
Olvasónk szerződésmódosítása nem sikerült valami jól, pedig úgy érzi, mindent időben megtett annak érdekében, hogy végül ne kelljen olyan szolgáltatásért fizetnie, amit nem is használt. De hiába a személyes befáradás egy nappal a szerződés lejárata előtt, ez édeskevés volt ehhez.
Kétéves "hűségidőmet" nyögtem éppen, amiben volt tévé, mobilinternet, kábelnet, de beláttam, hogy az első kettőre semmi szükségem, a tévén évente két Atletico meccset néztem, a mobilnet egy ismerősömnek kellett. De ez mindegy is, lényeg hogy sima alap kábelnetre akartam átállni. Azon nem lepődtem meg, hogy a UPC webes felülete nem kínál lehetőséget hiphop szerződésmódosítgatásra, telefonálni pedig utálok, ezért úgy döntöttem, hogy személyesen meglátogatom a Szent István körúti fiókjukat, ahol már volt pozitív tapasztalatom (szemben a Blaha irodával, ahol egyszer valami kötbért már próbáltak rámverni, sikertelenül).






Nyár parancsnok alaposan bedurrantott a kályhába. Tombol a kánikula, mindeneddigi és sohakorábban típusú melegrekordok dőlnek sorra, az emberek túlélő üzemmódra váltottak, és hirtelen felértékelődik még a légkondis munkahely is, nemhogy a légkondis pláza, a légkondis mozi vagy egy légkondis közlekedési eszköz, ami a végletekig elcsigázott nép számára végre enyhülést ad. Már persze akkor, ha rendesen működik az a fránya beépített klíma.