Tékozló Homár


Helyszíni szemlén a hivatal

2016.11.22. 11:38 | Homár Hilda | 69 komment

shutterstock_520041547.jpg

Nagyon mókás elképzelni a jelenetet, ahogy a Vas Megyei Kormányhivatal ellenőre kivonul a bepanaszolt céghez, és kirakaton való betekintés módszerével detektálja, hogy már nem működik - még akkor is, ha nyilván valami hivatali protokoll mentén jártak így el. Az viszont már egyáltalán nem vicces, hogy az ellenőrzés ezzel ki is fújt. 

Tisztelt Tékozló Homár!

Az alábbi ügyben szeretnék önöktől tanácsot kérni. Ezzel a megkereséssel fordultam a Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályához:

Tisztelt Vas Megyei Kormányhivatal!

2016.05.10-én a Karakoram Túraboltaban (PROTECH 100000 BT. 9700 Szombathely Fő tér 24/c) bejegyzést írtam a vásárlók könyvébe egy 2015.12.23.-án vásárolt bakancs hibája/nem megfelelő javítása miatt. Erre a mai napig a bolt részéről választ nem kaptam, sőt a bolt nem volt hajlandó kiadni a bejegyzés vásárlói példányát sem, mivel ezzel nem értettek egyet. Lehet ilyet tenni? Erről csak fotóval rendelkezem, amit mellékelten csatolok.

Kiegészítve  a vásárlók könyvében leírtakat. A bolt által végzett javítás nem megfelelő. Egy vízhatlan cipőről lévén szó, amit egy helyi cipésznél sztenderd ragasztásos technológiával javítottak, így a javítást követőn nem teljesülnek a vízzáráshoz szükséges feltételek. Véleményem szerint a bolt a szakszerűtlen javítással elvette a cipő ezen tulajdonságát, tehát jelentősen csökkentette használati értékét és anyagi értékét is.

Kérem nyilatkozzanak ezzel kapcsolatban, hogy milyen további lépéseket tehetek, illetve milyen jogok illetnek meg egy ilyen vevői panasz esetében.

Olvasson tovább!

Pénzért bosszúságot

2016.11.21. 15:19 | Homár Hilda | 71 komment

magyar_posta_1_1_1.JPG

Szegény Panniék nem erre számítottak, amikor utánküldést rendeletek a Postánál. Ugyanis levél jön, préselődik a postaládába. Szomszédok értesítik Pannit. Panni panaszt tesz. Posta kompenzál. Jön a következő levél. Préselődik a postaládába. És így tovább.

Kedves Homár,

A Magyar Posta postai utánküldés nevű szolgáltatásával és a veresegyházi postahivatal kézbesítőivel szívunk fél éve folyamatosan. 4,5 éve külföldön élünk, az első 4 év gyakorlatilag probléma nélkül telt. Idén márciusban aztán valami félresiklott és azóta az utánküldés gyakorlatilag nem működik. (A veresegyházi postahivatal egyébként egy tüneményes és nagyon együttműködő intézmény; amikor 5 éve a Svájcból érkezett csomagból néhány tábla csokoládé eltűnt, a postahivatal azonnal fizetett, igaz, fontosnak tartották hozzátenni, hogy azok a csokik egyébként simán külföldön is kilopódhattak a csomagból.)

Olvasson tovább!

Most nem azért a 66 forintért...

2016.11.18. 10:41 | Homár Hilda | 53 komment

piroska.JPG

Sajnálatosan kevés terméket érinten ma már, de létezik még a betétes üveg, csak kérdés, hogy észreveszi-e az ember.

Sziasztok!

Mai nap beugrottam egy Csemege boltba szörpöt venni gyerekeknek. Nagyobb áruházakban szoktunk vásárolni, de ez kimaradt.. Így kerültem az Érdi Csemege boltba (a mellékelt képen eltakartam a címkéjét, biztos ami biztos...).

Kisebb boltokban közismert, hogy minden drágább, így nem is lepődtem meg, hogy 599 Ft egy 0,7 l-es szörp. Kifizetem, mert egy kis összeg miatt nem ugrok el pár km.-rel odébb egy nagy boltba. És most jött a hideg zuhany... 665 Ft.-ot számoltak fel érte. (utólag kiderült a Piroska szörp üvegének betétdíja 66 Ft)

Olvasson tovább!

