Tékozló Homár


Némi nemzetközi levelezés, egy kis pénzmozgás meg mérgelődés, és hopp, máris van menetrögzítő helyett egy új posztunk!

2019.12.04. 13:42 | Homár Hilda | 84 komment

untitled15.png

Levélírónkat  októberi Gearbestes, kínai webáruházas posztunk ihlette írásra. Slágvortokban előadott sztorija szerinte ékes bizonyítéka annak, hogy a Paypal sem véd meg olykor. Szerintünk emellett újabb tanulságos történet arról is, hogy az olcsóság árát gyakran a sok órás ügyintézésben, a hetekig tartó idegeskedésben vagy akár a szükséges termék hosszú ideig való nélkülözésében fizetjük meg. Persze van, akinek így is megéri, és rengetegen, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ne csak az ár alapján döntsenek, ahogy az is igaz, hogy hazai boltokban vásárlós sztorikat sem nagyítóval kell keresni a Homáron. Ezzel együtt is kínai webáruházaknál mindig legyünk tisztában a lutrifaktorral. 

Hali!

Történetem azoknak, akik a Gearbest megbízhatósága és a PayPal nyújtotta mellett kardoskodnak a poszt alatt. Lényeg: a paypal sem véd meg olykor.

1. Rendelek menetrögzítőt (dashcam), olyat, amit már 6 évig használtam, de megadta magát (24 USD).
2. Spanyolországból megjön a termék egy rossz minőségű klónja: rosszabb lencse, használhatatlan látószög, kisebb kijelző, gagyi felbontás a képpontok azonos számától függetlenül.
3. Jelzem "Cora"-nak, hogy amit küldtek az véletlenül sem az, ami a képeken és a specifikációban szerepel, szóval visszacsinálnám az üzletet. Küldöm az összehasonlító képet a termékéről, meg a hirdetéséből, plusz a különbséget a megfelelő kép és az övé között.
4. Válasz: megkapták a levelet, de tényleg rossz? Mert akkor megvizsgáltatják a technikai csapatukkal.
5. Igen, tényleg, küldtem képet is.

Olvasson tovább!

Tisztaszívű Péter, alávaló JátékNet

2015.01.09. 09:40 | Homár Hilda | 50 komment

jateknet.jpg

Péter nem lenyúlta a megrendelet hajtogatós izéje helyett érkezett jóval értékesebb csomagot, hanem szépen visszaküldte a cégnek (including minihabverő!). Erre mi a jutalma? Harmadik hete várja, hogy visszutalják a pénzét. A Játéknet álmodjon zokogó csillámpónikkal! 

Kedves Homár,

A történet úgy kezdődött, hogy kellemes idővel karácsony előtt, december 7-én rendeltem a JátékNet.hu Webáruháztól egy pár játékot a kisebbik fiamnak, amit bankkártyával előre ki is fizettem, a szállítással együtt valamivel több mint 10.000 Ft-ért. Megjegyzem egy olyan össze-vissza hajtogathatós játékot rendeltem, ami egy csomó helyen nem volt, nekik volt, örültem és megrendeltem.

Olvasson tovább!

eBayen rosszabb eladni, mint Vaterán

2014.03.11. 15:51 | jackyll | 114 komment

Bár a legutóbbi Vatera-kommandós akciósorozat óta ez már nem egészen egyértelmű, az biztos, hogy az eBayen több a jutalék, mert a PayPalnek is fizetni kell. Sőt, azelőtt kell kifizetni őket, hogy beérkezne az eladott cucc ára, amit biztonsági okokból 21 napig tartanak maguknál, és még árfolyamveszteség is bejátszik:

Már sokszor vásároltam az ebayen gond nélkül, ezúttal eladtam valamit. Utólag átgondolva nem kellett volna. Minden rendben indult, a hirdetés megjelent, kereshető volt, végül elkelt a termék. Másnap postára adtam, 4 nappal később már célba ért, elégedett volt a vevő. Kaptam egy szép pozitív értékelést. A gondok itt kezdődtek.

Olvasson tovább!

Amikor a PayPal sem segít

2013.10.25. 13:18 | jackyll | 59 komment

Sándor fájdalmas kommunikációs küzdelembe keveredett, amikor egy hibásan érkezett digitális rádiót akart kicseréltetni az Electronic-star.hu áruházban. Hetekig nem kapott értelmes választ, miután visszaküldte a magyar ügyfélszolgálatnak a selejtet. Aztán amikor a PayPalnél reklamált, a német anyacég kiderítette, hogy még nincs náluk a visszaküldött áru. Ezt a PayPal úgy értelemezte, hogy nem is küldtek neki semmit, úgyhogy pénzt se kap vissza. Másfél hónap, és a Homárnak megírt levél után aztán váratlanul épp feladták a cserekészüléket:

2013. szeptember 9-én vásároltam egy  Denver DAB-44 rádiót PayPallal a www.electronic-star.hu webáruháztól, amit pár napon belül rendben ki is szállítottak, de az működésképtelennek bizonyult (be se lehetett kapcsolni). Miután felvettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálatukkal a kérésüknek megfelelően visszaküldtem a terméket a cég hegyeshalmi raktárába. Ezt követően a cég magyarországi ügyfélszolgálata csak hetes késésekkel válaszolt a leveleimre, de legalább azt visszaigazolták, hogy a termék megérkezett, de mindig csak a türelmemet kérték, hogy már vizsgálják a dolgot.

 Később jeleztem, hogy akkor a PayPalnál indítok egy vitát az ügyben, amire szintén nem reagáltak, viszont meglepetésemre a PayPalos reklamációmnál a cég német anyavállalata reagált, hogy szerintük én nem is vagyok az ügyfelük, majd a pénzem visszatérítéséhez azt kérték, hogy küldjem el Berlinbe az árut, amit ők már megkaptak itthon.

Olvasson tovább!