A Homár sem mondhatta volna szebben, mint ahogy a
Webisztán összegezte a legújabb internetes megfigyelési ügyet, amiben
Tóth Benedeket megfenyegette a T-Online, miután a Warner úgy látta, illegálisan osztotta meg egy filmjüket számítógépéről.
Lehet értetlenkedni, hogy mi ebben a dráma, hiszen igazuk van és köcsög tolvaj fájlmegosztók, mégiscsak az amerikai filmipar utolsó kétségbeesett támadását figyelhetjük meg, mielőtt összeomlik a jelenleg a saját fogyasztóik terrorizálásával és terroristákhoz hasonlításával körömszakadtáig fenntartott, 25 éve elavult szerzői jogi rendszer.
Hogy-hogynem a dvd-s megjelenéseknek sikerült eljutniuk a megfizethető és reális 999 forintos lélektani árhatárig, csak sajnos azt a szisztémát még az internet előtti időkre találták ki. Persze lehet a gonosz felhasználókat basztatni - bár ugye az köztudott, hogy a legaktívabb filmtöltögetők között találhatók a legkomolyabb film- és mörcsandájzfogyasztók (akik például a Star Warst legalább 4-6x megvették, videón (többször), lézerdiszken, dévédén (többször), aztán most HD-ben - mennyi is ez így összegszerűen?) -, de elegánsabb lenne átállni valami 21. századi rendszerre.
update 07/05 19:23 Kaptunk egy ilyen emailt Sólyom Balázs PR managertől
Ezúton kérem Önt, hogy a változtassa meg http://homar.blog.hu/2007/07/04/a_t_online_es_a_warner_figyeli_onoket linken elérhető „A T-Online és a Warner is figyeli Önöket” címet, mivel az valótlanságot tartalmaz. A T-Online ugyanis semmilyen formában nem monitorozza ügyfelei adatforgalmát, és – az adatvédelmi előírásokat szem előtt tartva – semmilyen rájuk vonatkozó adatot nem bocsát a Warner Brothers rendelkezésére.
Úgyhogy most a gyakorlattal ellentétben nem
kíhúzzuk, hanem töröljük a címből a T-Online-t. Elnézést kérünk érte. Viszont itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy felhívjuk a T. internetezők figyelmét, "hogy amíg nem kérünk, vagy kínálunk érte pénzt, a magyar joggyakorlat szerint nem lépjük át a szerzői jogi törvény által szabályozott szabad felhasználás kereteit, tehát
nem járunk el törvénytelenül", ha fájlokat cserélgetünk.