A zsivánnyá tett lány

2016.11.16. 10:25 | Homár Hilda | 139 komment

pic_36.jpg

Mai esetünk sem mese, hanem egy elég meghökkentő sztori. Olvasva talán nehezen érthető, hogy Anikó a jegyen kívül miért adott oda bármi mást az ellenőrnek, dehát utólag mindig könnyebb  okosnak lenni. A DKV honlapon ez olvasható: "A menetjegyet felszállás után a jegykezelő készülékkel haladéktalanul érvényesíteni kell és az utazás idejéig meg kell őrizni."  A haladéktalanul nyilván egyből a felszállás utánt jelenti. De mi van, ha a villamos a végállomáson várakozik, és az ember még indulás előtt rájön, hogy elfelejtett lyukasztani? 

Kedves Hilda!

Vallomással tartozom neked. Most nyilvánosan is bevallom, immáron a bűn útját járom. Bár bűnöző mivoltom csak akkor tör ki belőlem, ha éppen a DKV-t kell meglopni.

Noha, már Budapesten lakom több mint egy éve, azért ha lehetőségem akad, hazalátogatok a cívisvárosba (többnyire csak zsiványkodni). Így is történt november elején, amikor úgy döntöttem igénybe veszem a szolgáltatásukat (11.05.-én és 6.- án). Vettem is két jegyet. De még mielőtt ráncolnád a szemöldököd Hilda, tudd, hogy azért „csak”kettőt, mert tisztában voltam vele, hazafele már visznek.

Olvasson tovább!

"Komolyan azt gondolják, hogy az ember naponta fogja nézegetni a upc.hut??????"

2016.11.15. 15:02 | Homár Hilda | 130 komment

super-mario-igra-voprosiki.jpg

Péter kissé érdes stílusban rohat ki a UPC ellen, de elég jogosnak tűnik a kiborulása, ha azt vesszük, hogy az ember üzemszerű működésre számít egy szolgáltatótól, nem arra, hogy minden nap csekkolnia kell, hogy ma működni fog-e. Az időszakos leállásról szóló emailes tájékoztató pedig nem tűnik istentől elrugaszkodott ötletnek.

Sziasztok!

A hajam égnek áll a UPC-től, ilyen inkorrekt szolgáltatóval sosem találkoztam még. Ezek az idióta félkegyelmű barmok meghirdettek egy hat óra hosszú rendszerkarbantartást a 13. kerületre ma, hétfőn (!!!) éjféltől reggel hatig, úgy, hogy se SMS-ben, se pedig email-ben nem értesítettek róla, s amikor mindezt szóvátettem a telefonos ügyfélszolgálatukon, közölték, hogy

hát, ki van írva a honlapjukon, miért nem néztem meg.

Ezek a marhák komolyan azt gondolják, hogy az ember naponta fogja nézegetni a upc.hut?????? Kész röhej az egész. Ráadásul nem értem, mi a kicseszett életnek nem lehet egy ilyen karbantartást hétvégére időzíteni, vagy legalább több részletben elvégezni, tekintve, hogy ebben az idősávban az emberek nagy része amúgy is internetezik, hogy már ne is beszéljek a magamfajta informatikai egyéni vállalkozóról, akinek, ha vannak nem európai ügyfelei, akkor ilyenkor is munkaideje van. A töketlenkedésük miatt ma két amerikai telekonferencián nem tudtam részt venni, a határidős projektjeim meg emiatt csúsznak. Kérdezem a tapasztalt kollégákat: hogyan tudom ilyenkor a jogaimat érvényesíteni a standard fogyasztóvédelmi bejelentésen túl? A többieknek meg üzenem: KERÜLJÉTEK EL NAGY ÍVBEN A UPC-t, mert önkényesen, értesítés nélkül levág titeket az internetről, és még neki fog feljebb állni. Én is csak azért vagyok náluk, mert az utcámban nincs más normális szolgáltató.

Üdv,
Péter
A panasszal megkerestük a UPC-t.

A panasszal kapcsolatban a következőkről tudjuk tájékoztatni Pétert és az olvasókat:

A UPC Magyarország munkatársai a hálózat minőségének biztosítása érdekében szükséges, rendszeres karbantartási munkálatokat kedden és csütörtökön 0 óra és reggel 6 óra között végzik. Pontosan azért ebben a kis forgalmú időtartamban, mert az előfizetők nagy részét ekkor zavarja legkevésbé egy esetleges leállás. Az előre tervezett karbantartási munkálatokról és az azok által okozott szolgáltatási szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy a 1221-es telefonszámon, illetve a upc.hu weboldalon a szüneteltetést megelőzően minimum 15 nappal tájékoztatjuk az előfizetőket. Ezzel teljes mértékben eleget teszünk az Általános Szerződési Feltételekben foglalt kötelezettségünknek. Természetesen nem várható el az ügyfelektől, hogy a karbantartási időpontok miatt rendszeresen figyelemmel kövessék az említett kommunikációs felületeket, de néha mégis érdemes ezt megtenni az esetleges kellemetlenségek elkerülése végett.

Szeretnénk Pétert arról is tájékoztatni, hogy a proaktív értesítés a lakossági portfólióinknak nem része, viszont az üzleti ügyfeleink számára –  a leveléből arra következtetünk, hogy vállalkozóként ő is ebbe az ügyfélkörbe tartozhat – lehetőséget biztosítunk arra, hogy az előre tervezett karbantartásokról automatikus tájékoztatást kérjenek a csomagjuk mellé. Javasoljuk, hogy ennek a szolgáltatásnak az aktiválásához keresse meg ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink szívesen segítenek neki az ezzel kapcsolatos módosításokban.

Üdvözlettel,

UPC Magyarország

És megkérdeztük tanácsadóinkat is:

Kedves Péter!

A vonatkozó törvényi rendelkezés és a szolgáltató általános szerződési feltételei alapján megállapítható, hogy az internetszolgáltatás szünetelésére a hálózat karbantartása miatt az előfizetőnek a szünetelést legalább 15 nappal megelőző előzetes értesítése mellett kerülhet sor. Ennek mértéke naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg. Az előfizetők értesítésének alapvetően a számlalevél mellékletében kell megtörténnie. Ha erre azért nincs mód, mert az értesítés időpontja a számlalevél megküldésének időpontját megelőzi, akkor a szolgáltató az értesítési kötelezettségének az alábbi módok valamelyikén tehet eleget:

- az előfizető közvetlen értesítésével, postai úton
- elektronikus levélben, az előfizető által megadott e-mail címen
- egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő közzétételre utalással
- az előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amelyet egyidejűleg a szolgáltató köteles az ügyfélszolgálatán is elérhetővé tenni

UPC Magyarország Kft. általános szerződési feltételei az tartalmazzák, hogy a szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, az internetes honlapján, valamint a fent meghatározott módok közül az utolsó pontban meghatározott módon tájékoztatja az előfizetőit. A tájékoztatás jogszabályban meghatározottaknak megfelelő módon történő megtörténtét a szolgáltatónak kell bizonyítania.

Ha a szolgáltató az értesítési kötelezettségének nem tett eleget, akkor szerződésszegést követett el és vele szemben kártérítési igény is érvényesíthető a vonatkozó általános szerződési feltételeknek megfelelő eljárás szerint. A követelés érvényesítése a szolgáltatóhoz címzett igénybejelentéssel történik, amelynek elutasítása esetén a fogyasztó választása szerint a bírósághoz vagy a békéltető testülethez fordulhat.

Felhasznált jogszabályok:

- 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
- 2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól

Még mindig nem bánik túl jól utasaival az Orangeways

2016.11.09. 13:32 | Homár Hilda | 41 komment

screenshot_2016-11-09_13_12_14.png

Hónapok óta nem láttál orangwayses posztot a Homáron, és már azt hitted, hogy végre normálisan működik vagy nem is létezik a cég? Háhá! Micsoda tévedés!

Sziasztok!

Igazából nem kirakandó posztot szeretnék írni, hanem tanácsot kérni, mivel látom elég sokan estek hasonló hibába mint mi.

A mi buszunk augusztus 26-án ment volna Krakkóba és 28-án jött volna vissza terv szerint, de törölték mindkét járatot pár nappal az utazás előtt. Mondanom se kell, azóta is futok a pénzünk után, de most már válaszra sem méltatnak.

Van bármilyen hatóság ahol lehet segítséget kapni/kérni?

Olvasson tovább!

Hogyan lesz 6000 forintos tartozásból 17000-es

2016.11.04. 09:13 | Homár Hilda | 37 komment

screenshot_2016-10-31_18_14_49.pngVan az úgy, hogy az ember vitatja egy ideig egy tartozás jogosságát, aztán mégis fizet inkább, vagy azért, mert rájön, hogy jogos, vagy azért mert belefárad és egyszerűen többet ér neki a nyugalom, mint az ügyintézéssel járó macera. De, ha nem időzít elég jól, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ezzel vége a sztorinak. 

Kedves Homár!

A Legal Rest nevű behajtó céghez került egy szerintem jogtalan T-home követelés velem szemben. Néhány telefonhívás és email váltás után meguntam és visszaírtam nekik, hogy elismerem az eredetileg 6.000 Ft-os, később 9.000 Ft-ra nőtt tartozást. Erre sem írásban, sem emailen, sem telefonon nem reagáltak, a fizetésre határidőt nem adtak.

Nem sokkal később, pont aznap, amikor elutaltam az összeget, jött a fizetési meghagyás a közjegyzőtől, az eredeti összeg háromszorosáról. Az FMH ellen ellentmondással éltem természetesen.

Olvasson tovább!

Sokat tud várni egy horgász, de ennyit?

2016.10.27. 15:50 | Homár Hilda | 30 komment

shutterstock_129514334.jpg

Oké, a horgászok türelmes emberek, de azért azzal vigasztalni egy panaszára hónapok óta megoldást váró vásárlót, hogy "3,5 hónap még nem is olyan rossz, másnak 6-9 hónap is kijutott már", azért elég kemény.

Kedves Tékozló Homár blog!

Az én történetem nem igazán bővelkedik fordulatokban, megosztani csak azért osztanám meg veletek mert a környezetemben sokan felkapták a fejüket egy lassan 4 hónapja húzódó garanciális ügyre így talán másnak még hasznos lehet.

Röviden a kis történet tehát egy horgászbot vásárlással kezdődött a dunakeszi Walterlandban, ami 100 EUR körüli árával már nem a legvacakabb fajta. A derék horgászbot az első horgászat alkalmával, annak közép részén egész egyszerűen szétreccsent. Mivel én a sikeres emberekkel ellentétben a csendes, békés horgászatban, és hasonló életfelfogásban hiszek, szépen bevittem az eladó üzletbe a botot, mivel még csak néhány hónapos volt és alig-alig használt, a garancia is érvényes. Régóta vásároltam ott, eddig nem volt semmi okom panaszra.

Olvasson tovább!

Miért nem lehet elállni csak úgy?

2016.10.21. 10:47 | Homár Hilda | 58 komment

samsung-galaxy-gear-2-gear-fit-gear-neo.png

A rendszeres Homár olvasók biztosan kívülről fújják már, hogy webshopos vásárlás esetén 14 nap indoklás nélküli elállás jog illeti a vevőt. De vajon ez jár akkor is, ha először valami hiba miatt akarjuk cseréltetni a cuccot?

Szép napot!

Bestmarkt.hu/Hardverker Online Kft. internetes webáruházból 2016.09.28-án vásároltam 2db SAMSUNG Fit Gear2 típusú okos órát.  A küldeményt futárszolgálattal szállították ki 2016.09.30-án. Rendben megkaptuk az órákat, bár a csomagolása mindkét terméknek bontott volt. Két nap használat után észrevettük, hogy az egyik karóra hátoldalán található érzékelő " pulzus mérő részén " van egy hajszálrepedés. Miután 3 napon belül voltunk a vásárlást illetően, azonnal jeleztem ezt e-mail-en keresztül a Bestmarkt/Hadverker Online Kft. felé, akik röviden annyit válaszoltak, juttassuk vissza az órát kivizsgálásra, elbírálásra. 

Olvasson tovább!

Pályázati tanácsadás=sok pénzért semmi?

2016.10.20. 10:00 | Homár Hilda | 48 komment

shutterstock_457513792.jpg

Olvasónk mellékelte a szerződést és a panaszleveleit is, azok alapján egy nagyon hatásosan csomagolt, többoldalas, de konkrétumok helyett elég tágan értelmezhető vállalásokat tartalmazó iratot sikerült rájuk tukmálni, majd ezekre hivatkozva az elégedetlenkedést elutasítani azzal, hogy ha nem tetszik, forduljanak a Békéltetőhöz. Ez elég fura, tekintve, hogy a Békéltető Testületek a fogyasztókat várják, itt pedig két 2 közti szerződéskötés történt, így aztán megkérdeztük szakértőinket, hogy hogy is van ez. 

Kedves Homár,

Szeretném megosztani a közösséggel történetünket, hátha tanulságos!

2014 júniusában szerződést kötöttünk egy kft-vel. A tárgya pályázatok figyelése, tanácsadás és bonyolítás volt 2 éves időtartalomra bruttó 410 ezer Ft-ért. Ha sikeres a pályázat akkor még sikerdíj is járt volna :) A hölgy aki személyesen kint volt a cégnél szóban garantálta, hogy egy csomó pályázatot nyerhetünk és most belekerülünk a tutiba :)

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása
Mobil