Méltatlanul keveset foglalkozunk a kéményseprőkkel, akik elképesztő tízezrekre veszik le az embert azért, hogy 2 perc alatt végigjárassák a tekintetüket egy kis aknanyíláson, amire csak kéményseprőszemmel látható vegytintával nyilván olyasmit írtak, hogy "Na, ezt a nyomorultat is jól levettük". Tevékenységük ezen kívül kimerül a fűtés kikapcsolásában. Istvánnal például lépcsőházba kiragasztgatott backdoor üzenetekkel próbáltak kommunikálni, aztán küldtek neki egy levelet 12 órával az akció előtt, amiben kérték, hogy engedje be őket. A Főkétüsznél senki sem hallott arról, hogy más embereknek úgynevezett munkahelyük szokott lenni, így annyira meglepődtek István másnapi távollétén, hogy az egész belvárosi bérházban ki akarják kapcsolni a fűtést. Hajtás után olvasható István barokkosan áradó panaszos levele.

Pompás akció az Auchanban: négy ceruzaelem mellé 690-ért kapunk egy rémes külsejű Lego-koppintást. Marci nem érti, mi viszont örülünk, mert a kínai könnyűipar elkötelezett híveiként szeretjük a vicces áltermékeket. Levél és pár további, szörnyen szemcsés fotó hajtás után.

Attila az Invitel sajátos telefonos szerződéskötési szokását szerette volna megemlíteni a Hírközlési Hatóságnak, de azoknál még mindig a papírtologatás a divat, és nem volt kedve 2200 forintot sem fizetni nekik:

Tulajdonképpen az Invitel miatt szerettem volna károgni, azonban az események úgy hozták, hogy ez a poszt mégis inkább a Nemzeti Hírközlési Hatóságról, pontosabban az így elnevezett sóhivatalról fog szólni. Az eset gyakori és egyszerű: Invitel hívja édesapámat – adategyeztetés (?) – rábeszélés előző szolgáltató máglyára küldésére – rábeszélés Invitel szolgáltatásainak igénybe vételére – szolgáltatás változtatás elutasítása, ha valamit akarnak, küldjenek írásos árajánlatot, akkor majd vagy elfogadja apu vagy nem – első számlák megérkezése – reklamáció az Invitelnél – Invitel kiröhög, hogy már telefonon is szabad szerződést kötni, különben is ha valamit akarunk, akkor levélben (!) lehet reklamálni, mert telefonon azt nem, és akkor ők majd visszahallgatják a telefonbeszélgetést. Igencsak demokráciába illő eljárás.

Múlt pénteken kisíján kiosztottuk az Év Bullshitje díjat a BKV-nak a metrózajos környezetbarát 3D-s Jean-Michel Jarre koncertjéért, de az év végi hajrában még érnek meglepetések. A Food Expressz legalább nem közpénzből butít, bár azért elég meredek ez az akció is. Karácsony előszombatján ugyanis áldott alapanyagból készült ételeket szállítanak az erre fogékonyaknak. De nem ám úgy sutyiban szenteltek, három divízió is képviseltette magát a jeles alkalmon a legszentistvánosabb kápolnában az egész országban. Még van három hét az évből, aki értelmetlenebb reklámról hallott, ne habozzon beküldeni!

Ki gondolta volna, hogy még az adóhivatalnak is van szíve? Ráadásul ilyen zord időkben, amikor az államháztartásnak minden fillérre szüksége van? A jelek szerint mégse, de azért ne gondolja senki, hogy ez mindig így lesz, "mivel a bírság kiszabásától való eltekintés  nem automatikus".

Ezt a levelet kaptuk ma az Apehtól. Úgy látszik kaptak a BSA-tól egy kis továbbképzést félelemkeltésből. A levél szerint nem tettünk eleget a törvényi kötelezettségeinknek. Persze nem tudjuk meg a levélből mikor, mennyivel rövidítettük meg a pénzzavarban szenvedő szegény hazánkat, de nem lehetett egy nagy összeg. Mivel az Apeh csekély súlyúnak titulálja, nem lehetett 1 forintnál több. Valójában 0 forint :). Örülök, hogy az Apeh nagylelkű lett így karácsony előtt és nem bünteti meg a vállalkozásokat, ha nem követtek el semmit, csak figyelmezteti őket, vigyázzatok figyelünk rátok!

Ott hagytuk félbe a kukacos Tibicsoki-bonbonok történetét, hogy a gyártó Bobonetti belső vizsgálatot rendelt el, de azért csalással is gyanúsítgatta a fotók beküldőjét. Két nappal később aztán megállapították, hogy biztosan nem a gyárban történt a szennyeződés, és küldtek egy ajándékcsomagot fájdalomdíj gyanánt. A Homár csak most kapta meg ezt a levelet, úgyhogy aki eddig emiatt nem aludt, az most megnyugodhat:

Hülyék Sydneyben is vannak jócskán - vonta le a következtetést András, aki a fenti plakátot a híres operaházról elnevezett városban fotózta. Vagyis bizonyos távolságról nézve Budapest már nem is a klasszikus Bukarest, hanem Phnompen. Merthogy Magyarország a kambodzsai zászlót kapta. Bár nem lenne rossz, ha az utcákat hirtelen ellepnék a bivalyok, a foltos kutyák és a tuk-tukok, bárhol lehetne hirtelen pirított, szárított tintahalat kapni, a súlyos dolgokért felelős öreg kommereket meg szép apránként letartóztatnák. Utóbbi persze lehetetlen, egyezzünk ki kutyában, tintahalban + tuk-tukban.

Verem a fejem a falba, hogy nem írtam többet a minden fiatal apát leteperő hányós betegségről, közben olyan hangokat hallatok, mint egy jódlizó szamár, de hiába: múlt csütörtökre kinyomtatták és most már (remélhetőleg) a boltokban a Kitolás 2., a Homár harmadik könyve. Ez is kalauz fiatal apáknak, mint a Kitolás, de most túlépünk a terhes csajokon, és a rémült fiúkat az egy és öt éves kor közötti gyerekek közé kalauzoljuk el. A dizájn a Homárnak is ruhát szabó Etele műve, elfogulatlanul mondhatom, hogy frankón sikerült. Etele az első kötethez is új borítót tervezett. És hogy még komplettebb legyen a karácsonyi tízlábú-blitzkrieg, az Index újra kiadta az első könyvemet, az Etetést. Úgy örülök, hogy dalra is fakadtam.

Nem igazán tudunk pontos dátummal szolgálni, de szinte bizonyosnak látszik, hogy az elmúlt hetekben (vagy hónapokban?) lopva, mondhatni fű alatt megérkezett Magyarországra a fejlett nyugati civilizáció legjobb szénsavas narancsüdítője, a francia Orangina (hivatalos .eu-s honlap itt, a francia site pedig itt kattintható). A popkulináris mérföldkőnek számító felfedezést szombaton tettük az egyik Tesco áruházban, ahol szinte teljesen véletlenül fedeztük fel az alsó polcok egyikén az üdítő 330 ml-es dobozos változatát. Mivel eddig egyetlen hazai boltban sem találkoztunk a termékkel, nem túlzás, hogy az örömünk határtalan volt.

Orangina-történet és reklámfilm a hajtás után!

Aki karácsonyig valamelyik adventi hétvégén ki akar menni vásárolni, előbb nézze meg ezt az utcaképet, a beküldő HappyLife utoljára a Times Square-t látta ilyennek New York Cityben. Cserébe náluk nem három évvel ezelőtti sportcipőmodelleket árulnak a boltok, hogy szakadna rá az ég minden magyar cipőárusra.