Tékozló Homár


Jófejség a CIB-től: jóváírták a logikátlanságot

2013.05.17. 12:59 | jackyll | 30 komment

Van, aki komolyan küzd a CIB hitelkártyás vásárlásai után járó 1%-os visszatérítésért. András pechjére a nemválság közbeszólt, így tavaly durván lekorlátozták az akcióban részt vevő vállalkozások számát. A MÁV jegypénztára után például térítenek, a MÁV-Start internetes jegyeladása után viszont nem, mert az egyéb internetes kereskedelem. Bár a jelenség szerintük normális, a CIB a második reklamációra megenyhült, és kivételesen jóváírt:

Röviden annyi történt, hogy tavaly nyáron a Cib egyoldalúan megváltoztatta a feltételeket, és már nem minden hitelkártyás vásárlás után ad 1% visszatérítést, hanem csak bizonyos 8 üzleti kategóriákban. Telefonon elmondták, hogy a kereskedő által a kártyatársaságnak megadott kategóriakódok alapján történik a besorolás. Kérdeztem én, hogy nem lesz ebből baj, persze nyugodjak meg, ők ezt ellenőrzik, nem fordulhat elő téves besorolás. Az Utazás az egyik kategória, amibe listájuk szerint a vasút beletartozik. Hogy, hogy nem, feltűnt, hogy a vonatjegy-vásárlásaim után néha kapok visszatérítést, néha meg nem.

Olvasson tovább!

Ajándék egymilliós hitelkeret a Raiffeisentől

2013.05.09. 16:10 | jackyll | 326 komment

Naiv ügyfél nem nagyon foglalkozott vele, hogy a Raiffeisen hozzácsapott egymilliós hitelkeretet a számlájához. Viszont mivel ezt az első adandó alkalommal nem mondta le 2300 forintért, a következő levonás már 19800 forint vont a nem kért és nem használt, gyakorlatilag nem létező szolgáltatás után:

Sajnos csak ekezetek nelkul, gepem klaviaturaja egyelore keptelen megbirkozni a magyar abece rejtelmeivel... Tizen-egynehany eve vagyok huseges es jo Raiffeisen (tisztelt erdei korokben csak "Rafazol Bank"-kent emlegetett) ugyfel. Csodalatos CHF hitelemet mindig pontosan torlesztettem, hiszen fizetesem tetemes resze a naluk vezetett szamlara erkezett, s a fedezet mindig bosegesen rendelkezesre allt. Idom nagy reszet azonban kulfoldon toltom, igy a magyar bankszamlat az ottani kifizetesek rendezesere hasznalom csupan. "Kivalo ugyfelsegemet" a Bank tavaly azzal honoralta hogy soha nem kert es nem is hasznalt hitelkeretemet triplajara emelte junius vegen.

Olvasson tovább!

15 éves tartozás az OTP-nél

2013.05.08. 09:25 | jackyll | 86 komment

Nem létezik, hogy ezt a mindenkivel eljátszották, aki valaha felmondta a számláját az OTP-nél. Vagyishogy kiszámláztak utólag valami nevetséges összeget, amiről aztán elfelejtették értesíteni naiv ügyfelet, hiszen már nem az ügyfelük. 5-10-15 évvel később aztán csak történik valami esemény, ami miatt felmerül, hogy valami nincs rendben. Például hiteligénylésnél kiderül, hogy KHR-listára tették naiv ügyfelet 3000 forint miatt, vagy jobb esetben csak elutasítják az új számla nyitását:

Úgy gondoltam, hogy online nyitok egy folyószámlát az OTP-nél...Lehet gondatlanság volt, de  az első fázis jól ment. Megadtam az adataimat, kiválasztottam egy számlacsomagot és feltöltöttem egy kártyaképet, majd vártam a választ. A válasz megérkezett hamarosan -  a gyanús beosztású "háttérműveleti munkatárs" küldte be a rakétát az ablakomon, íme itt lenn:

Olvasson tovább!

