Tékozló Homár

Kiköthetetlen UPC az albérletben

2011.01.31. 12:35 | jackyll | 213 komment

Antal egyik reggel arra ébredt, hogy albérletbe adott lakásában valaki ottfelejtett egy UPC-előfizetést, amit ő fel sem tud mondani. A UPC csak a szerződő féllel hajlandó tárgyalni, aki nyilván nem fog jelentkezni tartozása kifizetése miatt:

Másfél szobás lakásomat kiadtam albérletbe, a bérlőnek engedélyt adtam, hogy áthelyeztesse a már meglévő előfizetését a lakásomba. Másnap hívott, hogy nem sikerült elintéznie, mert a lakásomban már van egy meglévő szolgáltatás.

Nem volt egyszerű kinyomoznom, hogy milyen szolgáltatásról volt szó, mivel az előfieztő nem én voltam, tehát az előfizető adatait nem tudtam megmondani a UPC-nek. Tulajdoni lappal befáradtam egy személyes ügyfélszolgálati irodába, ahol megtudtam, hogy egy korábbi albérlőmnek van ott egy szolgáltatása, amit már egy ideje nem fizet. Viszont semmit nem tudtam elintézni, mivel a UPC álláspontja az, hogy a meglévő címen már van egy szolgáltatás, és amíg a szerződő nem mondja fel, addig nem tudok csinálni semmit ezügyben, még akkor sem, ha én vagyok a tulajdonos.
 
A szolgáltatás egyébként nemfizetés miatt le is van korlátozva. Engem ezzel olyan hátrányba juttat a UPC, hogy az albérlőm emiatt fogja felmondani a szerződést. Elképesztő ez a hozzáállás. Személyesen leszek kénytelen feljelenteni a UPC-t mert a hírközlési hatóság sem lép ezügyben.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

különvélemény 2011.01.31. 17:33:31

@mqqq: "Nem kötelezhetők a szerződéskötésre."

Ne legyél te ebben ennyire biztos. :)

lordjim 2011.01.31. 17:33:39

upc-vel,meg a hozzá hasonlókkal szóba se állni,saját rendszer(parabola,beltéri,stb.,)minden kapható,és ÖNÁLLÓ vagy.

brlv24 2011.01.31. 17:36:27

@hagyma: Igen, igazad van. En csak azt akartam irni, hogy a tulajnak tudnia kellett volna a meglevo szerzodesrol (valoszinu tudott is) es nem kellett volna meglepodnie.
Be kell menni, el kell intezni. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 17:36:37

@Gerzsonka: egyreszt, sehonnan nem derult ki, van -e szerzodes
masreszt ehhez legkevesbe az UPC-nek van koze, a regi alberlo UPC-s tartozashoz meg a tualajnak nincs semmi koze
ha tok tisztan adta volna ki, ami amugy miert is nem feltelezheto, a szitu ugyanez lenne
az UPC nem foglalkozik nem is foglalkozhat ilyenekkel, ne keverjunk m,ar ossze minden szart

mqqq 2011.01.31. 17:38:00

Mennyi jogász lett itt hirtelen. Öröm nézni. (Nem.)

brlv24 2011.01.31. 17:38:54

@lordjim: Aha es mennyiert? :) Kiszamoltad mar? Aztan amugy is mit nezel a parabolan elofizetes nelkul? ProSiebent?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 17:39:43

@lordjim:
az uj alberloja akarja hozni a sajatjat
nem neki kell
valoszinu husege is van es ha nem tudja vinni, masik alberletet keres, ezert a tyulajt kar eri
understand?
vagy szereljen fel a uj alberlonek egy komplett parabola+belteri egyseget ingyen?
es esetleg fizessea z UPC-jet meg le nem jar?
vagy hogy?

brlv24 2011.01.31. 17:40:59

@mqqq: Az az igazsag, hogy a mai vilagban igenis jo picit "jogasznak" lenni. HA nem olvasod el az aprobetut vagy nem tudod azt megfeleloen ertelmezni, akkor atvagnak es ilyen helyzet alakulhat ki, mint a fentebb leirt. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 17:41:56

@brlv24:
hat azt nem vitatom,
biztos tudott, abban nem vagyok biztos ha kikoltozes elott bement volna megmondjak-e neki van -e azon a cimen UPC tartozas, de ha megmondjak is, mit tud tenni?
de hat utana bement, vagyis befaradt es nem sikerult elintezni

különvélemény 2011.01.31. 17:42:21

@brlv24: ""Az ingatlan tulajdonosa kijelenti, hogy tisztában van az alberlő/lakás használó által aláírt hűségnyilatkozat feltételeivel".

Ilyen nelkul nem lehet szerzodest kotni."

Nem írt alá még semmit a bérlő ("által aláírt hűségnyilatkozat"), ezt a papírt előre kell kitölteni az ilyen bejegyzések egy hozzájárulásban egyébként is jogi nonszenszek.

mqqq 2011.01.31. 17:42:36

@brlv24: Persze, de ennyi baromságot ritkán olvasni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 17:44:24

@mqqq:
bizonyos jogi erzeke mindenkinek van, meg a jog azert zommel koveti a jozan eszt
szwemelyre szolo szerzodesnel a tulaj nem tehet rola ha tartozas hlmozodik fel
jo odafigyelni, de nem lehet havonta megkrni az aberlot, hogy ugyan az UPC befizeteset is mutassa mar meg
azert van a kikotes
kikotottek, gondolom mar azota
a behajtas meg az UPC dolga

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 17:45:05

@hagyma: Félreértettél. Ha a főbérlő ragaszkodik a szerződéshez, akkor a FŐBÉRLŐ nyakon tudja csípni az albérlőt, és rá tud szállni, hogy "na kisfiam ezt itt nem mondtad le, ezzel nekem van bajom, gyere csak, oszt' fizesd ki." Nem a UPC miatt, a főbérlő miatt!

Így a kiköltözéskor a főbérlő el tudja számoltatni az albérlőt. Ez NEKI (nem a UPC-nek, NEKI, mint szolgáltatást nyújtó természetes személynek) elemi érdeke.

Ahogy a fenti levél alapján én érzem, itt annak az esete áll fenn, hogy a főbérlő korrekt szerződés nélkül adta ki az albérletet. Ha nem így lenne, már régen kopogtatott volna az előző bérlő szüleinél, ha más nem, hogy "héló, mizu?" Nekem minden főbérlőm megkövetelte a két tanús lakcímkártyás szerződést. Ha a főbérlő nem teszi, akkor az ilyen szívás, ami a cikkben jelölve van, bizony megeshet, de azért már ne a UPC-t hibáztassuk, mert a levél írója feketén adta ki az albit!

Erre írtam, hogy a hátralékot fizesse ki, és mondja le, vagy írja át a szerződést, mint a lakás tulajdonosa. Biztos vagyok benne, hogy a hátralék kifizetése után a UPC ügyfélszolgálat is másképp fog a problémáihoz hozzáállni. A levélíró pedig legközelebb ebből okulva szerződést irat. Ennyi!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 17:45:54

@mqqq:
ha tudod a tutit, mondd meg, en is csak azt irom amit gondolok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 17:49:28

@Gerzsonka:
de ehhez nincs joga!!!!!!!!!!!
foleg nem berangatni, meg kopogtatgatni
foleg nem UPC eseteben
erted? nincs
sot attol tartok, meg villany-gaz-kozos koltsegnel sincs/ ezert szoktak kauciot kerni/ mert konnyen onbiraskodasnak itelik, oszt lehet menni birosagra
meg olyankor is csak a birosag az ut
UPC-nel meg az sem, mert nem neki tartozik, HANEM AZ UPC-Nek

gyere kopogtass it a szuleimnel, mert van elmaradt sajat nevemre szolo, a lakast nem terhelo tartozasom
muhhaha

mqqq 2011.01.31. 17:50:24

@hagyma: Már leírtam. A UPC pont annyira köteles vizsgálni a lakás tulajdoni viszonyát, mint mondjuk egy ablaktisztító cég alkalmazottja, akit xy beenged. Ettől függetlenül állíthat fel különböző belső szabályokat, amik alapján történik a szerződéskötés. Ilyen lehet a meghatalmazás kérése, a tulaj büntetlen előélete ill. a kábelrágó kutyáinak a száma. Ezek alapján, mint bármely más - nem közüzemű - szolgáltató, dönthet a szerződés megkötéséről avagy elutasíthatja azt.

különvélemény 2011.01.31. 17:52:47

@mqqq: "A UPC pont annyira köteles vizsgálni a lakás tulajdoni viszonyát"

Idéznéd azt a törvényt, ami ezt előírja? :)

mqqq 2011.01.31. 17:55:40

@különvélemény: Nem, mivel nincs. A "pont annyira" ebben az esetben azt jelenti, hogy semennyire. Szövegértelmezés. :)

2011.01.31. 17:57:48

Nekem ez a történet sántít nagyon. Nem tűnt fel a tulajnak, hogy UPC számlákat kap minden hónapban, amiben cuki kis sárga csekkek vannak? (ha nem nyitotta ki akkor is fel kellett volna tűnnie, hogy minden hónapban ex albérlő nevére jönnek a UPC borítékok) Mert azt nem tartom valószínűnek hogy a kedves ex albérlő a UPC-nél megváltoztatta volna a levelezési címét, de a szolgáltatás címét nem.

különvélemény 2011.01.31. 17:58:44

@mqqq:
ja bakker, tényleg nem tudok olvasni. :D

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 17:58:48

@hagyma: Tényleg enyire hülye vagy, vagy csak teszed az agyad? Egyszerűbben nem tudom elmondani.

Bűzlik az egész történet. Tegyük fel, hogy kiköltözik az előző albérlő mondjuk október elején. Novemberben jön egy UPC számla az előző bérlő nevére. Ennek azért fel kéne tűnnie szerintem. Vagy a volt albérlő talán átirányította a levelezési címet? Nem hiszem.

Maradjunk annyiban, itt nagyon csúnyán a főbérlő a hunyó, mert elfelejtett fizetni, remélte, hogy soha nem derül ki, és most megpróbálja valahogy megoldani.

Egyébként csak szólok, hogy 2010 szeptembere óta a víz, gáz, közös költség lakást terhelő tartozások, azokat ne keverjük ide, ilyen tartozás miatt a lakás árverezhető már.

És igazad van abban, hogy a főbérlő nem követelheti meg a szerződést, vagy a kauciót, de nem is köteles kiadni az albérletet. Ha volt kaució, fizessen abból, ha nem volt, vagy bemondásra visszaadta, akkor most azért miért a UPC a rossz? Mer' multi? Jajj ne mááár!

Ha meg a lakcím, és személyi igazolvány számát tudja a főbérlő, ami egy rendes szerződésnek mindig része, akkor mehet a rendőrségre is, csalás alapos gyanújával feljelentést tenni, vagy átadja az adatokat a UPC-nek, akik behajhatják a tartozást, ahogy akarják, ez tök mindegy.

Mondom: a főbérlő volt a hülye, mert minden jöttmentnek kiadja a lakását, és a történetből a napnál világosabb, hogy nem volt szerződés. Így járás tipikus esete.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 17:59:40

@mqqq: ez teljesen OK es normalis, vilagos es ertheto
csak a problema nem ez
a problema az, hogy egy meglevo szerzodest nem enged athelyezni, mar az uj alberlonek aki koltozik
namost kerdes, hogy lyenkor a meglevo huseget joga van-e ilyenkor is behajtani
tovabbi kerdes, hogy ez a belso szabalyzat hogy allna meg a helyet birosag elott

/ettol fuggetlenul abban egyetertunk, vegulis a szolgaltato dont, kot-e szerzodest vagy nem
itt kicsit mas, itt athelyezesrol van szo egy olyan helyre ahol muszakilag lehetseges/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 18:06:10

@Gerzsonka:
azt hiszem Te vagy a nagyobb hulye
igen a viz gaz stb. lakasra terhelheto estulajdonosra
az UPC szemelyr szol
imadom ha lehulyez egy fogalmatlan
NEM TUD A FOBERLO MIT CSINALNI, nem tudja az alberlon behajtani
NINCS RA JOGA, AKKOR SINCS ha mentek a lakasab csekkek
hulye lenne ha kifizetne/ amugy nem tudjuk mennyi ido tortent a kikoltozes es az uj alberlo bekoltozes kozott, olyan sok nem lehetett, mert meg csak korlatozva volt a regi/

hogy a picsaba MEHETNE A RENDORSEGRE ha az illeto NEM NEKI tartozik, hanem az UPC-nek

a kiemeles nem ordibalas, csak hath jobban megerted, bar ugy latom remenytelen

amugy mar fentebb az UPC online isleirta, hatisztazzak a eszleteket es nincs sumak, nem csaladtagok cserelgetnek elofizetest, akkor bekotik az uj alberlonek/

na megyek a rendorsegre csalas alapos gyanuja miatt, mert tudok egy embert aki regen a szomszedom volt es tudom, hogy tartozik a charternek/

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 18:08:30

@hagyma: "NEM TUD A FOBERLO MIT CSINALNI, nem tudja az alberlon behajtani"
Mert nem íratott szerződést. Mert hülye volt.

"hogy a picsaba MEHETNE A RENDORSEGRE"
Funkcionális analfabétizmus: ha lett volna szerződés, mehetne a rendőrségre. Mivel nem volt, nem mehet.

venszivar 2011.01.31. 18:09:07

@hagyma: Már kérdeztem én is!Most is többen,hogy mi az anyádért ugatsz bele mindenbe,onnan méríd amerikéjából ??Ha ott élsz s megkaptad a tetves tormádat is,melyről egy hónapig 111 belepofázást írtál egy két hülyével hetekig azt ugadtátok.Onnan amerikából,Peru,Chile,Bolívia,te "okos"paraszt.Oszt ott az észt,ha már oda evett a fene,te hazaáruló tetű.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 18:09:30

@rosiegirl: es ha fektunt, ha egyaltalan volt ilyen csekk, akkor mit is tud csinalni?

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 18:09:52

@hagyma: De azt ugye tudod, hogy az ilyen szolgáltatók jó pár , legalább 3-4 hónap nem fizetés után kezdik korlátozni a szolgáltatást, tehát minimum ennyi biztosan eltelt az albérlő kiköltözése után.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 18:11:43

@Gerzsonka: es ha az alberlo nem akarja beleirni, hogy UPC-t is akar
azutan megkoti?
nem lehet es nem is kell beleirni, hogy a kesobbiekben minden szemelyes tartozasaert az alberlo felel, mert ez evidens
ez egy szemelyes tartozas, mint a mobiltelefonja, megha a modem a lakasban is volt
milyen szerzodest lehetett volna irni?
n a lakast terhelo adossagot nem hagyott ott!!!!!!!!

2011.01.31. 18:12:24

@hagyma: Hogy-hogy mit??? Hát bemegy/telefonál a UPC-nek, hogy hélló mi a fészkes franc van itt, nekem nincs is ilyen előfizetésem a Józsi meg már kiköltözött, szóval mit lehetne itt most tenni? És erre az ügyfélszolgálatos biztos megmondta volna neki, hogy hát igen tessék befáradni és majd megoldjuk valahogy. Nem pedig úgy tenni mintha sose tudta volna, hogy van egy előfizetés a lakásába valaki más nevére és várni, hogy az majd magától elmúljon.

brlv24 2011.01.31. 18:12:47

@Gerzsonka: Vagy mar fel eve nem fizette es korlatozva volt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 18:12:54

@Gerzsonka: ez sem biztos, azokat meg atvehette a regi alberlo, csak nem akarta mar fizetni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 18:14:06

@venszivar:
kovetsz buzi???
a tormamrol 14 hozzaszolas volt, viszont meg mindig nem tudjuk, mi lett a borondokkel
es a Te qrwa anyadat

brlv24 2011.01.31. 18:16:31

@venszivar: Híjja, menjel inkabb TV-t nezni:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 18:17:10

@rosiegirl:
nem tudja leondani, mert nem az O neven van
most is ez a gond, nem tudja lemondani
ezert nem helyezik at a masikat

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 18:17:26

@hagyma: Szerinted ha csak az albérlő szó bármelyik töredékét is véletlenül suttogva meghallják a UPC ügyfélszolgálaton, elejtve, mi a fészkes francért követelőznek tulajdoni lap, meg főbérlői jóváhagyás után?

