Tékozló Homár


Vizezett benzintől ment tönkre a motor?

2010.01.22. 13:55 | ge | 206 komment

Tamás egy kis kútnál tankolt, mielőtt lerobbant a kocsija. A szerviz szerint a benzinnel volt a gond, ami vizes volt és mocskos, így nem kevés kár érte. Tamás ezután hiába reklamált, a kút vezetője már nem tudott mit kezdeni a panaszával, mivel nem azonnal a lerobbanást követően ment vissza hozzá, amikor ugye még nem is tudhatta, mi okozta a problémát.

Gyanítom nem én vagyok az első az országban, akinek sikerült szennyezett vagy vizes benzint tankolni, hogy a spórolt összeg többszörösét költhessem utólag javításokra. Pont ettől való félelmemben, soha nem is mentem ilyen kis noname kutakhoz, de életemben először még tettem egy próbát, egy kis békés megyei kútnál, név szerint a Kondor Benz nevű tragédiánál.

Olvasson tovább!

Kifinomult lehúzási kísérlet a Shell kútjánál?

2009.09.30. 13:29 | szily | 62 komment

A Shellnek megint olyan akciója van, hogy a Smartkártya-tulajok tankolás után dönthetnek: pontot szeretnének feliratni, vagy kisebb számlát fizetni. AB ezt nem tudta, a kasszás nem figyelmeztette, hanem kifizettette a pénzárgépben megjelenő teljes összeget. AB, miután megkapta a visszajárót, és arra várt, hogy jóváírják a Smart-pontjait, észrevette, hogy a végösszeg egyszer csak csökken. A pénztáros ezek után odaadta neki a különbözetet. Nem akarunk távolból pálcát törni valaki felett, de ez lehúzásgyanús, nem? Levél itt:

Olvasson tovább!

A vécéken spórol a Shell

2009.09.22. 00:06 | szily | 51 komment

Ha nem nálunk etted meg, ne is nálunk tojd ki. A jelek szerint ez a magyarországi Shell jelmondata, a nagyvonalú olajcég ugyanis egész egyszerűen nem épít nyilvános vécét az olyan kútjaihoz, ahol nincsen ételt-italt áruló bolt. András ezen kiborult, mi viszont elbizonytalanodtunk: Pumaföldön minden kúthálózat ezt csinálja, vagy a Shell a kivételesen falmelléki?

Olvasson tovább!

Megoldhatatlan stornóval szívatta vásárlóit a MOL

2009.06.09. 11:30 | ge | 243 komment

Vanabble a mogyoródi MOL kútnál autópálya matricát és benzint vásárolt, nem is először. Ahogy írja, azt már megszokta hogy a számlájukon sosem szerepel a benzinen kívül semmi egyéb, amiért fizettek, most mégis felkészületlenül érte őket, ahogy a kutas kezelte a készpénzes-kártyás fizetésüket.

Megérkeztünk, ahogy szoktunk, kiszállok tankolni, a párom besiet, hogy minél gyorsabban haladjunk, néz ki az üzletből, hogy mennyi benzint rakok a tankba, a benzinkutas közben kérdezi hogy készpénz vagy kártya? Na itt beütött a krach, a párom szórakozottan rávágta, hogy készpénz, majd azonnal korrigált, hogy ja nem - kártya.

Olvasson tovább!

Ha átvágásra vágysz, ide is lehet jönni!

2009.05.29. 12:10 | ge | 63 komment

Robi nem akart cigarettát venni tegnap este, talán nem is dohányzik. A szentendrei Lukoil kútnál mégis vett egy dobozzal, bár azt is csak a blokk szerint, amin utólag tűnt fel neki a plusz tétel.

A szentendrei Lukoil kúton fedeztem fel a lenyúlás egy – valószínűleg nem naiv ügyfelek számára ősidőktől ismeretes – formáját május 28-án, azaz tegnap este. Tankoltam, majd beálltam a sorba. Kisvártatva a másik kasszától kiszólt egy fiatalember, hogy „Ide is lehet jönni!”. Úgy is tettem.

Olvasson tovább!

Paranoiás kutasok miatt zsúfolt az ÖMV

2009.04.14. 10:00 | ge | 122 komment

A benzinkutakon rendszeres, hogy a tankolás után még egy kis vásárolgatás vagy kávézás idejére a kút mellett parkolnak az autósok, először Győző is azt hitte, egy halom ilyen tahóba futott bele a mindig zsúfolt ÖMV kúton. De a pénztárostól megtudta, maguk a kutasok állják el a szélső helyeket, nehogy meglépjen valaki fizetés nélkül.

Ma tankoltam a ÖMV Fehérvári út 166. szám alatti töltőállomásán. Ez egy elég nagy állomás, összesen 10 darab beállóval. Amikor odaértem, az összes tele volt, sorba kellett állni. Lehet fikázni, de én utálok várakozni. Azon gondolkoztam, hogy átenjek-e a Shellhez a Budafoki útra... Ez a két társaság az, ahol a céges kártyával tudok tankolni, tudom, nem vagyok sikeres...
Aztán megürült egy hely, beálltam és tankoltam. Közben feltűnt, hogy azért van sor, mert egyes autók mintha csak úgy parkolnának a kútoszlopok mellett. Ez a jelenség már korábban is feltűnt, ezért használom ritkán ezt a kutat, bár kifejezetten útba esik hazafelé.
Olvasson tovább!

A MOL már a tőzsdekrach utánra gyűjt?

2008.10.08. 11:35 | jackyll | 94 komment

Mirtill sejtése szerint nem a véletlenek egybeesése, hogy minden (2) alkalommal felfele kerekítendő összeg lett a lefele kerekítendő összeg, amennyiért tankolni szeretett volna a MOLnál. Persze lehet, hogy már a nehéz időkre spájzolnak, de azért elég vad összeesküvés elmélet ez:

Mivel nem először fodul elő velem (pedig amikor először volt akkor is tudtam, hogy nem én vagyok ennyire fáradt), ezért gondoltam megosztom veletek a legújabb benzinkutas élménye(i)met. Tegnap a Róna utca környékén jártam, és mivel pont nem úgy indultam, hogy estére tankolnom kell, így csak 5000-ért akartam csapolni. Be is tértem az ott lévő (Mol) kúthoz. Egész jó móka igyekezni pontosan tankolni, ugyhogy az utolsó 300 forintot már én nyomom bele a kocsiba. Jó érzékkel sikerült 5001 forintért tankolnom. Szuper, pont 5000 (éljen a kerekítési szabály). Még volt is kóbor gondolatom, hogy lefotózom Nektek, (emlékezve az M5 melletti esetre) hátha megint, de továbbléptem rajta, hogy áh dehogy... Kocsi bezár, pillantás az összegre... 5004 forint.

Olvasson tovább!

Re: SMART pontokkal variáltak a Shell kútnál

2008.10.07. 08:30 | ge | 38 komment

Gergely smart pontjaival nem megfelelően járt el a benzinkút, úgyhogy kis vitatkozás után panaszt tett. A Shell kivizsgált, elnézést kért és ezentúl beépített embereket küld a befenyített dabasi kúthoz.

Megkaptam a Shell rásbeli válaszát is a panaszomra, és telefonon is beszéltem már illetékesekkel, akikkel alaposan végigjártuk az eseményeket. Elismerték, hogy valóban merültek fel problémák, összességében nagyon korrekten jártak el, örülök a hozzáállásuknak!

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása