | 192 komment

Naiv ügyfélnek elege lett belőle, hogy a Telenor képtelen megállítani vagy beazonosítani a butatelefonjáról külföldre induló smseit. Ránézés nélkül szinte biztos, hogy a telefon fertőzött, hiszen a régi Nokiákra 2004-ben dokumentáltak először emeltdíjas smseket küldözgető vírusokat. Csak érdemes lenne megnézetni.

Mintegy mellékesen kiderült egy igazi patkányság, ugyanis a Telenornál még a határátlépéskor érkező szolgáltatói reklámüzenetek után is felszámolják az smsfogadás díját. Remélhetőleg most már az EU felszámolja ezt a roamingbaromságot, mielőtt mindenki átáll Viberre vagy Whatsappra.

Amíg csak 3 nemzetközi multi van a mobilpiacon, addig esélytelen hogy ezek a gátlástalanul számlázó és irreálisan magas árakon dolgozó cégek megjavuljanak, úgyhogy részben ezért történik meg velem minden egyes hónapban, hogy bizonyos tételek, amiket én biztosan nem vettem igénybe, kiszámlázásra kerülnek. Legjobban az idegesített, amikor még decemberben 14db nemzetközi SMS került kiszámlázásra, úgy, hogy a megadott időpontban végig nálam volt a készülék, senkinek nem adtam a kezébe, és egy általam ismeretlen külföldi számra lett elküldve 14db SMS. Aztán minden egyes hónapban előfordult hasonló, havi 5-6 SMS biztosan van egy-egy ismeretlen számra, amit én nem ismerek fel. Egyébként még azon kevés ember közé tartozok akik butamobilt használnak, szóval képtelenség hogy egy-egy adathalász alkalmazás vagy valamiféle vírus küldözgessen SMS-eket.

Olvasson tovább!

Nem javítja az LG a Tesco román tévéjét

2013.10.10. 13:43 | jackyll | 78 komment

Naiv ügyfélnek Romániából származó lcd tv-t sikerült eladniuk egy vidéki Tescóban, amit meghibásodva nem javít az LG szervize.

15 hónapja vásároltam egy LCD Televíziót  egy vidéki Tescóból. Sajnos meghibásodott. Ahogy az le van  írva bejelentettem a hibát az LG szerviznek. Ők segítőkészek voltak és pár nap elteltével megjelent a szerelő. Ő átnézte a garancialevelet, majd közölte, hogy ez nem megfelelő garancialevél! Nem A/5 nagyságú kell, hanem egy piros kisalakú A/6-os garancialevél. Ezt sajnos anno nem kaptam. Közölte a szerelő, hogy elszállítja a televíziót, de ellőtte szakvéleményt kérnek az LG szakszerviztől. Ugyanis  ők alvállalkozók.

Befáradtam a Tescóba és közöltem a problémámat. Nagy nehezen adtak egy megfelelő garancialevelet. Ezt jeleztem a szerviznek, majd ők nagy meglepetésemre közölték, hogy a televíziót nem javítják meg mivel nem a magyar LG hozta forgalomba hanem Romániából szerezte be a Tesco!

Olvasson tovább!

90%-os leértékelés a H&M-nél

2013.10.10. 12:33 | jackyll | 54 komment

hmlearazas.jpgTermészetesen csak a H&M honlapján volt látható a naiv ügyfél által kiszemelt 990 forintos ruha, ami vélhetően ugyanúgy egy nulla lehagyásával alakulhatott ki, mint ez 1790 forintos blézer:

Pár hete besétáltam a Duna Pláza H&M üzletébe egy a honlapjukon 990,- ft-ért hirdetett pöttyös ruhát keresve. Az eladók kissé meglepettem néztek rám, mivel ők nemigen árulnak ruhát 990,- ft-ért, főleg nem nőit (esetleg nézzem meg a gyerekosztályon). Internet sajnos nem volt az üzletben, nem tudtuk megnézni a H&M honlapján a ruhát, de azzal nyugtattak meg, hogy az üzletbe mindig két hetes késéssel érkeznek a honlapon meghirdetett áruk. Azóta eltelt az a két hét, és eddig egyetlen egy H&M-ben sem bukkantam rá a ruhára, főleg nem a meghirdetett áron.

Olvasson tovább!

Többéves tranzakciók díjával támad a Vatera

2013.10.10. 11:23 | jackyll | 81 komment

Múltkor a felhasználók nevét variálták át, most megérkeztek a fantomtartozások hozzájuk is. Naiv ügyfélnek egy 2,5 évvel ezelőtti tranzakció után kellene 120 forintot befizetnie, amire válaszul postai úton követeli tőlük a számlát:

Megint szívatja az ügyfeleit az Allegroup. A legújabb heppjük, hogy pár forintos számlákkal zaklatják a felhasználókat, melyek ráadásul akár több éve lezárult tranzakciókat is tartalmaznak (az ember már réges-régen el is felejtette). Namármost találtam egy módot arra, hogy visszaszívassuk őket. Úgy érzem a Homárt olvasva, hogy ennek amúgy is itt az ideje.

Olvasson tovább!

Elfogyott a sávszélesség az IsaNetnél

2013.10.09. 15:23 | jackyll | 196 komment

Naiv ügyfél hiába fizetett elő 40/8 Mbitre másfél éve az IsaNetnél, valahogy sohasem akart összejönni, inkább csak a fele. Most úgy tűnik, a szolgáltató is belátta, hogy nem jó ez így, ezért áttették a 16/3 Mbites csomagba, ami nyilván sokkal olcsóbb. Naiv ügyfél azonban ezt személye elleni támadásnak élte meg, hogy direkt lassították nála a netet, amiért panaszkodott, ami nyilván nem életszerű:

Isaszegen 2013 évében szabadultak el a kedélyek, ahol is egy helyi szolgáltató (Isanet), több rendeletet is megsértett ez év alatt, és a továbbiakban diszkriminatív módon, ellehetetlenítette előfizetőjének szolgáltatását, csak azért mert az előfizető mert panasszal élni e szolgáltatóval szemben. Történ ugyanis az, hogy a naiv ügyfél előfizetett net sebessége általában mindig a fele vagy kevesebb volt, mint amit megrendeltem, igaz a garantált felett volt, de ki az aki a garantáltra fizet elő! Emiatt reklamáltam, de mindig elutasítottak, sőt olyan is volt, hogy szándékosan voltam kis sebességre korlátozva a tudtom nélkül!

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása