Tékozló Homár


Várakozás, te csalárd érzet szerzője

2020.04.23. 11:00 | Homár Rezső | 88 komment

euczseawsaixigl.jpg

Amióta itthon ülünk, a futáros-csomagos sztorik kaptak egy egészen szokatlan mellékízt. A nem tartózkodott otthon és az átvevő hiánya kifejezésektől hisztérikus kacagva zokogásba kezdünk, főleg ha idősebb olvasónktól jött levélben olvassuk. Persze előfordulhat, hogy nem halljuk a kertben a csengőt, meg a rádiótól a telefont, na de ennyiszer? Ebben a történetben minden jól kezdődött, a csomag elindult a németországi gyógyszertárból, aztán sajnos a DHL-től a Postához került és ezzel a utolsó halvány reménysugárnak is annyi lett.

Egy német cégtől rendeltem, megfizettem a házhozszállítást is, de a csomagomat nem hozta ki senki. Ugyan nekem sürgős lenne a csomag a benne lévő gyógyszerek miatt, de nem voltam türelmetlen. A német cég már április 10-ére Budapestre juttatta a pakkot a DHL közreműködésével (egy-két napon belüli frissességgel), de pechemre a csomagom a Magyar Postánál kötött ki.

Ők nemcsak hogy nem szállították ki a házhoz (13,90 Eur) rendelt csomagomat, melyet jó előre megfizettem (93,50 Eur), hanem nyomkövetési naplójukban erről összevissza hazudoznak.

Olvasson tovább!

A Foxpost, mint varázsdoboz: két csomag kerül be, de csak egy érkezik meg

2020.04.06. 10:00 | Homár Rezső | 102 komment

fox.jpg

Az egyértelmű, hogy Vikiék hibáztak akkor, amikor 2 db külön csomagot raktak a Foxpost csomagautomatába. A szabályzat szerint ugyanis rekeszenként 1 db-ot lehet csak betenni, amire érdemes ráírni a címzett és a feladó telefonszámát, de mást nem, mivel a többi adatot tartalmazó címkét a futár ragasztja rá. Aki ebben az esetben 2 db különálló dobozzal találta szembe magát, meg 1 db címkével. Innen viszont sötétség és homály, mert nem tudni, hová lett a másik doboz és mikor került ki a rendszerből. Vikiék épp elálltak a vásárlástól, tehát mindkét termékért visszakapták volna a pénzüket, amit így buktak. Se kamerafelvétel, se semmi, hogy  bizonyíthat így bárki bármit? Írunk a Foxpostnak is, mi ilyenkor a hivatalos álláspont és szerintük mi történhetett. A válaszukkal frissülünk majd.

2019.12.17 18:01-kor feladásra került a Budaörsi Tesco Foxpost csomagautomata XL méretű fiókjába 2db! (55.992 Ft Black Friday kedvezményes ár) nagy méretű Vegital Smartchef 7in1 készülék, a forgalmazó Malompark Kft. (vegital.hu) részére (14 napos elállással élve), Foxpost csomagautomatába történő kézbesítéssel. A csomagautomatába 1db bontott és 1db bontatlan (futár által kézbesített fekete fóliás csomag), gyári csomagolású készülék került behelyezésre részemről (lásd mellékelt fotó), melyekből a Foxpost csak az egyiket kézbesítette.

Olvasson tovább!

Időhiány, kapacitáshiány, futárhiány = csomaghiány UPDATE

2020.01.08. 10:00 | Homár Rezső | 41 komment

30440935_1865029420456174_4149989674196140032_o.jpg

Dénes csomagja november közepétől egy hónapon át tekergett a futárszolgálat különböző futárjai és depói között. A nyomkövetés szerint többször is megpróbálták a kézbesítést, ám Dénes szerint ennek egyszer sem volt nyoma. Vajon mi történik ilyenkor a valóságban? Begurul a cucc az ülés alá? Update: A csomag végül célba ért. 

Update 2: Az Express One reagált az esetre, levelük poszt végén.

Németországból rendeltem egy elektronikai eszközt november közepén. A feladó 2 napon belül fel is adta a csomagot a német Hermes GmbH szolgáltatóval. Teltek a hetek, de a csomag sehol nem volt, illetve a Hermes-es nyomkövető sem mutatott semmilyen frissített állapotot azt leszámítva hogy november 19-én megérkezett kis hazánkba. Némi internetes kutatómunka után kiderült, hogy az Express One a Hermes magyarországi partnere, így megkerestem őket. 

Olvasson tovább!

Nyomkövetés és időgép: a Magyar Postánál minden van UPDATE

2019.11.18. 09:00 | Homár Rezső | 46 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

István egészen addig boldog volt, hogy a Magyar Postán feladott csomagját nyomonkövetési információk alapján követheti, amíg rá nem jött, hogy milyen is az. Össze vissza ugráló státuszok, helyszínek és dátumok alapján próbált rájönni, mikor érdemes várnia a csomagos postást. Hiába.

Rendszeresen rendelek internetről, és sokszor külföldről. Most Magyarországról sikerült rendelnem A kereskedő cég neve nem fontos, mert a hibákról nem ők tehetnek. Ha tehetem, akkor a külföldi oldalakról is nyomkövetési információval rendelek. Nekem megér 2-4 dollárt az, hogy tudom, hol tart a küldemény. Viszont most egy magyar oldalról rendeltem, ahol sajnos csak a Magyar Posta volt válaszható, mint szállító. (Megjegyzés: Már több mint 10 éve ugyanaz a postás hordja ki a csomagokat nálunk, és VELE semmi problémám nincs.) De van nyomkövetési információ!

Olvasson tovább!

Emag-sztorik erős idegzetűeknek

2019.04.08. 10:56 | Homár Hilda | 68 komment

emag_1.png

Pár hete jelentették be, hogy összeolvad a magyarországi e-kereskedelem két meghatározó szereplője, a már nyolc országban jelenlevő Extreme Digital és az eMag magyarországi leányvállalata.  Kíváncsiak várjuk, hogy a fúzió után mi változik. Az ügyfélszolgálatokkal például lenne mit csinálni, akárhogy is alakul a 2 brand sorsa. Erre remek példa Anett, Tomi és Mesterházi "Apavlog" Dávid emagos esete. Azt hitted, hogy már mindent láttál? Tévedsz. 

Kedves szerkesztőség. 

Laikusként sajnos akkorát hasaltam az emagnál , hogy most csak a sebeimet nyalogathatom elsőkörben, de több ponton szükségem lenne szakszerű tanácsra. Utána kutatva az oldalatokon láttam, hogy sajnos nem én vagyok az első akinek meggyűlik az emaggal a baja, így abban a reményben írok, hogy tudtok hasznos tanácsot adni a ballépésemmel kapcsolatban,

Fél  évvel ezelőtt rendeltem az emagtól egy kávéfőzőt, jónevű, jó review-kat kapott, jól értékelt termék. Meg is érkezett minden szuperül működött, míg az egyik nap kávé helyett valami híg szmötyit kezdett főzni. Mi mindent a leírásnak megfelelően csináltunk, takarítás vízkőtelenítés( a világ legdrágább vízkőtelenítőjével) minden használat utáni tisztítás, hasonlók, mégis szmötyi jött a gépből kávé helyett. 

Olvasson tovább!

A Magyar Posta megint alkotott

2019.04.05. 13:32 | Homár Hilda | 136 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

Szegény Magyar Postát annyit szidjuk, már szinte én szégyellem magam miatta, de mit lehet tenni, ha újra és újra kiérdemlik az egészen elképesztő eseteikkel? Most például, hogy sikerült vajon egy másik VÁROSBA kézbesíteni valaki csomagját? 

Üdv!

A helyzet a következő lenne. Rendeltünk egy csomagot január 29.-én kínából 30 dollárt fizettünk érte előre utalásban. A csomagot ezután, 2-3 naponta csekkolva, végig követtük az útján. Minden rendben ment addig, amíg Székesfehérvári postára nem ért, ahol ugyanis a beérkezés napján(febr 19) valaki átvette a csomagunkat, még a címhez történő kiszállítás előtt, ugyanis a posta oldalán azt írták, hogy csak sikertelen kiszállítás után vehető át a csomag a postán.

A posta oldalán is megnéztük a csomag számot, ahol azt láttuk, hogy kézbesítve van a csomagunk ezért február 26.-án bementünk, ahol közölték, hogy az átvétel megtörtént. Rend szerint írtunk egy panaszt és a posta "belső vizsgálatot indított", hogy kiderítse mi történhetett.

Olvasson tovább!

Extreme-Royal duó: se csomag, se pénz

2019.02.25. 14:31 | Homár Hilda | 31 komment

unacceptable.jpg

Egy akkora webshoppal bíró cégnél, mint az Extreme Digital, az ember úgy képzeli, hogy üzemszerűen mennek a dolgok: a vásárlásnak, a csomagküldésnek és a panaszkezelésnek is megvan a protokollja, amin csak végig kell tuszkolni az egyes rendeléseket. Ehhez képest a sokadik levél jön, ami alapján az ED-nél sok területen nem stimmel valami. 

Extreme Digital&Royal Futárszolgálat! Zsák foltját!-se csomag, se pénz

Kedves Tékozló Homár!

Annyira elegem van, hogy már nem tudom mit csináljak, hogy haladjon a dolog és ma reggel eszembe jutotttok Ti, hátha.... de legalább kipuffogom magam:

Na szóval a sztori ott kezdődött, hogy január 9-én rendeltem a tárgyban nevezett, megbízhatónak (?) minősített bolttól egy mikrót és egy tablet tokot és én nagy bátran ki is fizettem a vételárat (24 ezer ft), hogy kézbesítéskor már ne kelljen kp-val bohóckodni és bárki át tudja venni férjem munkahelyén.

Az ígért kiszállítási időben (5 munkanap) kaptam is az sms-t, a Royal fuárszolgálattól fuvarszámmal mindennel, hogy aznap érkezik a csomag. Szuper! Munahelyi címet adtam meg, ahol egész nap van valaki, aki át tudja venni a csomagot. Este 6óra csomag még sehol. Másnap felhívtam a futár központi számát, hogy nem kaptam meg a csomagot: az egyszerűség kedvéért megadták a futár közvetlen számát, hogy egyeztessek vele. Felhívtam őt is: bevallotta, hogy aznap sajnos nem volt ideje kiszállítani minden csomagot köztük az enyémet is és átadta (?) egy kollegájának, aki másnap kiviszi, jelzi neki, hogy minél hamarabb reggel, mert várom. Értékeltem, hogy bevallotta férfiasan, hogy nem fért bele a napjába és megköszöntem az igyekezetét, hogy valahgy próbál engesztelni. 

Olvasson tovább!

Káromkodáson kívül mit tehetünk, ha sérülten érkezik meg a csomagunk?

2018.12.12. 11:25 | Homár Hilda | 30 komment

doboz.png

A csomagküldési malőrök aranyfokozatú eleme a sérült csomagok esete. Az, hogy egy küldemény épségben érkezik-e meg, sok mindenen múlik. Ezek egy részére nincs ráhatásunk, amire viszont feladóként van, az a csomagolás. A pakkban lapuló holmi épségét és a címzett boldogságát jelentheti a gondosan megválasztott és kivitelezett burkolat, bár persze balesetek ilyenkor is történhetnek. Az alábbi poszt apropóján arról kértünk gyorstalpalót tanácsadóinktól, hogy feladóként mit tehetünk a csomagkárok megelőzéséért, illetve káromkodás mellett milyen lehetőségeink vannak, ha mégis sérülten érkezik meg a feladott holmi.

Tisztelt Homár!

Miután Angliában élő sógorom ráunt, hogy önkénytelenül minden karácsonykor a Magyar Posta ismeretlen enyveskezű dolgozóit lepi meg, ezért úgy döntött hogy idén GLS-el küld csomagot. Négy kis ajándékot becsomagolt, belerakott egy profi GLS-es műanyag tasakba, lezárta, majd rábízta az ottani GLS-re. Légiposta, stb. ezer bélyeg és ragasztvány rajta angolul. Fizetett is érte rendesen. De gondolta, megéri mert legalább nem lopják ki a felét.

De igen. Mondotta egy ismeretlen, aki majd azzal büszkélkedik el a szeretet ünnepén: idenézz anyjuk, mit loptam!

Mert találják ki mi történt?

Olvasson tovább!

Budapesti 8-as Postához tartozók, ide!

2018.07.10. 11:50 | Homár Hilda | 104 komment

magyar_posta_1_1_1_1.JPG

A Google Mapsen a Rákóczi téri (valójában Józser körúti) nagyposta képén a melléküzletági termékeket bemutató gondolák tömkelege mellett az a legfeltűnőbb, hogy egy nagyon szépen felújított, hívórendszerrel is modernizált postáról van szó.  Ki gondolná, hogy XXI. század ide, 2018 oda, a korszerű kulisszák közt a kézbesített csomagokat egy szakadt papíralapú postakönyvből keresik ki szegény ott dolgozók? Már, ha van egyáltalán mit keresni.

Kedves Homár blog!

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e nektek, már több dologról is, de ez az, amiben nem tudok magam dűlőre jutni.

Nem kertelek, aliexpresses csomagrendelésekről van szó.

Kb. 2 éve rendelek havi rendszerességgel, eredetileg a Király utcába érkeztek a csomagjaim, egy üzletbe, ahova minden, kivétel nélkül meg is érkezett, mint megtudtam az ide kézbesítő posta a Nyugati téri 62. számú postahivatal. Ezen a helyen viszont nemrég felmondtam és januártól már a lakcímemre rendeltem a csomagokat.

Eleinte rendben is volt minden az első körrel, aztán a márciusi rendelésemből már csak ímmel ámmal érkeztek dolgok, ahogy az áprilisiból is. Végül egyszercsak már semmilyen csomagot nem kaptam meg.

Olvasson tovább!

Ezentúl a kollégák rendelésétől függ, hogy mikor kapod meg a munkahelyedre kért csomagodat?

2018.06.20. 10:57 | Homár Hilda | 93 komment

grumpycatcomplain_jpg_838x0_q80.jpg

Viktor beszámolója szerint valami nagyon furcsa dolgot vezetett be a Magyar Posta a múlt héten: a cégekhez érkező küldemények közül csak az ajánlottakat viszik ki, a simán feladottak részére a kézbesítő postán "elkülönítenek egy nagy zsákot, és ha az megtelik, akkor egy ember a cégtől bemehet egy meghatalmazással, és elhozhatja mindenki holmiját."  Bár a megoldás tényleg óriási lehetőségeket rejt magában a csapatépítés és a kollegialitás növelése terén, azért bízunk benne, hogy valójában csak egy Viktorék és a postás közti félreértés generálta dezinformáció.  Rákédezünk a Postánál. 

Szia Homár!

Egy budapesti cégnél dolgozom, így értelemszerűen a napom jelentős részét itt töltöm. Ennél fogva logikusnak tartottam, hogy az eBay-ről, AliExpress-ről stb. rendelt kisebb-nagyobb cuccokat (munkához kapcsolódóakat és privát dolgokat is vegyesen) a munkahelyemre rendeltem, mivel otthon senki nem tudta volna átvenni, a postaládába meg csak igen csekély részük fért volna be a küldeményeknek.

Ezzel idáig nem is volt probléma.

Olvasson tovább!