Tékozló Homár

Hogy bizonyítod be, hogy mi okoztuk a hibát?

2015.10.22. 16:01 | Homár Hilda | komment

2690312_6836a3d189c9fe00c51fb9f1cf7077f1_wm.jpg

A költözés elképesztő macera alapból. Előtte, közben és utána is szívás, nincs mit szépíteni rajta. Az meg pláne kiakasztó, ha a cígölés közben monjduk leesik a déditől örökölt nipp vagy tönkremegy egy háztartási gép, dehét előfordul, hiszen ahogy a bepanaszolt Dalmatransz is írja szépen a honlapján: A költöztetés nem a rendeltetés szerű használata az ingóságoknak." A felelősség egy dolog, de rondán beszélni az ügyféllel, az mindenképp gáz.

Tisztelt Tékozló Homár Blog!

Tehetetlenségem fordulok önökhöz, mivel jogilag biztosan nem tudom megvédeni magam, de szeretném ezt az esetet megosztani.
 
18-án vasárnap történt az eset. A bútoraim, háztartási gépeim egy raktárban voltak, ahonnan egy lakásba kellett vinni azokat. Legjobb megoldásnak láttam, hogy keresek egy költöztető céget, hiszen ők értenek hozzá, illetve gyorsan letudom az ügyet, biztonságban tudom a féltett dolgaimat, ami egy fontos szempont volt. A Google első öt találatából kiválasztottam egyet, akik jó referenciákkal rendelkeztek, illetve hangsúlyozták, hogy az okozott károkért felelősséget vállalnak, illetve ők szakemberek, nem lehet gond.

Olvasson tovább!

Nem kéne minden szendvicskészítőnek kesztyűt viselnie? / Frissült a McDonalds válaszával

2015.10.22. 09:56 | Homár Hilda | komment

mcd-logo.jpg

Hát szerintünk jó lenne, de főleg passz, úgyhogy rákérdezünk  a szabályzásra. 

Kedves Tékozló Homár!

Nem járok hetente, de kéthetente talán betévedek a Mc Donald's-ba. Több hónapja felfigyeltem rá, hogy, akik a szendvics készítéssel foglalatoskodnak, azokon soha nincs kesztyű. Mostanra jutottam el oda, hogy most már írok egy levelet a Mc Dondals-nak, hogy mégis, hogyan lehet, hogy egy ilyen híres gyorsétterem láncban, nem kötelező higiéniai elvárás a kesztyű viselése?!

Olvasson tovább!

Devizások miatt szív a forinthiteles is?

2015.10.21. 15:14 | Homár Hilda | komment

100002000000062a000001ecc3fdbab9.png

"De milyen jogon módosították egyoldalúan a szerződést a kérdezésünk nélkül 10 éves kamatperiódusról 3 évesre? -kérdi naiv ügyfél. "Törvényileg elő van írva, és muszáj volt..." - mondja a bank. Mi meg majd megpróbálunk utánajárni, hogy ez tényleg így van-e.

Tisztelt Homár!

Párommal tavaly (2014) áprilisában vettünk fel lakáshitelt az Unicredit banknál. Direkt ennél a banknál, mert itt lehetett 10 éves futamidőre és 10 éves kamatperiódussal hitelt felvenni. Tehát 10 évig ugyanannyi a havi törlesztőnk, ezzel lehet kalkulálni. Egy kicsit magasabb volt a THM a 10 éves kamatperiódus miatt, de ez azzal jár, elfogadtuk. 

Olvasson tovább!

A fehérvári Decathlon nem Finnországban van

2015.10.21. 09:49 | Homár Hilda | komment

decathlon_cmyk.jpg

A fogyasztóvédelmi hiszekegy első és és legfontosabb alapvetése, hogy a blokkot mindig meg kell őrizni. Csak a kártyás fizetés után kapott bizonylatra bízni az ügyet elég nagy lutri. Nem kötelezi semmire az  eladót, hiszen max. azt tudjuk bizonyítani vele, hogy valamit vettünk ott, de hogy pontosan mit, pláne miket, azt nem. Ettől persze még előforulhat itt (Finnországban) - ott (Freschnapf, rájuk fér egy kis dicséret), hogy működik az is, de szerintem ezúttal nem teljesen jogos a Decathlont kutyázása.

Kedves Homár!

A történet, melynek kapcsán e levél keletkezett még Finnországban indult idén januárban, ahol cserediákként voltam. Ma ért véget egy epizódja a Decathlonban, amitől igen felment bemmen a pumpa. A finn és a Fressnapf eseteket alább pozitív példaként említem, mielőtt rátérek a decathlonos szörnyűségre.

Olvasson tovább!

Garancia a garanciára

2015.10.20. 15:38 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-10-20_15_32_39.png

 "A futárral megváratni, míg kibontom a csomagot, a laptopot, végigolvasom a garanciafüzet rendelkezéseit, majd miután eltérést találok benne, végigolvasom az ÁSZF-et, hogy az eltérésről mi a rendelkezés, ezután visszacsomagolni, vigye vissza nekik." - Mennyire életszerű már, nem?

Akkumulátorra, töltőre - akkor is ha mást mondanak - jó eséllyel max.12 hónap a garancia, 13 után tönkre is megy. 

Az alábbi terméket vásároltam, beépített akkumulátorral. Mint (most még?) látszik 2 év garanciát írnak, minden kikötés nélkül, link nélkül az ÁSZF vonatkozó pontjára. Amikor 13 hónap után megadta magát az akksi (jobban örülnék ha nem így lenne profi az ASUS), kiderült, hogy arra nem vonatkozik a 24 hónapos garancia, csak 12 hónap.

Olvasson tovább!

Ön szerint milyen színvonalú szolgáltatást nyújtott Magyarországon az ASTRA?

2015.10.20. 09:50 | Homár Hilda | komment


unnamed.jpg

Azért humoránál volt a Biztositas.hu, amikor ezzel a kérdéssel bírt köremailt küldeni a szerencsétlen Astra ügyfeleknek - nyilván többek közt, de akkor is -, akik már amúgy is több gyomrost kaptak idén a megérdemeltnél.  

Aki lemaradt volna a sztoriról: a romániai székhelyű Astra Biztosító augusztus legvégén csődbe ment, ügyfeleinek sírnivaló helyzetét pedig jól szemlélteti  Péter kollégám beszámolója, aki szerint: "csak úgy tudnám visszakérni a pénzem, ha hivatalos (!) román fordításban (!), közjegyzővel hitelesített kérvényt (!) juttatok el az MNB-hez. Ez maga kb. kétszer annyiba kerülne, mint maga az éves díj."  

Ezek után a "Nyerje vissza kötelezője éves díját!" mondat meg különösen üt, ugye. 

screenshot_2015-10-18_13_27_29.png

Az megvan, hogy a bekamerázott étterem tulajdonosa leordítja a fejedet?

2015.10.19. 14:43 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-10-19_18_33_11.png

Van, aki szereti a füstölő szagát, van, aki rühelli. Van aki fázós, van aki pólóban tölti  telet is. Van aki elhivatott Orbán Viktor-rajongó, és van aki nem csak ebéd közben nem szeretné nézegetni a képét. Akárhogy is, az biztos, hogy egy igazi vendéglátós sosem üvöltözik a vendégeivel.

Azért megkérdezzük a szentbékkállai Öreghegy fogadót is az esetről.

Az megvan, hogy a bekamerázott étterem tulajdonosa leordítja a fejedet?

Nem szívesen osztom meg ezt az élményt a nagyközönséggel, de muszáj, mert nagyon tanulságos. Szentbékkálán jártunk barátaimmal egy csodálatos helyen töltöttünk el egy hétvégét, de nagyon elrontotta az élményt a szentbékkálai Öreghegy fogadó, annak is az étterme, mert szerencsére nem ott laktunk.

Olvasson tovább!

A Telekomnál Sanyi az egyszemélyes kódolásfelelős

2015.10.19. 09:28 | Homár Hilda | komment

telekom_logo_2013_svg.png

És mi van, ha Sanyi épp szabadnapos? Hát ez. (Azokba a még borzongatóbb, rendszer-kiakasztó helyzetekbe bele se merünk gondolni, hogy Sanyit esetleg áthelyezik, vagy horribile dictu kirúgják/felmond.)

Bementem a Magyar Telekom Allee üzletébe és megrendeltem az iPhone telefonkészülékem kártya-függetlenné kódolását. Az ügyintéző tájékoztatott, hogy az átfutás 4-5 nap.  Próbálgassuk az idegen kártya ki-be cseréjével, ha működi, OK. 

A telefon 4-5 nap múlva sem működött! Sőt 7-8 nap múlva sem! Felhívtam a 1412 call center számot. Azonban 9 perc múlva megszakítottam a hívást: hallgattam marketing információkat, tájékoztatást kábelezésről, és ha egyéb bajom van, akkor írjak a honlapra! Ez nem segítség!!

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása