A János Kórház területén megálló, gyermekéért és a frissen műtött anyáért érkező apa autóján a Szamaritánus mentőszolgálat mentősei leeresztették az első kereket. Az indok az volt, hogy nem tudtak tőle beállni, pedig de. Akkor meg minek? Hogy "bunkó betegeket tologassanak"?

Az ország, azon belül is a mentőszolgálat szégyene az az eset, melyről mély megdöbbenéssel számolok be, amivel 2010. április 13-án, kedden délelőtt találkoztam. A történet színhelye a fővárosi Szent János Kórház. Kislányom pénteken hajnalban, ebben az intézményben látta meg a napvilágot, Édesanyjával keddig kellett bent maradniuk.

Kedden délelőtt bementem értük a kórházba. Mivel esett az eső, és mivel egy újszülöttért mentem, és mivel feleségemet is kímélni kell a műtét után, behajtottam autóval a Szent János Kórház területére – 600 forintért. Az épület közelében egyetlen helyre tudtam parkolni, ami egy „MENTŐK” felfestés legszélét is érintette.

Balázs is kiakadt a SuperShop akcióján, meg is írta panaszát a szervezőknek. Fotókkal bizonyította, hogy a sorsjegyek valóban egyszerűen csekkolhatók, de erről az előző posztban élesztő nevű kommentelőnk is írt már: "tegnap kérdeztem pont a sparnál , h hogy megy ez. A lényeg, h 4000 ft feletti vásárlásnál adnak. DE nem a pénztárnál, hanem a hostess libánál, aki a bejáratnál áll. Ő felvilágosított, h úgysem nyerek. A miértet meg most elolvastam. Azok a kártyák már tutira kiválogatva kerülnek oda, ha egy kis hostess liba adja. ( a többi az áruház bármelyik mosdójában átnézhető )." Hajtás után a panaszlevél és a SuperShop válasza.

Mit kell elkövetnie a serdületlen vásárlónak ahhoz, hogy a biztonsági őr agyatlan kurvának nevezze? Mindezt egy akciós napon, amikor nyilván hatalmas a tömeg és sor áll a próbfülkéknél is? Nem kell sok: a két fiatal lányka együtt vonult be a fülkébe, ezzel érdemelve ki a stresszes biztonsági őr kedves jelzőit.

A levelet idézem, amit a New Yorker üzlet/Árkád központi fax-számára, és két email címre küldtem (honlapjukon találtam). Utólag belegondolva, talán a panasz könyvbe kellett volna beírni, de a rengeteg ember, és a dühöm ellene szólt.

"A New Yorker üzletben nagyon csalódtam, azt hiszem, soha többé nem megyek az üzletbe. Az ott alkalmazott biztonsági őr viselkedése hagy némi kívánnivalót maga után. A Glamour napok keretében vásároltam ott barátnőmmel. (Az eset 2010.04.10-én történt)

Slima több fotóval is illusztrálja a blogján, hogy szerinte jó régóta le nem takarított vér borzasztja el a belvárosi metrózókat. Én nem vagyok ennyire biztos benne, hogy tényleg vérről van szó, inkább úgy néz ki, mintha valaki festékkel akarta volna megbombázni Mesterházy Attilát. Aki profi csorgó vérben, mondjon véleményt!

 

Norbert nem érti, hogy a Saxoo eladója miért nem jött rá, hogy ő egy eladó, aki azért van ott, hogy Norbertnek segítsen a vásárlásban. Talán nem volt egészen pontos a munkaköri leírása, mindenesetre sem köszönni, sem eligazítani nem tudott, így a vásárló máshol költötte el a pénzét.

Történt, hogy 2010.04.09-én dolgom támadt Pesten. Felszálltam a vonatra (NEM KÉSETT) és szép komótosan berobogtam a nagyvárosba. Útközben találkoztam egy ismerősömmel, aki szintén a citybe ment. Megbeszéltük, hogy ha végeztünk még összefutunk. Így is történt, bár kicsit elhúzodott a dolog így igencsak későre járt amikor ismét találkoztunk. Megjegyzem, aznap kellemes meleg idő volt, így egy rövidujjú pólóba mentem. Estére azonban lehült az idő és kezdem igencsak libabőrös lenni.

Bunkóság az IKEÁ-tól, hogy a pénztárnál senki sem segített G.-nek a nehéz bútorelemek lepakolásában, vagy ez vevői hiszti, és az áruháztól nem várható el ilyesmi? G. persze erősen nehezményezi, hogy a konyhabútor elemeit neki és a 13 éves lányának kellett volna lepakolniuk, hogy a pénztáros leolvashassa a vonalkódot. Felmerül persze a kérdés, hogy ha olvasónk egyszer mindent fel tudott rakni a kocsira, miért lett volna lehetetlen ezt megismételni még egyszer. Az élet, a maga bonyolultságában, alant olvasható:

T. lekéste a tárgyfelvételt a Zsigmond Király Főiskolán, ami Tiborcot lepipáló panaszáradatot váltott ki belőle. T. hiányolja, hogy nem kapott értesítést, és az iskoláját egyáltalán nem tartja hallgatóbarátnak. T. méltányosnak tartaná, ha a tárgyfelvételről lekésőknek lenne egy pótnapjuk, de ilyen nincsen. Olvasónk annyira felháborodott, hogy azt mondja, már túl van a jó nőkön. Ezt döbbenettel hallgattuk. Sztori alant:

Gábor a néphagyományos szétosztogatás helyett megpróbált pénzt csiholni gyermeke napok alatt kinőtt ruhakészletéből a Baba Expón, de főleg szomorú tanulságokkal gazdagodott:

Szeretném veletek megosztani több sorstársam esetét. Mint a címből kiderül a Baba Expo nevű, határtalanul arcátlan behúzó gépezetről van szó. Az embernek, ha van gyereke, akkor elkerülhetetlen, hogy az évek folyamán bizonyos mennyiségű ruházat összegyűlik, amelytől az ember többféleképpen próbál megszabadulni. Egy ilyen lehetőséget láttam meg először a Baba Expoban. Honlapjukat megnézve egyből kedvet is kaptam ahhoz, hogy gyerrmekem ruházatát reális áron pénzzé tegyem. Így hát fogtam magam, gyermekem ruházatát lajstromba vettem, és rövid számítás után rájöttem arra, hogyha csak harmada vagy negyede áron fogom értékesíteni a ruhákat, akkor is egész szép kis összeg jön össze.

Gábor tulajdonképpen olcsón megúszta, csak egy üveg parfüm tűnt el a feladott bőröndjéből, de bármennyire is megszokott, tökéletesen érthető és jogos a felháborodása.

Kedves Homár,
ha már a Budapest Airport válaszra sem méltat, akkor legalább szolgáljon tanulságul a sztorim másoknak, akik repülővel kívánnak utazni. Persze tudom én, hogy vastagon hibás vagyok én is, de azért - mint a levélben is írom - mégsem szeretnék ebből kiindulni, tekintve, hogy azért a repülés továbbra sem egy olcsó mulatság, úgyhogy azért valamiféle minimális biztonságot elvárna az ember. Na mindegy, alább mellékelem a március 9-én Budapest Airportnak írt levelemet.
Üdv,

Gábor

Rna a tudatos vásárlók új generációját képviseli: ugyan nem találta meg a blokkot, mégis addig erősködött és addig győzködte a Tally Weijl kelletlen eladóját, amíg visszakapta a szakadt ing árát. Fiatal kora ellenére határozottan, de udvariasan állt ki az igazáért, és mi ezt nagyon szerettük.

Nem vagyok az a nagy shoppingolós fajta, de pénteken úgy gondoltam, megérdemlek valami friss szerzeményt, így be is toppantam harmadmagammal a WestEndbe. Utunk során jópár kevésbé pénztárcakímélő butikba tértünk be, de a végső döntést a  mostanában nagyon közkedvelt Tally Weijl üzletlánc egyik boltjában hoztam meg. Közel ötezer forint értékben vásároltam egy inget, aminek nagyon örültem, mert szép is volt, jó is volt, méretben, színben, fazonban tökéletesen megfelelt. A bankkártyás fizetést követően nagy örömmel búcsúztam a kifejezetten kedves személyzettől, és el is határoztam, hogy jövőhéten már ebben fogok feszíteni.