Tékozló Homár

Horror diákmunka a zombifarmon

2013.04.23. 09:20 | jackyll | 163 komment

Csak hogy ne legyen annyira egyoldalú a sok naiv ügyfél, tekintsünk be egy kortárs szórakoztatóipari létesítmény kulisszái mögé. Naiv diákmunkás nem sejtette, hogy a napi 8-12 órás üvöltés a horrorszínházban ennyire fájdalmas lesz:

Eszter vagyok, 22 éves, nappali tagozatos egyetemi hallgató. Hittem, és szeretnék hinni az emberek jóságában, a társadalomban és az igazságszolgáltatásban. Most nem tudok. 2013. januárban kezdődött. Diákmunkát kerestem, és az Universitas honlapján találtam egy hirdetményt, miszerint színészi ambíciókkal rendelkező diákokat keresnek horror színházba, hosszú távra. Nagyon tetszett a leírás, és az említett 650 Ft-os órabér ebben az országban elviselhetőnek számít. 2013. január 15-én jelentkeztem, az Universitason keresztül. Még aznap kaptam időpontot castingra a Budapest, XI. kerület, Erőmű utca 6. szám alatt lévő Holtak Háza nevezetű horror színházban. Kaptunk egy információs lapot, amelyen emlékeim szerint az állt, XY tulajdonos, FANATICS Kft., a cím, és egy telefonszám. A castingot a fiatal dolgozók bonyolították le, a tulajdonossal/üzletvezetővel aznap nem találkoztam. Elmondták, hogy „állandósra” keresnek egy lányt, üvölteni kéne, meg ijesztgetni, ki is próbáltam, nagyon mókás dolognak tűnt. Felvettek. Aláírtam az Universitasban a munkaszerződést, két napra rá már be is hívtak, és onnantól kezdve heti hét nap ott dolgoztam.

Nem emlékszem már, milyen sorrendben, de ezek a dolgok derültek ki:

Olvasson tovább!

Sajtmentes pizza a Pizza Forténél

2013.04.22. 16:44 | jackyll | 153 komment

Sajátos feltétrulettet indított a Pizza Forte az oldalán található pizzakészítő alkalmazással. A személyre szabható feltétek közül ugyanis még a kötelezően kijelölt sajtot is le bírta hagyni a rendszer, és ez a pizzériában sem tűnt fel:

pizzaforte.jpgPár hónapja késztetést éreztem a világháló adta második legcsodálatosabb lehetőség kihasználására, és a 34-es szabály igazságának ellenőrzése mellett (után) kaját is rendelni akartam, amihez sajnos a pizzaforte.hu-t választottam. A honlapjukon található egy kreátor menüpont, ahol a feltétek kiválasztásával lehet összeállítani a megrendelendő pizzát.  Úgy látszik, a webprogramozójuk még az elején járhat az internettel való ismerkedésnek, és a faszverésnél nem jutott tovább, mert nem sikerült úgy megcsinálnia azt a szart, hogy a feltétek ne törlődjenek véletlenszerűen a rendelés elküldése után. Az, hogy rendszerhibáról van szó, az egyértelmű, mivel a számlán is látszik, hogy a sajt is hiányzik az egyikről (pedig a rendszer alapból bejelöli a mozzarellát, ezt csak módosítani lehet, törölni nem).


A pizzaforténél meg vannak olyan jó fejek, hogy hagyján, hogy tovább lépnek azon, hogy a lehetséges 4 feltét helyett csak kettőt kér a hülye vevő, de valamiért az sem tűnt fel nekik, hogy sajt nélkül nem lehet kérni, a megrendelésben pedig rejtélyes módon mégis így szerepel.

A szép az egészben, hogy a visszaigazoló mailben egyből láttam a hibát, de ott nem szerepelt telefonszám, amin időben odaszólhattam volna. Utána kerestem a honlapjukon, de ott sem volt telefonszám, csak hosszas keresés után (miután tényleg a feltétek nélkül jött ki a pizza) a szerződési feltételekben találtam meg az ügyfélszolgálat telefonszámát (azóta már kinn van egy panaszkezeléshez megadott szám is).

Természetesen írtam nekik mailt, de 3 hónap alatt sem tudtak eljutni a válaszig.

Árfolyamingadozás a K&H-nál

2013.04.22. 14:47 | jackyll | 55 komment

papillon.jpgNaiv turista nem emlékszik, mikor volt az euró árfolyama elgutóbb 287 forint, de nem egy héttel ezelőtt, az biztos. Nyilván valami lokális árfolyamingadozás miatt megbillent a K&H-nál a forint.

papillonszamla.jpgEgy magyar barátom foglalt szobát nekem a Hotel Papillonban Budapesten. Ö megbeszélte hogy egy éj ára 39 euro  lesz + az idegenforgalmi adó (350 ft). Négy éjt a szállodában voltam, szóval összesen a számlának  nagyjából 160,75 eurónak kellett volna lennie (4x39 € + 4 x turisztikai adó).

A számlát kreditkártyával fizettem (debit). Azonban majdnem 10 euróval többet (170,26 €) kellett fizetnem, mint az igazi, jogos számla lett volna. Az igazi számlát csak otthon tudtam megnézni a webbankomban. Bár az euro és a forint árfolyama naponta változik, az aktuális árfolyamat könnyen meg lehet nézni neten. Nem először történt így Magyarországon. A szálloda jó volt, csak ilyen túlszamlazás nem jogos.

Egy emailt írtam a Hotel Papillonnak. Eddig nem kaptam semmi választ.

3000 forint bónusz a Telekom-átállás miatt

2013.04.22. 13:25 | jackyll | 49 komment

Már meg is érkezett a Telekom múlt héten lezajlott ügyfélszolgálati átállásának első boldog ügyfele! Zsoltiéknál az átállás után váratlanul megszűnt a Paletta díjcsomag (amiben tévé, net, telefon és mobil fut egyben), de már jobban van.

Szeretném veled megosztani a Magyar Telekom, korábbi nevén T-Home rendszerátállásával kapcsolatos tapasztalataimat. Elöljáróban annyit, hogy minden szolgáltatásunk a Telekomnál van (tekintettel arra, hogy 20 évig monopólium volt a környéken) Tv, telefon, internet, mobil, gáz, áram. Mivel van vezetékes és mobil szolgáltatás is Paletta díjcsomagban voltam (1680 Ft kedvezményt adnak a vezetékes szolgáltatás árából). A hétvégi átállás után jött egy SMS a mobilra, valamint egy felolvasott SMS a vezetékes telefonra, hogy a Paletta díjcsomagot felbontották és átkerült minden sima előfizetésbe.

Olvasson tovább!

Mezőnéző járat a MÁV-nál

2013.04.22. 12:34 | jackyll | 61 komment

Adrienn az állami sikerkommunikáció mintájára új szolgáltatást rittyentett a MÁV-nak, mialatt 2,5 órát állt a vonatja egy mezőn:

Adva van egy 134 km-es szakasz,melynek átlagos teljesítési ideje 2,20 perc régóta fennálló Máv Zrt.-nek. Tegnap vonatomra 18.42 perckor szálltam fel Balatonszárszón, leszállásom pontos ideje 23.47 perc Kelenföldön. Ezalatt a rövid idő alatt lehetőségem adódott a társaság új szolgáltatásának száz százalékos megismerésére. Lentebb született levelem, eme rövid 5 óra alatt fogalmazódott meg bennem.

Olvasson tovább!

Nehéz pénzt visszakapni az Astra Biztosítótól

2013.04.19. 14:43 | jackyll | 708 komment

Naiv ügyfél forgalomból kivont autójára tévesen befizetett díjakat szeretné visszakapni az Astrától, de ez már 2 hónapja lehetetlen küldetésnek bizonyul:

Van a nevemen egy Citroen Bx 30 éves gépkocsi, mely feleslegessé vált a számomra, és egy idős barátomnak kölcsön adtam. Én is hibás vagyok, mert nem figyelmezettem a súlyadó befizetésére, és a kötelező biztosításra. Viszont örültem, hogy nem áll a ház előtt, gondoltam ő elintézi a pénzügyi dolgokat. Egyébként én abban az időben hosszabb ideig külföldön tartózkodtam. Kaptam valamikor 2011,-ben egy felszólítást az Astra Biztosítótól, hogy megszűnt a biztosítás, mivel nem fizetette a kötelezőt. Ekkor megkerestem őt, és azt kérte segítsek neki rendezni azt. A Sugár üzletházban egy bankban kívánta lerendezni. Ott közölték vele, hogy be kell fizetnie a MABISZ díjat is. Ez meg is történt. Akkor azt kérte, hogy egy összegben hadd fizesse be az éves díjat is. A további részleteket nem tudom, de arra emlékszem,  hogy komoly nézeteltérései voltak akkor a biztosítóval. Az elmúlt évben tavasszal meghibásodott a gépkocsi, és ő ott hagyta, a helyszínen. Várt valamilyen segítségre, aki üzemképes állapotba helyezi. Ekkor kaptam a település önkormányzatától egy levelet, hogy záros határidőn belül szállítsam el a forgalomból kivont járművet. Meg is történt és érdeklődésemre arról tájékoztattak, hogy a súlyadó nem fizetése miatt, kivonásra került a gépkocsi.

Olvasson tovább!

Túlélési útmutató termékbemutatós átveréshez

2013.04.19. 12:49 | jackyll | 185 komment

Naiv ügyfél családja révén került kapcsolatba egy nagysikerű termékbemutatós csapattal, akiktől édesapja 600 ezer forint értékben "nyert" különböző cuccokat. Így csak 370 ezer forintot kellett volna kifizetnie részletekben. Szerencsére 8 napon belül intézkedtek a termékek visszaadása ügyében, a hitelt pedig 14 napon belül felmondták, úgyhogy minimális veszteséggel megúszták:

Gondolom sokan hallottak már árubemutatókról és az ott történt trükkös vásároltatásokról. Nos egy új szintre emelték a már ismert átverést, és álcázzák magát a pontos célt a nyugdíjasok pénzére éhes cégek. A történet azzal kezdődött hogy telefonon folyamatosan bombázták idős szüleimet, regisztráljanak egy ingyenes állapotfelmérő vizsgálatra, ahol hőkamerás és egyéb futurisztikus módszerrel megvizsgálnák őket. Többszöri hívás után belementek hogy küldjenek egy prospektust és egyéb anyagokat postán. Ezek közt volt egy kitöltendő regisztrációs lap amit vissza kellet küldeni, hogy az ingyenes vizsgálatra jogosultak legyenek. Eddig ez még nem volt riasztó, így kitöltve visszaküldték a papírokat. Én ezek után szereztem tudomást a dologról és nem támogattam őket a vizsgálaton való részvételben, mivel az elmondásuk alapján elég kevés logikus vizsgálati módszert ajánlottak (a hőkamerás volt az egyetlen) és mivel ingyenes is volt, már eleve gyanakodtam. Kértem őket hogy ne menjenek el, de édesapám nem bírta megállni és elment. Itt kezdődött a probléma amely kb. 1 hónapig borzolta az idegeinket és a kedélyeket.

Olvasson tovább!

Félórás korlátozás a Diginél

2013.04.19. 11:15 | jackyll | 70 komment

Elképesztő vagy teljesen megszokott (?) számlázási gyakorlatot detektált Bea a Diginél. Húgánál fél órára korlátozták az előfizetést, mert lassabban könyvelték le a befizetését, mint ahogy a robot korlátozta, cserébe felszámolták a 4000 forint visszakapcsolási díjat:

Digi, kábeltévé szolgáltatás. A hugom megkapta a szokásos havi számlát a fent nevezett szolgáltatótól. Meglepődve tapasztalta, hogy a számlázott tételek között szerepel 4ezer valahány forintos "korlátozás feloldása" nevű díjtétel. Felhívta a telefonos ügyfélszolgálatot, hogy megkérdezze mi ez a tétel?? Korlátozást az adott időszakban ugyanis nem tapasztalt. A csekket ugyan késve adta fel, de nem került korlátozásra a szolgáltatás. Az ügyintéző közölte, hogy márciusban egy fél órára korlátozták a szolgáltatást - napközben, amikor a legtöbb dolgozó ember nem a tévé előtt ül, hanem a munkahelyén. Majd fél óra múlva lekönyvelődött a befizetés a folyószámláján, ezért vissza is lett kapcsolva.

Olvasson tovább!

10 millióval lóg a rendőrség az elcsalt traffipax miatt

2013.04.18. 15:54 | jackyll | 195 komment

traffipax.jpg

Közel 300 autóst bírságoltak meg behallucinált traffipax-eredményekkel 2 évvel ezelőtt, és az ombudsmannak kellett vizsgálatot indítania, hogy egyáltalán foglalkozzon vele a rendőrség. Belső vizsgálatról ugye szó sincs, a megkárosított autósok a Totalcar szerint a büntetésük visszafizetésének is örülnének:

Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított két autós panasza alapján, akiket 2011 december 5-én, illetve 9-én traffipaxoztak le a főváros egyik forgalmas elkerülő útján, az Egér úton. A panaszosok fellebbeztek, mivel ezen az útszakaszon hetven kilométeres sebességgel lehet haladni, őket pedig azért büntették meg, mert a rendőrség állítása szerint ötvenes korlátozás van érvényben. Mindketten visszapattantak a szabálysértési ügyeket vizsgáló Vas megyei Rendőr-főkapitányságról, így végül befizették a büntetést.

Olvasson tovább!

Az ember, aki lekötbérezte a T-Home-ot

2013.04.18. 13:13 | jackyll | 41 komment

Igaz, hogy úgy volt, hogy nem lesz téhome-os sztori, amíg beáll az ügyfélszolgálat 2.0, ez végülis pozitív végeredményű, úgyhogy most ez van. Boldog ügyfélnek 5 hónap kitartó baszogatásba telt, amíg sikerült jóváíratnia a közel egy hónapos internetkimaradás miatt tényleges kárpótlását. A T-Home eleinte 5000 forintos kedvezménnyel próbálkozott, aztán végül megtört:

Szeretném megosztani a történetemet ami remélem néhány embernek tanulságul szolgál. A teljes végkifejlet végül is számunkra pozitív végeredménnyel zárult, de az idegeskedést nem kívánom senkinek. Még tavaly hálózati hiba miatt az ADSL kapcsolatunk használhatatlanná vált, a hiba kezdete után 3 nap múlva kiderült hogy kábelhiba van az utcánkban, de csak nálunk okozott problémát. (napi 2-3x 5 percre volt net) Folyamatosan érdeklődtünk a hiba kijavítása felől, amit aztán 1 hónap alatt megoldódott, nem kis gondot okozva mert esténként én, napközben feleségem dolgozott volna az internet segítségével. A második héten kénytelen voltam venni egy mobilnet eszközt, mert nem tudtuk máshogy elvégezni a munkánkat.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása