Tékozló Homár


Bukta a velencei karnevált és az út árát is

2020.03.24. 11:00 | Homár Rezső | 52 komment

1582498668690.jpg

Idén február elején elkezdődött a hagyományos velencei karnevál, majd a koronavírus járvány miatt hamarabb véget is ért. És valószínűleg az after party is elmaradt. Ahogy olvasónk befizetett útja is, aminek törléséről egy e-mailt is kapott, illetve az infót, hogy vagy novemberben pótolja, vagy nem kapja vissza a pénzét. De olvasónk tudatos fogyasztóként megvitatta az esetet a Fogyasztóvédelemmel, így pontosan tudja, mi jár neki. Csak hát egyelőre nem megy vele sokra.

Az elmúlt hónapok eseményei miatt, ahogy sok más ember, mi is áldozatául váltunk egy TravelOrigo néven futó, általam pofátlannak vélt utazási iroda mesterkedésének. Velencébe foglaltunk utat harmadmagammal a karnevál végére amit "Karnevál After" néven hirdettek, éjszakai utazással, egy napos programmal. Az indulást megelőzően 4 nappal vis maiorra hivatkozva elálltak ennek teljesítésétől, minderről emailban értesítettek, továbbá arról is, hogy egy fillért sem adnak vissza. A lemondáskor Olaszország még nem volt hivatalosan "utazásra nem javasoltnak" nyilvánítva.

Olvasson tovább!

Mi jár annak, akinek a munkáltatója tiltotta meg, hogy elutazzon?

2020.03.18. 14:30 | Homár Rezső | 31 komment

ali-yahya-we37sqlao9m-unsplash.jpg

Speciális körülmények, speciális Homárok. Egy rendvédelmi szervnél dolgozó olvasónk és egy orvos is írt nekünk, mindketten utaztak volna, de a kormányrendelet még napokkal ezelőtt megtiltotta ezt. Mivel a munkáltatójuk tiltotta el őket az utazástól, keresték a lehetőségeket arra, hogy valahogy visszakapják a pénzüket, vagy ha erre nincs mód, a biztosító segítsen nekik. 

Amiről most írok egy eléggé friss dolog és annak a sokat hangoztatott ténynek a megerősítése, hogy a biztosítók úgy csavarják mindig a dolgot, hogy ők járjanak jól és ne az ügyfél.

Februárban vásároltam repülőjegyet 110ezer forint értékben egy európai utazáshoz. Előrelátó állampolgárként megkötöttem az utasbiztosítást Repülő Plusz és Storno Plusz biztosítással kiegészítve, összesen 6.723 forintért az Európai Utazási Biztosítónál.

Mivel rendvédelmi szervnél dolgozom, sajnos nem tudok utazni, ugyanis a tegnapi nap folyamán egy kormányrendelettel (41/2020) megtiltották nekünk az ország elhagyását.

Olvasson tovább!

Ha erdőtűz, akkor vízkorlátozás: ilyen egy nyaralás víz nélkül

2020.02.06. 10:00 | Homár Rezső | 31 komment

cq5dam_web_1280_1280.jpeg

Egy már lezongorázott ügy, amiben a panaszosok kérelmét elutasította a békéltető testület, mégis érdemes foglalkozni vele. Levélírónk 2019 júliusi horvátországi nyaralása nem sikerült túl jól: az erdőtűz miatti korlátozásnak köszönhetően nem volt víz a szállodában, ami a szerződés szerint vis maiornak számít, így kártérítés sem járt. Ám az erdőtűz arrafelé abban az időszakban nem ritka, olvasónk szerint ezért ez ebben az esetben nem is számít előre nem láthatónak. 

Mivel már sokan már tervezik, sőt fizetik a csoportos horvátországi nyaralásukat, kérlek, tedd közzé az alábbi történetet, nehogy mások is úgy befürödjenek vele, mint mi. Azazhogy éppen fürödni nem fognak a szállodai szobájukban,  és vécézni se, hiába vettek folyóvizes, szállodai szobás nyaralást az utazási irodától.

Mi így jártunk a Pannónia Travel 2019. júl. 26-29 közti dalmát útjával.

Olvasson tovább!

Kinek a hibája, ha kitörjük a bokánkat a panzióban? És ez miért titok?

2020.01.17. 10:00 | Homár Rezső | 77 komment

booking.jpg

B. két Booking.com-os tapasztalatát írta meg nekünk, ebből az egyik bosszantóbb, mint a másik. A második pedig még fájdalmas is: a lépcsőn teleltetett muskátliktól nem lehet rendesen elférni, aminek baleset lesz a vége. De kinek az érdekeit védi ilyenkor egy szállásadó oldal? A szállásét, vagy a vendégét? B-nek van erre egy elmélete.

Levelemben azt a kérdést szeretném (természetesen a saját tapasztalataimra alapozva) megvizsgálni, hogy a booking.com (és más nagy szállásfoglaló portálok) kinek az érdekeit képviselik igazából a saját érdekeiken túl: a vendégekét vagy a szállásadó partnereikét. Sokan persze gyorsan rávágnák, hogy a szállásadó partnerekét, hisz tőlük jön közvetlenül a bevétel. Akik ezt gondolják, igazuk lehet, s talán a levelet sem érdemes végigolvasniuk.

2011 óta foglalok rendszeresen a booking.com-on keresztül. 60 felett jár a megvalósult foglalásaim száma. Az esetek túlnyomó többségében nem volt különösebb probléma. A foglalás mindig gördülékenyen zajlott. Legfeljebb a szállás nem volt egészen olyan, mint amilyenre az oldalon megadott információk alapján számítani lehetett volna. Két esetben ugyanakkor olyan súlyos problémák jelentkeztek a szállásadó részéről, hogy a booking.com ügyfélszolgálatához fordultam.

Olvasson tovább!

Otthagyta a benzinkúton az utast a sietős FlixBus sofőr UPDATE

2020.01.16. 10:00 | Homár Rezső | 52 komment

fanmade_sad_applejack_is_sad.jpg

Hogy mi a válasz a levél végén feltett kérdésre, hogy érdemes e foglalkozni az üggyel, ha otthagy a buszod a nulla fokban egy pulcsiban? Hát egy óriási kövér igen. Persze ha bizonyítható, hogy a sofőr 15 perces megállót ígért, majd a 12. percben elindult, ugyanis a FlixBus ÁSZF-ben a a következőt találtuk: 

9.8 Szünetek/megállók, illetve rendőrségi ellenőrzések során a vezető- és kiszolgáló személyzet felszólítására az utasoknak el kell hagyniuk a buszt. Az utasoknak kötelességük betartani a vezető- és kiszolgáló személyzet által megadott szünetidőtartamokat. A járatszemélyzet jogosult tovább folytatni az utat, ha egy utas nem tér vissza a buszhoz, és nem felel az utas távolmaradásáért a megadott szünetidőtartamot követően.

Ez alapján bizony nem kell keresgélni a hiányzó utast. Ami a többi utast és a menetrendet tekintve érthető, bár nem mindig túl humánus, ahogy ez olvasónk történetéből is látszik. Mindenesetre mi is írtunk a Flixbusnak, várjuk a választ.

Update 01.17.: A cég válasza megérkezett, frissítés a poszt végén.

Kedves Homár!

A Flixbus busztársasággal kapcsolatban fordulok hozzátok és szeretném a segítségeteket kérni. Az ügy egy mondatban összefoglalva: Flixbusszal utaztam, egy benzinkutas pihenő során a busz elment és ott hagyott amíg a benzinkút mosdójában voltam.  

Olvasson tovább!

Túl olcsón adta az Eurowings a jegyet, megbánta

2019.12.18. 10:00 | Homár Rezső | 90 komment

ew.jpg

Andrásék boldogan bevásároltak a 3440 Ft-os jegyekből, lefoglalták a szállást, elintézték az autóbérlést, aztán elolvasták az Eurowings válaszlevelét. Oda a boldogság: a légitársaság szerint túl olcsó volt a jegy, ezért inkább mégsem adják oda ennyiért.

Egy hete én, a feleségem és öt barátunk elhatároztuk, hogy a májusban lévő szülinapomat Toscanában töltjük. Rövid keresgélés után az Eurowings Budapest-Firenze járatára vettük meg a retúr jegyet. Ma kaptunk e-mailt, hogy törlik a jegyünket mert idézem őket “kiemelkedően olcsó” volt.

Olvasson tovább!

4 csillagos all inclusive extrák Tunéziában: vízjegy és szikraesős villanyszerelés

2019.10.16. 09:40 | Homár Hilda | 218 komment

image_preview.jpeg

"Azért, hogy mások ne járhassanak úgy, mint mi"- ajánlotta figyelmünk József félresikeredett családi nyaralásuk történetét, mely egy tunéziai all inclusive hetet jelentett az észak-afrikai országokba kifejezetten rutinos utaztatónak számító Kartago Tours szervezésében. A fotókkal gazdagon illusztrált, szemléletesen megírt levélben van félreszervezés, néhány abszurd részlet (pl. a légkondiszerelő burleszkjbe illő jelenete), és egy csomó csalódást keltő és bosszantó apróság, melyek persze összességében abszolút sikeresen vágnak tönkre egy Nagy Nyári Kalandot. 

Tunézia? Kartagoval? Soha többet.

Sousse, az igazi hotelmeglepetések városa. 

Bevezető
Elnézve a fenti fényképet, ugye Te is el tudnád képzelni a családi nyaralást ebben a hotelben? A helyszín? Tunézia, Sousse városa, Hotel Thalassa. Kicsit drágább az all-inclusive, mint a hasonló szállásoknál? Nem baj, kárpótol az élménycsúszda. Megnézel még több katalógusképet, egyre jobban tetszik. Végül a családi kupaktanács úgy dönt, biztos, ami biztos alapon vonjunk be egy profi utazásszervező irodát, mert az észak-afrikai szállások csillagozása - tapasztalt utazóként - tudjuk jól, hát erősen szubjektív. Így kerültük kapcsolatba a Startutazás.hu cégen keresztül a jónevű Kartago tours utazási irodával.

Bízva a szakértelmükben és főképp a rendszeres belső tanulmányútjaik tapasztalatain alapuló tunéziai hotel- és helyismeretükben, megrendeltünk egy 8 napos közepes árfekvésű (így utólag bitang rossz ár/érték arányú) szolgáltatáscsomagot 4 főre, repülővel, busztranszferrel, hotellel együtt. Azt a kis kérést is bátorkodtunk megfogalmazni, hogy a két szoba egymás mellett legyen, mert egy család vagyunk. Ezt az ügyintéző fel is vette a megjegyzés rovatba a számítógépes rendszerükben. Márciustól havonta rendben átutaltuk a cégnek a havi előlegeket, tökéletesen hibátlanul teljesítettük a szerződés ránk eső részét. 

És akkor nézzük, mi történt utána a valóságban, miután már náluk volt a teljes vételár. 

Olvasson tovább!

Helyzetjelentés a Fogaras IC-ről: "Nyitható ablakok száma 1, fokok száma érzésre legalább 39"

2019.07.04. 10:38 | Homár Hilda | 58 komment

image.jpgNyár parancsnok alaposan bedurrantott a kályhába. Tombol a kánikula, mindeneddigi  és sohakorábban típusú melegrekordok dőlnek sorra,  az emberek túlélő üzemmódra váltottak, és hirtelen felértékelődik még a légkondis munkahely is, nemhogy a légkondis pláza, a légkondis mozi vagy egy légkondis közlekedési eszköz, ami a végletekig elcsigázott nép számára végre enyhülést ad. Már persze akkor, ha rendesen működik az a fránya beépített klíma.

Kedves Homár!

Épp a Békéscsaba és Budapest között közlekedő 15:19-kor induló, Fogaras IC 74-es számú vonaton ülök, onnan írom ezt a levelet, mert kínomban már nem tudtam mit kezdeni magammal. Kint 35 fokot mutat a hőmérő, én pedig egy temetésről jövök vissza Budapestre, ahol délelőtt már pecsenyévé sültem az akkor még csak 34,5 fokos melegben. Gondoltam, legalább legyen egy kényelmes délutáni utam, megengedtem magamnak azt a luxust, hogy megváltottam az 535 Ft-os IC helyjegyet a sima gyorsvonati pótjegy helyett, legyen kényelmes helyem a légkondicionált kocsiban. Tudom, naiv voltam.

A vonat először csak 10 percet késik az utastájékoztatás szerint, majd ez 15 percre módosul. Ezalatt pont remekül le lehet izzadni az állomáson várakozva, persze erről bizonyára nem a MÁV tehet, hiszen Romániából jön a vonat, a határon mindig lehet valamilyen fennakadás, tulajdonképpen már az nem is elvárás részemről, hogy egy IC pontos is legyen ezen a vonalon, ebben az országban.

Olvasson tovább!

Hogy a fenébe tudok mínuszba menni a bankszámlámon hitelkeret nélkül?

2019.02.05. 13:39 | Homár Hilda | 98 komment

pexels-photo-356079.jpegA pénzügyek irtó fontosak, mégis sokszor olyan tájékozatlanul bolyongunk a területen, mint Varga István a Fidesz médiapolitikájában. Pedig nagyon is van vesztenivalónk, amitől csak az olvasás és a tájékozódás ment meg minket. 

Témandító tesztkérdésünk: 

Kedves Homár!

Kíváncsi lennék a szakértőid véleményére, illetve szerintem másnak is hasznos lehet pár információ a történetemből, mert biztos nem egyedi.

Eddig abban a hitben voltam, hogy bankkártyával nem tudok túlköltekezni, és a bankszámlámról is csak az engedélyemmel vonhatnak le pénzt. Most már tudom, hogy egyik se igaz.

Gránit banknál van két bankszámla, amihez közöm van. Az egyik a magánszámlám a másik az egyéni vállalkozásom számlája.

Tavaly ősszel külföldön pihentünk, ahol csak ment és ment a pénz:) Mivel a készpénz beváltás nehéz volt a helyen, és odaérve láttuk, hogy a miénk kevés lesz, ezért gondoltam bankkártyával fizetek addig, amíg van rajta. Túl sok nem volt, azért, nem hatalmas összegekre kell gondolni, de akár lehetett volna sokkal nagyobb is, mert a történet nem összegfüggő. Szóval fizettem a kártyával, és egy idő után gyanús lett, hogy hogy a fenébe tudok én még mindig fizetni. Sms értesítéseket nem kapok, ezért beléptem a netbankba, ahol nem értettem amit látok. A magánszámlám szépen mínuszba ment, majd a különbözetet egyszerűen leemelték a vállalkozói számlámról.

Olvasson tovább!

Élményvonatozás helyett busszal a csúcsra

2019.02.01. 16:19 | Homár Hilda | 83 komment

screenshot_2019-02-01_15_17_46.pngA  fenti képen Európa első hegyi vasútja, az 1848 és 54 között épült semmeringi vasút egy szakasza látható. Az elképesztő helyeken haladó pályát már építésekor is tájépítészeti objektumnak tekintették, vagyis fontos szempont volt, hogy a műszaki alkotás harmonikusan illeszkedjen természeti környezetébe. A kép alsó részén látható viaduktok és az alagút alapján ezt a tervet maradéktalanul sikerült is kivitelezniük a sógoroknak. A Semmeringbahn teljesen megérdemeltem a Világörökség része.

El lehet képzelni, mennyire pótolja az itt vonatozás élményét egy pisiszünettel bolondított buszos túra a csúcsra.

Kedves Tékozló Homár!

Szeretném, ha az alábbi „utazási élményt” közzétennétek.

2018. november 24-én az ADUTOURS utazási iroda (1074 Budapest, Hársfa u. 2.) által szervezett 1 napos semmeringi útra fizettem be a bónuszbrigád honlapján. 8.990 Ft volt az utazás előre elutalt ára, amihez a buszon még 1.500 Ft-ot beszedtek „adminisztrációs díj” címszó alatt.

Az út elnevezése: ÉLMÉNYVASÚTTAL A SEMMERINGEN (+ vásárlás a Lindt csokoládégyár mintaboltjában + Adventi hangulat Mariazellben). A leírás szerint a mintabolt látogatás után 

a vasútállomásra indulunk tovább ahol a tartomány fő attrakciójával, a semmeringi vasúttal hódítjuk meg a hegycsúcsot. A vasút az UNESCO Világörökség részét képezi. A pálya hossza összesen 41 km, 14 alagúton, 11 vashídon, több mint 100 kőhídon, és 16 viadukton halad át a vasút. természetesen a az út folyamán lélegzetelállító kilátásban lesz részünk (Út hossza kb. 40 perc)

Olvasson tovább!