Megjött a levél a bolt tulajától, aki kirúgta a vevőjüket gyalázó és kihajtó eladót, íme a történet. (Előzmény itt.)
Megjött a levél a bolt tulajától, aki kirúgta a vevőjüket gyalázó és kihajtó eladót, íme a történet. (Előzmény itt.)
Hát ez gyorsan ment. Vasárnapról hétfőre virradóra posztoltunk be egy beszámolót arról, hogy az Aréna Pláza Cserépváros nevű boltjában állítólag megkattant az eladónő, és iszonyú trágár szavakat köpködve kitessékelt egy vevőt, amit egy rakás vásárló figyelt döbbenten. Kedden a következő levelet kaptuk a bolt tulajdonosától:
Kedves Szily!
Köszönöm az észrevételt, fontos, hogy Te is tudd, a kolléganőtől azonnal megváltunk és az érintettektől azonnal elnézést kértünk, itt a blogon is, ami történt, felháborító és megbocsáthatatlan.
Köszönettel
Kirschner Péter
Cserépváros
Kértünk további részleteket az ügyről, ha megérkeznek, kibővítem velük ezt a posztot.
Gábor kétségbeesett, mert úgy érzi bármit is tesz, a Capital Partners minden áron el akar neki adni valamit, amire neki semmi szüksége. Tanácstalanságában hozzánk fordult és bár nem akar a hatóságokhoz fordulni, ha másképp nem megy, úgyis az lesz a vége.
Most már naponta zaklat telefonon a Capital Partners nevű cég, és mindenképpen el akarják adni nekem valamelyik nélkülözhetetlen szolgáltatásukat.
Az eddigi, Homár-kommentekből épített anti-ügynök tárházam kimerült:
- rejtett szám fel nem vétele (mindig más szám, jelzett számról hívnak)
- ügyfél adatbázisból történő törlés kérése (felesleges, nem csinálják meg és az x+1. callcenteres újra hív másnap)
- számonkérés, honnan van meg az elérhetőségünk ("telefonkönyv, ami nyilvános" aha, persze)
- főnök kérése (nem adják)
- "minőségbiztosítási szempontból rögzítjük a bejövő hívásokat, és az alapján zaklatás miatt feljelentést teszünk, ha újra hívnak" (leszarják)
A nagy leárazások idején megszaporodtak a kamu árcímkék is, Vera egy ilyenbe futott bele a Mangóban. Az akciós kabát eredeti árát megemelték, hogy ne sokat bukjanak az árengedményen. Ezek szerint a tudatos vásárló akkor jár a legjobban, ha az akciós címkéket megpróbálja sértetlenül leszakítani, hogy lássa, mennyi is volt az eredeti ár.
December elején kinéztem magamnak egy kabátot és egy szandált a Mango egyik üzletében (a Mammutban). A kabát 18 ezer Ft volt, a szandál 10 ezer, de gondoltam, hogy december végétől kezdődik a leárazás, ezért vártam a vásárlással. A leárazás el is kezdődött, s én boldogan mentem, hogy akkor megveszem a kabátot, amíg még van a méretemből. A kabáton a következő akciós címke fogadott: eredeti ár 28000 Ft, új ár (30% kedvezménnyel) 18000 Ft.
Melyik az a hely Budapesten, ahol a belépéshez nevet, címet, telefonszámot és mailcímet kérnek, majd le is fotózzák az embert, miközben minden be van kamerázva? Naná, hogy egy squashklub. Vérbeli titkosszolgálati sportsztori, arcképes adatbázissal színesítve, a hajtás után.
A fogyasztás szerelmeseinek zarándokhelye lehet az ukrán főváros földalattihálózata, a príma Englishrussia blog képriportja szerint ugyanis megvalósult a begombázott médiaértékesítők álma: a metróállomások és kocsik minden elképzelhető négyzetcentiméterén színes hirdetések örvénylenek.
Több felháborodott UPC ügyfél is írt nekünk, hogy hiába szeretnék megszüntetni ezt a boldogító státuszukat, a szolgáltató nem ad rá lehetőséget. A szerződéseket kizárólag telefonon lehet felmondani, de a várakozási idő vagy végtelen, vagy szétkapcsol. Attila a személyes ügyintézést javasolja, Pch-t már a fax is boldoggá tenné.
Nem szoktam sose panaszkodni. Nem írok feljelentő leveleket, nem az a típus vagyok. Viszont amit most művel velem az UPC az felháborító! Történt, hogy megkaptam a számlát rendje módja szerint. Benne kis levél, hogy megszűnik a csomag amibe most vagyok, és szerződésem is van rá, de ne aggódjak sokkal drágábban köthetek újat, vagy 15 napon belül lemondhatom minden következmény nélkül. Mondom frankó, akkor vissza minden. No de hogy lehet lemondani??
Az elmaradt válasz megérkezett, így felcsillant a remény, hogy az online ügyintézés egyszer még problémák nélkül is működhet talán. Igaz, ehhez az OTP-nek is tisztába kéne lennie azzal, miért nem műkődött a rendszerük.
Nagyon sajnáljuk, ha szolgáltatásunk használata során kár vagy egyéb bosszúság érte Önt. Természetesen kártalanítjuk, az OTP által levont összegeket átutaljuk Önnek, ha küld egy számlaszámot, valamint az Ön által igényelt közhiteles dokumentumot is elküldjük, ha még igényt tart rá.
A 127 Ft-os gázt a lenti levél szerint mostanában 163 Ft-os áron adja a Tigáz, és ha a fogyasztó megkérdőjelezi ennek jogosságát, kikapcsolással fenyeget.
Édesanyám november óta folytat meddő vitát a Tigáz ZRT-vel, mely úgy indult, hogy a „tisztelt" cég úgy gondolta, hogy 200 m3-nyi gáz lakossági ára 32996 Ft-ra rúg. Ezzel mi, mint (naiv) ügyfelek, nem igazán értettünk egyet. A vita immár odáig fajult, hogy a mai postával már egy csöppet sem burkolt fenyegetés érkezett, miszerint , ha nem fizetjük ki a 32996 Ft-ot 10 napon belül (+ 150 Ft postaköltség), kikapcsolják a gázt.
Tamás szomorúan tapasztalta, hogy a válság a postára is begyűrüzött. Mostanra már a szétlopott csomagok felét hasznosítják újra az ebayen vagy kitudjahol, a másik felét pedig visszaborítják a dobozba, hogy többnek nézzen ki:
December közepén elhatároztuk, hogy rendelünk egy amerikai online shopból dolgokat. Úgy gondoltuk, hogyha összeállunk többen, akkor ezáltal elosztódik a postaköltség, és mindenkinek jobban megérné a dolog. Én voltam a fő szervező, az én bankszámlámról és szervezésemmel történt az egész hadművelet. Hogy miket rendeltünk? Nagyrészt pólókat, de volt jónéhány könyv, valamint játék, kulcstartók, rellikviák. A legnagyobb amerikai pankrációs online shoptól rendeltünk, a Highspotstól, mely bolt Magyarországon nyilván nem igazán ismert, hiszen a műfaj amivel foglalkozik, nem népszerű az országban. De mindegy is hogy honnan rendeltünk, a lényeg csak annyi, hogy kb. 15 póló, 5 könyv, meg egy tisztességes mennyiségű csecsebecse lett megrendelve, mindez olyan 350 dollár összértékben, plusz 100 dollár a postaköltség.