Az AXA Bank nem sokat vár a törlesztőrészletre

2013.05.03. 14:16 | jackyll | 115 komment

József csak azután vette észre, hogy az AXA az ő számlájáról vonta le a fia törlesztőrészletét, hogy 4 nappal a fizetési határidő után saccra befizették az összeget. Az AXA a hitelrészlet sikertelen beszedésének másnapján fordult a kezes szintén náluk vezetett számlájához:

A fiamnak van egy lakáshitele, meg egy kisebb összegű szabad felhasználású hitele. Mindkettő svájci frankos (ez a mi bajunk), a lényeg, hogy én is, meg a nejem is adóstársak vagyunk, mivel a jelzálogban a mi lakásunk is benne van. A nagyobb összegű havi részleteket a fiam szokta egy másik banktól utalni, a másikat én, mégpedig az AXA-nál vezetett folyószámlámról. A következő történt: A bank 2-3 nappal az esedékesség dátuma előtt SMS-ben közölni szokta az árfolyam szerinti aktuális Ft összeget, de mivel a fiam telefonja bedöglött, ezt nem kapta meg, ezért elfelejtette az utalást. Ezt április 19-én kellett volna teljesíteni. A másik utalás határideje a hónap 23. napja, az ehhez tartozó SMS-t a fiam át szokta nekem küldeni, de most természetesen nem tette, mivel nem is kaphatta meg, és az egészről megfeledkezett. Nekem eszembe jutott 23-án, és figyelmeztettem a fiamat is, aminek hatására aznap gyorsan utalt a szükségesnél nagyobb, saccolt összeget. Én este akartam a saját utalásomat teljesíteni, amikor megdöbbenve tapasztaltam, hogy az én privát folyószámlámról a bank leemelt 20-án (!) szombaton 43 ezer Ft-ot, hiteltartozás beszedése jogcímen a határidő lejártát követő napon. Így az április havi utalás nem is duplán, hanem még annál is nagyobb összeggel lett teljesítve.

Olvasson tovább!

Fantomizálódó OTP-automaták a belvárosban

2013.04.30. 10:51 | jackyll | 46 komment

Zsolt Budapest egyik legforgalmasabb környékén szeretett volna pénzt felvenni, de vagy felújították, vagy elköltözött vagy ki volt kapcsolva mindegyik OTP-s ATM:

A történet lényege annyi, hogy Budapesten az Opera környékére indultunk szórakozni egy kedves barátnőmmel, a Deák tér felől gyalog közelítve gondoltuk, hogy miért használnánk a Király utca 1 alatt lévő OTP ATM-et, hiszem úgyis útba esik az Andrássy úti fiók, és annak az előterében lévő ATM. Naivan így is tettünk, majd az Andrássy út 6. szám alatti fiókhoz érkezve találkoztunk a felújításról tájékoztató ajtóra ragasztott fecnivel. Amelyen az állt, hogy az Új Színház mellé költözött ideiglenesen a fiók, és azt legyünk szívesek használni. Az előtér a felújítástól függetlenül, már teljes készültségben volt, és az ajtón is aktív volt a bankkártyás beengedő, viszont, az ajtó kulcsra volt zárva, és a bent lévő ATM is szemlátomást ki volt kapcsolva. Ami önmagában érthetetlen.

Olvasson tovább!

Kedvezményes számlavezetés az Ersténél

2013.04.26. 12:41 | jackyll | 33 komment

erstejovair.jpgNaiv ügyfél bekajálta az "akár 100 ezer forint jóváírás" reklámszöveget, amiből még 15 ezer forint kedvezményt sem kapott meg már 7. hónapja:

Ösztöndíj-diákhitel óta vagyok Erste-ügyfél. Ugye emlékeztek a talán most talán már nem futó akciójukra, miszerint munkabér, hitelkártya, csopimegbízás és még pár dolog teljesül,  a boldog számlatulajdonos (persze szerződéssel és összesen stb.) részesül "akár 100 000 forint" jóváírásban. Jó kis marketing. No, miután már letelt a próbaidőm a munkahelyemen, szaladtam is a bankba, hogy nesztek, itt a 3 hónap, az összeg is megfelel a kritériumnak, sittysutty ide a 15 ezret érte. Most. Igen ám, de a szerződésben az is szerepel, hogy kb. 3-4 hónap múlva teszik ezt meg, és jó, ha még az 5. hónapon sem változtatok számlacsomagot/bankot (persze időközben beindult a "szupcsinulla számlacsomag", amire emiatt nem válthattam).

Olvasson tovább!

Nem érdemes banki utalással vásárolni

2013.04.10. 12:40 | jackyll | 124 komment

A nagybetétek lefoglalása egy dolog, a kamatcsökkenés egy másik kellemetlen tényező, de az tuti, hogy a bankokat nem a filléres netes kifizetésekre találták ki. Naiv ügyfél szomorúan értesült róla, hogy 1000 forintos vásárlása 1000 forint postaköltség után még 2500 forint utalási díjba került az OTP-nél. Legközelebb PayPal.

A történet előzménye az alábbi beszélgetésből kiderül, érdeklődnék, hogy tehetek e valamit az ügyben, vagy így jártam?

 OTP Direckt - Online Chat ügyfélszolgálat:

Olvasson tovább!

Az EU legalizálja a banki lopást

2013.04.08. 11:54 | jackyll | 74 komment

Hétvégén kivillantotta a foga fehérjét az európiramisjáték egyik felelőse, hogyaszongya:

Az Európai Unió egy készülő direktívája szerint bankcsőd esetén hozzá lehetne nyúlni a bankban tartott nagybetétekhez is - közölte az YLE finn televízióban szombaton Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért, valamint az euróért felelős alelnöke, ugyanakkor hozzátette: a ciprusi mentőprogram kivételes volt. "Az új direktíva feltételezi, hogy egy bank átszervezése vagy bezárása esetén érvényesítik a befektetők és a betétesek pénzügyi felelősségét. De van egy nagyon egyértelmű hierarchia, először a részvényesek kötelezettségét használják ki, aztán esetleg a nem biztosított befektetésekhez és betétekhez nyúlnak hozzá. Azonban a 100 ezer euró alatti rész érinthetetlen, az ez alatti betétek mindig biztonságban lesznek" - mondta az európai biztos.

Ez magyarul annyit tesz, a gazdagabbak pénzét szó nélkül bármikor államosíthatják, a többiek pedig csak addig örülhetnek, amíg az első halmaz felélhető vagyona el nem fogy. A garantált aranyfogak és csípőprotézisek egyelőre biztonságban vannak.

Egy Cipruson kifosztott orosz nő a héten bepereli az EU-t, bár kérdés, hogy mi értelme, hiszen pl. Argentína több mint 10 éve nem fizet a hitelezőinek, hiába nyerik a pereket ellene New Yorkban.

Eközben Portugáliában felmerült az ötlet, hogy a közalkalmazottak egy havi bérét ne pénzben, hanem állampapírban adják ki, mert a 14. havi nyugdíj és bér eltörlését elkaszálta az Alkotmánybíróságuk. Fokozódik.

Egyre tovább tart OTP-számlát megszüntetni

2013.04.02. 10:38 | jackyll | 111 komment

Benedek többször járt a bankban, de még mindig nem sikerült felmondania számláját. Amikor úgy tűnt, hogy végre vége, új kártya kibocsátásának díját számlázták ki neki, ami miatt sajnálatosan panaszt tett, úgyhogy további 30 nappal kitolódik a bank elhagyása:

A legutóbbi OTP-s számlamegszüntetési akciómat szeretném megosztani veled. Hosszú évekig az OTP-nél vezettem a folyószámlám, azt hiszem, nem kell bemutatni a bankot, hogy minden ügyintézés órákba telik náluk, és folyamatosan húzzák le az embert mindenféle költségekkel, továbbá a kínált kamatok is a béka segge alatt vannak a többi bankhoz képest. Ezt megelégelve döntöttem úgy, rászánom az időt és átviszem a pénzem egy másik bankba. Az új számlámat meg is nyitottam, a pénzemet áthelyeztem, már csak az OTP-s számla megszüntetése volt hátra. Először besétáltam egy bankfiókba, kivártam a soromat, mondtam, mit szeretnék. Rémült tekinteteket kaptam, hogy jaj, ők most nem tudnak számlát megszüntetni, de adnak egy időpontot egy ügyintézőhöz, aki majd tudni fogja.

Olvasson tovább!

100% lerablás Cipruson: mindent visz a bank

2013.03.30. 18:15 | jackyll | 359 komment

cyprus.jpgKét hete egyszeri 9.9%-os illetéket emlegettek a 100 ezer eurónál nagyobb ciprusi számlák esetén, egy hete már 25-40% körül járt az összeg. Ma kiderült, hogy a garantált 100 ezer euró felett gyakorlatilag mindent elbuknak azok a szerencsések, akik a Bank of Cyprusban vagy a Laikiban tartották a pénzüket. Természetesen papíron ez jobban néz ki: nem garantált betétjük 37,5%-ért tulajdonrészt kapnak a bankból, a maradék pénzüket pedig lehet, hogy egyszer visszakapják, majd ha újra jól megy a biznisz. 22,5%-ot mindenképp benyel a bank, a többi 40%-ra kamatot fizet. Kivenni semmit nem fognak, az fix.

Aki ezek után európai bankszámlán tart 100 ezer eurónál nagyobb összeget, az olyan, mintha önként befizetné az egészet csokkeradóként.

süti beállítások módosítása