Ugye tudjuk, mi történik azokkal az üzletekkel, ahol beszólongattak a vásárlóknak? Hát persze, hogy semmi. Ha hihetünk Olvasónk levelének, akkor sem vonhatunk le magasröptû következtetéseket, legfeljebb õ nem megy többet ebbe a kimérésbe:

Az utóbbi idõben elég sûrûn fordultam meg számítástechnikai üzletekben, és láttam már néhány érdekes dolgot, de ez az eset tényleg a Homárba illik... A következõ volt a terv: veszek egy egeret az Extreme digital Erzsébet körúti üzletében. Ez nem hangzik túl nehéznek, és nem is tûnt annak. Amikor beléptem a boltba, ketten voltunk vevõk, és jutott ránk három eladó. Ebbõl az egyik az elõttem levõ vevõvel foglalkozott, a másik papírmunkával foglalkozott, a harmadik pedig telefonált (igyekszem pontosan idézni, majd cenzúrázzák): "...és a kurva anyját annak a hülye picsának, idejön, és nem visz el helyette semmit, hanem kéri vissza a pénzt..." s.í.t. - feltételezem egy korábbi vevõ volt a beszédtéma...

Közismert, hogy a Homár rajong a ledekért, így majd befõtt a páncéljába, amikor meglátta GyK szemfülesen kiszúrt linkjét:

Mindig azt hiszem, hogy a piac már minden létezõ és nemlétezõ igényt kielégített, aztán jön egy termék, aminek a láttán az agyam helybõl lelöki az ékszíjat, más viszont megveszi. Szabadon eldönthetõ, melyikünk a hülyébb.

Mityu kommandózta ezt a táblát valahol a racionális civilizáció peremén:

A pehelysúlyban indulnék, mivel ez - l. illusztráció - hála istennek nem a kecsesen átbaszós terület: nem fáj, nem okoz rossz napot (sõt! :), anyagi veszteséget stb.: ez egyszerûen csak vicces. Sokat törtem a fejem, vajon mi lehet a másik oldalon? Meg hogy lehet, hogy ez azt jelenti, amikor a magyaroknak zárva, akkor nyit ki a devizakülföldieknek...?? :)

Hogyan viselkedjünk rózsadombi-hûvösvölgyi bunkóként egy nagyváros közepén? Mi a biztos út a Molotov-koktélos zavargások kiprovokálásához? Egy német ingatlanvállalkozás megadta a receptet. Olyan loftházakat építenek, amelyekben minden szinten található egy lakás, egy függõkert és egy speciális erkély, amin a kocsit lehet tárolni. A verdát egy különleges lift viszi fel 2,5 perc alatt.

Ne dõljenek be a sztenderd rizsának, az olcsóbb gépekben nem feltétlenül kell arányaiban sokkal látványosabb hibáknak felbukkanniuk, mint többszázezres társaikban. Katalin sajnos kifogott egy több sebbõl vérzõ digitális kamerát, és egy korlátozottan ügyfélközpontú üzletet:

2005. 05.18-án vásároltam a MEGAPIXEL, DigitalZoom Kft. (1114, Budapest, Bartók Béla út 59.) a Deák téri üzletében egy Olympus C-370 típusú gépet. A vásárlás másnapján, 2005.05.19-én felkerestem az üzletet és kértem, hogy cseréljék ki a gépet egy másik típusra, ennek oka, hogy a C-370 nem rendelkezik keresõvel, ez a vásárláskor nem derült ki. A vásárlástól számítva három munkanapon belül kértem a cserét. Az üzletben közölte velem az eladó, hogy természetesen kicserélik, de csak a vételár 90%-át számítják be a csere gép árába, a vételár 10%-át az üzlet megtartja.

Megvan a Homár új kedvenc szobrásza, akibe egy ferde éjszakán – péntekre virradóra – egészen belezúgtunk. Talán a fitneszdiktatúrára adott öntudatlan válasz, de Brendan Monroe mindenféle mûvein – vannak szobrok, festmények, installációk, nyomatok, pólók és kitûzõk – gyümölcsök meg zöldségek kelnek életre és depressziós arccal akcióba lépnek. Mármint ha a búbánatos bámulást akciónak lehet nevezni.

Ha igaz, hogy 120 dollárért fél évre elõ lehet fizetni havi egy meglepetéspólóra az UNKL ruha-dizájn márkánál, akkor az egészen újító marketingötlet. A cég ugyanis nagyon rokonszenves, különösen a játékfigurái, bár a pólók sem rosszak. Amiért kicsit bizonytalankodunk, az az, hogy a szájton az istennek sem találtuk a Designbotra feltett hirdetést az elõfizetési akcióról.

A nyelven elolvadó mentol ízû lapocskában legalább volt valami perverz utalás a szentáldozásra, ami az értelmetlen termék értelmetlenül magas ára ára mellett borzongást okozhatott a fogyasztónak. A legújabb leheletfrissítõ izé viszont akkora hülyeség, hogy legfeljebb egy sci-fire kattant könnyûdrogosnak okozhat élvezetet, de neki is csak egyszer.

Az apróbetûs szövegek ugye azért vannak, hogy az ember elfeledkezzen róluk, hogyaztán a rettentõre mutálódott következményekkel vehesse fel az epikus harcot. Nincs ez másképp Attila esetében sem, aki egy 10 éve eladott szimkártya árnyékával hadakozik azóta is:

Történt egyszer, réges régen, hogy édesanyám, aki igazi õs mobil elõfizetõ volt eladta a telefonját – és átruházta Westeles kártyáját nem törõdve az apró betükkel, melyek határozottan tiltják ezt. Ennek persze az lett a vége, hogy B. Henrik, a telefon új tulajdonosa annyit, de annyit telefonált, hogy végûl már ki sem tudta fizetni. Nekünk meg jött a felszólítás meg a fizetési kötelezvény.

A Homár frusztrált. Teller Ede megajándékozta a szenvedõ emberiséget a hidrogénbombával, de szülõhazájának még egy nyavalyás atombombája sincsen. Pedig birtokában jó eséllyel visszaszerezhetnénk akár Etelközt is. Persze itt van nekünk Paks, ami legalább ugyanannyira veszélyes, de mégsem vennének komolyan a sógorok, ha egy lelkes magyar delegáció azzal kopogtatna az osztrák Külügyminisztériumban: figyú, ha nem kapjuk vissza Burgenlandot, felrobbantjuk Paksot. És mivel amúgy is kampányidõszak van, mi is elõrukkolunk egy ígérettel: szavazzatok a Homárra és bütykölünk nektek egy fájintos atomfegyvert. Végre egyenrangúak leszünk Izraellel és Észak-Koréával! Miért csak a jenkiké legyen az élvezet? Atombombát Mindenkinek!

És itt van a másik nemzeti sérelmünk, a pizza. Miközben a pizzát rágcsáló világ az olaszokat dicsérgeti, elsiklanak azon tény fölött, hogy az is magyar találmány.