Figyelj: egy ilyen albérletet kiadó szerződésnek az a lényege, hogy bele kerül a neved, az anyád neve, a hivatalosan, okmányirodában bejelentett lakcímed, és a személyi igazolványod száma.

Ha a kiköltözés után a főbérlőnek baja van, mert UPC, meg francsetudja, mi, akkor elő tudja kapni a szerződést, öröm boldogság, át tudja adni az adatokat a UPC-nek behajtás céljából, ő meg bekötheti az új előfizut. Nem világos még mindig, mire akarok kilyukadni?

konyhakész pumi 2011.01.31. 18:18:20

Nem is tudtam, hogy ilyen zselé ez a UPC.
Kár, hogy digim van meg t-homém.Ezek botrány nélküli szolgáltatók. :(((

2011.01.31. 18:19:54

@hagyma: Ne mond már nekem, hogy ha ez a probléma nem most hirtelen lenne hanem csak úgy bele a világba rájön, hogy valaki a lakásába bejelentett egy szolgáltatást nem tudja egy tulajdoni lappal lemondani? Akkor most én is bejelenthetnék a szomszédba egy méregdrága internetet és röhöghetnék a markomba ő meg nem tudna mit tenni? Nehogy már így legyen. Most hirtelen nem tud a UPC 5 perc alatt megoldást találni, de mondjuk 2-3 nap alatt lehet lenne járható út.

mqqq 2011.01.31. 18:23:14

@hagyma: Nem olvastam vissza a csillió kommentet, csak szemezgettem. Amennyire tudom, a UPC ÁSzF szerint a hűséget az efi arra vállalja, hogy az adott szolgáltatást az adott helyen az adott időpontig fizeti. Az már a szolgáltató jófejsége, hogy adott esetben engedi költöztetni, ha ez műszakilag lehetséges. De eleve, miért kell aláírni 1-2 évre, ha az ember tudja, hogy nem fog ennyi időt tölteni az adott helyen?

brlv24 2011.01.31. 18:24:21

@rosiegirl: "Akkor most én is bejelenthetnék a szomszédba egy méregdrága internetet"

Es megmondanad, hogy megis hogyan?

mqqq 2011.01.31. 18:25:05

@rosiegirl: Ha van kulcsod a szomszédhoz, simán. Az ráutaló magatartás arra, hogy ott laksz, vagy legalábbis jogodban áll a szolgáltatást megkötni. (De mint korábban olvashattad, már kérnek tulajdonosi meghatalmazást.) Ha te a pórul járt szomszéd vagy, akkor polgári peres úton kérheted a károd megtérítését.

2011.01.31. 18:25:52

@brlv24: Hát ez az hogy sehogyan, ha a tulaj nem engedi akkor sehogy. Tehát nem lehet, hogy a tulaj nem tud a lakásában lévő előfizetésekről.

2011.01.31. 18:35:03

@mqqq: De ha én albérlőként, szomszédként azt állítom magamról, hogy tulajdonos vagyok és nem albérlő/szomszéd akkor hamis adatszolgáltatás miatt elkaphatnak, nem?

mqqq 2011.01.31. 18:38:52

@rosiegirl: Nem így hívják, de mivel más nevében kötsz szerződést, természetesen semmis. Ha a saját nevedben kötötted, de a szomszéd lakásában, akkor a szomszéd perelhet be.

venszivar 2011.01.31. 18:39:53

@hagyma:Mintha én nem vettem volna bele anyádat ilyen hangnembe!De akkor magyarul írom meg,te büdös rohadt tetves féreg,kit az anyának nem nevezhető rohadék a földre ellett,hogy rothadnál meg ott amerikában Ecuador v.bárhol is rothadsz,te szarszívü,hazaáruló mocskos állat.merit megfejted,te degenerált barom.?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 18:40:59

@Gerzsonka:
hat gondolom a szezodset kot, volt alberlo adatait az UPC szerzodeskoteskor elkerte
ugyanaz lett volna az alberleti szerzodesben is
mivel aberlo, a fene tudja hol lakik
valoszinu az UPC sem tudja meg a foberlo sem, dehat neki nem is kell
az UPC gondolom elkert minden adatot
nekem annak idejen egy szaros mobiltelefonhoz meg az utlevelemet is lemasopltak
@rosiegirl:
en nem tudom tudnal-e, azert nem egyszeru, mert gondolom a szereloknek meg kell jelenni, meg ahogy irtak az UPC ker ezt azt
jelen esetben hozzajarult gondolom a nethez, vagy ha nem akkoris bekotottk, de ez nem lenyeges
a lenyeges nem teheto felelosse a tartozasert, mert nem az ove es nem a lakast terheli
a behajtas az UPC dolga
@mqqq:
azert egy koltozes barmikor kozbe johet, es hat kenytelen vagy huseget koti
nem tudom a valaszt. lehet a szerzodeben benne van mik a lehetosegek koltozes eseten
legalabbis gondolom, az lenne a normalis
itt is athelyezheto lenne, ha nem logna egy maik alevegoben

tlantos 2011.01.31. 18:42:14

@hagyma: azert, mert a upc-nel feltetel, hogy a tulajdonos kezesseget vallal a berlo szerzodeseert.
Nem kotelezo, de akkor a lakonak nem lesz upc-je.
Ennyi. Le volt irva, alairta, megszivta.

2011.01.31. 18:45:22

@hagyma: Lehet hogy fene tudja hol lakik épp az albérlő de ahova be van jelentve ott utol lehet érni, de mindegy nem érted alapból a lényeget. Gyanús, hogy eddig fel se tűnt neki a szolgáltatás megléte (jött adás a tv-ből, jöttek a számlák, felszólítások). A másik felét meg ott nem érted, hogy a UPC nem hülye meg béna csak 5 perc alatt hirtelen nem tudtak megoldást adni a problémára, lehet hogy egy hét múlva már simán le lesz zárva náluk az ügy és nem lesz se előfizetés se semmi az előző albérlőtől. De nem érdekelte, nem foglalkozott vele és most bumm probléma van belőle és emiatt elbukik egy másik albérlőt. Ennyi.

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 18:48:28

@hagyma: Mi van? Ezt írd le még egyszer magyarul is, mert egy szót nem értek. :)

mqqq 2011.01.31. 18:49:41

@hagyma: Nem vagy kénytelen hűséget kötni.

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 18:49:47

@brlv24: Na igen, ez is egy lehetőség. :)

2011.01.31. 18:53:13

Ugyanez a szitu volt egy debreceni cimborámnál, annyi különbséggel, hogy tőle a régi tulajdonos tartozását is követelték. Vicces cég. Egyszerű a megoldás, ha van másik elérhető szolgáltató is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 18:54:48

@tlantos:
na ilyet szeretnek latni, hogy a tulajdonosnak kezesseget kell valllania a masik szemelynek szolo szerzodes teljesiteseert
kizartnak tartom
@rosiegirl:
Te nem erted alapbol a lenyeget
a szerzodes az elofizeto es az UPC kozott jott letre
a foberlonek sem joga sem kotelessege az alberlo maganszerzodeseit kovetni
/ rrolo mar beszeltunk mi gyanus meg mi nem az mas kerdes, ahogy az is lehet O meg nem kapott felszolitast csak az alberlo
mibol gondolod hogy a lakas 2-3 honapig uresen allt?
ha nem ott lakik hogy kellett volna feltunnie, hogy jon a tv a falbol????
erdekelt, bement, bevitte a tul.lapot, megmondta nem az ove az elofizetes, megmondta, uj lako jon aki athelyezest ker
mi a problema?
ha igaz amit itt valaki fentebb allitott, hogy a foberlo kezesseget vall az ilyenekert, amit kotve ketlek, akkor meg kell mondani neki, fizesse ki es OK
ha nem , akkor meg illik a szolgaltatast megszuntetni es az athelyezest megtenni, majd utana a regi alberlo fele behajtast elinditani
a gond inkabb az lehetett, hogy harmadik szemely nem igen bonthat fel csak ugy egy szerzodest
a 3 szemely
1. alberlo
2UPC
3 tulajdonos
csak hogy megertsd

2011.01.31. 19:00:02

@hagyma: Már ne is haragudj de mikor beköltöztem a jelenlegi lakásomba folyton jött az előző tulajoknak felszólító levél, hogy mindjárt jönnek foglalni ha nem fizet stb. De én nem ültem a kicsi formás hátsómon, hanem rögtön szóltam, hogy már bocsánat de az illető rég nem lakik itt és lehetőleg ne küldjenek se levelet se behajtót. Mert engem érdekel a saját lakásom, hogy kitől mi jön a postaládába. Ha a főbérlőt nem érdekli akkor igen ez lesz a következmény. És nem lenne korlátozva a szolgáltatás ha nem 3-4 hónapja lenne elmaradva a fizetés.

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 19:09:55

@hagyma: Ne is haragudj, de te írtad kicsivel feljebb, hogy neked egy mobil előfizetéshez a segged lyukáról is féánymásolatot kellett csinálni. Akkor most a UPC egy kábelszolgáltatásnál nem tudja megfogni az előfizetőt? Ne mááár!

2011.01.31. 19:10:55

@hagyma: Valamiféle hozzájárulás kell a tulajdonostól a upc-nél, ez tuti. Emlékszem, amikor albérletben laktam, vinni kellett 2 arra a lakcímre és saját névre szóló közüzemi számlát, mobiltelefon nem jó, csak víz, gáz, villany, közös költség, kuka, tehát helyhez köthető. Ha ilyen nem volt, akkor a lakástulajdonos írásbeli hozzájárulása kellett hozzá. A számla azután az én nevemre jött. Az akkor meg se fordult a fejemben, hogy esetleg gyárthattam is volna lakcímre szóló számlát. Csak egy képszerkesztő, meg egy nyomtató kell hozzá. Valszeg nem ellenőrizték volna az eredetiséget.

2011.01.31. 19:14:37

Arra már nem emlékszem, hogy a tulajdonos kezességet is vállalt-e értem.

2011.01.31. 19:22:04

Arra viszont emlékszem, hogy a szerződés felmondása után még telefonon is zaklattak, hogy valami tízezer forintot (Szerződésbontási díjat talán? De kb. egyhavi előfizetési díj volt. Hűségnyilatkozat nem volt. És számlatartozás se.) még fizessek nekik. Na, arra már azt mondtam nekik, hogy ihatnak rá hideg vizet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 19:24:19

@rosiegirl:
teljesen mas helyzet
@Gerzsonka:
hat ezt mondom
foglalkozzanak az elofizetovel, ezt kossek ki es engedlyek athelyezni az uj elofizetot
@kermi:
ezt en nem ketlem, es nem is vitattam, azt mondtam ez egyben valoszinuleg nem kzesseg nemfizetes eseten
az upc-online sem tert ki arra, hogy sajnos akkor kezesseg miatt valoszinuleg Onnek kell fizetni az alberloje helyett
szerintem az ugy fuggetlen attol, hogy kert-e az UPC ilyen hozzajarulast vagy nem
ha nem kert es kellett volna, akkor a posztolo meg jobb helyzetben van
ha kert es a posztolo megadta, attol meg nem lesz egyetemleges ados

nemecsek ernő áruló 2011.01.31. 19:26:03

@hagyma: Most komoly, hogy összevesztünk azon, hogy ugyanaz a véleményünk? Ááááá! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 19:27:47

@Gerzsonka: a lenyege annyi volt, hogy az UPC-nek nem a alberloi szerzodessel kell foglalkoznia, hanem a sajat alberlovel kotott szerzodesebe irja bele, azt, amit most a tulajdonoson kovetelsz
lakcimkartya, mittudomen milyen szamok stb.@mqqq:
ezt ugy ertettem, hogy velhetoen akkor sokkal olcsobb, nem tudom ezt a reszet, felenk tv-internetre nincs huseg, mert ugyan mire lenne?
ha felmondom vissza kell adni a modemt oszt jonapot
telefonnal van, azert mert ugy negyedaron vagy ingyen jutok telefonhoz, ami 2 ev mulva az enyem lesz
de itt a modem sose, meg mit is kezdenek vele, ha eppen koltozok

mqqq 2011.01.31. 19:31:54

Persze hogy olcsóbb. A szolgáltató úgy tud kedvezményt adni, ha nála maradsz x ideig. A UPC egyébként ritka korrekt ilyen szempontból, mert nincs extra kötbér, ha megszeged a hűséget, akkor _visszamenőleg_ kell csak kifizetni a különbséget a listaárhoz képest, tehát ugyanott vagy, mintha nem kötöttél volna az elején hűséget. Ergo a hűségkötésnél nincs vesztenivalód. Pl a T-Mobile sokkal barátságtalanabbul csinálja, ha megszeged a hűséget, akkor jó nagy kötbért (50-100e) is kidob a készülékre, amit vettél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 19:32:49

@Gerzsonka: egyreszt nem szoktam osszeveszni, foleg hulyesegen es idegenekkel, masreszt nem ertunk egyet mert nalad a foberlo a hunyo, nalam meg nem
valamint az alberleti szerzodesnek behajtas eseten nem sok koze van a dologhoz
az UPC-nek kell ugy lepapiroznia magat, hogy kesobb be tudja hajtani

nade be kell fejeznem az adobevallasomat
nem egy soralatet de hala egnek itthonrol ulve elintezheto olyan 1 ora alatt
mar csak az a kerdes kell-e fizetnem, vagy kapok vissza
jol jonne egy kis leves

2011.01.31. 19:35:45

@mqqq: Legjobb semmilyen hűséget se vállalni. Nem bízom én egyik szolgáltatóban se.

2011.01.31. 19:37:54

@hagyma: Tudnál mutatni ottani adóbevallási nyomtatványt? Kiváncsi vagyok, mennyire érthető... Az itthoni kissé bonyesz.

tlantos 2011.01.31. 19:46:42

@hagyma: lehet ellenkezni, meg hitetlenkedni, kerek perec le van irva, csak igy hajlandok bekotni.
Hivd fel a upc-t, es kerdezd meg (eloben lattam ilyen papirt, letezik)

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.31. 20:07:37

@kermi: persze, ha elárultad neki, hogy bérled a lakást.
én nem árultam el, és nem kértek semmit.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.31. 20:10:20

@mqqq: ez nem jófejség, hanem mocsokság.
gondolj bele, a hűség lejárta előtt nem tudod normálisan felmondani a szerződést.
mi elköltöztünk, és itt nem szolgáltatnak, és olcsóbbra jött ki semmire végig fizetni a számlákat, mint felmondani.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.31. 20:14:41

@mqqq: gyakorlatilag minél régebben avgy ügyfelük, annál több lóvééra akarnak megvágni.

mqqq 2011.01.31. 20:15:45

@Babette_: Így is fel lehet fogni, de mivel 2 év a max, olyan nagyon rég nem fizetsz vissza. Én inkább úgy fogom fel, hogy ha megszegem a hűséget, akkor se vagyok jobban büntetve, mint ha eleve nem kötöttem volna meg rá.

mqqq 2011.01.31. 20:17:51

@mqqq: Sőt. Még akkor is jobban járok, mivel addig a pénzem nálam kamatozott. Persze aki hónapról hónapra él, annak hiábavaló dolog bármit is írni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.31. 20:20:12

@mqqq: nos, havi 8ezernél nem mindegy.
azt már nem is mondom, hogy a setttopboxot sem adhattam vissza, sőt, felmondáskor sem adhattam vissza, majd utólag. ráadásul azt akarták bebeszélni nekem, hogy csak az utolsó napon mondhatom fel a szerződést. csak azon a napon.

2011.01.31. 20:25:23

@Babette_: Már nem emlékszem, hogy volt, mert közben eltelt vagy tíz év.

mqqq 2011.01.31. 20:26:13

@Babette_: Nézd. Az a baj, hogy ti úgy fogjátok fel, hogy a kedvezményes a normál ár, és a magasabb az valami hatalmas büntetés a gonosz multitól. Pont fordítva kéne, a listaár a normális, a többit valamiért cserébe kapod. A félig tele vagy üres pohár tipikus esete, avagy welcome to magyar mentalitás.

Megdobbent 2011.01.31. 20:29:48

@kermi: es a nemzeti egyuttbaszas rencere az neked kalap szar? Meg, hogy bonyes?! orbanviki szerint a jogaszok majd elintezik oszt jonapot. neked nincsenek? Pfij, te hozongo, te!

Egyebkent az upc persze kapja be, nezzek meg a nevet a szerzodesen, aztan nezzek meg a tulajdonos nevet, rovid matekozas fejben es maris rajonnek, hogy hoha nem a lakas, a veluk szerzodott szemely tartozik. Ha meg nem akarnak szerzodni, ahhoz a piacfelugyeletnek tan lesz par kedves szava.

2011.01.31. 20:43:21

@Megdobbent: Mi vaaan?? Hogy jön ide Orbán Viktor???

2011.01.31. 20:44:32

Ja, az adó... Az ideit még nem láttam, csak a tavalyit. Ha az idei is bonyesz lesz, akkor kapják be.

dzsaszper 2011.01.31. 21:25:40

@brlv24: a doboz meg a kábelek, amiket kerülgetni kell...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 21:51:03

@tlantos: DE MOST KI MONDTA, HOGY NEM KELL A TULAJ HOZZAJARULASA, oh bocs caps locsk
szoval en ilyet nem mondtam, azt mondtam, nem terheli felelosseg ha a szerzodo nem fizet
esilyen esetben az UPC kosse ki es keresse a volt alberlojet ahol akarja

biztos nem tudok fogalmazni, de idezd mar, hol irtam, hogy az UPC-nek nem kell a tulaj hozzajarulasa
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 21:53:51

@kermi:
hat en a turbotax-ot hasznaltam
turbotax.com
ha ott rakkantittassz a federal taxra szerintem elenged egy darabig kamuadatokkal nem tudom
amugy en csak cegnel meloztam ha sietek 10 perc, ha tobb melohelyed is volt akkor 15
ha vannak egyebb jovedelmek akkor lehet meg van par oldal
a vallalkozoit nem ismerem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 21:57:32

@mqqq:
pedig nagy valoszinuseg szerint pont a huseges a normal ar
nalunk nincs is ilyen baromsag, mindenkinek annyi oszt jonapot

tlantos 2011.01.31. 22:23:29

@hagyma: hulye vagy fiam, egyes, ulj le.
A hozzajarulasban szerepel a kezessegvallalas is.
Lattam, olvastam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.31. 22:38:35

@tlantos: ugye nem akarod hogy anyukadat lehulyezzem
en sem akarom
fiaddal beszelhetsz igy
amugy ha olvasnal IS, nem csk irnal fent irtam, ha a hozzajarulasban benne lenne hogy kezesseget vallal minden tartozasert akkor az uj helyzet, de kemenyen megtamadnam birosagon
az UPC online se irta, hogy nana, allj meg, ha tartozas van akkor neked kell fizetni
az olvasasi es felfogokepesseged ezen fenyeben igazan nem meggyozo, ha azt irod lattad, olvastad, de ha becopyzol egy ilyen nyilatkozatot, akkor elhiszem es akkor bizony 1 ut van
foberlonek fizetni kell, amit nehezen hiszek el mig nem latom
de ezt mar leirtam 100 poszttal korabban
csak akkor valaszolj ha tudsz normalis hangnemben kedves degeneralt gyermekem
/ilyeneket en is tudok, sot csunyabbakat is/

Megdobbent 2011.02.01. 02:42:25

@kermi: 64 oldal, talan konnyu kis esti ikszelgetos program egy sor mellett abrandozva? ;>

Megdobbent 2011.02.01. 02:48:58

Najo, az oldalszam nem tuti, de ez inkabb:

"Az idei személyi jövedelemadó (szja) bevallásánál a kormány által beígért söralátétnyi méretnek nyoma sincs. Aki teljes adattartalmú dokumentumot tölt ki, annak 560 sort kell végigböngésznie, de létezik 149 sorra csökkentett bevallás is. A szuperbruttósítás adózása most debütál. Ezért bonyolult számításra van szükség, amely a korábbi három oszlop helyett négyet foglal el."

mqqq 2011.02.01. 08:30:12

@hagyma: Butaság mindig összehasonlítgatni. Amerikában más az árszínvonal, a kereset, a fizetési morál és a mentalitás is. Nem lehet egy ottani árképzést használni a magyar piacra.

tlantos 2011.02.01. 09:18:00

@hagyma: nagy f.sz vagy te vazeg.
Nincs meg a masodpeldany (ha egyaltalan volt, szerintem nem), mert nem az en nevemen volt.
De ha ennyire nem hiszed el, emeld fel a telefont. A tenyek makacs dolgok, Virag elvtars.

Sracz · http://dbworld.blog.hu/ 2011.02.01. 11:01:11

Bizony, a főbérlő amikor hozzájárul a szolgáltatás igényléshez, a nyilatkozaton készfizetői kezességet is vállal, ami betűről betűre fel is van tüntetve rajta. Másmilyen (pl kézzel írott) nyilatkozatot el se fogadnak a szolgáltatók. Más kérdés az, hogy online igénylés esetén már kész adatokkal dolgozik a szolgáltató, a szerelő pedig -amikor kimegy szerelni- nem ellenőrzi az adatokat, nem kér tulajdoni lapot stb... Így előfordulhat az is, hogy a főbérlő írásos hozzájárulása nélkül kötik be a szolgáltatást. Ilyen estben pedig valóban nincs mit tenni, vagy előkerül a kuncsaft, vagy a lakás tulajdonosa kénytelen kifizetni a cehhet, hogy "tehermentessé" tegye az ingatlant. A szolgáltatónak felróható hanyagságra hivatkozva persze bírósághoz is lehet fordulni. de ennél sokkal egyszerűbb lépés: UPC ki, T-com, vagy Digi, vagy egyéb szolgáltató be. Nem fogják megkérdezni, hogy van-e máshol szerződésed.

mohopasi 2011.02.01. 11:23:20

Erre mondják, hogy orális szex...? Ha lenne kiadó lakásom, az biztos, hogy én kötném a szerződést, és hozzácsapnám a bérleti díjhoz.

szamsza 2011.02.01. 11:27:54

Ezek fontos kérdések, hogy kinek a kurv@ édes anyukáját meg ilyenek. Az, hogy ebben az országban sok minden nem működik logikusan az nem fontos. Az embernek minden egyes élethelyzetet, lehetőséget jogi, szerződéses úton le kell védeni? Ez normális? Minden apróbetűs és jogi csavaros, kihasználós, b@sszunk ki a másikkal hozzáállásúnak kellene elgondolkodnia...szerintem

Yorgi! 2011.02.01. 13:14:32

'Oszt az APEH (NAV) tudja-e,hogy kiadtad a lakást? Adószám van? Adófizetés van? Nehogy ezzel jöjjön majd a régi vagy az új bérlő....

EG0 2011.02.01. 14:29:23

Nem, az albérlő nem köthet semmilyen lakást érintő szerződést. Beszélje meg a tulajdonossal, majd ő megköti, esetleg.
Nem, az albérlő nem kérheti olyan szerződés megkötését, ami hűségidőt is jelent, csak ha előre egyösszegben kifizeti.
Igen, durvára unalmas, hogy minden hasonló poszt hozzászólásainak a 10%-a az, hogy "úgyse fizet a tulaj adót utána, dögöljön csak meg a szemét burzsuj, megérdemelte."

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.02.02. 00:15:39

A UPC a legszélhámosabb szolgáltató az országban. Nem tudom hogy lehetnek emberek, akik dicsérik. Szar ügyfélszolgálat, gyakran megszakadó szolgáltatás, szar problémakezelés. A poén, hogy a legtöbb helyen már meglévő infrastruktúrát vettek meg, nálunk amint megjelent a UPC, gyakoriak lettek a szünetek a TV adásban. A net ha megszakad, akkor meg annyit tudnak mondani, hogy indítsd újra a modemet, és hiába mondod, hogy már 20-szor megtetted, fenyegetőznek, hogy ha kijön a szerelő, és nincs hiba, akkor fizethetem. Miközben ott állok a hibás modemmel, hogy cseréljék ki, ők küldenek egy szerelőt napokkal későbbre, aki kicseréli. Okos. Aztán amíg a környéken meg nem jelent a digi(sajnos a házban továbbra sincs), addig 6 ezerért adtak 1,5 megabitet, majd mikor megjelent a rivális, hirtelen 4 ezer lett és 30 megabit. Érdekes, mi...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.02.02. 00:17:27

Ja és a 30 megabitet 4 ezerért csak akkor adták, ha valaki bement elintézni, különben örökre a 6 ezret kellene fizetni. Persze, legyen éber az ember, de ez akkor is sunyiság. A legtöbben ezt úgy tapasztalják meg, hogy bemennek, hogy lemondják, mert a digi jobb, aztán bent elkezdik győzködni, hogy bizony olcsóbb is lehet, ha maradnak...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.02.02. 03:13:27

PR-nál se kérnek tulajdonosi hozzájárulást. Mikor megszűnt a TvNetWork és átvette a PR, akkor a TVN-ös előfizetés automatikusan megszünt, majd minden gond nélkül meg tudtam kötni az előfizetést a szüleim tulajdonában lévő lakásba.

sziszkamester 2011.02.02. 16:53:14

Én a régi albérletembe kötöttem szerződést kábelnet alap csomagra a T-vel.Elköltöztem de a netet elfelejtettem lemondani.Ez az én hibám nem foglalkoztam a dologgal gondoltam 1-2 hónap után majd kikapcsolják.Most telefonon megtaláltak hogy még mindig él a net előfizum és 15!!! havi számlát ami 80000 ft legyek szives befizetni.Mondom ilyen nincs és mégis van.Szerintetek mit tudok tenni,muszály a számlát befizetni?A t szokott fizetési meghagyást kérni vagy csak behajtócégekkel próbálkozik?

Oli Garha 2011.02.02. 17:35:28

nem kell sem a behajtócégtől parázni sem a fizetési meghagyástól,hanem 1xűen be kell fizetni a sarad,mert-mint írtad-elqrtad
nem kicsit

DaveSlim 2011.02.03. 14:53:43

1: tudnod kéne az adatait, hiszen albérlő volt, lennie kéne szerződésnek.
2: simán lemondhatod írásban: aláhamisítod az aláírást, megadsz egy kamucímet levelezési elérhetőségnek.
Ha másképp nem megy, marad ez. Találják már fel magukat az emberek....

vigyázzonnanmajdén (törölt) 2011.02.17. 23:30:18

@Zabalint: Engem már nem győzködnek. Csak nézett kerek szemekkel az ügyfélszolgálatos csaj, amikor mondtam neki, hogy akkor hoznám a dobozokat, meg egyéb ketyeréket...
"hát de miért, meg hogy???"
Mondom azért, mert másik szolgáltatónál fele pénzért ugyanezt kapom.
"de mindjárt megnézzük, hogy milyen lehetőségek vannak..."
Mondom ne fárassza magát, nem kell a szolgáltatás.
Egyébként meg pár hete telefonon felhívtak a júpiszitől... kis telemarketing. :)
Mert hogy hú meg há... Kérdem tőle: a jelenleginél tudja olcsóbban kínálni ugyanazt ami van nekem?
"hát... most utánanéztem és sajnos nem..."
Akkor? Miről is beszélünk? :) Klikk...
süti beállítások módosítása