Egy újabb hangulatkeltõ okmányirodás naivügyfél, azoknak, akik szeretik:
Mivel terítéken vannak az ocsmányirodák és szeretek belógni a sorba, elmondom hogyan lett jogosítványom a szokásos procedúrákon felül. Mivel alapjába véve gyáva (janem, törvénytwisztelõ) vagyok, úgy döntöttem, hogy jogosítványom is lesz, ha már motorozni szeretnék. Kb. május 10.-nél jártunk, próbáltam idõpontot foglalni több helyen is, a második kerületben például kis híján sikerült szerezni egyet június 20. környékére, úgyhogy inkább belevetettem magam a sûrûjébe. Nem foglalunk semmit, vizsga után három nappal irány Petzvál és beálltam a sorba a III. kerületi csótányosban.