Tékozló Homár

Ezért kell mindenből gyakran újat venni

2013.01.18. 16:20 | jackyll | 589 komment

Bár elég nyilvánvaló a felismerés magától is, hogy szándékosan úgy tervezik az összes elektronikai terméket, hogy gyorsan szétessen, és újat kelljen venni, az Origón láttam egy jópofa doksit, ami hétvégére ideális lesz. Az egyik kedvenc példám az iPhone és az azt koppintó telefonok, amikben már az aksit sem lehet cserélni házilag. (Vagy az összes Retina Macbook, amikben még a memória is rá van forrasztva az alaplapra.)

A dokumentumfilm végigköveti egy Marcos nevű fiú esetét is, akinek elromlik a nyomtatója. Három szakboltba is elmegy, ahol lényegében ugyanazt tanácsolják neki: vegyen egy újat, mert már 39 euróért is lehet kapni új nyomtatót, míg a javíttatás 110-120 euróba kerülne. Marcos nem hagyja annyiban, kutatni kezd az interneten. Rájön, hogy a nyomtatójába beépítettek egy olyan chipet, amely eltárolja a kinyomtatott lapok számát. Amikor ez elér egy beállított értéket, a chip egyszerűen blokkolja a nyomtató működését. Marcos tovább kutakodik a neten, majd letölt egy orosz freeware-t, amelynek segítségével le lehet nullázni a számlálót. A nyomtatás abban a pillanatban újraindul.

Olvasson tovább!

Ilyen is van: segítettek a Budapest Airport munkatársai

2013.01.18. 14:48 | jackyll | 44 komment

A bécsi havazás miatt tegnap nem tudott leszállni naiv ügyfél gépe Bécsben, csak Budapesten. Amikor kitalálta, hogy nem vár fél napot a hazaútra, a ferihegyi kru megszerevzte a kényszervonatozást és még a csomagját is kikeresték:

Szeretném külön megdicsérni a sokat szidott Budapest Airport munkatársait a mai segítőkészségükért. Történt ugyanis, hogy a mai napon reggel Berlinből Bécsbe tartó gépemet nem engedték először Bécsben, majd Pozsonyban leszállni, így Budapesten landoltunk. Azt tudni kell, hogy az ország nyugati felén lakom, ezért a schwechati repülőtér nekem sokkal közelebb van, sőt most még az autóm is ott parkolt. De visszatérve a ferihegyi (a légitársaságnál még így nevezik) landoláshoz, kiderült hogy majd csak órákkal később repülhetnénk Bécsbe, a célállomásra, földi transzferről pedig nem volt szó. Ekkor elhatároztam, hogy inkább leszállok a gépről, ha mód van rá, és hazavonatozok.

Olvasson tovább!

Nem beszélnek angolul a Széchenyiben

2013.01.18. 12:22 | jackyll | 186 komment

Miért nem lehet megoldani, hogy a külföldieket közvetlenül a magyar határ átlépése után minden vagyonuktól megkopasszunk? Akkor nem kellene például minimum angolul megtanulni ehhez. Persze vannak akik próbálkoznak... A Széchenyi fürdőben azonban még nem köszöntöttek be a 90-es évek, úgyhogy külföldről kell hozatni a magyarul tudó tolmácsokat is.

Szeretném megosztani veled egy nemrég történt esetet amikor is egy fagyos téli estén úgy döntöttünk hogy családommal ellátogatunk a Széchenyi fürdőbe. A kiszolgálással és a medencék tisztaságával nem is volt semmilyen probléma. Amikor is végeztünk a fürdéssel és átöltöztünk, kifelé menet egy szópárbajra lettem figyelmes. A fürdő alkalmazottja magyarul, a láthatóan ideges külföldi vendég pedig angolul próbált meg kommunikálni, vajmi kevés sikerrel. Majd végső elkeseredésükben mindetten tolmácsért kiabáltak (?) bele az éterbe. "Do you speak English?" Na, kb ekkora untam meg honfitársam kinszenvedését és előlibbenve a semmiből megoldást kínáltam a nehézségek áthidalására. A kapunál ácsorgó diákmunkaerő - akit nagy valószinüséggel azért tartanak hogy kisegítse az ídősebb, talán még a szovjet megszállás óta alkalmazott kabinos néniket és bácsikat a "középfoku angol nyelvtudásával" - szelíden megbújt a háttérben.

Olvasson tovább!

Humánus áremelés a UPC-nél

2013.01.18. 10:58 | jackyll | 147 komment

Naiv ügyfél eldöntheti, hogy kicsit akar többet fizetni, vagy nagyon. Viszont hogyan alakul ki a határozatlan időre szóló, kedvezményes díjszabás? Interneten ugye már évek óta kizárólag hűségnyilatkozattal lehet előfizetni...

Egyik közös kedvencünk, a UPC lepett meg egy hihetetlen kedvezménnyel hálája jeléül, hogy hűségesek vagyunk hozzájuk. Ha figyelmesen elolvassuk a levelet, tulajdonképpen nem is áremelésről szól, hanem arról, hogy hogyan értékelik eddigi hűségünket. Azt, hogy elfogadjuk-e a nagyvonalú ajánlatot, nem is kell külön jelezni, a számlabefizetéssel (ahogy náluk ez már bevett gyakorlat) bele is egyez(t)ünk.

Olvasson tovább!

Karácsony óta várja az Xbox-ot a T-home-tól

2013.01.17. 15:08 | jackyll | 143 komment

Úgy látszik lassan meghirdethetjük a "leglassabb karácsonyi ajándékszállító cég" versenyét, hiszen még mindig futnak be jelentkezők. A T-Home is árul már minden szemetet az alap szolgáltatásán kívül, pedig elég lenne, ha a saját ügyfélszolgálatukat képesek lennének kezelni, de nem... Blendy közel egy hónapja várja, hogy megérkezzen a konzolja. Közben a díjcsomagváltás miatt átélt egy 5 napos offline periódust is:

Az ügyem még karácsony előtt indult el. Naivan egy X-Box-ot szerettem volna megrendelni karácsonyi ajándék gyanánt, amelyhez díjcsomagváltás volt szükséges plusz hűségidő. Ezzel nincs gond, hiszen ezer éve T-Home ügyfél vagyok trpilanet meg egyéb kedvezménnyel. Azért gondoltam a T-Home-ra a vásárlásnál mert nagyon-nagyon kedvező áron kamatmentes részletre adták a kütyüt. Itt kezdődött a hercehurca.

Olvasson tovább!

Sérült tűzhely az Euronicsból

2013.01.17. 13:29 | jackyll | 130 komment

Tibiéknek meggyűlt a bajuk az Euronicssal, amikor a sértetlen csomagolásból előbújó horpadt gáztűzhelyet 3 napon belül cserélni akarták. Először a kiterjesztett garancia miatt nem volt számla, később, mivel maguk intézték a szállítást, az üzlet erre hivatkozva utasította el a cserét:

Január 5-én, szombaton naivan az Euronicsban vásároltam háztartási gépeket. Mosógép, hűtőszekrény, gáztűzhely és kiterjesztett garancia került a “kosárba” majdnem 150 ezer forint értékben. Utóbbi csak azért, mert az unortodox szakértő, nőnemű szaktanácsadó mindent bevetett, hogy többet költsünk és elcsábultunk. Ebből indult el a probléma-cunami. A garancia kiterjesztés egy jó nagy szerződés pakk, amihez nem lett hozzátűzve a blokk és annak rendje és módja szerint el is keveredett mire az áruátvevőhöz találtunk át a Köki Terminálon, fél kerületen, mert jól el van rejtve az árukiadójuk. Raktáros megnyugtatott, ohne probleme csak tépjek fel a boltba, kérjek másikat, 3 nap. Ok. Kis problémázás után felvették a rendelést, aztán majd telefonálnak, ha megérkezik a blokk. Öröm, ujjongás helyett 3 kanyar és cipekedés 9. emeletre, mert spúr vagyok és nem adtam 3500 forintot a kiszállításért, az autóba egyszerre meg nem fért be. Nem is erőltették különben a házhozszállítást, miután mondtam a varázsszót, hogy emelet. Leszállítottuk a szajrét az üres lakásba, jöttünk haza. Másnap, vasárnap csomagoltuk ki és a sértetlen dobozból egy horpadt, kopott gáztűzhely bukkant elő.

Olvasson tovább!

0 forintos, használhatatlan telefon a Telenortól

2013.01.17. 11:49 | jackyll | 44 komment

Tényleg van, aki még ugrik a 0 forintos telefonra? Biztos nincs hozzá 2 év hűség? Csaba mamája szerzett egy készüléket karácsony előtt, amit nem lehetett bekapcsolni. Cserélni viszont csak úgy lehetett volna, ha beviszi 200 km-rel arrébb található szervizbe. (Posta? Muhaha, csak vicc volt.) Azóta természetesen a számlát már kiküldték...

Ha már Karácsony előtt mindenhonnan a Telenor reklámlja folyt "Minden mobil 0 Ft-ért!" Édesanyám gondolta, hogy ajándéknak vesz egy telefont. Mint jól nevelt emberke meg is rendelte még december elején a telefont, december 13-án az kiszállításra is került, azonban teljes mértékben használhatatlan. Tudni illik nem lehet bekapcsolni. A 3 napos csere garanciális kötelezettséggel élve 14-én, azonnal be is jelentette a készülék problémát, majd 18-án kapott egy visszahívást, hogy sajnálják a kellemetlenséget és természetesen kicserélik a készüléket, ám kb. 200 km-re kell elutaznia a saját költségén, a csere érdekében.

Olvasson tovább!

Trükkös Fiskars-akció a Sparban

2013.01.17. 10:40 | jackyll | 57 komment

trukkosfiskars1.jpg

A győri Árkádban saját felirataikat nem sikerül értelmezniük az alkalmazottaknak. Máshol sem sikerült leakciózni ekezet? Vagy helyi megmozdulásról van szó? Vagy hetente cserélik a leakciózott termék nevét, ami pedig nem is létezik?

Szia Homár, a győri Árkádban üzemelő Interspar áruház méretes táblán hirdeti (újmagyarul), hogy "A FISKARS KÉSEK SUPERSHOP KÁRTYABIRTOKOSOKNAK 30% KEDVEZMÉNNYEL KAPHATÓAK", ám a csatolt képek ennek ellentmondanak, ezt a kiváló kenyérvágó kést legalábbis normál áron sikerült megszereznem. Amikor ezt január 12-én, szombaton szóvá tettem az ügyfélszolgálatnál, azt válaszolták, hogy "biztos" csak arra az állványra kihelyezett árura vonatkozik a kedvezmény, de ha akarom, visszaveszik a terméket. Én a visszáruzással járó tortúrától megriadva nem éltem a lehetőséggel, viszont felvetettem, hogy akkor talán nem ártana pontosítani a hirdetményt. Nem túl sikeres emberként aztán pár nap múlva (kedden) ismét ebben az áruházban vásároltam, és azt tapasztaltam, hogy nem talált megértő fülekre a javaslatom, továbbra is ugyanazzal a szöveggel hirdetik a kedvezményt.

Üdv:
Czolos Győrből

Az iPad borítója koszolja a készüléket?

2013.01.16. 14:03 | jackyll | 313 komment

Naiv ügyfél még karácsony előtt észlelte, hogy vadiúj iPad Minije oldalán nyomot hagy a Smart Cover. Az XMS-ben értetlenül néztek rá, és nem is cserélték ki, mert ilyennel még nem találkoztak. Az interneten keresgélve viszont kiderül, hogy elég sok embernél hagy nyomokat a Smart Cover kicsi és nagy iPadon egyaránt, ami viszont simán letörölhető:

Egy tanulságos történetet szeretnék megosztani veletek, hátha más is okul belőle. Karácsonyi ajándékként szemeztem az iPad Minivel és egy hozzá tartozó Smart Coverrel, amelyet biztos, ami biztos alapon az XMS Fashion Streeti üzletében vásároltam meg. Gondoltam jó ötlet előre feltölteni alkalmazásokkal, így nagy körültekintéssel használatba vettem. Pár alkalom után azonban észrevettem egy apró, de igen látványos - hiszen a fekete hátlap alatt egyszerű fém van - kör alakú kopásnyomot az iPad bal oldalán, pont ott, ahol a cover hozzácuppan. Nosza, cover azonnal elő, körömmel végigsimítva egyértelműen érezhető valamilyen anyaghiba a felületén, bár az anatómiáját nem ismerem, gondolom az alatta lévő mágnes szélére még ráfért volna egy kis megmunkálás, ami mondjuk durva egy 11 ezer forintba kerülő színes rongy esetében, de selejtek mindenhol vannak. Kicsit nevetséges is volt, hogy pont az iPad védelmére szolgáló cucc csúfította el elsőként a készüléket négy nappal karácsony előtt.

Olvasson tovább!

Dekóder nélkül nem javít a Digi

2013.01.16. 12:29 | jackyll | 67 komment

digi1.jpg

Kix nem érti, miért nem akarnak ránézni a szétesett adására a Digi szerelői, csak azért, mert nem bérel tőlük dekódert. Illetvehogy minek kellene behangolnia az analóg csatornákat is a hiba elhárításához:

DigiTV előfizetők vagyunk. Pár napja azt tapasztaljuk, hogy a digitális TV adás képe rendszeresen szétesik, vagy elmegy pár másodpercre - néha tovább - és hang sincs. Véletlenszerű időpontokban, véletlenszerű csatornák esetén. A hibáról készítettem pár képet ma (2012.01.15), elküldtem e-mailben a DigiTV-nek, hogy csináljanak valamit. Leginkább, hogy csinálják meg. Példás sebességgel fel is hívtak ma este, hogy egyeztessenek a hibáról. És akkor innen válik a történet igazán magyarrá. (románná?) Megkérdezték ugyanis, hogy a hiba analóg adás esetén is fennáll-e. Erre csak azt tudtam mondani, hogy nem tudom, mert az analóg csatornákat nem hangoltam be. Minek is, ha az analóg adás képe rosszabb, és pl. még elektronikus műsorújság sem jár hozzá. Ekkor közölték, hogy mivel nem bérelek tőlük digitális dekódert, így a digitális adás hibáját csak pénzért cserébe tudják elhárítani. Ha bérelnék dekódert, akkor tudnának csak kijönni térítésmentesen.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása