Tékozló Homár


Tartozni csak pontosan szépen

2007.07.30. 09:57 | jackyll | 28 komment
Egy újabb elfelejtett tartozás, illetve egy kölcsönös megelégedés bevárása nélkül történt szakítás az internetszolgáltatóval. A Homár nem teljesen érti, mire számít, aki egy felmondott szolgáltatás után nem küzd a jogosulatlan díjak kiszámlázása ellen, aztán pedig de nem fizeti be mindent és csodálkozik, ha újabb tartozásai lesznek:
Az Antenna Hungária leányvállalatával A-Net volt 2004-2005 között szerződésem mikorhullámú internet szolgáltatásra. Sajnos közben anyagi nehézségeim támadtak így néhány számlával elmaradtam. Mivel 2005 februárra vártam nagyobb bevételt így úgy gondoltam, hogy akkor befizetem a hátralékot és még előre is fizetek. Januárban megszűnt az internetem. Akkor már igaz 3 hónapja használtam a szolgáltatást fizetés nélkül ezt elismerem. Ezután februárban jöttek leszerelték az eszközöket mondván felmondták a szerződést. Majd ezek után kijött egy számla, amiben azt az időszakot is kiszámlázták, amikor már ki voltam kapcsolva.
Olvasson tovább!

Sorozatban szívnak a T-Home leendő ügyfelei

2007.07.27. 08:49 | jackyll | 33 komment
A Homár ismerőseivel is csinált már ilyet a T-csoport, úgyhogy bár unjuk, kénytelenenk vagyunk rögzíteni az újabb szériaszivatási módszert. Ügyfél megrendeli a T-Home élőben bétatesztelt IPTV-jét, mindenki, többször felmérik, hogy lehet-mehet-mennek bekötni, majd amikor kiér a szaki, kiderül, hogy sajnos 2km-nél távolabb vannak a központtól, ezért nem tudják biztosítani a sávszélességet. Innentől Troppauer veszi át:
Költöztem, új helyre kell telefon, net és tv. Gondoltam olcsóbb, kényelmesebb egyszerre egy helyről. Legyen T-Com, T-Online, T-Home és kezdődjön nálam is a Megatron amikor akarom. Június 28-án T-pontban jelzem, hogy ezt szeretném. Legyen! - mondják ők. Adjam meg hova és lefuttatnak egy gyors, "előzetes felmérést" lehet-e oda? Buda, János hegy töve. Adatok be. Válasz lehet (1-0), de várjam meg a szakember helyszíni felmérést az a biztos. Július 18-a. Szakember jön. Mér. Válasz minden ok, lehet! (2-0) De, ő most nem köti be, mert ő csak felmér, majd jön T-Online-os ember szép egyenruhában Ő majd kezembe adja a dolgokat és telepíti. Majd hívnak! Ok. Telefon: jönnek kötni, telepíteni (3-0, teniszben már 40-semmi) 24-én reggel 10 kor. Ok! Remek!
Olvasson tovább!

Mit érdemel az a bűnös, aki dróton telefonál?

2007.07.26. 11:26 | szily | 54 komment
Zsolt most megtanulta, hogyan bünteti a T-Com azt, aki még Rohanó Világunkban is esztelenül ragaszkodik a vonalas telefonhoz. Úgy, hogy ha az ügyfél tényleg akarja, akkor többszázezer forintért áshat maga árkot + nem változtathatja meg drága díjcsomagját + úgy kell fizetnie az internetet, hogy nem is használhatja.
Olvasson tovább!

Hány T-Online-os kell egy szerződés átiratásához?

2007.07.25. 12:19 | jackyll | 10 komment
Volt egy vicces történetünk június végén, ahol a T-Online westendbeli ügyfélszolgálatának sehogyansem sikerült egy előfizetést átiratnia. Azóta naiv ügyfél már upc-s, mi viszont még adósak vagyunk a sztori végével:
Arról értesítenélek, hogy mi történt T-* ügyben. Az első, aki kapcsolatba lépett velem, az még a telefonhívások kapcsán kért visszahívás volt, a megbeszélt időpontban, udvariasan, bocsánatot is kért, és sajnálta, hogy nem tud tenni semmit. A második egy, a T-* (azt hiszem) kebelén működő titkos cimborám, aki elárulta, hogy van egy még titkosabb, félkatonai ügyfélelégedettségvizsgáló kommandójuk, és ha nincs eredmény, majd azokat zargatja.
Olvasson tovább!

Sztálin bal füle minden alkalomhoz

2007.07.24. 11:39 | jackyll | 12 komment
Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy tenyeréből etesse Horn Gyulát a következő szülinapján vagy újra forradalmi hangulatba rázza a Kossuthteret októberben. Mindössze annyit kell tennie, hogy megnyeri a licitre kínált Sztálinszobor bal fülét. Becsületes megtalálónk Forrest Gump, a hirdetés szövegéből epdig ennyi derül ki:
8-9 kg fém. A szóbeszéd szerint ez a szobor rész igazából az 1956-ban ledöntött Sztálin-szoborról származik. Édapám barátjának az édesapja hozta el. (A kazetta a méretének a megmutatására szolgál.)
A mindig szkeptikus Homár kordokumentumokhoz fordult, hogy hasraütéssel megállapítsa a lelet eredetiségét:

Olvasson tovább!

Thaiföld az agyhalott ügyintézők hazája

2007.07.23. 12:07 | jackyll | 19 komment
Újabb külföldi horrorsztorit talált a Homár. Ezúttal a Pattya Smile posztjából derül ki, mennyire szerencsések vagyunk mi magyarok, például a thaiokhoz képest. Arrafelé ugyanis telefonon semmit nem lehet elintézni, de személyesen is olyan 10-15 látogatás és egy hónap például egy internet-előfizetés aktiválása akár többszöri díjbefizetés mellett. A jóváírásnak sincs túl nagy hagyománya, ha naiv ügyfél megpróbál nem fizetni, egy klasszikus kommunikációs fogást vetnek be - ellenkeznek:
Ertetlenul allnak a dolog elott, hogy te miert nem akarsz fizetni hiszen be van kotve az internet. Mondom de nem tudom hasznalni. Valasz: De be van kotve. Nem lehet oket meggyozni.

Legszarabb poénok konteszt - Huhogó hal

2007.07.23. 07:28 | szily | 19 komment

Találtam a neten egy hirdetést, sztem viszi a prímet a "leggázabb hirdetés" vagy a "legszarabb poénú hirdetés" kategóriában. Szavak helyett nézzétek meg, sztem jó kis homár-anyag :)

üdv
totty

Tényleg. De mennyire. Régóta tervezünk egy "legszarabb viccek"-blogot, ez a reklám most komoly lökést adott a hőségben már-már elpárolgó projektnek. Köszönjük.

Sztriptízkeresztrejtvény - a XXI. század leghülyébb magyar ötlete

2007.07.19. 00:01 | szily | 14 komment

Nem térünk magunkhoz. Ez akkora hülyeség, mintha maga Szekfű "memetikai audit" Balázs találta volna ki: fizetős SMS-ben megrendelhető online sztriptízkeresztrejtvény. Ha van erotikamentes dolog a világon, akkor az a keresztrejtvény, ha pedig emögé elhelyezünk egy rosszul bevilágított, alsóneműs luvnyát, akkor a helyzet rosszabb, mintha véletlenül rányitottuk volna az ajtót a fülszőrzetéből éppen keresztet formázó Semjén Zsoltra.

Olvasson tovább!

A UPC új előfizetőinek kedveskedik kikötéssel

2007.07.18. 10:06 | jackyll | 49 komment
Múlt szerdán lekötötte a Homárt az internetről a UPC, merthogy a lakhelyén korábban berendezkedett cég tartozást hagyott maga után. Mint utóbb kiderült, az internetszolgáltató éber ellenőrei 3-4 hetes listák alapján járják a vidéket, és kötik le a tartósan nem fizető felhasználókat (talán 3 hónap után), illetve az időközben helyükre költözött új előfizetőket. Biztosan lehetne ezt is akciózni vhogy, pl. chello extrémsport csomag, azoknak, akik szeretnek betonoszlopra mászva kábeleket visszacsavargatni. (Azt már csak a poén kedvéért jegyezzük meg, hogy a bekötést végző alvállalkozók jófejségből felajánlották, ha nincs gyerek a családban, szívesen megveszik az ajándék Nintendót ötezerér, aztán aláírattatták, hogy a UPC szerint az 45 ezer forintba kerül.)

Re: Negyedmilliós mobilinternet-számla - Nem pornózott, csak levelezett meg fórumozott

2007.07.17. 14:24 | szily | 86 komment
Nekünk ugyan semmi bajunk azzal, ha valaki pornót tölt le, zsenge csecsemőkorunk első érthetően kimondott szava az "interracial twins" volt, de egyesek belekötöttek szegény moöbilinternetező olvasónkba, hogy mér töltött le külföldön. Erre ő most megírta, hogy valójában miből jött össze a 140 MB adatforgalom. A címbeli dupla albumot amúgy mi is az érzékeltetés végett, példának írtuk oda. Ugorjon tovább Kovács Tamás leveléhez!
Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása