Tékozló Homár

8 nap, 7 éjszaka, 6 nap nyaralás

2015.10.09. 14:15 | Homár Hilda | komment

turkish_delight_tour_map.jpg

Ubulék első és lehet, hogy egyben utolsó utazási irodás nyaralása nálunk kötött ki, ráadásul úgy tűnik, nem jogosan. Ettől függetlenül a Green Travels pukkadjon meg. Hogy lehet bárkit nyaralás idején hajnali 3-as kelésre kényszeríteni???

(A csudiszép mesés térkép innen származik.)

A Greentravelnél 8 nap inkább 6

2015. áprilisában fizettünk be egy 7 éjszakás (tehát 8 napos) törökországi útra a Westendben lévő Green Travel irodában (Gruber Travel). Az utazás július 28-augusztus 4. közé szólt. Akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az utazás előtt egy héttel mondják meg a repülő indulásának idejét, addig nem áll módjukban közölni. Mivel sosem utazunk utazási irodával, ezért tapasztalatunk sem volt, gondoltuk ez így szokás. (Az mellékes, hogy befizetésnél lefagyott a számítógépük, a másik gép pedig már 20 ezerrel drágább árat mutatott. „Biztos most volt a napi árfolyamváltás”. Ígértek egy 20 ezer forintos vacsorakupont, amit azóta sem kaptunk meg.)

Olvasson tovább!

Fred Astaire képével ünnepli Frank Sinatra születésnapját a Magyar Posta/ Frissült a Posta válaszával

2015.10.09. 09:08 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-10-08_17_16_06.png

Vannak ezek a múlt századi kalapos, táncos csávók, hát ki tudja ezeket megkülönböztetni??? A Magyar Posta felelősei biztosan nem. Mert az odáig oké, hogy "A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a nyolcszoros Grammy-díjas, háromszoros Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai énekes, színész Frank Sinatra születésének századik évfordulóját. A bélyegképen a neves előadóművész portréja látható.", de a borítékon táncoló alak egész biztosan egy másik legendás táncos-színész, Fred Astaire, hiába állítják róla, hogy Sinatra.

"A négy azonos bélyegképet tartalmazó kisívből Berta Ágnes grafikusművész tervei alapján 50.000 példány készült a Pénzjegynyomdában."

Köszönjük Józsefnek a találatot.

Sziasztok, 

mellékelten küldöm a Magyar Posta Frank Sinatra-emlékbélyegéhez hivatalosan kiadott első napi borítékot. Mint látható, sikerült Sinatra helyett a borítékra Fred Astaire egész alakos képét nyomtatni :)

annex_astaire_fred_09.jpg

Egy ekkora cégnél nem volt senki, aki utánanézett volna, kit tesznek a borítékra? Ráadásul a legismertebb Fred Astaire-képet sikerült megtalálni, ha a neten rákeres valaki a művészre, ez a kép jön szembe először.  A boríték különben rendelhető még, lehet érdemes venni belőle, ha észreveszik és esetleg visszavonják, tuti ritkaság lesz, ebből vehetsz sarokházat :)  

szasztok

József

UPDATE okt. 14.

A posztot elküldtük a Postának, és többek közt azt kérdeztük, hogy mi lesz a sorsa a félrenyomott borítékoknak. Válaszukból ez is kiderül.

 

A Magyar Posta 2015. május 8-án bocsátotta ki Frank Sinatra születésének 100. évfordulója alkalmából alkalmi bélyegét. A bélyegképen a neves előadóművész portréja látható. A négy azonos bélyegképet tartalmazó kisívből Berta Ágnes grafikusművész tervei alapján 50.000 példány készült a Pénzjegynyomdában.

A Magyar Posta hagyományosan minden alkalmi bélyeg mellé készít alkalmi borítékot is, amelyen az adott bélyeghez kapcsolódó motívumokat jeleníti meg. A boríték tervezésekor valóban nem járt el a Magyar Posta kellő gondossággal.

A bélyeg és a boríték külön-külön vásárolható meg, tehát filatéliai szempontból a bélyeg esetében nincs szó tévnyomatról. A boríték vonatkozásában viszont a Magyar Posta elismeri tévedését. A borítékból összesen 2850 darab készült, amelyből 500 darabot értékesítettünk eddig, a fennmaradó példányokat pedig kivonjuk a forgalomból.  A forgalomból kivont borítékok bekerülési költsége 130 ezer Ft.

A Magyar Posta elnézést kér a tévedésért.

Lista a telefonkönyves regisztrációkkal trükköző cégekről

2015.10.08. 14:32 | Homár Hilda | komment

hangosbeszelo.png

A régi Matáv-Telekom dizájnnal nyomuló Telefonkönyv Magyarország Kft. munkásságát egyetlen homárosnak sem kell bemutatni, és valószínűleg az sem lep meg senkit, hogy nem csak ők próbálkoznak ezzel a típusú üzletszerzéssel. Olvasónk, Aliza szintén eléggé képben van az ügyben, és egyrészt szépen összefoglalta a módszert, másrészt mindenki épülésére küldött egy listát az elmúlt években náluk a témában felbukkant cégekről. Ezúton is köszönjük neki.

Kedves Homár!

Kicsi, külvárosi gyógyszertár vagyunk egy vidéki megyeszékhelyen. Évek óta küzdünk a minket telefonon zaklató csalókkal, és ilyenkor ősszel az átlagosnál is több hívás érkezik. Mivel úgy tudom, hogy más cégeket sem kímélnek az erőszakos "szolgáltatók", és a Homáron sem találkoztam még konkrétan ezzel a témával, ideje írnom róla.

Olvasson tovább!

Saját biznisz az Office Shoes-ban?

2015.10.08. 11:18 | Homár Hilda | komment

office_shoes_logo.jpg

Elég durva dologgal vádolja Máté az Office Shoes Premier Outlet-beli üzletének alkalmazottait. A cég egyelőre nem reagált neki, mi meg titkon reménykedünk, hogy hátha csak valami béna félreértés történt. Vagy volt hasonló tapasztalata az OS-ban másnak is?

Tisztelt Fogyasztóvédelmi Hatóság, Tisztelt Office Shoes és Tisztelt Tékozló Homár Blog!

Az alábbi történetet szeretném Önöknek elmesélni, illetve panasszal élni.

A tegnapi nap folyamán barátnőmmel a biatorbágyi Premier Outletben vásároltunk. Első üzlet amibe betértünk az Office Shoes ottani üzlete volt. Rövid nézelődés és egy ing kiválasztása után a kasszához fáradva fizettünk. Készpénzes fizetés közben a kassza mögött található pulton figyelmesek lettünk egy Timberland márkájú táskára. A kasszás hölgyet megkérve, megtekintettük a táskát, informált a táska 8.900,- forintos áráról ( ami egy kék tenyérnyi hivatalos árleszállító "címkén" szerepelt.) Mivel első bolt volt, kértük, hogy egy órát tartsa számunkra a táskát, de Ő készségesen jelezte, hogy egy órát nem tudja tartani, csak zárásig, aminek mi örültünk, tekintve, hogy kényelmesebben tudtunk körbenézni.

Olvasson tovább!

Visszautalásra nincs mód? Mi van??? / Frissült a GVTI-fogyasztóvédők véleményével/ Frissült a Vatera válaszával

2015.10.07. 15:01 | Homár Hilda | komment

vatera.png

Csere-bere fogadom, többet vissza nem adom - üzeni magas lóról a Vatera távozni készülő ügyfelének, épphogy nem csatol mellé egy kárörvendő  emotikont. Első blikkre ez  jogosan hozza elő bárkiből a Kohlhaas Mihályt. Vajon mennyire megalapozott ez a gyakorlat?

Kedves Homár,

Régebben nagyon sokat, most már a megemelkedett jutalékok és megvásárolt termékeiket átvenni nem akaró vevők miatt kevésbé rendszeresen használtam a vaterát. Ez mostantól nullára redukálódik a következő miatt:

Eladtam egy terméket, de a vevő nem jelentkezett, hiába írtam neki. Eltelt pár hét, az adásvételt sikertelennek, a vevőt negatívan értékeltem, amiért felszívódott (erre a lépésre mindig azonnal előkerülnek és nagyon kiborulnak, alpári stílusban minősítenek, így célszerű minél tovább várni, hogy a vevő ne mondhassa, hogy türelmetlen voltam/nyaralt/nem volt gépközelben stb), majd a terméket újra meghirdettem. Jött a következő vevő, megvásárolta, eltűnt, írogattam, nem jelentkezett.

Olvasson tovább!

Mi a különbség a gyártói és a forgalmazói jótállás között?

2015.10.07. 09:34 | Homár Hilda | komment

szerviz.jpg

A HTC Csaba által felkeresett szerviz szerint az, hogy utóbbit nekik joguk van hirtelen felindulásból visszavonni pl. a legváratlanabb dolgora ráhúzott, univerzális "nem rendeltetésszerű használat" miatt. De Csaba, ne higgy nekik! 

Kedves Tékozló Homár!

Egy mobiltelefon garanciális ügyintézésével kapcsolatban szeretném kikérni véleményeteket.

Az eset a következő. 2014 novemberében vásároltam egy HTC M7mini készüléket. A telefon kb. fél év után rendszeresen zárolta a SIM kártyát, így visszavittem a forgalmazóhoz, aki garanciálisan cserélte a SIM olvasót. Most szeptemberre elértük azt, hogy a SIM olvasó ismét hozza a hibákat, valamint a fülhallgató érzékelő is vacakol. Továbbá a telefon oldalán megjelentek repedések. Ezek szépen lassan jöttek ki az idő folyamán. Az utóbbi időkbe egyre több ilyet tapasztaltam. Mivel a telefont nem ejtettem le, és nem érte semmi olyan külső behatás ami ezt indokolná, így arra gyanakodtam, hogy az amúgy sűrűn melegedő eszköz, valószínűleg nem bírja a hőingadozást és esetleg attól repedezhet. (Ez persze csak egy ötlet volt). A repedéseknél nem látszik festék leütés, vagy horzsolás. 

Olvasson tovább!

Milyen lehet, amikor a Telenor nem ismeri el, hogy hibázott? / Frissült fogyasztóvédőink véleményével

2015.10.06. 14:27 | Homár Hilda | komment

telenor_logo.png

Mintha a Coen-tesók piszkáltak volna bele ebbe a sztoriba. Hiába derül ki viszonylag hamar, hogy a szolgáltató hibázott, és hiába ismeri ezt el a Telenor, az orvoslás következményeként valahogy mégis sikerül eljutni az internet lekapcsolásáig.

Kedves T. Homár!

Mobilinternet előfizetéssel rendelkezem a Telenornál 2 év hűségidővel.

A 2015 július 1-i áremelésükről május 29-én egy "Számlamelléklet" tárgyú email formájában értesítettek. Szerencsére megnyitottam a mailt mielőtt a kukába került volna - nem sok meglepetés szokott érni a mobilinternet számláimon: fix forgalmi limit, csak netezésre van használva, fix havidíj.

Olvasás közben egyből kiderült, hogy ez nem egy számlamelléklet, ez az új díjszabásom! Az email olvasása után felhívtam az ügyfélszolgálatot és érdeklődtem, hogy az én előfizetésemet érinti-e az áremelkedés. Erre nemleges választ kaptam, így megnyugodtam.

Olvasson tovább!

30 perces késésbe és 2 db vonaljegybe került a BKV-bérlet megvásárlása

2015.10.06. 09:29 | Homár Hilda | komment

165104_144747068917123_6622603_n11-630x350_1.jpg

Azt biztosan megállapíthatjuk, hogy a BKK udvarias hangú tájékoztató leveleket küld a panaszosainak. De vajon ezúttal jogos a morgolódás? A gépek néha elromlanak, és ez akár többel is előfordulhat ugyanazon a környéken. De Ágnes hasfájása is érthető: miért kéne pénzt feccölne jó esetben felhasználásra sosem kerülő jegyekbe? Vagy ez valójában észszerű biztosíték lenne a hasonló esetekre, és jogosan várja el ezt a BKK az utasaitól? Szavazzon a poszt alatt!

Kedves Homár!

A BKK automatáival gyűlt meg a bajom, ezért e-mailben megkerestem ügyfélszolgálatukat  augusztus 26-án.

"Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A XVIII. kerület Béke téri automatából szerettem volna diákbérletet vásárolni ma reggel, de az automata papírpénzt nem fogadott el. Mivel ezért nem tudtam az eltervezett módon vonattal továbbutazni, néhány megállóval arrébb, a  Szarvascsárda téri automatánál próbálkoztam ismét a vásárlással. Sajnos ez sem sikerült, ugyanebből az okból. Ekkor már jelentős késében is voltam, de vissza kellett mennem az 50-es villamos Honvéd utcai megállójába, ahol végre rendben(?) működött az automata, bár ez is csak pontosan kiszámolt összeget fogadott el.

Olvasson tovább!

Az ajánlat egy dolog, a fizetendő ár meg egy másik a Telekomnál / Frissült az ügy lezárásával

2015.10.05. 14:19 | Homár Hilda | komment

telekom_logo_2013_svg.png

A Telekom honlapjával kapcsolatban már többször tapasztaltunk paranormális jelenségeket, biztos ezúttal is valami szellem bújt a gépbe. 

Szép napot Homárok!

Friss Telekom minisztori. Lehet "voltmár" és igen, tudom, igénytelen fillér****ó vagyok és sorban állok a ló****ért, de a lényeg, hogy mindenki minden betűt kocsányon lógó szemekkel olvasson, ha telefont rendel online a Telekomtól, mert a honlap hajlamos a rendelés folyamata közben értesítés nélkül változtatni a konstrukciót.

Mellékeltem a képeket, melyen látszik, hogy pl az egyik legolcsóbb telefont  2 év hűségre 0 Ft kezdőrészlettel 24x990Ft-ért azaz összesen 23.760 Ft-ért vihetem, és vittem is volna. Igen ám, de a megrendelésen szépen végigkattintgatva, szerződést elfogadva, szállítási címet stb. beírva, a legvégső jóváhagyás előtt szépen (némán) átugrott a konstrukció 19x1490 Ft-ra, ami 28.310 Ft, azaz 4.550 Ft-tal több, mint amit kiválasztottam, és amit végig a megrendelés során kijelzett a rendszer.

Olvasson tovább!

Otthagyta utasait a somogyvári busz

2015.10.05. 09:07 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-10-03_13_07_35.png

Úgy elég nehéz kiszámítani a dolgok menetét, ha vagy folyton változnak a szabályok, vagy nem változnak, de mindenki másképp értelmezi ugyanazt a rendelkezést. Rékérdezünk a dologra mi is, hátha előbb kapunk választ, mint Adriennék, akik két hete várnak rá.

Tisztelt Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt!

A múlt hét pénteki utazásunkkal kapcsolatban szeretnék panaszt tenni, kérem levelemet az illetékes kollégának továbbítani.

Budapestről indultunk Kaposvárra a 16.30-kor induló, Mernyén át közlekedő autóbusszal (1175/5). A budapesti dugó miatt érezhetően késésben volt a buszunk, ezért Siófokon jeleztem a vezető felé, hogy nekünk csatlakozásunk lenne Somogyvár irányába, mely 19.35-kor indul Kaposvárról és kértem a sofőrt, hogy legyen kedves jelezni, hogy várjanak meg.  (Korábban arról tájékoztattak a kaposvári menetrendi tudakozó központi számán, hogy a Budapestről érkező járatokat megvárja a többi vidéki busz, ha a késése 1 órán belül van, később tudtam meg, már egy sofőrtől, hogy csak abban az esetben, ha az utas jelzi a sofőr felé, hogy tovább szeretne utazni. Ez így logikus is, de itt már hiányosan tájékoztattak korábban, elfelejtették közölni, hogy egyértelműen szólni kell.)

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása