Tékozló Homár


Az iStyle Macbolt és a makacs szoftverhiba

2007.07.06. 14:29 | jackyll | 80 komment

Hallottunk már cifra történeteket Apple-vásárlóktól, úgyhogy annyira nem lepődtünk meg, hogy az itt vázolt helyzetben hepiend sem várható. Naiv ügyfél konstatálja, hogy az Apple-helyzet Magyarországon még olyanabb, mint eddig volt, és perre megy a folyamatosan meghibásodó gépe miatt, amit a szerviz nem hajlandó javítani, mert szerintük "csak szoftverhiba":

Csak Egy Jó Gépet A. Kartam vagyok, múlt évben vásároltam az Andrássy úton az iStyle Apple Center Kft (premium reseller!!!) kereskedőnél egy Macintosh-t. Gondoltam ezek megbízható gépek, kiemelt viszonteladó, nem lesz vele baj, és direkt nem az alapszériás legolcsóbb gépet kértem. A gép 8 munkanapon belül KÉTSZER is elromlott, de sem javítani, sem cserélni nem voltak hajlandók. Mivel a programok fagytak és az ablakok is "elmázolódtak", gondoltam, veszek bele új memóriát, hátha az okozza (más alkatrészt nem is tudtam volna cserélni benne, ezt meg egyébként is bővíteni szerettem volna). Sajnos a hibák nem szűntek meg. Többször is visszavittem, mindig az volt a válasz, hogy szoftveres a hiba, ezért folyton feltettem a legújabb frissítéseket, de persze nem használt. Gondoltam, ha ennyire szoftverhibás ez a Mac OS X, akkor nézzük meg a gépet másik operációs rendszerrel is, így hát feltettem rá mást, persze mondanom sem kell, a hibák ugyanúgy előjöttek (ekkorra már memória és szoftver is cserélve lett). Szervíz válasza: szoftverhiba.
Olvasson tovább!

Apple-aksicsere 3 - a végsõ megoldás a halál

2007.05.09. 10:31 | jackyll | 1 komment

Van, amikor az isten posztja sem elég, legalábbis ebben az országban immunisak rá. Csaba utoljára osztja meg önökkel aksicserélõ opuszának részleteit, mert még mindig van vicces történés:

Hétfõ reggel 10-kor, a megkerült és a - többek között - a homáron elhíresült szétesett aksival a kezemben az Andrássy úti iStyle-ban kezdtem. A garis csere eleje remekül ment: leirták az adatokat, aláíratták velem, kaptam ipodos akciós szórólapot, majd elköszöntek. Kédésemre, hogy hol az új aksi, kissé elcsodálkoztak, majd közölték, hogy 2 hét múlva megkapom. Kissé eldurrant az agyam, de aztán kiderült, hogy fogalmuk sincs a teljes sztoriról (nem olvasnak Homárt, sem maces fórumokat).
Olvasson tovább!

Re: A szervizestül fantomizált Apple-bolt

2007.05.07. 01:24 | jackyll | Szólj hozzá!

Több olvasónk vélte felfedezni a fantomizált Apple-bolt reinkarnációját egy Ostrom utcai üzletben, amit egyelõre sem megerõíteni, sem cáfolni nem tudunk. Befutott viszont az Apple Magyarország hivatalosan reakciója, amiben a konkrét ügy és a hasonló esetek felgöngyölítését ígérik:

Sajnos Magyarországon is, mint a világon bárhol elõfordulhat, hogy egy független viszonteladó "fantomizálódik". Az Apple minden esetben kiemelt hangsúlyt fektet az ügyfelek magas szintû támogatására és így természetesen a támogatás folytonosságára is. Ennek megfelelõen jelen helyzetben az Apple Magyarországi képviselete továbbviszi az Apple termékekhez kapcsolódó garanciális ügyeket.
Olvasson tovább!

A szervizestül fantomizált Apple-bolt

2007.05.04. 10:07 | jackyll | Szólj hozzá!

Speciális problémával találta meg a Homárt Csaba, aki garanciális aksicseréjét egy hónapja hiába várja a Gránátalmától, az üzlet ugyanis megszûnt, a helyén nyílt bolt pedig természetesen nem jogutód. Így azt sem lehet tudni, hová vitték és mikor kapják vissza a szervizbe leadott eszközöket a vásárlók:

Közel egy éve vásárolt cégünk egy MacBookPro 17” számítógépet a Gránátalma Apple Center-tõl (1024 Bp. Margot Krt. 91.). A gép akkumlátora meghibásodott (konkétan megolvadt félig, de ennek ellenére is pár percig símán üzemelt, így a mérnöki munka ellen semi kifogásom nem lehet) mivel garanciális idõn belül voltunk azt beszállítottuk a fenti üzletbe, ahol is azt elkérték – mivel balesetveszélyesnek találták, megjegyzem jogosan - hivatalos átvételi elismervényta adtak és egy ígéretet, miszerint ki fogják azt cserélni. Egy hónap múlva miután többszöri telefonos és emailes megkeresésemre sem reagáltak, egy internetes fórumon megtudtam, hogy a Gránátalma (itt több féle opció van) a.) vagy bezárt b.) vagy elköltözött c.) vagy pihen és utána stratégiai átalakításon megy keresztül. A lényeg: abszolute elérhetetlen. Se telefon, se mail. Üzlethelyiségüket már más – ugyancsak Apple üzlet – birtokolja.
Olvasson tovább!

Conan O'Brien vs iPhone

2007.01.17. 00:55 | jackyll | Szólj hozzá!

Mi az, nem lesz benne 3G, GPS, nem bõvíthetõ a tárhelye és nem cserélhetõ az aksija, ami ráadásul gyenge? Már tuti mindenki hallott az Apple csodatelefonjáról, amit elég bátortalanul hoz ki, és a jelek szerint a második generációig nem is lesz érdemes venni belõle. Hát milyen smartphone az olyan, amibe nincs beleintegrálva minden létezõ szórakoztatóelektronikai eszköz és nincs a dobozán feltüntetve legalább 15 rövidítés? Conan O'Brien meg is adja neki, jól:

Olvasson tovább!

Re: Csak a hülye vesz itthon Macintosht

2007.01.05. 00:01 | jackyll | 5 komment

Kaptunk pár levelet az Appleszerviz-anomáliára, amikbõl elsõként a mekes darabokat közöljük, aztán jöhetnek az egyéb laptopos rémtörténetek, aztán a konklúzió. De ne szaladjunk elõre. Tibor megunta a várakozást és maga oldotta meg problémáját 3 hét várakozás után, "egy máté" pedig sikerként könyvelte el, hogy Angliában vásárolt iPodját világgaranciával cserélték - igaz egy hónap alatt:

 

nekem is mac-em van. nyáron - rögtön a vásárlás után két héttel - elromlott. teljesen véletlenszerûen ki-bekapcsolódott. elvittem a garanciaszervízbe, ahol jó fejek voltak, de két hétig vártam "amerikából az alaplapra", majd háromig, azt' a végén egy honlapról töltöttem le valami frissítést. azóta megy, de ha a szervízre, forgalmazóra várok, a mai napig várhatnék.

 

Olvasson tovább!

Csak a hülye vesz itthon Macintosht

2007.01.03. 12:55 | jackyll | Szólj hozzá!

Hogyan lehet tökéletesen hazavágni egy szépen csillogó imidzset kicsiny hazánkban? Vásároljanak Macet, aztán reménykedjenek, hogy nem romlik el. Mert ha mégis, akkor nem elég, hogy gépük nem lesz, de a forgalmazó perrel fog fenyegetni, ha a panasznak hangot próbál adni nagyobb nyilvánosság elõtt, esetleg az interneten:

 

Csak a hülye vesz Macintosht. Miért? Mert itthon nincs garancia az eladott számítógépekre. Persze papírt mindenki kap, csak a javítás nem készül el nemhogy 15, hanem 30 nap alatt sem. Velem a következõ történt: PowerBook G4 17"-esem október 26-án halt meg hosszas vergõdés után. Még aznap elvittem a szervizbe ahol megállapították, hogy alaplap cserére szorul és garanciális javításra átvették. Két hétig nem történt semmi, ezért felhívtam õket, hogy mi a helyzet a géppel. Megnyugtattak, hogy ha elkészül, õk jelentkeznek. Türelmem november 29-én fogyott el. Felhívtam a szervizt, akik azt mondtak, hogy hamarosan elkészül. Ezután felhívtam a kereskedõt és a forgalmazót, akik simán leráztak, hogy semmihez sincs jogom, addig javítják ameddig akarják és örüljek, mert tudnak még 5-6 embert, akik 3 hónapja várnak a gépükre.

 

Olvasson tovább!

A gagyulás vége

Buddiez, Inc./iBuddiez

2006.08.01. 13:17 | jackyll | Szólj hozzá!

A Homár zsigerbõl utál mindent, ami kis i-vel kezdõdik, de vannak kivételek, amiket még annál is jobban. A derék szakemberek azonban úgy gondolták, önmagában nem elég ciki az iNév, ezért tettek a végére egy fiatalos többesszámot, hogy iBuddiez legyen a végeredmény, ami egyébkét kézzel készített iPod-tartó gyantafigurákat takar.

Olvasson tovább!

Propagandával az iPod ellen

SanDisk/iDon't-kampány

2006.05.26. 09:44 | jackyll | Szólj hozzá!

Eléggé frusztrálhatja az mp3-lejátszóban utazó gyártókat, hogy az Apple egymaga ad el annyi kütyüt, mint a többiek együtt. Ezért aztán a legtöbben meg sem kísérelnek eredeti termékkel megjelenni, inkább az iPodra megtévesztésig hasonlító klónokkal próbálkoznak. A memóriakártyáiról ismert SanDisk sajátos módon, ellenprogapandával igyekszik meggyõzni az "Apple-agymosás" elõtt álló felhasználókat.

Olvasson tovább!

Nyalóka Apple-fetisisztáknak

Dylan's Candy Bar/iCandy

2005.12.22. 07:36 | jackyll | Szólj hozzá!

Tegye a szívét a kezére, aki még egyszer sem szerette volna úgy istenigazából végignyalni az iPodját. Dermedt latexlávaként súrlódna a kerekített mûanyag a gõzölgõ húsdarab érintésére, újradefiniálva ember és gép kapcsolatát, akár a szavatosság elvesztésének árán is. Aki szerint ez undorító, tudunk egy egyel kevésbé korhatáros megoldást.

A bõséges cukorkakínálattal büszkélkedõ Dylan’s Candy Bar az Apple-fanok lojalitására bazíroz mp3-lejátszó alakú nyalókáival. A közelmúltban elhunyt iPod Mini újrahasznosított formájában mindössze másfél dollárba (350 huf) kerül, viszont rögtön négyféle ízben kapható. Hogy valójában hogyan keveredett ki a jazzes eper, a zöldalmás melódia, a bluesrockos málna, és a táncos szõlõ ízesítés, csak az amerikaiak tudják.

süti beállítások módosítása